Új Szó, 1966. május (19. évfolyam, 119-148. szám)

1966-05-14 / 131. szám, szombat

dés a világkiállításra •lunlreal látképe az erdfi borította Mont Toyal hegyről. A jövőre megnyíló montreali világkiállítás, az EXPO 67 április 28 és október 27 között sok millió vendéget vár. Fénypontja lesz a kanadai centenáriumnak: nemcsak az ország, hanem az egész emberiség haladását fogja szemléltetni. Az EXPO 67 fő témája: Az ember és világa. Jacques Cartier francia világjáró volt az első fehér ember, aki kis flottillájával kikötött a Szent Lőrinc-folyó ezerholdas szigetén, amelyet feleségéről Helén-szigetnek nevezett el. A Montreal szívében elterülő Mount-Royal hegy lábánál egykor Hochelaga indián falu irokéz előőrse tanyázott. Mi, akik évekkel ezelőtt annyi szép nyári napot töltöttünk a sziget évszázados fái alatt, alig ismerjük fel a tájas. A sziget északi szegletét érintő facques Vartier-híd vcrtt eddig az egyetlen összekötő kapocs Montreal és a sziget között. Most a világkiállítás forgalmának megkönnyítésére új hidat építettek. Az EXPO 67 az eddigi legnagyobb világkiállítás lesz: 70 ország vesz részt rajta. Közülük a legnagyobb érdeklődéssel a Szovjetuniót, Franciaországot és az Egyesült Államokat várják. Az ENSZ és a Közös Piac mint tekintélyes nemzetközi szervezetek is képviseltetik magukat. A kiállítási csarnokok már épülnek, s az év végéig valószínűleg elkészülnek, ha... Ugyanis nemrégen fejeződött be húszezer építőipari munkás sztrájkja. A kiállítás területére már bevezették a gázt, a villanyt, a vízszolgáltatást. Lerakták a helyi vasút, a Metro Express vágányait. A Metro Express díjmentesen fogja szállítani a közönséget a kiállítás területén. A magas állványokon futó Minirail is az utasok rendelkezésére fog állni, s gyorsabban szállítja őket a kívánt helyre, mint a Metro Express. Ezernél több iparvállalat képviselteti magát a kiállításon. A kiállítási tárgyak szépségben és modernségben igyekeznek egymást túlszárnyalni. Mintegy húszholdas területen tematikus pavilonok lesznek, amelyekben egy-egy témakörrel kapcsolatban bemutatókat rendeznek. Ilyen tematikus pavilon az űrkutatás eredményeit fogja bemutatni; itt a két atomnagyhatalom versengésére számítanak. Az EXPO 67 színháza 500, a varieték 1200 személy befogadására készültek. Igen nagy anyaggal mutatkoznak be a képzőművészek. A Kanadát képviselő pavilon közelében egy fordított piramist állítanak fel. További négy tartományi pavilon is épül. A világkiállítás díszhelyén ál majd Kopernikusznak, a XVI. század nagy lengyel tudósának szobra, amely a nagy világűrtudományi felfedezésre emlékeztet. A tíz láb magas ülószobrot egykor Thorvaldsen, a világhírű dán szobrász egyetlen márványtömbből faragta ki. A szobor ma 250 ezer dollárt ér. Mását 40 ezer dollárért készíttetik el Dániában a kanadai lengyelek. Az 540 font súlyú szobrot aztán Montrealba szállítják. A világkiállítás igazgatósága arra számít, hogy hosszabb-rövidebb időre legalább 300 ezer embernek kell szállást és ellátást biztosítani. Ennek lebonyolítására hozta létre a Logexpo szervezetet. A Greyhund autóbuszvállalat érdekes megoldást talált ki. Bérházakat foglalt le, hogy majd itt helyezze el a vállalat autóbuszain utazó vendégeket. Természetesen rendelkezésre állnak a szállodák és sátortáborok. A jelentősebb országutak mellett Logexpo-irodákat nyitnak, így az érkező vendégek már a város határában biztosíthatják maguknak a szállást. LAOSZI TALÁLKOZÁS^ Nang Thia Khammal Sam Neuától 40 kilométerre keletre, Sieng Luong falu mellett ismerkedtem meg. Délidőben tértünk be kunyhójába, amely a völgyben vagy hetven hasonló hajlék között embermagasságú facölöpökön épült. A tiszteletre méltó Nang már a nyolcvanadik évében jár. Akkor született, amikor Laosz még szabad volt, csak néhány év múlva hódították meg a franciák. — Azt kérdi, mi újság? Hát könnyebb, jobb lett az élet. Van só, rizs, szövet... Hogyan változott meg életünk? Hát harcoltak érte a partTtánok, kiűzték a gyarmatosítókat, persze mi is segítettünk. Aztán a magunk urai lettünk. — Es hogy vannak a földekkel, az elosztással — érdeklődöm tovább. Erre már Kham Ma, a falubíró válaszolt. — Nálunk nincsenek földek magántulajdonban. Persze ez a hegyvidékre vonatkozik — az ország négyötöde hegyvidék, s itt él a lakosságnak több mint a fele. A föld a faluközösségé. Mindenki maga tartja nyilván a munkáját. Kölcsönösen segítjük egymást, a gyermektelen öregek családjainak, katonák és partizánok feleségeinek, a Nemzeti Front funkcionáriusainak Ingyen segítünk. Sam Neua kormányzója hivatalos szobájában, egy emeletes villában fogadott. Thao Ma hatvan körüli férfi, talán még idősebb. A nemzeti forradalmi mozgalom veteránja. — 1945 óta részt veszek a forradalomban ... — meséli. Akkor lett harmadszor a város kormányzója, amikor 1960-ban Szufanuvong herceggel együtt megszökött a vientiane-i börtönből. Érdekel, mi történt a városban 1962 óta. Ugyanis ekkor kötötték meg a genfi egyezményeket. Sam Neuában a felszabadulás előtt nem voltak földbirtokosok, sem kulákok, sem külföldi ültetvényesek — magyarázza. — Naturális gazdálkou folyt. Volt azonban valami, ami a földesúri kizsákmányolásnál is szörnyűbb volt. — A „kuong lam'-ról hallott valamit? Nem? A parasztlakosság kegyetlen kizsákmányolásának ez a rendszere sok vidéken dívott. A tisztviselők — a ranglétra aljától felfelé — voltaképpen korlátlan hatalommal rendelkeztek. Maguknak foglalták le a legjobb földeket, ök rendelkeztek az erdőkkel, hegyekkel, víztárolókkal. Ha valaki szarvast ejtett el, legjobb részét köteles volt beszolgáltatni a tisztviselőnek. Ha medvét, be kellett adnia az állat epéjét. Ha mézet gyűjtött, nagyobb részét annak is le kellett adni. Aratáskor sorrendben jártak a parasztok a tisztviselő földjeire segíteni a betakarításban. Ezenkívül még különadót is fizettek. A „kuong lam" helyébe népt hatalom lépett. Minden szervet választanak. Titkos szavazással. A nők is választanak. — Adószedésen kívül mivel foglalkozik most a falusi bíró? — hangzik újabb kérdésem. Laoszi barátaink egymásra néznek és elnevetik magukat. — Adószedés egyáltalán nem létezik. A bíró kötelessége segíteni a mezőgazdasági munkák és az analfabéta-kurzusok szervezésében. Nagy gondot fordítanak az élelmiszer-önellátásra. Ezenkívül minden évben több vidéken rizst gyűjtenek a haza megmentésének alapjára. Ez nem adó, hanem önkéntes hozzájárulás. Azoktól a családoktól, amelyekben évente egy személyre nem jut száz kilogramm rizs, nem vesznek át semmit? A többiek a létfenntartási minimumot meghaladó mennyiségnek legfeljebb 15 százalékát adják be. Ebből az alapból látják el a katonákat és a partizánokat, segítenek az ínséges vidékeken, I. SCSEDROV 1968. V. 14. ni A MAKiNA - AHOL )U PÉNZÉRT KÖ.M.MifiN I.EHJET KÁBÍTÓSZERT SZEREZNI , S . . (A s»r*t> felvétele) L

agos, ez a hatalmas kiterjedésű afrikai metropolis, — bűnös város. Iga^, sem rosszabb, sem jobb a világ más nagyvárosainál. Utcáit a nap minden szakában koldusok, kerítők, prostituáltak és kábítószer kereskedők megszámlálhatatlan sokasága lepi el. Ezek ügyesen elvegyülnek a becsületes, munkából élő lakosság forgatagában. A világ minden országában megtalálhatók azok, akik a könnyebb megoldást választják. A bűnözők, az emberi gyengeség kegyetlen vámszedői. Ami azonban gyakori lagosi tartózkodásom alkalmával különösen meglepett, az a kábítószer fogyasztók rendkívül nagy száma. Olyan jelenség ez, amely súlyos veszélyt jelent nemcsak Lagosra, hanem egész Nigériára. Többet mondok, az egész afrikai kontinensre. A Nigériában leginkább elterjedt kábítószer az úgynevezett Indián Hemp (Cannabis Sativa), magyarul a nálunk is jólismert kender egy veszélyes fajtája. A lagosi tengerparton sétálva nemegyszer feltűnt nekem, hogy a parti fövényen guggoló, vagy kényelmesen heverő emberek furcsa illatú, szivarnyi vastagságú cigarettát szívnak. Szemüket behunyva, mélyen leszívják füstjét, s egy idő múlva elernyednek. Arckifejezésük merengővé, majd fokozatosan kábulttá válik. Olyanok, mintha extázisban lennének. Nigériai barátaim érdeklődésemre elmondották, hogy ezek az emberek az Indián Hemp rabszolgái. Az ország csaknem minden részében találhatók olyan farmerek, akik — többnyire köztesként — ezt a mérges kenderfajtát termesztik. Majd leveleiket és virágait megszárítják, cigarettává csavarják és így adják el. De az Is gyakori, hogy a megszárított leveleket porrá zúzzák. Az előbbit szívni kell, az utóbbit felszippantani, mint a tubákot. Nigérián belül egy kilogramm ilyen szárított levélért kétszáz fontot, Afrika más részeiben kétezer fontot fizetnek. Nem olcsó mulatság tehát kábítószert fogyasztani. Sem Lagosban, sem máshol. Az Indián Hempnek, mint kábítószernek a veszélyességét külön növeli az, hogy viszonylag könnyen hozzá lehet jutni. Piacon, mulatókban, mozikban és a legkülönbözőbb nyilvános helyeken gyakran környékezik meg az embert óvatosan mozgó, a rendőrt mérföldnyi távolságról megérző alakok, s ajánlanak fel kábítószert. Uram, parancsol egy kis „Vidámságot"? Teszik fel a kérdést. S ha látják arcodon, hogy nem érted, előveszik az Indián Hemp valamelyik más nevét. Bő a választék: „Böködő", „Vonzó", „Vörös tigris szem", — avagy éppen hasis. A tudományos nevét, — „Cannabis Sativa" kevesen ismerik. Hosszú ideig azt hittem, hogy kábítószert csak azok fogyasztanak Nigériában, akik a társadalmilag veszélyes, a bűnöző rétegekhez tartoznak. A parlamenti választások idején jöttem rá, hogy ez az igazságnak csak egy része. Méghozzá a kisebbik része. Lagos utcáin találkoztam a választások alatt vad tekintetű, kéjes gyönyörrel pusztító, emberi életeket és anyagi javakat egyaránt veszélyeztető emberekkel. Ezeket a szerencsétleneket bőségesen ellátták gazdáik, — magas rangú burzsoá politikusok — kábítószerrel. Tudták, hogy az Indián Hemp-ből készített szivar hatására az ember bódulttá válik. Rettentő bátornak, legyőzhetetlennek érzi magát. Szemrebbenés nélkül gyújtogat, gyilkol, megy neki rendőrnek, katonának. Nem érzi, hogy amit elkövet törvénytelen és káros mind magára, mind a társadalomra nézve. De ami a legszomorúbb, a kábítószert fogyasztók között rohamosan nő a fiatalok száma. Ez pedig előre vetíti annak a katasztrófának az árnyékát, amely Nigériára vár, ha nem vet véget ennek a gyakorlatnak. A Nyugat-Nigériában annak idején kitört politikai válság közönséges terrorba fulladt. Az UPGA elnevezésű pártegyesülés vezető politikusai úgy akarták felszámolni politikai ellenfeleik, a Demokrata Párt uralmát, hogy elkezdtek gyilkolni és gyújtogatni. Több olyan európaival találkoztam Lagosban, aki csaknem áldozatul esett ennek az UPGA hadjáratnak. Az UPGA emberei barikádokat állítottak fel az országutakon, megállították, majd kirabolták a kocsikat. Gyakran megölték az utasokat is, köztük több európait. Elmondották, hogy tapasztalatuk szerint az UPGA útonállói kábítószer, az Indián Hemp hatása alatt követték el bűncselekményeiket. Igazságtalanság lenne azonban azt állítani, hogy a kábítószer fogyasztás csak, vagy elsősorban Nigéria problémája Afrikában. Legjobb tudomásom szerint Ghanában is számos embert Ítéltek el kábítószerrel való kereskedés, vagy kábítószer fogyasztása miatt Hasonló lépésekre került sor sok más országban, köztük Egyiptomban, Libanonban és Marokkóban. Libanonban például száz holdakra terjedő területeken égették fel az Indián Hemp-et. Az eddigi legszigorúbb ellenintézkedésekre azonban, — s nem véletlenül — Nigériában került sor. A lagosi kormány nemrég törvényt hagyott ióvá, amelynek értelmében halállal, vagy életfogytiglani börtönnel büntethető az, akit a kábítószer alapanyagának termesztésén, vagy a kábítószer forgalomba hozatalán érnek. Tizenöt évi börtön, vagy súlyosabb esetben halálbüntetés vár arra, aki ilyen kábítószert importál Nigéráiba. Tíz év a büntetés azok esetében, akik maguk fogyasztanak, vagy exportálnak kábítószert. Ezek a drasztikus intézkedések nem egy katonai rezsim szélsőséges elhatározásán alapulnak, hanem annak a veszélynek a felismerésén, amely az ország jövőjét fenyegeti. Természetesen a törvény önmagában még nem szünteti meg a veszélyt. Első hatása az lesz, hogy a kábítószer termesztés és kereskedelem, valamint a fogyasztás Illegalitásba vonul. Hiszen korábban is illegális volt az Indián Hemp termesztése. Ez azonban nem zavart egy nigériai szenátort abban, hogy ennek a növényfajtának felkarolását, termelésének fokozását javasolja az egykori Balewakormánynak. A leglényegesebb az, hogy a tömegnevelés eszközeivel világosítsák fel a kábítószert rendszeresen fogyasztó gépkocsivezetőket, diákokat, s a társadalom más rétegeit, halálos veszélynek teszik ki magukat és hozzátartozóikat a kábítószer fogyasztás következtében. Igen alapos és széles körű nevelőmunkára lesz szükség ahhoz, hogy a nigériai közvélemény passzív szemlélés helyett tevékeny segítséget nyújtson a kábítószer fogyasztás felszámolásában.