Új Szó, 1966. április (19. évfolyam, 90-118. szám)
1966-04-28 / 116. szám, csütörtök
München és Sapporo az 1972. évi olimpiai játékok városai A Nemzetközi Olimpiai Bizottság kedden Rómában folytatta 64. kongresszusát. Ezúttal került sor az egyik legérdekesebb napirendi pontra, az 1972. évi játékok színhelyének kijelölésére. Hatvanketten vettek részt a szavazáson, amelyen először a nyári játékok színhelyéről döntöttek. Négy város: MÜNCHEN, MADRID, MONTREAL és DETROIT pályázott a megrendezésre. Titkos szavalással hozták meg a döntést. Az első fordulóban M'ünchen 21, Montreal és Madrid 16—16, Detroit 9 szavazatot kapott. A második lordnló hozta meg a döntést, München javára. A határozat ntán a nyugatnémet város képviselői bejelentették, hogy tervük szerint 1972-ben július 22. és augusztus 6. között szándékoznak az olimpiát lebonyolítani. Ezután következett a téli játékok színhelyének eldöntése, amelyre ugyancsak négy város: BANFF (Kanada), LAHTI (Finnország), SALT LAKÉ CITY (Egyesült Államok) és SAPPORO (japán) pályázott. Már az első íorduló meghozta a döntést — Sapporo javára. A japánok is ismertették lebonyolítási tervüket: 1972. lebruár 3. és 12. között rendezik a téli olimpiai játékokat. Meglepetés Chilében BRAZÍLIA-SZOVJETUNIÓ 60:58 A Santiago de Chilében íolyő nemzetközi férfi kosárlalidatorna döntő csoportjában megszületett az első nagy meglepetés. A szovjet válogatott három győzelem ntán vereséget szenvedett a brazil együttestől. A 30 000 néző előtt lejátszott mérkőzés drámai kimenetelű volt. Jasics jugoszláv játékvezető csak nehezen tudta kézben tartani a mérkőzést, és mindkét csapatból több játékos hagyta el idő előtt a pályát. A brazil válogatottban a 223 cm magas Rached tűnt ki, aki kitűnően védte a kosarat, és arra kényszerítette a szovjet játékosokat, hogy távoli dobásokkal próbálkozzanak. A brazil csapat elsőSorban Rached nagyszerű teljeCsehszlovákia legjobb kosárlabdázói A „Košíková—Odbíjená" szaklap szerkesztősége a CSTSZ kosárlabda-osztályával közösen ankétot rendezett, melynek alapján a férfiaknál a brnói Konvička és a nőknél a kyjovi Jožkova kapta Csehszlovákia legjobb kosárlabdázója címet. Az ankét végeredménye: féríiak: 1. Konvička 268 p. 2. Baroch (Praha) 89 p., 3. Ružička (Olomouc) 39 p., 4. Pistelák (Brno) 20 p., 5. Tetiva lOrbis) 7 p., 6. Konečný (Brno) 5 p. Nők: 1. Jožková 180 p., 2. Me licharová (Sparta) 172 p., 3. Kyzlinková (Brno) 41, 4—5. Hubálková és Štecherová (Orbis) 33 p., 6. Jindrová (Praha) 32 p. A VB jegyében Az argentin labdarúgó válogatott tizenkét „lázadó" tagja befejezte sztrájkját és kedden visszatért az edzőtáborba, hogy tovább folytassa felkészülését a világbajnokságra. Az elmúlt napokban az előbb említett futballisták, akik az Independiente, a River Piate és a Boca Juníors tagjai, klubjaik színében játszottak a Dél-amerikai Kupáért. A brit külügyminisztérium nem engedélyezte egy VB alkalmi bélyeg kiadásét. Az ok: azon szerepelt volna a Koreai NDK zászlaja ls, s ezt az országot az angol kormány hivatalosan nem Ismeri el. A bélyeg értéke 3 penny és az egy futballpályát ábrázol, amelyet a döntő csoportban résztsítményének köszönheti győzelmét. A szovjet együttes az első félidőben még 30:26 arányban vezetett, szünet után azonban a brazil válogatott a maga javára fordította a mérkőzés kimenetelét. Bulgária—Chile 82:76 (38:37). A döntő második mérkőzésén a hazai csapat — mely csak azért került be a döntőcsoportba, mert Chile a torna rendezője — immár negyedszer szenvedett vereséget, ezúttal a bolgároktól. A torna jelenlegi állása: 1. Szovjetunió, 4 mérkőzés — 7 pont, 2. USA 3 — 8, 3. Bulgária 4 — 6, 4. Brazília 4 — 6, 5. Jugoszlávia 3 — 5, 6. Spanyolország 4 — 5, 7. Chile 4 — 4. Ä pórizsi vevő 18 ország zászlaja övez. Ezt a bélyegtervet minősítették a legjobbnak a nemrégen kiírt pályázaton, s mi lett a sorsa? A „Foreign orfice" nem engedélyezi a kinyomását. A Szovjet Labdarúgó Szövetség elnöke, Vlagyimir Maskarkín az osztrák—szovjet barátságos mér kőzéssel kapcsolatban a következőket jelentette ki: „Ami minket illet, már mögöttünk van a VB felkészülés néhány fázisa. Mégpedig a dél-amerikai portya, a jugoszláviai felkészülés, valamint a Svájc és Ausztria elleni egy-egy barátságos mérkőzés. A szovjet TV-nézők bizonyára kissí meglepődve vették tudomásul, hogy csapatuknak nincs kimondottan jó lövfijátékosa, és az összjátéka sem volt a legmegfelelőbb." A szovjet válogatott május 5-én, tér vissza Moszkvába, majd a kijevi Dinamó sporttelepén folytatja újabb előkészületeit május 15-ig. a jégkorongban? Meg nem erősített forrásokból származó hírek szerint a nagy kettős: BOUZEK és KOSTKA ezentúl már nem vezeti a csehszlovák jégkorong-válogatottat. VI. Bouzek az NSZK-ba tart, Kostka pedig kizárólag pedagógus „szakmájának akar élni." Helyüket a jihlavai Dukla edzője J. PITTNER, valamint a Slovan Bratislava egykori erőssége és edzője J. HORSKÝ foglalná el. Az utóbbi mindmáig az NSZK-ban működött az 1965—66-os liga-idényben. Brnóban a gyorsasági, Pferovon a motocross világbajnoki címért Két nagyszabású motorkerékpáros-verseny Csehszlovákiában! Az egész világon megkezdődtek a motorosok nagyszabású nemzetközi versenyei, amelyekből Csehszlovákia is kiveszi a részét. Ez idén ugyanis már két világbajnoki motorkerékpáros-versenyre kerül sor, mégpedig Brnóban és Pferovon. Tegnap Bratislavábaa két motocross- és egy gyorsasági verseny rendezői tartottak beszámolót a sajtó képviselői előtt. Kezdjük talán a sort Senkvicével. A 700 lakosú község megalapításának 400 éves évíordulóját ünnepli s ennek keretében rendezi meg immár negyedszer a szlovákiai bajnokságnak számító motocrossversenyt. A rendezők 60 résztvevőre számítanak az 50, 250 és 500 kem-esek kategóriájában. Egyúttal bejelentették, hogy jövőre szeretnének ebben a sportágban országos bajnokságot rendezni. A „Prerovská Rokle-i" nemzetközi motocrossversenyt ezúttal immár 18-szor tartják meg a 250 és 500 kem-esek csoportjában. Az 500-asokat ezúttal első ízben a világbajnoki versenyek közé sorolták, így érthetően szerte a világon hatalmas érdeklődés nyilvánul meg e vetélkedés iránt. Különösen az angolok és a svédek szeretnék több versenyzővel képviseltetni magukat — újságoltak a rendezők. Az angolok 4, a svédek 12 versenyzőt neveztek be, — nem hiányzik közülük Smith, Tibbiin, Nilsson sem — a rendezők azonban csak a legjobbak rajtját engedélyezik. Jelezték érkezésüket a svájciak, a nyugatnémetek, és természetesen számolni kell még több más külföldi résztvevő rajtjával is. A pferovi pályát meghosszabbították, ezenkívül több fát kivágtak s ezzel a verseny áttekinthetőbbé vélik. Már most folynak az előkészületek, hogy a világbajnoki verseny megfelelő környezetben kerüljön lebonyolításra. A pálya talaja jó, amiről a résztvevők már tavaly is meggyőződhettek. Csaknem egy héten át esett az eső, s ennek ellenére is a versenyeket mégis az előírásoknak megfelelő feltételek mellett bonyolították le. így az Idén sem kell félni az időjárástól; biztos, hogy a világbajnoki versenyt az időjárási viszonyoktól függetlenül mindenképpen megtartják. A brnói körpályán tavaly rendeztek első ízben világbajnoki gyorsasági motorkerékpáros-versenyt. A rendezők elmondották: őket is meglepte az idei verseny iránt megnyilvánuló nem mindennapi érdeklődés. Ma már nemcsak egyének küldik el nevezéseiket, hanem az egyes országok szövetségei több versenyzővel szeretnék képviseltetni magukat. Bár még csaknem három hónap választ el bennünket attól a pillanattól, amikor a brnói körpályán ismét felbúgnak a világ legjobb gyorsasági versenyzőinek motorjai, a rendező bizottság tagjai nem panaszkodhatnak „munkanélküliségükre". A pályát ugyan a t^li időjárás nem rongálta meg, de van egy másfél kilométeres rész, amelyet ugyan olyan anyaggal szándékoznak bevonni, mint amilyen a pálya többi részét borítja. Ezzel kitűnő versenypályát biztosítanának, amelyre a résztvevőknek valóban nem lehetne panaszuk. Igaz, már a múltban Is elismeréssel nyilatkoztak a brnói pályáról. Redman világbajnok például Londonban kijelentette, hogy a világon három helyen versenyez a legszívesebben, s köztük Brnót ls említette. Ez kétségtelenül nagy elismerésnek számit. Eddig ugyan nem lehet egyetlen versenyző rajtját sem biztosra venni, az előzetes hírek szerint azonban a japán, olasz, német márkájú gépek mellett a spanyol Bujtaco-cég a 125-ös és 250-es osztályokban indít versenyzőt, és ismét szerepelnek majd az angol Norton motorkerékpárok is. A csehszlovák gépek kisebb technikai fogyatékosságait a jelek szerint még nem tudták felszámolni, s így ez idén sem számíthatunk az erős nemzetközi mezőnyben csehszlovák győzelemre. A 350-esektől azonban már tavaly is jobb szereplést vártunk. Reméljük Sfastnýéknak ez idén több szerencséjük lesz. kollár A 21 előtt v PETROSZJAN VEZET Moszkvában befejezték a Petroszjan—Szpasszkij sakkvilágbajnoki döntő 7. játszmáját. Hat döntetlen után Petroszjan megszerezte a győzelmet, és 4:3 arányban vezet. J Szlovák Tanácsköztársaság" KUPÁJÁÉRT Április 30-án és május 1-én rendezik meg a TJ Tatran Prešov „A Szlovák Tanácsköztársaság" Kupája második évfolyamának kézilabda küzdelmeit. E sorozatban ezúttal három hazai csapat szerepel, míg a külföldet a Győr megyei egyUttes képviseli. Az EK ez évi második helyezettje, a budapesti Honvéd lemondta a részvételt, így esett a választás a győri csapatra. Kívüle a Tatran Prešov, a ČH Bratislava és a Lokomotíva ČSD Michalovce küzd a kupa elnyeréséért. A megnyitó napján a következő találkozókra kerül sor: Győr— Lokomotíva Michalovce és Tatran Prešov— CH Bratislava. Az I. csehszlovák labdarúgóbajnokság véghajrája közeledik. A küzdelmek egyre több izgalmat ígérnek, elvégre nagy a tét. Még korántsem dőlt el, melyik csapat lesz a bajnok, valamint az sem, melyik kettőnek kell a kiesési sorsra jutnia. Az előbbi jelöltek egymás botlására várnak, míg az alsóbb régiókban a következő hal forduló sok álmatlan éjszakát okoz a veszélyeztetett csapatok vezetőinek, játékosainak egyaránt. A terv szerint a nyitány a Dukla Praha—Spartak Trnava találkozó lett volna. A legújabb hírek szerint a trnavai csapat nem hajlandó pénteken játszani és azzal fenyegetőzik, London után Párizsban adtak egymásnak találkát Európa asztaliteniszezői, kivételt az élcsoport tagjai közül csak a svédek képeztek, akik nem jelentek meg. A féríi egyes döntőjében a jugoszláv Korpa 3:1 arányban győzött a csehszlovák Stanék felett. A férfi páros döntőjében a szovjet Gomozkov, Ameiin pár 3:1 arányban bizonyult jobbnak a csehszlovák Miko, Stanék kettősnél. A női egyes döntőjében a magyar Kóczián 3:0-ra győzött az EB második helyezettje, a szovjet Grinberg felett. hogy a megadott időben nem jelenik meg a pályán. Amennyiben valóban kitart álláspontja mellett és a Labdarúgó Szakosztály nem változtatja meg az előbb említett Időpont kiírását, a rokonszenves trnavai együttes játék nélkül adja át a kisorsolt párharc mindkét bajnoki pontját. Ez pedig a sportszerűség rovására megy. Szombaton kerül sorra a többi találkozó, s így május l-re nem marad liga-kiizdelem. A vezető prágai Slávia a ZJŠ Brnót logadja. A jelenleg két pont előny birtokában lévő prágai együttes alighanem megszerzi a találkozó mindkét pontját és megerősíti eddigi helyét. A brnóiak roppant szívós és kemény védelmét mindenesetre nehéz feltörni. A formájában nagyot javult Trenčín minden bizonnyal megragadja az újabb lehetőséget és vereséggel küldi haza a kiesőJelölt Baník Ostravát. E küzdelemben sok íügg attól, hogyan állja a bányászcsapat védelme a „sarat" Benczékkel szemben. Hradec Krilovénak is nagyon kellenek a pontok. A Teplice ellen talán mindkettőt is megszerzi. Mindenesetre a vendégcsapat általában csak otthonában nyújt kiemelkedő teljesítményt. A forduló slágere az Inter Bratislav a— S parta „rangadó" lesz. A tavaszi idényben nagyon jól szereplő fekete-sárga együttes megérdemelné, hogy itthoni találkozóira nagyobb nézősereg vonuljon ki, mint eddig. A Sparta ellen szükség lenne a hathatós és hangos támogatásra. Az Inter szellemi vezére ezen a találkozón is alighanem az „elnyűhetetlen" Buberník lesz (képünkön tejel), aki sorozatban nyújt kiváló teljesítményt. Kár, hogy a válogatott összeállításánál nem veszik figyelembe. Még nem való az „öreg játékosok" jegyzékére. Az Inter győzelme a valószínűbb, de a döntetlen sem jelentene túl nagy meglepetést. A VSS és a Lokomotíva párharca szintén „rangadó" jellegű. A Lokomotíva annyira komolyan veszi a kiesés elleni harcot, hogy újabb pontszerzése nem is jelentene nagyobb meglepetést. Prešovon a helyi Tatran és a Slovan Bratislava ezúttal nem valódi, hanem csupán „kiesési rangadót" vív. Mindkettfijfiknek égetően szüksége van valahány bajnoki pontra. Nem hinnők, hogy sok gól esne ezen az összecsapáson és a legvalószínűbb a döntetlen körüli eredmény. Amennyiben az időjárás május 1 „előestéjén" kegyeibe fogadja az I. labdarúgó-liga újabb fordulóját, alighanem megdől a tavaszi nézőcsúcs és talán emelkedik a gólok eddig eléggé szerény átlaga is. (zaj Sikeres visszavágó Budopesl-Bukorest 3:0 (0:0) A Népstadionban tulajdonképpen ismét a két ország válogatott labdarúgócsapata találkozott. Ez a mérkőzés az április 6-án sorrakerülő bukaresti erőpróba visszavágója volt. BUDAPEST: Szentmihályi — Káposzta, Mészöly, Dunai, Sóvári — Mathesz, Nagy I. — Bene, Albert, Farkas, Fenyvesi dr. BUKAREST: Ionescu — Popa, Halmageanu, Dan, Mocanu, — Gergely, Popescu — Pircalab, Dridea, Badea, Avram. A jugoszláv Zecseveics 25 000 néző jelenlétében vezette a mérkőzést, amely időnként színvonalas játékot hozott már az első félidőben is. A hazai csapat ekkor » lelkesedésből vizsgázott jelesre, de a lövések irányzéka egyelőre rossz volt. Szünet után erősödött a vendéglátók nyomása. Ennek eredményeképpen a 60. percben megszületett az első gól. Fenyvesi dr. jól ívelt szabadrúgásába Farkas belerohant és biztosan lőtt Ionescu hálójába. Továbbra is a magyar csapat támadott. A 71. percben Fenyvesi dr. remek szögletrúgást hajtott végre és A Ib e r t 17 m-ről lőtt a hálóba. Egy perccel később Albert első lövése a védőkről kipattant, de újrázása már ismét eredményes volt: 3:0! A román csapat a második félidőben már nem tudta megismételni azt a játékot, amelylyei az első 45 percben általános elismerést váltott ki. Ebben viszont „ludas" volt a magyar támadósor ugrásszerű feljavulása is. A magyar csapat erőnlétét dicséri, hogy a találkozó utolsó 35 percében diktálta a legnagyobb iramot. ( zj SPORTHÍRADÓ • Ai új mexikói „Azték stadiont" a legújabb hírek szerint május 29-én avatják fel. A nagyszerű sportlétesítmény befogadóképessége 105 ezer fő. • Az angol labdarúgó-liga egyetlen keddi találkozóján a Nottingham Forest saját pályáján szenvedett 2:1 arányú vereséget a Fulham csapatától. • Berlinben országok közötti barátságos férfi kosárlabda-viadalra került sor az NDK és Belgium együttesei között, amely a hazai csapat 66:59 (22:27) arányú győzelmét hozta. A győztesek legeredményesebb játékosai Jahn (16), Uhlig (16) voltak, míg az ellenfél részéről a legtöbb pontot Michelet (24) és Eygel (14) szerezte. • A dečlni Lokomotíva ökölvívó-csapata barátságos találkozón 12:8 arányban legyőzte a szovjet katona-válogatottat. A hazaiak pontjait Kučera, B. Némci:ek, Janko, Hejduk, Sommer és Hypä, a vendégekét Kttjapin, Szegurov, Drobesov és Baranov szerezték. •e©cc-" r. < A SPORTFOGADÁS HÍREI A Športka 17. Játékhete első húzásának nyereményelosztása: I. díj: 1 nyertes, 200 000 korona, II. díj: 135 nyertes á 8 900 korona, III. díj: 7066 nyertes á 250 korona, IV. díj: 101717 nyertes á 25 korona. Prémiumelosztás. I. díj: nincs nyertes, II. díj: 2 nyertes á 38 900 korona, III. díj: 36 nyertes á 2760 korona, IV. díj: 615 nyertes á 345 korona. A második húzás nyereményelosztása. I. díj: ezúttal nincs nyertes, II. díj: 83 nyertes á 6500 korona, III. díj: 3193 nyertes á 245 korona, IV. díj: 45 603 nyertes á 30 korona. Prémiumelosztás. Az I. és a II. díj senkinek sem jutott, III. díj: 16 nyertes á 2620 korona, IV. díj: 231 nyertes á 540 korona. kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Főszerkesztő: Dénes Ferenc. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Szerkesztőség: Bratislava, Gorkij u. 10. Telefon: 537 16, 512-23 335-68; főszerkesztő: 532-20. i". kárság: 550-18, sportrovat: 50i, 29. gazdasági ügyek: 506-39. Távíró: 09308. Kiadóhivatal: Bratislava, Gorkij u. 8: telefon: 503-89 Hirdetőiroda — telefon: 343-04 Előfizetési díj havonta S,— korona. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és postát kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS — Ústredná expedícia tlače Bratislava, Gottwaldovo nám 48/VII. K-21*61362