Új Szó, 1966. április (19. évfolyam, 90-118. szám)

1966-04-19 / 107. szám, kedd

GALY IVAN AUSZTRIAI ÜTI JEGYZETEI Visszhangtalan lakáspanama B' )UM — ez aztán felkavarja az állóvizet — gondoltam a KURIER öles címbetűi alatt élénk színekkel ecsetelt „szenzációt" olvasva. Dr. Frisch ügyvédről, a bécsi „édes élet" egyik eléggé Ismert alakjáről szólt a riport. Nagy lábon élt az istenadta. Pazar lakása, két fényűző személykocsija és társadalmi krémből összetevődő klientélája volt. Törzsvendégnek számított az elsőosztályú szórakozóhelyeken, és a bájaikat olcsón semmiképp sem áruba bocsátó szintén elsőosztályú hölgyikék dicsérték bőkezűségét. Nem csoda, hogy irodájának jövedelme kevésnek bizonyult. Az ügyvéd úr azonban pénzben néha igen, viszont vállalkozó szellemben sohasem szenvedett hiányt. Nem volt nehéz felfedeznie, hogy a legjobb „üzletek" egyike lakást ígérni olyanoknak, akik gyorsan szeretnének hozzájutni, és temészetesen nem fukarkodnak az „elismeréssel". Évek óta osztogatta az Ingyen Ígéreteket és előlegként súlyos tízezreket gombolt le. A majd száz reménykedő lakásigénylő pedig várhatott volna az utolsó ítélet napjáig. Csakhogy valaki türelmetlen lett, és a rendőrség fényt deríthetett a több millió schillinget tisztességtelenül bezsebelő tisztes „úriember" ilzelmeire. Boszszantó volt azonban, hogy dr, Frisch szelet fogott. Tán két héttel az elfogadó parancs kiadása előtt szépen csendben olajra lépett. Útja állítólag Svájcba, majd az Egyesült Államokba vezetett... Mi már valahogy elszoktunk az Ilyesmitől. Pedig az első köztársaságban nálunk is adódtak hasonló panamák, hetekig, sőt hónapokig gyűrűző országos Iwtrányok. Nem ls akarom elhinni, amikor néhány tősgyökeres bécsitől véleményt kérek az ügyről és ők. pártállásuktól, anyagi viszonyaiktól függetlenül — legyintenek egyet. — Ez? Napirenden van kérem — mondják kissé bosszúsan, de arcukon izom se ránÖul. Két-három nap múlva a „szenzáció" valóban leszorul még a bulvárlapok hasábjairól ls. Nem f,clkk" már. Volt, lesz Ilyesmi bőven ... Hogyan lehetséges ez? — vetődik fel bennem a kérdés. A magyarázat kézenfekvő. Csak kicsit kell betekintenünk az ország lakáshelyzetének dzsungelébe. Mert hogy ez dzsungel, ebben többnyire megegyezik tőkés és bérmunkás, lakó, sőt még a helyzeten élősködő háztulajdonos is. A különbség csupán annyi, hogy — mondjuk talán így — a zilált lakásviszonyokra kizárólag a bérlő, a dolgozó ember fizet rá. Ausztriában ezért szüntelenül napirenden szerepel a lakáskérdés. A tőkés fellendülés, az életszínvonal vitathatatlan emelkedése ellenére — ez probléma volt és maradt. A

z osztrák városokat, de különösen Bécset járva feltűnik, mily kevés az új építkezés. Aránylag feltétlenül kevesebb, mint mondjuk Bratislavában. Persze a látszat kicsit csal. Ha a riporter segítségül veszi a statisztikai adatokat, akkor kitűnik, Ausztriában ugyan hozzávetőlegesen feleannyi lakás épül, mint nálunk, viszont a lakosság is fele anynyl. A lakásalap összetételében azonban kétségtelenül a szomszédságban több a régi, komfort nélküli ház. A kereken két és fél millió lakásnak — hivatalos osztrák adatok szerint — 54 százaléka még a múlt században, illetve a századforduló éveiben épült. Nagy részük szobakonyha. Bécsben például háromnegyedük legfeljebb másfél lakóhelységből áll. Hozzátehetjük, hogy zömükben nincs saját mellékhelyiség, fürdőszoba, sőt az Ilyen lakások felében még a vízvezeték ls kívül van. — Jártam maguknál több ízben, — magyarázza az egyik osztrák ismerősöm — és így nagyjából össze tudom hasonlítani a helyzetet. Valahogy úgy van, hogy nálunk sokkal több az ilyen régi, komfort nélküli lakás, viszont egy-egy személyre nagyobb lakterület esik. Természetes folyamat ez. Bécsben egyrészt az magyarázza, hogy a város mintegy egymillió hétszázezer főnyi lakossága nem gyarapodik, hanem lassan csökken. Másrészt, emelkedett az életszínvonal, és ezzel párhuzamosan az Igények ls. Főleg a fiatalok már új, korszerű lakást akarnak, erre gyűjtenek, egvrészük előbb vagy utóbb hozzá is jut. Csakhogy ehhez rögös út vezet. L

akást akar valaki? Kérem, nincs az égvilágon semmi akadálya. Csak át kell böngészni a lapok hirdetési rovatait és válogathat az ember a bér- és öröklakások között. Azonnal beköltözhet, ha egy modern albérleti szobáért mondjuk 800—aOÜ schillengvit, kétháromszobás lakásért pedig kétezer schillingnél kezdődő lakbért fizet. Persze ez elérhetetlen álom az egyszerű osztrák munkás vagy alkalmazott számára, hiszen havi átlagkeresetük, ha beszámítjuk az évi tizennégy fizetést ls — nem haladja meg a 3000— 3400 schillinget. Egyszóval az emberek zöme kénytelen lemondani a lakáskérdés ilyfajta gyors, de méregdrága rendezéséről. No már most, mit tehet az iiyen ember? Kaphat 800—900 schillingért is két-háromszobás korszerű lakást az ún. városi építkezésből. Csakhogy ennek egy „bibije" van. Ilyen arány•m Az osztrák Kurier egyik számában tallózva, minden különösebb fáradság nélkül bukkantunk erre a néhány apróhirdetésre, amely ékesen bizonyítja: kiadó lakás van elegendő, csakhogy áruk az egyszerű halandó számára túlságosan borsos... Az építkezési költség bizony nem kicsi, az 50—60 ezer schilling nem ritkaság. De ennél is rosszabb, hogy nagy telekspekulációk folynak. A város 1. kerületében 20—30 ezer schillinget is elkérnek egy négyzetméterért, de előfordult, hogy 60 ezret kértek. Ezen túlmenően a lakterület minden négyzetméteréért 12—15 schilling havi lakbért kell fizetni. Es tévedés ne essék — ez nem öröklakás. Egy egy öröklakás ára nem tízezrekben, hanem százezrekben fejezhető ki. [•evesen akadnak, akik azonnal képesek lefizet ni az új lakás ellenértékét. Mit tesznek a többiek? Nos, évek hosszú során gyűjtik a pénzt, hogy álmuk egyszer valóra váljon, jvjgv S aki ezzel sem szá|$H molhat? Annak engednie IM kell igényeiből. Mert régi, üres lakás akad ezrével. Sőt ml több. Itt a bérlő jelentős előnnyel is számolhat. Ausztriában olyan törvény van érvényben (a választások utáni jobbratolódás után ki tudja meddig), amely szerint az 1917. január 17. előtt épült lakások bérét nem emelhetik. Az Ilyen minden komfortot nélkülöző lakásokban alacsony a lakbér. Viszont a háziurak a lakbér kis hányadát sem fordítják tatarozásra. Inkább arra várnak, hogy sikerül majd lebontani a házat és sokkal nagyobb haszonnal eladni a telket. Igen gyakran előfordul másféle spekuláció is. Egy törvény értelmében a háziúr ugyanis lakóira háríthatja a ház tatarozásának költségeit. lag olcsó lakásból például Bécsben 1945 óta évi átlagban csak négyezer épült. S a legrászorultabb igénylők száma ebben a világvárosban harmincezer körül mozog. Ha tehát nem fenyeget közvetlen életveszéllyel a régi otthon, vagy a kérelmezőnek nincsenek meg a szükséges öszszeköttetésel (ez ls többnyire pénzt követel s nem kevesetl) akkor hoppon marad. Rászorul a lakásépítő szövetkezetekre. Ezek különféle alapokból hitelre tesznek szert, hogy a lakóházak felépítése után busás hasznot vágjanak zsebre. A lakásigénylőnek pedig jó előre, mielőtt beköltözhetne meg kell fizetnie az építkezési költségek és a telekár ráeső részét. — Ezen a elmen 50—100 ezer schillinget kell kifizetni egy háromszobás lakásért — tájékoztat az Osztrák Kommunista Párt központján a lakáskérdéssel foglalkozó Peter elvtárs. — — Sokszor megtörténik — mondja Peter elvtárs, hogy a háziúr nagy költséggel rendbehozza a régi ház homlokzatát. A lakások ugyanolyan nyomorúságosak maradnak, mint azelőtt, de a lakbér egyik-napról a másikra a nyolcszorosára is felszökik. Különben, ha egy Ilyen régi házban megürül egy lakás, a tulajdonos 20 százálékkál emelheti a lakbért. Elképzelhetjük, többszöri lakócserénél mennyire felszökhet a lakbér szintje. Kiút csak egy van, de az sem kellemes az új lakó számára. Kénytelen-kelletlen tízezrekre menő összeget ad át a háziúrnak, s helyette ígéretet kap, hogy a lakbér változatlan marad. A

z ecseteiméi még sokkal sűrűbb és sötétebb a lakásdzsungel. De az olvasó a leírtakkal ls magyarázatot kap a riporter kérdésére: Hogy kerülhet sor a dr. Frisch féle panamákra? S nem marad talány az sem, hogy az Ilyesmi miért nem mozgatja meg mélyebben a közvélemény állóvlz-lt. Kutatóink életéből OJ BURGONYA A SZENCKIRÁLYFAI NEMESÍTÖK MŰHELYÉBŐL A TAVALYI ROSSZ BURGONYATERMÉS MIATT egyre gyakrabban kerül sióba a burgonya. Különösen a neinesltőkre terelődik a figyelem, akiknek ax a feladat intott. hogy a mi viszonyainknak megtelelő burgonyafajtát tenyésxszenek ki. Mlg a Tátra alatti Verká Lomnica i ncmesitOk munkájának eredményei országszerte ismertek, a szenckirályfai, hazánk egyik legfiatalabb növénynemesltű állomásán dolgozó szakemberek sikerei, akiknek az a feladatnk, hogy DélSzlovákiában fellendítsék a hanyatló burgonyatermesxtést, kevésbé ismertek. A Milan Klinovský mérnek vezette munkacsoport 1957 tői dolgozik egy korai burgonyafajta kitermesztésén, amely alkalmai lenne előcsiráztatásra és öntözésre. Egy új burgonyafajta keresztezése, kikísérletezése az Állami Fajellenűrxő Bizottság jóváhagyásáig 12 évig is eltart. Eszerint a szenckirályfai burgonya leghamarább 1968-ban kcrfil a fajtajegyzékbe. S ax ideiglenesen B 45'9 szám al tt nyilvántartott nemesített burgonya, amelyet a Fichtelgold és az Atlanta fajtájú német burgonya keresztezéséből kaptak, minden feltételnek megfelel és rövidesen bekerülhet a fajtajegyzékbe. AZ ALLOMASKÖZI MEGFIGYELÉSEK IGAZOLJAK, hogy meglehetősen korai fajta rövid vegetációs Idővel (teljes beérésre csak mintegv 95—100 napra van szükség), ízletes és rendkívül ellenálló a vírusos megbetegedésekkel szemben. A kísérletek során minden tekintetben felülmúlta ax ismert Rajka és Hera fajtát. Még nem került sor ilzemi termesztésére, de emlitést érdemel, hogy az idén egy kisebb kísérleti te rületen 90 napos vegetációs idő alatt 281 mázsás hektárhozamot értek el belőle. Klinovský mérnök véleménye szerint a normális termelésben 90 napos vegetációs Idő alatt rendes körülmények között 200 mázsánál kevesebbet aligha terem. Egy hibája van; kevésbé ellenálló a burgonyapenésszel szemben. A szencklrályfaiak azonban nem nyugodtak ebbe bele, és már állami ellenőrxés alatt áll a B 45/13 szám alatt nyilvántartott fajta, ainely ngyanaxoktól ax egyedekből szármaxik. Nemcsak ellenálló a vírusos megbetegedésekkel szemben, hanem a burgonyapenésx is kevésbé árt neki. A félkorai burgonyafajta hozama megközelítőleg ugyanolyan, mint az előbbié. E két fajtán kívül jelenleg további 13 keresxtexett burgonya vár állomásközi ellcnőrxésre. Néhány fajta közülük sok jót Ígér. A NÖVÉNYNÉMESlTÖ MUNKA NEHÉZ ÉS HOSSZADALMAS. A szenckirályfai szakemberek azonban nem csüggednek. Derűlátásuk megalapozott, mert ax 0 érdnmük. hogy már jövőre termelni fogják a Szlovákiában első ízben kinemesített majoránnt, amely pelyvahoxam tekintetében magasan tfiltesx ax ismert fajtákon. Két-három év mfilva pedig Jegyxékbe kerül az első hazai lendekfajta. amely rendkívül előnyös hflvelyeg növény. L. F,

Al

A Régebbi és újkeletű pártdokumentumok között lapozva elég gyakran olvashatja az ember: a jóindulatú, őszinte bírálat egyik leghatásosabb fegyverünk a hibák, visszásságok ellen. Antonín Novotný elvtárs újévi beszédében szintén szólott a bírálatról és többek között kijelentette: „Most épülő új társadalmunknak az emberek egymásiránti jó viszonyára kell épülnie. Ezek a kapcsolatok nyíltak legyenek ami azt jelenti, hogy kritikusok leszünk nemcsak mások hibáival, hanem önmagunkkal szemben is. Nem haragszunk meg a bennünket ért Indokolt bírálatért. A helyes, nyílt kritikát értem ez alatt, nem pedig az álnok, meddő és romboló bírálgatást." Mit jelentenek ezek a szavak? Azt, hogy társadalmi életünk mai szakaszában az előttünk álló feladatok sikeres megoldása nem nélkülözheti az emberek közötti nyílt, őszinte kapcsolatokat. Emberek vagyunk, s a régi erkölcs valamennyi csökevényeitől még nem szabadultunk meg. Ezért nincs azon semmi csodálni való, ha egyesek még a jogos bírálatot sem fogad]ák el. Különösen kényelmetlen az a bírálat, amely „álló vizet zavar", kényelmességet, felületességet ostoroz, Főleg akkor vált kl „felháborodást", ha a megbírált személy lelke mélyén maga ls meg van győződve a bíráló szó Igazáról. Egyszóval nem ls olyan egyszerű dolog a bírálat, de talán még nehezebb elfogadni a bíráló észrevételeket. A gyakorlat? íiet bizonyltja, hogy a bírálatnak, Illetve o blrálgatásnak mégsem vagyunk annyira szűkében. És az utóbbi talán több ls a kelleténél. Az emberek már megszokták, hogy bírálgassanak. Kl azért, hogy mondjon valamit, ki Időtöltésből, vagy csupán azért, mert manapság divat a bírálgatás, jól esik a „szókimondó", másoknál mindent Jobban tudó ember hírében tetszelegni. Az ilyen kávéházi, a kákán is csomót kereső bírálgatás azonban nem azonos az őszinte, nyílt, seglKRITIKA A KRITIKÁRÓL teni akaró bírálattal. A kettő között akkora a különbség, mint a Fiastyúk és a falusi udvarokon kapargáló kotlós között. Milyen legyen hát az Igazi bírálat? Fentebb már utaltunk rá: őszinte. Ne azért bíráljunk, hogy valakinek jól „beolvassunk" vagy gúnyolódjunk, esetleg ellenséges hangulatot keltsünk, hanem azért, hogy segítsünk. Az Ilyen bírálatnak — az Igazinak — már szűkében vagyunk. Miért? Egy mondatban talán így válaszolhatnánk rá: azért, mert a bírálat ikertestvérével, az önbírálattal még hadilábon állunk. Jó hasznos, szükséges a bírálat, de csak addig, amíg másokat érint. És éppen ebből adódik, hogy aki szóvá tesz dolgokat, bizonyos értelemben esetleges kellemetlenségnek teszi kl magát. Megtörtént már nem egyszer, hogy az egyik jó barát jőszándékkal megbírálta a másikat. A következmény? Évekig tartó harag. A megbírált karrieristának, minden lében kanálnak nevezte a barátját, holott a „lelke mélyén" érezte, hogy Igaza volt. Megtörtént az ls, hogy az egyik géplakatos, aki mellesleg kitanulta az autószerelői szakmát, a vállalati személygépkocsi javítását, karbantartását ls vállalta. Egyik alkalommal szükségét látta, hogy megfelelő helyen felhívja a figyelmet a gépkocsi állapotára. Kijelentette: ha továbbra ls így bánnak vele, Idő előtt ócskavasba kerül. A bírálat a sofőrnek szólt, de az igazgató máris személye elleni burkolt támadást látott benne. A bíráló többet a garázsba be sem tehette a lábát, később az üzemet ls kénytelen volt „önként" elhagyni. Ez a szókimondás elfojtásának legegyszerűbb és egyben a legbrutálisabb módszere. Adódnak azonban olyan esetek ls, amikor a megbíráltak egyszerűen eleresztik fülük mellett a bíráló megjegyzéseket. Mások teklntélyrombolónak nevezik azokat, akik rossz munkamódszereiket, emberi fogyatékosságaikat bírálják. Ez az utóbbi annál ls veszélyesebb „álláspont", mivel ha elfogadnánk, utóbb azon vennénk észre magunkat, hogy a vezetői beosztás egyben a bírálat ellen ls „Immunitást" jelent. Ez rövidesen oda vezetne, hogy legjobb esetben is csak a kétkezi, nem vezető beosztásban levő dolgozókat lehetne bírálni. Előfordult az ls, hogy a megbírált kijelentette: „A vád teljeseó alaptalan, de nem akarom visszautasítani, mivel könnyen azt mondhatnák, nem tűröm el a kritikát". Elfogadhatjuk, helyeselhetjük az ilyen álláspontot? Ha Igen, jóformán észre sem vennénk, és máris átesnénk a 16 másik oldalára; szabad folyást engednénk az alaptalan, üres rágalomnak, kétes értékű és szándékú locsogásnak. Emberek vagyunk valamennyien. Kevés olyan akad közöttünk, mint például az egyik országos hírnévnek örvendő állami gazdaság többszörösen kitüntetett igazgatója, aki az egyik beszélgetésünk alkalmával a következő értelemben nyilatkozott: amíg munkatársaim szemembe mondják hibáimat, tudom, nincs komoly baj, szeretnek, becsülnek, egyet akarunk valamennyien. A baj ott kezdődnék, ha a gyűléseken, értekezleteken hallgatnának, és a hátam mögött rónák fel hibáimat. Az emberek többsége azonban viszolyog a bírálattól. Különböznek egymástól abban, hogy kl mennyire képes hallgatni a józan észre. A bírálat, ha néha kellemetlenül érinti ls az embert, az együvétartozás, az egymásért ^^ érzett felelősség egyik sajátos meg- PJ»1 nyilvánulása, vagy legalábbis annak WÄJ kellene lennie. Ahhoz, hogy ezt a gondolatot valaki teljes mélységében meg- 19B8. értse, tudatosítsa, az egyetemi végzettség sem mindig elég, ha az illető l

v- 1% nem áll mindkét lábbal a marxizmusleninizmus betonszilárri tálain. #1 SZARKA ISTVÁN ^