Új Szó, 1966. március (19. évfolyam, 59-89. szám)

1966-03-04 / 62. szám, péntek

íEiiMöIillllUIIUIIIIIlIllllllllHII h ír m o za i k umu Péntek, március 4. A Nap nyugszik kor. A 13.52, nyugszik: órakor. kel: 6.20, 17.32 óra­Hoid kel: 5.16 NÉVNAPJUKON SZERETETTEt KÖSZÖNT1ÜK KÁZMÉR nevü kedves olvasóin­kat. időjárás A völgyekben reggel köd. Nap­közben kevés felhő. Várható legmagasabb hő­mérséklet 9—14 fok. Mérsékelt, délnyugaton erősödő délkeleti szél. Nyugaton és északnyugaton később fokozódik a felhőzet. olvastuk Az amerikai nemzeti akadé­mia felhívására tudósok cso­portja foglalkozott azzal a kér­déssel, hogyan lehetne befolyá­solni az időjárást. A tudomá­nyos kutatás megmutatta, hogy ezen a téren sokkal nagyobb nehézségeket kell leküzdenie az emberiségnek, mint azt ed­dig gondoltuk. Az amerikai tu­dósok leszögezték, hogy az ilyen irányú kísérletek még csak kezdeti stádiumban van­nak. Példaként említették az úgynevezett — „felhőfejést". Ez tulajdonképpen ezüstjodid juttatása a felhőbe, hogy a megadott helyen és időpontban előidézhessék az esőt. Ez azon­ban csak kezdetleges módszer. A probléma nagyságára jellem­ző, hogy például még ma sem tudjuk a repülőtereket ködte­leníteni. A következő években az amerikai meteorlógusok kb. 30 millió dollárt akarnak for­dítani arra, hogy az idegenfor­galmi központokat napfényessé tegyék és az ültetvényeket bármikor természetes esővel áztassák. A meteorológusok mindenekelőtt jelentékenyen nagyobb és tökéletesebb számí­tógépeket követelnek, amelyek elvégeznék a rendkívül össze­tett, bonyolult matematikai jel­adatokat. Welt am Sonntag • A BRATISLAVAI Kultúra és Pihenés Parkjában március 13-án 16 és 19.30 órakor lép­nek fel a prágai Olympik big­beat együttes tagjai -dl­i * <t> HARC A RÁK ĽLLií.i. A müncheni rákkutató konfe­rencia megállapította, hogy a rákos megbetegedések nagyobb része gyógyítható lenne, ha ide­jében felismernék. A tudósok véleménye szerint lehetővé és kötelezővé kellene tenni, hogy minden 35 éven felüli nő éven­te egyszer rákszűrésen vegyen részt. • MILOSLAV LAIPERT mér­nök, a Csehszlovák Posta igaz­gatója, Ottó Probst, osztrák közművesftési és energiaügyi miniszter meghívására március 3-án Ausztriába utazott. • DE GAULLE GONDJAI De Gaulle tábornok nemcsak a francia állam feje, hanem esszé- és memoár-író is. Ez utób­bi tevékenységéből eredően, évi 20—30 ezer frank szerzői díj­ban részesül. Jelenleg éppen a minden francia állampolgárra kötelező adóbevallási ívet töl­ti ki, és izgatottan várja, meny­nyi adót kell fizetnie. • FENNÁLLÁSA 25. évfor­dulóját ünnepelte március 3­án a Vefké Rovné-i Svetom kis­ipari termelőszövetkezet. • AZ OSTRAVAI KERÜLETI BÍRÓSÁG kétnapos tárgyalás után elutasította a halálra ítélt 23 éves Jifí Sírový fellebbezé­sét. Az elítélt 1965. július 31-én megölte Ludvik Slavik 77 éves ostravai lakost. • AZ AMERIKAI Honeywell cég szabályozó és mérő műsze­reinek kiállítását csütörtökön nyitották meg a bratislavai Technika Házában. A nyugat-pakisztáni Quetta körzete január 25-től február 15-ig állandóan megismétlődő földrengések központja volt. Sok község megsemmis&lt és mintegy 5 ezer ember vált haj­léktalanná. Képünkön: egy teljesen elpusztult falu része. (P. P. A.—CTK f elv. j • HÜSZPERCENKENT EGY Oj ÉPÜLET A görög főváros rendkívül gyors ütemben fejlődik, a sta­tisztikusok kiszámították, hogy Athén lakossága óránként 7 új lakossal gyarapodik. Azt is ki­számították, hogy a városban minden 20 percben befejezik egy ház építését. A számítások szerint a görög fővárosnak a 2000. évben csaknem ötmillió lakosa lesz. • HÉTEZER fertőző májgyul­ladásos megbetegedést jelentet­tek be a tél folyamán Horvát­ország területén. • SZLOVÁK FILOZÓFIAI TÁRSASÁG ALAKULT A Szlovák Tudományos Akadémia mellett működő Szlovák Filo­zófiai Társaság alakuló közgyűlését tegnap tartották Bratislavában. A tanácskozáson az újonnan alakult tudományos társaság munká­jának és feladatainak kérdéseivel foglalkoztak. A Szlovák Filo­zófiai Társaság bizottságának elnökévé Igor Hrušovský akadé­mikust választották. Kár volt szerelőt hívni: a ké­szülék, hibátlan — az énekes­nőnek nincs hangja! válasz olvasóinknak OLCSOBB LETT A KACSA (CTK) — Március 4-től átme­netileg leszállítják a kacsa kis­kereskedelmi árát: a boncoiatian, első osztályú kacsa árát 22 ko­ronáról, 18 koronára, a második osztályú árát pedig 18 koronáról, 14 koronára szállították le kilo­grammonként. Egyidejűleg leszál­lították a más elárusításí formá­ban piacra kertliő kacsa árát ls. • EGY BUENOS A1RES-I FILMSZÍNHÁZBAN az idei éva­dot csehszlovák filmek bemu­tatásával nyitották meg. A Lor­raine filmszínházban naponta öt csehszlovák filmet mutatnak be. • MÁJUSTÓL KEZDVE Vö­röskő várának 10 méter magas és 12 méter széles pincéit is megnézhetik az érdeklődők. A pince egyik érdekessége a kü­lönleges szellőztetési rendszer, amely Európában csak négy várban található. • KARLOVY VARYBAN már­cius 19. és 25. között a VII. rö­vidfilm fesztiválon több mint 70 alkotást mutatnak be. A bíráló bizottság a legjobb hazai rövid­filmeket nagydíjjal jutalmazza.­A bemutatón a hazai szakembe­rek mellett részt vesznek kül­földi vendégek is. • POLIAMIDSZÁLAKAT gyár­tó vegyigyár épül szovjet se­gítséggel a bulgáriai Vidin vá­rosban. * • 12 ARANYRUDAT LOPOTT el a kanadai Winnipeg repülő­téren két ismeretlen személy — repülőtéri szolgálati ruhába öl­tözve — egy Ontarióból érke­zett repülőgépről. A tolvajok egy repülőtársaság szolgálati kocsijával hagyták el a repülő­teret; a gépkocsit később üre­sen megtalálták. • OLASZORSZAG TERKEPET ábrázolja az olasz bélyegnap al­kalmából kiadott 20 lírás érték. • A CSEHSZLOVÁK CIPŐ­IPAR divattervezői 2748 cipő­modellt készítettek elő az őszi és téli idényre. ÖREGSÉG Mily fájdalom megöregedni, mosolyogni csak, nem nevetni, színlelt bölcsességgel, remegve várni a végső fejezetre. D. Gy. Levonható-e a már kifizetett prémium? Berta Erzsébet király­helmeci olvasónk irja, hogy az állami gazdaság két mun­kásnak a sertésnevelésben vég­zett jó munkájáért múlt év decemberében 3000 korona prémiumot fizetett ki. A gazda­ság vezetője pontosan meg nem nevezett okból közölte ve­lük, hogy a kifizetett prémiu­mot vissza kell fizetniük. A Prémiumból az adót levonták. Kérdi szabályos volt-e a mun­kaadó eljárása? Az érintett dolgozók legelő­ször is tisztázzák az üzemi bizottság bevonásával, milyen alapon kérik vissza a kifize­tett prémiumot. Ha az intézke­dést szabályosnak ismerik el, beleegyezhetnek abba, hogy a prémium összegét fizetésíikből levonják. Beleegyezésük nélkül csak a döntőbírósági szerv jogerős döntése alapján von­hatják le. Ha a döntőbírósági szerv határozata ellen felleb­bezést adna be valamelyik fél, akkor a bíróság dönt. Csupán a vezető határozata alapjáin a kifizetett prémiumot levonni nem lehet (lásd a munkatörvénykönyv 122. §-át, amely felsorolja, mit lehet le­vonni a dolgozó fizetéséből annak beleegyzése nélkül). Megjegyezzük még, hogy a levonásba való beleegyzés a munkatörvénykönyv 240. § -a értelmében érvényesen csak írásban történhet. Végül az esetleges megtérí­tés esetén az adótúlfizetést az érdekeltek javára kell írni. Dr. F. |. • DRÁGUL A GYILKOSSÁG McNamara amerikai hadügy­miniszterről köztudomású, hogy mindennek a gazdaságosságát számolja. Szerinte Caesar ide­jében egy katona elpusztítása 75 centbe, a napóleoni háború­ban 3 ezer dollárba került. Ko­reában viszont egy-egy gyilkos­ság 20 ezer dollárjába került az USA-nak. A vietnami hábo­rúról még nincsenek adatok. • EGYSÉGES ÍRÁSMÓD NYUGAT-AFRIKÁBAN Áz ENSZ közoktatásügyi és tudományos szervezete március első napjaiban értekezletet ter­vez Maliban. A megbeszélésen a nyugat-afrikai államok írás­módjának egységesítéséről ós egy közös nyelv használatáról tanácskoznak. OLVASÓINK FIGYELMÉBE! Vasárnapi számunkban: „AZ UTOLSÓ RÁDLOSÜRGÜNY" — az ismert szovjet felde­rítő, Ábel ezredes val­lomása utolsó amerikai kiküldetéséről. • MÁRCIUS 6-ÁN nyitják meg a híres lipcsei tavaszi vá­sárt. A vásár 245 ezer négyzet­méteres területén 70 országból 10 ezer kiállító mutatja be gyártmányait. A rendezőség 90 országból 600 ezer látogatóra számít. A szocialista országok­ból 25 ezer szakembert várpak. • VÁLTOZNAK AZ ÍZLÉSEK Japánban ma már Ismeretlen a rituális öngyilkosság, az úgy­nevezett „harakiri", de mind­máig Japánban a legmagasabb az öngyilkosságok arányszáma: a múlt évben csak Tokióban 2900 ember követett el öngyil­kossági kísérletet. A modern öngyilkossági módok természe­tesen vezetnek, de azért akad még „romantika" is: a közel­múltban egy Japán szerelmes­pár beugrott egy működő vul­kán kráterébe. • TELEVÍZIÓKÉSZÜLÉKEK­KEL szerelik fel a legújabb tí­pusú magyar Ikarus 55 típusú távolsági autóbuszokat, A za­vartalan vételt különleges an­tenna-rendszer biztosítja. • MOSZKVAI mérnökök és orvosok közös műve a teleba­tiszkóp, amely többek között elektronikus, tv- és optikai be­rendezéseket, fényes röntgen­sugár-forrásokat tartalmaz. A készülékkel a sebészek tv-er­nyőn vizsgálhatják a betegek szöveteit, vérkeringési rendsze­rét és csontszerkezetét. • CSEMPÉSZ víz alatt járó hajót fogott el egy Svájc és Olaszország közötti tavon az olasz határőrség. A modern Ne­mo kapitány cigarettacsempé­szésre használta fel három és fél méter hosszú járművét. • A BRNÖI JÁRÁSBÍRÓSÁG tegnap ötévi szabadságvesztés­re ítélte Karel Rubrt, a brnói Csehkatolikus Charitas eláru­sítóhelyének volt vezetőjét, aki az 1959—1965. években a be­vételből 70 ezer koronát elsik­kasztott. • SAKK-ELMÉLET ES TÖR­TÉNELEM tanítását kezdték meg a moszkvai egyetemen. Az első előadáson majdnem 2 ezer hallgató jelent meg. A játék népszerüséqét bizonyítja, hogy a szovjet főváros munkahelyein és Iskoláiban létesített sakk­köröknek 93 ez r tagja van. • SANTO DOMINGÚTÚL 40 kilométernyire hatalmas tűz­vész elpusztította az állami cu­kornádültetvényeket. Két sze­mélv meghalt, 1000 ember haj­léktalanná vált, az anyagi kár több mint 100 000 dollár. • AZ ÉV első két hónapjá­ban az osztrák országutakon 8273 közlekedési baleset során 108 ember vesztette életét. • 20 000 TONNA szárított gyógynövényt szállított a múlt esztenlőben Európa, Ázsia és Amerika 35 államába a Román Szocialista Köztársaság. • A SZOCIALISTA ÁLLAMOK sajtóirodáinak képviselői feb­ruár 28-a és március 2-a kö­zött értekezletet rendeztek Var­sóban, amelyen az együttműkö­dés tökéletesítésének kérdései­vel foglalkoztak. • A Fülöp-szigetek katolici­zálásának 400. évfordulója al­kalmából adott ki bélyeget a spanyol posta. • A SZLOVÁKIAI OLVASÓK számára 288 újság jelenik meg évi 443 millió példányban, még­pedig 12 napilap, 113 hetilap és 77 havi folyóirat. 1*11 mikor M BRATISLAVA 9 HVIEZDA: Romulus és Re­mus (olasz) 15.30, 18, 20.30, • DUKLA: A repülő Clipper (NSZK) 15, 17.45, 20.30, • METROPOL: Torinóban történt (olasz) 15.30, 18, 20.30, 0 SLOVAN: Seriff a rács mögött (szlovák) 15.30, 18. 20.30, • POHRANIČNÍK: A klnal szegfű titka (NSZK) 15.45, 18.15, 20.45, • TATRA: A nagy föld (USA) 15.45, 19.30, • NIVY: Ko­mikus a tartalékban (NDK) 17.30. 20, • PRAHA: Négy gazság (fran­cia) 10.30, 13.30, 16, 18.30, 21, • PALACE: A nevetés rabságában (francia) 22 0 MLADOSŤ: Akasz­tófahumor (angol) 17.30, 20. KOSICE • TATRA: Winneou II. (NSZK). • SLOVAN: Omlcron (olasz), • PARTIZÁN: Musztángok (USA) • DUKLA: Dzsessz-revü, • ÜSMEV: Az éjszaka fényei I. II. (olasz). szinháx BRATISLAVA • NEMZETI SZÍNHÁZ: Jenuta (19), • HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Szenttvánéjt álom (19), • 0| SZÍNPAD: My fair Lady (19.30). KOSICE 0 MA: Özvegyek menedéke, 0 HOLNAP: Barátom Bunbury. MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZ • Losonc: Haramiák (19.30). rádió BRATISLAVA (magyar adás): 7.00: Hírek. Idöjárásjelentés. Mű­sorismertetés. 7.15: Népi muzsika. 7.50: Hírek. 12.00: Hírek. 12.10: Családi kör. (Ism.) 12.30: Rövid zenés műsor. 15.00: Belpolitikai műsor. 15.15: Dalok gitárkíséret­tel. 15.30: Hírek. 15.40: Hangos híradó. televízió BRATISLAVA 9.30: Iskola-tv. Matematika 13. (ism.) 10.00: Mexikó és művészei. 10.25: Nem gordiuszi csomó. 10.55: A lány. TV-Játék. 12.00: TV híradó. 17.40: Takarmányozást tanfolyam 3. (ism.) 18.10: Kezek a kamera előtt. 19.00: TV híradó. 19.20: Mezőgazdasági Jegyzetek. 19.35: Az utazó kamera. TV-ri­port Bécsből. 20.05: Utazás Htperbáriftba 3. rész, 20.25: Beszélgetés az Irányításról. 21.05: Versek. 21.30: TV híradó. 21.50: Tél a hegyekben. Riport at Alacsony-Tátrából. 22.00: A Semafor együttes műso­ra. 22.45: Hírek. BUDAPEST 8.05: Orosz nyelv. 9.05: Tanulmányt kirándulás. 9.35: Lohengrin-védjegy (magya« rul beszélő nyugatnémet film Ism.). 10.25: Yma Sumac (szovjet kt»" film Ism.). 13.35: Orosz nyelv. 14.30: Tanulmányi kirándulás. 16.45: Angol nyelv. 17.10: Fizika. 18.10: Az Iskola-tv postája. • Magyarországi Jelentések szerint a magyar gyűjtők 196S első nyolc hónapjában összesen 20 millió forintot költöttek bé­lyegre. Miután 130 ezer szervezett bélyeggyűjtő van az országban, egy gyűjtő 150 forintot költ érté­kes szenvedélye kielégítésére. • Az olasz posta ebben az év­ben külön sorozattal emlékezik meg az Olasz Köztársaság fenn­állásának 20. évfordulójáról. 0 MILLIOMOS MACSKÁK New Yorkból jelenti a Reuter: — Az már többször előfordult, hogy macskák örököltek állat­kedvelő gazdáiktól jelentékenyebb összegeket, az azonban ritkaság, hogy macskák után örököljenek — az emberek. Pedig ez történt néhány nappal ezelőtt, amikor a kaliforniai egyetem 20 millió ko­rona értékű összeget örökölt egy 1963-ban elhunyt bankár négy macskája után. A bankár egész vagyonát egyedül álló titkárára és négy macskájára hagyta azzal, hogy azok után az egyetemre széli a vagyon. Egy évvel ezelőtt meghalt a titkár és elpusztult két cica, néhány hónappal ez­előtt a másik két egerészd Is boldogabb vadászmezőkre költö­zött.

Next

/
Thumbnails
Contents