Új Szó, 1966. május (19. évfolyam, 119-148. szám)

1966-05-11 / 128. szám, szerda

'x LEONYID LENCS: Olvashatatlan írás ám !— TT, fél. A főposta nagyter­mében még sorok áll­nak az ablakoknál. Az egyik sorban egy közép­korú, kopaszodó férfiú topog, tekintélyes hivatalnok lehet, az orrán aranykeretes szemüveg. A Jávirat" feliratú ablak mögött bizonytalan korú, szik­kadt, cvikkeres postásktsasz­szony ül. A sorban állók csupa rövid, hivatalos táviratot adnak fel. Végre a komoly férfiúra kerül a sor. A postáskisasszony át­veszi a táviratot, sokáig silabi­zálja. a homlokát ráncolja, az­tán megszólal acélos hangon, hogy az egész terem visszhan­gozza minden szavát: — Jaj! Micsoda lehetetlen írása van az elvtársnakI Egy­szerűen olvashatatlan! Ez itt mi? — Melyik kérem? — Ez ni! — Ez? Ez... cuncilim — mondja a férfiú alig hallha­tóan. — Hangosabban, elvtárs, nem értemi — Cuncilim ... A sorban hangos nevetés. — Ez cuncilim?! — zendül még hangosabban a postáskis­asszony hangja. — Engedel­met, elvtárs, de ez nem cun­cilim! Ha akarom, inzulin, ha akarom, vazelin, tetszés sze­rint. — Nekem az tetszene, elv­társnő, ha az a szó maradna, amit én beírtam. — Hát ha az elvtársnak cuncilim tetszene, akkor tes­sék is azt írni, hogy cunci­lim! ... Es ez mi? — Bocsánat, kérem, hol? — Ez a négy szó? — Olvassa el, kérem, figyel­mesen még egyszer. De ... le­hetőleg ne fennhangon .., Minden szó világos! — Ha világos lenne, elvtárs, nem kérdezném! Mit jelent ez? Szerelek ... csókolom a piros házi kádat? — Nem szerelek, hanem sze­retlek, és nem a piros házi kádat, hanem a fitos nóziká­dat — javítsa ki szánalmasan suttogva a komoly férfiú és zsebkendőjével megtörli mál­navörös, kopasz fejét. —Kérem, ha az elvtárs nem hisz nekem, tessék, olvassa el... Na ugye, hogy ott nem az áll, hogy szeretlek, hanem az, hogy szerelek, és nem ,fi sókolom a fitos nózikádat", hanem csó­kolom a pír os házi kádat. — Hm ... tényleg ... vélet­lenül a té-t kifelejtettem ... itt pedig ... bocsánat, azonnal kijavítom. A sorban állók leplezelle­" nül kacagnak. A komoly férfiú átadfa ä kijavított táv­iratot. A postáskisasszony is­mét munkához lát. — Na tessék, most meg úgy javította ki a házi kádat, hogy rozikádat lett belőle. Vé­gül is mit csókol az elvtárs? Házi kádat, vagy rozikádat?! A sorban állók közül valaki türelmét vesztve élcelődik: — Siessünk, elvtársam, sies­sünkI Nem lehet ilyen sokáig házi kádakat csókolgatni! ... — Bocsánatot kérek, nem te­hetek róla, hogy mások nem tudják az írásomat elolvasni. En eltudom... — védekezik hervadton a komoly férfiú. — Tessék kérem figyelni! Puszilom a kis ka­csád". Helyes? — Uramisten, miért tetszik olyan hangosan olvasni?! ki­mondottan személyes természe­tű a távirat, az elvtársnő pe­dig, hogy úgy mondjam, nép­gyűlési anyagot csinál belőle. Dehogy kacsád, K a c s ó d ! K a c s ó d ! Tetszik érteni? Puszilom a kis ka­csád és nem a kis ka­csád! — Rendben van, legyen ka­csód. Es ez mi? — Aláírás. — Ezt sem tudom elolvasni, elvtárs. — Lipsi. — Lipsi? Ki az a Lipsi? Ma­ga? — En. — Ez a vezetékneve? — Nem, kérem. Engem Lipót­nak hívnak és Lipsinek be­céznek. — Nem, nem, nem! ... Ilyen formában nem tudom felvenni a táviratot. így nem felelhetünk a szöveg pontosságáért. Tessék valahol legépeltetni az egé­szet. Kérem a következőt. A komoly férfiú a türel• metlenkedő sor felé for­dul. Rossz ránézni, olyan szá­nalmas bőrben van. — ...A boszorkány... mit csináljak... — mondja fél­szeg mosollyal — mindenbe beleköt. Miért Lipsi? Hát tehe­tek én róla?... A feleségem­nek akartam feladni a távira­tot ... szanatóriumban van ... és erre, miért Lipsi? A sorban állók arca egyszer­Mahler: Dal a földről A bratislavai zenefesztivál negyedik filharmóniai hang' versenye értékes műsorral ör­vendeztette meg a hallgatósá­got. A tartalmas estet Sztravinsz­kij „Symphony d'instruments ä vents" című fúvószenekari kompozíciója nyitotta meg. A zeneköltő Debussy emlékének szentelte különös művét, ezt a kemény, szinte metsző hangú, fanyar, érdes bánatmegnyilat­kozást. Pavel Štäpán, fiatal cseh zon­goraművész Mozart B-dúr Zon­goraversenyét [K. 595.) adta elő kitűnő játékkészséggel, egyéni belső gesztussal, ki­egyenlített és kiforrott Mozart felfogásban. Gyöngéd, kissé fá­tyolos lírája megelevenítette Mozart költészetét. Végül Mahler „Dal a földről" című tenor- és althangra kom­ponált szimfonikus dalciklusa hangzott el. A mű alapját a VIII—XI. századból fennma­radt kínai költemények képe­zik. (Hat vers a „Kínai fuvola" című versgyűjteményből, Hans Beth leheletfinom átköltésé­ben.) „Valahányszor valami nagy­szabású zenei képet tervezek — írja egyik levelében Mahler — mindig eljutok ahhoz a ponthoz, ahol a szóra bízom zenei gondolataimat". A zene­költő talán így jutott el a kí­nai líra varázslatos hangulat­képeihez. Abban az időben már halálsejtelem gyötörte, s a köl­temények fájdalmasan, valószí­nűtlenül szép álomvilága lelke mélyéig érintette. Mahler zene­kara többnyire lenyűgözően fényes és hatalmas, de a bel­ső átélésnek és egész lelkiál­lapotának halálos komolysága ezúttal nemes mértéktartást követelt. A kompozíció lassú tételeiből csöndes, átszellemült bánat szól hozzánk, amihez már semmi „földi" sem tapad. Ez a halk rezignáció megrá­zóbb minden viharos kitörésnél. A Dal a földről Mahler meg­rendítő istenhozzádja. Búcsú az ifjúságtól, a szépségtől, a ba­rátságtól ... az élettől. A két énekszólót Véra Sou­kupová, a Cseh Filharmónia szólistája és Ivo Zldek, a prá­gai Nemzeti Színház és a bécsi Állami Operaház szólistája ad­ta elő. Ismerjük Ivo Zidek kitűnő tenorját és kitűnő énekesi kva­litásait, de ezúttal hangereje teljes felhasználásával helyen­ként mintha „túlénekelte" vol­na hangját és szerepét. A ke­vesebb több lett volna. Az est fénypontját és legnagyobb él­ményét Véra Soukupová dalai jelentették. A fiatal művésznő sűrű, tartalmas altja úgy vi­rult ki melegen, fénylőn, 111a­tosan, mint valami egzotikus virág. Véra Soukupovában meg­van a belső ábrázolás ösztöne, és talán így is mondhatnánk: tudománya. Az est karmesterét, dr. Raj­ter Lajost is áthatotta a zenei feladat szépsége, és nagy in­tenzitással, egyénisége egész erejével állt a szépen muzsiká­ló Filharmónia élén. HAVAS MÁRTA re felderül. Egy fiatal ember beszól az ablakon: — Elvtársnő, kedves, vegye fel ezt a táviratot a Lipsitől, az egész sor kéri. Egy kékkabátos, sápadt kis­lány is támogatja: — Vegye fel, kisasszony, ha már ennyire szeretik egymást. Egy alacsony, bajuszos hen­tes meg mély basszusán dörgi: — Csak nem a Lipsi miatt nem veszi fel?! De hiszen más­nak is van beceneve. Engem például Ödönnek hívnak. De az asszony, ha jó kedve van, csak Döncinek, Döncikémnek, Döncilinek hív, ha pedig orrol valamiért rám, akkor egysze­rűen Ödön, vagy Bödön vagyok neki. A, asszonyi fantázia!... Mindenki az oldalát fogja, a szigorú postáskisasszony sem bírja tovább és elmosolyodik. S amikor mosolyog, szikkadt, szenvtelen arca olyan lággyá, kedvessé válik, mint egy újévi üdvözlő távirat. — Na jó, adja ide azt a kiskacsát... Amikor a még mindig piros, de elégedett Lipsi távozik, a kékkabátos, sápadt kislány hangosan felsóhajt: „Milyen szép is, amikor egy férj így szereti a feleségét..." A háta mögött álló, madár­" fejű kisöreg, aki eddig nem szólt egy szót se, ekkor hirtelen epésen mondja: Maga biztos benne, hogy a táviratot a feleségének küldte? En nem vennék rá mérget!" Az ördög vinné el az ilyen rosszmájú kisöregeket! V ordította: BENEDEK ÁRPÁD A Herder-díj szlovák zeneszerzőnek Nemrégen ítélték oda a Her­der-díjat Ján Cikker nemzeti művésznek, állami díjas zene­szerzőnek. A díjat május 13-án adta át a bécsi egyetem rek­tora. A Herder-díj a hamburgi Stein báró és a bázeli Goethe Intézet közös alapítványa, me­lyet külföldi művészeknek, íróknak, költőknek szoktak odaítélni. Felkerestük otthonában a ze­neszerzőt, hogy elbeszélgessünk vele eddigi sikereiről és a jö­vő terveiről. Ján Cikker besztercebányai születésű. Első zenei nevelé­sét édesanyjától kapta. Már 6 éves korában első kis zene­szerzeményét játszotta el az iskolai hangversenyeken. A konzervatóriumot Prágában vé­gezte és 1936—37-ben F. Wein­gartner tanárnál Bécsben foly­tatta karmesteri tanulmányait. Ezután telepedett le Bratisla­vában, ahol először a konzer­vatóriumban tanított, majd több mint három évig a Szlovák Nemzeti Színház operaegyütte­sének volt a dramaturgja. 1951-ben a Zenefőiskola tanára lett. Ján Cikker előbb szimfoni­kus műveket, dal- és zongora­kompozíciókat, vonósnégyese­ket komponált, 1954 óta pedig az operák felé fordult a figyel­me. Ismert operái: a Jánošík (be­mutató: 1954), Bajazid bég (Bratislava, 1957), Mister Scrooge (1963, Kassa), Feltá­madás (1962, Prága). — Megmondhatná-e kedves mester, hogy zeneszerzeményeit külföldön hol adták elő? — A külföldi premierek kö­zül a Bajazid béget adták Wiesbadenben, Drezdában, Al­tenburgban és Szegeden. A Já­nošíkot Ljubljanában és Ham­burgban, a Mister Scrooge-t, melyet Charles Dickens Kará­csonyi dal című novellája alap­ján komponáltam, Kasselbari adták. A legtöbb előadása a Feltámadásnak volt Gerában, Halléban, Stuttgartban, Wup­perthalban, Göteborgban, majd a prágai Nemzeti Színház ját­szotta az edinburghi fesztivá­lon, a bratislavai Nemzeti Szín­ház viszont Berlinben, Drezdá­ban és Bécsben adta elő. — Külföldi megrendelésre egy mai tématikájú operán dolgozom. — Mi a címe és a tárgya, ki a librettistája? — Sajnos, erről egyelőre még nem nyilatkozhatom. A librettó írója ezt nem kívánja. GREK IMRE A májusi ünnepségsorozat egyik első nagy eseményére, a legjobb dolgozók kitüntetésére a Munka ünnepének előestjén, a prágai Várban került sor. A cseh képzőművészek közül ALLAMI DÍJASOK Társadalmunk megbecsüli a kultúra alkotó munkásait alkotómunkájáért számos nem­zetközi elismerésben részesült. Az ő alkotása az utóbbi évek csehszlovák kinematográfíájá­nak remeke, a „Šumava kirá­lya", amely a kritikusok sze­rint az egyik legjobb csehszlo­vák kalandfilm. Az ő nevéhez fűződik a „Remények" és az „Éljen a köztársaság!" című film is. Az utóbbiban Karel Kachyňának kitűnően sikerült a gyermekszínészekkel való rendezői munka. A filmben mesterien egybekapcsolta a gyermeki világképet a gyerme­kekről alkotott felfogás ábrá­zolásával. Kachyňa művészeté­ben az a rokonszenves, hogy az ifjúság erkölcsi és jellem­formáló problémáit akarja a lehető legjobban megközelíteni. Rudolf Hrušínský ma kétség­kívül a legtehetségesebb cseh színművészek egyike. A prágai Bedíich Štefa.i Nemzeti Színházban az elmúlt színházi idények alatt egész Bedŕich Štefan szobrászmű- sor kivá l° ^^ alakított, vészt tüntették ki állami díj- E szerepalakitások közös neve­jal. B. Štefan pályafutását Štúr- a ^ély, rendkívülien em­za professzor tanítványaként b, e5' aláfestésu humor Hrušm­kezdte. Életművével méltóan s k* művészetében k.domboro­reprezentálja ezt az iskolát. Al­kotásai között vannak monu­mentális és finom kivitelezésű figurális kompozíciók ls. Az adott motívumok igényessége szerint Štefan professzor ér­vényre tudta juttatni a vizuá­lis hatásokat, elsősorban a szo­bor vagy domhormű méretei­vel. Bedŕich Štefan életművét nemcsak a mély gondolati tar­talmat kifejező alkotások jel­lemzik, minden alkotása arról ad tanúságot, hogy kiváló mestere művészete alapanyagá­nak — a márványnak, homok­kőnek, a bronznak és az ége­tett agyagnak. A legszigorúbb kritikusok tollából ered az a megállapítás, hogy „... B. Šte­fan professzor életműve szer­ves részét képezi a XX. század csehszlovák művészetének". Valóban, B. Štefan olyan mű­vész, aki mindig tudott érzel­mileg reagálni kora esemé­nyeire. Mélységesen emberi felfogásáról, ' nyílt állásfogla­lásáról tanúskodnak a lidicei emlékműhöz készített dombor­művei is, amelyekért e magas kitüntetést kapta. Nem meglepő, hogy a film­művészet területén alkotó egyé­niségek közül Jan Kádár és El­mar Kloc filmrendezők nevét és a nemrég Oscar-díjjal ki­tüntetett filmjük, az Üzlet a korzón két kiváló főszereplő­jét, Ida Kamiiiská varsói mű­vésznőt és Jozef Krónert, a Szlovák Nemzeti Színház tag­ját ott találjuk az új állami díjasok névsorában. A Kádár— Klos rendezőpár nevéhez olyan kiváló csehszlovák filmalkotá­sok fűződnek, mint az „Ember­rablás" (Onos J, „A halál ne­ve Engelchen", „A vádlott" és végül az „Üzlet a korzón". Az „Üzlet" az első csehszlovák film, amely a tengerentúli filmnagyhatalom eme díjában részesült. Kifejezni az élet bo­nyolultságát, elsősorban az eti­kai és erkölcsi problémák te­rületén — ez a nehéz feladat állt a rendezőpár előtt. A film hazai és külföldi sikere azt bi­zonyítja, hogy Jan Kádár és Elmar Klos megvalósította cél­kitűzését. A film sikerét azon­ban nem lehet elválasztani Ida Kamifiská és Jozef Króner lé­lektanilag finom művészi játé­kától. A film a rendezői tehet­ség és az igazi művészet pá­rosulásának a következménye. A csehszlovák filmrendező­gárda elismert személyiségei közé tartozik a negyvenkét éves Karel Kachyňa, akinek „műhe­lyéből" eddig tizenhárom film került ki. K. Kachyňa művészi Rudolf Hrušínský dik az igazi színész arculata, a művész egyszerűsége. Ezek a tulajdonságok tették őt a cseh színművészet egyik leg­népszerűbb alkotó színészévé. Hrušínský az a művész, akinek az alakított szerepek sokaságá­ban sikerült megtartani azt a közös nevezőt — amit a mű­vészetben típusalkotásnak ne­veznek. Az új állami díjasok közt van Jiŕí Horčička, a Csehszlovák Rádió főrendezője. Nevét nem­csak a hazai rádióhallgatók, de a külföld is ismeri. Az ő nevéhez fűződik az „Oppen­heimer-ügy", K. Capek „Harc a szalamandrákkal", M. Puj­mannová „Élet a halál ellen" című művének sikeres cseh rádióváltozata. Eddigi alkotó­Karel Kachyňa Jirí Horčička munkájának csúcspontja Lud­vík Aškenázy „Az ön számlá­jára megy" című játékának rádióváltozata, amellyel elnyer­te a Csehszlovák Rádió 1964. évi díját. Ezzel a rádiójáték­rendezéssel elnyeri az olasz rádió és televízió díját a „Prix Italia" versenyben, amely után Horčička feldolgozását átveszi az osztrák, a frankfurti és a holland rádió. J. Horčička rendkívüli tehetsége, szerény­sége és szorgalma, a mindig felelősséggel végzett munkája, a szó szoros értelmében vett alkotói együttműködése a rá­dió dramaturgjaival és szer­kesztőivel — mind azt bizo­nyítják, hogy művészete to­vábbra is felfelé ívelő lesz. Munkatársai állapították meg róla: „Kétségkívül, hogy a fia­tal Horčička a Csehszlovák Rá­dió legnagyobb mai alkotó egyénisége, aki tevékenységé­vel lényegesen hozzájárul rá­dióművészetünk nemzetközi el­ismeréséhez." SOMOGYI MÁTYÁS 196S. V. 11.

Next

/
Thumbnails
Contents