Új Szó, 1966. május (19. évfolyam, 119-148. szám)
1966-05-06 / 124. szám, péntek
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSAGANAK NAPILAPJA Bratislava, 1966. május 6. PÉNTEK • XIX. évfolyam. 124. szám • Ara 30 fillér Világ proletárjai, egyesüljetek! ÜJSZO Serény munka a vajáni hőerőmű építkezésén A 2. blokk sikeres próbaüzemeltetése Kelet-Szlovákia egyik legjelentősebb építkezésén, a vajáni hőerőműben serényen dolgoznak az építő- és szerelővállalatok dolgozói. Sürget a feladat: az év végéig 660 megawatt áramot vár innen népgazdaságunk ... Az elmúlt év végén komoly nehézségekkel küzdöttek az erőmű építői. Az első blokkot nem sikerült a kormány által kitűzött határidőre próbaüzembe helyezni. A sikertelenség oka az volt, hogy az első kazánház alkatrészeit nem szállították le idejében, de hibák voltak a folyamatos szerelés körül is. December 12-én megkezdték ugyan a próbaüzemeltetést, de a teljes kapacitású működés során a gőzfejlesztő egy része elégett, ami mintegy hatheti kiesést jelentett. A későbbi próbaüzemeltetés folyamán megismétlődő' zavarok miatt ez év április elejéig üzemen kívül helyezték az első áramfejlesztő blokkot. A tavasz beálltával fokozódott a dolgozók aktivitása. A CSKP XIII. kongresszusa tiszteletére számos munkafelajánlás született, s az utóbbi két hónap alatt az építkezés minden szakaszán fellendült a munka, aminek megvolt az eredménye. Április 21-én sikeresen befejezték az első blokk komplex próbaüzemeltetését. Ez volt a vajáni hőerőmű első komoly sikere. Most folyik a második blokk próbaüzemeltetése, s az eddigi eredmények arra engednek következtetni, hogy május 10. után ezt is átadják. A harmadik blokk szerelési munkálatai a befejezéshez közelednek, és május második felében itt is megindulhat a próbaüzemeltetés. Ezt az áramCserebogár-invázió Kelet-Szlovákiában (CTK) — A kelet-szlovákiai kerület egyes részeit e napokban ellepték a cserebogár rajok, s már eddig is jelentős károkat okoztak a lombos erdőkben, gyümölcskertekben stb. A trebišovi járásban a Velaty és Cerhov községek közötti út mentén levő gyümölcsfák egyegy ágán mintegv 100 cserebogár lakmározik. Különösen sok a cserebogár Sečovce, Királyhelmec, Nagykapos, Michalovce és Vranov környékén. Mivel a cserebogarak e napokban rakják le petéiket, a mezőgazdasági dolgozóknak, kertészeknek stb. minél előbb gondoskodniuk kell a kártevők rendszeres irtásáról. Erre a célra különösen az Aerosol, a Cyklo és a Gamadyn védjegyű vegyszerek alkalmasak. fejlesztő blokkot június végén szándékoznak átadni. A többi átadását folyamatosan augusztus 31-re, október és december 31-re tervezik. A kormány ez év április elején foglalkozott a vajáni erőmű építésének helyzetével, s tekintettel a közbejött nehézségekre, jóváhagyta az új határidőket. Az említett problémák ellenére, a hőerőmű építői vállalták: az utolsó áramfejlesztő blokkot az előzőleg meghatározott időre átadják. Ez azt jelenti, hogy a tél folyamán a vajáni hőerőmű mér teljes kanf^ássai termelhet . —ik Megemlékezés a prágai felkelésről (CTK) — Tegnap, a prágai felkelés évfordulóján, a főváros lakossága kegyelettel adózott a mintegy 2 ezer polgár és 500 szovjet katona emlékének, akik feláldozták életüket a Csehszlovákia metropolisának felszabadításáért vívott harcban. A főváros különféle részein a szovjet hadsereg katonáinak 22, a cseh hazafiaknak pedig 627 emlékműve található. A virágokkal feldíszített emlékműveknél a pionírok tiszteletbeli őrséget álltak, és déltájban kétperces időközönként megszólaltak a szirénák. A fasizmus elleni harc emlékét őrző helyeken — a bíróság épülete előtt, a Hősök terén, a tömegsíroknál, a Baar utcában, a Sportlov téren, a bráníki temetőben, Vršovicén és számos más helyen a prágaiak ünnepi estre jöttek öszsze. AZ ÚJ IRÁNYÍTÁS AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN Több kezdeményezés - jobb gondoskodás Az egészségügyben még sok minden korlátozza a kezdeményezést, a berendezések és az eszközök kihasználását. Ezért ez év január 1-től három járás egészségügyi intézetében: DéCiuben, Liberecben és Trnaván egészségügyi és gazdasági szempontból kipróbálják az úi irányítási rendszer elveinek érvényesülését. A kísérletek első tapasztalatairól az illetékes tényezők így nyilatkoztak: „Elsősorban arról van szó, hogy rugalmasabban használjuk fel a költségvetésben előirányzott eszközöket" — mondotta dr. František Pivovarčí, a Trnavai járási Egészségügyi Intézet igazgatója. „Csökkentettük a kötelező mutatók számát és egyszerűbbé tettük a költségvetés egyes tételei közti, ez ideig bonyolult áttolódásokat. Az új elvek lehetővé teszik az Biztonságosabb személyszállítást Kielégítő a sebesült prágai diákok egészségi állapota (CTK) — A Belügyminisztérium és a Közlekedésügyi Minisztérium a deštnicei tragikus szerencsétlenséggel kapcsolatban figyelmezteti a gépjárművek tulajdonosait és vezetőit, hogy abban az esetben, ha nyolcnál több személyt szállítanak tehergépkocsin, a padokat stb. szilárdan kell a gépkocsihoz rögzíteni. A személyeket szállító gépkocsik vezetőinek minden vasúti átjáró (iparvágányok átjárói kivételével) előtt meg kell állítaniuk a gépkocsit, éspedig olyan távolságban, hogy áttekinthessék a pályatestet. A vasúti átjárók előtt az autóbuszoknak, valamint az olyan traktoroknak is egészségügyi dolgozók anyagi érdekeltsége új elemeinek bevezetését. A megtakarításokat s a terven felüli bevételeket felhasználhatjuk az intézet műszaki ellátottságának javítására, a dolgozók szociális és üdülési intézményeinek bővítésére s részben a dolgozók egyéni jutalmazására." „Az ez évi költségvetésben több mint 71 millió korona áll rendelkezésünkre. Ebből 29 millió a bérekre esik" — mon(Folytatás a 2. oldalon) meg kell állniuk, amelyeknek pótkocsiján személyeket szállítanak. Tegnap a prágai I. Sebészeti Klinikára szállítottak: a podboŕani kórházból 6, a žateci kórházból 7 és Rakovníkról 2 sebesült diákot. Valamennyiük egészségi állapota kielégítő. Jelenleg még a lounyi kórházban kezelnek 4 sebesült diákot, de a hét végéig valószínűleg mindnyájukat hazabocsátják. A žateci kórházból tegnap 6 sebesült diákot bocsátottak el, és jelenleg még néhány könynyebben sebesült diákot kezelnek. Saigon (CTK) — A B-52-es amerikai repülőgépek már ötödik napja bombázzák a hazafias erők feltételezett hadállásait a kambodzsai határ közelében. Az amerikaiak tegnap ismét megkezdték támadásaikat a VDK területe ellen. Az elmúlt napokban ugyanis a rossz időjárás miatt korlátozták a berepüléseket. Amerikai katonai szóvivő Saigonban beismerte, hogy a támadásoknál Hanoitól 104 kmre északkeletre lelőttek egy F-105 típusú repülőgépet. Saigonban tegnap sztrájkba léptek a városi autóbuszközlekedós alkalmazottjai. Ez az el(Folytatás a 2. oldalon! A kelet-szlovákiai ruilni vízmű építése óriási terület, több község, utak stb. elárasztását teszi szükségessé a Hernád völgyében. Košické Hámre közelében ezért 15B méter hosszú korszerű híd épül, hogy egybekösse a később elárasztott völgy két partját. ( B Bodnár felvétele — CTK J A francia légitér nem a NAIO-é 0 A francia kormány újabb • Titkos tárgyalások az Észc Franciaország értesítette főbb NATO-partnereit: június 1-től havonta kérniük kell a francia kormánytól, hogy engedélyezze katonai repülőgépeik átrepülését Franciaország felett, vagy leszállását az ország területén. Korábban az engedélyezés az év végén csaknem automatikusan történt, és az engedély egy egész évre szólt. Az új francia döntés, amely szerves része De Gaulle tábornok tervének, hogy Franciaország kilép a NATO-ból, főként az Egyesült Államokat sújtja. Az amerikai légierő ugyanis körülbelül 100 000 repülést hajt végre évente Franciaország felett. Hatással lesz azonban más NATO országokra, így NyugatNémetországra, Nagy-Britanniára és Kanadára is. Franciaország az új rend érteimében egyhónapos előzetes figyelmeztetés után bármelyik NATO-országtól megvonhatja a jogot, hogy francia terület felett átrepüljenek gépei. Az Humaníté tegnapi számában örömmel fogadta a francia kormány döntését, és utal arra a veszedelmes Incidensre, amely a spanyolországi Palomaresben az atombombákkal történt, továbbá arra az állandó veszélyre, amelyet az amerikai repülőgépek átrepülése! jelentenek. Ottawa (CTK) — Franciaország felszólította Kanadát, hogy a Franciaország területén létesített két légi támaszpontját 1967. április 1-től francia parancsnokság alá helyezze, vagy pedig szüntesse meg őket. Kanada franciaországi légi haderejének egy részét NyugatNémetországba helyezi, repülőgépeinek és helyőrségeinek számát csökkenti. London (CTK) — A „Yorkshire Post" című angol lap írja, hogy Londonban, Bonnban ós Koppenhágában már 10 napja döntése k-atlanti Tömbről titkos tárgyalások folynak a NATO fontos problémáiról. K tanácskozások amerikai résztvevői —• McNamara hadügyminiszter és Moorer tengernagy, a NATO atlanti hajóhadának parancsnoka több meglepetést készítettek elő szövetségeseiknek. Ezek közé tartozik, hogy az angol kormánytól esetleg követelhetik. angol katonák bevetését Vietnamba. Beismerték, hogy Európában nagyszámú taktikai atomfegyvert helyeztek el az egyes szövetségesekkel kötött kétoldalú megállapodások alapján anélkül, hogy előre megtárgyalták volna a NATO többi tagállamával. Ismét napirendre tűzték a NATO sokoldalú atomerejének javaslatát. Thompson, Nagy-Britanniának az európai és a NATOproblémákkal foglalkozó államminisztere szerdán megkezdte háromhetes útját a NATO tagállamai fővárosaiban, hogy meggyőzze a tagállamok kormányait arról, célszerű lenne a NATO főparancsnokságának áthelyezése Párizsból Londonba és a NATO állandó katonai bizottságának áthelyezése Washingtonba. Az AFP londoni tudósítójának jelentése szerint Nagy-Britannia még június 6-a előtt szeretne egyezményt elérni ebben a kérdésben, mert akkor ül össze Brüsszelben a NATO miniszteri tanácsa. A tagállamok java része állítólag azt szeretné, ha az Atlanti Paktum politikai törzskara továbbra is Párizsban maradna, ami ellen Franciaországnak nincs kifogása, s hogy csupán a NATO katonai intézményeit helyeznék át. Vietnam A háború kiterjesztésének veszélye • Folytatódnak a kíméletlen bombatámadások • Az Egyesült Államok nem örül a tervezett választásoknak A púchovi Május 1. Gumigyár ez idén 50 millió korona értékű áruval termel többet, mint a múlt évben. Exportfeladatai ugyanakkor — koronában kifejezve — 35 millióval nagyobbak. (J. Valko felv. — CTK)