Új Szó, 1966. május (19. évfolyam, 119-148. szám)

1966-05-26 / 143. szám, csütörtök

Kongresszusi küldött Az újdonságok kedvelője Egy tanulmányút alkalmával ismerkedtünk meg Nagy Sándor munkájával. Bevezetőként az újmajor! gazdasági körzet osztályvezetőjéről ennyit: Nagy elvtárs 1946-tól a nagymegyeri Nagyhizlalda alkalmazottja. Annak idején a nagyhizlalda, mint állami gazdaság működött, és bár a cégtábla megváltozott, Nagy elvtárs a helyén maradt, s a mi a legfontosabb, odaadó munkájával felhívta magára a figyelmet. Mint fejőt emelték kl 1953ban, s azóta osztályvezetőként irányítja kiváló eredménnyel a gazdasági körzetébe tartozó négy majort. Mind gyakorlati, mind elméleti síkon helytáll, hiszen sokéves tapasztalatát elméleti tudással gyarapítja. Előbb a komáromi mezőgazdasági iskolát végezte el, s jelenleg a dunaszerdahelyi Mezőgazdasági Intézet ötödik szemeszterének vizsgáira készül. Sok fáradságos munkába került a vegyszeres gyomirtás meghonosítása — mondja Nagy elvtárs —, mert kezdetben nem mindenki ismerte el előnyét. Az osztályvezető kitartó munkájának köszönhető, hogy a gabonaneműek hat évi átlaghozama 32,5 mázsa hektáronként. Sok az újdonság az istállókban ls. A mesterséges szoptatást olyan ügyesen oldották meg, hogy a kisborjú egyáltalán nem bánkódhat az anyja után. Ha kedve telik — hasonlóan mint az anyját — lökdöshet! a rúgókon kifeszített „tőgybimbót". Természetesen ebből a tejből már hiányzik a zsiradék és ez teszi gazdaságossá a termelést, meg az, hogy egy-két személy is győzi a gazdaság összes kisborjúját itatni, mert a mesterséges álláson egyszerre nyolc szophat. És az eredmény? Az igazgatóságon úgy jellemzik az újmajori körzetet, hogy a nagyhizlalda egyik legjobb részlege. Az év elejétől a borjúk napi súlygyarapodása 87 deka a tervezett 70 deka helyett. A tejhozam is kiemelkedő, a várt 7,4 literes napi átlag 10,23 literre emelkedett áprilisban, ami a zöldtakarmányozás megkezdésével csakis növekedhet... Szó, ami szó, az újmajori részlegen mind a növénytermesztés, mind az állattenyésztés jó úton halad. Ez a dolgozók jövedelmén is meglátszik, átlagkeresetük 1570 korona havonta. Nem lenne azonban teljes a kép, ha nem beszélnénk Nagy Sándor legújabb kísérletezéséről. — Nagy elvtárs csaknem minden reggel már négy órakor a nagydűri majorban van — mondják az igazgatóságon az új kísérletezés eredményét figyeli. Ugyanis a nagyhizlaldának sok utánpótlásra van szüksége. A malacelválasztás nem alacsony, hiszen tavaly ls 13,5 volt az átlag egy-egy kocától, de még többet akarnának, és Nagy elvtárs ezt szeretné megvalósítani. A malacokat már 21 napos korukban elválasztja az anyjuktól és különleges száraz koszton neveli. A cél az, hogy a koca a szoptatás által ne veszítsen sokat a súlyából és ezáltal képes legyen kétévenként ötször malacozni. — Ogy hiszem, ez idén sikerül 16 malacot elválasztanunk egy-egy kocától — jegyzi meg Nagy elvtár, többet azonban a kísérletezésről nem hajlandó elárulni. Még korainak tartja és azt mondja, hogy csak az év végén mond róla véleményt, amikor a termelés gazdasági oldala is ismert lesz. Egyébként a nagydűri major megnyeri az ember tetszését. A telep külső alakja is újdonságként hat. Betonutak szelik az udvart, az istállók között fű zöldell és gyümölcsfák sorakoznak. Szóval, a sárnak nyoma veszett, s mindez Nagy elvtárs kezdeményezésének köszönhető. Szorgos munkájával az osztályvezető kiérdemelte azt a bizalmat, hogy küldöttként javasolják őt a XIII. pártkongresszusra. Az újdonságok kedvelője szívesen fogadja a megbízatást. Azt várja, hogy a kongresszuson sok szó esik a mezőzgazdasági termelésről, s ez nagyon érdekli őt. Közben arra is gondol, hogy sikerül tudomást szereznie újdonságról is, melyeknek meghonosítása további fellendülést jelentene a gazdaság számára. BENYUS JÓZSEF EMBERÜL — MAGYARUL FÁBRY ZOLTÁN: EURÓPA ELRABLÁSA Ä lomlábakon járó irodaII lomkritikai gyakorlatunk bosszantó jelenségeként könyvelhetjük el, hogy az év elején megjelent könyvről a hazai magyar sajtóban eddig egyetlen értékelő-elemző írás sem jelent meg. A magyarországi kritika jóformán néhány nap leforgása alatt „vérkeringésébe" fogadta, terjedelmes cikkekben méltatta az antifasiszta irodalom új, kitűnő termését, míg nálunk mindössze néhány soros hírszerű „beharangozások" jelentek meg csupán. Nem új, s nem először előforduló jelenség ez, mely — sajnos — hovatovább irodalmi életünk természetévé válik. Könyvek jelennek meg, melyek sokszor teljesen visszhangtalanok maradnak, annak ellenére, hogy nem egyszer cikkekben keressük az irodalmi tudat hiányának okait. A mulasztás miatti bűntudat joggal kísért bennünket, s az említett könyv kapcsán ezt sokszorosan érezzük. Fábry Zoltán új művében m űfaját folytatja, mely az ő meghatározásában az antifasizmust jelenti. A vox humana elkötelezettje emberi és írói tisztét teljesíti ki, amikor szellemi fegyverzete teljességével a korembertelenséget vétózza, Európa, s a világ lelkiismeretét a leselkedő új veszélyekre figyelmezteti. Előző köteteiben, így A béke igaza, a Palackposta, de különösen az Emberek az embertelenségben című műveiben már megismerhettük e műfaj kiváló, az európai irodalomban szinte párját ritkító kvalitásait, mostani — életművet jelentő — kötetében azonban a német kérdés sokoldalú, izgalmas időszerű problémái olyan koncentráltságban jelentkeznek, mely akaratlanul is csodálatot ébreszt az emberben. A szocialista humanizmus, melynek Fábry munkásságában, alkotó törekvéseiben központi helye van, kiapadhatatlan forrássá lényegíti nála a háborús gyilkolás gyűlöletét. Az „emberirodalom" egykori elkötelezettjének természetes tisztjévé, korparancsává válik, hogy az ember érdekében, a béke védelmében tántoríthatatlanul küzdjön az embereszményt megcsúfoló aljasság, a fasizmus ellen. A Palackpostá-hoz készült előszóban így írt erről: „Ha az ember az embertelenség kényszerében az időszerütlenség béklyóiban, az imperializmus antiszociális korvalóságában, a szocialista humánum embere tud maradni, akkor ez záloga, bizonyossága és bizonyítéka időtudatának, időerkölcséVisszavinnék a táborba, nem engednék sehová. Mert kötelezettségei vannak. Sok pénzébe került a menekültek szervezetének. Mikor téríthetné vissza? Istenem ... Mély sóhaj szakadt ki belőle. Es írta levelét. Kislányom született, ne aggódjatok, jól bánnak velünk ... Amikor erőre kapott, kiment a városba. Megtudakolta, hol találhatja a csehszlovák követséget. jobbra, balra, hátra lesett, követi-e valaki? Betért az épületbe. Megszöktem, haza akarok menni. Egyedül jöttem, de ketten megyünk vissza... Jöjjön két nap múlva ... Két nap múlva újra bekopogott. Hazamehet, majd megüzenjük, mikor... A kislányomat ls vihetem ? Igen. S ha nem adják nekem? Sok pénzükbe kerültem. Vissza kell fizetnem? Menjen el a menekültek szervezetéhez, kérdezze meg tőlük .. Elment oda is. Haza akarok menni az anyámhoz. Megengedik? Szabadon jött, szabadon mehet... A gyermeket is vihetem? Miért vennék el? Es a költségek? Jótékonysági szervezet vagyunk... Ľl A fi leányanyák intézetében 966 váratlan látogatót kapott. A szőke prágai lány viharzott be 20. hozzá. Búcsúzni jött. Megyek Amerikába! Itt a hajójegy. Te 5

mikor jössz? Megyek én is... Összeölelkeztek. Ä szőke lány megcsókolta a fekete hajú Évát. Sok boldogságot kívánt... Viszontlátásra a tengeren túl! Sok szerencsét... — rebegte Eva. Nem árulta el újabb titkát. Az ember mindig őrzi a maga titkát. Míg kl nem tudódik. Aztán újra kezdődik a körforgás. Titok, nem titok, élet, halál, születés, halál. Minden ott folytatódik, ahol abbahagytuk. Az ógörög nők siralmai ma is élnek bennünk, hangtalanul, némán, mert nem merünk hangot adni jajainknak. S ha mégis kifakad belőlünk, sokan megvetnek bennünket. Csak csúfoljanak, gúnyoljanak, vessék rám a követ, mert leányanya vagyok ... A kő leperdül rólam,' és felnevelem a gyermekemet ... 'Aíárcius végén hajójegy helyett repülőgép-jegyet kapott. Az orvos tejkonzervet adott útra a kislánynak. Az 11-18 a magasba emelkedett. Utolsó pillantás az Akropoliszra. Rövid budapesti pihenő után Prágába repültek. A vámőrök tudtak érkezéséről. Tudták, hogy egyedül indult el és másodmagával tér vissza. Tudták, hogy nincs pénze. Kölcsönöztek neki, hogy a legközelebbi géppel Bratislavába repülhessen. Kora este érkezett a Dunaparti városba. Taxit vett. Szorongó lélekkel ül a kocsiban. Fut, száguld az autó, nyeli a kilométereket. Már több mint száz kilométert tettek, de még mindig fut a kocst. A lámpák fénysugara feltépi a sötétséget. Kislánya felsír az ölében. Csittítja, nemsokára a nagymamánál leszünk. Végre. Befutnak a városba. A magas kőfal előtt megáll a kocsi. A sofőrre bízza gyermekét. A vaskapuhoz megy, kinyitja, belép az udvarra. Sötétek az ablakok. Alszik a ház. Félénk, nesztelen léptekkel siet keresztül az udvaron. Már az ajtó előtt áll. Hiába dugja a zárba a kulcsot, nem enged. Kulcs van a zárban. Nem várnak ... Nem tudják, hogy megérkeztem ... Kopog. Kopog. Bentről hangokat hall. Fény gyúl az előszobában. Ojra kopog. — Ki az? Nővére hangjára ismer. Nem mer megszólalni. Nyílik az ajtó. — Istenem! Te vagy? — fakad ki a nővére. A nagy fekete kereszt alatt ott áll az őszfejű asszony. — Anyám! A fekete hajú Eva az őszfejű asszony nyakába borul. Sírni sem tud, pedig úgy szeretné, hogy a könnyek végre meghozzák a megkönnyebbülést. — A kislányod hol van? Csak ennyit kérdez az öszfejü asszony. A feketehajú Eva fut ki az udvarra, a magas kőfal előtt álló autóhoz. — Most már nem hagy el soha bennünket... — suttogja maga elé az őszfejű asszony, s néhány lépést tesz előre, hogy a küszöbön fogadja a ház új lakóját... IVége

J nek, időegyenlítettségének. Az ember az embertelenségben így lesz az az utolsó próba és lépcsőfok, melyről az ember elér önlényege valóságába, önkifejezése világába, és ember lesz és marad az emberségben". A

béke igaza, az ember igaza egy élet megpróbáltatásai árán jutott el — az idő igazáig. A ordas eszmék tombolása idején is ember tudott maradni, s az embertelenség Szaharájából érkezve tiszta emberséggel figyelmezteti a világot, a közöny kényelmébe feledkezőket, az „új start-helyzet" veszélyeire. „A háború és a béke mai perében az antifasizmus az egyedül illetékes vádló és bíró" — hangzik az elévülés és azonosulás kísértéseivel birokra kelő Író mai crédója. A változatlanság veszedelmét tudatosítva „a változás és változtatás sugallása" az Író kimondott szándéka. A mitológiai fogantatású cím mögött kettős cél rejlik: „A tegnap rettenetét a holnapra vetíti, így állapítva meg a jelen konstellációját". Más szóval: Európa tegnapi német elrablását eleveníti meg, „az antifasizmus mondanivalója, az antifasizmus szenvedése és szenvedélye, hevülete és józansága, szorongása és ébersége" vonul fel a műben, hogy — mielőtt az emlékezés kapuit újra lezárnák — irgalmatlanul emlékeztessen a jövőt, a holnapokat fenyegető veszedelmekre ... Mert az életnek az igazi értelme csak a béke lehet, ahhoz azonban hogy Európa s a Világ békében élhessen, arra van szükség, hogy a „háború gyilkos szabadsága" helyett a kultúrának és a béke felelősségtudatának elkötelezett „jobbik Németország" éljen. Az Európa elrablása — melynek első kötete „Szemérmetlen titok" címmel most jelent meg — gazdag dokumentáció alapján, a Fábryra jellemző pszichológiai módszerrel a fasizmust vádolja, annak történelmi gyökereit kutatja — izgalmas, rendkívül hasznos könyv. Fábry nem történelmet Irt, s nem a történész módszereivel dolgozik, azonban minden sorát a történelem, közte napjaink eseményei diktálják. Imponálóan sokoldalú irodalmi, tudományos és publicisztikai felkészültséggel kiművelt esszéit az antifasiszta író szenvedélye fűti. Könyvét olvasva nemcsak a mérhetetlen ismeretanyag döbbent meg bennünket, hanem akaratlanul ls belefeledkezünk igényesen szép stílusába. A

dokumentumok, idézetek, melyekre írásai épülnek, nem a szellemi tűzijáték hivalkodó külsőségeit szolgálják, hanem az eseményekkel, a történelemmel való konfrontálás igényel indokolják azokat. „A korparancs korműfajt kényszerít az íróra" — mondja egyhelyütt Fábry. Bármennyire ls tudjuk, hogy a műfaj neve: antifasizmus, látnunk kell azt is, hogy a műveivel kapcsolatos műfaji vita még ma sem mindenki számára egyértelműen elfogadott. A Magyar Nemzetben Sós Endre ugyanis „torzó"-ról, valami különös .:. műfajtalan műfajról" beszél. Érzésünk szerint ez a megállapítás nemcsak felületes, hanem vaskos tévedés is. Még akkor is, ha a „maradandó", jelzővel díszíti megállapítását. Fábry könyvének értékét nem a „különös tehetséggel" alkalmazott citátumok fiaérik. hanem mondanivalójának.? szocialista emberségtől áthatott igaza. S ez csak a tényekkel, a dokumentumokkal való érvelés révén érhet célhoz, vállalva a fasizmus és atomfasizmus leleplezését éppúgy, mint a riasztás és szervezés erkölcsi parancsát. A konfrontálás kiiktatásával feltételezhetően a „lelkesítő jelszavak parafrázisai gyűjteményéinek vagy esetleg amolyan propagandaízű" lelkicsukló"-nak érezhetnénk mondanivalóját. Fábry alkotó módszerét érintve hadd idézzük a Népszabadság kritikusának, Pándi Pálnak a megállapítását: „Fábry elsősorban a német fasizmus ideológiai és politikai jelenségkörének elő s főleg utótörténetéhez kapcsolódva vázolja fel a náci újjáéledés veszélyének drámai kompozócióját... a tények nagy hatású felmutatásával hozza villámló izgalmi állapotba a fasizmus kritikáját". Itt és ebben van tehát Fábry sajátos énjének igazi dicsérete! Ha van mottója, mozgatója ennek a könyvnek, az elsősorban a Nyugat-Németországban aktivizálódó neonácista mozgalmakban, s az elévülés bonni koncepciójában keresendő. Fábry nemcsak a német nép történetének, s irodalmának kiváló ismerője, hanem a világpolitikai események élesen látó megfigyelője is. A toll becsülete, az Írás becsülete követeli tőle, hogy őrzőként a strázsán óvjon és figyelmeztessen. Ez az izgalmasan nemes szándék munkál a könyvben, s évtizedek óta a fasizmus elleni művészi küzdelem feladatait vállalja magára. Seebohm bonni közlekedésügyi miniszter 1952-ben elhangzott követelésére — ;,Nem Németországot kell beolvasztani Európába, hanem Európát Németországba" — a Német-Európa fejezet mottójaként nem véletlenül idézi Lukács Györgyöt: „Abból a leckéből, amit Hitler a világnak adott, próbáljon meg minden ember és minden nép valamit tanulni". F

igyelmeztetőnek, okulásnak, tanúságnak egyaránt kiváló ez a könyv. Érdeklődéssel várjuk a folytatást, a második kötetet jelentő: Szemérmes titkot. Többet kellene viszont törődni azzal, hogy gondolatai minél szélesebb körben a szellemi vérkeringés részivé válhassanak, s az eddiginél nagyobb igyekezetet tanúsítani annak érdekében, hogy Fábry válogatott műveinek kiadása — oly sok évi óhaj után — eljusson végre az igazi címzetthez: a német néphez. Emberül és magyarul védte és védi a népek legszentebb érdekét, a békét, ideje már, hogy a világ is tudomást szerezzen róla. FÓNOD ZOLTÁN Az út- és vasútépítő vállalat dolgozói a napokban kezdték meg az Orlicei-tó partjait egybekötő 54 méter hosszú, 12 méter széles zďákovi híd betonozását. [ČTK — Krejčí felvétele)