Új Szó, 1966. május (19. évfolyam, 119-148. szám)

1966-05-02 / 120. szám, hétfő

Á

thaladunk Gortvakisfaludon, ahol Adorján Boldizsár élt, s pipaszagú szobájában Petőfit ölelte egykor keblére. Kerekgedén hurkot ír le az autóbusz: már-már azt hiszed, visszavisz Feledre. De mégsem. Tovább robog, majd a várgedeí kertek alatt befordul a bekötő útra. Fölfelé kapaszkodunk, alant az út mellett katlanszerű horpadást látni; a felszántott föld agyagos, a barázdák rézvörösek, s néhol nagy sárga foltok világítanak. Az ég tengerkék, a sáncparton virágosán integetnek a bokrok. Felérünk egy hosszú dombra és megpillantjuk a falucskát. A házak erdős dombok közt lapulnak, mint szakajtóban a csibék. Vagy ötven ház, s benne kétszáz lakos. S odább, a völgy peremén a szövetkezet istállói. Ez Kisgömöri. Az iskola a házaktól távol, a temető és a műemlék-kápolna között áll. S a kert végében ott az erdő, fák, csipkebokrok, futkosó nyulak. Ha Ä oratius feltámadna, ide jönne hexametereket írni az édes magányról. Itt van a világ vége, ahol Háry János „lábát lelógatá ..." Itt él és dolgozik Molnár István, a kisgömöri tanító, a világ zajától, reflektorfénytől, fürge riporterektől távol, néma sírhalmok szomszédságában, az 1888-ban emelt épületben. Az asztalnál ül, szemüvegén megcsilan a tanterembe belopódzó napsugár, mely itt-ott a füzetekbe is belekukkant, s arany zománccal vonja be a dülöngélő betűket. Fölöttünk vén, barna gerendák, s a padokban Móra novelláinak jól ismert kis hősei. Csak épípen ... nem mezítláb és foltos gúnyában vannak, hanem papucsban (cipőjüket kint hagyták a tornácon) és jó nadrágban, pulóverben. A falon sorban egymás mellett lógnak a törülközők; szemközt a térkép, hátul a szekrény, tetején földgömbök A gyerekek elköszönnek, cipőt húznak és. hazamennek. Csak a két felnőtt marad a tisztára festett vén falak közt. Nehezen indul a társalgás. Molnár István szerény ember, nem szeret magáról beszélni. De a krónikás türelmes és csökönyös, mert ő az ilyen emberek társaságát kedveli... M

olnár István J.954-ig Gesztetén tanított, felsőbb tagozaton. Szabad ' idejét barátai körében tölthette, elbeszélgethetett kollégiával a világ folyásáról. Folyóiratokat olvasott, rádiót hallgathatott. S bármikor kényelmesen beutazhatott a városba. Egy napon aztán közölték vele, hogy elhelyezik Gesztetérői: Mondja meg, Feledre akar-e menni, vagy Kisgömöribe? Tudta, hogy Feled nagy község, valamikor járási székhely volt. Azt is tudta, hogy Kisgömöri eldugott, sáros falucska, ahová rendes út sem vezet. Ö mégis Kisgömörlt választotta. Miért? Egyrészt ezért, mert nagy volt a család, négy gyermekét és a feleségét kellett eltartania. Úgy vélte, hogy az eldugott fészekben majd kevesebb pénzt költenek. Másrészt tiszta hivatásérzet fűtötte: „lámpás" akart lenni egy olyan helységben, ahová újságot sem hordanak. Mikor az első estén meggyújtották a petróleumlámpát, hunyorogva néztek körül a szobában. Nem látták egymást. A rádió némán pihent a sarokban, nem volt hová bedugni a zsinórt. A máskor oly eleven gyerekek összebújtak a díványon, és Ijedten hallgattak. S a gyerekek szokták meg a leghamarább az új környezetet. Pár nap múlva, mikor feljött a faluból, az egyik fia kacagva csimpászkodott a nadrágjába: — Apuka, itt jobb, mint otthon! Az „otthon" alatt, akkor még Gesztetét értette. A tanító munkához látott. Az egytantermes iskola új munkamódszert követelt. Mindazt, amit ma segédkönyvekből tanulnak meg a tanítók, magának kellett kiokoskodnia. Eleinte nagyon fárasztotta a munka, de soha, legnehezebb pillanataiban sem gondolta: jobb lenne Feleden. Lassanként rájött, hogyan kell beosztania a munkáját. A kerék elindult és egyre olajozottabban forgott. A falu népe kíváncsian figyelte: mennyi ideig bírja az új tanító, ez a pápaszemes, vékonydongájú ember és barna hajú felesége. Telt-múlt az idő, s az iskola előtt nem tűnt fel a bútorszállító autó. Mikor aztán a tanító szállítók helyett cserepező munkásokat hívatott, már tudták, hogy Molnárék nem szándékoznak elmenni a faluból. Az iskola új cserépsipkát kapott, a tanító pedig krumplivermet ásott az udvar végében. A család élte a maga életét. A legnagyobb gyermek, a lánya gyalog járt be a várgedei Iskolába, esőben, sárban, hóviharban. Ám nem volt mindig sár és rossz idő. Kisütött a nap is, a kertet határoló erdőben megszólaltak a madarak, zöld leveleket rezegtettek a gallyak. Megérett a szamóca, s az avar alól kibújtak a szepegombák. Tavasszal virágpompában álltak a gyümölcsfák. Minden évszak más szépséget és szórakozást kínált. Egy őszi estén Molnár István hóna alatt jókora csomaggal tért haza a városból. Bezárkózott a szobába, s egy idő múlva furcsa hangok szűrődtek ki a tornácra. A tanító mosolyogva tárta ki az ajtót, hogy a kíváncsi gyerekeket beengedje. Csodák csodája: telepes rádió szólt az asztalon! Lesz már mit hallgatni télen, ha majd a hókucsma fehérlik a kis kápolna tornyán s befagynak a tocsogók a vadvizes réten ... Molnár István tudta: a falusi tanító feladata nem csupán az, hogy a gyerekeket megtanítsa a betűvetésre. A felnőttek lelkéhez is meg kellett találnia a kulcsot. A valaha mocsaras területen jobbágyak éltek, akik később Rimaszombat városától megváltották a kisgömöri földeket. Kis- és középbirtokok keletkeztek. Így küszködött a vallásos nép a mostoha, rossz földön és az erdőkben hosszú évtizedeken keresztül. Villanyuk nem volt, újságot nem olvastak. A tanító első sikere az volt, hogy elérte: a szülők az egyházi ünnepeken is elengedték a gyermekeiket iskolába. Pedig eleinte ez oly elképzelhetetlennek tűnt, mint a tűz és a víz egyesítése. Mivel más helyiség nem volt, a gyűléseket, bálokat, színielőadásokat az iskola tantermében tartották. Ilyen körülmények közt lehetetlen volt a terem tisztaságát megőrizni. A falak tövében vastagon sötétlett a sár, a falak füstösek és szenynyesek voltak. A tanító megmagyarázta az embereknek, hogy ezen az állapoton változtatni kell. — Hogyan? — kérdezték a kisgömöriek. — Ügy, hogy kultúrházat építünk — válaszolta. A kisgömöriek nekigyűrkőztek, megfogták a szerszám nyelét. S ma ott áll a kicsi, de csinos kultúrház a buszmegálló közelében. Azóta, hogy tető alá került, nem kell a tantermet az oktatáson kívül más célra igénybe venni. A tanító kitakaríttatta az iskolát, s a kor követelményeinek megfelelően kiegészítette a berendezést. Mozielőadásokat szerettek volna tartani, de nem találtak a vetítőgép kezeléséhez értő embert. A tanító nem sokáig tétovázott, elment egy tanfolyamra, ahol megtanulta ezt a mesterséget. A vetítésen kívül ő maga járt el kerékpárján a filmekért. Olykor szakadó esőben taposta a pedált, s megesett, hogy a nagy sárban a vállán hozta haza a biciklit. A sürgős feladatok egyike a Csemadok megalakítása volt. Molnár István éveken keresztül elnöke volt a helyi szervezetnek. Amíg a kultúrház fel nem épült, deszkából összerótt színpadon folytak a próbák és előadások. Idővel vásznat is szereztek és színfalat festettek, majd Végül függönyre gyűjtöttek péznt. A felszerelés később az új kultúrházba került. Évenként két színdarabot tanultak be, ismeretterjesztő előadásokat rendeznek, s minden fontosabb évfordulóról megemlékeznek. Amikor Molnár István idekerült, a kisgömöriek hallani sem akartak a szövetkezetről. Nem kis mértékben az ő érdeme, hogy 1957-ben — elsőként a járásban — összközségl szövetkezet alakult a faluban. Azóta felépültek az istállók és más épületek. Ma már gépek birkóznak a doboldalakon az agyagos földdel. A vadvíz még most ls sok gondot okoz, nemrég tervbe vették az elárasztott helyek alagcsövezését. A kisgömöri határt a cukorrépatermő vidékek között szokás emlegetni. Oj családi házak épülnek, a régieket javítják, csinosítják. A

villany 1959-ben gyúlt ki a községben. Ma már csaknem minden házban rádió szól, s 13 TV-készüléket tartanak számon. Ezek közül egy a tanító lakásában van, a telepes (rádió helyén. Hosszú volt az út a petróleumlámpától a TV-igl A műsor nézése közben azt is elfelejtik, hogy az ő lakásuk is javulásra szorulna. Hátra volt még a bekötőút kérdése, melyet 1940 óta nem tudtak megoldani. A tanító nem nyugodott addig, amíg a falu népét meg nem győzte az útépítés fontosságáról. S önköltséggel elkészült az út, melyen autóbusz is közlekedhet. Nem kell már az apostolok lován járni Várgedére, Feledre. A mély sarat, mely annyi boszszúságot okozott, ma már mosolyogva emlegetik... Tizenkét esztendő telt el a küzdelmes, de szép (vagy inkább: éppen ezért szép) életből. A tanítónak megritkult a haja, arcán mélyebbek lettek a ráncok, de a szeme a pápaszem mögött ma is tisztán és fiatalosan csillog. Zsužsika, a legnagyobb gyermeke közben elvégezte a közgazdasági iskolát, eladó lánnyá cseperedett, a JNB tervosztályán dolgozik. A három fiú közül a legidősebb a kassai ipari iskola tanulója. A két kisebbik fiú Feledre Jár iskolába. Már nem gyalog, mint egykor a nővérük, hanem autóbusszal. Itt él és dolgozik az apjuk, a kisgömöri tanító, immár tizenkét éve. Távol a reflektorfénytől és a világ zajától. Olykor, ha szép az idő, felkerekedik a gyerekekkel, s elmennek Jánosiba a Rima partjára, vagy a rigófüttyös erdőn át a kurinci tóhoz, csónakozni. Ha felhők tólulnak az égre, eső veri az ablaküveget, behúzódnak a szobába és olvasnak. Rengeteg könyvük van, a tanítóné már nem tudja, hová tegye az új köteteket. Molnár István kisegyszeregyet, ábécét tanít a tiszta tanteremben. S tanítás után felballag a kert végébe, krétaporos ujjal a^ méhesben babrál gat, s megnézi megfogamzottak-e az új oltványok. Legutóbb galagonyába oltott körtét. Azon kesereg, hogy a boltokban nem lehet raffiát kapni. Ha lenéz a dombról a falura, az új kultúrházat látja, a szövetkezet épületeit, a TV-antennákat és a bekötő útat, melyen autóbusz dudál. S

zó van róla, hogy idővel bezárják ezt az iskolát, s akkor át kell majd költözniök Várgedére. De az út, a kultúrház és az új épületek itt maradnak. S a galagonyába oltott körtegally is, mely egyszer terebélyes fává nő, hogy árnyat adjon és sárga, zamatos gyümölcsöt teremjen ... VERES jÁNOS A tanulók veszik hasznát A MÚLT ÉV VÉGEN látogattam meg először a gútai alapfokú iskola ideiglenesen Tátrába kihelyezett tanulóit, és a napokban másodszor. Bár kétségeim sohasem voltak a bennlakásos iskola előnyeit illetően, mégis úgy éreztem, hogy a szabad falusi élethez szokott gyermekek számára — legalábbis kezdetben — bizonyos nehézségekkel jár majd az ilyen helyzet. De kellemesen csalódtam. Igaz, hogy ez az iskola pedagógusainak több erőfeszítéséb3 került, mintsem gondoltam volna. És amikorra mind az öt tátrai központot bejártam, a hevenyében készített fél, vagy nyúlfarkú mondatokat volt mivel kibővítenem. A különbségek — elsősorban az alsó és felső tagozat osztályai közötti korkülönbségek ellenére egy-egy központban mindjárt a helyszínen megállapíthattuk, hogy minden lényeges lemaradást behoztak. Pedig nagy szó volt az akkor. A LEMARADÁS pótlása a Detský Ráj-ban elhelyezett tanulókat érintette a leginkább. A Vll/a osztály mellett ebben a központban van mind a három kilencedik osztály is, azok, akik pályaválasztás előtt állanak. És, hogy a lemaradás behozatala itt sem üres szóbeszéd, bizonyítja az a tény, hogy az iskola benevezett a járási fizikai oliinpiászra. Nem meglepő tehát a szülők elégedettsége. Az egyes osztályokban ügyes tablók mutatják a tanulók előmenetelét. Benkovszky Lajos, a IX./B. osztályfőnöke tíznaponként értékeli a tanulók előmenetelét, és a szemléltető táblán nemcsak a szülők, de minden tanuló is könnyen megállapíthatja, hol a helye osztálytársai között. Ebből aztán nem nehéz megállapítani az osztályátlagot sem. Annak idején eí a tabló 2,7 osztályátlagot mutatott. De nem volt rosszabb a helyzet a IX./A osztályban sem. Hencz József osztályfőnök már akkor a 2,6-os átlagot igyekezett csökkenteni, Kürthy Irén osztályfőnök pedig a IX./C-ben a 2,8-as átlagot. Jezsó Lászlóné osztályának átlaga 2,1 volt. JEZSÖ LÁSZLÖ iskolaigazgató három pontban jelölte meg azokat a tényezőket, amelyek elősegítették az iskola eredményeit: az Irányító tevékenység, a kollektív szellem kialakítása és az állandó pedagógiai felügyelet. Otthon, a Május 1. utcai iskolában bizonyára nehéz lett volna pótórákat tartani. Itt a központban viszont mind a három nyelvből, valamint matematikából pótórákon bővíthetik ismereteiket a tanulók. A rendszeres tanulás hovatovább a tanulók szükségletévé válik. Ezt bizonyítják a félévi eredmények is. A Detský Ráj központ tanulói közül egy sem kapott elégtelent, sőt magaviseletből sem volt egyesnél roszszabb osztályzat. A TANTESTÜLET elégedettsége természetesen nem azt jelenti, hogy most már tétlenül várják június 20-át, az évzáró napját. A három IX. osztály tanulói válaszút előtt állanak. Ügy látszik a többhónapos távollét, a merőben eltérő kulturáltabb környezet, más szokások, az idegenekkel való állandó kapcsolat és az egyre táguló látókör már most érezteti hatását. Haszonnal járt a szülők fokozott érdeklődése is az iskola iránt. Mindez most a pályaválasztásnál is érezteti hatását. A 64 végzős tanuló közül 30 választotta a középiskolát, 34 pedig ipari tanulónak jelentkezett. AZ ELSŐ LÁTOGATÁSOM óta eltelt idő tehát igazolta s tantestület elképzeléseit. Ilyen eredmények otthon aligha születhettek volna. Ám az iskolaév elteltével újból hazai környezetbe kerül a több mint 2000 gútai és Gúta környéki tanuló. Megtudják-e tartani majd hazai környezetben is a mostani szinvonalat? Igaz, ez nemcsak a gútai pedagógusokon múlik, hanem legalább olyan mértékben a szülőkön is. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, ha mind a két fél megteszi, ami tőle telik, annak a legérdeke!tebbek — a tanulók veszik hasznát. SÁRKÁNY ÁRPÁD Mostanában a losonci tárásban barangoltam. Hogy valamit tollhegyre kaphassak, bekukkantottam néhány szövekezetbe. Az istállókat sem kerültem el, mivel esős napokon itt verődik össze a legtöbb ember, idő is adódik egy kis politizálásra, tereferére. Már, már azt hittem, „téma" nélkül távozom, amikor egy kajlabajszú, hatvan körült bá tyó mellém szegődik. — Ha nem sietne annyira, néhány nap múlva csodát láthatna ... Kíváncsian veszem szemügyre az atyafit. — Hozzák ám a. csodahalat. Ott mutogatják maid Losonc főterén. Tőlünk az egész fa lu megy, autóbuszokkal. Már fel ts iratkoztunk. — Miféle csodahalat? — Hát a cethalat, amelyik hajdanában a gyomrában hurcolta Jónás prófétát. Valamilyen úton-módon "blőkeritették és most világ csodájára mutogatják. Megnyugtattam a bátyót, hogy azt a bizonyos csodahaa hatalmas istállóból is kilátszana a farka. A szája meg akkora, hogy egy ökrösfogat is megfordulhatna benne. Amikor még élt, négy gyomor táp lálta. Csak a szíve több mázsányit nyomott. A nagy csalódás lat én is megbámultam már a fővárosban. Dióhéjban elmagyaráztam, hogy óriás bálna, amelyet bá tor bálnavadászok ejtettek el, konzerválták és most az egész világot bejárják vele. De mit látok? Csudamód elfancsalódik az öreg szüle ké pe. Egy kicsit megsajnáltam. — Azért csak nézzék meg — ütöttem a vasat. — Olyan nagy darab, hogy még ebből így csiholgattam hát az érdeklődés szikráját egy kis túlzással, de vajmi kevés eredménnyel. Néhány pillanatig maga elé bámul az én emberem, majd magasra vonja nyeszlett vállát. — Jó, hogy mondta. Nem egyéb ez akkor szemfényvesztésnél. Ügy érzem, mintha apró ördögöcskék csiklandoznának belülről. Ö meg a szalmára sercent. — Mert Jónást mégiscsak a cethal nyelte el... — Jónást igen — próbálom köszörülni a csorbát, — De ez mégiscsak bálna, óriásbálna: Góliát! — Bálna, nem bálna — Ismétli savanyú ábrázattal a bátyó — akkor hát mégsem hordta magában Jónást? — Nem — mondtam határozottan. — Hát, akkor kár volna a pénzért. Menjen az

f aki bálnát akar látni... Mérgesen hátatfordít és komótos léptekkel a jászol felé ballag. Velem meg ottmaradt a bántó gondolat: Miért is okoztam ekkora csalódást egy embernek. SZARKA ISTVÁN A kisgömöri tanító A tanteremben. (Mács Zoltán felvétele. J