Új Szó, 1966. március (19. évfolyam, 59-89. szám)

1966-03-16 / 74. szám, szerda

visszhang... vfssznan A plzeni Skoda Művekben különleges berendezést próbálnak ki, mely az első csehszlovák atomerőműben a reaktor alkatrészeinek kicserélését szolgálja. A gépberendezés 280 tonnás és kb. 20 méter magas. E berendezés a szocialista tábor országaiban egyedülálló a maga nemében. (I- Vlach felv. — CTK) A BÁTORKESZI SZOVETKEZETESEK KEZDEMÉNYEZÉSE Mindenki a munkahelyén BÁTORKESZIN a tézisek megvitatása során sok értékes megjegyzés hangzott el. A szövetkezetesek sürgették a mezőgazdasági gépek minőségének javítását, az alkatrészelosztás rendezését. Ugyanakkor igen helyesen rámutattak a helyi problémákra is. Zatykó István, a szövetkezet elnöke úgy látja, hogy a mezőgazdasági termelés növelését fékező hiányosságokat két csoportba kell osztani. Vannak problémák, melyeket a tagság segítségével a helyi vezetőknek kell megoldaniuk, de ugyanakkor ezek megoldása függ a felsőbb szervek hatáskörébe tartozó kérdések elintézésétől. E téren csak akkor várható javulás, ha mind a helyi, mind a felsőbb szervek következetesen végzik feladataikat. A tézisek megvitatása után a kommunisták megkezdték a szocialista kötelezettségvállalások szervezését. Nem volt könnyű dolguk, mivel elhatározták, hogy csak valóban reális, teljesíthető vállalásokat fogadnak el. A növénytermesztési és állattenyésztési csoport tagjai, valamint a komplexbrigádok traktorosai külön megvitatták vállalásukat. A sertéshizlaldában dolgozó Viglas Sándor, Klimacsek Pál és Martin Švacko egyénenként terven felül 25—30 mázsa sertéshús kitermelését vállalták. A tehéngondozók egyéni, a traktorosok és a két növénytermesztési csoport tagjai kollektív vállalást tettek. A növénytermesztési csoport, valamint a traktorosok 284 264, az állattenyésztési csoport tagjai 226 800 korona értékű vállalással köszöntik a pártkongresszust. A szövetkezet számára az említett vállalások teljesítése 510 ezer korona terven felüli bevételt jelent. A bátorkesziek kezdeményezése élénk visszhangra taiált s eddig a komáromi járás szövetkezeteiben 112 kollektíva vállalt kötelezettséget a pártkongresszus tiszteletére. —cs—A diószegi óvoda ott áll a főutcán. Szép, nagyabla kos épület. Valaha iskola volt, most a legkisebbek otthona. Ahogy benyitok az ajtón, húsz-harminc gyerekszempár tekint felém kíváncsian. Kedves gyerekek, egy csöppet sem félénkek, körülvesznek, nevetgélnek olyan őszintén, ahogyan csak ilyen kis gyermekek tudnak. — Bácsi, bácsit — kiabálják Innen ts, onnan is és körülfognak, kelletik magukat. — Köszönjetek szépen! — figyelmezteti őket az óvónéni. Katona Zsófia, aki éppen öltözteti, sétára készíti a gyerekeket. — Rosszidöben jöttem? — Nem, dehogy — mondja. — Igaz, sétára készülünk, de majd később megyünk ... A gyerekek azonban türet metlenek, rövidre kell fogni a diskurzust. Katona Zsófia elmondja, hogy mintegy kilencven gyerek jár az óvodába. Az óvoda Összevont, a gyerekek kétharmadát szlov ik '1, egyharmadát magyarul okta ák. — Hányan ve. mak a magyar részlegen? (Folytatás ai (. aldalrá!) Nagy Lajos és Geményik Zsigmond nélkül. Kassák Lajos és Hatvany Lajos írásai az első évfolyamokban sűrűn szerepeltek. Molnár Erik (Jeszenszky néven) főmunkatárs volt. A festő Désl Huber István írásainak a KORUNK adott fórumot. Az emigránsok Lukács Györgytől Háy Gyuláig, Bölönl Györgytől Barta Lajosig, Balázs Gézától Sinko Ervinig e közös szinten szóltak minden magyarhoz. Az erdélyi írókat itt vizsgáztatták más, új, egyetemesebb mértékkel: Szilágyi András és Nagy István a KORUNK felfedezettjei lettek. A Csehszlovákiából kiutasított Sarló-vezérnek, Balogh Edgárnak a KORUNK adott otthont. És az antifasizmus hány mártírja azonos a KORUNK munkatársával és mondanivalójával?! És mi? A csehszlovákiai magyar irodalom? A kiérett és kiérlelt Sarló egész gárdája Jócsik Lajostól Peéry Rezsőig itt takarította be a termést, Forbáth Imre, Kovács Károly, Sándor László, Szalatnai Rezső írásai ma már elsőrendű kultúrdokumentumok. A fiatal Berkó Sándornak a KORUNK adott költői rangot, Dömötör Teréz és Háber Zoltán, a munkásokból lett írók ugyancsak e hasábokon érlelődtek. És a KORUNKban jelent meg a paraszt Selylyei József vérkomor és mégis tündérihletésű írása a „Lósorozás Gádoroson". — Ketten. Mészáros Anna és én. A kolléganőm később jön, váltakozva foglalkozunk a gyerekekkel. — Mióta óvónő? — Alig egy éve. Most vég zem az óvóképzőt — táuúton. ÖVÚNÉNIK Galantán érettségiztem, aztán ide kerültem. Ez kissé hátrányos részemre, mert a munkám mellett el kell végeznem a képzőt. Ogy érzem, megéri... — Miért választotta ezt a pályát? Nem is tudom. Talán, mert szeretem a gyerekeket. Az ember minél többet foglal kőzik velük, annál jobban erősödik benne ez az érzés. A kisgyerekek kedvesek, őszinték, ragaszkodnak, ezt a r a gaszkodást jó érezni és viszonozni ... Megemlíti néhány szóban, hogy kétszer tartanak hetente anyanyelvi nevelést, tanítanak képzőművészetet, zenét és természetesen tornát, testedzést. Amikor Gaál Gábor 1955-ben meghalt, e helyen a következőket írtam: „A magunk halottjának tekintjük, vele egy darab szlovákiai magyar kultúrtörténet szállt sírba. Fontos fejezet volt ez, címe: KOgUNK. A KORUNK a szlovákiai magyar szellemi élet legsajátosabb házi ügye volt". És ez így volt mindenütt és — mindenképpen. A KORUNK a korszerű magyar progresszió folytonossága, összmagyar ügye, tette, történelme! Végszóként az antifasizmus magyar pergőtüze innen indult a legeredményesebben és innen ért el a legmesszebbre — nehéz, lehetetlen helyzetben, hisz a KORUNK címlapján akkor már ott díszelgett az eljövendők rossz ómenje: Cenzúrát! Kapuzárás előtt —a legválságosabb sorspillanatokban — 1938 végén Gaál Gábor egy kolozsvári előadásában — visszaés előretekintőn — így össze gezte a KORUNK munkáját ós jelentőségét: „Számolni kellett a magyar betű egész háztartásával, az épp adott magyar és külföldi... kultúrával. Számolni úgy, liogy a haladás valóban következetes arcvonalán is meglegyen a helyünk. A lap címe s a lap kialakításának belső akarata, ez a szó, hogy KORUNK — ami azt jelenti, hogy a mi uapjaink —, magyar, romániai és kelet-európai kötelezettségeken túl előírt európai, sőt ennél is egyetemesebb feladatokat is". A KORUNK egyetemes feladatot tűzött ki — Munka után mit szokott csinálni? — Többnyire tanulok. Itt Diószegen kevés a szórakozási lehetőség. Talán ezért vágyakoznak el innen a fiatalok ... * « * Mészáros Annát, a másik óvónőt a lakásán keresem fel. 0 már három éve foglalkozik a gyerekekkel. Szakképzett óvónő. — Szeretem a foglalkozása mat — mondja. — Hiszen ezért is választottam ezt a hivatást. Az ember a gyermekek közt jön rá hivatása ízére, szépségére, amikor látja a nyiladozó értelmet. F.l sem tudja képzelni, milyen kedvesek a gyermekek, milyen mély tar talmat tudnak adni az ember életének. — Nem bánta meg tehát, hogy óvónő lett? — Nem. Ezt az egyet nem. Már nehezen tudnék más Mitatást elképzelni... A két óvónő még egészen fiatal, Katona Zsófia 19 éves, Mészáros Anna 21. Még sok-sok esztendő áll előttük és sok-sok gyermek lelkében hintik el a szépség, öröm virágait. —

des— maga elé. A célkitűzés tisztasága és a valósítás eredménye egymást tükrözik ós igazolják cáfolhatatlanul. Lehetetlen megindultság nélkül a KORUNK ra gondolni. Életünk volt: ifjúságunk, férfikorunk, történelmünk! Egyik régebbi Írásom címében cáfolhatatlanul mondta kl az igazságot: „A KORUNK: történe lem". „Mi minden volt itt!" — sóhajt és ujjong előbb említett előadásában Gaál Gábor — „Ki minden írt ide! Ha összeállítanám önök előtt a KORUNK minden valahai munkatársának névsorát, s megmondanám, kik voltak itt nálunk és mik lettek például mára, úgy ezzel egyedül ki lehetne fejezni maradék nélkül a legújabbkorl kelet-közép-európai tudat egész mozgását. Kiderülne, kik kezdték itt, kik maradtak velünk, kiket vitt el a pálfordulás, kiadói tőke, megtorpanás, halál. Ne tagadjuk: csapatostul mentek át a lapon. Számosan hagytak cserben, illetve: számosakat nem követtünk mi. S ha ez negatívum: csapatostul ragyogtak fel itt először és ragyognak ma is, és ha sokan változtak ls el titkon és lassan, észrevétlenül, úgy, hogy egyszer csak már nem válaszoltak leveleinkre, valójában ilyenkor éreztük a legtudatosabban a magunk lapjain a történelem konkrét járását. Mit mondjak még?" Mit mondjunk még? FÁBRY ZOLTÁN ASSZIMILÁCIÓ VAGY A NEMZETEK KÖZELEDÉSE A VEGYES NEMZETISÉGŰ házasságokkal kapcsolatos, nemrég nyilvánosságra hozott statisztikai anyag alapján von le néhány következtetést Roman Kaliský a KULTURNf ŽIVOT 9. számában. Ezek a nagyon érdekes adatok hozzávetőleges képet nyújtanak a hazánkban végbemenő asszimilációs folyamatról is. Kaliský elsősorban vitábaszáll a statisztikai anyag feldolgozóinak nézetével, hogy a vegyes nemzetiségű házasságok emelkedő száma helyes nemzetiségi politikánkkal magyarázható. Élvekkel támasztja alá hitelt érdemlő nézetét, hogy ebben a vonatkozásban a múlthoz hasonlóan ma is döntő a nemzetek és nemzetiségek etnikailag zárt vagy atomizálódott letelepülése. Főleg az országon belüli népmozgással magyarázható tehát, hogy gyarapodik a különböző nemzetiségű emberek közti házasságok száma. Ennek a népmozgásnak két alapvető oka van: a második világháború különféle következményei (amelyek a hazai magyarságot nagy mértékben érintették) és a jelenlegi gazdaságpolitika, elsősorban a beruházások széthelyezése. A STATISZTIKA világosan kimutatja, hogy az asszimilálódás folyamata az idegen nyelvtengerben törvényszerű. Viszont érdekes, hogy általában a cseh kerületekbe emigrált szlovákoknál az asszimilálódás arányszáma nagyobb, mint a Szlovákiában élő cseheknél. (Az érdekesség kedvéért: Csehországban 1964-ben 314 ezer szlovákot és 18 ezer magyart tartottak számon, míg Szlovákiában a csehek száma 47 ezer volt. Különben az adatok gondos áttanulmányozása a mi szempontunkból is nagyon érdekes következtetésekre vezethet.) Kaliský búr egyetért azzal, hogy van bizonyos természetes, elkerülhetetlen asszimiláció is, perbe száll azzal a nézettel, amely ebben a folyamatban a nemzetek közti közeledés egyik fontos módját véli felismerni. Szavaiból kicsendül a nemzetféltés tónusa, de végeredményben, igaza van, amikor leszögezi, hogy az asszimilációnak vajmi kevés köze van a nemzetek marxista értelmezésű közeledéséhez. Cikke zárórészében jelenik meg az a két gondolat, amelyekért valószínűleg íródott. Mind a kettő kérdés tonnájában vetődik fel. Az első: „... hogyan gondoskodnak a Csehországban élő szlovákok kulturális szükségleteiről?" A második: „, . . .vajon jelenleg az ipari beruházás nem lesz-e hatékonyabb éppen ott, ahol gazdag munkaerő fonások vannak?" Ogy hiszem, mind a két kérdés megérdemli és meg is követeli a tárgyilagos marxista választ. A DUNA MÁSIK PARTJÁRÓL A MAGYAR NEMZET minapi számában Szalatnai Rezső jelentős irodalom-kapcsolati eseményként könyveli el, hogy Ctibor Stilnicky tolmácsolásában nyomdafestéket látott Madách Imre halhatatlan művének. Az ember tragédiájának sorrendben immár a harmadik szlovák nyelvű fordítása. Ezzel összefüggésben kiemeli a fordító filozófiai azonosulását a művel és tiszteletét szerzője iránt. Ennél is többet mond azonban, amikor elemzi Stítnický átkőltéséuek művészi erényeit: „szövege szépen gördül, s ritmusában, szavaiban, szóösszetételeiben, korhangulatában mindenütt az eredetit érzékelteti." Elismerőleg nyilatkozik arról ís, hogy az előző fordításoktól eltérően, amelyekre különben okkal és joggal támaszkodik, igyekszik visszaadni — általában eredményesen — a madáchi sorok tömörségét is. Ezzel megőrzi a Tragédia dinamizmusát. Csak itt-ott tapasztalható árnyalatnyi eltérés, gyakrabban szómásítás, ami viszont Szalatnai nézete szerint prozódiai okokból elkerülhetetlen. Végső következtelése az, hogy „Ez a szép, jól mérlegelt költői szöveg maradandó érték." Ettől nagyobb elismerést műfordító aligha kaphat. Most már feszült figyelemmel várjuk a szlovák szöveg színpadi előadását, amire rövidesen sor kerül a kassai Nemzeti Színház színpadán. KÉT ISMERT cseh műfordító, Kamil Bednár és Ladislav Hradský munkáját veszi bonckés alá a KRITIKA 2. számában Sziklay László. Radnóti Miklós: De mégis visszatérek, illetve Illyés Gyula: A szil és a szél című verskötetét ültették át cseh nyelvre. A kritikus véleménye szerint ennek az elismerést érdemlő irodalmi tettnek legnagyobb erőssége a szöveghűség, a magyar költők mondanivalójának szinte maradéktalan visszaadása. Ezzel szemben több bírálat hangzik el a formával kapcsolatban: „... úgy véljük, hogy éppen ennél a két költőnknél a versforma kiválasztásakor is nagyobb hűségre kellett volna törekedni." Ez még úgy ahogy sikerült Illyés esetében, de a Radnóti fordításnál Sziklay erősen kifogásolja a túlságosan szabadon megválasztott formát. Annál is inkább, mivel szerinte a cseh nemzeti kultúrában fellelhetőek adekvált formát követő irodalmi hagyományok, amelyek alkalmazása jobb eredményre vezetett volna. Sziklay minden fenntartása mellett leszögezi: „ ... szerintünk Radnóti- és lltyés-jordításuk nagyon szépen sikerült, eddigi mű veik méltó folytatása, és — remélhetőleg — népszerűvé fogja tenni a XX. század két nagy magyar lírikusát a cseh olvasók körében." A SZOCIALISTA HAZAFISÁG, az egészséges nemzeti öntudat és velük szemben a burzsoá nacionalizmus egyes megnyilvánu lásai, de főleg a különféle nemzeti illúziók — e két egymás ellen feszülő kérdéscsoport mai vetületeit taglalja elvi síkon. E. Fehér Pál az ÉLET ÉS IRODALOM 10. számában. A magyarországi példák mellett bőven utal csehszlovákiai vonatkozásokra is. Többek között megemlíti azt a tavaly] vitát, amely egyes cseh kulturális lapokban lla'sek művéről, a Svejkről szólt. V. Cerný irodalomtörténész például élesen támadta azt a körülményt, hogy a Svejk iskolai kötelezd olvasmány. E tiltakozás magyarázata, hogy nézete szerint a ,Aerék katona" semmiképpen sem jellemezheti a cseh nemzetet. A cikkíró Fučíkkal egyetértésben „társadalmi" és nem „nemzeti" típust lát ebben az irodalmi alakban és elhatárolja magát ettől a sajátos jellegű nemzetféltéstől, mondván: „...még manapság is mennyire szentnek tekintik némelyek a nemzeti illúziót a tények kényszerítő erejével szemben is." AZ 1848 AS MAGYAR SZABADSÁGHARC romantikus értékelését célbavéve főleg arra mutat rá, hogy a magyarországi nagyközönség szemében még minden részletében nem világos ennek a történelmi eseménynek igazi jellege. Sokan még nem mérték fel, hogy a szabadságharc haladó volt, mert polgári reformokért és a nemzeti függetlenségért szállt síkra. Viszont ez a forradalom éppúgy, mint az akkori uralkodó ideológia, semmiképpen sem volt demokratikus. A nemzeti illúziókat táplálta továbbá, hogy a magyar történetírás hosszú ideig elhomályosította a mamagyar nemzett mozgalmak más népeket elnyomó vonásait. É. FEHÉR PÁL ilyen nemzeti illúziókeresést lát nálunk is a néhány hónappal ezelőtti vitában, amely Stúréknak 1848-ban betöltött szerepével foglalkozott. Ezzel összefüggésben leszögezi: „Sokan vannak olyanok jpéldául Daniel Rapant professzor a Slovenská literatúrában, vagy részint Vladimír Mináč a Kultúrny ___ žtvotbanf, akik azt a kétségtelen és tragikus tényt, hogy Kos. QjQ suth ellenséges magatartása miatt Stúr és a szlovákok a bécsi kamarillánál kerestek és találtak támogatást — részben pozitív, lgM nemzetformáló gondolatként értelmezik." Az ilyen nem marxista felfogással szemben hivatkozik L. Novomeskýnek a Slovenská M. JJ literatúra idei 1. számában megjelent Korforduló című tanulmányára, amelynek gondolati magva a következő mondat: „Nemzeti ar öntudatunknak — a mai nyelven szólva — internacionálisabb f% nak kell lennie minden nagy nemzetnél." G. I.