Új Szó, 1966. július (19. évfolyam, 179-209. szám)
1966-07-16 / 194. szám, szombat
Ebéd a Kremlben Indira Gandhi tiszteletére A CSKP Központi Bizottsága elnökségének és a kormánynak HATÁROZATA (Folytatás az 1. oldalról) megingathatatlan elhatározásukat, hogy meghiúsítják az amerikai imperialisták, a nyugatnémet militaristák s az európai revansisták agresszív terveit, kizárják annak lehetőségét, hogy a Német Szövetségi Köztársaság bármilyen módon is atomfegyverek birtokába jusson, s megátolják a revansizmus további terjedését. Európa biztonságának legfőbb feltétele az európai országok jelenlegi határainak sérthetetlensége, ami egyaránt vonatkozik a szuverén Német Demokratikus Köztársaság, Lengyelország és Csehszlovákia határaira is. A Varsói Szerződésben részt vevő országok felkészültek arra, hogy bármikor elsöprő erővel meghiúsítsák a határsértők kísérleteit. A tanácskozás résztvevői az említett nyilatkozatban ismét hangsúlyozzák, hogy maradéktalanul támogatják a Csehszlovák Szocialista Köztársaság követelményét, hogy a Német Szövetségi Köztársaság kormánya mondjon le a müncheni kényszerszerződés érvényesítéséről és ismerje el, hogy ez a szerződés kezdettől fogva érvénytelen. A nyilatkozat egyidejűleg reálisan kitűzi azt a távlati és rendkívül pozitív jellegű programot, amelynek megvalósítása Európa biztonságának megszilárdulását, az európai népek békés együttműködésének kibontakozódását, és Európa békés életének biztosítását eredményezheti. A CSKP Központi Bizottságának elnöksége és köztársaságunk kormánya maradéktalanul támogatja az említett nyilatkozatban tartalmazott intézkedések, javaslatok végrehajtását. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság bármikor kész arra, hogy a Varsói Szerződésben részt vevő többi országgal összefogva megtegye az említett Intézkedések s javaslatok megvalósítását célzó lépéseket. A CSKP Központi Bizottságának elnöksége s köztársaságunk kormánya meghagyta az illetékes párt-, valamint állami szerveknek, hogy részletesen dolgozzák ki a Varsói Szerződésben részt vevő országok politikai tanácsadó bizottsága bukaresti ülésén jóváhagyott dokumentumok alapján előirányzott feladatok teljesítését alátámasztó intézkedéseket. A CSKP Központi Bizottsága s a csehszlovák kormány meg van róla győződve, hogy rendkívül hasznos volt az az eszmecsere, amelyet a KGSTországok kommunista és munkáspártjai, valamint kormányainak vezetői tanácskozásukon folytattak. A CSKP Központi Bizottságának s a kormánynak meggyőződése, hogy ez az eszmecsere is jelentősen járul hozzá a tanács tevékenységének további elmélyítéséhez, s a KGST-országok előnyére váló gazdasági együttműködés kiterjesztéséhez és fellendítéséhez. Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának elnöksége s a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya teljes elégedettség gel veszi tudomásul a bukaresti tanácskozások eredményeit és azokat a rendkívül fontos határozatokat, amelyek kidomborítják a Varsói Szer zödssnek — mint a jelenlegi nemzetközi helyzet szerfölött fontos békés tényezőjének — nagy jelentőségét és ismét megcáfolhatatlanul bizonyítják a szocialista országok egységének s testvéri eszmeközösségének megbonthatatlanságát. pH f 1 közéi let Kitüntetés (ČTK) — Köztársaságunk elnöke, Antonín Novotný elvtárs Gríš Spurný elvtársnak a munkásmozgalomban, a szocializmus építésében és a közéletben kifejtett sok éves önfeláldozó munkája elismeréséül a Köztársasági rendet adományozta. A kitüntetést Spurný elvtársnak 60. születésnapján Václav Dávid külügyminiszter, a CSKP Központi Bizottságának tagja adta át. Munkaérdemrend Július Šefránek tanárnak (CTK) — Michal Sabolčík, a CSKP Központi Bizottsága elnökségének póttagja, az SZLKP Központi Bizottságának titkára, Július Šefránek tanárnak, a bratislavai Komenský Egyetem marxizmus—leninizmus tanszéke vezetőjének tegnap átadta a Munkaérdemrendet. A kitüntetést Antonín Novotný köztársasági elnök Šefránek tanárnak 60. születésnapja alkalmából a munkásmozgalomban és a szocializmus építésében kifejtett sokéves áldozatkész tevékenysége elismeréséül adományozta. Ä Munkaérdemrend átadásánál jelen voltak Vasil Bifak, az SZLKP Központi Bizottságának titkára és elnökségi tagja, Ivan Litvaj, az SZLKP Központi Bizottságának osztályvezetője, valamint az egyetem vezető funk(ČTK) — Tegnap, immár tizenegyedszer nyitotta meg kapuit a libereci vásár. Az ünnepélyes megnyitón Jan Jelíneknek, az Észak-csehországi Kerületi Nemzeti Bizottság elnökének vezetésével kormányküldöttség volt jelen. Az ünnepségen részt vett Božena Macháüová-Dostálová közszükségleti ipari miniszter, Václav Valeš mérnök, vegyipari miniszter, Ladislav Novák, a köztársasági elnöki iroda vezetője, valamint sikere (Munkatársunk jelenti Kartový Varyból) — Meglehetősen sokat kellett várni, hogy végre elmondhassuk, igazi versenyfilmmel találkozhattunk. Nem tudom, a zsűri hogyan vélekedik, érzésem szerint azonban a magyar film a fesztivál nagydíjának a várományosa. S tegyük hozzá — az eddig látottak alapján — megérdemelten. Kovács András, a film rendecionáriusai. Az állami kitüntetéssel együtt Šefránek elvtársnak átnyújtották az SZLKP Központi Bizottsága üdvözlő levelét is, mely értékeli a jubiláns eddigi munkáját, a pártban és a Szlovák Nemzeti Felkelésben kifejtett tevékenységét. Július Šefránek tanárnak 60. születésnapja alkalmából dr. Vojtech Filkorn, a bratislavai Komenský Egyetem rektora átadta a Komenský Egyetem aranyérmét és üdvözlő levelét, mely méltatja a jubiláns tevékenységét. Az ünnepségen jelen volt dr. Ľudovít Bakoš, a bölcsészeti kar dékánja is. Kinevezés (ČTK) — Antonín Novotný köztársasági elnök Ján Starečekot kinevezte hazánk új szudáni rendkívüli és meghatalmazott nagykövetévé. Dr. Jaromír Vrlát, az eddigi nagykövetet, egyidejűleg felmentette tisztsége alól, és más feladatokkal bízta meg. Truszov altábornagy Sezimovo Ústín (ČTK) — N. M. Truszov altábornagy, a Szovjetunió csehszlovákiai katonai attaséja, tegnap felkereste a középső katonai körzetet, és parancsnokaival eszmecserét folytatott. A délutáni órákban az altábornagy a Sezimovo Ústí-i dolgozók körébe látogatott. í az észak-csehországi kerület ós a libereci járás képviselői. A libereci vásáron több mint 500 nemzeti vállalat, kisipari termelőszövetkezet és helyi gazdálkodási vállalat mutatja be termékeit. 68 000 négyzetméternyi területen több mint 10 000 kiállított tárgyat, közszükségleti cikket tekinthetnek meg a látogatók. Az elárusítással egybekötött libereci kiállítás július 16-tól augusztus 7-ig lesz nyitva. zője Cseres Tibor regénye alapján az 1942-es újvidéki vérengzést idézi fel filmjében. A film részletes ismertetésére még visszatérünk, mellékesen hadd jegyezzem meg, hogy a magyar filmdelegáció kedves meglepetéssel örvendeztette meg a hazai közönséget, midőn a rendező bevezető szavait a film főszereplője, Darvas Iván csehül tolmácsolta. Mint később megtudtuk, Darvas Iván Prágában nevelkedett, s a cseh nyelv kiváló isAz indiai nagykövet látogatása (ČTK) — Mohán Prakas Mathur, India csehszlovákiai nagykövete ötéves csehszlovákiai működésének befejezéséül a prágai November 17 Egyetemre látogatott. Dr. Jaroslav Martinic tanárnak, az egyetem rektorának Mahatma Gandhi éíetéről és munkásságáról indiai gyűjteményt adott át. Kifejezte azt a meggyőződését, hogy a- két or szág kapcsolatainak egyre nagyobb a jelentősége. Dr. Jaroslav Martinic tanár az indiai ven dégnek átadta a „Csehszlovákiával való együttműködés és barátság fejlesztéséért" elnevezésű aranyérmet, melyet a Nemzetközi Kapcsolatokat Ápoló Csehszlovák Társaság adományozott Mathur nagykövetnek a csehszlovák—indiai együttműködés fejlesztése terén kifejtett munkásságáért. Ripellino professzor kitüntetése (ČTK) — A. M. Ripellino római professzornak tegnap Prágában átadták a Csehszlovák írószövetség díját. A díjat Vladimír Holan költői alkotásainak kiváló olasz fordításáért, illetve a cseh és szlovák irodalom propagálásáért adományozták Ripellino professzornak. Tiltakozás és kiutasítás (ČTK) — Prágában tegnap a Külügyminisztériumban fogadták Outerbrldge Horseyt, az Amerikai EgycsBlt Államok nagykövetét, akinek tolmácsolták a Külügyminisztérium éles tiltakozását. Az Egyesült Államokban ugyanis két csehszlovák diplomáciai dolgozót koholmányok alapján kémkedéssel vádolnak. Az Egyesült Államok nagykövetével egyidejűleg közölték, hogy G. Edward Reynolds, a prágai amerikai nagykövetség másodtitkára visszaél tisztségével és azt kémkedésre használja ki. A Külügyminisztérium — tekintettel e tevékenységre — nem kívánatosnak tartja Reynolds további csehszlovákiai tartózkodását, s ezért felszólította őt, hogy három napon belül hagyja el hazánkat. merete gyermekkorából datálódik. „A borzalom pillanata" című japán film különösebb művészi élményt nem jelentett. Tegnap a „Hamida" című tuniszi, az „Ébredj és ölj" című olasz és a „Mennyei palota" című indiai filmet vetítették. A szabad fórum folytatta „A film mint művészet és szórakozás" című témáról a vitát. Ma „A bürokrata halála" című kubai, az „Ifjú cassidy" című angol és versenyen kívül „A háború véget ért" című trancia filmet vetítik. —dz— Moszkva (ČTK) — Indira Gandhi és kísérete tegnap délelőtt szovjet újságírók vendége volt. A szovjet vezetőkkel folytatott tárgyalásaira és különböző nemzetközi problémákra vonatkozó kérdésekre válaszolt. A találkozón Indiai újságírók is jelen voltak. VIETNAM (Folytatás az 1. oldalról) repülőgépet sikerült megsemmisíteniük. A hanoi Nhan Dan tegnapi számában megállapítja, hogy a VDK kormánya nem hajlandó az amerikaiak által támasztott feltételek mellett tárgyalóasztalhoz ülni a vietnami kérdés békés rendezésére. „Míg az amerikaiak nem teljesítik valamennyi feltételünket, mindig ugyanazt a választ kapják: harc, harc, harc. Harcoltunk és harcolni fogunk az agresszorok végső vereségéig" — hangoztatja a lap. „Az egyik félnek le kell tennie a fegyvert, és az nem lesz más, mint az amerikai imperializmus" — fejeződik be a Nhan Dan cikke, majd azzal vádolja Wilson brit miniszterelnököt, Szato japán kormányfőt és más politikusokat, hogy támogatják az amerikaiak „csalásait a béke megteremtésére". Miközben az amerikai fegyveres erők folytatják támadásaikat a dél-vietnami hazafiak ellen, a világ különböző tájairól további tiltakozásokról érkeznek jelentések. A balti országok Rostockban megtartott munkáskonferenciájának résztAusztrália támogatja a vietnami agressziót Washington (ČTK) — Johnson amerikai elnök és Harold Holt ausztráliai miniszterelnök tárgyalásai végén tegnap közös közleményt adtak ki. Mindkét államférfi hangsúlyozza kormányaik teljes nézetazonosságát a vietnami háború ügyében. A közleményben nincs szó a VDK elleni bombázásokról, ugyanakkor a demokratikus Vietnam elleni szokásos támadásokat találjuk benne, amelyek szerint „a VDK kezdett agressziót DélVietnam ellen". Helyreállt a nyugalom az izraeli—szíriai határon Tel-Aviv—Damaszkusz (ČTK J —A csütörtöki súlyos incidens — szíriai terület izraeli repülőgépek általi bombázása — után pénteken helyreállt a nyugalom az Izraeli—szíriai határon. Ezt a tényt az ENSZ palesztinai békéltető bizottságának szóvivője közölte és kijelentette, hogy eddig sem Szíria, sem Izrael nem tiltakozott a bizottságnál a csütörtöki incidens miatt. Az ammani rádió szerint Szíria valószínűleg az ENSZ Biztonsági Tanácsánál emel panaszt az izraeli gépek bombatámadása miatt és Izraelt agreszszornak minősíti. Kairói hírek szerint az EAK légierejének egységei pénteken is készenlétben álltak. MAROKKO KÜLÜGYMINISZTERE MOSZKVÁBA LÁTOGAT. Moszkvában közölték, hogy Gromiko szovjet külügyminiszter meghívására hétfőn hivatalos látogatásra a Szovjetunióba érkezik Muhammad Sarkávi marokkói külügyminiszter. (ČTKJ (Folytatás az 1. oldalról) állomás dolgozói pártgyűlésükön nyilatkozatot fogadtak el, melyben követelik az igazságtalan háború azonnali beszüntetését, az amerikai katonai egységek kivonását Vietnam területéről. A Šaštínská Stráži Pórobeton Üzem dolgozói kifejezték megyőződésüket, hogy a hős vietnami nép igazságos ügye győzni fog. Határozottan elítéljük az amerikaiak kalóztámadásait, s a keresztény szeretet jegyében A Szovjetunió kormánya a Kreml palotájában Indira Gandhi indiai miniszterelnök tiszteletére ebédet adott, melyen jelen volt Leonyid Brezsnye>v, Alekszej Koszigin és további vezető személyiségek. vevői nyilatkozatban ítélték el az amerikaiak vietnami háborúját, amelyet „napjaink legnagyobb gaztettének" neveztek. Koppenhágában az ifjúsági szervezetek képviselői tiltakozó gyűlést rendeztek, és mintegy 600-an az amerikai nagykövetség épülete elé vonultak, hogy tiltakozzanak az agresszió ellen. A Patriot című indiai lap tegnapi számában élesen tiltakozik az amerikaiak önkényes támadásai valamint a VDK folyóinak gátjai és öntözési berendezéseinek megrongálása és felrobbantása miatt. A BÉKE-VILÁGTANÁCS FELHÍVÁSA Brüsszel (ČTK) — A Béke-világtanács felhívást tett közzé, hogy július 20-át a világ összes békés erői nyilvánítsák a VDK bombázása elleni tiltakozások és közös akciók napjává. A Béke-világtanács a közös akciók következő céljait tűzi ki: a Vietnami Demokratikus Köztársaság elleni légitámadások beszüntetése, a dél-vietnami nép elleni amerikai agresszió beszüntetése, és az 1954 július 20-i genfi egyezmények elveinek következetes teljesítése. Az angol kormány gazdasági intézkedéseinek visszhangja London (ČTK) — Wilson kormányának legutóbbi gazdasági intézkedései kedvezőtlen visszhangot keltettek Nagy-Britanniában. Morning Star megállapítja, hogy Wilson gazdasági politikája kudarcot vallott. Szigorú intézkedéseket kell hozni, de nem olyanokat, amelyekért a tőkések harcolnak. Korlátozni kell a katonai kiadásokat, és nem szabad csökkenteni a munkások fizetését. Továbbá meg kell akadályozni, hogy a nagytőkések külföldre vigyék tőkéjüket. A Scotsman véleménye szerint a legutóbbi Intézkedések kedvezőtlen befolyással lesznek az ország kereskedelmi életére. A lap azt írja, hogy ezek az intézkedések is a kormány határozatlanságát és tehetetlenségét bizonyítják. ARGENTIN DIÁKOK TILTAKOZÁSA Buenos Aires (ČTK) — Az argentin egyetemi hallgatók szövetsége pénteken nyilatkozatot adott ki, melyben elítéli Illia alkotmányos elnök leváltását, akit június 28-án katonai puccs távolított el. A Prensa Latina hírügynökség jelentése szerint az utóbbi napokban Argentínában számos argentin kommunistát és baloldali szervezet tagját bebörtönöztek. A haladó polgárok letartóztatása különösen nagy méreteket öltött Bahia Blancá és Parana városokban. követeljük, hogy szüntessék meg a barbár gyilkolást, s távozzanak Vietnamból az amerikaiak — hangoztatják a katolikus papság országos békebizottsága központi bizottságának tagjai. Hasonló tartalmú levelek és táviratok érkeznek hazánk minden részéből, üzemekből és vállalatokból. Egyéneknek és kollektíváknak egy a gondolatuk — szolidárisak, készek támogatni a VDK népét, s kifejezik ellenszenvüket a kegyetlenkedökkel szemben. Megnyílt a libereci vásár A magyar film megérdemelt Egyre növekszik népünk felháborodása