Új Szó, 1966. május (19. évfolyam, 119-148. szám)

1966-05-01 / 119. szám, vasárnap

SZEGENYEK UTCÄ J A 'Í'JMWWO-Ä:^ ÍV

. v; rsyj V. JERMAKOV RÓMAI RIPORTJA Évek óta itt élek ebben a kis utcában, amelynek egyik oldalán négy, a másik oldalán meg öt ház emelkedik. Azelőtt csupa szemétdomb volt a környék: elhagyott barakkházak, gyommal benőtt vasúti töltés. A barakklakókat valahová kiköltöztették, a telket eladták, most ú] városnegyed keletkezett a helyén. A kis utca lakói, akár egy faluban, mind jól ismerik egymást. Kapuról kapura szállnak a friss hírek, pletykák. Minden két lépésre Ismerősbe botlom. A zöldségárus szitkozódva, dühöngve rakja ki autójából a narancs- és burgonyaládákat. Minden reggel a nagypiacon nagykereskedelmi áron vásárolja fel a zöldséget és gyümölcsöt a mi utcánk számára. A piactól két kilométer az út ismerősöm bódéjáig, s ezalatt a portéka ára 30—40 százalékkal felszökik. Itt van például Riccardo. Néhány hónappal ezelőtt borbélyszalont" nyitott utcánkban. A „szalon": két karosszék és egy nagy tükör. — Elég volt másokra dolgozni —, mondogatja. — Eladósodtam, de most már a magam ura vagyok. A maga ura? Gazda a portán? Naphosszat üldögél „szalonja" mellett, és várja a vendégeket. Nagyon ritkán térnek be. A környéken legalább egy tucat borbélyműhely található. — Hiába a konkurrencia, — sóhajtozik Riccardo. Egész keresetét felemészti az adósság- és adótörlesztés. — De hát miből él? — A jeleségem jó helyet talált magának. Lakást takarít és gyerekekre vigyáz. Kétéves kislányukat a rokonokra bízták ... Egy pulton női papucsok és cipők sorakoznak. Ide jár az ejész utca cipőt javíttatni. — Emlékszik, nem volt munkám — idézi fel a múltat a cipész. — Egyszeriben mindenki gazdagnak érezte magát: „Minek javíttassunk cipőt, inkább vegyünk újat". A cipész most ünnepnap is dolgozik. Amikor az ember a kora reggeli lapokért lefut az utcára, ő már kopácsolhat műhelyében, s az orra alatt valamilyen kalábriai dalt dúdolgat. Nagyszerű munkás... Ogy tűnik, utcánkban ő kel fel elsőként, még hamarabb, mint Pio apó, — egy személyben házunk portása, házfelügyelője, fűtője és vízvezetékszerelője — nekikezd a lépcsők söprésének. A túlsó oldalon a cipésszel versengve csap zajt a redőny felhúzásával signor Filippo, a kenyér- és csemegeüzlet tulajdonosa. Öt, nem tudni miért, nem nagyon szeretik. Boltja általában ürességtől tátong. Az asszonyok inkább a sarkon túl levő boltba, a Carusso fivérekhez járnak vásárolni. Filippo úr naphosszat időzik üzlete hátsó szobájában, ládákat és zsákokat emelget, vagy a pult mögött kávézva szidja Lanciani utcai vetélytársát. Hány ilyen „maga ura" került az elmúlt években utcánkba?! Egymással váltakoztak. Ahol valaha bort és olívaolajat árultak, most karosszékeket kínálnak a vevőknek. A fél évvel ezelőtt megnyílt divatszalon leégett. A tejcsarnokban évente változnak a tulajdonosok. „Átkozott hely — bólogatnak együttérzésből az utcabeliek. — Bárki jön ide, jeltétlenül ebek harmincadjára jut. Tucatszámra égetheti a gyertyát a Boldogságos Szűznek!" Peppe, a fekete hajú, bajuszos szatócs, helyi ügyekben tanácsadóm, keserűen felsóhajt: — Kereskedem, igaz, megy a bolt, de hol a pénz? Mondják meg nekem, hol van a pénz? Mivel jizzessek az áruért? Szegényebbnek tetteti magát, mintha legalábbis adóhivatalnok volnék, de tudom, neki is nehéz a sorsa. — Még azt mondják, hogy a mi negyedünk nem szegény. Drágák a gépek, drágák a lakásPeppénél mindenki hitelbe vásárol. No nézd csak. Görbe betűkkel telerótt vastag füzetet vet a pultra. Adósainak nevét és a tartozás összegét tartalmazza. — Az egész környék... Emlékszel arra a signorára, aki oluan vöröses kutyával járkált, és az autójából elloptak egy rádiót? Emlékeztem a hölgyre. Szidta a tolvajokat, és óbégatott, hogy az egész utca hallja. Folyvást hajtogatta a járókelők előtt, hogy férje azonnal kicseréli a meggyalázott autót. — Hát ez az asszonyság is vagy négy hónapja tartozik. Te még azt mondod, hogy a gépek ... Egy idő óla nem látom „ciceronémat", aki negyedünk élettitkaíba rendszeresen beavat. Helyét a pultnál a felesége foglalta el. Az iskolából ide futnak át reggelizni gyerekeik, a hétéves Roberto és a feltűnően szép 11 éves, kövérkés Marisa. — Peppe munkát talált. Egy kiadótól könyveket szállít házhoz a megrendelőknek, — újságolja az asszony. Nemcsak a ml utcánk boltosai, szatócsai törekszenek állandó, biztos keresetre. Olyan sok kis szatócsbolt van Rómában, hogy nincs elég vevő. Olaszországban háromszázezer embernek van kiskereskedelmi engedélye. Portékájukat elárverezik. A kereskedők elszegényednek. „A független és önálló gazdák, a maguk urai" visszakerülnek oda, ahonnan felfelé kapaszkodva el akartak menekülni. Sokan félnek a jövőtől. Hétről hétre, a legjobb esetben egyik hónapról a másikra élnek. A messzi jövőt bizonytalanság, köd takarja. Lehet nyerni például labdarúgó-mérkőzéseken a totalizátőrnél — sok ezer más szegény utca lakói is erről álinoaoznak. Viszont el ls veszíthetik mindenüket, munkájukat, vevőiket, megrendelőiket, mindent elveszthetnek egy túl kockázatos fogadáson. Minden következő nap új egyenlet több Ismeretlennel a jobb sorsra vágyók életében. Lehet, hogy ezért keresik annyira utcánkban a tenyér- és csillagjóslással foglalkozó könyveket — mondotta az ismerős „giornalaio", a kioszkl lapárus, akitől reggelente az újságokat vásárolom. A római városházán, a Capitoliumon azt mondták: Róma sajátos rekorddal büszkélkedhet. Egyetlen városi tanácshoz sem folyamodnak annyian utcaseprői állásért, mint a rómaihoz. A mi utEGYIK UTCÁJA cánkban mindennap négy óra körül megjelenik egy szemüveges, magas férfi. Kék uniformizált zekét és sárgavörös jelvényt visel. Seprű és kétkerekű kordéban hatalmas szeméttartó a felszerelése. Sohasem siet, eltereferél a portásokkal, a sofőrökkel, a boltosokkal. Nálunk mindenki ismeri. Valaha jobb időket látott bútorkészítő volt, két évig várt az utcaseprői állásra. — Nagyon kényelmes az életem. Reggel és este a műhelyben vagyok, a több időben fogom a seprűt és kinn vagyok az utcán — meséli lelkendezve, bár napi 16 órát dolgozik. — Most már lesz nyugdíjam. Egy Április 21. utcai árus jobban elhelyezkedett. Nagy protekcióval sikerült bejutnia portásnak egy minisztériumba. — Óh, signor, legyen nyugodt, most már jobban megy a sorom — lelkesedve gesztikulál. önkéntelenül eszembe jutnak azok az újságoldalak, amelyeken csupa csődről, árverezésről, kényszerkiárusításról olvashatunk ... így zajlik az élet kis utcánkban, mely elég messzire fekszik a turisták forgalmas útvonalaitól, nincsenek ősi romjai, műemlékei, fényűző vendéglői és szállodái. Ilyen utcák százszámra vannak az olasz fővárosban. ROMA KORSZER0 VÁROSNEGYEDE, AZ EUR (CTK felvételek) N | yugdíjas és 68 éves: a „bácsi" szót még csak elnézi, de megsértődne, ha nyugdíjasnak nevezné valaki. Az élet értelme számára ma is csak az, ami fiatal korában volt: tenijl valamit az emberekért. Amikor május 1-én a budapesti utcákon úgy ömlik majd a nép, mint a tenger, ő is ott menetel a munkásőrség soraiban: a 68 éves Strassenreiter József ... Együtt, egy sorban azokkal f— és többségben Ilyenek vonulnak a munkásőrök szürke egyenruhájában —, akik ma 20—30 évesek. Vajon visszagondol-e majd ezen a napon a saját ifjúságára, régi május elsejékre, felvillannak-e előtte a múlt már-már sárguló filmkockái? ... C trassenreiter József bácsi ^ párttagsági könyvében ezt olvashatjuk: a munkásmozgalomban 1913. október 15. óta vesz részt. 1913-ban 15 éves volt, akkor lépett be az újdonsült cipészmunkás a szakszervezetbe. Egy évvel később szakszervezeti bizalmi, újabb két év múlva főbizalmi a bakancsgyárban. Paplrtalpú bakancsokat gyártottak a fronton levő katonáknak: sok láb fagyott el azokban a bakancsokban. A tőkés vagyont gyűjtött, — a gyár munkásainak fizetésből levont ebédjére viszont Strassenreiter bácsi még ma is megborzong, ha rágondol... Az ifjú főbizalmi kiadta a jelszót, munkástól munkásig vándoroltak a sebtében írt cédulák: „Az ebédet pedig senki sem hozza el. Add tovább!" A munkásokat, akik két sorban, csajkával a hónuk alatt „hátraarcot" csináltak a konyhának, körülvették a katonák és a sorból a katonai parancsnok VAJDA PETER BUDAPESTI LEVELE"l^ÖSS Budapestig, utolérte már az ízsáki meg az orgoványi vérengzések híre, a hír, hogy Héjjas Ivánnak, Francia Kiss Mihálynak, meg a darutollasoknak nem kell elszámolniuk az emberéletekkel. Ezért csak a szemüket sütötték le, csak a kezek szorultak ökölbe. f G/ ELET FILMKOCKÁI Strassenreiter Józsefet szólította ki. „Hát te mit csináltál már megint?" Kezet emeltek rá, leköpték, lehazaárulózták és szuronyos őr kísérte a laktanyába. Aztán pedig nem sokkal később, május 1-én megjött a behívó: egyenesen a frontra. Pereg a film, változik a kép. 'A kommün. A vörösőrség egyenruhája. Harc a fehérterroristák ellen. És aztán az az esős vasárnap reggel — de jő volna elfelejteni —, amikor a Kelenföldi úton végig a darutollasok vonultak befelé és elől egy szürke lovon Horthy Miklós... A Körtérnél a „csellódnak nevezett kávémérés előtt néhány munkás állt és nézte. Egy szót sem lehetett hallani, csak a zsebekben szorultak ökölbe a kezek. Mert amire Horthy Miklós eljutott ... De másnap reggel röpcédulák virítottak a falakon, kis cédulák, amelyeket akkor nyalókának neveztek. Ott tarkállottak a szürke házakon, végig az útvonalon, ahol a „fővezér" elvonult. Strassenreiter bácsi, aki azon az éjszakán társaival együtt ragasztotta őket, ma ls emlékszik a szövegükre. Azt hirdették, lesz még proletárdiktatúra Magyarországon ... Peregnek a filmkockák egymás után. „Ref", — kl emlékszik ma már erre a szóra? ö emlékszik rá: rendőri felügyeletet Jelentett. Minden héten kétszer, csütörtökön meg vasárnap jelentkezni kellett a rendőrségen. De voltak hoszszabb ott-tartózkodásai is. Többször letartóztatták. „Hányszor?" „Nem emlékszem pontosan." Jönnek derűsebb kockák is. A húszas évek végén a munkások mindenfajta szervezkedését árgus szemekkel figyelték a hatóságok, ezért sportegyesületet alakítottak. Futballcsapatot munkásgyerekekból. Az akkori Idők egyik legtehetségesebb játékosa ebből a csapatból tűnt fel és amikor egy nagy csapat átigazolta, vételárként 11 futball-felszerelést ajánlott fel. Addig mezítláb játszottak ... Közben a pártmunka hétköznapjai a szociáldemokrata pártszervezetben, a néha csaknem tetlegességig menő vita a jobboldali szociáldemokrata vezetőkkel. 1927-ben, mint kommunistát a szociáldemokrata pártvezetők kizárták a pártból: jól sejtették egyébként azt, amit bizonyítani nem tudtak. 1944. március 19. Azon az úton, ahol annak idején Horthy Miklós darutollasai vonultak be, most csukaszürkébe öltözött németek menteinek katonanóták ütemére, nyomukban páncélosok, feketekeresztes tankok. Hitler megszállta Magyarországot és a Gestapo kész listákkal dolgozik. Nem telik el három hét és a Gestapóval hűségesen együttműködő deffenzlv osztály, a hírhedt DEF, őrizetbe veszi. ... Amikor Csillaghegyre vitték, jószerivel leszámolt az életével. Sok ember volt Itt, aki már első nap végzett magával, mert nem bírta elviselni a kínzásokat, vagy félt, hogy nem bír hallgatni. „A talpalásokra ma is emlékszem. Az ember talpát gumibottal verték. Az első 8—10 ütést kellett kibírni, utána már nem éreztem semmit." A csillaghegyi nyomozók találékonyak voltak és igyekeztek a Gestapo kedvében járni. Volt Itt nemcsak talpalás, hanem villanyozás is és még sok minden más. És voltak órák, amikor a kihallgatásra várva mozdulatlanul kellett ülni, hallgatva, moccanás nélkül, a szemet mereven mindig ugyanarra a pontra szegezve órákon át. Négy hónapot töltött a deffenzlv osztályon, aztán átszállították a Margit körúti börtönbe. Itt volt a hadbírósági tárgyalás. 1944. októberében szabadult. Budapesten akkor már a vérengző nyilas terroristák, Szálas! Árpád-sávos nyilaskeresztesei voltak uralmon. Strassenreiter József hamis katonai iratokkal élt ettől kezdve, de a párt megkereste és megtalálta. Feladatot is kapott. „Kapcsolatba lépni a budai üzemekben megbízható munkásokkal, ellenállási sejteket szervezni, megakadályozni, hogy a fasiszták elrabolhassák az ország vagyonát." Volt másfajta pártfeladat is azokban a komor hónapokban —, s nem kevésbé veszedelmes. Egy napon a szokott összekötő helyett egy jól megtermett fiatalember jött, nagy csomaggal, folyamőr sza- fflTP kaszvezetől egyenruhában. Strassenreiter megkérdezte tőle: Mi van a csomagban? „Rob- 19B6. banóanyag," — volt a válasz. „És ki fog vele robbantani?" v- L „Maga, meg én." Nem messze attól az üzlet-