Új Szó, 1966. február (19. évfolyam, 31-58. szám)

1966-02-19 / 49. szám, szombat

KUN BÉLA EMLÉKÉRE A Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom óta eltelt fél évszázadban, a szo­cialista társadalom építésének problémáival kapcsolatban, a történészek igen gyakran csak az elvont eszmét, a tömegek kollektív erőfeszítéseit, a poli­tikai vezetés eredményeit, a vezetők csalhatatlanságát mél­tatták, vagy tényleges érdemei­ket elhallgatták. A XX. kong­resszus óta viszont egyre in­kább az objektív történelmi fo­lyamatot, az eszme hordozóit, a tömegeket képező élő embe­reket, a vezetésért felelős egyéneket értékelik és bírálják. Képletesen mondva, nemcsak az erdőt látják, hanem a fá­kat is, s a fák között a kidőlt, kidöntött, viharvert, villámsúj­tott óriásokat is. Minden forradalmi megmoz­dulásnak vannak halálos áldo­zatai és sebesültjel. A legtra­gikusabb sors azokat éri, akik nem az ellenség, hanem a baj­társak. a barátok meg nem ér­lésének, vakságának vagy ön­kényének esnek áldozatul. A magyar nemzeti és szociális felszabadulásért vívott küzdel­meknek is voltak tragikus alakjai, akik életüket áldozták az ügyért, akiket gyűlölt ellen­ség és barát egyaránt, akik száműzetésben fejezték be ne­héz életüket, s életművük csak haláluk után nyert elis­merést. Ezek soraiból, a ma­gyar és a nemzetközi munkás­mozgalom egyik markáns egyé­niségét, Kun Bélát emeljük kl ma. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1888. február 20-án született egy kis falusi jegyző családjában. A nemzetiségi elnyomatástól a falust proletárok nincstelensé­gétől sanyargatott Erdélyben, ahol iskoláit végezte, házitaní­tójától, az akkor még gimna­zista Ady Endrétől és az oszt­rák szociáldemokraták, Renner, Bauer írásaiból tanult a társa­dalmi viszonyok, az emberi tö­rekvések mélyére nézni. Fiata­lon került a munkásmozgalom­ba; 23 éves korában már a ko­lozsvári munkásszervezet aktív tagja volt. Az első világháború az ő egyéni sorsát is erősen befo­lyásolta. A keleti frontra vit­ték, ahol 1916-ban orosz hadi­fogságba került. A fogolytábor­ban radikális forradalmi cso­portot talált (Reiner Károly. Münnich Ferenc, a Szlovák Ta­nácsköztársaság vörös hadsere­gének egyik szervezője, a ké­sőbb Kassán működő Seidier Ernő stb. j ezekkel együtt még az Októberi Forradalom előtt belépett az orosz kommunista pártba. Kun Béla kezdeményez­te a hadifoglyok politikai és katonai szervezkedését, s nem­sokára meg is alakult az első nemzetközi hadifogoly zászló alj. Később megszervezte a nemzetközi zászlóaljak közpon­ti vezetését is. 1917 végén már Pétervárott, majd Moszkvában dolgozott Lenin környezetében, s a Pravda állandó munkatársa lett. K un Béla oroszországi poli­tikai működése közvetve a csehszlovák hadifog­lyok szervezkedésére is befo­folyást gyakorolt. 1916-ban Oroszországban kb. 200 000 cseh és szlovák hadifogoly élt. Az 1917. évi februári forrada­lom után a párizsi Csehszlovák Nemzeti Tanács orosz kiren­deltsége állt az élükre és meg­kezdte a csehszlovák légió megszervezését, melynek lét­száma rövidesen elérte az 50 ezret. Ezzel párhuzamosan szo­ciáldemokrata szervezetek is alakultak, melyeknek központ ja Kijevben a „Svoboda" című hetilapot adta ki; Pétervárott a Pochodeň", Moszkvában a „Prükopnik" szociáldemokrata újság jelent meg. E szociálde­mokrata szervezetek tagjai fő­leg az Októberi Forradalom ki­törése után nagy részben a bol­seviki párthoz közeledtek. A toborzó és kiképző központok­ban megalakultak a vörös had­sereg csehszlovák osztagfai. Az első csehszlovák vörös katonák névsorában, Čeňek Hruška, Sla­vojov Cástek, František Kaplan, faroslav Hašek mellett Szántó László nevét is megtaláljuk. A csehszlovák hadifoglyok­nak is voltak tehát forradalmi szervezetei, amelyek összefogá­sát az 1918 április 13—14-én ŕrta: Vietor Márton Moszkvában megtartott szerve­zett hadifoglyok kongresszusa határozta el. Megalakult az Oroszországi Kommunista (bol­sevik) Párt Központi Bizottsága mellett működő Külföldi Cso­portok Szövetsége, amely Kun Bélát választotta elnökéül. A szövetség megalakulása után 1918. május 25—28. között Moszkvában üléseztek az orosz­országi csehszlovák marxista szervezetek és csoportok kül­döttjei. Megalakították az KUN BfiLA a húszas évek közepén. (Ék Sándor rajiza) OK(b)P mellett működő cseh szlovák szekciót, mely „Orosz­országi és Ukrajnai Csehszlovák Kommunista Párt" néven kezd­te meg működését. Kun Bélából az Októberi For­radalom nevelt elszánt forra­dalmárt. Lelkesedéssel, embert tulajdonságai, elméleti képzett­sége, elvhűsége, gyakorlati tu­dása determinálták őt a vezető szerepre. Meggyőző, lelkesítő érvei már az oroszországi hadi­foglyok fáradt, harcot únt száz­ezres tömegeinél is visszhang­ra találtak, s már Magyaror­szágra való hazatértük előtt is sok ezren ismerték el politikai vezetőjüknek. 1918 novemberé­ben illegálisan Budapestre ér­kezett, ahol november 20-án megalakult a Kommunisták Magyarországi Pártja. A köz­ponti bizottság több tagja ké­sőbb a Szlovák Tanácsköztár saság megalakulása után a szlovák forradalmi szervek megsegítésében is tevékenyen részt vett. Kun Bélán kívül többek között Münnich Ferenc, Pór Ernő, Seidier Ernő, Sza­muely Tibor. A magyarországi tanácshatalom megalakítását nehéz küzdelmek előzték meg. Ezek, — mivel a háborúban legyöngült burzsoázia utolsó mentségként a jobboldali refor­misták védelmére szorult —, a kommunisták és a jobboldali szociáldemokraták közötti harc formáját $Hötték. A küzdel­mekben a fiatal kommunista pártnak nem volt elég gyakor­lata és ereje ahhoz, liogy a tö­megek spontán lelkesedését és harci kedvét szervezetileg is kihasználja. A párt politikai ki­forratlansága okozta hibák ká­rosan befolyásolták a Tanács­köztársaság helyzetét. Másrészt viszont a Magyar Tanácsköz­társaság s annak élén Kun Bé­la volt az, aki a burzsoá Ma­gyarország félévszázodos nem­zeti elnyomó politikájának ká­ros következményeit a proletár testvériség és nemzetköziség elve alapján akarta jóvátenni. Bizonyítják ezt a Magyar és a Szlovák Tanácsköztársaság ba­ráti kapcsolatai, valamint a Magyar lanácsköztársaság al­kotmányának a nemzeti egyen jogúságra vonatkozó rendelke­zései. Egyetértünk Münnich elvtárs értékelésével, hogy Kun Béla volt az első nem orosz marxista, aki az Októberi Forradalom módszereit, gyakor­lati intézkedéseit alkalmazta más ország — Magyarország — munkásmozgalmára, aki a fia­tal Kommunisták Magyarorszá­gi Pártja élén szocialista for­radalmat, szocialista államot vezetett. Olyan államot, amely a szovjet néppel szövetségben hadat ilzent az imperializmus­nak, és kísérletet tett, hogy megjavítsa az évszázadokon át egymás ellen uszított népek egymáshoz való viszonyát. Hoz­zátehetjük, hogy ő volt az első magyar politikus és államfő, aki a szlovák nemzet önállósá­gát, szuverenitását, egyenjogú­ságát. állami életre való jogát, valamint Csehszlovákiát és annak határait elismerte, s a magyar forradalmi munkásság élén a gyakorlatban is segítsé­get nyújtott ahhoz, hogy a szlovák proletariátus a Szlovák Tanácsköztársaságban az ál­lamhatalmat átvegye, és kiin­dulópontot teremtsen a mun­káshatalomnak Csehszlovákia egész területére való kiterjesz­téséhez. A Magyar Tanácsköztársa­ság bukása után nehéz évek vártak Kun Bélára. Az ellenforradalmi erők pisz­kolták. gyalázták az osztrák börtönökben sínylődő Kun Bé­lát, aki 1920-ban éhségsztrájk­kal kényszerítette ki szabadon bocsátását. A szovjet kormány közbelépésére kicserélték és a Szovjetunióba kerülve, bekap­csolódott az intervenció elleni harcba. 1921-től 1938-ig a Kom munista Intemacionáléban dol­gozott felelős helyen. Lenin ha­lála után ő szervezte Lenin alapvető müveinek a világ min­den fontosabb nyelvére való lefordítását és kiadását. Ami­kor Bécsben a munkásság vé­delmi harcot vívott Dolfuss fa­siszta rezsimje ellen, Kun Béla szervezte meg a nemzetközi támogatást; 1936-ban a spanyol polgárháborúba jelentkező ma­gyar önkénteseknek Oroszor­szágból való kiutazását is ő szervezte. Egész életét a nem­zetközi munkásmozgalomnak szentelte. Áldozatos életét szo­morúan végezte: 1936-ban a személyi kultusz áldozataként börtönbe került, ahol 1939. no­vember 30-án, 53 éves korában meghalt. Kun Béla, hazájától távol, 15 évig harcolt azért, hogy a Ma­gyar Tanácsköztársaságot ért rágalmakat visszautasítsa, a magyar tanácshatalom hibáiból és eredményeiből a tanulságo­kat az eljövendő generációk számára levonja. Elméleti mun­kái bizonyítják, hogy a lenini tanítást megértette, s azt a ma­gyar viszonyokra alkalmazni tudta. Éles önkritikája feltárta a magyar tanácshatalom majd minden hibáját. 1928-ban meg­magyarázta azt is, hogy 1919 június végén miért vonult visz sza a magyar vörös hadsereg a Szlovák Tanácsköztársaság területéről. A visszavonulást, melynek nemcsak a szlovák, hanem végeredményben a ma­gyar tanácshatalomra is vég­zetes következményei voltak, a jobboldali szociáldemokraták képviselője, Röhm Vilmos, had­ügyi népbiztos követelte. Elle­ne voltak ugyan Kun, Szamue­ly, Alpári, Korvin, Rudas, Szán­tó, Rákosi, Jancsik, 4e a nép­biztosok többsége, a pártveze­tőség szociáldemokrata tagjai, a szakszervezeti bürokrácia, tehát a Tanácsköztársaság tényleges vezetésének többsége, Böhm mellé állt. Kun Béla alá­vetette magát a többségnek. Arra számított, hogy a forra­dalmi erők ily módon időt nyernek, amíg a hadihelyzet javul Oroszországban, a forra­dalom a nyugati országokban is utat tör magának, s legyőz­hetik a belső ellenforradalmi erőket. Ebben, sajnos, tévedett. K un Béla analitikus és kri' tikai műveit a felszaba­dulás után sem hozták nyilvánosságra, s a Tanácsköz­társaság igaz történetét elhall­gatták, mert a személyi kultusz magyarországi hordozóinak ér­dekei így kívánták. Kun Bélát és a Tanácsköztársaság " többi önzetlen, áldozatos harcosát to­vábbra is rágalmazták, életben maradt veteránjait diszkrimi­nálták. A XX. kongresszus utá­ni idők hozták meg a válto­zást e téren is. Ma minden ön­tudatos dolgozó tudja, hogy Kun Béla, a népek szabadságá­nak, és barátságának önzetlen harcosa nem élt hiába. Gondo­latai, tettei nem mentek fele­désbe. önmaga nem élte meg a felszabadulást, de emléke és életműve túl élte összes ellen­feleit. mert a szocializmus ön­kritikát kívánó, nehézségeket lekuzdő, áldozatos és kitartó építésének felejthetetlen úttö rője volt. KÉPES GÉZA: EZ A FOLD Ez a föld a tied bór nincs rajta egy nadrágszijnyi hely mit magadénak mondhatsz s nincs egy kunyhó, akár csipetnyi, ahol. ha ég a nyári nap pár napra meg tudnál pihenni — De itt de itt a börtönőrök is testvéreid itt vannak barátaid itt vannak ellenségeid Itt ha valamit írsz amilyent csak te írhatsz egész sereg arc felderül egész sereg arc elborul sokan dühöngnek szeretnek és gyűlölnek Mehetnél máshová hol tárt kapuk és percekig tán tárt karok fogadnak szerezhetnél villát kocsit magadnak kaphatnál pénzt kemény valutát fontot dollárt márkát koronát s tán hónapokon át elszédíthetne a siker Mindezt megkaphatod — Mi kell még? Megyek már. Vár a földem. Ezt örököltem s gyermekeimnek ezt hagyom örökségképpen s a golyóstollam s egy életen át szétvert írógépem VÁRNAI ZSENI: Gondolatok az öregségről A fóradt, öreg elme zakatol, körben forog, ismétel szüntelen, a múltak, mély kútja fölé hajol, hol békalencsés, zöld hínár terem Egy-egy emléket megragad ... motyogja* és újra kezdi tízszer is naponta, mint vén malom, mely már csak szelet őröl* s letűnt idők fanyar borával dőzsöL Rettent a példa! Vigyáznom kell magamra, minden elgondolt, kimondott szavamra, s főként arra, mit papírra vetek ... Érzein, tudom az ember gyöngeségét, azért mindig szemem előtt a mérték, hibáimnak én nem kegyetmezek! De te ne bántsd a vént* te fiatal, ha botlik is a lába, vagy a nyelve. Így jársz te is, ha véget ér a dal... És minden érdem immár etfeledvej SIMON LAJOS: Tájkép az én hazámról Az én hazámba elindultak végre tavasz felé a bogárhátú dombok, s a kőlovak: a nyergezett hegyek A völgyek mély ölében úgy ragyognak a falucskák, mint aszonyok kötényén a frisen morzsolt tengeri-szemek, s vihar szárnyától szétvert harmatcseppek a futó földön imbolygó tanyák. Most nő bársonyként fenn az óltetőkön és lenn a kutak mélyén a moha, mint istenkardja most lángol elö a láthatárnyi földön a vetés, roppant telek után most szökken szárba bennem szívem megmunkált talaján a hit: hogy halhatatlan ragyogást köszöntök, örök tavasz zuhog a tájra végre, hazám! Új képhez ülsz modellt nekem, hiszen egyetlen tábla föld vagy, immár, régen kitörtünk minden földkarót, mert valamennyi visszamutatott, miként az önző mondabeli szent csak önmagához görbülő keze. Ó még nem az vagy, táj, amit szívemben dédelgetek, még nem vagy az, tudom, de már úgy nézlek, mint a teljesedő csak álomnak hitt csodára a hívő. Most e kis ország láthatárnyi földjét szabadság-zápor öntözi naponta. a völgyek ölén pirostetejű házak fakadnak a zápor után, amelyek vaksi éjben is ragyognak, mint az asszonyok fekete kötényén a frissen morzsolt tengeriszemek. Ó táj, csak most vagy igazán hazám, most, hogy az ínség krajcár kuncogása elhalt, mint elhal a leégett otthon ereszéből a madár panasza. Csak most vagy az, amit hazudtak régen, most lettél, most vagy igazán szabad!

Next

/
Thumbnails
Contents