Új Szó, 1966. május (19. évfolyam, 119-148. szám)

1966-05-21 / 138. szám, szombat

A S zerette a verőfényes tá­jakat. Északi hazája hi­deg volt és borongós, hát fel­kerekedett naposabb vidékek íelé... I? Marseille fogva tartotta, mint a szerető, aki kedvese veszté­re tör. A kikötőben zajlott az élet: Hajók érkeztek, hajók in­dultak és eltűntek a messze­ségben, mint az elérhetetlen álmok. Lesétált a Cannebiere­en, Georges, a hölgyfodrász kint állt a lányok­kal az ajtó előtt. A lányok vihog­tak és nevetgél­tek, amikor el­ment mellettük. Hirtelen elkí­vánkozott a város­ból. Az országúton megállított egy te­herautót. A kocsi disznókat vitt és amikor leszállt, sokáig érezte ma­gán az állatok pe­netráns szagát. Le­ment a tenger­partra, kis öblöt talált. Remek dolog volt, ahogy a szél simogatta az arcát és láb­ujjaival beletúrt a homokba. Levetkőzött, úszkált a parti sziklák között, szárítkozott a napon, majd szedte a holmiját, hogy lefeküdjön aludni. Ekkor egy ferdén nőtt vörös­fenyő gyér árnyékában paradi­csommal és kenyérrel telt ko­sárkát pillantott meg. A kosár mellett fonott üveg állt, a für­dőlepedőn pedig egy lány aludt félig árnyékban, félig a napon, karjára hajtott fejjel. Amikor leült, eszébe jutottak az ostoba libák a Cannebiere úton, akik vihogtak, amikor éhesen arra ment. A fiú kenyeret vett a kosár­ból meg paradicsomot. Miköz­ben evett, minden harapással új erő költözött belé. Életörö­me lassan visszatért. A nap túljutott a delelőn és az árnyék elérte a hegyet. Csönd honolt a tájon. Csak a tenger mormolása hallatszott, amint a hullámok tajtékot dob­tak a parti kövekre. Az volt az érzése, hogy a világ hajnalán találkozott a leánnyal. Fel kellene ébresztenem, gondolta és megérintette a vál­lát. A lány megmozdult. — Bonjour, mademoiselle mondta. A lány kinyitotta a szemét, leiült és hunyorított a fényben. — Mit keres itt? — kérdez­te. A fiú a kosárkára mutatott: — Éhes voltam, bocsássa meg. A lány ránézett. Hosszan, gú­Jiyoros és csodálkozó tekintet­tel. — Hogy hívnak? — Róbert. A lány mosolygott. — Én Dina vagyok, nem mersz rámnézni, mert meztelen vagyok? — Miért ne. — Add ide az üveget, szom­jas vavyok. A lány ivott és odanyújtotta a fiúnak. — Igyál te is. Róbert kortyolt a napon meg­langyosodott vörös borból és derűs kedve támadt. — Dina a neved? —• kérdez­te. — Igen. Nappal itt vagyok, éjjel meg táncolok a Chateau D'If-ben. — A sziklaszigeten táncolsz? Nem, az ejyik marsellle-1 bárban. Nem ismered? — Még sohasem voltam bár­ban. — Honnan jössz? — Marseilleből. Guillaume testvérnél laktam. Merre van ez? — A teherpályaudvar mögött, a hajléktalanok menhelyén. Dina a tarkójára tette a ke­zét. — Akkor rendben van — mondta. Egy ideig hallgattak. Dina a fiú felé fordította a fejét. Hosz­szú gesztenyeszínű haja volt és mandulavágású szeme. Bőrének színe a nap ellenére Inkább sá­padt volt mint barna. — Mire gondolsz? — kérdez­te. — A lábujjadra. Miért fes­tetted be őket pirosra? — Mert így tetszik nekik. — Kinek? — A férfiaknak a bárban. 'ŕ-- Mezítláb táncolsz? s— Tetőtől talpig. Érdekel még valami? Róbert hallgatott. A lány le­feküdt, széttárta a karját és ívet Irt le veíe. Keze a comb­jához simult. A fiúnak úgy tet­szett, hogy a bűvös körben fek­szik, amelyet nem léphet át. — Gyere ide — szólt. ; Mellé feküdt és simogatta, s amikor megölelte, mindketten úgy érezték, hogy eggyé válnak a természettel, a tenger, a nap HMM WILLI MEINCK; z ifjú parkban és szél ritmusával, a világ haj­nalán. Alkonyodott. A szél elcsende­sedett és a nap lebukott a he­gyek mögött. Kiúsztak és visz­szafordultak. A parti lejtőn a vörösfenyő mellett kutya uga­tott. Az ugatás lassan vonítás­ba ment át. — Ki az? — kérdezte Róbert. — Veri a kutyáját. Felugrott, de Dina visszatar­totta. — Hagyjad — mondta —, öl­tözz fel és gyere velem. Végig­mentek a szőlők között. Hosszú sorokban álltak a venyigék hegynek fölfelé. Egy öreg em­ber puttonyban cipelte a földet, melyet az eső lemosott. Fehér Ingben volt, mintha istentiszte­letre menne. Róbert utánafor­dult. Az öreg volt az egyetlen, akivel találkoztak. — Itt az ember elfelejti a tengert — mondta Róbert. — Mindenütt mezők és kertek, s a föld olyan becses, hogy a há­tukon cipelik vissza. Felértek a magaslatra. Dina kinyitotta a kertajtót. Az előt­tük álló ház ajtajára tengeri csillagot szegeztek. Esteledett. Szellő borzolta a füvet. Dina megfordította a zárban a kul­csot. Haja fölött ott virított a tengeri csillag fehér csontváza. — Gyere be — mond'a. — Egyedül laksz itt? — kér­dezte Róbert. — Néha felkeres az Igazgató. «— Milyen igazgató? — Annak az asszonynak a férje, aki megverte a kutyáját. De ne kérdezz ennyit, mert még meggondolom. A sötét szobán á: kimentek a teraszra. Amíg Dina a vacso­rával bajlódott a konyhában, Róbert kint ült egy fonott kar­székbe. A fák Illata kevere­dett a szomszédos hálószoba parfőmjével. Csodálatom volt a gondolat, hogy az éjszakát ágy­ban fogja tölteni. Az elmúlt hé­ten egy szurok, és halszagú öreg csónakban húzta meg ma­gát. A hegyek mögött ott volt a •tenger. Sós szagát erre hozta a szél és ha visszatartotta lé­legzetét. hallani vélte a víz mormolását. Dina tányérokkal csörömpölt a konyhában. Az ab­lakon át fény szűrődött kl. Lép­tek hallatszottak és egy kutya ugatott. Róbert megpillantott egy asszonyt, aki uszkárt veze­tett pórázon. Megállt, leoldotta a szíjat és azt mondta: „sza­ladj". Amikor kiegyenesedett, meglátta Róbertot a teraszon. Sokat ígérő este, uram — szólt oda. — jó szórakozást. Mivel a fiú nem felelt, to­vábbment, majd még egyszer megfordult és mély hangon mondta: „a viszontlátásra, uram". Szürke ruhát viselt, amely­nek színe néhány lépés után beleveszett az esti homályba. Dina kihozta a vacsorát. Ró­bert nem említette a találko­zást. A lány hússal és kenyér­rel, meg különböző finom fala­tokkal kínálta. Amikor jólla­kott, megkérdezte mikor kell Marseille-be utaznia. — Ma Itthon maradok — fe­lelte. •— Ittál már pezsgőt? — Amikor Lyonból Avignon­ba vándoroltam, mindennap vö­rösbort ittam, mert ha a pa­rasztoktól enni kértem, mindig bort adtak, meg kenveret. Ti­zennégy napig csak ezen él­tem. De pezsgőt még nem pró­báltam. Dina kihozott egy üveget és két poharat. Az üvegnek zöld színe volt és a poharakat csi­szolt virágok díszítették. A lány töltött és odatolta neki az egyik poharat, amelyben pezsgett és gyöngyözött az ital. Miközben Ivott, arra gondolt, hogy még sohasem volt ekkora szerencsé­je, mint ma, és minél többet ivott ánnál tisztább lett a feje. A másik székben kuporgó Dina csak néhány kortyot hör­pintett. Majd váratlanul így szólt: — Tudod miért hoztalak magammal? Róbert kérdőn nézett rá. — Együtt akartam lenni va­lakivel, aki tetszik. Holnap reggel el kell tűnnöd. Kiitta italát és újból töltött. >—• Felejtsd el, amit mond­tam. Róbert azon gondolkodott, hogy maradjon-e, vagy men­jen. De a leglangyosabb nyári éjszaka sem hasonlítható egy paplanos ágyhoz. Tapasztalat­ból tudta, hogy hajnalban ml­NAGY JÖZSEF rajza lyen nyirkos a föld és az al­vót belepi a hűvös harmat. i— Ne haragudl rám — mondja a lány. — Boldog va­gyok, hogy Itt vagy velem és ha akarod, akár rögtön le is fekhetünk. — Nem, nem, szép Idekint. Tőlem égési, éjjel Itt maradha­tunk. Egy mozdony fütyült. A hegy túlsó oldalán gyorsvonat rohant a síneken. Figyelte a zajt, amely kormos pályaudva­rokra emlékeztette, aztán csend lett. Dina hozzáhajolt. <— Tudod, miért tetszel ne­kem? — Nam fontos. — De Igen. Elmesélem. Gyermekkoromban egyszer ke­resztülfutottam a parkon. Fur­csa fák álltak benne, golyó­formájúak és piramis alakúak. A gyepet nem tarkították vi­rágok. A fűszálak olyan rövid­re voltak nvlrva. mintha va­laki zöldszínű gyUTaszálakat dugott volna a földbe. — Szokatlan egy park — ve­tette közbe Róbert. — Féltem, mert attól tartot­tam, hogy az őr kikerget, ha meglátja rongyos ruhámat. A férfi, akivel akkor egyik hely­ről a másikra vándoroltam, Így járatott, ö hegedült, én meg kéregettem. — Miért maradtál együtt vele? — Az apám volt. De hadd c ..-Mii' Mán;' Av £•:' JÜU meséljem tovább. A kertben márvány Istennők álltak, egy Ijjas fiú meg egy nztp ifjú, aki annyira tetszett, hogy egy­re csak őt bámultam. Még le is térdeltem előtte, mintha imádkoznék. Szerencsére senki sem látott meg. Ivott egy kor'yot. Róbert látta a szemén, hogy gondola­tai messze járnak. — Talán neír volt egyéb, mint egy gyermek álma — mondta a fiú. — Álom?, kérdezte a leány. — Nem, mondok ne­ked valamit. A bárban töltött éjszakák üresek. Ügy kezelem a férfiakat, ahogy megérdem­lik. Fütyülök rájuk. De néha azt kérdezem magamtól, mi­nek élek tulajdonképpen. Ér­ted? Róbert elgondolkodott. Nem tudta, mit ls válaszoljon. Az éjszaka tele volt szépséggel és mindent kínált, amit az élet nyújthat. — Az ember egyszerűen csak él — mondta — ha este éhe­sen lefekszem, remélem, hogy másnap jóllakhatok. — Neked nem kell olyasmit ten­ned, amitől undo­rodsz — válaszolt Dina. — Látod ott azt a rést a he­gyek között? Amö­gőtt áll egy szik­la a tengerben. Néha ott ülök a tetején. alattam hullámzik a víz — és hidd el, magam is csodálkozom, hogy még nem ug­rottam bele. Osto­baság, ml? Nevetett és a po­hara után nyúlt — Az az ifjú nem volt álom — mondta, miután Ivott. — Amikor a parkon át vissza­rohantam a kapu­hoz, az őr kutyája megharapott. Itt a helye a combo­mon, látod. A fiú lehajolt, hogy meg­csókolja a sebhelyet. — Ne — szólt rá a lány —, különben Monsieur Fouché jut az eszembe, s én most a park­bell ifjúra szeretnék gondol­ni. — Megsimogatta Róbert haját. — Kl az a Monsieur Fou­ché? — Az igazgató. Az övé a sok hajó a kikötőben. Madame a kutyával, a hálószoba, és a pezsgő, amit Iszunk. Ne Is beszéljünk róla. Felemelte poharát, a gyön­gyöző Italt nézte. Kár. hogy nincs pénzed, akkor tovább r yütt marad­hatnánk ... — A szegény olyan, mint a béna. A fiú ölébe ült, átölelte és a fülébee súgta: — Ne törődj vele drágám. Egy velem töl­tött nap és éjszaka több, mint amit kívánhatsz. — Majd keresek pénzt, s ak­kor visszajövök. •— Jól van aranyom. Igyál. Érzed, milyen bódító az éjsza­ka? Vigyél az ágvba. A fiú megcsókolta és a * karjába vette. A terasz ajtaja nyitva maradt. Éjfél táj­ban beborult az ég, s megeredt az eső. Róbert mélyen aludt. Dina fnlkelf és becsukta a te­rasz ajtaját. BOLDOG BALÁZS fordítása ENONZÖ! Harmadik napja érzek gázszivárgást. Egyszerre számtalan eset jut eszembe. Gyere­kek, felnőttek kaptak már gázmérgezést. A ki­vizsgálás csaknem kivé­tel nélkül minden eset­ben figyelmetlenséget állapított meg. Ha a szi­várgást Idejében jelentet­ték volna, emberéleteket lehetett volna megmente­ni. Azonnal hívtam a ké­szültségi szolgálatot. A tizenhárom emeletes ház kapujában vártam őket. Perceken belül meg is érkeztek. Ketten ugrottak ki a kocsijukból, szer­számos táskával a vállu­kon. — Mi történt? — Szivárgás ... Har­madik napja. — Szivárgás? — Erősen érezni, a szomszédoknál is. — Uram, ne tréfáljonI Mi készültségi osztag va­gyunkI Csak hirtelen tá­madt zavar esetén szál­lunk kl... — Nem tudom mikor támadt, de valami zavar itt ís van. — Ez a javítók dolgai — Drága jó ember, ha már itt van. fáradjon fel a lakásomba és nézze meg a hibát.. •— Ne tartson fel feles­legesen! Közben valahol gázömlés, vezetékrepedés lehet, életek foroghat­nak kockán, ml meg itt lopjuk a drága időnket! — Nagyon kérem ... Elvégre itt ís életekről van szó . . — Nem érti, hogy nem a mi dolgunk! — En csak kérem ... — Maga tényleg azt hiszi, hogy csak úgy fel­kutyagolunk a harmadik emeletre? — Felviszem önöket felvonóval. — Vissza meg gyalog fövünk? — Vissza ís lehozom magukat. 10, feketét főz a felesénem . . Egy ku­pica konyakkal is meg­kínálhatom ... Értse meg, gyerekeim vannak. — Azt hiszi, lekenye­rezhet? Vem szégyelli manót? Beváqták magukat a kocsiba és elrobogtak. Bevallom valóban szé­gyelltem magam. Na­gyon. En a saját gyere­keim életét féltve feltar­tóztatok embereket, a­kikre másutt osetleq na­gyobb szükség lehet. Merőben önzés! Csak a saját gyerekeim blzton­sánát iátom más nem ér­dekel ... Hát nem va­gyok én egy megvetésre méltó alak? Különben ls egy ma­gasan szervezeti társada lomban mindenkinek megvan a maga ponto­san megszabott helye. Mindenki oégzl a maga munkólát Mással nem törődik Hogyan is kívánhat­nám az ellenkezőjét? MAGYAR KÖNYVESBOLT BRATISLAVA ^mm^mmammmmmmmmimmm—mmmmmmmmmmmaBmm MICHALSKA 6

Next

/
Thumbnails
Contents