Új Szó, 1966. február (19. évfolyam, 31-58. szám)

1966-02-10 / 40. szám, csütörtök

Eredményes évzárás LEGNAGYOBB JÖVEDELEM A SZÖVETKEZET ÉLETÉBEN • SEGÍTETT AZ ANYAGI ÉRDEKELTSÉG FOKOZÁSA ÉS A NÁDSZEGIEK © FÖLFIGYELNEK A FIATALOK? AZT MONDJAK a vágkirályfaiak, hogy tavaly alig tudták befejezni a szövetkezeti évzáró közgyűlést, annyi volt a hozzászólás. Az idén viszont egy kurta félnap alatt végeztek vele. A két évzáró közti különbség rövid magyarázata: az idén elégedett volt a tagság a jövedelemmel. Tavaly ugyanis nem úgy jött ki a lépés, mint ahogy a tagság várta, így aztán sok problémát vita tárgyává tett. Az persze nem vitás, hogy a probléma közös megbeszélése csakis a gazdálkodás Javát szolgálhatja. — A vártnál 16 százalékkal nagyobb volt ez évi bevételünk — mondja Papp József, a. szövetkezet ökonómusa — ami azt jelenti, hogy az évközben megkeresett minden 100 koronára még 59 koronát kapott egy-egy tag. Szokatlan magyarázat. Abból ered, hogy a vágkirályfai szövetkezetben nem munkaegységekkel, hanem az állami gazdaságokban érvényes normákkal számolnak. A lényeg természetesen az, hogy A TAG ELÉGEDETT LEGYEN a részesedéssel. Szó, ami szó, a legutóbbi zárszámadáson a jövedelmet illetően valóban nem lehetett panasz. — Fölszólaltam volna én is — mondja Vadkerti Vilmos takarmányos —, de nem tartottam szükségesnek, hiszen 7378 koronát kaptam, s ez is annak a jele, hogy az esztendő eredményes volt. Az eredményességhez nem fér kétség. Hamarosan kiderül, hogy Vadkerti elvtárs évi keresete közel húszezer koronára rúg. A traktorosok is hasonló Jövedelemben részesültek, zárszámadáskor 6—8 ezer korona lapult a borítékban. Az állattenyésztésben dolgozók sem panaszkodhatnak. A Pozsonyi, illetve A VÖRÖS-HÁZASPÁR 12 EZER KORONÄT VITT HAZA. Érdemes megemlíteni még azt ls, hogy a tartalékalapot 162 ezer koronával növelte a szövetkezet. A közös ebédre jó hangulatban gyülekezhetett a tagság. Igaz, az elért eredmények megfeszített munkát követeltek a tagságtól és jó szervezést a vezetőség részéről. A vágkirályfai szövetkezet csak '723 hektáron gazdálkodik, ennek ellenére munkaerőhiányról panaszkodik. A vágkirályfaiak nagy része a múltban is másutt kereste a kenyerét, most meg a vágsellyei nitrogéngyár vonzza a munkaerőt. Kiváltképpen a férfiak és a fiatalok hiányoznak a szövetkezetből. Egyelőre más megoldás nincs, mint a meglevő létszámmal megművelni a földeket, s ez a jelek szerint tavaly jól sikerült. Itt lehet rámutatni, hogy részben a közös vita eredményének könyvelhető el a gazdaságos termelés. A szövetkezet vezetősége ugyanis az anyagi érdekeltség fokozásának elvét alkalmazta. A tagság szívesen vállalta, hogy a cukorrépát pénzért műveli meg. A szövetkezetes egy mázsa cukorrépáért 5 koronát kapott, s természetesen azon volt, hogy a neki kiosztott területen A LEHETŐ LEGNAGYOBB HOZAMOT ÉRJE EL. A 390 mázsa hektárhozam a becsületes munka bizonyítéka. Egy-egy tag a cukorrépa leszállítása után 1150 korona körül kapott, s amint már tudjuk, az elszámoláskor minden 100 koronára még további 59 korona jutott a közös jövedelemből. És azt se hallgassuk el, hogy az 59 koronát 10 kiló természetbeni is tetézte. A kukorica megművelése is hasonlóan történt, csakhogy itt anyagi serkentőként csupán a természetbeni részesedés szerepel. így egy-egy család kamrájában 40 mázsa gabona is fölgyülemlett, ami tekintélyes összeggel növeli a jövedelmet. Megérdemli a tagság, hisz a szövetkezet a tavalyihoz hasonló kukoricatermést (49 mázsát hektáronként morzsolt állapotban) még egy esztendőben sem takarított be. — Ha írni akar a szövetkezet eredményeiről — figyelmeztet Papp elvtárs —, akkor a nádszegiek segítségét is foglalja bele, mert nagy az ő érdemük is. Hogy mit keresnek a nádszegiek a vágkirályfai szövetkezetben? A kényszer sodorta őket a faluba. Az árvíz idején menekülniük kellett, s ha már nem dolgozhattak odahaza, dolgoztak itt. Gyűjtötték a szalmát a tarlón, betakarították az évelőket stb. Naponta 30 EMBER SOKAT SEGÍTETT, a termést idejében, veszteség nélkül sikerült betakarítani, ami sokat jelentett a vágkirályfai szövetkezetnek. Leszögezhetjük, hogy a vágkirályfaiak tavaly jól gazdálkodtak. Nem túlzás, hogy egyegy szövetkezetes jövedelme meghaladta az ipari dolgozók jövedelmét. Remélhetőleg az eredményre felfigyelnek a fiatalok is, és nem fognak annyira idegenkedni a szövetkezettől. BENYUS JÖZSEF Friss zöídséret tessék Megérkezett a káposzta Egy kicsit furcsán hangzik ez ilyenkor, mégis valóság. A podluíanyl szövetkezet lévai zöldséges üzletében vagyunk. Frtušová Anna, a fiatal elárusítónő alig győzi kiszolgálni a vevőket. Egymás után jönnek a törzsvendégek. Mert sokan megszokták már, hogy itt jó árut kapnak. Többen kelkáposztát, karalábét, céklát, zellert, kék vagy fehér káposztát vásárolnak a kívánalmaknak megfelelően. A legnagyobb keletje azonban a savanyú káposztának van. Az ajtó állandóan nyílik, jönnek a vevők, ételhordókkal, befőttes üvegekkel a téli vitaminért. Folyik a vásárlás, és közben befut az árut szállító autó is. Naponta kétszer is hoznak zöldséget. FRTUS JURAJJAL, a szövetkezet elnökével elbeszélgetünk az üzlet születéséről. — Minden évben sok zöldséget termesztünk, hisz a múlt évben is 1 millió 260 ezer koronát vettünk be a kertészetből. Sokszor előfordult, hogy a Zelenina nem tudott elég gyorsan biztosítani piacot zöldségünk számára. Es az is előfordult, hogy kevesebbet kaptunk az áruért, mint amennyit megérdemeltünk volna. Ekkor határoztam el, hogy „kiharcolok" egy üzlethelyiséget a közeli járási székhelyen, Léván. Megérte. Az üzlet 400 ezer koronát hozott a konyhára. Az áruszállító kocsiból most virágokat, káposztát és néhány fei salátát raknak ki. A vásárlóknak mintegy 7000 jej zöldsalátát adnak az üvegházból a hideg téli napokban is. Igyekeznek, ahogy lehet. Egyrészt nagyobb jövedelemhez jut a szövetkezet, másrészt a fogyasztók pénzükért jó minőségű árut kapnak. Igaz, nem mindenki nézi jószemmel az üzletet, hisz konkurrenciát is jelent. A lévai járásban a fegyverneki szövetkezet is kísérletezik hasonló zöldségeiárusítással. Talán nem ártana, ezt bevezetni még több városban. (balla) S Z ü L o K, N E V E L Ő K F Ó R U M A Mit mondjunk nekik? A KÉRDÉS NAGYON RÉGI: mit mondjunk a gyereknek, ha óvodás korában kérdez bennünket a gyermek születéséről; ha serdülő korában felvilágosítást kér arról az újról, ami benne végbemegy; és mit mondjunk a fiataloknak a férfi és a nő kapcsolatáról, amikor már lassan maguk is nővé, vagy férfivá fejlődnek?! A probléma nagyon régi, — és — a megoldás mindig nagyon nehéz volt. Napjainkban pedig mintha még nehezebb volna. Hiszen a gyermekek ma sokkal többet kérdeznek, és sokkal merészebben kérdeznek, talán éppen azért, mert sokkal többet tudnak, mint szüleik tudtak, amikor gyermekek voltak. Gyorsabban fejlődnek, hamarább érnek testileg is, de különösen értelmileg. Általában mindenről többet tudnak, mint a mai felnőttek tudtak gyermekkorukban és mindenről bátrabban kérdeznek, mit valaha is kérdezni merészeltek a gyerekek. Azért, mert mindaz a sok „titkos" és „kényes" dolog, ami a nő és a férfi kapcsolatára vonatkozik, ma sokkal nyíltabban tárul a szemük elé, mint régen. Az iskolai tankönyvek — nagyon helyesen — megmagyaráznak sok olyan tudnivalót, amit azelőtt csak susogva mertek egymás között megbeszélni. A filmek, a televízió szinte nap mint nap eléjük vetítik a szerelem, az ifjúság, a család sok-sok olyan szépségét és gondját is, amelyekről azelőtt csak az ellesett beszélgetésekből vagy titkolt olvasmányokból értesülhettek. AZ IFJÚSÁG PROBLÉMÁIRA mégis válaszolnunk kell, sőt megfelelő irányban befolyásolnunk kell őket, még kérdésfeltevéseikben is, de különösképpen gondolkodásmódjukban és cselekedeteikben. Nagyon nehéz persze a szülőnek saját gyermekével úgy beszélnie, mint jövendő nővel vagy férfival. Mégis, ma éppen azt kívánják tőlünk gyermekeink, hogy ezekről a dolgokról is épp ügy beszéljünk velük, mint minden másról, amiről kérdezősködnek. Sőt, talán éppen azért, mert minden, ami a szerelemmel, a boldogsággal, a házassággal kapcsolatos, oly mélyen érdekli a gyermekeket — különösen a serdülőket —, nem is kell mindig megvárni, amíg kérdeznek. Figyelmeztessük őket előre mindarra, ami rájuk vár, irányítsuk, befolyásoljuk gondolkodásukat. Biztos, hogy ehhez nekünk is nagyon sok tapintatra és nagyon sok bátorságra van szükségünk. De végül is: a férfi és nő kapcsolata, a szerelem és számos ezzel összefüggő probléma éppúgy hozzátartozik az élethez, a világhoz, éppoly természetes, mint sok minden egyéb, amiről gyermekeinkkel beszélgetünk. A szexuális nevelés része az egységes nevelési folyamatnak, attól nem szakítható el, a többi nevelési feladattal együtt kell tehát megvalósítani, erkölcsi és lélektani alapokon. PERSZE A FILMEKBŐL meg az újságokból sok olyant megtudnak a gyermekek, amit elítélünk, és rossznak tartunk. Mégsem volna helyes őket a filmektől vagy az újságoktól eltiltani, — sőt ez nem is volna lehetséges. Inkább azt tegyük, hogy a gyerekek véleményét, arról amit láttak, amit olvastak helyes irányba tereljük. Ne hagyjuk, hogy rsak egymás között vitassák meg egy-egy televíziós játék „izgalmas kérdéseit". Magunk ls mondjuk meg a véleményünket, foglaljunk állást, és azáltal alakítsuk ki gyermekeink erkölcsi felfogását. Az ember életében az, hogv férfi, vagy hogy nő — és hogy ennek megfelelően él — éppoly természetes, mint az, hogy dolgozik, hogy táplálkozik. Bárkiről alkotott véleményünket is nagymértékben befolyásolja, hogy az illető miként él mint férfi, vagy mint nő. Magyarázzuk meg gyermekeinknek, hogy az emberség, a becsületesség, a másik ember tiszteletben tartása a férfi és a nő kapcsolatában éppúgy kötelez valamenynyiünket, mint az élet bármely más területén. Értessük meg velük, hogy az a nagy érzelem, amit a szerelemben mindenki átél, szebbé, gazdagabbá teszi életünket, de csak akkor, ha gondolunk a jövőre is, ha teljes felelősséget tudunk vállalni azért, akit szeretünk. És ha mégis l^prábban kerül a fiatal lány vagy fiú olyan kapcsolatba, amit nem tartanánk kívánatosnak? Akkor segítsünk. Ne kitaszítással és kiközösítéssel fenyegetődzünk, hanem támogató szándékkal közeledjünk feléjük. A tapasztalat azt mutatja, hogy sokszor egy ember felelőtlenné válásának nem annyira egy elkövetett ballépés az okozója, hanem a környezete, amely teljesen magára hagyta. TANÁROK, ORVOSOK, IRÖK sokat vitatkoztak és vitatkoznak azon, „mit mondjunk nekik". A vita még sokáig eltart. A gyermekek azonban kérdeznek, és nekünk, bármilyen nehéz is — mert felelősek vagyunk értük —, válaszolnunk kell. B. P. egri viktor ILONA — Szabad a karjátl — ugrott Tucskó a karosszékhez és felrántotta ültéből Ilonát. Kövér testét meghazudtoló fürgeséggel twisztelni kezdett. Nagy Igyekezetében térdével majd a padlót súrolta. Rángott és rázkódott a zene ütemére Császár ls, megpenderítette és körültáncolta a riadtan tántorgó Ilonát. Hátul az ajtónál Hugó ls tekergette testét, nagy igyekezetében majd elszédült. Nyilvánvaló volt, hogy ezzel a nagy zenebonával is a sarokba akarták szorítani Ilonát. Várta, egyre csak várta, hogy a lármára befut Karkuszné, és kiparancsolja lakásából a bandát, de a vénasszony, mintha megszimatolta volna a veszedelmet, láthatatlan maradt. — Könyörgök, hagyják abba — tapasztotta a fülére kezét. Hugő mintha újabb parancsot kapott volna, hirtelen elzárta a rádiót. Eddigi nyomott hangulatát furcsa izgalom váltotta fel. Sápadt arcán lázas foltok gyúltak, elhúzódott Császár közeléből, de tűzben égő szeme állhatatosan reá tapadt, s minden mozdulatát ugrásra kész, ideges izgalommal követte. Szerencsére Császár nem ügyelt rá, annyira igénybe vette figyelmét Ilona. Elég volt a tréfás szavak és vaskos bókok mögé rejtett célzásokkal! Semmi értelme, hogy keztyűs kézzel bánjanak vele. Ha nem akarja megérteni, mi forog kockán, egyértelműen értésére kell adniuk, mi lesz a következménye, ha csak véletlenül Is szájalni mer. Ebben aztán nem ismerhetnek tréfát; halálosan meggyűlik a baja annak, aki ujjat mer húzni velük. — Fafejű vagy, bejbi! Pont olyan, mint a fiúd. Tegnap kénytelenek voltunk őt is figyelmeztetni — mondta félvállról. Megfenyegették? pillantott rá Ilona, és halálosan sápadt lett, mintha szíven ütötték volna. — Gyöngéden, galambom, igen gyöngéden. Sajnos, a szép szó nem használt. — Itt kell megnyomni, a hölgynél — okoskodott Tucskó... Mondd ki kerekperec: nem jó egy koponyaalapi törés a pubinak. A Dunában sem jó versenyt úszni a halakkal puffadt hassal. — Ocsmány a pofád, Tucskó! A hölgy udvarias szóból is megérti, hogy ezt a barátkozást nem óhajtjuk... A második figyelmeztetés megtörtént. Harmadik nem lesz! — Menjenek! — kiáltotta Ilona halálos szorongással eltelve. — Tüstént, galambom, amint végleg tisztáztuk az ügyet... Ha szereted azt a fiút... nem kívánom, hogy bevalld, van szemem, gyónás nélkül is látom, hogy nyakig beleestél, de ez minket nem érdekel, édes egy aranyom... csak azt mondom, köss útilaput a talpára ... Értettük, bejbi? Küldd azonnal a fenébe! Még egy hasonló terefere, és a te lelkeden szárad, ha valami baleset éri — véletlenül. Császár könnyedén meglegyintette Ilona arcát, hogy ezzel is jelezze: végeztünk, nincs további mese! Ilona véresre harapta az ajkát, és kifakadt: — Ti útonállók, zsiványok! Császár hirtelen mozdulattal a szájára tapasztotta a kezét. — Csendesebben, aranyom!... Nem szeretem a botrányt, a hangosságot. Ebben a pillanatban, mintha nyíl lőtte volna ki, Hugó mellette termett. — Ereszd ell ... Miért nem hagyod élni... te... te gyilkos! — kiáltott fel eszét vesztve. Császár egy mozdulattal lerázta magáról, és a falhoz penderítette. — Befogod a pofád, te taknyos? ... Hogy merészelsz hozzám nyúlni! — Nem fogom be! ... Eddig tűrtem, hogy terrorizálj ... Mi vagy te... te patkány! Császár hozzáugrott. — Még egy szót és kinyírlak! — Előbb én téged! — villant meg Hugó kezében a finn kés. — El azt a halefet! — kiáltott rá Császár és állon vágta a fiút. Hugó eldűlt; orrán és száján eleredt a vére. Ilona felsikoltott: — Gyilkosok! Tucskó lehajolt Hugóhoz, kicsavarta megmeredt ujjai közül a kést, és talpára segítette. — Ezt megúsztad, felség — dobta a bicskát Császár elé az asztalra. — Egy szúrás, és a másvilágon ébredsz. Ilona elszédült rémületében. Rá akart kiáltani Hugóra, de a torkát görcs fojtotta ... Mi történik itt körülötte?... Ez a halálnál is rosszabb! — Ezért számolunk, rücskös! — hallotta Császár hangját, mintha a pokol legmélyéről jött volna. Aztán feleszmélt; látta újra a vérét törülgető, falfehér Hugót, és hallotta Császár pengeként hasító szavát is. — Láthatod, nem kukoricázunk... Nincs többé figyelmeztetés! Császár a táskájába gyömöszölte a két selyemruhát és rászólt a fiúkra: — Indulás! Ilona még egyre a remegő Hugót nézte. Olyan szánalmas és letört volt, hogy megsajnálta, ám ugyanakkor bámulta is. Miféle vihar tombolhatott a bábuként rángatott fiúban, hogy elkeseredésében kést rántott, és kis híja embert ölt? ... (Folytatjuk) 196B. II. 10.