Új Szó, 1966. június (19. évfolyam, 149-178. szám)
1966-06-24 / 172. szám, péntek
De Gaulle országjáró körúton a Szovjetunióban A francia vendégek tegnap Novoszibirszkbe látogattak Világ proletárjai, egyesüljetek! U J szo SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KOZPONTI BIZOTTSAGANAK NAPILAPJA Bratislava, 1966. június 24. PÉNTEK • XIX. évfolyam, 172. szám • Ara 30 fillér Ne Win burmai államfő és Antonín Novotný köztársasági elnök látogatása Plzehben (CTK) — Ne Win tábornok, a Burmai Unió Forradalmi Tanácsának elnöke csehszlovákiai látogatásának harmadik napján kíséretével Plzeňbe látogatott. Plzeň lakossága a becses vendéggel együtt Antonin Novotný köztársasági elnököt is üdvözölhette. Ne Win tábornokot elkísérte Václav Dávid külügyminiszter és további csehszlovákiai személyiségek is. A vendégeket ünnepélyesen fogadták a nyugat-csehországi kerület határán. A két államfő és kísérete ezután a plzeňi Skoda Müvekbe indult, ahol Josef Krejčí miniszterelnök-helyettes, František Kuba, a CSKP kerületi bizottságának vezető titkára, Jan Pelnáf, a nyugat-csehországi KNB elnöke és Josef Stepán, a Skoda Művek igazgatója üdvözölte őket. A vendégek megtekintették a vállalat több üzemegységét. Nagy érdeklődéssel szemlélték meg a 110 és 200 MW-os gőzturbinák, az első csehszlovák atomerőmű számára készülő berendezés, a Kelet-szlovákiai Vasmű és a Szovjetunió számára készülő hengermű, valamint a villanymozdonyok gyártását. Ne Win tábornok a látogatás végén megköszönte az üzem képviselőinek a részletes tájékoztatást és sok sikert kívánt az üzem dolgozóinak. A nyugat-csehországi kerület képviselői ezután Ne Win tábornok és Antonín Novotný köztársasági elnök tiszteletére' ünnepi ebédet adtak. A burmai és a csehszlovák államfő délután röviddel 16 óra előtt visszatért Prágába. Az SZNT plénuma megtárgyalja az egyéni lakásépítés problémáit (ČTK) — A Szlovák Nemzeti Tanács június 30-án kezdődő 8. ülésén az egyéni lakásépítés komplex problémáit vitatják meg. Az 1966/70-es esztendőkben a tervek szerint Szlovákiában 157 ezer lakást építenek, ebből 61 400 lakást az egyéni építkezés keretében. Az individuális lakásépítkezés megoldása tekintettel a telek nagyságára az eddigieknél gazdaságosabb családi ház-típusokat igényel. A jövőben a különálló csalá di házak építése mellett főképpen az ikerházak, az egyemeletes házsorok, a tornácos családi házak építésére és a csoportos építkezésekre helyezik a fő súlyt. A Szlovák Műszaki Bizottság egy 86 tervből álló katalógust állított össze figyelembe véve a fenti szempontokat. A közművesítésre lakásegységenként az eddiginél 6400 koronával magasabb összeget, összesen 10 000 koronát irányoznak elő. A Szlovák Műszaki Bizottság a kerületi nemzeti bizottságokkal karöltve előkészíti az egységesített lakóhelyrendszerek építését, amelyben az individuális lakásépítés kiegészítő vagy döntő szerepet kap, és felhasználhatják a legcélszerűbb terveket és műszaki megoldásokat. Ilyen építkezésekre ez ideig Bratisiavában, Nyitrán, Prievidzán, Žiar nad Hronom-ban, Banská Bystricán, Martinban, Banská Stiavnicán, Ružomberokban és Košicén jelöltek ki építkezési helyeket. Moszkva (ČTK) — Tegnap röviddel 10 óra előtt a moszkvai vnukovói repülőtérről többnapos országjáró körútra indult De Gaulle francia elnök és felesége, valamint a kíséretében levő személyiségek. A francia elnök Novoszibirszk után Leningrádba, Kijevbe és Volgogradba is ellátogat. De Gaulle elnököt Nyikoláj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke és más hivatalos személyiségek kísérik. Az IL-18-as különrepülőgép helyi időszámítás szerint 18,30kor érkezett meg a több mint egymillió lakosú Novoszibirszkbe, a tudományos kutatás és ipari termelés jelentős központjába. A becses vendégeket a területi és helyi szervek képviselői fogadták. Zverev, a novoszibirszki területi végrehajtó A világsajtó változatlanul nagy terjedelemben foglalkozik De Gaulle szovjetunióbeli látogatásával. A szovjet sajtó részletesen beszámol a francia elnök és kíséretének látogatásáról, valamint az eddigi tárgyalások eredményéről. Az Izvesztyija „Két nagyhatalom kézfogása" címmel ír a-tárgyalásokról kiadott első közleményről, valamint a Kremlben rendezett fogadásról. A moszkvai Pravda „Szívélyes találkozások Moszkvában" címmel számol be a tárgyalásokról, a francia vendégek tiszteletére adott díszvacsoráról és De Gaulle látogatásáról a Lomonoszov Egyetemen. A szovjet sajtó eddig nem közölt önálló kommentárokat a szovjet—francia tárgyalásokról. A ,»Les Nouvelles de Moscou" című hetilap, amely francia, angol, német és spanyol nyelven jelenik meg Moszkvában, kommentárt közölt De Gaulle szovjetunióbeli látogatásáról. Arra a kérdésre, hogy mit várnak a szovjet emberek e látoGenf (ČTK) — Alekszej Roscsin, a 18-hatalmi leszerelési bizottság ülésén részt vett szovjet küldöttség vezetője a bizottság tegnapi ülésén felhívta az Egyesült Államokat, mondjon le a sokoldalú atomütőerő tervéről, melyben Nyugat-Németország is részt venne. Roscsin felhívta a részvevők figyelmét, hogy az atomfegyverek továbbterjesztésének betiltására vonatkozó egyezmény elbizottság elnöke üdvözlő beszédében kiemelte a két ország közti baráti kapcsolatokat és a második világháború idején kötött szövetség jelentőségét. De Gaulle elnök válaszában köszönetet mondott a fogadtatásért és Szibéria átalakítását a leggigantikusabb akciónak nevezte, amelyet valaha is ismert az emberiség. Beszédét oroszul fejezte be: „Éljen Novoszibirszk, éljen Szibéria, éljen a Szovjetunió". A városba érkező becses vendégeket Novoszibirszk és környékének lakói szeretettel fogadták. — De Gaulle francia elnök szerdán közölte Moszkvában, hogy ez év szeptember elején Kambodzsába látogat. Az elnök útban a csendes-óceáni térségbe, ahol részt vesz a tervezett francia atomrobbantások záró részén, kiván megállni Kambodzsában. gatástól, a „Realisták vagyunk" fejezetben taglalja a látogatás jelentőségét, majd így ír: „De Gaulle elnököt mindenekelőtt mintegy tehetséges, alkotó nép, harcostársaink képviselőjét fogadjuk, akikkel a XIX. század végétől vagyunk szövetségben, közös szerződést kötöttünk velük Hitler hatalomra jutása után s közösen harcoltunk velük 1941 júniusának nehéz napjaitól. Az angol Times tegnapi vezércikkében a látogatással kapcsolatban kifejti, hogy ma sokkal kedvezőbbek a feltételek a Rapacki-terv valamely módozatáról szóló tárgyalásra, mint volt évekkel ezelőtt. A lap szerint az amerikaiak nem utasítanának vissza egy kétoldali egyezményt a fegyveres erők visszarendeléséről. Az olasz lapok különösen azt a hírt emelik ki tudósításukban, hogy Franciaország és a Szovjetunió között előzetes megegyezés jött létre a kétoldali tárgyalások jövőbeni folytatásáról. érésére kifejtett törekvésben már sok időt elfecséreltek és ezért ideje lenne egyezményt kötni. Ennek egyik feltétele, hogy az Egyesült Államok végleg lemond arról a gondolatról, hogy az atomfegyverek továbbterjesztésének betiltására vonatkozó egyezményt szövetségesei felfegyverzésére és a nyugatnémet militaristákat az ilyen fegyverekhez való hozzájuttatásra használja fel. A CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának ülése Fejleszteni kell a fiatalok alkotó kezdeményezését Alexander Dubček elvtárs felszólalása (ČTK) — A Csehszlovák Ifjúsági Szövetség Szlovákiai Központi Bizottsága június 23-án Bratisiavában plenáris ülést tartott, amelyen részt Vett Alexander Dubček, a CSKP Központi Bizottságának elnökségi tagja, az SZLKP Központi Bizottságának első titkára. Daniel FuteJ, a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának eddigi elnöke kérte, hogy mentsék fel tisztsége alól. A plénum kérésének eleget tett. Futej elvtárs a CSKP Központi Bizottságának apparátusában fog dolgozni. A CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának elnökévé Róbert HarenCár mérnököt, a Központi Bizottság eddigi titkárát választották meg. Az ülés résztvevői a továbbiakban jóváhagyták a CSISZ V. kongresszusáig terjedő időre a Szlovákiai Központi Bizottság munkatervét és tudomásul vették a CSISZ szlovákiai üzemi Szervezetei helyzetéről és munkájáról szóló jelentést. A vitában felszólalt Alexander Dubček elvtárs is. Hangsúlyozta, hogy a CSISZ fő feladata, az ifjúság megnyerése a népgazdaság új irányítási rendszeréből adódó feladatok teljesítésére. Megállapította, hogy néhány vállalatban a fiatalság a fudományos-műszaki fejlődés hajtó ereje. Megemlítette, hogy „A párt beszél az ifjúsággal" akció keretében a fiatalok kérték, hogy nagyobb lehetőségük legyen a gazdaságfejlesztés kérdéseinek megoldásában. A CSISZ részéről fokozott figyelmet kell szentelni azoknak a fiataloknak, akik semmiféle szakképzettséggel nem rendelkeznek. Dubček elvtárs ezután az SZLKP kongresszusának és a CSKP XIII. kongresszusának határozataival foglalkozott. A plenáris ülés elhatározta, hogy a szakágazati igazgatóságokkal karöltve az év második felében találkozóra hívja meg a szlovákiai fiatal poligrafikusokat, építőket, egészségügyi és vasúti dolgozókat. A szlovákiai ifjúsági szervezetek legfőbb feladata, hogy a CSISZ V. kongresszusáig megismertessék a fiatalsággal az SZLKP kongresszusa és a CSKP XIII. kongresszusa határozatait, fejlesszék az üzemekben dolgozó fiatalok kezdeményezését és alkotó kedvét, s hatékonyabb részvételre késztesse a népgazdaság tudományos-műszaki fejlesztésében. Ezzel ^egyidejűleg a CSISZ egyik fontos feladata lesz az ifjúság szabad idejének megszervezése és további tagok toborzása. Jelentős belpolitikai és gazdasági kérdések fi Nemzetgyűlés legközelebbi ülésének napirendjén Dr. V. Škoda, a Nemzetgyűlés alelnöke tegnap sajtótájékoztatón ismertette a Nemzetgyűlés június 29-én és 30-án sorra kerülő 11. plenáris ülésének napirendi pontjait. A Nemzetgyűlés elnökségének és bizottságainak az utóbbi időszakban kifejtett tevékenységéről Bohuslav Lastovička, a Nemzetgyűlés elnöke számol be. Egyszersmind előterjeszti a Nemzetgyűlés elnökségének intézkedéseit, — többek között bizonyos jogszabályok megszüntetéséről, a pótválasztásokról, a Szlovákiában létesítendő országos hatáskörrel rendelkező vízgazdálkodási szerv re vonatkozó intézkedéseket •—< Ismertető beszámolót. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság 1965. évi állami zárszámadását tárgyaló kormányhatározat-javaslatot, valamint a Nemzetgyűlés terv- és költségvetési bizottságának közleményét R. Dvofák pénzügyfeiniszter ismerteti. Dr. J. Burian földművelésügyi miniszter a mezőgazdasági föld védelmére irányuló törvényjavaslatról tájékoztatja a képviselőket. Ezután a Szlovák Nemzeti Tanácsnak az öröklakásokra vonatkozó törvényjavaslatát tárgyalják meg. A törvényjavaslatot dr. P. Colotka, az SZNT megbízottja ismerteti. Az alkotmányjogi bizottságnak a jogrend tökéletesítését célzó, a Nemzetgyűlés feladataival és az érvényben levő törvények elemzésével foglalkozó közleményét dr. V. Skoda, a Nemzetgyűlés alelnöke terjeszti elő. A napirenden szerepel továbbá dr. J. Bartuška főállamügyésznek és dr. J. Literának, a legfelsőbb bíróság elnökének beszámolója, a szocialista törvényességről és az államügyészség tevékenységéről. Végül megválasztják a Nemzetgyűlés bizottsági tagjait és választ adnak a képviselők interpellációira és kérdésedre. — ka — A szovjet—francia tárgyalások a világsajtó figyelmének középpontjában Szovjet felhívás a 18-hatalmi leszerelési értekezleten Kinevezés Antonín Novotný köztársasági elnök 25 új főiskolai tanárt nevezett ki. A kinevezési okiratokat a prágai Kolovrát palotában dr. Jifí Uájek iskola- és művelődésügyi miniszter tegnap nyújtotta át az új főiskolai tanároknak. (CTK) „EX PLZEŇ 66" Az idei vásárnaptár újabb kiállítással, az „EX Plzeň 66"-tal gazdagodik, amely június 25-én nyitja meg kapuit, hogy egy teljes hónapon át vonzza a látogatókat. A rendezők, illetve a kiállítók rendelkezésére öt fedett pavilon (3100 négyzetméter) és 40 000 négyzetméter szabad terület áll. Az említett rendezvényen az élelmiszeripar mutatja be gyártmányait, ínyenc-különlegességeit, az otthoni és a vendéglői ételkészítés és tálalás művészetét. —né A plzeňi Skoda Művek dolgozói a napokban fejezték be a led- I vicei erőmű 200 MW-os turbinájának szerelését. (Vlach felvétele — CTK)