Új Szó, 1966. április (19. évfolyam, 90-118. szám)

1966-04-21 / 109. szám, csütörtök

illll!ill!ll!!ll!!!lllllll!l!ll!!l!!!ltll3!l3!!N A Maijet olvasók jól ismerik Pavlo Makrusenko, Lenin életével foglalkozó könyveit. A Znanyije kiadóban ax idén jelenik meg a Hazatérés nínift kisregénye, amelybea azt mondja el, bogyan téri haza Lenin 1917 áprilisában külföldi száműzetéséből. Ax APN szovjet hírügynökség útján néhány résxletet köxlSnk a készülő műből. 1. Zárt kocsiban — Uraim, kérem, szálljanak kl a holmijaikkalI Önök N agy-Németország területére léptekI — mondta udvarias hangon von Planttz, a német tiszt. Az emigránsok bőröndjeikkel, batvujaikkal és hagyományos orosz teafőzőikkel komoran indultak a kijelölt terembe. Vlagyimir Iljics lassan lépkedett, meggörnyedt a könyvekkel teli bőrönd és utazóláda súlya alatt. Mellette Nagyezsda Konsztantylnovna haladt batyujával. Az üres teremben polgári ruhás tisztviselők várták az orosz emigránsokat. Ajánlották, hogy tegyék le holmijukat a terem közepén álló hosszú asztalra. Lenin az asztalra helyezte bőröndjét és utazóládáját, aztán a falhoz lépett Vlagyimir Iljicset körülvették elvtársai. Az egykori összeesküvők régi szokásukhoz híven körülvették Lenint, hogy így eltakarják a németek vizslaszeme elől. Hallgatagon álltak. Az emigránsok azt hitték, hogy a német tisztviselők mindjárt turkálni fognak a csomagokban, akár előzőleg svájci kollégáik. A nyomasztó hallgatást a visszatérő von Planltz törte meg: Nyájasan tessékelte az emigránsokat: — Kérem, fáradjanak be az ebédlőbe. Dolgaik itt maradnak. A vacsora látványosságnak is belllett. A németek gazdagon terítettek, az emigránsok kenyeret a megszorított fejadagon felül korlátlanul fogyaszthattak; ez fényűzésként hatott, amikor az egész ország éhezik. A németek meg akarták mutatni az oroszoknak, hogy a hároméves háború egyáltalán nem hatott az ország gazdaságára. Az emigránsok azonban jól tudták, hogy a lakosság a végsőkig kimerült. Látták ezt a sovány, sápadt arcú felszolgálónőkön is. Ezért adagjukat két részre osztották, s a másik részt odaadták a felszolgálóknak, akik ezt hálásan elfogadták, és gondosan elrejtették. A megmaradt kenyeret is elszedték az asztalról. Vacsora után az emigránsok újra beszálltak a vasúti kocsikba. A németek sem a csomagokat, sem az iratokat nem ellenőrizték, viszont a peronon áthaladókat gondosan megszámolták: — Bin, zivei, drei, vier, fünf ... Az emigránsok német kocsiba szálltak: egyik fele első osztályú, puha ülésű, a másik fele másodosztályú, kemény ülésű volt. Három ajtaját a hatóságok lezárták, csak a hátsót, a negyediket hagyták nyitva. Ezért eszelték ki a forradalom ellenségei később azt a ni. tét, hogy Lenint leplombált kocsiban tkon szállították Németországon ke sztül. A feljárónál levő fülkét két tiszt foglalta el, akik a testőrök, a kísérők és a hatóság szerepét töltötték be. Egy másik fülkét a csomagok foglaltak el, a többi az utasoké volt... Az utasok egymás után nyugovóra tértek. Mivel nem volt elegendő hely, elhatározták, hogy a nőket az első osztályú fülkékbe engedik, a férfiak pedig váltakozva a kemény üléshelyeken fognak aludni, össze is állították a sorrendet, de Lenint és Krupszkáját kihagyták. — Önök bizonyára úgy gondoltak, egész úton a német tájakban fogunk gyönyörködni, nemde? — Nem, Vlagyimir Iljics, külön fülkét jelöltünk ki önnek, hogy az úton is dolgozhassék — válaszolt Frttz Plattén. Lenin kereken visszautasította ezt a „kiváltságot". A fegyelmet azonban kis és nagy dolgokban egyaránt be kell tartani, figyelmeztették erre Lenint, aki mégis kénytelen volt elfoglalni a számára fenntartott fülkét. A vonat vasárnap reggel futott be Stuttgart pályaudvarára. Már messziről látszottak a gyárkémények és templomtornyok. A vonat megállt. Rendőrök vették körül. Az emigránsokkal együtt utazó egyik német tiszt durván rájuk förmedt: — Engedjék le az ablakfüggönyöket! Ugyanez a tiszt kihívta Plattent a peronra. Már várta őt kikeményítve, sugárzó arccal Wilhelm fanson. Hajbókolt, mosolygott, jó reggelt kívánt az orosz elvtársaknak, s kérte Plattent, adja át nekik a német szakszervezetek főbizottságának üdvözletét. — Köszönöm, fanson úr, természetesen átadom, mint az ön személyes üdvözletét. Nem tudom, mit szólnák majd hozzá az elvtársak — az utóbbi szót Plattén erősen hangsúlyozta. — Azt hiszem, nem lesznek nagyon elragad tátva Különben n kellemetlen ez a mai stuttgarti reggel — mutatott Plattén a rendőrkordonra. jansont ez nem izgatta. Mindenképpen erősködött, hogy találkozni szeretne Leninnel. — Az orosz emigránsok átutazásával kapcsolatban szabott feltételek szerint senki sem léphet vagonunkba. Ezt bizonyára ön is jól tudja. fanson úr. — De én beléphetek — erőszakoskodott fanson. — Majd ezt tisztázom Leninnel, s holnap megadom a választ. — Miért kell olyan sokáig várnom? — Mert az önnel való talál kozás komoly és felelősségteljes ügy, fanson úr, $ ajánlatát alaposan meg kell vitatnunk. PAVtO MAKRUSENKO: QÜg A kocsiban jót nevettek Plattén diplomáciai küldetésén. A vonat lassan elhagyta Stuttgartot. Az emigránsok felhúzták az ablakfüggönyöket, megreggeliztek, aztán nótára gyújtottak. Lenin a zárt kocsiban is betartotta munkaidejének rendjét. Óránként lélegzetvételnyi pihenőt tartott. Hátra tett kézzel sétálgatott a folyosón, vagy megállt az ablaknál és nézelődött. Gondolatban már régen Oroszországban volt. Majna-Frankfurtban német katonák törtek be az oroszokhoz a vonatba ... Itt ls rendőrkordon fogadta a vonatot, s a kíváncsi emberek megtudták, hogy a vonatban van Lenin, az orosz forradalom vezére. A rendőrök nem tudták feltartóztatni a tömegből kivált katonák csoportját. A katonák egy-egy korsó sört vittek be a kocsiba. Látogatásuk váratlanul érte az oroszokat. Az emigránsok még fel sem fogták a történteket, amikor a katonaruhás fiatalok szomorúan mosolyogva sörrel kínálgatták őket. A német katonák arra kértek választ Lenintől: — Vége lesz e hamarosan a háborúnak? A vonat éjjel érkezett meg a potsdami pályaudvarra Berlin déli peremén. Itt már Fritz Plattén sem hagyhatta el a kocsit. Március 30-án 7 óra 15 perckor elindult a vonat a berlini Stettenl-pályaudvarról Sassnitz kikötővárosba. hogy az emigránsok innen a Trelleborg svéd gőzösön folytassák útjukat. 2. Minden nap drága A tenger viharos volt, tajtékos, taréjos hullámokat vetett. Az emigránsok előtt megnyílt a Balti-tenger be láthatatlan térsége. Lenin a fedélzeten sétálgat. Sokan hazai dalokat énekelnek. A szél erősödik, a hullámok magasabbra csapnak. Az utasok lassan visszahúzódnak kajütjeikbe. Csak az öt legbátrabb marad a fedélzeten, köztük Lenin. Figyeli az elszabadult elemek harcát. Egy időre elhagyja a fedélzetet, lemegy a szalonba. Nagy riadalom fogadja. A társaság hosszú rendőrségi kérdőívek kitöltésével bajlódik. Lappangó veszedelmet sejtenek. Lenint kérdezik, vajon valódi nevüket írják-e be? Lenin válasza: — A kérdőtvekben valamilyen fondorlat rejlik ... Ebben a pillanatban a partról szolgálati rádiótávirat érkezik. „Ganyeckij úr kérdi, a hajón tartózkodik e Ulja nov úr, hány férfi, nő és gyermek van vele? A kapitány persze nem tudta, hogy Ganyeckij úr Uljanov úr barátja. Azt sem tudta, hogy az emigránsok álnéven szerepelnek a kérdőíveken. Ezért nem találta az okmányokban Uljanov nevét. — Van a gőzösön Uljanov nevü úr? Nagy izgalom fogta el az emigránsokat. Lenin felindultságát visszafojtva előrelépett, és így szólt: — En vagyok Uljanov. Mi tetszik? A kapitány megmutatta a rádiótáviratot. Lenin elolvasta, és örömtől sugárzó arccal adta tovább Nagyezsda Konsztantyinovnának. Általános megkönnyebbülés. Néhány perc múlva Lenin választáviratot nyújt át a kapitánynak: „Uljanov úr iidoözlt Ganyeckij urat és kéri, gondoskodjék jegyek rőt." Március 30-án éjjel kikötöttek a svédországi Trelleborg kikötőjében. Tizenöt perc múlva indult a vonat. Szerencsére a jegyek már megvoltak. Hátra volt még a vám- és okmányvizsgálat. Kellemes meglepetés: a vámtisztviselők szimpatizálnak az orosz forradalommal. Készek segíteni az orosz emigránsoknak, hogy mielőbb hazajussanak. Már olvastak Leninről, tudják, hogy svéd földre lépett. A tisztviselők csak azt kérik, mutassák meg nekik az orosz forradalom vezérét. Teljesíteni kellett a svédek kérését. Gyorsan megvizsgálták az okmányokat. a holmikra ügyet sem vetettek, jelbeszéddel mutatták: siessenek a vonatra, szerencsés utatl ... Reggel felé Stockholm táján újságírók hada rohanta meg a vonatot. Úgyszólván az egész világsajtót érdekelte Lenin hazatérése. Az emigránsok előre tudták ezt, és összebeszéltek, hogy semmilyen nyilatkozatot nem adnak a sajtónak. Március 31-én délelőtt 10 órakor értek Stockholmba. Az itteni baloldali szociáldemokraták, képviselők, újságírók, fényképészek vörös zászlóval vonultak kl Lenin fogadására. Az emigránsok erre nem számítottak. A polgármester — Kari Lindhagen, Lenin és az általa alapított bolsevik párt nagy tisztelője személyesen megjelent. Fredrik Ström, svéd internacionalista író felkereste Lenint szállodai szobájában, és kihasználva az alkalmat, megkérdezte véleményét az orosz forradalomról. — Az orosz forradalom még csak a kezdet kezdetén tart — mondta Lenin. — Az 1905-ös forradalom folyta tása. Még burzsoá forradalom, amelyet a háború és a munkások felháborodása váltott ki. Ezt a forradalmat munkásforradalommá kell változtatni. A burzsoázia folytatni akarja a háborút. Mi kenyeret, békét és szabadságot fogunk követelni. A kadétok, az októb risták és a földbirtokosok hajlanak a burzsoá forradalomhoz, mert remélik, hogy igy elkerülik a munkásforradalmat és parasztlázadást. Nekünk létre kell hoznunk a munkások, katonák és parasztok kormányát. — Vajon a forradalmi erők ketté szakadása nem idézheti-e elő a fórra dalom bukását? — kérdezte Ström. — Ellenkezőleg! A forradalom kudarcba fulladhat, ha mi nem cselek szünk, és nem vesszük kézbe az irányi tást. Az orosz forradalom jelt ad a forradalom megkezdésére Németországban, Ausztriában és Lengyelországban is. Ha ezek a forradalmak proletárforradalmak lesznek, akkor győzhetnek. Ha viszont kispolgári for radalmak lesznek, eszközül szolgálnak a kapitalisták kezében, s a hatalom a nagytökéé marad. Tanulnunk kell a francia forradalomtól és a Párizsi Kommünlől. Pártelvtársaink: a jobboldali szociáldemokraták ezt nem értik meg. Vakok, mert nem látják a történelmet és az Időt. — Milyenek az európai forradalom távlatai? — Az orosz forradalom megszabadítja önöket a háborús veszélytől. Az összes államok közül Finnországnak kell elsőként elnyernie szabadságát. Ugyanígy Lengyelországnak és a balti államoknak is fel kell szabadulniuk. A forradalmi Oroszország köteles felszabadítani a cárizmus által leigázott és elnyomott összes népeket. Á német forradalomnak fel kell szabadítania Lengyelországot, Elszász Lotharingiát és Schlesswig-Holsteint, az ausztriai forradalomnak Csehországot és Magyarországot stb. Ezt azon ban csak a proletárforradalom eredményezheti, mert ebben kapitalista érdekek nem játszanak szerepet. — S mik a mostani imperialista háború távlatai? — Az imperialista háborúnak polgárháborúvá kell fejlődnie. Nagy háborúk és forradalmak korszakának nézünk elébe. Teljesen új társadalmi rendszer nem valósulhat meg egy nap vagy egy év alatt. A forradalom a fejlődés moz donya, s ezt a mozdonyt mi vezetjük. Az orosz forradalom csak a keziet, Vorspiel. Előjáték, mint a zenében, prológus, mint a színdarabban. — S mi a véleménye a demokrácia sorsáról? — érdeklődött tovább Ström. — A szocialista forradalom meg valósítja az igazi szabadságot és de mokráciát. A proletárdiktatúra az erük összpontosítását jelenti, de nem szünteti meg a demokráciát. 3. Otthon Az emigránsok elhagyták a vendégszerető svéd fővárost. Csend honol a fülkében. Mindenki gondolataiba mélyed: előttük a haza, a honi táj. Csak a kerekek egyenletes zakatolása, és az újságlapok zizegése hallatszik. Iljics hirtelen haragosan felkiált. A falnak támasztja az újságot, és bizonyos sorokat ceruzával aláhúz. — Árulók...! A jelenlevők közül senki sem kérdi, kit szidalmaz. Jól ismerik Lenint, é» kitalálják, hogy megint a menseví* kekre dühös. — Szociáldemokraták?! — kiált fel Lenin. — Szégyellem magam szociáldemokratának nevezni most, amikor g mensevikek lépten-nyomon aljasságokat követnek el, elárulják a párt érdekelt, s még ők is szociáldemokratáknak nevezik mugukat. Kisebb szünet után Lenin határozott hangon megszólal: — Nem. barátaim. A párt régi neve szégyent hoz ránk, bolsevikokra.., Meg kell változtatnunk pártunk nevét. Nevezzük magunkat kommunistáknak, pártunkat pedig kommunistának. Marx és Engels Is kommunistának nevezte magát. A szociáldemokraták mensevik vezéreinek pedig semmi közük a kommunizmushoz ... A párt neve tnár régóta izgatja Lenint. Lehet, hogy most, a kocsiban vége szakadt a türelmének. Űgy látszik ezekben a napokban jegyezte fel noteszába: „A párt nevének megváltoztatása." A párt új elnevezéséről másnap is beszéltek. Lenin kategorikusan kijelentette: — Természetesen, mi nem fogunk velük együttműködni...! ... Minél jobban közelednek a határhoz, annál inkább kínozza Lenint az a gondolat, hogy az ideiglenes kormány letartóztatással és börtönnel fenyeget mindenkit, aki Németországon keresztül érkezik Oroszországba, s az angolok is fenyegetőznek, hogy nem engedik be Lenint Oroszországba. Ezektől az uraktól minden kitelik. Vlagyimir Iljics megkérte Dávid Szuliasvilit, hívja össze az emigránsokat a kocsi folyosóján. Lenin szónoklata rövid volt: — Ha a bíróság elé állítanak minket, tie védekezzünk. Ellenkezőleg, vádoljuk mi az ideiglenes kormányt, mert nem törődött velünk ... Haparanda svéd halászfalu az utolsó állomás. Az öböl túlsó partján Torneo már hazai föld. Az emigránsok észrevették, hogy vörös zászló leng az állomás épületén. Vörös zászló Oroszországban! A két ország határállomását folyó választja el egymástól. Az emigránsok keskeny finn szánokon tették meg a közbenső utat. Különös érzés fogta el mindannyiukat, amikor a szánok megálltak. — Föld, hazai föld, drága Oroszország! E pillanatban a svéd—orosz határi szövetségesi jogon ellenőrző angol csendőrök állítják meg őket. Gyerünk az őrszobára. Az őrszobán kérdőíveket kell kitölteniük. A „külföldről hazatérő orosz alattvalókra" vonatkoznak a kérdések. Lenin beírta a nevét, születési adatait, s azt, hogy Svédországból utazik, Stockholmban a Regina-szállóban lakott, Finnországban nem szándékozik időzni, Pétervárott a nővérénél, Marija Ujinyicsna Uljanovánál száll meg Sirokaja ulica 48/9 számú ház, 24. lakás, hivatása: újságíró. Csomagvizsgálat és személyi motozás következett. Mindenkit különszobába vezettek, és meztelenre vetkőztettek. Még a nőket és a gyerekeket is. Elvették játékaikat és képeskönyveiket. Mindenütt kerestek kutattak valami bűnjelet, hogy valamilyen ürüggyel letartóztathassák Lenint. Vlagyimir Iljics megőrizte nyugalmát. Észrevette a csendőrök csalódottságát, és jókedvében elmosolyodott, amikor látta, hogy a csendőrök kénytelenek hazaengedni az orosz emigránsokat. Tehát mégsem hiába hagyta Leuioi kéziratait svédországi barátainál. Örömében megölelte Miha Chakafát, és így szólt: — Vége a megpróbáltatásoknak, Miha elvtárs! Most már szülőföldünkön vagyunk. Mi még megmutatjuk nekik, hogy a fövő igazi urai vagyunk!