Új Szó, 1966. április (19. évfolyam, 90-118. szám)
1966-04-01 / 90. szám, péntek
visszhang.., mimm visszltan • PETŐFIRŐL ÚJ HANGON Petőit és a szlovákság kapcsolatának témájára már nem egy tanulmány látott nyomdafestéket itt, meg déli határainkon túi és az Irodalomtörténészek, a publicisták nézetei ritkán tanúskodtak közös nevezőről. Lényegében így volt ez abban a néhány éve a KULTÚRNY ŽIVOT hasábjain lezajlott vitában is, amelyet jómagunk ismertettünk. Annál örveudetesebb, hogy most ugyanebben a lapban, azonos témában, az álláspontok közeledésének jegyeit fedezhetjük fel. Rudolf Chmel ismerteti a lap 12. számában Csukás Imre Petőfi és a szlovákok című monográfiájának a szegedi Pedagógiai Főiskola tavalyi antológiájában megjelent első részét. Úgy értékeli, hogy sok viszonylatban újszerű, az anyagot ú] szemszögből vizsgálja és ösztönzően hat a kérdés tisztázására. Csukás részletesen fejtegeti azt a kérdést, miként lehetséges, hogy Petőfi al kotása olyan lassan tört utat a szlovák irodalom és Irodalomkedvelők berkeibe, annak ellenére, hogy már Stúrék politikai és irodalmi programjában cáfolhatatlanul kimutathatók a rokonvonások? A tanulmány írója ezt nemcsak a nemzettségl ellentmondásokkal magyarázza, hanem főleg azzal a politikai okkal is, hogy a magyar forradalommal és a szabadságharccal egybenőtt Petőfi nem érdekelte a szembenálló tábor híveit. Az Irodalmi ok viszont az volt, hogy a Stúr-iskola romantizmusával nem egyezett Petőfi plebejusi, forradalmi eszmékkel telitett realizmusa. R. Chmel nemcsak ezeket a következtetéseket irja alá, hanem véleménye egyezik Csukással Petőfi származásának sokat vitatott kérdésében is. E szerint Petőfi anyanyelve kétségtelenül szlovák volt, de a költő már 3—4 éves korában színtiszta magyar környezetben nevelkedve magyarrá lett. Más szóval, soha nem érezhette magát szlováknak. R. Chmel recenzióját azzal a kívánsággal zárja, hogy érdemes lenne figyelmet szentelni ennek a felligyeltető tanulmánynak. IRODALMI ELÉGTÉTEL FORBÁTHNAK A folyóirat következő számában fura/ Spitzer, a K Ž főszerkesztője írt méltatást Forbáth Imre verseinek Ctibor Stítntcký tolmácsolásában megjelent szlovák nyelvű válogatásáról. Kiemeli, hogy a költő érzékenyen rezonál az ember boldogtalanságára, lázadozik ellene. Ugyanakkor eltölti a világ és az ember sorsa jobbrafordulásának hite. A kötetet nemcsak azért becsüli, mert hozzájárul a hazai költői avantgarde megismeréséhez, hanem főleg azért, mert nem egy költeménye a jelenlegi korszerű verselés alapvető törekvéseinek medrébe illeszkedő és mai. Recenzióját ezekkel a szavakkal zárja: „Nincs minden költő nek az a szerencséje, hogy müve több irodalom szerves részévé válik, ľorbáth éppúgy tartozik a csehszlovák, mint a magyar irodalomba." S J. Spitzer ebben a körülményben a költőnek az utókor által nyújtott irodalmi elégtételt lát. VITA MÉCS LÁSZLÓ KÖRÜL? Az IRODALMI SZEMLE 2. számában jelent meg Szalatnai Rezsó cikke, amely nagy vonalakban törekszik felmérni a múlt köztársaság magyar papköltőjének, a ma Magyarországon élö hetvenesztendős Mécs Lászlónak átmenthető irodalmi örökét. A cikkírót a semmiképpen sein titkolt rehabilitási szándék vezérli és ez sajnos, bizonyos mértékben rányomja jegyét írására. Elsősorban abban, hogy kissé elbagatellizálja mindazt, amit számunkra Mécs költői és főleg emberi alapállásában elfogadhatatlan volt és marad. Az ilyen egyoldalúság következtében a megrajzolt portré ok nélkSI idealizál, abelyett, hogy adekvát képet festene műről és alkotóról egyaránt. Az ÉLET ÉS IRODALOM 12. számában e-1 jelzéssel megjelent kis megjegyzés írója nagyon határozottan szembeszáll ezzel a kísérlettel. Bár szavakban azt állítfa, hogy „nem arról van szó tehát, hogy elzárkózunk az antifasiszta katolikus megnyilvánulásainak értékelése elől", mégis a cikk egésze ez ellen szól. Egyetértünk ugyan vele. Iiogy hazai magyar irodalmi életünknek van „egyéb és fontosabb, szocialista hagyománya is, amelyet fel kellene fedezni", mégsem tartjuk teljesen elfogadhatónak azt a nézetét, hogy „minek ébreszteni már elfelejtett nevét?" Szerintünk inkább azon van a hangsúly, hugy hogyan. Más szóval a marxista Igényű értékelés minden bixonynyal ebbeu az esetben Is helyénvaló lenne és tudatunkat, múlt ismereteinket gazdagító hasznát sein vonhatnánk kétségbe. A hallgatás nem módszer és nein válasz, bár el kell utasítanunk Szalatnaiuak azt a kité'elét is. hogy „ok nélkül hallgatunk róla". Véleményünket tehát abban foglalhatnánk össze, hogy Mécs esetében ma nem találjuk helyénvalónak sem az indokolatlan rehabilitációs törekvéseket, sem azt a merev szempontot, amely erőt akar bizonyítani a kényelmes hallgatással. Viszont nagyon helyesnek tartanánk, ha ehhez a kérdéshez állást foglalna leghivatottabb kritiku sunk, Fábry Zoltán is, aki nemegyszer foglalkozott már Mécs László költészetével. REALIZMUS MODERN KÖNTÖSBEN Miloslav Bružek a NOVA MYSI, 3. számában a realizmussal és annak a szocialista művészetben betöltött szerepével foglalkozik. Kiemeli, hasznos lenne, ha a kulturális lapok különféle, gyakran meddő gazdaságtani, szociológiai és társadalomtudományi viták helyett végre igyekeznének tisztázni ezt az izgató kérdést. Kifejti, hogy a szocialista művészetre rendkívül károsan hatott egyetlen egy leszűkitetten értelmezett stílusirányzat monopóliuma. Végeredményben maga a realizmus is eltérő stílusjegyekkel jelentkezik, mert minden mű alkotója másképpen közelíti meg az adott valóságot. Ezen túlmenően a nem realista irányzatok sem állnak mindig ellentétben a valósággal. Sőt esetenként előfordul, hogy azt sokkal jobban kifejezik, mint a szocialista művészetnek kikiáltott olcsó, színes lenyomatok, a művészi formát nélkülöző „csasztuskák". Éppen ezért szükséges teret biztosítani nemcsak a kérdés szé les körű megvitatásának és tisztázásának, hanem a különböző stílustörekvések érvényesülésének is. Kétségtelen ugyan, hogy a realista irányzat továbbra is a szocialista művészet alapvető áramlata lesz, de ez keretei közül nem zárhatja ki a nem realista irányzatokat. Ezek ugyanis nemcsak kifejezhetik világunkat, életünket, hanem közvetve gazdagíthatják a realista művészetet is. A nyílt versengés előrelendíti a fejlődést és M. Bružek hangsúlyozza, hogy a mai korszerű realizmusnak ettől a versenytől nem kell tartania. Amíg például tiltottuk az absztrakt művészetet, addig sokkal több volt a pártolója, mint most. amikor a kiállításokon mindenki véleményt formálhat róla. Ugyanez vonatkozik az abszurd színházra és a konkrét költészetre. Az alkotás különböző stilusáramlatalra épitő realizmusnak viszont mindig meglesz a közönsége. Az új utak keresése során a szocialista művészetet nem ettől a szabad versengéstől kell féltenünk — szögezi le a cikkíró — hanem a pózolástói, a divatmajmolástól, az üres gesztusoktól, amelyek csak leplezik a tehetségtelenséget. S végső soron a dilettantizmus semmivel sem hajt ízesebb gyümölcsöt, a giccsnél, bármennyire is modernkedő köntöst ölt magára, I. Időszerű közgazdasági kérdések A fogyasztói hitel... A lakosságnak nyújtott hitelek és kölcsönök fontos szerepet játszanak a személyi fogyasztás, a kereslet-kínálat szabályozásában és aii életsxínvonal részletproblémáinak megoldásában. Az új irányítási rendszerben az eddiginél nagyobb szerepet kapnak, szorosabb kapcsolatba kerülnek a lakosság takarékbetétjeinek felhasználásával. ... alakulása,... Sokáig az az elmélet uralkodott, hogy a takarékbetétek összege állandóan emelkedik, tehát nem kell támogatni a fogyasztói hitelnyújtást. Ez o globális szemlélet nem vette figyelembe, hogy a bankbetétek összege nagyobbára a magasabb keresetű rétegek megtakarításai révén emelkedett. Ezek valóban nem szorultak rá annyira a hitelre, mint az alacsonyabb keresetű rétegek, amelyeknek nem voltak takarékbetétjeik a bankban. Ma is az a helyzet, hogy a takarékoskodók 25 százaléka birtokolja a bankbetétek összegének 80 százalékát. 1963-ban fordulat állt be, s azóta a fogyasztói hitel összege megtöbbszöröződött: a kiegészítő kölcsön 1965-ben 1958hoz viszonyítva csaknem 43szorosára emelkedett, a többi kölcsön 11 ós félszeresére. Tavaly 834 millió korona kiegészítő kölcsönt folyósítottak bútorvásárlásra, televíziós készülékre 443 millió koronát, motorkerékpárra 99 millió koronát, a többi árucikk vásárlására pedig 452 millió koronát. A fogyasztói hitel egyenlőtlenül oszlik meg az országban: például a dél-csehországi kerületben 81 korona esik egy lakosra, az észak-morvaországi kerületben 127 korona, a nyugatszlovákiai kerületben 138 korona. A fogyasztói hitel összege a lakosság igényléséhez viszonyítva idáig alacsony, a takarékbetétek 18—20 százaléka (Magyarországon például 69 Fehér köpenyes Az önkiszolgáló üzletek előnyei a hagyományos módszerekkel dolgozó üzletekkel szemben ma már elvitathatatla nok. További elterjedésük előnyös mind a népgazdaság, mind a fogyasztók szempontjá ból. Sajnos az önkiszolgáló üzletek elterjedésével az eladó tevékenysége furcsa jelleget öltött. Az a nézet alakult ki, hogy mivel az önkiszolgáló üzletekben az áru saját magát adja el, nincs szükség eladói művészetre. A kiszolgáló személyzet figyelme nem arra összpontosul, hogy segítsen a vevőknek a vásárlásban, hanem arra, vájjon melyik vásárlónak van lopási szándéka. Ml pedig mindanynylan azt szeretnénk, ha a kiszolgálók udvariasságukkal és szolgálatkészségükkel hozzásegítenének bennünket a kultúrált vásárláshoz. Önkiszolgáló üzleteinkben gyakran változik az áru elhe lyezése, s a tájékozatlan vevő bizony sokszor percekig járhatkelhet, amíg a keresett árut megtalálja. A vásárló ilyenkor „elveszett gyermeknek" érzi magát, s kisebbségi érzés tölti ©1 „ügyetlensége" miatt. A szigorú képű, fehér köpenyes kiA mezőgazdaságban a nagyüzemi gazdálkodás a technika fejlődésével mind nagyobb fölénybe kerül a kisüzemivel szemben. A nagyüzemi gazdálkodásban eredményesebb a munkaerő, a föld, a gép és az épületekbe fektetett tőke hasznosítása, következésképpen többet és főleg olcsóbban termel. Ezért a kisüzem nem bírja vele a versenyt. A nagyüzem fölénye a mezőgazdaságban is egyrészt a tőke koncentrációjához és ceintralizációjához, másrészt pedig a kisparaszti termelők elszegényedéséhez, tönkremenéséhez, proletarizálódásához vezet. Objektív törvénye ez a kapitalizmusnak, s fokozottan, gyorsuló ütemben érvényesül korunkban. Az Egyesült Államokban 1910-ben 6 361 000 farmon gazdálkodtak. 1950 ben még százaléka, Jugoszláviában meghaladja a takarékbetétek összegét j. Az új irányítási rendszerben — nagyobb szerepénél fogyva — kiterjed a fogyasztói hitelnyújtás, főleg készpénzkölcsön-folyósítás formájában. ... funkciói,, A fogyasztói hitelnek segítenie kell a termelés és a fogyasztás, Illetve a szükséglet keletkezési Ideje és a pénzbevétel ideje közötti egyenlőtlenség áthidalását, befolyásolnia kell a népgazdaság egész menetét, de a népgazdaság menetének is a fogyasztói hitelt. Eddig a fogyasztói hitel szabályozásában az adminisztratív eljárás uralkodott, s ezért nem érvényesülhetett ama gazdasági funkciója, hogy hasson a termelésre. A hitelnyújtást ugyanis arra használták fel, hogy forgalomba hozzák az elfekvő árut. így elősegítették az alacsony használati értékű termékek gyártását, holott a fogyasztói hitelnek "éppen a korszerű, keresett cikkek termelésére kell nyomást gyakorolnia. A fogyasztói hitel a nemzeti jövedelem újraelosztásának eszköze is. Ez abban nyilvánul meg, hogy a lakosság bizonyos rétegeinek ideiglenes fölös vásárlóereje (takarékbetétjeinek összege) átáramlik azon rétegekre, amelyek ideiglenesen nem rendelkeznek elegendő pénzzel. A fogyasztói hitelnek ez a szerepe eddig nemigen érvényesült, mert a takarékbetéteket, mint a lakosságnak nyújtott kölcsönök forrását, javarészt (például 1960—1964 kö detektívek? szolgálók nem érnek rá tanácsot adni, hiszen elsősorban a felügyelet biztosítására hivatottak. Sokszor az Idősebb vásárlók elvárnák a kiszolgáló személyzet segítségét az áru kiválasztásában. A gyermekkel vásárló anyának szintén jól esnék, ha az eladó a vásárlás közben foglalkozna gyermekével. Sajnos erre nincs ideje, mert minden Idejét az áru vélt eltulajdonításának megakadályozására használja fel. A kiszolgáló személyzet tehát a tarsadalmi tulajdon védelme érdekében elsősorban felügyeletei gyakorol, s így a vásárlókkal való foglalkozás teljesen háttérbe szorul. S ez bizony nem dicséretre méltó tény. I.ehet ezért a helyzetért az eladószemélyzetet hibáztatni? Aligha. Hiszen az önkiszolgáló üzletekben az engedélyezett áruveszteség Igen alacsony, az ezen felüli veszteséget pedig az eladóknak kell megtéríteniük. így ne csodálkozzunk, ha önkiszolgáló üzleteinkben gyakran nem kedves kiszolgálókkal. hanem fehér köpenybe öltözött detektívekkel találkozunk. —ács 5 382 000 farmot számoltak, de 1964-ben már mindössze 3 400 000 farín volt az USA-ban. A farmerek tönkrememésl folyamata meggyorsult. 1920— 1930 között a csökkenés 2,5 százalék, 1950—1965 között már 39 százalék. Ezzel párhuzamosan nőtt a gazdaságok átlagos területe. Ez 1910-ben 56 hektár volt, 1960-ban pedig már 120 hektár. Már 1955-ben a tízezer dollár értéknél több árut termelő farmok — az öszszes farmok 12,2 százaléka — szolgáltatták a mezőgazdasági árutermelés 58,2 százalékát. Nem véletlen, hogy az amerikai szakirodalomban új műszó honosodott meg ezzel kapcsolatban: a tönkrement farmereket „kitraktorozottak"-nak nevezik. A hivatalos szervek következetesen folytatják a klsbirtokoik felszámolásának politikáját. Az illetékes személyiségek szerint ztttt 80 százalékban) más célokra használták fel. Az újraelosztó funkcióhoz közel áll a fogyasztói hitel szociális szerepe. A hitel elősegíti a fiatal házasok és a többgyermekes családok életszínvonalának emelését, mert lehetővé teszi számukra, hogy kielégítsék legalább alapszükségleteiket (lakás, bútor stb.J. A fogyasztói hitelnyújtás tehát egyik módja a szociális különbségek tompításának, s a szerepét még hatásosabban kell kihasználni a jövőben, amikor a béregyenlősdi felszámolásának következtében megnövekednek a kereseti különbségek. A lakosságnak nyújtott hitelek és kölcsönök terén előnyben kell részesíteni azokat a családokat, amelyek számára legkevesebb eszköz áll rendelkezésre a gyorsan növekvő szükségletek kielégítésében. A fogyasztói hitel sajátos jellege, hogy átmenetileg növeli a vásárlóerőt, tehát előrehozza a keresletet. Ez és a hiteltörlesztés stabilizációs tényezők. A hitelnyújtás befolyásolja a kereslet-kínálat alakulását, a törlesztés pedig rendszerességet, ritmusosságot, névlegességet visz az állam és a lakosság pénzgazdálkodásába. Eddig ez még nem nyilvánult meg a gyakorlatban, mivel a fogyasztói hitelnek elenyésző súlya van a lakosság pénzbevételében és kiadásában A hitelnyújtás távlati elképzeléseken alapuljon, ami biztosítja a fogyasztói hitel tartós hatását a termelésre, a fogyasztásra és a pénzgazdálkodásra, ... és szabályozása A fogyasztói hitelt a kamattal, a visszafizetési Idővel és a minimális készpénz lefizetéssel lehet szabályozni. A gyakorlat azt mutatja, hogy a kamat ós a visszafizetési idő változtatására a lakosság csekély mértékben reagál, mivel a foglalkoztatottság társadalmunkban mindenki számára biztosított. A készpénz lefizetés azonban, ami az áru árának 10—50 százalékát teszi ki, erősen reagál. Példa erre, hogy Szlovákiában tavaly a készpénzkölcsön 23 százalékát a kiegészítő kölcsönre kapható áruk vásárlására költötték, bár a készpénzkölcsön után jóval magasabb a kamat, mint a kiegészítő kölcsön után. Az az összeg tehát, amit a kiegészítő kölcsönre vásárláskor készpénzben kell fizetni, egyes áruknál viszonylag Igen nagynak bizonyul. Külföldön a készpénzbefizetés összege kicsi," nálunk azonban a túlkínálat hiánya miatt egyes termékeknél Inkább emelkedik, mint csökken. Így továbbra is hathatós eszköze marad a fogyasztói hitelnyújtás szabályozásának. Bár korlátozott mozgása van a fogyasztói hitelnek, mógls fokozza a lakosság vásárlását. Hiszen közreműködésével például 1958—1964 között 7,2 milliárd korona értékű árut adott el a kereskedelem, ós átlag minden második családban vásároltak kölcsönre. A fogyasztói hitel tehát tömegméretben elterjedt. Koncepciója tisztázásával pedig nagyobb szolgálatokat tehet mind a lakosság, mind a társadalom számára. VIKTÓRIA KANICHOVÄ. közgazdász-aspiráns az Egyesűit Államokban a jelenlegi 3,5 millió farra több mint 70 százalékának, azaz 2,4 millió farmnak a legközelebbi években „el kell tűnnie". Hasonló a helyzet a többi fejlett tőkésországban is. A Közös Piac országaiban pl. mintegy nyolcmillió falusi lakost tartanak feleslegesnek. Franciaországban az elkövetkező tíz évben további 800 ezer családi parasztgazdaság megszüntetésével számolnak. A kormányzat azzal segíti ezt a folyamatot, hogy hitelt csak az életképes gazdaságok kaphatnak. Nyugat-Németországban ugyancsak a kormányzati célkitűzések közé tartozik mintegy félmillió gazdaság felszámolása. A kisbirtokoknak ez a „heródesi legyilkolása" — ahogyan egy amerikai közgazdász nevezte találóan a folyamatot — azonos ütemben folyik tehát minden fejlett tökésországban. A „kitraktorozottak' ( Koncentrálás a tőkés mezőgazdaságban