Új Szó, 1966. május (19. évfolyam, 119-148. szám)

1966-05-07 / 125. szám, szombat

KINCSE: A BIZALOM A

Z EMBEREK TŰBBSÉGE szinte észrevétlenül emlékezetébe vési élete nagy eseményeinek időpontját. Nemegyszer egy név vagy esemény említésére évtizedek távlatából is előbukkan az évszám, s nagyhirtelen még az esemény apró mozzanataira is emlékezünk. — Nagy esemény? 1959. február 14. Azóta vagyok szövetkezeti elnök ... Halász János sohasem gondolta, hogy egyszer a nemesócsai szövetkezet elnöke lesz. Csupán annyi közé volt a faluhoz, hogy ott lakott. Jóformán csak az ünnepnapokat és az éjszakákat töltötte otthon. Gyermekkorától vonzották a gépek, s a kereskedőtanonc örömmel ragadta meg az első kínálkozó alkalmat, hátat fordított az üzletnek. Számára a nagymegyeri gépállomás több volt, mint munkahely, itt bontakoztak ki teljes mértékben az ábrándozó falust ftú képességei. A mindenes fiúból bérelszámoló, alkatrészbeszerző, raktáros, technikus, megbecsült szakember, majd igazgatóhelyettes lett. Munkatársai őszinteségéért, szorgalmáért megbecsülték. A hírt, hogy elhagyja a gépállomást, nehezen hittük el — emlékezik egyik hajdani munkatársa. — Önként vállaltad? — Így is mondhatnám ... Az új elnök bemutatkozását nem fogadták nagy lelkesedéssel. Pártfeladattal állították a szövetkezet! élére. Megválasztották, persze nem szó nélkül. Néhány asszony nyelve igen szaporán pergett: — Olyan elnök kellene, akinek tekintélye van. Jani jó gyerek, de hát... Nem lesz itt változás. Az asszonyok véleménye a közhangulatot tükrözte. Aki csak egy kicsit ismeri a falut, az tudja, hogy a vezető kétféleképpen szerezhet tekintélyt: tudással, képességei bebizonyításával, vagy az emberek megfélemlítésével. Az első módszer alkalmazása hosszú időt igényel, de rendszerint eredményt hoz. Aki viszont az utóbbit választja, önmaga készíti elő bukását, mert a „végén csattan az ostor" szólásmondás még mindig érvényes. — Tekintély szerzés? Eszembe sem jutott az ilyesmi. Csak két-három hónap múlva tudtam felmérni, hogy mit vállaltam ... A tagok egy csoportja bízott az új elnökben, a többiek viszont csupán tudomásul vették a változást. Emlékszem az 1959-es évzáróra. Akkor már érződött, hogy a csírából fejlődni kezd az egészséges elképzelés. Küzdött az új a maradival a vezetésben és az emberek gondolkozásában egyaránt. 1958 ban 8 koronát fizették egy munkaegységre. 1959-ben 9 korona előleget adtak az év végi elszámolásánál — először a szövetkezet életében — még egy koronát fizettek ki munkaegységenként. Az eléggé viharos évzárógyűlés után idős bácsikkal beszélgettem. Az egyikük azt mondta: nem sok ez a korona, de jó fel. Mondtam én Janinak, hogy itt csak akkor lesz rend, ha te mindenütt ott leszel ... — Megfogadtad a tanácsot? — Ezt nem, de különben mindig meghallgattam, amit az idős parasztbácsik mondtak. Ügy ismerték ők a határt, mint a tenyerüket. Sosem végeztek talajelemzést, de pontosan tudták, hogy melyik dűlőben, milyen növény terem a legjobban. Az elnök mégis elgondolkozott a tanácson, s rádöbbent: nem rendőrnek jöttem én ide. Csak akkor kell rendet tartani egy munkahelyen, ha az elnök is ott van? Érezte, hogy itt valami nincs rendjén. — Minden vezetőnek elnöknek kell lenni a saját munkaterületén. Az elgondolás megvalósítása hosszú időt igényelt, személyi változásokkal járt. Az elnök a fiatalokra gondolt, figyelte munkájukat, bízott bennük. Futottak az évek, s múlásukat a munkaegység értékének növekedése jelezte. Bevezették a szilárd Jutalmazást, ma huszonöt korona a munkaegység értéke. Ezenkívül a prémium. Májusi napfény ömlik a kis szobába. Az elnök feláll, kitárja az ablakot. Eltalálom a gondolatát: Jobb volna kint, a szabadban. Körsétára indulunk a gazdasági udvaron. Megtekintjük a zootechnikus birodalmát, s borjúneveidét, az istállókat. Az udvar déli részén, a sértésólak előtt egy csoport férfi új út alapját egyengeti .... Mögöttünk maradnak a gazdasági épületek, s dűlőúton haladunk tovább. Csodáljuk a határt, a növényzet üde zöld színét. A cukorrépatábla szélén traktorosokkal találkozunk. Sarabolják a répát. Beszélgetés közben az elnök plrosfedelű kis zsebnaptárában lapozgat. A faluk neve, s a gyűlések időpontja mellett látok olyan bejegyzéseket is, amelyekből vajmi keveset értek: „Megkérdezni D-t öl... d. u. titkár!, este 8— — G ... miért?" Ebben a kis naptárban kívüle még senki sem lapozgatott. — Az emberek személyes ügyel nem tartoznak a nyilvánosság elé ... Én mégis úgy érzem, hogy valahol Itt, e rövid feljegyzések mögött kell keresni az elnök emberi értékét. Olyasvalamit csinál, amit nem kell jelentésbe foglalni, amire nincsen terv, így teljesítését senki sem ellenőrzi. Mert kinek is lehetne számot adni arról a négyszemközt elhangzó beszélgetésekről, amelyek rendszerint úgy kezdődnek, „elnök elvtárs, ezt csak magának mondom . .. Az egyéni sérelem nemegyszer nagyon is közügy, amit igen tapintatosan kell elintézni. Gyakori hét, hogy egy estét sem tölt odahaza. Az ógyallai körzet nemzetgyűlési képviselője. Van úgy, hogy egy nap két gyűlésre is hívják. Gyakran utazik Prágába, tagja a Nemzetgyűlés mező-, gazdasági bizottságának, a járási pártbizottság elnökségének, mindkét helyen feladatokat kap. E két felelősségteljes megbízatást nem könnyű összehangolni az elnöki teendőkkel. Ismerem a szövetkezet fejlődését, a nyolckoronás munkaegységtől a szilárd jutalmazásig Láttam, hogy a viharos gyűlések után, hogyan erősödött a pártszervezet tekintélye, miként rendeződtek a viszonyok. Az elnök a hét év alatt minden új elképzelést először a pártvezetőség ülésén mondta el. Az ötletek tőle származtak, de megvalósításukért minden kommunista küzdött. Nem véletlen, hét év szorgos munkájának eredménye —, hogy ma szövetkezetük a legjobb közös gazdaságok csoportjába tartozik. NYARÁN, egy járási értéke zlet után végighallgattam egy idős szövetkezeti elnök, és egy fiatalember beszélgetését. Az idős elvtárs szavaira ma is emlékszem: , Judod fiam, ha az elnöknek nincsenek jó munkatársai olyan, mint vízen a buborék. De ha szilárd kollektíva áll mögötte, akkor a gumilabdához hasonlít, mentől erősebben vágják földhöz, annál gyorsabban visszapattan." A fiatalembert, aki igen jól megjegyezte a tanácsot, Halász Jánosnak hívták. Mikor kezet nyújt, akaratlanul is a gumilabdára gondolok. CSETŐ JÁNOS (Németh János felvétele) MINDIG FELTEM a matematikától. Kezdő gimnazista koromban az öreg Sipl bácsi felsős anyagot magyarázott a táblán, s a padokban nekünk állt a világ. Később egy-egy félévre felébredt bennem az érdeklődés, de úgy éreztem, kellő alapok nélkül semmire sem megyek. — Igen, az alapok a fontosak, de mindenekelőtt az érdeklődés — bólint Znám István, aki most a Szlovák Műszaki Főiskola vegyészeti karán a matematikai tanszék adjunktusa, s nemrég nyerte el „a fizikai és matematikai tudományok kandidátusa" címet. Vagy tíz éve az Ifjú Szívek első garnitúrájában ismerkedtünk össze; Pista táncos volt akkor. -— Capek Közönséges élet című regényében kapod meg a magyarázatát annak, mi vitt engem a matematikára — eleveníti fel gyermekkorát az adjunktus. — Tizenöt éves koromig fejletlen, vézna, balkezes fiú voltam. Semmiféle sportban nem tűntem ki. Akkor érlelődött meg bennem az elhatározás, hogy intellektuális téren kell valamire vinnem. Gömöri gyökér vagyok, nagybalogl, a középiskolát Rimaszombatban végeztem. Szlovákul. Amolyan fele magyar, fele szlovák Iskola volt, mert Batyiban akkor még nem volt magyar középiskola. Először az építészmérnöki pálya vonzott (apám ács), de jó matematika tanárnőm idejekorán felébresztette az érdeklődésemet jelenlegi szakom iránt. Részt vettem a matematikai olimpián, s a besztercebányai kerületben én lettem az első. Azt hiszem, akkor dőlt el a sorsom. Egyébként tizenöt éves koromban már egész jó közép távfutó voltam — teszi hozzá nevetve. — Most, mint pedagógus, hogy nézel a matematikára? — kérdem. — A tanár ne traktálja puszta tényekkel a diákot. Beszéljen sokat a számtan történetéről, hogy a diák bepillantást nyerjen a konyhába, ahol a matematikai tételek főttek. Különböző anekdotákkal fűszerezve az előadását. A diákot rá kell bírni, hogy ő is felfedező legyen. A tudományban nemcsak világra szóló, nagy felfedezések vannak, hanem mindennapi apró sikerek is. Mondhatnám: mikrofelfedezések. — A főiskolával kapcsolatban mik a tapasztalataid? — Amikor felkerültem Bratlslavába, érdekes dolgot vettem észre: a vidéki diákok bizonyos gátlásokkal küzdenek a nagyvárosban. Én akkor éreztem ezt a gátlást, amikor a szülőfalumból Rimaszombatba csöppentem. Ez talán az egyik oka annak, amiről gyakran szó esik: miért futamodnak meg főiskolásaink a kezdeti nehézségek láttán? — Leihet. A magyar vidékről jött diákokkal különösen szomorúak a tapasztalataink. Újabban mintha többen jelentkeznének főiskolára. Azelőtt kb. minden harmincadik hallgatónk volt magyar, most kb. minden huszadik. Sok közülük azonban az első szemeszterben „meglóg". ;— Mi a véleményed a főiskolai oktatásról? — Mivel műszaki főiskolán adok elő, meglehetősen nagy a különbség pedagógiai és tudományos tevékenységem között. — Te a matematika melyik ágában érzed magad otthon? — Jelenleg gráf- és számelmélettel foglalkozom. A gráfelmélet újabb keletű tudomány, a harmincas években fejlődött ki, egyik megalapozója a magyar Kőnig Dénes volt. A magyar akadémikusok közül hárman foglalkoznak gráf-elmélettel. Szeptemberben Tihanyban rendeznek egy nemzetközi gráfelméleti szimpóziumot; mi ís részt akarunk rajta venni. — S mire jó a gráf-elmélet? A gráf-elmélet egyik gyakorlati problémája az úgynevezett transzport probléma: mondjuk, egy téglagyárból öt különböző irányban fekvő építkezésre hogyan lehet a téglát a leggazdaságosabban elszállítani ... Mint minden tudományágban, a matematikában is rengeteg a felfedezetlen, fehér folt. Eltüntetni ezeket a fehér foltokat — ez a ml feladatunk. Az ilyen „terra incognita" leginkább az egyes szakágak közti határterületen fordul elő. — Mit mondjak még? — kérdi kisvártatva a fiatal tudós. (Nemrég múlt 30-éves.) — Nem érzem magam különösebb tehetségnek. Tudományos síkereimet kemény munkának köszönhetem. Szeretem ezt a munkát. Mert a matematika nem száraz tudomány: merem állítani, hogy a fantáziának annyi szerep jut benne, mint a művészetben. Bizonyos alapszabályokat figyelembe véve a matematikus szabadon mozoghat, szubjektív módszerekkel élhet, amíg csak el nem jut az objektív eredményig. Persze, gyakran jön rá olyasmire, amire már előtte rájöttek, de számára ez is öröm. Szakcikket ugyan nem szül az ilyen felfedezés, de igazolja a kutatót, hogy helyes úton halad. — Hány cikket írtál eddig? — Tizenkettőt; nyolc már megjelent, négy a közeljövőben Jelenik meg. — Angolul, oroszul, magyarul, szlovákul. — Igen, lengyel, magyar és az itteni lapokban. S két könyvet fordítottam szlovákra: egy oroszt, meg egy angolt. Egy népszerű számelméleti művet is szeretnék írni. Nálunk ugyanis, ellentétben más országokkal, a középiskolákban nem tanítanak számelméletet. — Mi a kedvenc szórakozásod? -— Csavargás a természetben. A feleségemmel együtt, aki különben matematika-fizika szakos középiskolai tanár, _zívesen rándulunk ki, olykor két lányunkat is magunkkal viszszük. Hetente járunk színházba, s elalvás előtt rendszerint olvasok. Jelenleg Cronint, de Remarque a kedvencem, meg a science-flction. Valamikor Karinthynak voltam a híve... HAZAFELÉ mintha már nem félnék úgy" a matematikától. Znám István tizenhat éves korában Colerus-könyvekkel kezdte. Tavaly én ls vásároltam egy Colerust, ott van a polcon, még nem mertem belélapozni. De most előveszem! Elő, biz'én! MIKOTS I. RÓBERT Játék és matematika A kelet-szlovákiai Plechotice községnél 50 méteres körzetbe röpítette szét a kö vet, agyagot és vizet a nyo máspróba alkalmából a Ba rátság gázvezeték. A pardubicei Plynostav dolgozói 3 atmoszféra nyomással egy 250 kilogrammos tüskés hengert nyomtak át a vezetéken, amely eltávolított minden szennyeződést. Képünkön Bedrich Ourecky mérnök az acélhengerrel, amely több mint 100 kilo méteres sebességgel robbant át a vezetéken. (G. Bodnár felv. — CTK) 1968.