Új Szó, 1966. június (19. évfolyam, 149-178. szám)

1966-06-19 / 167. szám, vasárnap

©iiir Figyelem! Figyelem! Elkészítettük júniusi meglepetésünket! 2ABKY strandcipők: Fürdőcipők: 13— 20 koronáért! 7—14 koronáért! Facipők gyermekek, nők és férfiak számára: 20- 29 koronáért! Tornacipők: Gyermekeknek 18—20 koronáért! Férfiaknak és nőknek 27— 34 koronáért! A KÜLÖNLEGES BŐRDÍSZMÜARU ÜZLETEKBEN: Sportzsákok Strandtáskák Bőröndök: kartonból bőrből 50— 75 koronáért! 25— 60 koronáért! 40— 65 koronáért! 130-230 koronáért! Az idény kezdete előtt jobban és kényelmesebben választhat! LÁTOGASSA MEG AZ őbuir ÜZLETEIT! OF-340 Elsőrendű TESZIL ruhaanyag! Szállítja a ZÁSÍLKOVÝ OBCHODNÍ DÜM PROSTÉJOV Kérjen mintakollekciót! Rendkívüli ajánlat Fényes fekete teszil anyag férfiöltönyökre, kosztümökre és szoknyákra - 150 cm széles 1 méter ára: 240 korona ŰF-371 lllllllllllllinillllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllW a BBAN az időben vállala­Z\ tunk megállíthatatlanul ' 1 haladt a romlás felé. S mi, egy szocialista üzem alkal­mazottjai, nem tehettünk sem­mit az égvilágon, komoly meg­fontoltsággal és színlelt nyuga­lommal vártuk az erkölcsi bu­kást. Ott tartottunk, hogy hab­verőink és tormareszelőink gyártása a piaci ár háromszo­rosába került. Exportszállítmá­nyaink sorra visszajöttek, még a fiatal Bikini Köztársaság is visszaküldte habverőinket, az­zal a megjegyzéssel, hogy nem rugóznak, egyáltalán nem ve­rik a habot és kilyukasztják az edény fenekét. S tormaresze­lőink érintése simogató, inkább vakarózásra alkalmasak, mint tormareszelésre. Ezek után mindenki előtt nyilvánvaló, hogy vállalatunk komoly hiányosságokkal küz­dött. Evekig harcoltunk kemé­nyen a nehézségekkel, de mindhiába. A reszelők kemény­ségi foka nem javult, sorra csorbultak ki a csípős, fás tor­magyökerekben. Ez volt a hely­zet azelőtt az emlékezetes ter­melési értekezlet előtt, melyen elhatároztuk, hogy megszegjük az előírásokat. Az értekezlet a szokásos mó­don indult. Monoton, rutinos hangján megnyitotta az igazga­tó, egyik részlegvezetőnk kö­zömbösen bejelentette, hogy valamit modernizálni kellene a műhelyében, mire a főkönyve­lő szenvtelen hangon, nyugod­tan megmagyarázta, hogy nem lehet... Megemlítette az elő­írás számát is, melynek értel­mében nem lehet. Tudom, in­tett erre beleegyezően helye­selve a részlegvezető, nem is azért mondtam, csak úgy... A teremben meleg volt, legyek zúgtak és cikáztak a levegő­ben, kissé bóbiskoltunk. Unal­mas nyári délelőtt, igazán nem tehetünk róla . . .1 — Ki akar hozzászólni * tárgyhoz? — kérdezte az igaz­gató. bár tudta, hogy nem lesz hozzászóló. Illik megkérdezni. Bár amit nem lehet, ahhoz nem érdemes hozzászólni. Teljesen felesleges a lehetetlent logi­kailag is alátámasztani. A le­hetetlen magábanvaló dolog, mindentOl függetlenül érvényes és létezése indokolja önmagát. S ebben a fülledt és tunya csendben, mely annyira embe­ri és természetes, történt, hogy a főmérnökünk kétségbeesetten felsikoltott: — Gyorsan vizet, mert meg­fulladok ....' — S a szívéhez, meg a torkához kapkodott. A főmérnök piros arcú negy­venes. köztudomású, hogy a szívinfarktus előszeretettel vá­lasztja ki ezt az embertípust a tömeg sűrűjéből. Most meg sá­padt és elgyötört, homlokáról súlyos verejtékcsöppek gördül­nek alá. Jobb lába furcsán rán­gatózik, s a melle hörög. Megrettentünk. A szemünk láttára hal meg itt. Valaki ví­zért futott. Az igazgató zseb­kendőjével törülgette a beteg homlokát a főkönyvelő meg a hátát veregette. — Kuc, kuc, kuc —- mondta neki —, mi lett veled, Zsiga? Az még hörgött egy ideig, megivott fél liter vizet, aztán elénk tárta a két kezét. Pa­naszok árja tört elő belőle, hol sírt, hol meg szitkozódctt. Fe­jébe toluló vérétől éléi kvörös lett az arca. Az ő két keze meg van kötve s a lába is kötve van. Minden végtagját harminc előírás köti gúzsba. Agyit ele­venen nyüzsgő gazdasáoi ren­deletek koptatják, mint a tor­ma a reszelőt. Se éffole, se nappala, mert fél, hogi vala­melyiket elfelejti. Meghökkenve hallgattuk. — Minket is gúzsba kötnek a rendeletek — mondta bizony­talanul a főkönyvelő —, még­sem kapkodunk a szívünchez és nem hörgünk olyan re, tenete­sen ... — De én kapkodok -- böm­bölte erre iszonyú hangcn a fő­mérnök —, én igenis kapko­dok ... A demokráciában min­denkinek joga van kapkodni a szívéhez, meg hörögni is, olyan hangon, amilyenen akar ... Csend telepedett cözénk. Csak Zsiga főmérnök zil ált va­dul és szabálytalanul. S ebben az ólomnehéz, baljós aendben valaki megjegyezte, alij hall­hatóan és puhán, ahogy az estt szél indul, sóhajszerűen• — Meg kellene szegni egy rendeletet... Szavai azonnal elhal) ak, de visszhangjuk tovább re::gett a levegőben. Riadtan néztünk kö­rül. Ki mondta ezt? Hol a lá­zadó? Mindenki a másixra né­zett. A levegőben forradalom feszült. A megjegyzést egyelő­re még senki nem vállalja, de a lelkeket már kikez ite és rágja, mint szú a fa l elsejét. És miért ne szegnénk meg? Legalább egyet az eze kilenc­száztizenhét közül. Valamelyi­ket. Akárha a legjelen'éktele­nebbet is. S jött a kísér'és. Mi­csoda öröm lehet megszegni egy rendelkezést. Kéj, lizonyá­ra... Az Igazgató szólalt rr.eg, ha­bozva és mintegy személytele­nül. — De melyiket kelleje meg­szegni ... melyiket...? Hátunkon hideg bo •zongás futkározott. A főkönyvelő a semnibe bá­mult, mint aki nincs ji'len és lassan mozgott az ajka, ma­gában beszélt. Zsiga főnérnök zihálása csillapodott. — Talán a nyolcszózötven­hatperkilencvenkettest... — mondta rekedten —, a nyers­anyag beszerzésre v matko­zót... Személyes örömt t okoz­1966. július 2—3-án tartják Gombaszögön A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR DOLGOZÓK XI. ORSZÁGOS DAL- ÉS TÁNCÜNNEPÉLYÉT A kétnapos műsor keretében fellépnek: A BUDAPESTI VASAS NÉPMŰVÉSZÉT! EGYÜTTES, a CSEMADOK rimaszombati, füleki, lévai, deáki, érsekújvári, pozsonypüspöki és dunaszerdahelyi együttesei, lengyel, szlo­/ák és ukrán vendégegyüttesek, kiváló hazai és magyarorstá­gi vendégművészek: Gobbi Hilda Kossuth-díjas kiváló mű­vész, Feleki Kamii Kossuth-díjas kiváló művész, Sárdy János érdemes művész. Szabó Miklós érdemes művész, Kovács Apollónia kiváló népdalénekesnő, Csákányi László Jászai-díjas művész. A NÉPMŰVÉSZETI MŰSOR UTAN NÉPMULATSAG. Belépti díj: felnőtteknek 10 korona; gyermekeknek és kato­náknak 5 korona. Jegyelővétel a CSEMADOK losonci, rimaszombati, rozsn/ói és kassai járási titkárságán. na, ha a bé cikkelyeit semmi­be vehetném. Egy kéz lendült a levegőbe, a főanyagbeszerző keze, izga­tottan kalimpálva jelezte, hogy beszélni akar. — Miért nem egy másikat, elvtársak ... miért éppen a nyolcszázötvenhatperkilenc­venkettest...? Nekem három ellátatlan gyermekem van ott­hon, elvtársak, éhesek, mint a verébfiókák. S amúgy sem va­gyok mártír természetű ember ... sosem szerettem vértanú lenni, már gyerekkoromban is idegenkedtem ilyen szerepek­től ... A tervező osztály vezetője azzal utasította vissza a mun­kakörét érintő előírások meg­szegését, hogy öreg édesany­ját kell eltartania, aki ágyban­fekvő beteg és magatehetetlen-. — Oj házas vagyok — mond­ta határozottan a minőségi el­lenőr —, előttem az élet s á feleségem gyereket vár. Kél hónap múlva apa leszek ... Til­takozom a hetvenötperszái megszegése ellen! Aztán megint arról kezdtünk beszélni, hogy milyen rendele­tet kellene megszegni, kor­mányrendeletet, vagy miniszte­rit. A probléma groteszk helyzet elé állított. Szíves örömmel meg­szegtük volna bármelyiket, dé a felelősségtől mindenki húzó­dózott. Néhányan arra hivatkoz­tak, hogy nagyobb összegű köl­csönt vettek fel, házra, autóra, üdülőre, s amíg vissza nem fi­zetik, felelőtlenség lenne tőlük szabályellenességekbe kevered­ni. Egy kollégánk az akváriu­mát és a díszhalait, egy másik pedig a sziámi macskáit féltet­te az esetleges következmé­nyektől. Megszégyenítő percek következtek, nem néztünk egy­más szemébe és valaki időn­ként, hisztérikusan felköhö­gött, hogy a csend feszültségét enyhítse. — Komolytalanok vagyunk, elvtársak — jegyezte meg az igazgató —, eh ... eh ... öhöm ... pedig az üzem érdeke fér­fias helytállást követel felelős vezetőitől... S közben egyenesen Zezula kartársra nézett. Zezula kartárs ötven éven felüli, ványadt agglegény (szívinfarktustól nincs mit félnie), köztudomású, hogy se kutyája, se macskája, igénytelen és az ételt csak csi­pegetve eszi, mint egy madár­ka. A döntő szót a főmérnök mondta ki, aki követte az igaz­gató tekintetét. — Szegjük meg a negyven­perötvenötös összes alcikke­lyeit. . .1 A cikkelyek felölelték Zezu­la kartárs teljes hatáskörét. Zezula kartárs érezte a vészt, kínosan vonaglott székén, szá­ja szélét harapdálta és üteme­sen tördelte a kezét. Szólni nem mert, érezte, hogy neki van• a legkevesebb veszteni va­lója közülünk. Hát szegjük meg a negyven­perötvenötöst, mondtuk egyhan­gúan, az lesz a legjobb, ha azt szegjük meg ... Így szegtük meg a negyven­perötvenötös rendelet összes alcikkeli/eit. A ZÖTA vígan szegjük meg /_1 sorra a rendeleteket és * ' előírásokat, s eddig még minden baj nélkül. Ellenben a Bikini Köztársaságból köszönő levelet kaptunk, melyben lelke­sen magasztalják habverőinket, állítólag a legjobb külföldi gyártmányokkal is felveszik a versenyt. De a főkönyvelőnk feje erősen reszket azóta s a felesége meséli néha, hogy ál­mában vadul hánykolódik és néha rémülten felkiált. • Mihail Romm — a Hétköz­napi fasizmus rendezője — kö­vetkező filmjét az értelmiség­ről készíti: A gondolkodás éj­szakája címmel. • Francoise Sagant, a híres francia regényírónőt (Jó reg­gelt búbánat! stb.), felkérte a rádió, hogy tartson félórás elő­adást. A következő sorokkal utasította el az ajánlatot: „A rádióban azok tartanak hosszú előadást, akiknek nincs semmi mondanivalójuk — azok számá­ra, akik úgysem érnek rá meg­hallgatni." • ARTHUR MILLER filmren­dezőként mutatkozik be: Rövid­zárlat címmel saját filmjét ren­dezi. Puba (jyuia: Mejfzejjük Mm mm m mm ^ m S m jf» M J* n rcnvvwiei

Next

/
Thumbnails
Contents