Új Szó, 1966. április (19. évfolyam, 90-118. szám)

1966-04-20 / 108. szám, szerda

jUoíd oa-pa rfi d, raMcteou Száz tornya, s a Nemzett Galéria számtalan kiállítási termén kívül, vagy huszonöt-harminc tárlathelyisége van Prágának. Francia, olasz, /apán, amerikai, lengyel, kubai, szovjet, cseh, modern és konzervatív művészek raja ad egymásnak hétről hétre randevút a Moldva partján. így aztán nehéz ts a sok kiállítás közül kiválasztani azt a hármat vagy négyet, amely az Arany város mai művészeti életének színességét, gazdagságát és állandó forrongását, fejlődését jellemzi a legjobban. Néni kétséges, hogy a Nemtéti Galéria tulajdonát képező óvárosi Kinský palota helyiségeiben, a „Modern cseh művészet" címen március végén megnyílt kiállítást nyilváníthatjuk a jelenlegi prágai tárlatok egyik legérdekesebbjének. Nemcsak azért, hogy a modem cselt képzőművészet kiváló reprezentánsait, E. Fíllától kezdve egészen M. Medekig most láthatjuk először egy csokorba (ha szerénybe is) kötve, hanem azért is, mivel e kiállítás teljes anyaga (több mint 200 festmény és grafikai alkotás) Emanuel Hloupý magángyűjteményéből származik. Ss az sem érdektelen, hogy Emanuel Hloupý munkásember, aki rézművességet tanult, majd a későbbiek folyamán a Hradec Králové-i Skoda Müvek, számos külföldi országot megjárt, kiváló szerelője lett. Nagy értékű gyűjteményének alapjait E. Filla „Csendélet eidami sajttal" és „Asszony fürdé» után" című festményeinek megszerzésével rakta le vagy harminc évvel ezelőtt. Ám térjünk vissza a tárlat képanyagához. A gyűjteményben Emil Filla, ez a nagyon tehetséges, művelt és egyben állhatatos kubista festő van a legtöbb alkotásával képviselve. A huszonkét festmény, az öt plasztika, valamint a négy grafikai mű, amely a művész más és más alkotókorszakából származik, azt bizonyítja, hogy E. Filla, éppen úgy, mint példaképei, Picasso és Braque nemcsak líraian lágy kolorista és nagy szerkesztő, hanem harcos humanista is, aki az ember mindennapi és nem mindennapi (lásd jelenlegi „Harcok és küzdelmek" címen megrendezett pozsonyi kiállítását) gondjait tartja szem előtt. Még akkor is, amikor a görög mitológia legrokonszenvesebb hősének, Héraklésznek viselt dolgairól mesél! František Gross kortársa és bajtársa E. Fillának. A protektorátus idejéből származó képein, bár ezek Légért idézik, a bú sötét színei dominálnak és csupán az 1958-ban és 1960 ban festett „Bokréta", Illetve a „Három alak" című festményeiről árad felénk a szívderítő színek optimizmusa. Igaz, mind ez mér a személyi kultusz „kimúlása" után van, amely annak idején nemcsak E. Fiilát, F. Grossot, Zd. Sklenáft, hanem az alkotásaikkal itt jelenlevő F. Muzikát, J. Štýrskýt, Toyent, f. Istlert is indexre tette, de még František Tichýt is, ezt a sorsüldözte, valóban proletársorból feltört nagy varázslót, akit általában a XX. század egyik legnagyobb cseh festőjének tartanak. A nevezettek mellett fellelhetjük még O. Janeček, Zd. Flbichová és a kínai meg japán kaligrafiához közeledő lettrista Jiff Balcárt, Antonín Pelcet, A. Hoffmeistert, valamint a szlovák Ernst Zmetákot. Az óvárosi városháza tárlattermében, vagyis alig egy macskaugrásnyira a Kinský palotától, a tavalyi ljubljanai nemzetközi grafikai bieanálé anyagából összeállított válogatást tekinthet meg a látogató. Igaz, inkább torzóról van szó, mint válogatásról. Talán nem is azért, hogy a Ljubljanában kiállított 1014 grafikai alkotás közül itt csupán nyolcvanhattal találkozhattunk, hanem inkább azért, hogy sem a tiszteletbeli díjat nyert Joan Miró, sem Vietor Vasareiy, a nagydíj nyertese, sem pedig a további díjazottak (E. Schuhmacher, Cselics Sztojan, Ikeda, Masucj műveikkel ezen a kiállításon nem szerepelnek. A legjobbak távolléte feltűnik márcsak azért is, mivel ez a kiállítási terem a jelen pillanatban a szükséges és a hasznos konfrontáció egyik porondjává lépett elő. Mert ha nem is fogadhatjuk el Roger Garaudy parttalan realizmusát teljes egészében, mivel az egész művészetet nem vehetjük be a parttalan realizmus gyűjtőfogalmába, ez a ki állítás mégis azt mutatja, hogy ami nem realizmus, az még nem minden esetben antirealizmus. És, hogy „minden valóban művészi alkotás az embernek a világban való jelenlétét fejezi ki valamilyen forrná ban" (R. Garaudy), akár realista, vagy nem realista műről is van szól Igaz, bonyolultabbá válnak a dolgok, a tudatosan antírealista (és nem nemrealista!) alkotások esetében, bár úgy vélem, itt sem maga az alkotás az ártalmas vagy ellenséges, hanem a körötte létrehozott ideológia, s nekünk ez ellen kell harcolnunk! Az óvárosi tárlat-teremben természetesen találkozhatunk az pop-art irányzat híveivel csakúgy, mint a geometriai absztrakció, a lettrizmus és az absztrakton túli absztrakció művészetének művelőivel is. A kiállítás anyaga színes és sokrétű! Hans Hartung litográfiája, Hamaguchi Jozo színes mezzotintája („Gyapjúgombolyag") a magyar Gross Arnold „Örömünnep" című színes karcolata, valamint a jugoszláv Pogancsik Marjan „Haldokló madarak" című képe mellett a francia Oszip Zadkin „Zenésze" fogja meg az embert, no meg a lengyel Zbigniev Lutomski „Fák a temetőben" című és meglehetősen egzisztencialista hangulatú, fekete-ezüst és arany színben játszó fametszete hat a nézőre szuggesztív erővel! A Moldva-parti, Mánes nevét viselő tárlat-teremben rendezte meg a Csehszlovák Képzőművészek Szövetsége a magyar származású, pécsváradi születésű, Nemes Endre svéd festőművész képeinek kiállítását. Nemes Endrét, aki 1927-ben érettségizett Budapesten, gyermekkori emlékei fűzik Lőcséhez, Iglóhoz és más szlovákiai városokhoz. Igazi otthonra azonban a barokk Prágában lelt, ahol egykor Apollinaire bolyongott, Majakovszkij szavalt, Rodín, Mailtől, Munch, Matisse állítottak ki, s ahol Kokoschka festett, Franz Kaffka, M. R. Rilke, E. E. Kisch írt. A prá gai Szépművészeti Akadémiára iratkozik be, ahol Willy Nowak professzor diákja lesz. Az arany városban éli át ifjúságát, életének legboldogabb éveit. Itt éri el első komoly sikereit az expresszion izmusból kiinduló s rövidesen a kubizmushoz átpártoló festő, hogy majd későbben behódoljon a szürrealizmus mágikus hatásának. Az „Aranjuezi szép napoknak" a hitleri fasizmus véget vet. Nemes Endre Finnországba menekül, a horogkeresztes barna pók azonban tovább üldözi Norvégiába, majd Svédországba. Itt telepedik le, s bár szíve állandóan Prágába vonzza, svéd földön marad. Művészetére a háború és a fasizmus embertelensége mind örökre rányomta bélyegét. Művének máltatói közül J. P. Hodín jellemzi legtalálóbban Nemes Endre festészetét: „ ... A nyugtalanságról, a szenvedésről szól, a menekülésről és a megsemmisülésről, az alkotásba vetett hitéről beszél, a szellem újraszületéséről, de ugyanakkor halálfélelemről és a cserépként apró darabokra széttört világ utáni vágyairól .. És Nemes Endre műveinek jelenlegi prágai kiállítása ezt a mélyen embert és szép méltatást teljes egészében Igazolja is. A ma már nagy sikereket arató és elismert „svéd" festő, nagyméretű és monumentális alkotásaiban éppen úgy, mint kamaraszerű munkáival embert féltő gonddal szólal meg, a humanizmus eszméjét dicséri, s annak győzelméért száll síkra. Reméljük, hogy a közeljövőben Nemes Endre művével városunkban is találkozhatunk! A „čapek testvérek Galéria jában" pedig két modern szovjet képzőművész, a szobrász Ernszt l. Nyeizvesztnij és a festő Vlagyimir Jankilevszkij alkotásaival találkoztam. A kiállítást harcos költőtársuk, a kiváló Andrej Voznyeszeoszkij nyitotta meg és ez alkalommal egyik legszebb, s ezen a helyen legaktuálisabb, a „Rekviem Ernszt 1. Nyeizvesztnijért" című költeményét szavalta el. A költő ezt a verset a szovjet hadsereg hadnagyának E. 1. Nyeizvesztnijnek az emlékére írta, „aki a Második Ukrán Fronton egy támadásnál hősi halált halt, majd holtaiból feltámadott ós akit 1964 ben a Vörös Csillag érdemrenddel tüntettek ki!" Igen, E. I. Nyeizvesztnijt egy gránátszilánk valóban súlyosan megsebesítette (hátában még ma is kráterszerűen tátong a sebhely). Halottnak nyilvánították, de erős fiatal teste és még erősebb életakarása le győzte a halélt, akárcsak későbben szobrai is legyőzték művészetének hivatalos ellenzőit! Ez a filozófus szobrász, akinek dinamizmusát sokan a barokk szobrászat lendületével hasonlítják össze, minden alkotásában az ember és a háború pusztító erőinek gigászi küzdelmét fejezi ki. E. I. Nyeizvesztnij, aki már első, „Fegyver és vitéz ellen" című szobor-sorozatával nagy sikert aratott, ma kétségtelenül a Szovjetunió legjobb szobrásza. A „Gázálarc" elnevezésű alkotása nemcsak a háború testet pusztító, de lélekölő hatásaira is figyelmeztet. Figyelmeztet és óva óv, nehogy a gázálarcos emberek félrobottá, majd elvesztve emberi lényegüket, teljességükben robottá váljanak. A kiállítás másik résztvevője, a fiatal Vlagyimir jankilevszkij festő. S ahogyan ezt a tárlaton látható munkái is mutatják, egy bizonyos időszakban Paul Klee és joan Miró festészete és esztétikája hatott rá. Aztán lépésről lépésre alakította ki saját egyéniségét. Az „Aphrodité struktúrája című képsorozatéban az emberi testet apró, szinte ősjelekre bontja fel, kifejezést adván annak a meggyőzdésének, hogy a harmonikus látomás (vízió) és a való élet diszharmóniája közti ellentmondások következtében, a harmónia (így az emberi test harmóniájának is) cinikus felbomlasztása, atommeghajtású és kibernetikus századunk romlottságának szükségszerű következménye. jóllehet a kiállítás teljes anyaga csehszlovákiai magángyűjteményekből származik, vagyis megint csak torzóról beszélhetünk, Ernszt I. Nyeizvesztnij és Vlagyimir Jankilevszkij művei üdítően hatnak, s egyben megnyugtatják a szocialista művészet sorsáért ag gódókat. Mert ez a tárlat is azt bizonyítja, hogy a Szovjetunióban új harcos művész nemzedék sorakozik fel, s ezek az új harcosok méltó utódjai a húszas évek híres szovjet művészi avantgardénak. BARSI IMRE HÚSVÉT A RÁDIÓBAN • NEMZETKÖZI HANGJÁTÉK* FESZTIVÁL • MAGVETŐ • ILYENEK VAGYUNK Hagyomány, hogy húsvét alkalmából a rádió is az ünnepekkel kapcsolatos műsort sugároz. Rendszerint népi szokásokat elevenít fel, illetve locsolással összefüggő epizódokat mond eL Ezt a módszert gyakorolja a Csehszlovák Rádiá magyar szerkesztősége ls. Az ez idei ünnepi műsornak az előbbi évekhez viszonyítva mégis eltérő volt a tartalma, és a formája is. Régebben a két ünnepnap adásainak szinte mindegyike a húsvét hangulatát éreztette. Az ilyen, kissé túlméretezett aktualizálás gyakran erőltetettnek hatott, és a kampányszerűség érzetét keltette. Most csupán egyetlen adás elevenítette az ünnepeket. A Csó^ ka Ferenc szerkesztette kimért, hangvételében szolid összeállítás mégis kifejező volt és stílusosnak hatott. Íme, a példa: anélkül is lehet valamit, vagy valakit ünnepelni, hogy örökösen az ünnepeltet emlegetnénk. A budapesti Kossuth rádiónak mostanában egyik legnagyobb eseménye a nemzetközi hangjáték-fesztivál. A húsvét táján sugárzott első három darab (Ludvik Aškenazy: Az Ön számlájára ment, Claude Mauriac: Beszélgetésben és Manfréd Bieler: Kérdésekben/ mindegyike azonos témát: erkölcsi problémákat feszeget. A témaazonosság arra enged következtetni, hogy manapság igen sok író fogJal-t kőzik fontos morális kérdésekkel. E három darabnak a tanulsága Inkább mégis az. hogy írók kezében az intimebb hangulatú, kamara jellegű hangjátékforma is alkalmas mély értelmű, erkölcsi-filozófiai kérdések elemzésére. A hangjátékok mindegyikéről — bármennyire is értékesek és sokatmondóak, — nem szólhatunk külön-külön. Meg kell azonban említenünk a cseh író Ludvik Aškenazy Az ön számlájára ment című díjnyertes, elsőnek bemutatott rádiójátékát. Aškenazy szinte korlátlan időbe és térbe helyezett főhőse szobájában ébredezve egy telefon segítségével bejárja húsz év előtti múltját s annak minden színhelyét. A hős szembc;ít, iTjúkori önmagát hívja. A ma 40 éves férfi a 20 éves fiatalemberrel beszélget. Múltját idézi, megvizsgálja, mi történt vele az életben, hol járt, mit végzett a világban. Aškenazy írásművésaetéuek a líra és a humor az állandóan összedolgozó energiaforrása. A cseh irodalom kimagasló egyéniségének összetéveszthetetlen hangja és stílusa iskolát teremtett. Egyénisége, sajátos világa a rádiójátékok műfajában is újat hozott. Aškenazy hőse /Sinkovics Imre kitűnő alakításában) bejárja a bejárhatatlant. A pompás rádiójáték egyedülálló és hasonlíthatatlan. Rangját kissé az is kifejezi, hogy a nemzetközi hangjátékfesztivál nyitó darabjaként mutatták be. (Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy érzésünk szerint a régebben átvett, éa többször ismételt darabok helyett a Csehszlovák Rádió magyar szerkeszőségének a nemzetközi hanŕjáték-fesztivál műsorából kellene néhányat átvennie és bemutatnia. De ha ea megvalósíthatatlan, tanácsos volna legalább Aškenazy darab ját átvenni és műsorra tűzni. Hosszú Ferenc jól sikerült, ár-, nyalatos fordítása és Bartay Gusztáv kitűnő rendezése iskolapélda lehet a többi magas szintű cseh intellektuális próza hazai magyar tolmácsolásához), A Csehszlovák Rádió magyar szerkesztőségének most vasárnap sugárzott műsora közül két adás érdemel figyelmet: a Magvető és az Ilyenek vagyunk. A Magvető időszerű és sajátos kulturális kérdésekre Irányítót, ta a figyelmet. Az adásban dr* Szabó Rezső, a CSEMADOK Központi Bizottságának vezető tit* kára, a CSEMADOK közelmúltban lezajlott járási konferenciáinak a tanulságairól, valamint a CSEMADOK közelgő IX. országos közgyűlésének az előkészületeiről, Bodnár Béla, a CSEMADOK Központi Bizottsága népművelési osztályának vezetője, a népművelők továbbképzéséről és az április 28-30íg Tátralomnicon megrendezésre keríilő országos szeminárium* ról. Takács András a C SÉMA* DOK Központi Bizottsága népművészeti osztályának vezetőja pedig a május 21—29-ig Komáromban megrendezésre kerül4 Jókai-napokról beszélt. A nyilatkozatok során érdekes, nemzetiségi életünk egészét érintő kérdések hangzottak el. Leginkább arra figyeltünk fel, hogy a CSEMADOK mostanában milyen sokrétű és alapos munkát végez. A rádió ennek a munkának már előző adásaiban i* nemcsak a méretét, hanem a színvonalát ls kifejezően érzékeltette. A kérdést állandóan napirenden tartja, és szinte naponta sugároz híreket, beszámolókat a helyi szervezetek életéről. A jakál István szerkesztette Ilyenek vagyunk című kétórás vasárnapi műsor kissé eltért a hasonló összeállításoktól. Túltengett benne a zene és új színfoltnak hatott a műsorba szervesen beleszőtt faroslav HaSek elbeszélése nyomán készített rádiójáték. A műsor egyébként — stílusosan — az évszakokról szólt, az ennek megfelelő kifejező és hangulatos zenei aláfestéssel. Szó volt ezenkívül a többi között tudósok munkájáról, kulturális együttesekről és bűvészetről. Tekintve, hogy az Ilyenek vagyunk címszóba sok minden belefér, az összeállítás valóban sok mindent tartalmazott és a maga nemében kifejezte életünket, szórakoztatott. Formáját és mondanivalóját tekintve ez a műsor egyaránt jobban sikerült, mint a rovat előbbi adása. A bőséges zene sikeresen eloszlatta a kétórás összeállítások gyakori velejáróját: ag unalmat. BALÁZS BÉLA IP 11CM A mai ember nem szeret várni, ezért előnyös számára a MALCAO. Gyorsan elkészíthető: negyed liter tejporból készült meleg tejben feloldunk 4-6 kanál MALCAOT és készen van a reggeli. PRÜMYSL MLÉCNÉ VÝROBY n. p* A MALCAO ERŰT AD ÚF-166M