Új Szó, 1966. július (19. évfolyam, 179-209. szám)

1966-07-15 / 193. szám, péntek

Világ proletárjai, egyesüljetek! UJSZO SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KOZPONTI BIZOTTSAGANAK NAPILAPJA Bratislava, 1966, július 15. PÉNTEK • XIX. évfolyam, 193. sióm • Ara 30 fillér A Nemzetgyűlés kűiligyi bizottságának ülésérő l BEFEJEZŐDÖTT ANYAGI SEGÍTSÉG A HARCOLÓ VIETNAMNAK AZ ÉLELMISZERIPARI VEGYÉSZEK KONGRESSZUSA (CTK) — A Nemzetgyűlés külügyi bizottságának képvise­lői tegnapi ülésén értékelték a Varsói Szerződés tagállamai Po­litikai Tanácskozó Testületének nyilatkozatát. A Bukarestben elfogadott határozatoknak rend­kívüli politikai jelentőségük van. A vietnami helyzettel fog­lalkozó dokumentumanyag az európai szooialista országok el­szántságáról és nézetegységéről tanúskodik. Egyúttal lehetővé teszi a szocialista országoknak a vietnami nép anyagi támoga­tását. Genék Herold, a Külügymi­nisztérium osztályvezetője a vietnami kérdés mellett foglal­kozott a jelenlegi indonéziai, kambodzsai és laoszi helyzettel ls, és jellemezte Csehszlovákia viszonyát ezekhez az országok­hoz. Beszélt a vietnami népnek nyújtott anyagi segítségről, megjegyezte, hogy a hazánkban tanuló vietnami főiskolások lét­számát növelik, segítséget nyúj­tunk a műszaki káderek tovább­képzésében, s gyógyszereket és egészségügyi berendezéseket szállítunk. Vladimír Koucký elvtárs, a CSKP Központi Bizottságának titkára az értekezleten elemez­te a kínaiak magatartását a viet­nami problémával kapcsolatban. Hangsúlyozta, hogy a Kínai Népköztársaságnak nem érdeke a vietnami háború befejezése, a vietnami helyzetet saját terveik megvalósítására használják fel. Tekintettel arra, hogy az ame­rikaiak fokozzák az agressziót, minden lehetőséget ki kell hasz­nálnunk a szabadságszerető vietnami nép megsegítésére. A Nemzetgyűlés külügyi bi­zottsága az ülésen megtárgyal­ta és jóváhagyásra előterjesz­tette a nemzetközi szakágazati szervezetek kiváltságairól és sérthetetlenségéről szóló megál­lapodás törvényének kormány­javaslatát, és az utasforgalom nemzetközi egyezményének ki­egészítését. A javaslatokat dr. Ottó KliGka, külügyminiszter-he­lyettes ismertette. Az első meg­állapodás megfelel hazánk ak­tív részvételének a szakágazati szervek tevékenységében és megkönnyíti a különféle érte­kezletek és akciók rendezését hazánkban. A nemzetközi meg­(Folytatás a 2. oldalon) F r. Sečkár, a hustopečei GTÁ kombájnosa már ötödik éve dol­gozik a tardoskeddi EFSZ-ben. A szövetkezetben mint instruk­tör működik, hogy tapasztalatait átadhassa a többi dolgozónak is. Felvételünkön: Fr. Seökár, a munka hőse A. Vrtal kombáj­nossal ellenőrzi a gépeket. (J. Bakala felv. — CTK) (CTK) — Banská Štiavnicán tegnap véget ért az élelmiszer­ipari és technológiai szakembe­rek háromnapos országos kong­resszusa. Mindinkább előtérbe kerülnek az emberek élelmezé­sével, a táplálkozás mennyisé­gével és összetételével kapcso­latos problémák. Alexander Sokolay mérnök, a bratislavai Higiéniai Kutató Intézet mérnöke a kongresszu­son hangsúlyozta, hogy helyte­len az élelmiszert csak fogyasz­tási cikknek tekinteni. A követ­kező időszakban nagyobb gon­dot kell fordítanunk az élelmi­szerek minőségére és higiéniá­jára. Ezzel kapcsolatban a kongresszuson különféle javas­latok hangzottak el. SZEMLE a gabonaföldeken Nagyra nőtt a szalma • A pozsonypüspökiek jobb termésre számítottak • Mennyiség és minőség a prémium mércéje A déli fekvésű járásokban már régebben megkezdték az aratást, de múlt hőt végi csapa­dékos időjárás miatt sok he­lyen kénytelenek voltak félbe­szakítani. A pozsonypüspöki szövetkezet határában is zúgnak már a kombájnok. Fáskerti Ferenc a szövetkezet agronómusa elége­detlen az árpaterméssel. — Júniusban sok volt az eső. utána perzselő nap hatására besült a szem. Az előzetes szá­mítások szerint a 309 hektárnyi tavaszi árpából 25 mázsára szá­míthatunk hektáronként. Búzá­ból viszont ennél lényegesen jobb termésre van kilátás. Az idén 900 hektárnyi terüle­ten kell elvégezniük a betaka­rítást. Ha minden jól megy, s a továbbiakban az időjárás is kedvező lesz, augusztus elejére (Folytatás a 2. oldalon) FOLYTATÓDTAK a szovjet—indiai tárgyalások Moszkva (CTK) — Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök tegnap fogadta a Szovjetunió­ban tartózkodó Indira Gandhi indiai miniszterelnököt. A meg­beszélésen szovjet részről And­rej Gromiko külügyminiszter, Nyikolaj Patolicsev külkereske­delmi miniszter és Szemjon Szkacskov, a külföldi gazdasági kapcsolatok állami bizottságá­nak elnöke volt jelen. A szovjet és Indiai kormány* fő különösen a jelenlegi nem­zetközi helyzet időszerű kérdé­seit vitatta meg. Behatóan fog­lalkoztak a Szovjetunió és In­dia kölcsönös gazdasági kapcso­latainak bővítésével. Indira Gandhi csütörtökön az indiai nagykövetségen díszebé­det adott, amelyen mindkét kül­döttség tagjai jelen voltak. Kiszigin : Meg kell akadályozni egy új konfliktust Szovjet—indiai barátsági nagygyűlés Moszkvában A Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsának üléstermében csütör­tök délután szovjet—indiai ba­rátsági nagygyűlést rendeztek Indira Gandhi _ asszony, indiai miniszterelnök szovjetunióbeli látogatása alkalmából. Az ünnepélyes megnyitó után Alekszej Koszigin szovjet mi­niszterelnök mondott beszédet, amelyben többek kőzött kijelen­tette: „India és a Szovjetunió együttműködése a világ szocia­lista erői és a nemzeti felszaba­dító mozgalom egységének pél­dája. India az el nem kötele­zettség politikájával nagy nem­zetközi tekintélyt szerzett. Alekszej Koszigin ezután rá­mutatott a két ország nézetazo­nosságára a következő külpoli­tikai kérdésekben: A nemzetek felszabadítási harca a gyarmati rendszer ellen, a fajüldözés el­leni harc, a leszerelés, a tömeg­pusztító fegyverek elterjedésé­nek megakadályozása és a béke­harc. Ezt követően élesen el­ítélte az amerikaiak vietnami agresszióját, és kijelentette, hogy ezzel a barbársággal az amerikaiak már Dulles hírhedt elvét, a háború peremén tán­colás politikáját alkalmazzák. Hozzáfűzte még, az amerikaiak lehetetlent akarnak elérni azál­tal, hogy a vietnami nép erejé­nek megtörésére törekszenek. Sürgette az amerikai csapatok kivonását Vietnamból. „Az Egye­sült Államok vllágtekintélye annyira hanyatlott, mint soha eddig" — hangoztatta a szovjet kormányfő. Ha az Egyesült Államok köz­vetlen agressziót indítana egy független állam ellen, és ezzel veszélyeztetné a világbékét, et közvetlenül érintené a Szovjet­uniót is. Ezután a szovjet miniszterel­nök főleg az ázsiai országok kérdésével foglalkozott, és ki­jelentette, különösen fontos, hogy ezek az államok megaka­dályozzák egy új konfliktus kii törését. Végül a szovjet kormány ne­vében a két ország közti kap­csolatok bővítésének jelentősé­gét méltatta. Indira Gandhi beszédének je­lentős részében országa gazda­sági helyzetével foglalkozott, és külön kitért a mezőgazdaság fejlesztésének jelentőségére, mert ez nagyban elősegítené az élelmiszerhiány leküzdését. In­diának — hangoztatta a minisz­terelnök — rövidesen félmilli­árd lakosa lesz, ezért a földmű­velés hatékonysága elsőrendű feladat. Külpolitikai kérdésekről szól­va hangoztatta, hogy az el neiri kötelezettség politikája helyes politikai irányvonalnak bizo­nyult. Annak a reményének adott kifejezést, hogy a vietna­mi kérdést a legutóbbi szovjet —francia megbeszélések értel­mében, a genfi egyezményekhez való visszatéréssel rendezik. Katonai díszszemle Párizsban Nyikolaj Podgornij üdvözlő távirata Párizs (CTK) — Párizsban tegnap megtartották a már ha­gyományos július 14-1 katonai díszszemlét. Az elnöki emelvény előtt gyalogos és lovas csapa­tok, gépesített és harckocsizó egységek, ejtőernyősök, a nem­zeti gárda és az Idegenlégió egységei vonultak el. Újfajta fegyvereket nem mutattak be. A rakétacsapatok kis és közép hatósugarú, zömében Honest John és Hawk-típusú rakétákkal voltak felfegyverezve. A légi­erő, úgy mint tavaly, elsősorban Mystere típusú vadászrepülőgé­peket és az atotnbombák ledo­bására alkalmas Mirage 4. tl­HELYZET JE LENTÉS A KOMÁROMI JÁ RÁSBÓL AZ ÚIIÁÉPÍIÉS MÉRLEGE Az elmúlt hetekben a Csallóközben járva gyakran hallottam: ke­vés a tégla, a faanyag. A villany- és a vízvezeték szerelése több helyen anyaghiány miatt késik. A családi házukat építő vagy épí­teni akaró embereknek gondot okoz az építőanyagok beszerzése. Az első félév lezárása szinte kínálja az alkalmat a helyzetkép felvázolására. • Félévi mérleg Félreértések elkerülése végett rögtön az elején leszögezzük: leg­égetőbb probléma a családi házak mielőbbi felépítése, viszont a la­kásprobléma megoldása csak egy részét képezi az árvízsú)totta te rttlet újjáépítésének. A megrongált házak száma a tavasszal 4555-re emelkedett. Az első félév végéig 2765 házat meg­javítottak, 769 ház javításán még dolgoznak. További 1221 ház tu­lajdonosa ínég nem kezdte el a javítást. Az árvíz 3672 családi há­zat teljesen tönkretett. Ma 1036 család már új házban lakik, 1057 házat építenek, s 399 ház építésé­hez 'erakták az alapot. Az emberek többsége önsegéiy­lyel éptt, kihasználva a védnüksé­gi járások segítségét. Mások tel­jesen, vagy részben, a járási épít­kezési vállalattal és a Május 9 üzemmel végeztetik az építést. Tübben úgy számítottak, hogy megveszik a Nyitrai Magasépítő Vállalat építette új házakat. Az említett vállalat hét faluban 160 lakásegység építését vállalta. Ggy tervezték, hogy a lakásokba — részben — még az 1965-ös év vé­gén beköltözhetnek a tulajdono­sok. Mindez ígéret maradt. Csupán Orsújfalun és Gútán adtak át 26 lakást. A többit júliusban és au­gusztusban akarják átadni. • Hívják a szakembereket A védnükségi járások többsége a nyári hónapokban végleg haza­hívja a szakmunkásokat. Ezáltal a lakásépítés üteme csökken, ami az eredeti terv megbontásához ve­zet. A termés betakarítása, az aratási munkálatok is több egyént elvonnak az építkezésekről. A nemzeti bizottságok felmérése szerint csak akkor tudják biztosí­tani a tervezett felaadtok teljesí­tését, lia a távozó szakemberek helyett sürgősen 103 szakembert — 51 kőművest, 12 ácsot, 20 vil­lanyszerelőt stb. — tudnak meg­nyerni az építkezésekre. Lassú az építőanyag szállítása is. Még négymillió téglára, 6600 mázsa cementre, több ezer köbméter fa­anyagra van szükségük. Nagyon sok családi ház építésének befe­jezését csupán az anyaghiány kés­lelteti. Szólni kell arról is, hogy a Du­na-akció keretében épülő állami és szövetkezeti lakások átadásá­nak tervét a vállalatok az első félévben csak 40.8 százalékra tel­jesítették. Kettős adósság Valóban szépen kidolgozták a falvak egészséges ivóvízzel való ellátásának tervét. Ez év április 30-ig 24 kutat kellett volna át­adni, s mindössze 14 kutat adtak át. A vízvezeték nem kilenc, csn­pán három faluban készült el. Az indoklás: késnek a tervek és ke­vés a cső a vízvezeték építéséhez. Vagyis tizenkét akciót még el sem kezdtek és 11-en most dolgoznak. Az első félévben 31 régi kutat kellett volna kitisztítani, e felada­tot is csak 50 százalékra teljesí­tették. Sok ígéret hangzott el az utak javításával kapcsolatban is. Az Ekei —Megyercs útszakasz javítá­sára 1,5 millió koronát terveztek. Ebből az összegből a nyitrai Ces­ty n. v. még félmilliót sem hasz­nált fel. A Komárom—Izsa útsza­kasz javítását el sem kezdték, most dolgozzák át a terveket. A járásban ez évben 8 fontos útsza­kasz javítását kellett volna elvé­gezni. Előzetes számítások szerint e feladatot az építők az év vé­géig körülbelül 40 százalékra tel­jesítik. • Hatékonyabb felelősségrevonást Értékeljük a tervezők és az épít­kezési vállalatok muukáját, igye­kezetét, de ha teljesítményüket a követelményekhez, a kitűzött ter­vekhez mérjük, akkor hiányérze­tünk támad. Nem véletlen, hogy az újjáépítés komplex értékelésé­nél a komáromi járási pártbizott­ság elnöksége egyáltalán nem volt elégedett a féléves tervteljesítés­sel. Mivel az építés ütemét csak a járási ,erv hatáskörét meghala­dó intézkedésekkel lehetne meg­gyorsítani, kérték a kerületi párt­bizottságot, bogy foglalkozzon a problémák megoldásával. Olyan intézkedéseket kell foganatosíta­ni, amelyek biztosítékot nyújta­nak az elfogadott tervek teljesí­tésére. —cs— pusú bombázó repülőgépeket mutatta be. A díszszemlét megtekintette De Gaulle elnök, Pompidou mi­niszterelnök, a francia kormány miniszterei, a diplomáciai testü­let tagjai és Lemnitzer tábor­nok, a NATO főparancsnoka. Nyikolaj Podgornij, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa El­nökségének elnöke a francia államünnep alkalmából üdvözlő táviratot küldött De Gaulle el­nöknek. Tárgyalásaink bebizo­nyították, hogy a nemzetközi politika több döntő fontosságú problémájában, elsősorban az európai biztonság kérdéseiben országaink azonos álláspontot foglalhatnak el, — áll a táv­iratban. A távirat a továbbiak­ban kiemeli, hogy Franciaor­szág és a Szovjetunió a kölcsö­nös barátság megszilárdítására törekszik. A Kozmosz 124. A Szovjetunióban csütörtökön Föld körüli pályára juttatták a Kozmosz 124. jelzésű mestersé­ges holdat. Az új szputnyik kezdeti kerin­gési ideje 89,4 perc, pályájának a Föld felületétől legtávolabbi pontja (apogeum/ 303 kilomé­ter, legközelebbi pontja (peri­geum/ 208 kilométer, a pálya síkjának az egyenlítő síkjával bezárt hajlásszöge 5,8 fok. A tudományos berendezésen kívül a mesterséges holdon el­helyeztek egy 19,995 megahertz frekvencián működő rádióadót, egy, a pályaelemek pontos mé­résére szolgáló rádiórendszert, valamint egy rádiótelemetrikus rendszert a készülékek és a tu­dományos berendezés által rög­zített adatok földi továbbításá­ra. Valamennyi berendezés nor­málisan működik, a koordiná­ciós számítóközpont feldolgozza a beérkező adatokat.

Next

/
Thumbnails
Contents