Új Szó, 1966. május (19. évfolyam, 119-148. szám)

1966-05-27 / 144. szám, péntek

17 ORSZERÜ világos épü™™ letben székelnek Szencen az általános középiskolák. Az impozáns épület egyik szárnyában a szlovák, a másikban pedig a magyar nyelvű iskola kapott helyet. Tisztaság, rend fogadja itt a látogatót. A folyncók ablakait virágok, falait tablók és ízlésesen szerkesztett faliújságok díszítik. És mintha a tartalom a jó izlés ikertestvér lenne, a magyar iskola fnliúisáqán Ady és Juhász Gyula raqyoqó költeményeit olvashatom. A tablókat nézegetve, a dolgozók esti iskolája érettségizett növendékeinek fényképeit ts felfedezem. Diákos mosoly deríti fiatalossá még azoknak a hallgatóknak az arcmását is. akik már túl vannak a neqyvenen. Velük könnyen megeshetett az is, hogy kései vizsgájuk egybeesett fiúk vagy lányuk érettségijével. Mindezen el-eltűnődöm ... majd az ajtók névjegyeit kutatva Herdics János iskolaigazgató szobáidba nyitok. Egyik munkatársát, dr. Andrássy Tivadar szlovák szakos tanárt találom mellette. Egy csomó dolgozat van a kezében és éppen maayaráz valamit az Igazgatónak. Kiderül, hogy az esti iskola érettségire készülő hallgatói előző nap írásbeliztek és most éppen arról számolt be az igazgatónak, hogy a tíz hallgató közül három, hibátlan írásbeli szlovák dolgozatáért egyest kap. Az igazgató igen örül a hírnek, mert, magyarázza, ez az eredmény komoly és céltudatos erőfeszítések sikeréről ad számot. Hangsúlyozza ez a siker nemcsak a hallgatók szorgalmát és kitartását, hanem a tanítók ügyszeretetét és hozzáértését is dicséri . Az esti iskola felnőtt hallgatóihoz ugyanis külön kell érteni — folytatja magyarázatát. — A tanítóknak mindent el kell követniök, hogy az első hónap nehézségein tapintattal át segítsék tanulóikat. Mert végül is nem könnyű feladat az érett embernek újra az iskolapadba ülni. Sokan azonban nem bírják már az első hónapok vesződségét, és abbahagyják a tanulást. Példa rá a mostani évfolyam. Három esztendővel ezelőtt 1963-ban, 19-en Indultak, s mindössze üzen maradtak. A többiek lemorzsolódtak. De ez a tíz aztán valóban tanult. BECSÜLJÉK Arra a kérdésre, hogy lehetne megakadályozni, esetleg csökkenteni a lemorzsolódást, az igazgató azt válaszolja, mindent elkövet, hogy a hallgatók otthon érezzék magukat az Iskolában, illetve a tanteremben. Ebben az igyekezetében munkatársai is nagy segítségére vannak. Az igazgató hangján, egész magatartásán érezni, hogy az esti iskola sorsa szívügye. A későbbiek során kifejti; a kérdést úgy igyekszik megoldani, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel odahat, minél többen jelentkezzenek a felvételire. A jövő tanévre eddig tizenheten jelentkeztek, de számuk a tanév megkezdéséig bizonyára még növekedni fog. A jelek azt mutatják, hogy a határidőig még vagy tizen jelentkeznek. É beszélgetés után Herdics igazgató és dr. Andrássy összeszedik irataikat, útra készen állnak, mert konferenciára sietnek. Most tárgyalják meg az érettségire készülő rendes tanulók problémáit. En meg elindulok, hogy az esti Iskola egy-két hallgatóját felkeressem. Az iskolától néhány száz méternyire lakik Bárdos La/os. Ma 46 esztendős, a szenet felvásárlási vállalat könyvelője. Három iskolaköteles gyermek apja. Lakásán keresem, de nem találom otthon. A fodrásznál akadok rá, fehér, őszbeborult haját nyíratja. Amikor megtudja, mijáratban vagyok, gúnyosan megjegyzi: — Látja, így próbálok megfiatalodni az érettségire. Bárdos jól megtermett férfi, noha van gondja elég, a derűs, jókedvű emberek közé tartozik. Amikor elhagyja a fodrászszéket veszem észre, hogy botra támaszkodva jár. Kiderül, hogy harminc százalékos rokkant. A tanulással kapcsolatban a következőket mondja: — Az én korosztályom sok viszontagságon ment keresztül, úgy hogy elég edzett ember vagyok. Azok közé tartozom, akik szívesen tanulnak. Én még a háború előtt öt osztályt elvégeztem a gimnáziumban, két évet pedig a tanítóképzőben tanultam. Tovább nem folytathattam tanulmányaimat mert jött a válságos harmincnyolcas esztendő. Miután Szencen laktunk a megszállt területre, új körülmények közé kerültem. Apám vasutas volt, így én ls a vasútnál vállaltam munkát, majd bevonultam katonának. A felszabadulás után más murka híján a szenei téglagyárba kerültem munkásnak, majd negyvenhatban a felvásárlási vállalathoz. Azóta ott dolgozom. De a vágy, hogy tovább tanulhassak nemcsak a körülmények révén, hanem benső szükségletből is állandóan ott motoszkált bennem. Hogy ls magyarázzam, amolyan hiányérzettel éltem, végre hatvanháromban úgy döntöttem, hogy leteszem az érettségit. Mondanom sem kell, a körülmények is sürgettek, mert manapság, ha az ember meg akarta állni a helyét a munkahelyén, feltétlenül meg kell szereznie az általános műveltség alapelemeit. Nem panaszkodhatom, ősz fejem ellenére könynyen küzdöttem le az Iskolapad zavarait. Könnyen azért, mert nekem a bratislavai tanítóképzőben igen kitűnő és szerény, mondhatnám atyai jóindulatú tanítóm volt. Talán ismerte is, dr. Sas Andor. Szívesen hallgattam előadásait, született pedagógus volt, aki boldogan adta át tudását tanítványainak. Merem állítani — folytatta némi szünet után — noha nagytudású tanár volt, mégis biztos vagyok benne, hogy az előadásaira mindig külön készült. Azt hiszem, helyesen úgy fejezhetném ki magam, magyarázatain éreztem, hogy becsüli és szereti tanítványait. Így érthető az is, a két év alatt amíg tanítványa voltam, megtanultam nemcsak őt, hanem az iskolát is becsülni, ezúttal pedig a szenei iskolát és tanítóit. Arra a kérdésre, mit üzen a fövendő esti iskola hallgatóinak, a következőket válaszolta. — Legyenek jó és szorgalmas tanulók. Ne szégyeljék, hanem becsüljék meg az iskolapadot. Érdemest Utána kollegáját, a 44 esztendős Tóth Istvánt kerestem fel, aki a Brattslava-környéki felvásárlási vállalat főkönyvelője. Ö is akárcsak Bárdos, a felszabadulás után átesett a téglagyári munkáséveken. Továbbképzését azzal magyarázza, hogy állása felelősségteljes, és feladatát csak úgy teljesítheti közmegelégedésre, ha lépést tart a fejlődéssel, ha tudását állandóan gyarapítja. Tóth rendkívül szűkszavú. Nem mondja ugyan, de azt hiszem az a véleménye, hogy inkább azoknak kellene kérdési feltennem, akik abbahagyták továbbképzésüket. Nézete egyezik Herdics igazgatóéval, hogy szorgalma mellett sokat köszönhet a tanítók bátorításának, ezenkívül az üzem támogatásán nak, amely mindenben segítette, hogy továbbfejlődését biztosítsa. Most például az érettségi előtt három heti tanulmányi szabadságot kapott. Ebben a szabadságban a többi hallgató is részesült. Arra a kérdésre, hogy e há-, rom esztendő alatt hogyan fértek össze a fiatalokkal, Tóth azt válaszolja, hogy jól, a közös tanulás, igyekezet, úgyszólván megszüntette a korkülönbséget, és példás együttest kovácsolt belőlük. A fiatalok közül a 24 eszten-. dős Hollósy Rózsival beszélgettem, aki a rétéi szövetkezet irodájában dolgozik. A rétéi utcán találkoztam vele, kezében persze ott a tananyag. Neki is tanulmányi szabadsága van, és tanul, izgul, készül az érettségire. Az öt testvér közül az első a családban, aki rövidesen leteszi az érettségit. Neki se ment könnyen. A nyolc elemi után a szövetkezetben dolgozott egy ideig, majd Bratislavába került, s a kórházban szerzett állást. De nem volt nyugta, mert tanulni akart. Így került aztán sor arra, hogy viszament Rétére a szövetkezetbe, amely mindenben seqítette, hogy tovább tanulhasson. — Érettségi után ml a terve? — kérdem. — Hát egyelőre a szövetkezetben maradok — válaszolja, majd elgondolkozva így folytatja: —- Igaz a tanítók rábeszélnek, hogy folytassam tanulmányaimat a pedagógiai főiskolán, de hát nem tudom, még nem döntöttem. Nos, akármi lesz a döntés, biztos, hogy Hollósy Rózsi és társai jó úton haladnak, hogy hasznos tagjai legyenek szocialista társadalmunknak. SZABÓ BÉLA MEG AZ ISKOLAPADOT \ A

z ember felfedezte a csillagot, a tengert, a hajót. Tengerre szállt, a csillagokhoz igazította útját és hajózott. Az ember kitalálta a házasságot, a tárgyalótermet, és a húskiverőt. És mint a csillagok, a tenger, meg a hajó, most e másik három fogalom is szoros összefüggésbe kerül egymással: A tárgyalóteremben lezajló válóper azzal kezdődik, hogy a heves vérmérsékletű, felpaprikázott asszonyka, megpillantván férjét, előkapja szatyrából a húskiverőt, és azt sűrű egymásutánban („Most megkapod, te szégyentelen!") a válni készülő férj fejéhez koccantja. („Te gyalázatos!") A biró lép közbe, Izmos kezével könyedén csavarja ki az asszonyság kezéből az eddig ismeretlen harci eszközt. A válóper rég lezajlott már. A húskiverő viszont itt van, bizonyságként: a történetnek minden sora hiteles. Mede István, a kelet-szlovákiai kerületi bíróság polgári ügyekkel foglalkozó bírája bocsátotta rendelkezésemre a harcias aszszony történetét. — Minden válópered ilyen izgalmas? — Nem, de akad egynéhány, amelyre most is élénken visszaemlékszem. Huszonötévi házasság után válni készült egy tanítóházaspár. A tárgyalás azonban Inkább zsibvásárhoz hasonlított. A negyedszázadot közösen leélt férj és feleség mohón kapott minden közös holmi után. Szánalmasak voltak, azon vitáztak, ki kapja az agyonmosott, fakó zoknikat, és kinek jut a negyedszázad idős csuparongy törülköző, öt évig tartott amíg megegyeztek. A perköltség természetesen jóval meghaladta az „ereklyék" értékét. Volt aztán olyan eset ls, amikor az egyébként felelősségteljes állást betöltő férjnek hatvanhét tanú bizonyította a válóperben, hogy tizenhatévi házassága alatt viszonya volt feleségével. Az asszonynak beblzonyíthatóan hatvanhét alkalommal sikerült őt becsapnia. Igaz ugyan, hogy a legkülönfélébb módszerekkel dolgozott. Ha Boccaccio Dekameronjának stílusában eleveníteném fel egyik kalandját, Igy Írnám: „Történt egyszer, hogy a ház ura, a köztiszteletben álló erkölcsös férfiú nagy lakomát csapott felesége tiszteletére. A lakomán a férj jóbarátai, ugyancsak nemes, jólelkű férfiak, és nem kevésbé értékes asszonyaik vettek részt, valamint egy fiatalabb úr, aki magányosan érkezett. A ház úrnője, a vakító szépségű, elbűvölő asszony, midőn úgy érezte, hogy vérét a forrpontra hevítették a magányos férfiú szemének tűzcsóváí, ekkép szólt a társasághoz: „Ki jönne velem a konyhába kávét darálni?" Mire a magányos férfi készségesen jelentkezett, s a ház asszonyával fazekak, bögrék, valamint illatos fűszerek kőzött paráználkodott, mígnem a férj jó barátja egy óvatlan pillanatban tetten érte őket..." — Ötödévi gyakorlatod folyamán megfigyeltél bizonyos típusú pereket? — Hogyne. Eddig válóperekről beszéltem. Vannak aztán fölösleges perek, mankó-perek, minden humanitást nélkülöző perek, és egyéb, sokszor nehéz, izgalmas, de minden esetben tanulságos perek. Fölösleges pernek nevezném az olyat, amely éppen nemrég zajlott le: Két nagy vállalat 108 koronáért pereskedettl Mondanom sem kell, hogy a tárgyalásra fordított pénzösszeg, a tanúk kihallgatása, az idő sokkal többe került mindkét félnek. Gyakoriak a mankó-perek. Van egy örök tanulságuk: nagyon sok üzletvezető (és még több büfés lány) azért kerül bíróság elé, mert a könyvelési munka alapelemeivel sincs tisztában! Gyakori eset az olyan, amikor egy nagy üzem pereli be hajdani alkalmazottját, aki egyhónapi ténykedés utár: felszedte a sátorfáját, és tovább lnPEREK és M B E R E dult, miután zsebrevágia a kedvezményes beszerződési díjat, és becsomagolta a le.gényszállás ágyneműjét. Címét persze elfelejtette közölni. Sokszor egy évbe is beletelik, míg a Központi Nyilvántartó Intézet megállapítja hollétét. Mire viszont odautaznak az illetékekesek, többnyire Ismét bottal üthetik a nyomát. Az emberi érzelmeket nélkülöző perek közé sorolnám egy ötgyermekes családapa esetét, aki Ivott, nőket tartott, s öt gyermekére és beteges feleségére véletlenül sem gondolt. Egy fillért sem adott haza fizetéséből, sőt durván, szinte állatiasan viselkedett a tárgyaláson. — Valóban, hogyan viselkednek a felek a tárgyaláson? — Százféleképpen. Ki-ki saját temperamentuma és műveltsége szerint. A húskiverőt használó asszonyról szó esett. Vannak aztán ú. n. „szemtelen jelek". Alig kezdődik meg a tárgyalás, fenyegetőzni kezdenek: „Ha nem a mi Igazságunkat mondja ki, majd meglátja, mit teszünk!" Hivatkoznak erre-arra, persze fölöslegesen. Van olyan tárgyalás is, K

amikor mindkét fél elégedett, mert úgy érzi, valóban az igazság győzött. Vannak aztán — sajnos sokan — akik képtelenek egyetlen összefüggő mondatot összehozni, ha rájuk kerül a sor, s még azt sem tudják megmondani, mit akarnak tulajdonképpen. Vannak örökösen spekulálók. Megesküdnek bármire ... — Milyen szerepe van a sötétlila bírói talárnak? Hat a felekre? — Igen. Ünnepélyességei áraszt magából. Néha káros lenne eme hatása, — a békéltető tárgyaláson például — ezért akkor fel sem öltjük, mert közvetlenség, természetesség szükséges ahhoz, hogy a válni készülőket visszatérítsük a házasságba ... Mindenesetre talár ide, talár oda, úgy látom a tárgyalás kimenetele, a felek magaviselete és fegyelme azon múlik, miképpen tudja kézben tartani a pert a bíró. Vagyis: villámgyorsan felmérte-e, kipuhatolta-e, az előtte helyet foglaló vádlók és vádlottak miféle emberek, milyen módon kell hatni rájuk. Van olyan ember, akire erős hangon rá kell szólni, s többet nem szól közbe. Ez a pszichológiai érzék dolga. — Próbál a bíróság preventív módon hatni az emberekre? — Igen. Minden szerdán ingyenes előadásokat tartunk, tanácsokat adunk ügyes-bajos dolgokban. Sok per elkerülhető lenne, ha: — nagyobb önállósággal bírnának az üzemi jogászok, — felelősségteljesebbek, meggondoltabbak, higgadtabbak lennének az emberek, — és ha legalább egy kicsit megtanulná a lakosság a szakmája körébe tartozó alapvető jogi szabályokat. Mede István örömmel beszél hivatásáról. Minden tárgyalás előtt úgy érzi, jó, hogy itt tevékenykedik. Minden per előtt izgatott. És bár lezárulnak az akták, fejében tovább élnek a vádlók és vádlottak különleges történetei. Élénken emlékszik az érdekesebb esetekre. Sőt van olyan ember, akit még most ls felkeres, tudakozódik iránta, érdekli to-. vábbi sorsa. (És emellett a Csemadok városi elnöke, a járási Csemadok-bizottság aktív munkása.) • • * Öreg favógó A

rany János Fülemüle versére gondolok. A két oktalan szomszéd azért kapott hajba, s került a bíró elé, mert nem tudta eldönteni: a kertjük határvonalán álló közös diófa ágán éneklő fülemüle kinek szól? Egy bíró számára érdekés szakmai csemege lenne ennek eldöntése. A bíró azonban mégis azt mondja, hogy egyszer s mindenkorra legyen már elég az efféle oktalanságokból. Akkor lesz ő ls a legboldogabb, ha az ehhez hasonló perek csak a verseskönyvek lapjain lesznek fellelhetők. Andrássy T. rajza * BATTA GYÖRGY 1966. V. 27