Új Szó, 1966. június (19. évfolyam, 149-178. szám)

1966-06-17 / 165. szám, péntek

Pusztít, rombol a beláthatatlan tenger Az előrejelzések azonban újabb árhul­lám közeledését adják hírül. Június 16-án a Duna szintje Komá­romnál eléri a 794 centimétert. Június 17-én felhőszakadás zúdul Csallóközre. Örákon keresztül zuhog az eső. A Duna eléri az eddigi legmaga­sabb állást. Komáromnál 801 centimé­tert mérnek, negyvenkét centiméterrel többet, mint 1954-ben. A délelőtti órákban szárnyra kel a riasztó hír: Kulcsod alatt, Csicsó köze­lében újból gátat szakított a Duna. A szakításon át hihetetlen mennyisé­gű víz zúdul Csallóközre. Első és mindennél fontosabb feladat: útját állni a víznek. De hogyan? A nyolcvanméteres szakaszon át másod­percenként 1800-2000 köbméter víz öm­lik a síkságra. A gátszakadáson a műszaki alaku­latoknak mindenekelőtt pontonhidat kell építeniük. Szinte megvalósíthatat­lannak látszó feladat. A víz rövid idő alatt szakadékot „ás". Tizennyolc mé­ter, tajtékzó, tomboló víz felett kellett hidat verni. Az első komoly győzelem volt, amikor végre elkészült a ponton­híd. Június 25-én a hazánk legnagyobb községét, Gútát, védő ideiglenes gátal is átszakítja az egyre duzzadó víztö­meg. Pár nap alatt a falu kilencven százaléka víz alá kerül. A falut már csak Érsekújváron, Kamocsán keresztül lehet megközelíteni. A Kamocsai Helyi Nemzeti Bizottság érdekes kimutatást készít ezekben a napokban. Az aránylag kis forgalmú útvonalon a mentési mun­kák idején autó autót ér. Négy óra alatt átlagosan 1100 jármű halad át az országúton. Ezalatt a csicsói gátszakadáson zuho­gó esőben, éjjel-nappal szinte ember­feletti küzdelem folyik. Tizennyolc napig tart, míg végre be­járja az országot az örömhír: Július ötödikén, 14,42 órakor, elzárták a csi­csói gátszakadást. Ez alatt a tizennyolc nap ajatt csu­pán a csicsói gátszakadáson egymil­liárd köbméter víz zúdult Csallóközre. Július nyolcadikán a 108 napig tartó küzdelem, rettegés után az egész Csal­lóközben elrendelik a veszélyállapot be­szüntetését. Milliós értékeket pusztított el a víz. A legdrágábban, amit nem lehet koro­nákba kifejezni, emberi életben azon­ban nem esett kár. Ez elvitathatatlanul és mindenekelőtt néphadseregünk ka­tonáinak, a bajba jutottak megsegíté­sére siető szovjet és magyar egységek katonáinak, tisztjeinek az érdeme. A nemzetvédelmi miniszter parancsa után katonáink azonnal beavatkoztak. Több mint tizenkétezren siettek Csalló­köz népének megsegítésére. Közel ezer teherautót és több mint kétszáz egyéb műszaki felszerelést vetettek be. A men­tési munkák folyamán húsz nap alatt közel másfél millió kilométer utat tet­tek meg. Repülőink összesen 653 órát töltöttek a levegőben, 1192 esetben szálltak föl. Nehéz volna azonban számokban ki­fejezni azt a hősies helytállást, önfelál­dozást, amelyet ezekben a nehéz na­pokban katonáink tanúsítottak. A küz­delem során szinte naponta születtek hőstettek, amelyekről a nyilvánosság előtt vajmi kevés szó esik. Nem volt idő akkor hősök avatására. Ma azonban —, amikor az árvíz sújtotta területen új élet születik, nem árt, ha a nehéz napok hőseiről is mondunk néhány szót. Klapuch és Bernhord őrvezető neve már szerepelt az újságban: a múlt év őszén megkapták A helytállásért ér­demrendet, mivel megmentettek 30 000 liter benzint, elejét vették egy szinta felmérhetetlen katasztrófa bekövetkezé sének. Hogy is történt? A kikötő közelében hatalmas, benzin­nel telített tartály volt beépítve a föld­be. A víz ereje kivetette a tartályt és párolgó nyílásával lefelé fordította. A rendkívül gyúlékony anyagból nagy menn'yiség kifolyt. A benzin elborította a víz színét. Elég egy szikra, hogy a víz­tenger tűztengerré váljon. /^SN ;allóköz történetében az '•/</ Q)p 1965-ös esztendő a meg­próbáltatások, a rettenet, ©rS a hősies helytállás eszten­deje. Ki tudná most hirtelenében számba ven­, ji . ni, a történelem folya­mán hányszor tört Csalló­köz népére a Duna, a vi­dék éltető eleme, szeszélyes, kegyetlen zsarnoka. A régi följegyzések szűksza­vúan beszélnek a múltról, a folyó az ember állandó, egyre megújuló küzdelméről, de a múlt esztendei árvíz páratlan a történelemben. A múltban, amilyen gyorsan támadott a Duna, olyan gyorsan vissza is vonult. Tavaly azonban több, mint száz napig tartott az ádáz küzdelem. Normális vízállásnál Komáromnál a Duna vize 300—310 centiméter között szokott lenni. A folyami naplóban a múlt év március 20-ón találjuk az első feljegyzést a vízszint emelkedéséről. Április másodikán már 582 centimétert mérnek. Április 17-ig 3 centiméterrel emelkedik. Ezután bizonyos apadás áll be, de május 25-én már 673 centimé­ter a víz magassága. További hat nap alatt újból 571 centiméterre csökken, majd két nappal később már 688 centi­métert jegyeznek föl a folyami napló­ba. Nyolcvan napja tart már a készültsé­gi állapot, dacol a gát a rettenetes víz­tömeggel. Az árvízvédelmi bizottság ve­szélyállapotot hirdet ki. Június 11-én a Szlovákiai Árvízvédel­mi Bizottság kapcsolatot teremt a má­sodik katonai körzet parancsnokságá­val. A kerületi és a járási árvízvédelmi bizottságba katonai szakembereket küldenek ki. Megteszik a szükséges in­tézkedéseket az esetleges azonnali be­avatkozásra. Június 12-én Komáromnál 674 centi­méteres vízállást mérnek, több mint két­szeresét a normálisnak. A kikötő mé­lyebben fekvő részein a vasúti sínpárokat elárasztja a víz. Leáll a munka. Június 13-án, vasárnapra virradólag a hajógyár kikötőjében elönti a daru­pályát a víz. Közvetlen veszélybe kerül­nek a gyárépületek, a szerelőcsarnok, a raktárak, az anyagkészlet. A gyár dol­gozói megkezdik a mentési munkát, két­százméternyi gátat emelnek a víz elé. Ezekben a napokban a Dunán be­szüntetik a hajózást. Az előrejelző ál­lomások további áremelkedést jelente­nek. Vasárnap, június 13-ón további 29 centiméterrel emelkedik a víz. Eléri az 1954-es szintet, amikor — amint ismere­tes — a Magyarország felőli oldalon át­szakította a gátat. Ezen a napon a veszélyeztetett része­ken már nem volt ünnep: minden ép­kézláb ember a gátakat erősítette. Hétfőn, június tizenegyedikén a Duna vízállása eléri a 746 centimétert. Ugyanezen a napon a nemzetvédelmi miniszter közvetlen parancsóra a veszé­lyeztetett területekre vezénylik a fegy­veres erők számos alakulatát. Átcsopor­tosítják a műszaki felszerelést. A műve­leteket közvetlenül Jozef Valeš tá­bornok, a katonai körzet parancsnoka irányítja. Megkezdődik a lakosság el­szállítása. Az emberek még remélnek. Szinte éj­jel-nappal erősítik a gátakat. Pillanat­nyilag Dunamocson a legveszélyesebb a helyzet. Sok százan dolgoznak verej­tékezve. Ám minden hiába: június 14­én 17 óra körül a község alatt a gát nem bír ellentállni az árnak. A pusztí­tó víztömeg föltartóztathatatlanul zúdul a falura, elpusztítva mindent, ami útjá­ba kerül. Másnap, június 15-én, a vízállás 792 centiméter. Már jóval túlhaladja az 1954-es legmagasabb szintet. Tizenegy óra körül újabb riasztó hír járja be a környéket. Patnál elszakadt a gát. Rö­videsen nyolcvanméternyi szélességben ömlik a környékre a víz. Közvetlen ve­szélybe kerül Pat, Marcelháza, Izsa, He­tény és Gyulamajor. A gátszakadás következtében a Du­hs vízállása átmenetileg megállapodik. Amerre a pusztító áradat járt Autók ezrei szállítják éjjel mentette Ladocsi Gál idős édesanyja életét. Kettecskén, távol a foJ gát közelében laktak. A vl te egyi-k pillanatról a mósi dult rájuk. Órákat töltötte egy terebélyes almafán, segítségkérő integetésükei lőttük köröző helikopter pi noka észrevette. Nyombt télhágcsót bocsájtottak le nek Ladocsi Gábort emel a gépbe. De mi legyen a; ségtől, fáradtságtól elalé éves nénikével? Félő volt a kötélhágcsón nem bírjt utat. Nem volt más hátra tor parancsnok leereszkei a szó szoros értelmében vitte föl az idős nénikét. Miloš Severa sza zető szintén élete kocká árán mentett meg egy ; felejtett" kislányt. Gond. nélkül vetette magát a d Keszegfalva: 250 teljesen rombadőlt és 177 megrongálódott lakást hagyott örökségül a Vagy a kulcsod! eset: A faluban ma is szere elismeréssel gondolnak J Flóra helikopter parancs oki határtalan bátorsággal Nincs más megoldás. A víz már a lakásokba is betört... A Komáromban állomásozó határőrök egész éjszaka életve­szélyben, pattanásig feszült ide­gekkel dolgozták. Csak egy meg­oldás volt: megközelíteni a tar­tályt és talpra állítani, hogy ne folyjék tovább a benzin. Ehhez azonban mindenekelőtt drótkö­telet kellett erősíteni a felborult tartályra. Ezt a feladatot vállalta és hajtotta végre a két bátor őrvezető. Munkában a katonai úszó szivattyútelep

Next

/
Thumbnails
Contents