Új Szó, 1966. április (19. évfolyam, 90-118. szám)

1966-04-19 / 107. szám, kedd

Bányák — bányászok nélkül A VILÁG ELSŐ TELJESEN AUTOMATIZÁLT BANYÁJA • AZ ÜZEM LELKE: AZ ELEKTRO­NIKUS VEZÉRLŐRENDSZER • A RADIOIZOTÓPOK IS SEGÍTENEK • BÁNYÁSZOK HE­LYETT GÉPÉSZ-SZAKEMBEREK Amikor 1961 augusztusában üzembe helyezték a nottlng­hainshire-i angol szénvidék keleti részén fekvő bevercotesi széabányát, még senki sem sejtette, milyen szenzációt vált kl néhány év múlva ez a semmiképp sem kimagasló bányaléte­sítmény. Az induló bányaüzem személyzete kereken 2000 fő volt és az üzemvezetőség úgy számított, hogy ezzel a sze­mélyzettel évente kb. 1,25 millió tonna szenet tudnak termel­ni. Alig egy év múlva azonban megjött az első szenzáció: a munkát abba kellett hagyni. A tárnák betonépítménye hibás volt, és nem lehetett tovább fenntartani a bányászok biz­tonságát. anyag nagyobb ellenállására vall, automatikusan csökken a fejtés előrehaladása. A kifejtett szén szállítógör­gők segítségével páncélszállító­ra kerül. Automatikus beren­dezések megtisztítják a meddő­Ügy látszott, hogy ezzel en­nek a bányának a története be is fejeződött. Valójában azon­ban csak ekkor kezdődött iga­zán. Az angol szénbányászati hatóság kérésére ugyanis az üzemi vezetőség elhatározta, hogy a bevercotesi bányát a vi­lág első teljesen automatizált bányájává teszi. Újraéledés tökéletesebb formában A világ legtöbb bányájában vannak már természetesen olyan berendezések, amelyek a nehéz bányászmunkát automa­tikusan végzik, ezek azonban csak a bánya egy egy részét érintik. Bevercotesban támasz­kodni tudtak ilyen részauto­matizálásokra, ahhoz azonban, hogy mindezek a részmegoldá­sok súrlódásmentesen együtt­működjenek, központi vezérlést kellett létesíteni. E célra angol mérnökök aránylag rövid idő alatt kifej­lesztettek egy elektronikus ve­zérlőrendszert, amely a ROLF (távvezérelt frontfejtés) nevet kapta. A bevercotesi bánya így a világ első automatikus bá­nyájaként ünnepelhette meg saját újraéledését. Megszületett tehát a második csoda is, amely ismeretlenné tette a veszélyes fejtőhelyi bá­nyászmunkát. A föld alatti munka leírása úgyszólván fan­tasztikus regénybe illő: Az em­ber helyébe öt automatikus ré­setögép lépett, amelyek mind­egyike több mint 1000 méter mélységben, 247 m széles fron­ton végzi a fejtést. Ami pedig még feltűnőbb: ezek a gépek maguktól különbséget tudnak tenni fejtésre érdemes szén és a meddőközet között. Radioizotópos szénérzékelő A gépeknek ezt a „finom ér­zékét" egy tulium-170 prepará­tumból készült radioaktív szén­érzékelő teszi lehetővé. Ez le­tapogató sugarakat bocsát a fejtendő rétegbe, s azok onnan visszaverődnek. Három Geiger­számláló regisztrálja a vissza­vert sugarakat. A Geiger-szám­lálók jelei erősítés után a mé­rőműszerekre jutnak, amelyek egyrészt a gép előtt fekvő szén­réteg vastagságát mutatják, másrészt a gépet vezérlik. Ha a szénérzékelő azt mutat­ja, hogy a szénréteg vastagsá­ga 3 cm-nél kevesebb, akkor a berendezés megállítja a továb­bi fejtést. Ha a szénréteg vas­tagabb, akkor az automatika tovább vezeti a gépet fel és le, amíg el nem érik a mini­mumot. További mérőműszerek a réselőgép teljesítményfelvéte­lét ellenőrzik. Ha ez túl nagy­ra növekszik, ami a fejtett kőzettől, megmérik és a főtá­mlndőssze egy emberre van szükség, hogy a gépre felügyel­jen és üzemzavar esetéu be­avatkozzék. Azonban nem ő az egyetlen, aki a gépet működés közben ellenőrzi. A gép továbbítja ada­tait egy külszíni ellenőrző ál­lomásra, ahol egy további elektronikus számítógép ellen­őrzi a bánya egész üzemét, mégpedig olyan részletesen, hogy még arról is tájékoztatást tud adni, hol van e percben olyan szakmunkás, akire éppen szükség van. A bevercotesi bányában az eredeti kétezer főnyi személy­zet helyett ma csak hétszázhet­ItMmíii A teljesen automatizált bevercotesi szénbányában gondoskodtak a mérgező metán elvezetéséről is. Különleges fúróberendezések lyukakat mélyítenek a tárna falaiba, elszívják onnan a metánt és felszínre szállítják. A képen a berendezés mintapéldánya. rolóba továbbítják, ahol síne­ken állnak a szállítószalagok. Minthogy ezek között kereken 45 méter átfedés van, a fejtés­front körülbelül egy hétig ha­ladhat előre anélkül, hogy a szállítószalagokat át kellene helyezni. Mialatt a réselőgép előreha­lad, mögötte hidraulikus bá­nyaducok ereszkednek ie, hogy a fötét megtámasszák. Ezek a dúcok automatikusan ereszked­nek le, követik a gépet, ismét beállnak a kellő helyzetbe és rögzítődnek, még akkor is, ha a talajt törmelék fedi. Az ember csak ellenőriz Az embernek ebben a bányá­ban csupán a gépek állandó karbantartása a feladata, mert még a gépek állandó együttmű­ködését is gépek — elektroni­kus számítógépek — vezérlik. Hozzájuk fut be az ellenőrző műszerek valamennyi jelentése, s ők értékelik is ezeket. Az egyik ilyen elektronikus számí­tógép mindig pontosan meg­mondja, mennyi szenet fejtet­tek már, mennyi fut éppen a szállítószalagokon, és hogyan kell közlekedniük a bányavo­natoknak, hogy a kitermelt szenet zökkenésmentesen a felszínre szállítsák. Az első elektronikus számí­tógép egy bányavonaton van, a fejtési fronttól biztos távol­ságban. Ez a gép vezérli a szén automatikus rakodását, méré­sét és szállítását, azonkívül sza­balyozza a réselőgépek előre­haladását, a bányaducok után­haladását és a törmelék pneu­matikus eltávolítását. Ehhez Ilyen tiszta bányaüzem sem mindennapi látvány. A képen a be­vercoSesi bánya szénnemesítő részlege. A szenet itt mossák és osztályozzák, majd ellenőrző állomáson áthaladva futószalagon a tárolóba továbbítják. A szén fő átvevője a nottinghamshire-i erőiaa. venen dolgoznak, az eredetileg tervezett 1,25 millió tonna szén helyett mégis 1,5 millió tonnát termelnek. Bánya helyett ültetvény A z Egyesült Államok észak­nyugati részén van egy völgy, amelyet az indiánok mondái szerint egykor elátkoz­tak a gonosz szellemek és jaj azoknak, akik itt letelepednek. Állítólag minden mérgező itt, az embereket és állatokat va­lamilyen gyógyíthatatlan beteg­ség kaszálja. A tudósok csak néhány évti zeddel ezelőtt állapították meg az ottani betegségek okát és leplezték le a Szellemek Völ­gyének titkát. Rájöttek, hogy a kórok okozója az igen becses szelén, az a fém, amellyel ma igen gyakran találkozunk a mű­szaki gyakorlatban. Az „elátko­zott" helyen ezért újabban egy igen furcsa „bánya" létesült. Nem a föld alatt keresik a sze­lént, hanem különös fűfélékkel vetették be a völgyet .. . Tudni kell ugyanis, hogy a növények vegetációjuk közben bizonyos mennyiségű mikroele­met vesznek át a talajtól, s ezt magukban raktározzék. Emel­lett érdekes, hogy a növények a rokonelemeket felcserélhe­tik, anélkül, hogy ez befolyá­solná fejlődésüket. A szelént például kénnel, a sztronciumot kalciummal stb. lehet felcse­rélni és fordítva. A szelénatom ezért a növényi fehérjék ami­nosavjaiban teljesen pótolja az egyébként mindennapi ként. A tudósok azt is megállapították, hogy a növények jóval nagyobb töménységben tartalmazhatják a mikroelemeket, mint a talaj. Ha például a talaj 0,001 száza­lék szelént tartalmaz, a növé­nyek hamujában akár 5 szá­zalékban is szerepelhet. A Szellemek Völgyében te­hát ma olyan fűféleségek zöldellnek, amelyek mohón ve­szik át a talajból a szelént. A füvet évente többször ls leka­szálják, szárítják és égetik. A hamuból kémiai úton aztán ki­vonják a szelént. Egy hektár évi fémhozama eléri a 25 kilót. Ez a példa is szemlélteti, hogy a látszólag távoli tudomány­ágak (ebben az esetben a bio­lógia és a bányászat) ismeretei ls összefügghetnek és értékes eredményekkel gazdagíthatják a gyakorlatot. A. TRIZULJAK SZOBRAI A MŰVELŐDÉS HAZÁNAK legsikerültebb megoldású tár­lati termében láthatók Trizul­jaknak az elmúlt öt évben al­kotott művei, melyek a modern szlovák szobrászat elismert képviselője fejlődésének merő­ben új s feszültséggel teli sza­kaszát jelzik. A köztudatban Trizuljak úgy él, mint a múlt hősi vállalkozásait megrögzítő és méltató monumentális em­lékművek alkotója. Élete ötödik évtizedébe lép ve új problémák, kérdések iz­gatják. Ezek megválaszolásá­nak konkrét eredményeivel ál­lunk itt szemben. Mintha éles határvonal metszené két telje­sen különböző csoportra a ki­állított plasztikákat, mintha két, különböző, egymásnak mintegy ellentmondó egyéniség meg­nyilvánulásai lennének. Jiŕí Ma­šín a tárlatot megnyitó költői lendületű szavaiban ezt a ket­tősséget az „értelem és érzés természetes polaritásaként" ha­tározta meg. A szemlélő azon­ban ösztönös érzékenységgel, vagy érzékeny ösztönösséggel mégis úgy véli, hogy az igazi, s a Trizuljak énjéből természe­tesen fakadó: a lírai csoport. Talán tizenkét-tizenhárom mű, kisebb-nagyobb torzók. Sugal­mazójuk Trizuljaknak tenger­parti tartózkodásáról magával hozott, századok, s hullámok formálta kövek megkapó egy­szerűsége. A művész intuitív látásával megérezte a belül lappangó, kibontásra váró em­beri alakot. Brancusi és korai Moore hatásokat is idézve, így születtek meg a zárt egységű, sima, dallamosan hajlékony, fémesen csillogó felületű le­egyszerűsített formák, melyek a néző szemét és tapintó érzé­két sajátosan vonzzák. A vas-, a réz-, az aranyfényűre csiszolt bronz torzók asszony- és gyer­mekfigurákat érzékeltetnek. A rušícaí márvány tiszta fehérsé­gében ragyog a kifejező test­tartással, s a fej szép mozdu­latával az „Estét" költőien éreztető, finoman összefogott nőalak. A szlovák nép nagyjai­nak emlékét megőrző figurák a több művel ellentétben nem a végleges anyagból, hanem jjatinázott gipszből valók. Egy­részt zárt, másrészt nyitott formájukat kis elbeszélő jelle­gű, domborművű lapok egé­szítik ki. A gondolat, s az in­dulat kifejezői az alacsony ta­lapzaton álló, természetes szik laeredetiikre emlékeztető tömb szerűen faragott alakzatokkal együtt. A. Trizuljak: Torzó (márványI A MÁSODIK CSOPORT: az újat hozó tudomány és tech­nika vívmányainak tükrözője. Az alkotó képzeleten kívül rendkívül fegyelmezett agy­munkával és számítással szer­kesztette ezeket az előretörő konstruktivisztikus műveket. Világosak, egyszerűek, józa­nak, mint a matematikai igaz­ságok. A Rakétagép, — köztük a még 1961-ből származó is — i egy központi árbócra szerelt, különböző átmérőjű és hosszú, függélyes és vízszintes ritmu­sú, metaforás értelmet hordo­zó vascsövek egésze. Majd hat tompán fénylő, öt méter ma­gas, a térben harmonikusan el­helyezett alumíniumcső a Koz~ mikus kor hírnökei, de orgo­nasíp jellegüknél egyben Hó­dolat Bachnak is. A kiberneti­kus plasztikák négyzet-, és téglalap alakú hegesztett vas és alumínium lemezekből való összeállítások. Vált'akoznak ben­ne a tömör és üres részek, melyek szigorúan egyszerű rit­musukkal a tudomány komoly fenségére utalnak. Az Idomok ívelt körvonalú, vitorlára em­lékeztető három összehegesz­tett fémnégyszöge egy pontba fut össze, másutt meg szétnyí­lik. Hatásuk valóban érzelem­keltő. A LEGÚJABBAK: az Útvesztő, mely a vas dialketikájából csu­pán a keménységet érezteti, s nem a hajlékonyságot. Ez utóbbi azonban a Virágok ban jut szóhoz. SÁRKÁNY JENÖNÉ MICHAL KARÍN A SZLOVÁK FILHARMÓN1AYAL MICHAL KARÍN ZONGORA MŰVÉSZ ezúttal érdekes és ér­tékes feladatot tűzött maga elé. Paul Hindemíth nálunk ed­dig ismeretleu zongoraverse­nyével lépett a közönség elé, az 1950-ben komponalt mü Karin tolmácsolásában először hangzott el a bratislavai hang­versenyteremben. Hindemith rendkívül erőtel­jes muzsikusegyéniség. Kompo­nálásmódja friss és keresetien, mondanivalója természetes, és természetes, mesterkéletlen a forma is, amelyben gazdag al­kotóereje kifejezést nyer. Egyé­niségétől távol áll minden póz, látszatkeltés vagy nagyhangú­ság. Mint ember és mint mu­zsikus mélyen éli a valóságos életet. Ritmikai és hangzásbeli von­zóerő, eredeti módon alkalma­zott ellentétek, halk költőiség váltakozása egy vérbeli muzsi­kustemperamentum heves kittt­réseivel, szubtilis dallamok fel­oldódása dús színekben tobzó­dó zenekari hangzásban ... nagyjából ezek volnának a Hin­demith zongoraverseny főbb vonásai. • A MONTREALI 1967-es Vi­lágkiállításon hazánkat a hiva­talos pavilonon kívül egy jel­legzetes szlovák kunyhó is kép­viseli majd, amely háromszáz négyzetméter területen épül fel, s benne tősgyökeres szlo­vák ételeket szolgálnak majd fel. S. Halaš és V. Villiam, a tervező építészek nem egy bi­zonyos népies épület formáját utánozzák. A kunyhó modern megfogalmazásánál a szlovák népi építkezés formakincseiből lueríteuek. Michal Karin koncepcióját lényegre törő egyszerűség jel­lemezte. Kitűnő felkészültség­gel, elmélyülten szólaltatta meg Hindemith szellemi és technikai szempontból egyaránt roppant igényes művét. ANTONIO AVIVALDl GLÓ­RIÁJÁVAL, a különös, kalan dos életű komponista gazdag életművének újabb alkotásával ismerkedtünk meg. Az ismer­kedés annál becsesebb volt, mert az olasz zeneköltő voká­lis kompozícióinak jó része el­tűnt az utókor zenekincseiből, s a Vivaldi zenekutatás még ma sem tekinthető befejezett nek. A két szopránra, altra, ének­karra és zenekarra komponált Glória előadása a hallgatóság­nak különleges örömet szer­zett. Az est karmestere, Zde­nék Bílek lelkes muzsikálását átvéve Filharmóniánk és ének­karunk életteljesen szólaltat­ta meg a szivet-lelket gyönyör­ködtető Vivaldi muzsikát. Szép teljesítménnyel szerepeltek a szólisták is: Alžbeta Mrázová és Darina Markovičová (szop­rán), és az érett, nemes elő­adóművészet élményét nyújtó Ľuba Baricová (alt). GlUSEPPE VERDI TEDEUMJA a hangversenyt tetőponton fe­jezte be. A késői Verdi alko­tás kristálytiszta, átszeHemült dallamaiban egy nagy művész és mélyen érző ember szívve­rése lüktet, aki megelőzte ko­rát. Zdenék Bílek intenzív át­éléssel, áradó, sőt néha túl­áradó temperamentummal állí­totta elénk az idős Verdi tisz­tult világát. A tartalmas műsor a közön­ség körében élénk visszhangra talált. HAVAS MÁRTA

Next

/
Thumbnails
Contents