Új Szó, 1966. február (19. évfolyam, 31-58. szám)

1966-02-05 / 35. szám, szombat

Ľ A téma nem ismeretlen. Ilyen vagy olyan változatban az utóbbi évtizedek folyamán többször is felmerült. Az alábbi történet napjainkban esett meg, ezért merőben eltér az eddigiektől. A Latorca partján hallottam halsütés és hárslevelű kortyolgatása közben. A szereplőknek a névtelenség homályába burkolásával — ahogy kaptam — tovább adom férjek és házasulandók tanulságára. AZBAN égett a városka. Hetek fojtott izgalma egyszerre feltört, és ott oldódott fel a lényesen kivilágított báli teremben. Álarcosbál ... A felnőttek izgalmas játéka. Az ember felveszi a maszkot, eltakarja arcát, tekintetét és egyszeriben felismerhetetlenné válik. Senki sem tudja, kit rejt az álarc, mögötte morcos, mosolygós, durva ábrázat bújik-e meg... Hányszor játsszuk ezt a játékunkat az életben maszk nélkül is! Igyekszünk más színben feltűnni, mint amilyenek a valóságban vagyunk. Ám az emberek ezt nem szeretik, elítélik. Mennyire más ez a bálon? Csernai Péter a sarokból tartja szemmel a terem nagy ajtaját. Selyemruhás lányok, asszonyok suhannak el mellette, kacéran ringatják derekukat. Kacagnak és tovalibegnek. Ezen az estén mindent szabad: kacérkodni, csípőt ringatni, reményt csillantani, szikrát csiholni. Az álarc sokat sejtet, de mindent eltakar. Az egyetlen kivétel: Irén. Ezer bálozó közül is felismerné. Az alakja, a járása, a testtartása, minden mozdulata elárulja. Legalább is neki. Irént várja. Elég, hogy reá gondoljon, elképzelje hosszú, fekete haját, hófehér bársonyos bőrét, bizseregni kezd minden sejtje, szíve hevesebben kalapál. Milyen ártatlanul is kezdődött minden . . . S

ZOLGALATÁNAK ideje már, majdnem lejárt. Akkor szólalt meg a telefon. Valahol kialudt a villany, szerelőt hívtak. Haragoson vágta magát motorkerékpárjára, és nyomában széles ívben fröccsent szét az őszi pocsolyák latyakja. Magában káromkodott, hogy épp ezt a szakmát kellett választania. Becsöngetett o megadott számon. Nemsokára kulcs fordult a zárba, és előtte egy csinos, valamivel húszon felüli asszony állt. Egyik kezével a kilincset tartotta, a másikkal sötétbordó pongyoláját fogta össze. — Villanyszerelő? — Igen ... — Jaj, igazán hálás vagyok, hogy eljött! Nincs villanyom, a házinéni elment, én meg nem akarok semmihez hozzányúlni nélküle ... Tudja, hagy van egy albérlő ... Haragja egyszerre feloldódott. A szép szó, a meleg tekintet eloszlatta minden bosszúságát. A folyosó sötét kiszögellésében megtalálta a villanyórát. A fiatalasszony gyertyával világított. Ott állt mögötte, érezte langyos leheletét... Meleg hullám futott át a testén. — Lenne olyan szíves közelebb tartani... Az asszony a vállán ót előbbre nyújtotta a gyertyát. Háta néha hozzáért az asszony melléhez, és fejében kínos feszültséget érzett. Szíve vadul dobolt, keze reszketni kezdett. Alig várta, hogy végezzen, és gyorsan el innen. — Mennyivel tartozom? — Ugyan, szóra sem érdemes .., Indult kifelé. — Nem úgy van ... Hihetetlenül meresztette rá sötét szemét, majd zavarában fejrándítóssal parancsolta vissza arcóba hulló dúshaját. — Viszontlátásra! — Nem, így nem mehet el! Legalább egy pohárkával . . . Utána lépett, megragadta karját, és betessékelte a szobába. A nagy elhatározás egyszerre eloszlott. Engedelmesen követte az asszonyt, akinek lényében volt valami parancsoló. Leültette a kisasztalhoz, két poharat tett elébe, és töltött. Ahogy az asztal fölé hajolt, szétnyílt pongyolája és kifehérlett keblének domborulata. Azóta sok minden történt... A

TEREMBEN felcsendülnek a nyitó akkordok. A párok egymás utón lépnek a parkettre, és súlytalanul hullámzónak, mintha nem is a földön, hanem a levegőben lépkednének. Mozdulataik egybeolvadnak a zenével, és a táncolók önfeledten simulnak egymáshoz. Számukra ezen a világon most semmi sem fontos. Ez az est a táncé — és az övék. Csernai Péter nem tud örülni. Idegesen nézegeti óráját és az ajtót. Mennyire készült erre az estére! Napok, hetek óta csillapította perzselő vágyát. Hányszor elképzelte magában ezt a találkozást! Eddig csak titokban jöttek össze Irénnel. Igy is ritkán. Irén nagyon félt attól, hogy kapcsolatuk kitudódik. Minden alkalommal kérte, hogy ne találkozzanak többé, úgy sincs értelme. Hisz felesége, gyermekei vannak. Félt a falu nyelvétől, a botránytól. De azért csak újra eljött. Viaskodott önmagával. Visszautasította a könnyű kalandot, nem akarta a feleségétói elragadni, az érzelmek azonban őt is bilincsben tartották, Irén szenved. Szereti őt, de az ár túl magas, amellyel megszerezhetné. Felborulna egy családi élet. Egyszer elbeszélte, hogy ő nagyon is jól tudja, mi az becsapva lenni, öt is becsapták: vőlegénye háromévi udvarlás után elhagyta. Nem, ezt egy asszonynak sem kívánhatja, s ő sem akar újra áldozat lenni. Nemegyszer tett szemrehányást, hogy egy férj nem élhet állandó hazugságban. Tiszta érzelmekből meg soha sincs anynyi, hogy ezeket két asszony közt megoszthatná. — Egyedül van? A fecske bólint — Velem tölti az estét? Tétova mozdulat. Igenre, nemre is lehet következtetni. — Jól fogjuk magunkat érezni! De szólaljon már meg ... Tiltakozó mozdulat. — Micsoda néma játék! Közelebb húzza magához. Karja lejjebb csúszik a selyemruhán. Vékony derék, gömbölyű csípő. Csak asszony lehet. Lánynak nincs ilyen telt csípője. A húsa kemény. Mélyen magába szívja a test és a szappan illatát. Szájában keserű ízt érez. Felesége most fekteti le a gyerekeket abtxin a tudatban, hogy a férje éjjeli szolgálatban van. Az asszony szereti őt. Ö is az asszonyt. Nagyszerű, megértő élettárs. Hirtelen összehasonlítja Irénnel. Nem tudja, kinek a javára billenne a mérleg. Irént nem nagyon ismeri, de erős vágyat érez utána. A feleség más. A szétnyíló pongyola otthon már nem lobbant lángra, nem idéz elő feszültséget a fejben. És ha megkívánja Ott van, elég egy pillantás, egy mozdulat, megértik egymást... A hamutartóba nyomja cigarettáját. Határozott léptekkel indul a másik terem felé. A bárpulthoz telepszik, a magas székre. A konyakot egyszerre felhajtja. Belső hevét egy pillanatra lehűti, majd valami ernyesztő, kellemes, meleg árad szét testében. Irén nem jött. Már régen áll a bál, bizonyára nem is jön. Megígérte, és nem jött. Pedig megegyeztek. És elvégre a kockázatot ő vállalta. Ö - a férj. Mégis Irénnek volt igaza. Jobban tette, hogy nem jött. Félt. Azért választották ezt a találkát, hogy senki ne ismerhesse fel őket. Ettől az estétől epesztő vágyainak beteljesülését remélte. Tudta ezt Irén is, megijedt. Az utolsó lépéshez nem volt ereje. Megsértett önérzetét szúrta a láthatatlan tüske: az események alakulását nem ő, hanem Irén szabta meg. Pedig ehhez nem neki lenne erkölcsi joga. Nem! ö sokkal kevesebbet tesz kockára. U

JABB konyakot rendelt. Már a negyediknél tart. Egyszerre úgy érzi, hogy teste lassan elveszti súlyát, agya kitisztul. Könnyűnek, merésznek, felszabadultnak érzi magát. Hangosan felnevet. Azon veszi észre magát, hogy a szomszédjai őt nézik. Nem jön zavarba, feléjük emeli poharát. Felkel, és a másik terembe indul. Két lépést se tesz, egy hölggyel találja magát szembe. Hosszú fehér-fekete estélyi ruhát visel, arcán madárfej. Egyszerre nagy bátorságot érez. — Fecske? — szólítja meg őt. Bólint. — Táncol? Ismét bólint. — Szabad? Újra bólintás. Karja alá nyúl, és bevezeti a táncterembe. Lassú tangót játszik a zenekar. Előbb kartávolságra tartja „fecskéjét", közben jól szemügyre veszi. Csak nem? Haja hosszú, fekete. Akár az Iréné... Magassága . .. Alakja ... Minden megegyezik. Szíve hevesen dobog. De nem! Tekintete a mély kivágásra tapad. Irén bőre vakítóbban, bódítóbban fehér. Ebben biztosan nem téved. Közelebb húzza magóhoz, erősebben átfogja derekát, érzi a keblek keménységét. Ereiben megpezsdől valami, de mégsem az az érzés, amit Irén közelsége váltott ki benne. Irén ... Azt hitte, ma az övé lesz. Miatta szökött meg otthonról. De Irén nem tartotta be a szavát. Most egy „fecskét" tort a karjai közt. Vajon ki lehet? Leány? Asszony? 0 is úgy szökött meg valakitől, álarcban? Szökés... Szökött már ő is valaha. A feleségével... A szülei ellenezték, és megszöktette. Micsoda bátor tettnek tartotta azt akkor! Szent ég! És micsoda gyávának érzi magát ma ... A fecske egész este néma. Bólogat, vagy a fejét rázza. Ha tánc közben nyakon akarja csókolni, elsiklik, és mutatóujjával megfenyegeti. Kacérkodik. Közben hozzá simul. Agyékuk összeér és a ruhán keresztül is érzi vére lüktetését. Szünetben átmennek a bárpulthoz. Ujabb konyakot hajt fel. Vad vágyat érez. A konyak, a tánc, a fecske közelsége, testének, szappanának illata felkorbácsolja. Mind erősebben szorítja magához. Sokért nem adná, ha Irén most látná, hogyha nem is jött el, nem hiányzik neki. - Tubicám, madárkám ... Ez az éjszaka a miénk... Nel Ne mondj ellent! A feje zúg, kábult. - Légy az enyém! Semmi válasz. - Egyszer az életben mi is lehetünk szabadok. Te is. Én is. Mert ne tagadd, van férjed, igaz? Felkacag. Igenlően bólint. - Tudod, hatévi házasság utón ez az első kiruccanásom. És te vagy az első ... Te leszel az első . .. Megszöktem otthonról. Nem a te kedvedért. Másért... Rólad akkor még nem tudtam. Megszöktem, érted? A ruhám két héttel ezelőtt elvittem a szabóhoz kiigazításra ... Érted te ezt? Egy feleséget becsapni .., Kissé megtántorodott. Fecskéje belékarolt, és újra a bárpulthoz vezette. Mintha kínálná: Igyál csak! - A szállodában rendeltem szobát... A titokzatos asszony nem vesz tudomást az ajánlatról. - A portással mindent megbeszéltem .. Úgy gondolta, Irénnel tölti ott az éjszakát. A portásnak úgyis mindegy. - Ne kínozz! Fecske kis táskájából apró papírszeletet és ceruzát húz elő. Valamit ír és átnyújtja. - Micsoda? Kétszáz korona? ÉS előre fizetni? Fecske visszateszi ceruzáját, becsukja kis táskáját, és fölényesen bólint, mintha mondaná: Talán sokallod? — Hűha! Pénzért csinálod? Ma este semmi sem drága! Annyit kockáztattam, épp ezt a kétszázat sajnálnám ... ? I Magához öleli az ismeretlen asszonyt. Nyakon csókolja, közben a két papírpénzt a mély kivágásba csúsztatja. Az asszony az övé . . . Még nem tudja, mit vásárolt, de az övé. Az újdonsült tulajdonos magabiztonsógával súgja a fülébe: — Ne felejtsd el: tizenkettes... Mindjárt utánad jövök! Az elsuhanó asszony alakját nézi, aki fürgén siklik át a bálozok tömegén, majd a kijáratnál eltűnik. Csernai Péter még egy konyakot rendel. A pincér tölt. ö egy darabig, tenyerében forgatja a poharat. Képzeletében gyors egymásutánban változnak a képek. Az ismeretlen asszony épp most vetkqzik 'a szobában. Az asztalra helyezi maszkját. . . Végre feltárul kiléte . .. Vajon milyen lehet az arca? Erőlködik. Képzeletében próbálja megformálni . .. Lehull az estélyi ruha ... A fecske elröpült . .. Hoszú fehér nyak . . . Gömbölyű csípő . . . Beleborzong. Hirtelen feihajt,a a sárgás italt és a beteljesülés izgalmától fűtve indul a lépcsőkön felfelé. A tizenkettes szám előtt hirtelen megtorpan. Fülét az ajtóhoz szorítja. Semmi nesz. Halkan bekopogtat. Semmi válasz. Másodszor is kopogtat. Hirtelen homlokára csap. Hisz a fecske „néma". Határozott mozdulattal nyomja le a kilincset és felgyújtja a villanyt. Az ágy bontatlan, a szoba üres . . . D

ÉL FELÉ munkaruhában ballag hazafelé, mintha szolgálatból jönne. Feje zúg, gyomra émelyeg. Utólattal gondol a bálra, a fecskére. Hogy süllyedhet az ember ennyire! Elég a keblek fehérsége, a szesz gőze és egyetlen kínálkozó alkalom... Az ember képes hazudni, becsapni hitvesét, gyermekeit... Pfuj! Irén erősebb volt. Most vége mindennek. Nincs értelme. Talán jobb is. Mit várhatnának egymástól? Egészen úgysem lehetne Iréné. Nem is tudná megtenni. De ma éjszaka aljason vétett az asszony ellen. Mert vétett. A befejezés nem rajta múlott. És nem is ez a lényeg. Most hazamegy, meg kel játszania, mintha mi sem történt volna. Vajon képes lesz-e erre. Az asszonyi ösztön annyira kifinomult ... Amúgy sem nagy színész. Nem szokta, nem is volt rá szüksége. Egész biztosan elárulja magát. Vagy talán jobb lenne, ha bevallaná? Nem, lehetetlen! Úgy nyit be a konyhába, mint a tolvaj a károsulthoz. Az asszony tekintetét lesi, vajon nem fog-e gyanút. Lelkiismerete kínozza. De nem... Az asszony elébe szalad, a nyakóba borul, és csókokkal árasztja el. Megkönnyebbül. Minden rendben van ... De mit jelentsen a terített asztal? Csirkesült, kirántott hús, három palack tokaji ... — Vársz valakit? — Igen ... Téged ... — 6 ez a vendégség? Az asszony ismét a nyakába borul, és szorosan átöleli. — Tudod, ma éjszaka kerestem kétszáz koronát... Gondoltam, megünnepeljük . „ T

EKINTETÉBŐL A GYŐZELMI FÖLÉNY sugárzik, és mosolyogva szemléli a férfi vergődését, aki még egy darabig tétován áll. Most veszi csak észre feketére festett haját... Erőtlenül támolyog át a szobába. E

gyre többen lakunk toronyházakban, s ezért indokolt, hogy átadjuk egymásnak a korszerű lakással kapcsolatban szerzett tapasztalatokat. Mi a legfontosabb egy toronyházban? Természetesen az, hogy járjon a lift. Mármost: tudva levő, hogy a liftek elég gyakran nem működnek. Az. hogy egy-egy üzemzavar milyen sokáig tart, két embertől függ: egyrészt a házmestertől, aki a szerelőt sürgeti, másrészt a szerelőtől, idejében jön-e. A szerelők, mint mindenki, akire szükség van, bizonyos előnyöket élveznek, ami a gyakorlatban azt jelenti — kéretik magukat. Egy szerelővel szépen kell beszélni, különösen ha liftszerelő! Utána kell menni, meg kell tőle tudakolni, mikor van ideje, mit segíthetnék neki, hogy van a kedves felesége stb Ám ki végezze ezt a társadalmilag szükséges, felette kényes, ékesszólást igénylő felelős rábeszélő munkát? Természetesen a házmester. Igen ám. de. mint ismeretes, a házmesterek rendszerint nein rendelkeznek pozitív értelemben vett ékesszólással, ékcsszólásuk inkább a pörölésnek nevezett vonalon érvényesül. Felvetődik az aktuális kérdés: hogyan tanítsuk meg a házmestert a pozitív értelemben vett ékesszólásra, különösen, ha elromlott felvonóról van szó? tme a tapasztalat. amelyet Banská Bystrica tízemeletes toronyházakkal biisz kélkedő űj lakónegyedének házkezelősége ez úton a nyilvánosság rendelkezésére bocsát: A házmesteri lakásokat kivétel nélkül a látszó lag ügyetlen, de felette előnyösnek bizonyuló tizedik emelelen helyezte el. Amióta egy ilyen rendszerű toronyházba költöztem, mei; lelően javult általános idegállapotom, EKG-leletem egyenletes letl. vérnyomásom a normál szinten mozog. Huszonnégy óránál hosszabb ideig nem áll a lift. VILCSEK GÉZA