Új Szó, 1966. február (19. évfolyam, 31-58. szám)

1966-02-19 / 49. szám, szombat

A NYITOTT ablakon ót menüett hangjai szűrödnek a szobába. Az asszony a kerek asztalnál ül, hát­tal az ajtónak, amely az előszobából nyí­lik a szobába. A fény az asszony bal ke­ze felőli ablakon jut ide. Jobb és bal kezének újjai között hosszú fémkötőtűket tart. A tűk a legkisebb mozdulatra felü­letük különböző részein csillannak meg, kivéve azt a területet, amelyet a tenyér eltakar. Az asszony szvettert köt és az élénk piros gyapjúgombolyag előtte fek­szik a kerek asztal közepén. Abban a pillanatban, amint a nyitott ablakon át a menüett háromnegyedes ütemének első hangjai a szobába érnek az asszony két keze, mely eddig tétlenül pihent ölében, felemelkedik és megra­gadja a kerek asztalon fekvő csillogó kötőtűket. A kötőtűkkel együtt közelebb kerül az asszony melléhez a vérvörös gyapjúból kötött tízcentiméteres hosszú­kás sáv is. Sem akkor, amikor a helyi­séget betöltik a menüett hangjai, sem később, még véletlenül sem fordul az asszony a nyitott obiak felé, amelyen át a dallam a szobába árad. A folyosóról az előszobába vezető oj­tó éppen akkor nyílt ki, amikor felcsen­dült a menüett első dallama. A küszö­bön a házmester áll, sapkával a fején. Bal kezével még a kilincset fogja, de már mind a két lábával az előszobában áll. Arról a helyről, ahol a házmester áll, a nyitott ajtón keresztül látni az asz­szonyt, amint háttal ül a házmesternek, a kerek asztal több mint a felét, a hát­térben a szekrényt és a heverőnek mint­egy a negyedét a hátsó falnál, amely azzal a falrésszel, ahol az ablak van, szabályos derékszöget alkot. A menüett hangjai mellett a házmester két rövid lépést tesz az előszoba első harmadába, majd arccal a még mindig nyitott ajtó felé fordul és becsukja. Eddig még nem változtatott testtartásán csak további két rövid oldallépéssel jobbra, közvetlenül az ajtó mellett álló fogas felé húzódik. Bal kézzel lerántja fejéről a sapkát és felakasztja a fogasra. A sapka egy pil­lanatig himbálódzik, de hamarosan meg­áll, ellenzője most közvetlenül a padló felé irányul. A házmester kopasz feje fénylik a tükörben. Haj csak a fül és a tarkó fölötti keskeny területet fedi. A tar koponyát a fejtetőn két hosszúkás kék folt választja ketté. A menüett különféle erősségű hangjai telítik meg a szobát és az előszobát. Egy­szer gyengébbek, másszor erősebbek. Né­ha úgy látszik, hogy a játéknak már-már vége, óm egy pillanat múlva a hangok ismét felerősödnek. A hangerősség e vál­takozása igen rendszertelen, szinte vé­letlenszerű, s úgy tűnik, kizárólag annak az akaratától függ, aki a hangszeren játszik. A házmester már a szoba nyitott aj­tajában áll. Mindkét kezét szabadon le­engedte, s azonkívül, hogy fejével egy alig észrevehető mozdulatot tett, minden bizonnyal körülnéz a szobában, mozdulat­lan. A szoba tágas, téglalap alakú, öt lépésnyire a házmester előtt, egy szé­ken háttal ül az asszony. Fejét lehajtja és ha felgyújtaná a felette lógó csillárti fejének árnyéka elérné a kerek asztal szélét. Az asszony karja könyökben sza­bályosan, alig észrevehetően mozog. Ügy tűnik, hogy a karmozdulattal össze­függ az asztalon fekvő vörös gombolyag mozgása is, amelyről szünet nélkül las­san gömbölyödik le a vastag vörös gyap­júfonál. A fonál mozgása a gombolya­got az asztal közepéről egyre inkább a széle felé rántja, az ülő asszony irányá­ban. Éppen ezért az asszony jobb keze időnként kinyúlik és a gombolyagot visz­szatolja az asztal közepére. Székén kí­vül a kerek asztal körül még három sza­bad szék áll, úgy vannak elhelyezve, hogy az asztalt négy egyforma részre osztják. Az ülő asszony és az ajtóban álló férfi közötti távolság még mindig körülbelül öt lépés. A férfitól balra köz­vetlenül az ajtó mögött, a fal mellett van az egyik heverő. A másik a szem­ben levő falnál úgy van elhelyezve, mintha a két heverő egyike egy képze­letbeli tükör hatalmas fénylő felületében tükröződne. A heverő mellett a szemben levő falnál áll a kétajtós szekrény. A két hosszabb fal egyikén, a balfelőlin levő nyitott ablakon át szűrődik a szobába a menüett dallama. A házmester, aki eddig mozdulatlanul óllt a szoba ajtajában, megmozdul. Egy kurta lépést tesz az asszony felé, tekin­tete mereven figyeli az asszony hatót, fe­jét és kezének mozdulatait. A házmester keze emelkedni kezd, majd előre lökő­dik. A második lépés után már mindkét karja előre nyúlik, újjai széthúzódva gör­csösen feszülnek. A házmester az asszony felé, kinyújtott keze az asszony nyakához közeledik. Az asszony mozdulatlanul, háttal ül a házmesternek, Csupán két könyöke mozog, feje lehajlik, hátra sem fordul, nem néz se balra, se jobbra, szeme a fénylő kö­tőtűk hegyét figyeli. A HARMADIK lépés után, amely a legrövidebb volt az eddigiek közül, a házmester az ajtó és az asszony közötti távolság felére ért. Kinyújtott, görcsösen feszülő keze mindinkább az asszony nyaka felé közeledik. Ojjoi most már kiegyenesednek és begörbülnek, ke­ze remegni kezd. A menüett dallama gyengébb vagy erősebb hullámokban a padlótól a mennyezetig betölti a. szobát. A vörös gombolyag az asztal közepé­ről a széléig gurult. Amint az asszony észreveszi ezt az új helyzetet, jobb ke­zének ujjai elengedik a fénylő tűt, keze kinyúlik, megfogja a gombolyagot és visszahelyezi az asztal közepére. A ki­nyújtott kéz nyomban visszatér eredeti helyzetébe és csupán a könyök alig ész­revehető mozdulatai tanúskodnak róla, hogy folytatja a kötést. Mielőtt a házmester megtenné a ne­gyedik lépést, megbotlik. Kezét még egyre az asszony nyaka felé nyújtja, de lába hangosat dobban a nő háta mö­gött. E pillanatban az asszony hirtelen hátra néz. A másodperc töredéke alatt észreveszi a nyaka felé kinyújtott kezet, a házmester meghajlott, ingadozó testét. a pókhálót, a pókot és a mászkáló le­gyet. Szemhéja időnként meg-megreb­ben, ami azonban a legkevésbé sem zavarja a figyelésben. A légy már elmószott a tejüveg búráigv felröppent és hirtelen belerepült o pók­hálóba. Szárnyainak zizegése többszö­rösére erősödik, az egész pókháló hullá­mot ver. Ugyanebben a pillanatban a pókháló tölcsérszerű közepéből kiront a pók. Egy másodpercen belül megteszi a rövid távolságot és beleharap a légy­be. A zöngés lassan elhalkul, a pókháló rázkódása is megszűnik és mindennek vége. A pók még ott marad a légybe harapva, de egy perc múlva ő is vissza­tér a tölcsérszerű nyíláshoz. A házmester felül a heverőn és kifelé néz a nyitott ablakon, amelyen éppen a menüett hangjai áradnak a szobába. roregeny j A us Az asszony kiált egyet és feláll. A szék hangos zörejjel tolódik hátra, a kötés a földre esik, a kötőtűk összezörrennek. Az asszony szembefordulva áll a házmester­rel, combjának hátsó része az asztalhoz nyomódik. Jobb keze, amely az asztalt érinti, meg-megremeg. — Hát így... — kiált fel a házmester f-, te nem vagy süket, te bestia! — Mennyire megijesztettél - mondja az asszony. — mindig marháskodol. — Uram isten, csak be akartam fogni a szemed, hogy meglepjelek — mondja a házmester. Ebben a pillanatban, ahogy elhangzik az utolsó szó, véget ér a menüett. A szo­bában és a környéken is teljes a csend. A házmester az ajtó mögötti heverőhöz lép, lefekszik. Testének súlya alatt a rúgók megreccsennek, ám rövidesen új­ból csend borul a szobára. Az asszony lehajlik, felemeli a kötőtűket és a kötést s az asztalra teszi. Lassú léptekkel meg­kerüli a fél asztalt, majd a másik he­verő felé indul. Amint végignyújtózik, ismét felhangzik a menüett. Legeslegele­jétől kezdődik megint. Hangjai akadály­talanul hatolnak a nyitott ablakon át a szobába. Az asszony az oldalán fekszik, arccal a fal felé fordulva. Néhány perc múlva szabályos lélegzése elárulja, hogy el­aludt. A házmester viszont a hátán fek­szik és a mennyezetet bámulja, lehet, hogy a menüett dallamát hallgatja. A mennyezet közepéről háromkarú csillár függ merőlegesen a padló felé. Két karja, mint egy nyitott olló arra leié fordul, ahol a házmester fekszik. Éppen a két kar között feszül a pókháló, mely­nek tölcsérszerű közepén egy pók gub­baszt. A pókot a menüett dallama nem zavarja, mozdulatlanul kuksol, mint egy nagy fekete pont. A nyitott ablakon át a legkisebb légáramlat sem tör be a szobába, a levegő a lakáson kívül és belül nyugodt, ugyanilyen a pókháló is. Még látni, de a nap már rég túlju­tott kulminációs pontján. A SZOBÁBA zöngve berepült egy légy. Néhány percig a háromkarú csillár körül kering, végül is ráül az egyik karra (arra amelyik közelebb esik az ablakhoz) éppen azon két kar egyikére, amelyikekre a pókháló tapad. A légy a csillárkor végén ül, közvetlenül az üvegbúra mellett, melynek közepén ott az égő, és vándorolni kezd abban az irányban, ahol a három kar találkozik. Lassan mozog s ahogy a pókháló mel­lett megy el, néhány másodpercre meg­áll. Ám rögtön tovább indul és hama­rosan a kar végére ér. Itt felröppen, zümmög egyet és újból leül, de fejét most az ellenkező irányba fordítja. Gé­piesen afelé a pont felé indul, ahonnan vándorlását megkezdte. A menüett hangjai erősödnek, gyen­gülnek, de a dallam még a felében sem tart. Az, aki játssza, gyakran újból kezdi, egész tételeket ismétel, egyre biz­tosabban és biztosabban. A házmester a hátán fekszik és szünet nélkül a csil­lárt figyeli, a csillárt, annak három ágát. Bal keze egy nagy párnába süpped, és amikor feláll, keze a párnát emeli. Teste elé teszi s ekkor másik keze is megra­gadja a párna szélét. Majd rövid lép­tekkel az alvó asszony felé indul, aki időközben arccal a szoba belseje felé fordult. A két kéz a fehér párnát csak annyira viszi előre, amennyire a test többi része előbbre jutott. A menüett hangjai felerősödnek, úgy látszik, hogy az, aki játssza, biztosabb a dolgában. A házmester azonban meg­állás nélkül halad előre, párnát tartó kezét mindinkább maga elé nyújtja. Még k»* lépés, és a párna befedi az asz­szony arcát... Az asszony kinyitja szemét és amikor meglátja maga előtt a párna fehér fe­lületét, felkiált. Azonnal felül, kezével eltakarja a száját. A házmester meg­dermed, előbb hasára szorítja a párnát, majd maga mellé engedi, bal keze azonban tovább fogja a párna szélét. — Alacsony volt a fejed alja - mond­ja a házmester — oda akartam tenni a pá mát. E BBEN a pillanatban, az utolsó szót követően, elhalnak a menüett hangjai. A házmester megfordul, három hosszú lépéssel a heverőhöz megy és lefekszik. Az asszony viszont felkel, nyújtózik egyet, törzsének mozdulataival helyreigazítja hátgerincét és az asztal felé lép. Kezével felemeli a két fénylő fémkötőtűt és a körülbelül tíz centiméter széles vörös kötött sávot. A székre ül, úgy hogy a házmesterre lát. Kötni kezd, feje előrehajlik. A házmester becsukott szemmel fekszik a hátán, A menüett harmadszor is ismétlődik. Hangjai erősebbek, a dallam magabiz­tosabb. A tételek megszakítás és ismét­lés nélkül követik egymást. A nyitott ab­lakon keresztül betódulnak a szobába és az egészet betöltik. A házmester elaludt. Szabályosan lé­legzik, keze ernyedten nyugszik a he­verőn. Feje kissé a fal felé hajlik. Az asszony abbahagyja a szvetter kötését és hirtelen feláll. A vérvörös gombolyag a földre esik s nesztelen gurul a ház­mester felé. Az asszony a kötést az asz­talra teszi, de a két fémkötőtű a kezében marad. A fény, amely a nyitott ablakon át a menüett zenéjével tódul a szobába itt-ott megcsillan a kötőtűkön. Az asszony három gyors lépéssel a fekvő házmester mellett terem. Egy pillanatig föléje hajlik, majd a két kö­tőtűvel átszúrja a házmester mellkasát. A házmester gyengén kiállt egyet, de ez a hang elvész a menüett erős dallamá­ban. A házmester mellkasa és később az inge is vörös lesz. A Z ASSZONY végre kiegyenesedik. De a két kötőtű ott marad a ház­mester mellkasába szúrva. Há­rom másodperc múlva az asszony meg­fordul, az ablakhoz lép és becsukja. A menüett dallama hirtelen elhal. A szo­bában csend van. Fordította: Skalina Kotalin. Már negyedik hete fekszem a kórházi ágyon. Naponta türelmet­lenül várok arra — tévedés ne essék, nem a hazamenetelre —, hogy Marcella nővér megjelenjék. Sajnos, már nincs lázam, s az egész betegségből csak a gyorsabb szívverés maradt meg, ha Marcella nővér közeledik. Ez azonban ke­vés ahhoz, hogy tovább is a kór-1 házban tartsanak. Mit tegyek? Ma van az esküvőnk. Marcelka csak egy órára jutott el, mert a kórházban kell helyettesítenie be­teg kolléganőjét. A páciensek nem várhatnak holnapig. Az esküvő után tehát a jeleségem ismét a kórházba szaladt, én pedig moziba mentem. Házasságunk első hetében egy* szer mégis találkoztunk. A lépcső­házban. A feleségem éjszakai szol­gálatból lőtt, én pedig a hivatal­ba mentem. Állandóan 12 órás nszolgálatai voltak, mert a kolléga­nője még mindig beteg volt. Cédulát írtam a feleségemnek, hogy vegyen ki szabadságot, mert a Tátrába utazunk. Három nap múlva az éjjeliszekrényen volt a válasz: „fola tegnap anyasági sza­badságra ment, Ivica még mindig beteg. Most 25 Órás szolgálatom van. Csak ketten vagyunk az osz­tályon. Kellemes szabadságot! Marcelln" Amikor a Tátrából hazaérkez­tem, a rekamié sarkában feküdt egy vörös, szipákoló valami ét borzalmasan prüszkölt. A zsebken­dő mögül megszólalt a feleségem. — Tűnj el kérlek, mert influen­zát kapsz! — Betegállományban vagy? — kérdeztem. — Ugyan, dehogy. Szabadnapot vettem ki. Vilma helyettesít. Az­után ő vesz ki szabadnapot és én fogom őt helyettesíteni — düny nyögte a zsebkendő mögül tüsz­szentés közben. — De hát ez akkor nem szabad­nap! — vetettem ellen. — Milyen okos vagy! — elis­merően tüsszentett. — Nálunk a kórházban még erre senki sem jött rá. —- Lehet, hogy a túlórákat majd kifizetik. — Ne tréfálj! Komolyan beteg vagyok. Sokáig nem láttam Marcellát. Néhá találtam egy-egy cédulát az asztalon valamilyen üzenettel, utasítással. Lassan az arcvonásait is elfelejtettem. Amint megjelent az első tavaszi napsugár, mint edzett férfi, fü­rödni mentem. A jeges vízben si­került alapos tüdőgyulladást sze­reznem. Azt sem tudom, hogyan kerül­tem a kórházba. Csak annyit tu­dok, hogy ott voltam és szerel­mes lettem. Az ápolónőbe. Meg­kértem a kezét. — Ne bolondozz! — mondotta. — Egy év alatt háromszor fogunk házasodni? — és kivette hónom alól a hőmérőt. — 38.9 — mon­dotta inkább csak magának. Megörültem. Ez azt jelenti, hogy még egy kicsit itt fekhetem és hálásan pillantottam az ápolónőre, illetve a feleségemre. — Marcella — kérdeztem gyön­géden. — Te azonnal rám ismer­tél? — Természetesen — válaszolta. — Hogyan? — Egyszerűen. A neveiről! Már itthon vagyok és örülök a legközelebbi betegségnek. Vagy ... Ha az egészségügy lehetővé te­szi, egyszer talán az ápolónőknek ís normális nyolcórás munkanap­fuk lesz. (R.j

Next

/
Thumbnails
Contents