Új Szó, 1966. március (19. évfolyam, 59-89. szám)

1966-03-18 / 76. szám, péntek

Befejeződött a Nemzetgyűlés X. ülésszaka (Folytatái az 1. oldalról) ta, hogy ezt a munkakörüket az orvosok sok esetben a kezelőorvosok felelősségének csök­kentéséve) felületesen töltik be, mégpedig a kö­rülmények, a beteg állapotának közelebbi isme rete nélkül. Az üj szabályok értelmében, me­lyeket a déčíni, liberecl és trnavai járásban kí­sérletképpen már bevezettek, a beteg munka­képességéről a kezelőorvos dönt. A betegeket többé nem idézik be hetente a felülvizsgáló bi­zottság elé. A felülvizsgáló orvos e körzeti or­vosnak a diagnózis megállapításában, a gyógy­módok előírásában lesz segítségére. Hasonló intézkedések várhatók a szociális biztosítás te­rén is. V. Jedlička, a dél-morvaországi kerület kép­viselője felszólalásában megállapította, hogy a színvonalas egészségügyi ellátás a többi egész­ségügyi szervezet tevékenységétől, elsősorban 8 gyógyszerek előállításét és elosztását biztosí­tani hivatott intézetek munkájától függ. Fr. Toman képviselő szerint tudományos ku­tatóintézeteink évek Óta részt vesznek a nem­zetközi egészségügyi problémák megoldásában. L. Speváková képviselő az egészséges életkö rülmények biztosítását követelte. A víz és a le­vegő tisztaságának fontosságát hangsúlyozva rámutatott a lakosság egészségét veszélyeztető pernye, por és főleg a vegyiüzemek okozta ki­gfizölgések elhatalmasodására. Fr. Garaj képviselő vltafelszólalásában elmon­dotta, hogy az új törvény jóvoltából csupán a Dolný Kubín-1 Járásban több mint négyezer pol­gár nyert igényi ingyenes gyógykezelésre. Az új törvénnyel a nemzeti bizottságok és az egészségügy dolgozói is egyetértenek, mert szá­mos törvény, rendelet és hirdetmény megszün­tetésével munkájuk sokkal egyszerűbbé válik. Dr. J. Lacina az íj>arban és a mezőgazdaság­ban még fennálló egészségügyi fogyatékossá­gokra utalt „Egyetlen olyan beruházást sem szabad megvalósítani, melynél nem számítanak a komplett szociális berendezésekre" — mondot­ta, majd az egészséges táplálkozás feltételeit fejtegette. Nem sokat érünk oz alkoholmentes italok propagálásával, ha nem látjuk el megfe­lelő mennyiségben azokkal a piacot és ha azok a szeszes Italoknál is drágábbak. Ezután a tej­fogyasztás csökkenő irányzatát kifogásolta, a tejfogyasztásnak az iskolákban és a vendéglők­ben való bevezetését javasolta. Z. Závadská képviselő, az észak-morvaországi kerület, elsősorban Ostrava egészségügyi hely­zetével, nevezetesen a levegő tisztaságának problémájával és a levegő szennyeződéséből eredő népgazdasági károkkal foglalkozott. J. Matl képviselő a levegő szennyeződésével kapcsolatban a főváros egyre rosszabbodó egész­ségügyi helyzetére hívta fel a figyelmet. Kobosilova képviselő az ifjúság helyes táplál­kozásával, az iskolai étkezdék tevékenységével, B. Katolický a közellátás problémáival kapcso­latban napi étrendünkkel foglalkozott, mely nél­külözi a megfelelő mennyiségű gyümölcsöt, te­jet, főzeléket és tojást. J. Pražák a fokozott és nagyon elterjedt dohányzást kifogásolta, J». Smehlíková pedig o foglalkozási betegségekkel kapcsolatban a szilikózisról szólt, amely főleg a nyugdíjas bányászok problémája. A továb­biakban B. Kozelka, J. Bilková, V. Dobiaš, ]. Hanzlik, S. Scdlatek és ). Škula képviselők szó­laltak fel. A vita során elhangzott javaslatokkal kap­csolatban j. Krejčf miniszterelnök-helyettes ki­jelentette, hogy e füstszűrő berendezések nagy részét az egyes üzemek már üzembe helyezték, továbbiak fejlesztése pedig, különösen a cement­gyárak részére már folyamatban van. A ružom­berokl cellulózgyár részére ugyancsak készül már a páraelvonó berendezés. A gépjárműzaj csökkentése máris sikerrel járt. Ezután J. Plojhar egészségügyi miniszter kö­zölte, hogy az írásban benyújtott interpellációk­ra a képviselők harminc napon belül Írásbeli választ kapnak. Ezt követően a képviselők egyhangúlag megszavazták a népegészségügyi törvényjavaslatot, mely 1966. július 1-én lép életbe. A napirend utolsó pontjaként H. Leflerová, a Nemzetgyűlés alelnöke javaslatot terjesztett elő a Nemzetgyűlés bizottságaiban megüresedett he lyek betöltésére. A képviselők a javaslatot egy­hangúlag megszavazták. Véget ért a Nemzetgyűlés X. ülésszaka, (km) Dr. Josef Plojhar egészségügyi miniszter beszéde (Folytatás ax 1. oldalról) ségügyi szolgáltatásokat s egészségügyünk jobb megszer­vezését akarjuk megalapozni, hanem egyben azokat a sar­kalatos kötelességeket is meg­jelölni, amelyeket az egészség­védelem érdekében minden szervnek s szervezetnek és minden egyénnek ls feltétlenül teljesítenie kell. E feladatnak rendkívüli jelentőségét népgaz­daságunk új irányítási rendsze­re is kidomborítja. Az elbző irányítási rendszerben ugyanis néha ellentétesek voltak a gazdasági s a népegészségügyi érdekek, de most is arra szá­míthatunk, hogy ezek az ellen­tétek a jövőben esetleg még kirívóbbak lesznek. Az illeté­kes szerveknek, de különösen a nemzeti bízottságoknak ezért nagyon következetesen s ha szükséges, államhatalmi eszkö­zökkel is biztosítaniuk kell az egész társadalom érdekeit s a népünk egészségéről való gon­doskodással összefüggő igé­nyek kielégítését. A törvényjavaslat többek kö­zött azt Is hangsúlyozza, hogy polgártársainknak tevőlegesen kel) hozzájárulniuk a népünk egészségéről való gondoskodás­hoz. Az új törvény ezért pon­tosan megszabja az állampol­gárok ezzel kapcsolatos jogait és kötelességeit. Jogaikat ille­tően nagyon fontos az a ren­delkezés, hogy ezentúl hazánk minden polgára azonos feltéte­lek mellett ingyenesen része­sül egészségügyi szolgáltatá­sokban. Az új törvény értelmé­ben egyes nem feltétlenül szük­séges, de kivételesen nyújtott egészségügyi szolgáltatásokért, pl. kozmetikai szolgáltatáso­kért, vagy egyénileg igényelt különleges gyógykezelésért megfelelő Illetéket kell fizetni. Alkalom adódik arra is, hogy e célból külön Intézményeket létesítsünk, amennyiben a la­kosság az említett egészség­ügyi szolgáltatásokat óhajtja s azok célszerűek is. Egészségügyi létesítményeink egységes rendszere az egész­ségügyi körzetekben nyújtott szolgáltatásokon alapszik. A legmegfelelőbb betegellátás és annak érdekében, hogy polgár­társaink minél elégedettebbek legyenek a körzeti orvosok te­vékenységével, bizonyos intéz­kedéseket foganatosítunk. Az illetékesek jelenleg javaslato­kat dolgoznak ki arra, milyen legyen ezentúl a körzeti orvo­sok s a többi körzeti egészség­ügyi dolgozó munkájának tar­talma és milyen ismeretkiegé­szítő szakképzésben részesülje­nek. Pontosabban állapítjuk meg az egészségügyi körzetek terjedelmét és határát is. Intéz­kedések vannak előkészületben annak érdekében is, hogy a körzeti orvosok mentesüljenek a fölösleges adminisztrálástól és egy további javaslat a kör­zeti orvosok munkája minősé­ge szerinti fizetésének rende­zését célozza. Ezekkel az in­tézkedésekkel szorosan össze­függ az is, hogy a jövőben ke­vésbé lesznek korlátozottak a betegek s a körzeti, illetve szakorvosok közötti kapcsola­tok, így pl. a javasolt új tör­vény egyik jelenleg előkészí­tett végrehajtási utasítása ér­telmében a betegek ugyanazon kórházban vagy poliklinikán azt az orvost választhatják, akihez bizalmuk van. Ez az elv érvényesül ezentúl a ren­delőintézetekben nyújtott egyéb szakorvosi szolgáltatások terén is. Ezentúl az adott körzet sze­rint nem illetékes kórházakba is felvehetnek betegeket, ha ez indokolt és szükséges. Az említett intézkedések vég­rehajtása jelentős mértékben függ a nemzeti bizottságoktól, amelyeknek gondoskodniuk kell arról, hogy körzetükben megfelelő legyen a dolgozók munka- és egyéb környezete. Gondoskodniuk kell továbbá az egészségügyi dolgozók la­káskérdésének megoldásáról is, mert ez e dolgozók állan­dósításának egyik alapfeltéte­le. Éppúgy, mint népgazdasá­gunk más szakaszán, egészség­ügyi létesítményeinkben is a hiányos irányítás okozza a fo­gyatékosságok egész sorát. Ezért az egészségügyi szolgál­tatások terén a tervezés s az irányítás új elveit kell érvény­re juttatnunk. Egészségügyi lé­tesítményeinknek és dolgo­zóiknak az eddiginél sokkal nagyobb mértékben kell érde­kelteknek lenniük abban, hogy az általuk nyújtott szolgáltatá­sok minőségileg színvonalasak s egyben gazdaságosak ls le­gyenek és kellőképpen haszno­sítsák a rendelkezésükre álló eszközöket. Nagyobb lesz ezen­túl a vezető dolgozóknak, és­pedig nemcsak az egészségügyi intéztek s egyéb létesítmények igazgatóínak, hanem a főorvo­soknak jogköre is. A javasolt új törvény rendkívüli fontos intézkedése vonatkozik az egészségügyi szolgáltatások anyagi megalapozására. A nép egészségéről való gondoskodás terén mindinkább előtérbe lép a tudományos és kísérleti mun­kahelyek szerepe, mert ez is elválaszthatatlan a társadal­munk fejlődésében felmerülő problémák tudományos megol­dásától. A javasolt új törvény és alapvető fontosságú végrehaj­tási utasításai összesen 44 ed­dig érvényes általánosabb jel­legű jogszabályt, közülük 5 törvényt pótolnak. Sor kerül a már túlnyomórészt elavult jogszabályok felülvizsgálására is, hogy egészségügyünk sza­kaszán is egységes, korszerű, könnyen áttekinthető s érthető jogrend léphessen érvénybe. Gyarapszik a MN PARTKÜLDÖTTSÍG BRATISLAVÁBAN (CTK) — A Dán Kommunista Párt Központi Bizottságának küldöttsége Poul Emanuelnak, a Központi Bizottság elnöksége tagjának vezetésével bratislavai tartózkodása során tegnap az %ZLKP Központi Bizottságára Oltogatott. Az elvtársias légkörben le­•Ajlott beszélgetésen — me­lyen jelen volt F. Barbírek, az SZLKP Központi Bizottsága el­nökségének tagja és titkára, az SZLKP Központi Bizottságának osztályvezetői és Jozef Zrak, oz SZLKP városi bizottságának ve­zető titkára — a dán elvtársak megismerkedtek pártunk politi­kájának alapelveivel, valamint gazdasági és kulturális eredmé­nyeinkkel és távlati terveink­kel. A délutáni órákban a vendé­gek a Slovnaftba látogattak, majd az esti órákban visszatér­tek Prágába. (CTK) — A Szlovák Nemzeti Tanács földművelésügyi bizottsá­ga tegnap értékelte az 1965. év szlovákiai állattenyésztési termé­kei felvásárlásában és termelésé­ben elért eredményeket, és az idei távlatokról tárgyalt. Tavaly óta a szarvasmarha-ál­lomány 6200 tehénnel gyarapo­dott. Előreláthatóan az idén mint­egy 10—15 ezerrel gyarapszik a marhaállomány. Egy tehén átlagos évi tejhoza­ma 1964-hez viszonyítva tavaly 113 literrel több volt. Ez az ered­mény azonban még mindig nem kielégíts. * Tegnap Prágában befejező­dött az KGST tagállamok bank­képviselőinek kétnapos tanács­kozása, melyen Bulgária, Ma­gyarország, Románia, Lengyel­ország, Mongólia, az NDK, a Szovjetunió és Csehszlovákia küldöttel vettek részt. PÁLYÁJÁN KERING A KOZMOSZ 112. Moszkva (CTK) — A Szovjet­unióban tegnap felbocsátották a Kozmosz 112. mesterséges holdat. Fedélzetén tudományos berendezést helyeztek el, hogy a TASZSZ által 1962. március 16-án bejelentett programnak megfelelően folytassák a világ­űr kutatását Á Kozmosz 112. kezdeti ke­ringési ideje 92,1 perc. A ke­ringési pályának az egyenlítő síkjával lezárt hajlásszöge 72 fok. A szputnylkon elhelyezett be­rendezések szabályosan működ­nek. A földi koordinációs szá­mítóközpontban feldolgozzák az érkező adatokat. Az arab egység jegyében ért véget a kairói kormányfői értekezlet Kairó (CTK) — Az arab kor­mányfők kairól értekezletén el­fogadott záróközlemény leszö­gezi, hogy az arab országok egységesen ellenszegülnek az imperialista összeesküvéseknek és minden erejükkel harcolni fognak az őket fenyegető ve­szélyek ellen. A csütörtökön befejeződött értekezlet résztvevői leszögez­ték, hogy támogatják az ázsiai és afrikai nemzeti felszabadító mozgalmat és az arab országok szolidaritásának megszilárdítá­séra törekesznek. A kormányfők kijelentették, hogy megvédik az arab orszá­gok egységét az imperialisták fondorlataival szemben és meg­erősítették az el nem kötele­zettség politikáját, mely a gyarmati rendszer felszámolá­sán alapszik. A közlemény hangsúlyozza, hogy a kormány­fők egyhangúlag határozatot fogadtak el valamennyi napi­rendi pontról. A határozatokat nem teszik közzé. Többek kö zött az arab országok és Nyu­gat-Németország kapcsolataira is vonatkoznak. Annak ellené­re, hogy egyes arab országok már hajlandók lennének felújí­tani diplomáciai kapcsolataikat Nyugat-Németországgal, az ér­tekezlet megerősítette a kor­mányfők tavaly hozott határo­zatát a diplomáciai kapcsola­tok megszakításáról. A párizsi szovjet nagykövet De Gaulle moszkvai látogatásáról Párizs (CTK) — Valerijan Zorín, a Szovjetunió párizsi nagykövete a külföldi tudósí­tók tiszteletére adott ebéden kiemelte De Gaulle moszkvai látogatásának jelentőségét. Ki­jelentette, hogy a látogatás je­lentős esemény, mely hozzájá­rul Franciaország és a Szov­jetunió együttműködésének fejlesztéséhez. Ez megfelel Franciaország és a Szovjet­unió, de a többi ország érde­keinek is. Arra a kérdésre, lehetséges-e, hogy a moszkvai látogatás alatt aláírják a két ország barátsági szerződését, Zorin azt vála­szolta, hogy a szovjet kormány hajlandó minden olyan lépést megtenni, mely hozzájárul a két ország együttműködésének fejlesztéséhez. A LENGYEL PÜSPÖKÖK PÁSZTORLEVELE Varsó (CTK) — A Trybuna Ludu közzétette a lengyel püs­pöki kar pásztorlevelét, mely­ben magyarázatot fűznek a né­met püspökökhöz intézett leve­lükhöz. A pásztorlevél az Ode­ra—Neisse határ mellett foglal állást és beismeri, hogy a len­gyel nemzetnek nincs miért bo­csánatot kérnie nyugati szom­szédaitól, de ugyanakkor nem oszlatja szét a kétségeket a lengyel közvéleményben. A Trybuna Ludu vezércikké­ben azt írja, hogy a pásztorle­véllel át akarják hidalni az egyház és a lengyel nemzet kőzött az egyháznak a német kérdésben elfoglalt álláspontja miatt felmerült nézetkülönbsé­get. A pásztorlevél elismeri a két német állam létezését, míg a püspökök előbb nem ezen a nézeten voltak. Arra a kérdésre válaszolva, hogy De Gaulle látogatása hozzájárulhat-e a német kérdés megoldásához, Zorin meggyő­ződését fejezte ki, hogy erről a kérdésről tárgyalni fognak Moszkvában és a véleménycse­re hasznos lesz. LEVÁLTOTTAK a kubai honvédelmi­miniszterhelyettest Havanna (CTK) — Kuba Kommunista Pártjának politikai bizottsága Efigenio Ameijei­raszt, a KKP Központi Bizottsá­gának tagját, a fegyveres for­radalmi erők miniszterhelyette­sét megfosztotta katonai rang­jától, és pártfunkciójától. A politikai bizottság határo­zata közli, hogy Ameijeirasz baráti kapcsolatokat tartott fenn asszociálls, léha elemek­kel. A nyugati hírügynökségek a Granma lapra hivatkozva kö­zölték, hogy Ameijeirasz kap­csolatban állt a nemrég me­rényletkísérlet miatt letartózta­tott Cubelassal, de nem vett részt az összesküvésben. Csapatösszevonások o guineai határon Abidjan (CTK) — Houphouet­Boigny, az Elefántcsontpart Köztársaság elnöke tegnap a guineai határhoz katonai csa­patokat vezényelt. Lépését az­íal indokolja, hogy egy eset­leges guineai támadástól tar­tanak. Szerinte a guirieai csa­patok esetleg az Elefántcsont­part Köztársaság területén ke­resztül vonulnának Ghánába, hogy ott újból Nkrumahot jut­tassák hatalomra. MAR MOST BIZTOSÍTSA ÚJSÁGÁRUSAIM 12 OLOALAS SZOMBATI SZAMUNKAT A kétnyelvűség szükségességéről — Juraj Zvara és dr. Balogh­Dénes Árpád hozzászólása a kongresszusi tézisekhez. Naszvad — A színes, tarka oldalból meg­tudjuk: milyen ma az egy­kori kubikusok és napszámo­sok faluja, miért nem lehet belőle elcsábítani a fiatalo­kat, hogyan emelkedtek a sárkunyhók helyén modern otthonok. A szívnek dobognia kell — Látogatóban dr. Karol Šiška akadémikusnál, az ország határain túl is jól ismert sebészprofesszornál. Kárvallottak a vádlottak padján — Okulásul az emberi ostoba­ságról és a határtalan hiszé­kenységről. Az emlék — Rácz Olivér elbeszélése. Pergamon — egykor és ma — Hogyan él egy nagymúltú £ török város napjainkban. Az indiai „oroszlánok" — Indiai tudósítónk levele a II] Punjab államban folyó za­vargások okairól. Keresztrejtvény ^

Next

/
Thumbnails
Contents