Új Szó, 1966. március (19. évfolyam, 59-89. szám)

1966-03-28 / 86. szám, hétfő

'Világ proletárjai, egyesüljetek! S Z LO VÁ KII KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPLLAPJA Bratislava, 1966. március 28. HÉTFŐ • XIX. évfolyam 86. szám • Ara 30 fillér ť volt ilyen csöppnyi barna lány; / nőtt, nőtt, míg nagyra nőtt, \ A feltámadt gyerekkor virággal és mosollyal. Munkatársaink a járási pá rtk onferenciákr ól JELENTŐS JAVASLATOK A KONGRESSZUSI TÉZISEK SZELLEMÉBEN Tegnap befejeződtek a járási pártértekezletek, melyeken újból részt vettek a CSKP és az SZLKP elnökségének tagjai, a Központi Bizottság tit­kárai, valamint a pártszervek és a kerületi párt­bizottságok vezetői. Az értekezlet küldöttei a XIII. pártkongresszus téziseire fordították figyel' műket és értékes javaslatokat tettek az elkövet­kező időszak pártmunkáját illetően. A járási pártértekezletek így a CSKP XIII. kongresszusa előkészítésének jelentős szakaszává váltak. BRATISLAVA Társadalmunkért, a szocializ­mus építéséért érzett mély fe­lelősség jellemezte Bratislava kommunistáinak kétnapos ta­nácskozását. Jozef Zrak mérnök, docens, vezetőtitkár beszámolójában leszögezte, hogy a pártszervezetek számá­ra a legfontosabb teendőt a le* nini munkamódszerek és mun­kastílus meghonosítása, s a XII. pártkongresszus következ­tetéseinek valóraváUása jelen­tette. A város kommunistái ugyanakkor jó eredményeket könyvelhetnek el az új gazda­sági rendszer bevezetésében és a termelés más szakaszain. Pél­daként említhetjük, hogy az üzemek a párt felhívására az elmúlt évben 211 millió korona tervtúlteljesítést értek el. A gazdasági sikerek mellett erő­södött a dolgozók erkölcsi-poli­tikai egysége, valamint a párt vezetőszerepe és tömegbefolyá­sa. Ezek a sikerek annál in­kább jelentősek, mivel a sze­mélyi kultusz következmé­nyei felszámolásáért folytatott egészséges, s a társadalmi ha­ladást előmozdító folyamata mellett jócskán találkozhattak káros jelenségekkel is, és szin­te egyidőben kellett megküz­deni a dogmatizmus és libera­lizmus megnyilvánulásaival. A beszámoló részletesen ele­mezte a városfejlesztés problé­máit, foglalkozott az ifjúság nevelésének kérdésével, s rá­mutatott a lakásépítés terén fennálló nehézségekre. Az ideo­lógiai munka szakaszán a párt­propaganda hatékonysága ke­rült előtérbe. A tanácskozás nagy figyel­met szentelt a tézisek és az új gazdasági irányítás rendszeré­nek. A felszólalók mindegyike helyesnek és eredményesnek ítéli az új irányítási rendszert, azonban — különböző munka­szakaszok szerint — bírálták azokat a felemás kísérő Jelen­ségeket, melyek hátráltatják az alapelvek következetes megva­lósulását. A városfejlesztéssel kapcso­latban felmerült a bővebb jog­kör és a nagyobb gazdasági ön­állóság kérdése is, mivel a ke­rületi nemzeti bizottság nyúj­totta- lehetőségek — bár jóin­dulatban nincs hiány — nem mindig fedik a városfejlesztés növekvő igényeit. A szolgálta­tások hálózata bővítése mellett javaslatok hangzottak el a munkaidő koordinálására vo­natkozóan is. A város lakói számára minden bizonnyal ör­vendetes lesz a levegő szeny­nyezettségének további csökke­nése is. Sok hasznos javaslat, észre­vétel és bíráló megjegyzés hangzott el a konferencián. Ezek mindegyike arról tanús­kodik: az emberek komolyan veszik feladataikat, azonban türelmetlenek a visszahúzó bü­rokratikus jelenségekkel szem­ben, melyek nem egyszer aka­dályozzák a jobb eredmények elérését. Az anyagi javak ter­melésének fokozása mellett a város lakói növekvő igényeinek kielégítésa és a szocialista életstílus feltételeinek biztosí­tása jelenti számukra a legfontosabb feladatot. Tudatá­ban vannak ugyanakkor annak is, hogy a tervek és elképzelé­sek csak jobb munkával és munkafegyelemmel valósulhat­nak meg. Ezt a folyamatot se­gítette a kétnapos tanácskozás hasznos véleménycseréje, mely lendületet adhat a bratislavai pártszervezetek további munká­jának. A városi konferencián felszó­lalt Michal Sabolčík elv­társ, a CSKP KB küldöttségének vezetője. — dz — vésbé befolyásolták a műszaki fejlesztést, kevés segítséget nyújtottak a tökéletesített irá­nyítási rendszer bevezetésében. A sok fogyatékosság ellenére a járás valamennyi üzeme 1964-hez viszonyítva 16 száza­lékkal teljesítette túl termelési tervét. Az utóbbi két év — mint a felszólalók is elmon­dották — a Járás gazdasága további megalapozásának éve volt. A mezőgazdaság szakaszán szebb eredményekkel dicseked­hetnek. Az EFSZ-ek az egy hektárra eső brutto bevételü­ket 6162 koronában „ teljesítet­ték, a munkaegységek értéke 19 koronára emelkedett. Ugyan­akkor a tejhozam évi átlaga elérte a 2500 litert. A Központi Bizottság nevé­ben Miroslav Hruškovič elvtárs szólalt fel a járási párt­konferencián. Beszédében ki­emelte a járás eredményeit, út­mutatást adott a jövő évi fel­adatok maradéktalan teljesíté­sére. — th — ÉRSEKÚJVÁR NYITRA A nyitrai járási pártkonferen­cia küldöttei nagy figyelemmel hallgatták meg Ján H a n z 1 í k vezető titkár beszámolóját, mely tükörképét adta a járás pártszervezeteiben működő kommunisták kétéves munkájá­nak. A hibákra is rámutatott. Az üzemi pártszervezetek ke­Ma utazik Moszkvába pártunk küldöttsége Ma utazik Moszkvába a CSKP küldöttsége. Az SZKP XXIII. kongresszusán részvevő csehszlovák küldöttséget A. Novotný elvtárs vezeti. A küldöttség tagjai: J. L e n á r t, M. V a c u I í k, VI. K o u c k ý és O. P a v-. I o v s k ý, aki Moszkvában csatlakozik a küldöttséghez. HOLNAP KEZDŐDIK AZ SZKP XXIII. K0MGRESSZUSA Moszkva (ČTK) — Holnap, moszkvai idő szerint 10 órákor megkezdődik a Kreml Kongresszusi Palotájában a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXllL kongresszusa, melyen megvitatják az SZKP és a szovjet kormány bet* és külpolitikáját, valamint a Szovjetunió touábbi fejlő* désének feladatait, gi Kapcsolatainak lényegébe, hogy helyesen felhasznál* hassák a gazdasági törvó» nyeket. A kongresszus első ülésért a több mint ötezer küldött meghallgatja a kongresszusi főbeszámolót az SZKP Köz* ponti Bizottsága tevékenység géről. A beszámolót a Köz* ponti Bizottság nevében Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának első titkára tartja. A küldöttei még a keddi ülésen .{negis* merkednek az SZKP Közpon* ti Ellenőrző Bizottságának beszámolójával, majd vita következik. Alekszej Koszigin, a Ml» nisztertanács elnöke tart még beszámolót az új szov* jet ötéves terv irányelvei-" ről. Többek között értékelt az öt héttel ezelőtt elindított nyilvános vitát. Nem hivatalos feltételezés sek szerint a kongresszust tárgyalások 10—12 napig fognak tartani. Az SZKP Központi Bizott* sága meghívta Moszkvába a testvéri marxista pártok és több demokratikus párt kül* döttségeit. Eddig kb. 50 kül* döttség érkezett meg a szov* jet fővárosba. A kongresszusi így alkalmat nyújt, a pártol? közti nézetcserére. Már az előkészületei? meg* mutatták", hogy a kongresz* szuson konstruktív vita vár* ható. A tanácskozás légkörét a nyugalom, a megfontolt* ság fogja jellemezni min* dennemű hivalkodó pompa nélkül. A szovjet közvéle* mény nagy érdeklődéssel várja az eseményeket. Az SZKP másfél évvel ezelőtt mélyen és részletesen ele* mezte eddigi politikáját, de ennek" ellenére számos kér* dós megválaszolatlan ma* radt. A nemzetközi közvéle* mérty is Moszkva felé for* dítja figyelmét. Ezt a figyel* met elsősorban a Szovjet* uniónak a kommunista moz* galomban és a világban el* foglalt szerepe váltotta ki, valamint az utóbbi években a nemzetközi kapcsolatok* ban és a kommunista mozga* lomban kialakult bonyolult helyzet. Az SZKP gazdasági prog­ramot terjeszt elő a kong* resszuson, melyet az SZKP plenáris ülésein részletesen kidolgoztak. Az SZKP már a kongresszusi előkészületek' folyamán reális politikát folytathatott, objektívan ér­tékelve a tényeket. Az SZKP egyre mélyebben behatolt a szovjet társadalom gazdasá* Nilsson svéd külügyminiszter Prágában (fiTKj — Torsten Nilsson svéd külügyminiszter tegnap kíséretével Prágába érkezett. A svéd külügyminisztert Vác­lav Dávid hívta meg egyhetes látogatásra. A ruzynéi repülőtéren Vác­lav Dávid külügyminiszter üd­vözölte a svéd vendéget. A fo­gadtatáson Jelen voltak a kül­ügyminisztérium vezető dolgo­zói, Bagge svéd nagykövet és az északi országok diplomáciai képviselői. Buddhista tüntetések a saigoni kormány ellen • WASHINGTON SEGÍTSÉGET KÉR SZÖVETSÉGESEITŐL • TÜNTETÉS OTTAWÁBAN ÉS RÓMÁBAN A VIETNAMI AGRESSZIÓ ELLEN • AMERIKAI VESZTESÉGEK LAOSZBAN Saigon (ČTKJ — Huéban tegnap 20 ezer buddhista tün­tetett a katonai junta ellen. A tüntetők közt dél-vietnami ka­tonák is voltak, akik amerikaellenes jelszavakat hirdettek. Az alapszervezetek közel 400 küldötte tárgyalta meg a járá­si pártszervezet kétéves tevé­kenységét és feladatait. A ta­nácskozáson részt vett a CSKP Központi Bizottságának kül­döttsége Vojtech D a u ta­né r elvtárs vezetésével. Az utóbbi néhány évben az érsekújvári járásban lényege­sen fokozódott a fejlődés üte­me, s ezt Michal Sucha, elvtárs, a járási pártbizottság vezető titkára beszámolójában számos számadattal bizonyítot­ta. Alig egy évtizede a Járás még szinte teljesen mezőgazda­sági jellegű volt. A lakosság többsége még ma is a mező­gazdasági üzemekben dolgozik, de az elmúlt két-három évben 1059-eI nőtt az iparban foglal­koztatottak száma. A mezőgazdaság problémái­val foglalkozó felszólalók az új irányítás kapcsán a mező­Folytatis a 2. oldalon) Ugyanabban az időben Sai­gonban ezer buddhista diák til­takozott a katonai kormány és az amerikai csapatok jelenléte ellon. Szombaton 500 diák kor­mányellenes jelszavakat hirdet­ve vonult fel Saigon utcáin. A Sunday Telegraph washing­toni tudósítója szerint az ame­rikai kormánykörök egyre na­gyobb nyomást gyakorolnak szövetségeseikre, hogy nyújtsa­nak segítséget a vietnami há­borúban. Washingtoni diploma­ták állítólag kijelentették, hogy Nagy-Britannia sem kivétel, és már beleegyzeését is adta. Ezt a hírt azután tették köz­zé, hogy Healey angol hadügy­miniszter kijelentette: „Nagy­Britannia nem akar katonákat küldeni Vietnamba." Ottavában, Kanada fővárosá­ban több ezren tüntettek az USA vietnami agressziója el­len. A helyi lakosokon kívül montreali, torontói és más vá­rosokból érkező diák- és mun­kásküldöttségek is részt vettek a tüntetésen. Rómában tegnap hatalmas tüntetés volt a vietnami hábo­rú ellen. Ez a tüntetés jelen­tette a háromnapos békekam­pány kicsúcsosodását. A Piazza del Popolo téren több ezer em­ber fejezte ki szolidaritását a dél-vietnami nép függetlenségi harcával. HARCOK LAOSZBAN Hanoi — Laoszból érkező hírek szerint az Egyesült Ál­lamok és szövetségesei már­cius elején több csapaterősítést küldtek Xieng Khouang laoszi tartományba. A hazafias erők a lakossággal együttműködve, már az első napokban veszte­ségeket okoztak az ellenség­nek, nagy mennyiségű kato­nai felszerelést zsákmányoltak. Március 15 és 20 között a ha­zafias erők Phou Khout mellett visszaverték a kormánycsapa­tok tíz zászlóaljának támadá­sát. Amerikai repülőgépek már­cius 24-én már harmadszor tá­madták Khang Khait. A táma­dások a kínai gazdasági és kulturális misszió épülete el­len összpontosultak.

Next

/
Thumbnails
Contents