Új Szó, 1966. június (19. évfolyam, 149-178. szám)

1966-06-25 / 173. szám, szombat

PRÁGAI LEVÉL íppen arra az időpontra adtunk egymásnak találkát, amikorra Svejk, a jó t katona a cimboráinak: a háború után hatkor a Kehely ju Kalichu) nevű ľ kiskocsmában. Az eldugott prágai sikátorban, a Vencel tértől nem messze, Svejk katona neonfigurája világit bele a fényes nappalba, s minél sűrűbbé válik az alkony, annál jobban kidomborodik. A Csatatér-sor jelentéktelen kis putikját, hála Hašek mesteri tollánák, ma már az egész világ ismeri. Ahogy mindennap, ma ts eljöttek, akik szeretik Svejket és a jó sört. Itt ugyanis pilzeni tizenkettest csapolnak, s amint Ulrich, a kocsma vezetője titokzatos arccal elárulja, ebből a tizenkettesből annyi fogy, hogy attól a vállalat néhai főnökének, Palioec vendéglősnek a fején a bársonysapka nagyot ugrana. A kocsma alagsorában öt húszhektós tartály rejtőzködik, mert hordókat gurigázni ilyen körülmények között igazán nem lenne kifizetődő. Pilzenből ciszternákban szállítják a sört. A kiskQCsma csúcsforgalma napi tizenkét és fél hektoliter sör. Tessék ezt átszámítani korsókral Egész tekintélyes számot kapunk, kérem — két és félezer félliteres korsót. Megtölteni és széthordani őket nem csekély teljesítmény. Igaz, nem vagyunk már abban a füstös helyiségben, ahova annak idején a jó Svejk járt. Mindig annyi volt az érdeklődő, hogy az eredeti négy asztal ESTE HATKOR A KEHELYBEN köré sehogy sem fértek volna el, hisz azok legföljebb ha húsz vendég számára készültek. Az első világháború után a kocsmát bezárták, Palivec vendéglős nem tért haza élve a dutyiból. A kiskocsmát a harmincas években raktárrá alakították, s csak 1955 ben rendezték be ismét vendéglőnek, amikor már külföldi turisták kezdték kutatni Svejk „dicső" beszélgetéseinek a színhelyét. S mert nem felelt meg a növekvő igényeknek, 1965 ben megtoldották a régi táncteremmel. Így most vagy 150 vendég kényelmesen elfér itt. Ä

fôhelyiségben Ferenc József császár képe dominál ma is, akárcsak régen, Palivec idején. A termet zöldre festették, s Lada-rajzok másolataival pingálták tele. Minden rajzhoz megfelelő szállóige tartozik, egy-egy azok közül a mélyértelmű bölcs mondások közül, amelyek csak úgy sziporkáznak Svejk ajkán. Az egész azt a benyomást kelti, mintha egy utcakölyök firkálta volna össze a falakat, gyorsan, suttyomban, hogy valaki észre ne vegye. A szellőztetők teljes gőzzel működnek, a pincérek sörrel megrakott tálcákat hordanak szét az asztalok között. Az italhoz harapnivaló dukál, azért egész választékos étlapot tolnak elénk. Méltóztassék putimi sertésbordát, esetleg rostélyos „ä la Müllerné asszony" vagy a „Kehely"-gulyást, krumplilángost, finom házikolbászt, vagy éppen disznósajtot hagymával. A lángos kitűnő, egész vékony réteg krumplitészta forró zsírban hirtelen kisütve. Aranysárgára sül, fölfúvódik — inkább fánkhoz hasonló, mint lángoshoz. S hogy ízlik utána a jó, habzó sör! Falom a lángost sorrendben immár a nyolcadikat, s épp emelem a számhoz a második korsó sört. A hangulat a teremben mind magasabbra csap, a kezdeti pianisszimóktól a dörgő fortékig. A sörtől az emberek szeme olyan szépen csillog! Zene, az hiányzik még, zene! Kisvártatva egy ósdi zenegép még ósdibb indulóra gyújt rá. Vannak, akik fölállnak és odamennek az elnyűtt masinához, a gramofon és magnó eme őséhez, hogy megnézzék, honnan a csodából jön ez a muzsika. Posztóba burkolt pálcikák fogaskerekű fémhengerekhez ütődnek, s furcsa, szaggatott hangokat hallatnak. A jókedv még magasabbra csap. Kortyolgatom a második pohár sört, s úgy tűnik, minden ember a testvérem. Az összetartozás érzése nyilván nemcsak engem környékez: a szomszéd asztalnál néhány cseh szövetkzeti dolgozó egy magyar küldöttséggel bratyizik, alighanem más foglalkozásúakkal, olyan értelmiségi kinézésűekkel. A legjobb világnyelvet, a négykézláb magyarázást hellyel-közzel orosz meg német szavak tarkítják. A cseh atyafiak adják a nagyot, még egy rund sört Ide. még egyet — tyű, de fénylik már mindnek a szeme' — Csak igyál, édes egykomám! — mondja az EFSZ-tag, miközben jobbjával egy pöttömnyi magyart csaknem letaglóz. Ám ez rendületlenül állja a rokoni vállveregetést, aztán összekoccannak a poharak, s isznak mind. Svejk jut eszembe, ahogy a budéjovicei állomáson összebarátkozott a magyar bakával s ugyanezekkel a szavakkal kínálta neki a féllitert. Hasonlóképpen, szórakoztak, mint ezek itt, „piff paff-puff", mondta a magyar, s mutatta Sveiknek átlőtt karját. Aztán a bal kezét, az egészségeset néhány arasznyira a jöld fölé tartotta, s különválasztotta három ujját. Azt mutatta, hogy három kicsi gyereke van otthon. „Nincs ham, nincs ham" — mondta, és könnyek szöktek a szemébe; azokat aztán a zubbonya ujjával törölte le, s a zubbonya ujján ott volt még a golyófúrta lyuk ... Roppant gyönyörű az, ahogy mi itt ülünk, „A kehelyhez" címzett kiskocsmában a Csatatér-soron, hatkor, háború után. Már a második után Svejk óta. Bár közben ismét kezdődtek új háborúk, s még nem szűntek meg . . . Nem, nem akarok rájuk gondolni'. A sörben, bármily vidító, mindig akad egy csöpp keserűség. S nemcsak a komlótól ... Ä

terem sarkában az egyik asztal lapjára erőteljes koppanásokkal kerülnek vissza a korsók. Német szavakat hallani onnan. A németet mindenütt megismered a zajról, amit csap; a vérében van, keletinek és nyugatinak egyaránt. Kísérőjük a falon olvasható föliratokat fordítja. Röhögnek. Egy másik asztalnál szlovák népdalt dúdolgatnak. Különös, hogy a legtöbb szlovák, bár a tüzes borocskát szereti, milyen könnyen kikészül a sörtől. Egyszóval, minden zugot az emberiesség lüktető jelenléte tölt be, az emberek mintha lágyabbak lennének itt és hozzáférhetőbbek. Csupán egy szakállas férfi, aki hosszú asztalunknál az imént foglalt helyet egy újabb társasággal, csupán ő magyaráz valamit a lélektanról. Rém tudományosan. Az asztal fölé hajol, úgy kiabálja túl a többieket, hogy a vele szemben ülő lány is meghallja, mert azzal folytat ő most tudós eszmecserét. — Csak igyatok, édes egykomáiml — harsognak a szövetkezeti dolgozók, s a magyar vendégek csak meglapulnak. Nincs már annyi energiájuk, hogy lemondják a további rund sört. — Összezagyválja az általános lélektant az ... — ordít a szakállas, hangijába belekoppannak a német asztal korsói s emitt valaki már egész érthetetlen nyelven motyog. Ha valami szakember tapasztalatért jönne ide a sörözőkről készülő tanulmányát írva, lehet, kisütné a sörözők lélektanát. S abban minden bizonnyal bennefoglaltatna, hogy sörözgetés közben tilos a lélektant emlegetni! A sörben nemcsak jókedv, nemcsak keserűség és érzelgősség lakik, a sör Ingerlékenységet is rejt magában. A hiú szakállas az asztal végén még ordibál valamit annak a bizonyos szerzőnek a témához való lehetetlen hozzáállásáról, s én gyorsan kiiszom a sörömet, mert ennyi tudós dumát nem vesz be a gyomrom. Fizetünk, és az egész társaság fölkerekedik. Látom, a magyarok ls búcsúznak a szövetkezetes asztal mellett. Odaállítottak a földművelők elé egy tele üveget ezzel a kecsegtető fölírással: Barackpálinka. Viszonzásképpen. Te szent ég, ha az atyafiak ezt összekeverik a sörítallal, lesz itt nemulass! — Az én nézetem szerint az általános lélektan... — Hallom újfent a szakállas érces hangját, aki most az egész asztalt a birtokában érzi. S

zó nélkül Marek elsőéves önkéntesnek az asztal fölött látható képére mutatok, meg a szállóigére, amelyet csaknem iskolás betűkkel írtak a kép alá: „Nincs dicsőség hamu nélkül. Ikarusz is szárnyát szegte. Vágyaid bár mást akarnak, nem vagy már te semmire ló, csak sz. ,-nak valói" (Bocsássa meg az olvasó, de hisz — Svejk törzskocsmájában, „A kehely"-ben esett így a dolog, tudvalévő, hogy a klasszikusokat szószerlnt Idézzük.) KEHELYBEN BESZÉLGETÉSEK A NŐKRŐL lillillllllllllllllllllll A napok egyforma csiga-lassúsággal másznak. Az embereknek az az érzése, hogy nincsenek is napok. Minden egybefolyik, minden vakítóan fehér, még az álom is. Érdekes, hogy míg az első napokban - talán a rendkívüli fizikai megerőltetéstől, meg a szokatlan, zord környezet hatására - este mindig mély ólomba zuhantam, ahogy kezdett kialakulni ottani életünk, nem bírtam aludni, s éjszakánként fantasztikus álmokat láttam. Lassan kezdtek bennem kialakulni az elkövetkező antarktiszi életem körvonalai. Formálódtak új, eddig életünkben soha nem hallott íratlan törvényeink, szokásaink. Míg a hajón csak félénken tapogatózva próbáltuk egymást megismerni, itt egyszerre megváltoztunk. Mindenki olyannak mutatkozott, mint amilyen a valóságban. Olyan ez valahogy, mint a nő és a férfi viszonya még a házasság előtt. Mindegyik csak azt mutatja magából, ami szép, jó, tiszta benne. Ám a házasságban lassan felfedik egymás előtt igazi énjüket. Állítom, hogy ez nem csupán megszokás dolga. Inkább valami lelki kényszer, ami azért jön létre bennünk, hogy egymást igazán megismerve, tudjuk miben számíthat egyikünk a másikra, s miben nem. Valahogy így voltunk ptt is. Tudnunk kellett egymásról mindent, hogy a csodálatosan szép, de kíméletlen kontinenssel megbirkózhassunk. Ha már a nő és a férfi viszonyát érintettem, had említsem itt meg, bármilyen témáról is volt közöttünk szó, mindig azon vettük észre magunkat, hogy újra meg újra csak a nőkről beszélünk, hogy esti beszélgetéseink központi témájává váltak. Persze ezek a beszélgetések merőben eltértek a katonák körében olyan jólismert témáktól. Itt nem annyira biológiai, szexuális vonatkozásban hiányoztak nekünk, inkább az anya, a szó nemesebb értelmében vett Nő hiányát éreztük. Egyszerre megértettem Steinbecket: „A férfivilág laza, zilált kapocs csak a nő minden konfliktust elsimító szeretete nélkül." ÜNNEPI VACSORA A NŐNAP ELŐESTJÉN Március nyolcadikán, o nemzetközi nőnap estéjén, amikor vacsorához gyülekeztünk, alig ismertünk egymásra. Frissen vasalt fehér ingben, civil ruhában (máskor mindig úgy ültünk asztalhoz, ahogy éppen egész nap dolgoztunk; sínadrágban, szvetterben, bőrruhában) furcsán, ünnepélyesen hatottunk. Nyikita, a mindig mosolygó, mindig jókedvű szakácsunk, a Kajütkompani koronázatlan, de különben teljesen elismert királya most is alaposan kitett magáért. Az étterem ragyogóan kidíszítve, az asztal ízlésesen megterítve, rajta jóillatú, párolgó ételekkel, s az ilyen alkalmakkor elmaradhatatlan „stolícsnaja vodkával." Mindez az igazi ünnep kellemes bizsergető érzését keltette bennem. Aznap este különösen szertartásosan ültünk asztalhoz. Ki-ki a helyére. Ott-tartózkodásom alatt sohasem fordult elő, hogy valaki elfoglalta volna a másik helyét, ez szintén egyike az ottani bizonyos fokú miszticizmussal áthatott íratlan törvényeknek. ket időnként a nős jó deznek feleség nélkü aki nagy pszichológ nyúlt, igyekezett elt gyelmünket, de min zása hiábavalónak 1 landáan visszatértün májára, asszonyainki ra. Később, hogy méli jezzük be a napot, a „Fehér éjszakák" s kevéssel éjfél el munkánk után, ellen szereket, elvégezni váltását. írta : PINTÉR IST a délsarki ex tagja Lassan közeledett a nőnap; s ez ott eseményszámba ment, igazi ünnep volt. Az orosz ember különösen nagy tisztelője a Nőnek. Március hatodika körül a legelfoglaltabb emberünk Misa, az állomás rádiósa volt. Állandóan készüléke előtt ült, ujjai boszorkányos gyorsasággal kopogtatták távirataink szövegét, amit azután Mirníjen keresztül Moszkvából továbbítottak szeretteinkhez, anyákhoz, feleségekhez, menyaszszonyomhoz. Egyébként az állomás egyetlen nőtlen tagja voltam. AHOL EMB =S0HA KE En töltöttem kl mindnyájunknak az aperitívként szolgáló vodkát. Krucsinyin felállt. Hatalmas, férfias alakja szinte betöltötte a termet. Felemelte a poharát; s a feleségek egészségére tósztot mondott. Felálltunk s mindnyájan egyhajtásra kiittuk poharunkat. Már éppen vissza akartam ülni a helyemre, gondolva, hogy a következő poharakat töltse meg másvalaki, de Krucsinyin megfogta a karomat, rámkacsintott: - Tak sto Sztyopa, ti nyicsevo nyeszkázsezs? Elértettem célzását, s így én is, bár még elég tört orosz nyelven, köszöntőt mondtam menyasszonyomra, s a világ minden asszonyára. A vacsora kissé nehézkesen indult, de később, pezsgőbontás után emelkedett a hangulat, már nem voltunk olyan kimértek, ünnepségünk kezdett hasonlítani az olyan otthoni baráti összejövetelekhez, amilyeneEzen az éjszakán tudtam elaludni. I sehogysem találtam landáan búcsúzkodó: sértett. Anyámat, ap taimat láttam a br pülőtéren, menyasszi nyes szemét... KÉSZÜLŐDÉ A JÉGRENG ISMERETLEN TÁJAI FELÉ HIHIHI Március közepe tí de nem egészen vč ért. Egy gyönyörű < csinyinnal álldogált tázva, hátunkat a „ A NAPFÉNYBEN SZIKRÁZIK A JÉGHEGY.