Új Szó, 1966. március (19. évfolyam, 59-89. szám)
1966-03-25 / 83. szám, péntek
A magyar nagykövet sajtóértekezlete Cséby Lajos, a Magyar Népköztársaság csehszlovákiai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete Magyarország felszabadulásának 21. évfordulója alkalmából tegnap Prágában sajtóértekezletet tartott, amelyen ismertette a Magyar Népköztársaság politikai, gazdasági és kulturális fejlődését az elmúlt időszakban. A nagykövet a sajtóértekezleten kiemelte a szocialista országok politikai együttműködésének jelentőségét s elítélte a kínai szakadárok egységbontó törekvéseit. A magyar külpolitika fő célkitűzéseit a következő feladatokban jelölte meg: harc a szocialista országok egységének megteremtéséért, a tőkés országok munkásosztálya harcának, az afrikai, ázsiai és latin amerikai nemzeti felszabadító mozgalom a békés egymás mellett élés poliA FIJET VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGÁNAK NYILATKOZATA (CTK) — A FIJET — a turisztikáról írók, újság- és közírók nemzetközi szövetségének végrehajtó bizottsága Ötátraíüreden március 20—24-ig ülésezett. A négy földrész 29 országában ténykedő szervezeteket képviselő szövetség végrehajtó bizottságának ülésén elhatározták, hogy a FIJET legközelebbi kongresszusát ez év novemberében Izraelben rendezik meg. tikájának békeharca és az atomháború elhárítására Irányuló törekvések támogatása. A nagykövet kijelentette, hogy a Magyar Népköztársaság teljes mértékben támogatja a CSKP-t és a csehszlovák kormányt a nyugatnémet militarizmussal szemben elfoglalt álláspontjában. A Magyar Népköztársaság kormánya nagy jelentőségűnek tartja a Szovjetunióval való szoros politikai és gazdasági együttműködését és kül politikája egyik fő feladatának — a vietnami harcoló nép érdekének a nemzetközi munkásmozgalom egységének megteremtését látja. A csehszlovák— magyar kapcsolatokról kiemelte az országaink közötti politikai egység jelentőségét, majd nagyra értékelte a Csehszlovákia és Magyarország közötti együttműködést mind politikai, mind gazdasági és kulturális téren. (—sm) TUDOMÁNYOS ÉRTEKEZLET (CTK) — Fábry István, az SZNT helyi gazdálkodási bizottságának elnöke, tegnap megnyitotta Smolenicén azt a háromnapos, országos, tudományos értekezletet, amelynek résztvevői a helyi gazdálkodási üzemek által nyújtott szolgáltatások továbbfejlesztését megalapozó gazdasági s jogi feltételekről tanácskoznak. A konferencián részt vesznek NDK-beli és lengyel vendégek is. Százmillió korona értékű felajánlások a XIII. pártkongresszus tiszteletére VIETNAM (ČTK) — Tegnap Prágában tanácskozásra jöttek össze építőiparunk vezető dolgozói, hogy az Idény megkezdése előtt megvitassák a főváros további kiépítésével kapcsolatos feladatokat és a jó eredményt megalapozó munkamódszereket. Ludvik Cerný Prága főpolgármestere az értekezleten arról tájékoztatta a jelenlevőket, hogy a fővárosi nemzeti bizottságok és az Illetékes minisztériumok mintegy 14 milliárd koronát ruháznak be a Prága területén tervezett építkezésekbe, a negyedik ötéves tervidőszak éveiben. szlovákiai kerület földművesei. Felajánlották, hogy terven felül 21 500 mázsa húst, mintegy 7 millió liter tejet és több mint 6,5 millió tojást adnak n közellátásnak. Sámuel Takáč mérnök, építésügyimlniszter közölte, hogy egyrészt sor kerül a prágai építővállalatok jelentős kitér jesztésére, másrészt számos építővállalat a fővárosba költö zik, közöttük építőanyagokat gyártó vállalatok öt főigazgatósága, továbbá a katonai építővállalat, a vasúti építővállalat, néhány nemzeti vállalat stb. Prágában mintegy 3000 ipari tanuló számára kell tanintéze tet építeni. ÖT ÉV ALATT további 151 800 lakás épül Szlovákiában (CTK) — A negyedik ötéves tervidőszakban 151 800 lakásnak — közülök saját erőből 56 000-nek — kell felépülnie. Az egyéni lakásépítés jelentős mértékben hozzájárulhat a lakásprobléma megoldásához. Az elgondolások szerint sor kerül különálló kis családi házak, kettős családi házak, továbbá kétszintes családi házakból álló utcasorok, valamint nyílt udvarú családi házak és csoportosított családi házak építésére. Az illetékes tervezők már a közeljövőben kidolgozzák az egyes háztípusok mintaterveit. Jelentősen nagyobb eszközök állnak majd rendelkezésre az említett típusú házakkal beépített területek közművesítésére is. Az előirányzat egy-egy lakásra átlag 10 000 korona. ELŐKÉSZÜLETEK az áramszolgáltatás és a fűtés új árrendszerére (ČTK) — A központi villamosenergia igazgatóság irányításával megbízott miniszter tanácsadói testülete tegnap megvitatta az áramszolgáltatás és a fűtés új árrendszerére tett javaslatot. Az elsősorban a nagybani fogyasztókat érintő új árrendszer valószínűleg jövő év Január 1-től lép érvénybe. Az SZKP kongresszusa előtt Moszkvába készül az OKP küldöttsége Róma (ČTK) — Az Olasz Kommunista Párt küldöttségét az SZKP XXIII. kongresszusára Luígi Longo, a párt főtitkára vezeti. A küldöttség hétfőn indul a Szovjetunióba, s tagjai közt ott van az UNITA főszerkesztője, valamint a párt központi bizottságának három további tagja. Az Albán Munkapárt visszautasította a meghívást Tirana (ČTK) — Az Albán Munkapárt lapja — a Zeri 1 Popullit — március 22-én közzétette, hogy az Albán Munkapárt Központi Bizottsága visszautasította meghívását az SZKP 23. kongresszusára. Megérkezett a mongol pártküldöttség Moszkva (ČTK) — A Mongol Népi Forradalmi Párt küldöttsége, amelyet Cedenbal, a Központi Bizottság első titkára vezet, tegnap megérkezett Moszkvába. A küldöttséget A. Mikojan, az SZKP KB Elnökségének tagja fogadta a repülőtéren. ROSCSIN LETT CARAPKIN UTÓDJA Genf (ČTK) — Alekszej Ros csin vette át a 18-hatalmi leszerelési bizottság ülésén a szovjet küldöttség vezetését. Az új szovjet küldöttet Szemjon Carapkin a szovjet küldöttség eddigi vezetője mutatta be a többi küldöttségnek a 18-hatalmi leszerelési bizottság csütörtöki ülésén. S. Fischer amerikai küldött, aki a szovjet küldöttel együtt a bizottság alelnöke, köszönetet mondott Carapkinnak munkájáért és sok sikert kívánt neki új megbízatásában. A küldöttek felállva tapssal búcsúztak Carapkintöl. Carapkin 1962 márciusától állt a szovjet küldötség élén. Tegnap Párizson keresztül Moszkvába utazott. A 18 HATALMI LESZERELÉSI BIZOTTSÁG 251. ÜLÉSE Genf (ČTK) — Március 24-én már reggeli 9 órakor kezdődött a 18 hatalmi leszerelési bizottság 251. ülése résztvevőinek tanácskozása az atomfegyverek további elterjesztésének meggátlását célzó szerződés javaslatáról. A vitában felszólaltak Olaszország, Brazília és Románia küldöttei. Az olasz küldött az Egyesült Államok által javasolt szerződést módosító javaslatokról kijelentette, hogy ezek az Egyesült Államok jóakaratát bizonyítják. A valóságban pusztán formális javaslatról van szó. Románia küldötte különösen azt hangsúlyozta, hogy az atomfegyverek további elterjesztésének meggátlását, s az erre vonatkozó intézkedéseket olyan lépésnek kell tekinteni, amely az általános és teljes leszereléshez, de különösen az atomháború veszélyének elhárításához vezethet. Ugyanakkor elítélte mindazokat az akciókat, amelyek — mint például a NATO, ún. sokoldalú, vagy atlanti ütőereje — az atomfegyverek közvetett terjesztését tennék lehetővé. Az Állami Műszaki Bizottság dolgozói a tegnapi, Prágában megtartott sajtótájékoztatón az önműködő számítógépek nemzetközi kiállításával kapcsolatos előkészületeket ismertették az újságírókkal. A nagyszabású kiállítás a prágai Fučíkpark brüsszeli pavilonjában ez év május 12-én nyílik meg, és négy hétig tart. Részvételét nyolc kapitalista állam: Anglia, az USA, Svédország és Franciaország, Dánia, az NSZK, Ausztria és Lichtensteln jelen(Folytatás az 1. oldalról) A KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁG külügyminisztériuma nyilatkozatot adott ki, melyben elítéli az Egyesült Államokat a mérgező vegyszerek használatáért a dél-vietnami háborúban. A Vietnami Szakszervezetek Szövetsége felhívta a világ dolgozóit és szakszervezeteit, ítéljék el az Egyesült Államokat a vegyi háború miatt. OjABB HÁBORÚELLENES TÜNTETÉSEK New Yorkban és további amerikai városokban szombatra újabb széles körű tiltakozó akciókat készítenek elő az amerikai háború ellen. New Yorkban a város központjában tiltalokzó menetet és nyilvános gyűlést rendeznek. Az akciók résztvevői többek között a bombázás beszüntetését, a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Fronttal folytatott tárgyalásokat, az amerikai katonák viszszarendelését fogják követelni. A Panamai Diákszövetség szerdán Panamában az amerikai nagykövetség épülete előtt tüntetést rendezett tiltakozásul az USA vietnami agressziója ellen. A tüntetők, akik több mint öt óráig tartották bekerítve a New York (ČTK) — Ralph Lepp amerikai atomfizikus szerdai televíziós interjújában kijelentette, nem lepődött meg, amikor arról értesült, hogy a dél-spanyolországi Palomares közelében elveszett egy atombomba, mert legalább tíz hasonlA esetről van tudomása. „Felsorolhatnék több amerikai államot, ahol szintén előfordultak hasonló esetek" — mondotta az atomfizikus. „Két atombombát Kaliforniában, egyet New Mexicóban, egy továbbit Louisianában és egyetegyet New Jerseyben, ÉszakKarolinában, Marylandban, Kentuckyban, egy továbbit pedig Georgia partjai közelében hullattak el. Tudomásom van arról is, hogy egy ilyen kevésbé ismert eset az Északi-sark vidékén fordult elő." Az amerikai hadügyminisztérium Illetékes képviselője nem volt hajlandó nyilatkozni Lepp atomfizikus adatainak helyességéről. tette be, hogy ezúton mutassa be a legkorszerűbb és legjobb minőségű termékeit. A maga nemében egyedülálló kiállítás előreláthatóan minden várakozást felülmúl. Célja, a világcégek kiváló gyártmányainak összehasonlítása, működésük ellenőrzése és műszaki értékelése. Szakembereinknek és a szocialista tábor államaiból érkező vendégeknek ily módon kivételes alkalmuk nyílik a számítógépek tanulmányozására, a tapasztalatgyűjtésnagykövetséget, az amerikai katonák azonnali távozását követelték Vietnamból. Saigon (ČTK) — A dél-vietnami hazafiak két zászlóalja tegnap SAIGONTÓL CSUPÁN 32 KILOMÉTERNYI TÄVOLSÄGBAN Phu Cuong tartományi székhely közelében támadást intéztek a kormánycsapatok ellen. Harc közben három harckocsit zsákmányoltak és azokat az ellenség ellen használták fel. A hazafiak tegnap a kambodzsai határ közelében mintegy 240 km-nyire északkeletre Saigontól megtámadták a kormánycsapatok Bu-PrangCamnu-Í helyőrséget. TILTAKOZÁS PQR T0 RÍCOBAN San jüan (ČTK) — A Porto Rico függetlenségéért ííkra szállók mozgalmának fiatal tagjai március 23-án hatalmas tüntetést rendeztek Porto Rico fővárosában — San jüanban — a Brook erőd előtti térségben. Ezzel 'juttatták kifejezésre, hogy egyetértenek a Porto-Ríco-i főiskolák végzett hallgatóival, akik az Egyesült Államok vietnami agressziója elleni tiltakozásuk jeléül kijelentették, hogy nem akarnak szolgálni az amerikai hadseregben. Bornrann testőrsége akcióba lép? Santiago de Chile (ČTK) — Mintegy 15 német náci egy fiatalembert akart elhurcolni, aki állítólag Ismeri Martin Bormann háborús bűnös rejtekhelyét. Ezt a hírt az Ercilla chilei hetilap közölte „Német kommandó akcióban a santiagói utcákon" címmel. A lap szerint tettüket március 9-én kísérelték meg Chile elővárosában. A rendőrségnek, mely a fiatalembert őrizte, sikertilt a kísérletet meghiúsítania és az egyik merénylőt letartóztatta. A 19 éves német Wolfgang Müller megszökött a Santiagótól 200 km-re délre fekvő német mezőgazdasági településről és mivel féltette élotét, rendőri védelmet kért. re és a számítástechnika mai világszínvonalának megismerésére. Ezen igyekezetükben nagy segítségükre lesznek a kiállításon megtartandó, az egyes problémákat megvilágító szakelőadások is. A számítógépek gyártásában Csehszlovákia ma még nem önellátó, s ezért szükségleteinket 1970-ig importált gépekkel va- JI] gyünk kénytelenek fedezni. Minthogy a kiállított gépek ál- lg landó üzemeltetésük során konkrét feladatokat fognak m megoldani, szakembereinknek lényegesen megkönnyítik a 0 legjobban bevált géptípusok ki- i választását. (km) * Már most biztosítsa 16 oldalas szombati számunkat! TARTALMÁBÓL KIEMELJÜK: Aranybányász — Kívánságriport Tarics Imre nemesócsai tanítóról. Az írásból megtudjuk: mi a pedagógus sikerének titka. Kassa kétszer hódolt a lejedelemnek — Szemtanú emlékezik II. Rákóczi Ferenc hamvainak hat évtized előtti hazahozatalára. A könyv ünnepe — Prágai levél. Nincs probléma? — Az élet bonyolult kérdéseit leegyszerűsítő, problémamentes szemléletről. Einstein agyveleje Josef Nesvadba elbeszélése A villamosszék árnyékában — Mit mondanak ellenfelei Abel ezredesről, a szovjet felderítő szolgálat tisztjéről. Keresztrejtvény Prága nagyszabású nemzetközi kiállításra készül Merre tart Kenya? A szovjet nagykövetség rágalmakat cáfol Nairobi (CTK) — A Daily Natíon nairobi újság tegnapi száma közölte, hogy a kenyai képviselőknek és politikusoknak ezentúl a tervezett gyűléseket egy héttel megtartásuk előtt a járási biztosnak kell jelenteniük. A gyűlés engedélyezését a járási biztosok a köz társasági elnöki irodával beszélik meg. Az intézkedéseket a jelenlegi helyzetre való tekintettel, a KANU párt országos konferenciája után vezették be. Eddig még ismeretlen, Írja Daily Natlon, engedélyezik e Kisume nyugat-kenyai városban Odlnga Oginga alelnök választási körzetének központjában a vasárnapi gyűlést, amelyen Odíngának kellene beszédet mondania. A Daily Natlon úgy véli, hogy ez a gyűlés fényt derítehány atombombát hullattak el? ne Odinga Oginga jelenlegi magatartására. Nairobi (ČTK) — A Szovjetunió nairobi nagykövetsége koholt híreknek minősítette, hogy a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság állítólag anyagi segítséget nyújtott Kenyatta elnök ellenzőinek, hogy azok befolyásolhassák az Afrikai Nemzeti Szövetség kenyai kormánypárt újjászervezéséről tartott konferenciáját. Az East Afričan Standard nairobi lap szerint a Szovjetunió nagykövetsége kijelentette, hogy e koholt hírek célja Kenya és a Szovjetunió, valamint a szocialista országok közti kapcsolat elmérgesítése. A szovjet nagykövetség kijelentése az Observer brit vasárnapi újság tudósítójának cikkére vonatkozik, aki azt állította, hogy a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság állítólag „kenyai emberei közvetítésével" kenyai politikusoknak kb. 109 ezer fontot osztott szét. (CTK) — A CSKP XIII. kong resszusának tiszteletére mái eddig is mintegy 100 millió k& rona értékű szocialista kötele zettségeket vállaltak a kelet