Új Szó, 1966. március (19. évfolyam, 59-89. szám)

1966-03-01 / 59. szám, kedd

1 psr­Közéi let Üdvözlő távírat (ČTK) — Jozef Lenári minisz­terelnök Pham Van Dong elv­társnak, a Vietnami Demokra­tikus Köztársaság miniszterel­nökének 60. születésnapja al­kalmából üdvözlő táviratot kül­dött. Ülésezett az Állami Pénzügyi, Ár­és Bérbizottság (ČTK) — Az Állami Pénzügyi, Ar- és Bérbizottság tegnap meg­tartott második plénumülésén B. Sncharda miniszter, a bi­zottság elnöke irányításával a dolgozók anyagi érdekeltségét érintő problémákról tárgyalt. Az új népgazdaságirányításí rendszer bevezetésével kapcso­latban hangsúlyozta, hogy a közgazdaságunk felépítésében szükséges módosításokat meg­alapozó intézkedések gyors végrehajtásától függ a további egészséges gazdasági fejlődés s a lehető legnagyobb haté­konyság elérése. E feladat ma­radéktalan teljesítése eredmé­nyesen befolyásolhatja gazdasá­gi mérlegünk kiegyensúlyozá­sát, közgazdaságunk ez évre tervezett fejlesztését, s a ne­gyedik ötéves tervidőszak fel­adatainak előkészítését is. Az ennek érdekében előirányzott Intézkedéseket ezért még ez idén végre kell hajtani, hogy még az 1966-os évben elérhes­sük az első pozitív eredménye­ket. Prágában megkezdődött az SZVSZ ülése (ČTK) — Tegnap a délutáni órákban Prágában megkezdő­dött a Szakszervezeti Világszö­vetség elnökségének ülése. Az ülésen jelen van: Renato Bi­tossi, az SZVSZ elnöke, Louis Saillant, az SZVSZ főtitkára, Benőit Frachon, Ignacy Loga­Sowinski, Miroslav Pastyŕík, En­rique Pastorino, Benedicto Cer­queira, az SZVSZ alelnökei, to­vábbá a Szovjetunió, az NDK, Kuba, Kína és Indonézia szak­szervezeti képviselői, az SZVSZ titkárságának és ellenőrző bi­zottságának tagjai. Eredményes a város­és falufejlesztés (ČTK) — A Szlovák Nemzeti Tanács elnöksége mellett mű­ködő város- és falufejlesztési bizottság tegnapi ülésén, melyet Fábry Zoltán, a bizottság elnö­ne vezetett, megállapították, hogy Szlovákiában tavaly a fejlesztési akció keretében több mint egymilliárd korona értékű munkát végeztek. A vá­rosok és falvak szépítésére több mint 97 millió brigádórát fordítottak. Az ülésen, amelyen jelen volt Štefan Gašparik, a város- és falufejlesztési kormánybizottság elnöke, megtárgyalták az ez évi feladatokat is. Tudományos együttműködés (ČTK) — E napokban befe­jeződött Prágában a Román Akadémia és a Csehszlovák Tudományos Akadémia küldött­ségeinek tanácskozása. A két tudományos intézmény képvise­lői tegnap aláírták a Csehszlo­vák Tudományos Akadémia és a Román Akadémia együttmű­ködési egyezményét. Hazaérkezett a CSSZBSZ küldöttsége (ČTK) — Z d e n č k Fier­Ilngernek, a Csehszlovák —Szovjet Baráti Szövetség el­nökének vezetésével tegnap a Szovjetunióbői visszatért Prágá­ba a CSSZBSZ Központi Bizott­ságának küldöttsége. A CSSZBSZ képviselői Moszk­vában részt vettek a Szovjet— Csehszlovák Baráti Társaság II. össz-szövetségi konferenciáján. A küldöttség tagjai aláírták a két testvéri szervezet együtt­működéséről szóló tervet, majd ellátogattak Jerevánba, az ör­mény SZSZK fővárosába. A küldöttség fogadására a prágai főpályaudvaron megje­lent Sztyepan Vasziljevies Cser­vonyenko, a Szovjetunió prágai nagykövete is. Fierlinger elvtárs a Csehszlo­vák Sajtóiroda tudósítóját tá­jékoztatta a két szervezet együttműködési tervéről, mely az egyes körzetek, városok, üze­mek tudományos intézetek és is­kolák közti kölcsönös baráti kapcsolatok elmélyítését tar­talmazza. A megegyezés értelmében bő­vül a két ország ifjúságának kapcsolata, és a turistacsopor­tok látogatása. Azankívül tele­víziós versenyt is rendeznek, Az Állami Irányítási és Szervezési Bizottság ülése (ČTK) — Az Állami Irányí­tási és Szervezési Bizottság teg­nap Prágában ülésezett. Jóvá­hagyta az Allamszervezési és Igazgatási Intézet létesítésére tett javaslatot. Az irányítás és szervezés tudományos színvona­la emelésének követelményével összhangban az intézet tudomá­nyos kutatómunkát folytat, do­kumentumokat dolgoz fel az ál­lamszervezés területéről és ta­nácsadó tevékenységet végez. A bizottség megtárgyalta Álois Indra közlekedésügyi mi­niszter beszámolóját az új terv­szerű irányítási rendszer beve­zetéséről a közlekedésben. Ota Šik, a Csehszlovák Tudományos Akadémia ökonómiai Intézeté­nek igazgatója az új irányítási rendszer további kidolgozásáról tartott beszámolót. Választások a bolgár Nemzetgyűlésbe Szófia (ČTK) — A bolgár nemzetgyűlésbe való választá­sok folyamán Bulgária népe ünnepélyesen juttatta kifeje­zésre egységét s a kommunista párt politikája iránti megin­gathatatlan bizalmát — hang­súlyozza többek között a köz­ponti választóbizottság vasár­nap este közzétett nyilatkozata. A központi választó bizott­ság címére éjfél előtt érkezett jelentések szerint a választók több mint 99 százaléka a haza­fias front jelöltjeire szavazott. KÉT AMERIKAI ŰRHAJÓS REPÜLŐSZERENCSÉTLEN­SÉG ÁLDOZATA A Gemini 9 űrhajó két uta­sa, akiknek ez év harmadik negyedében kellett volna útra kelniök a világűrbe, Elliot M. Seen és Charles A. Bassett, a ködben sugárhajtású gépükkel nekiütköztek a Gemini űrhajó szerelőcsarnokának. A szeren­csétlenségnél további 10 sze­mély megsebesült. Az Egyesült Államokban hét­főn háromlépcsős Delta-rakétá­val Essa 2 meteorológiai mes­terséges holdat juttattak kör alakú földkörüli pályára. Elkészült a KGST­országok mezőgazdasági gépeinek gyártási rendszere Moszkva (ČTKJ — E napok­ban befejeződtek azok a több éves munkálatok, melyeknek cél­ja a KGST-országok mezőgazdasá­gi gépei 1113 típusát magába fog­laló nemzetközi rendszerének le­rögzítése volt. A szocialista orszá­gok szakértői harminchárom me­zőgazdasági munkaterületen ta­nulmányozták a gépesítés problé­máit. Igy például a bolgár szak­értők a kert- és szőlőművelés gé­pesítésével, a lengyelek a zöld­ségtermesztésre alkalmas meleg­házak építésével, a szovjet szak­emberek traktorok és kombájnok tökéletesítésével, a csehszlová­kiaiak a mező- és erdőgazdasági közlekedési eszközök tökéletesíté­sével foglalkoztak. Csehszlovákia és Magyarország lemondott a kombájngyártásról, és ezentúl szovjet SK—4 típusú kombájnokat vásárol. A csehszlovák mezőgaz­dasági gépipar ezentúl is elsősor­ban csirkekeltető berendezéseket gyárt. A soron levő feladatok az üzemi pártkonferenciák napirendjén Tizenhárom évi szabadságvesztés kémkedésért (ČTKJ — A Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság elleni kém­kedésért az Ostravai Kerületi Bíróság 13 évi szabadságvesz­tésre és vagyonának elkobzá­sára ítélte Oswald Jordán 50 éves Nový Jičín-i nyugdíjast. O. Jordan letartóztatásáig — 1965-ig — több évig kapcsolat­ban volt a Bundesnachrichten­dienst (BND) nyugatnémet hír­szerző szolgálat ügynökeível és főleg katonai Jellegű híranya­got továbbított nekik. Jordan több ízben járt Nyu­gat-Németországban, ahol Mün­chen környékén meglátogatta ott élő bátyját és rokonait. Itt a BND ügynökei a kémtevé­kenységhez szükséges kikép­zésben részesítették. (Folytatás ax 1. oldalról) A továbbiakban Novotný elv­társ népgazdaságunk, tudomá­nyunk és kultúránk fejleszté­séről beszélt. Többek között hangsúlyozta, hogy a tudósok és a műszaki szakemberek ér­demdús munkája nélkül nem képzelhető el a gyors műszaki fejlődés. Országunkban több mint 40 000 tudományos-műsza­ki szakember dolgozik. Számos tehetséges tudósunk van, csak jobban kellene őket megszer­vezni, és tevékenységüket úgy kellene irányítani, hogy képes­ségeiket, tudásukat, gondolatai­kat és találmányaikat gyakor­latilag is érvényesítsék. Novotný elvtárs tények alap­ján bizonyította egyeseknek azt a minden alapot nélkülöző né­zetét, hogy lakosságunk élet­színvonala az utolsó 2—3 év alatt nem emelkedett. Az ellen­kezője igaz. A lakosság túlnyo­mó többségének bevétele na­gyobb mértékben emelkedett, mint létfenntartási költségeik. A CSKP Központi Bizottsága nyíltan leszögezte, hogy a nem­zeti jövedelem egy ideig pan­gott, annak ellenére, hogy a bérek és fizetések emelkedtek. A múlt év már kedvezőbb volt. Ez azonban nem nyilvánulha­tott meg szemmel láthatóan az életszínvonal emelkedésében, mivel helyre kellett hozni a dél-szlovákiai elemi csapás és a rossz mezőgazdasági termés okozta károkat. Népgazdasá­gunknak ez csaknem 10 mil­liárd koronájába került. A lét­fenntartási cikkek ára ennek ellenére nálunk nem emelke­dett. Mint ismeretes, Nyugaton e cikkek árát emelték. Ezután Ismertette a népgaz­ság, az államirányítás és más szakaszok problémái megoldá­sára tett javaslatokat, melyek­ről a XIII. pártkongresszuson fognak dönteni. Befejezésül Novotný elvtárs kiemelte az ak­tív pártmunka és a párt társa­dalmi vezető szerepe érvénye­sítésének jelentőségét. A vitában több mint 30 elv­társ szólalt fel. A küldöttek egyetértettek a Központi Bizott­ság politikájával, és határozat­ban kötelezték magukat, hogy többek között már ez évben teljesen rentábilissá teszik az üzemet. • * • A martini gépgyárban dolgo­zó kommunisták küldöttei Alexander Dubček elvtársnak, az SZLKP Központi Bizottsága első titkárának jelenlétében ta­nácskoztak az SZLKP üzemi konferenciáján. A jelenlevők nagy érdeklődéssel hallgatták Dubček elvtárs beszédét, amely­ben népgazdaságunk új irányí­tási rendszerét ismertetve hangsúlyozta, hogy pártunk Je­lenleg nagy erőfeszítéseket tesz a közgazdaságunkban mutat­kozó fogyatékosságok kiküszö­bölésére. • • • A bratislavai J. Dimitrov Ve­gyiművekben az évzáró párt­konferencián részt vevő kül­döttek különösen az irodai sze­mélyzet létszámának fölösleges növelését bírálták. Jóllehet az új irányítási rendszer bevált az üzemben, mégis előfordul, hogy egyes részlegek vezetői szőrszálhasogatóan ragaszkod­nak kizárólag pénzügyi elvek érvényesítéséhez, ami nagyon gátolja az együttműködést. A vitában elhangzott kérdésekre Michal Sabolčík elvtárs, az SZLKP Központi Bizottságának titkára adott kimerítő választ. • • • A bratislaval Slovnaft kom­munistáinak évzáró konferen­ciáján František Barbírek elv­társ, az SZLKP Központi Bi­zottságának titkára méltatta a gyár dolgozóínak eddigi jó munkáját és újabb sikerek el­érésére buzdította őket. Az űj ghanai rendszer dekrétumokkal gyakorolja a hatalmat (Folytatás az 1. oldalról) keznek, melyek támogatják a Nemzeti Felszabadító Bizottsá­got. A Ghanaian Times Üt a de­mokrácia felé című tegnapi ve­zércikkében hangsúlyozza, hogy Nkrumah rendszerében a hata­lom egy kézben összpontosult. Tíz évig hallgató és passzív résztvevői voltunk egy ember uralkodásának. Már sohasem hagyjuk magunkat becsapni — írja a lap. Kwame Nkrumah tegnap Pe­kingből szovjet különrepülőgép­pel Moszkvába utazott. A re­pülőtéren Liu Sao-csi elnök és Csou En-laj, az államtanács el­nöke búcsúzott a volt ghanai elnöktől. Elutazását nem jelen­tették be hivatalosan. Nkrumah kíséretének egy csoportja már reggel Moszkvába utazott. A többiek Hongkongba távoztak, ahonnan vagy Ghanába, vagy Londonba folytatják útjukat. A ghanai államfordulat egyik vezetője, Joseph Ankrah tá­bornok, akit Nkrumah elnök 1965 júliusában nyugdíjaz­tatott. Nkrumah elutazása előtt rö­vid nyilatkozatot adott át az újságíróknak, melyben hangsú­lyozta, hogy el akarja nyomni a felkelést. Kijelentette, hogy az alkotmány értelmében to­vábbra is a ghanai kormány vezetője marad. Hozzátette, hogy a legrövidebb időn belül vissza akar térni Ghanába. Ankrah tábornok, a Nemzeti Felszabadítási Bizottság elnöke a Reuter közlése szerint kije­lentette, hogy a Nemzeti Fel­szabadítási Bizottság bíróság elé állítja Nkrumahot, ha visz­szatérne Ghanába. A ghanai rádió közlése sze­rint az Aeroflot szovjet légifor­galmi társaság repülőgépei ezentúl nem szállhatnak le az accrai repülőtéren. A Nemzeti Felszabadító Bizottság azután hozta ezt a döntését, amikor Nkrumah az Aeroflot repülőgé­pével elutazott Pekingből. Sékou Touré guineai elnök Nagy-Britanniát vádolta a gha­nai államcsíny szervezésével. Ä Guineai Demokrata Párt veze­tőihez intézett beszédében kije­lentette, hogy a ghanai pucs­csot Nagy-Britannia szervezte több európai kormány támoga­tásával. Afrikának meg kell tudnia az Igazságot, és ha az angolok azt hiszik, hogy győz­tek, nagyon tévednek. Valamennyi egyiptomi lap el­ítéli a ghanai államfordulatot, melyet ellenforradalomnak mi­nősítenek. Az Al-Gumhurija azt írja, hogy senkinek sincsenek kétségei a ghanai államcsíny szervezőit illetően. Nkrumah el­nök volt az első, aki erőszak alkalmazását javasolta Smith rhodesiai rendszere ellen. Az Imperializmus ezért gyorsan csapást mért Ghanára, abban az időben, amikor az elnök kül­földi békemisszión volt. Az Al-Akhbar rámutat arra, hogy alig egy éven belül 9 ka­tonai puccs volt Afrikában. Az imperialista erők veszélyes já­tékának rossz következményei lesznek nemcsak Afrika jövőjé­re, hanem a világbékére is. London (ČTK) — Az angol sajtó, mely bizonyos fokú örömmel fogadta a ghanai ál­lamcsínyt, most azzal foglalko­zik, milyen irányban halad majd az új ghanai rendszer. A Daily Mail szerint a ghanai börtönök politikai foglyokkal vannak tele. Ma még nem tud­juk, milyen irányban halad majd az új rendszer —' írja a lap. Csak az biztos, hogy kom­munistaellenes álláspontra he­lyezkedik. A Sun feltételezése szerint az új kormány Nyugattól kér majd segítséget. A Daily Tele­graph szerint a ghanai televí­zió közvetítette, amikor a rend­őrök gumibotokkal támadtak Nkrumah kormányának tagjai­ra. NYERERE NYILATKOZOTT A GHANAI ÁLLAMCSÍNYRŐL ' Dar es Salaam (ČTKJ — Ha dr. Nkrumah eljönne Dar es Salaamba, bármikor szeretettel fogadnánk és minden módon támogatnánk — mondotta teg­nap este Nyerere, egy Dar es Salaamban rendezett sajtóér­tekezleten. Majd így folytatta: — Afrika már megérett a for­radalomra, de ez elsősorban Rhodesiára, Mocambiquera, An­golára, s a Dél-afrikai Köztár­saságra vonatkozik. Nem vonat­kozhat azokra az afrikai köz­társaságokra, ahol kezdetét vet­te az iparosítás, ahol a szo­cializmust építik, s a nép Afri­ka egységéért küzd. Nkrumah erős, egységes Afrikát óhaj­tott. Nemcsak egy ország, ha­nem az egész szabad Afrika erejének növeléséért szállt síkra. Ezt a célt azonban csu­pán akkor érhetjük el, ha min­den afrikai ország egységes lesz. Times: J z |' rj a az anar C||ja SZéléll TORZSALKODÁS A BAATH PÁRTBAN Beirut (ČTK) — A szíriai új rendszer vezetőinek nyilatko­zatai arra vallanak, hogy a Baath Párt ideiglenes vezetősé­ge elsősorban a helyzet rende­zésére törekszik. Március 10-re összehívták a párt rendkívüli értekezletét. Az értekezleten a Baath Párt külföldi szerevezetei­nek képviselői is részt vesznek. Jelentések szerint Bitar és Razzaz elmenekült, és valahol Szíriában bujkál. A libanoni Baath Párt vasárnap közzétette Bitar levelét, melyben leszöge­zi, hogy továbbra is ő a szíriai Baath Párt egyetlen törvényes vezetője. Tekintettel arra, hogy a közeljövőben nem várható újabb katonai fordulat, való­színű, hogy az új rendszer megőrzi hatalmát, de a követ­kező időszakban sok nehézség­be ütközhet majd. Az új kor­mány összetétele ismertetésé­nek állandó halogatása azt bi­zonyítja, hogy a párt ideigle­nes vezetősége kompromisszu­mos megoldást akar találni és ezáltal növelni befolyását. Ami az új rendszer külpoliti­káját illeti, eddig csak a kül­földi képviseleti hivataloknak átadóit hivatalos levél áll ren­delkez&Mnkre. Eszerint eléggé radikális politikát akar folytat­ni, elsősorban az izraeli kér­désben. Rendkívül érdekes az As-Saura félhivatalos lap teg­napi vezércikke, mely szerint Szíria szorosabb kapcsolatokat akaj felvenni a szocialista or­szágokkal. Az eddigi tapaszta­latok szerint azonban a szélső­séges arab kormányok a szo­cializmusról csak beszéltek. London (ČTK) — A londoni Times szerint Szíria az anar­chia szélére került. Senki sem mer jóslatokba bocsátkozni, meddig fog tartani az új rend­szer hatalma. Olyan helyzet alakult ki, mely könnyen elle­nük fordulhat. Ha a tisztek egy csoportja megkárosítva érezné magát, megszállhatja a rádióállomást, lefoghatja az el­nököt, és a tehetetlen szíriai népnek új kormánya lesz. Ä kormány és a nép között olyan mély a szakadék, hogy a la­kosság szinte természetesnek tartja az egymást követő pucs­csokat. A lap szerint olyan nézetek merültek fel, hogy a Baath Párt tovább nem működhet. Az országban most a pártnak az a csoportja uralkodik, melynek csupán tízezer tagja van, míg az ország 5,5 millió lakosú.

Next

/
Thumbnails
Contents