Új Szó, 1966. február (19. évfolyam, 31-58. szám)

1966-02-18 / 48. szám, péntek

A nemzeti bizottságok segítőtársai A NAPOKBAN ért véget a polgári bizottságok és a nőbi­zottságok kétéves választási Időszaka. Munkában, eredmé­nyekben gazdag időszak volt ez, amelyről a nyilvános gyűlé­seken számolnak be a bizott­ságok tagjai. Az eredmények mellett feltárják azokat a hiá­nyosságokat, amelyek gátolták munkájukat, hogy az újonnan megválasztott bizottságok a jö­vőben még jobb és eredménye sebb munkát végezhessenek. A két bizottság segítségére a nemzeti bizottságok bátran tá maszkodhatnak. Feleden pél dául nyílt titok, hogy a nőbi­zottságnak nagy érdeme volt abban, hogy a művelődési ott­hont még a mült évben átadták rendeltetésének. Amikor az em­lített nőbizottság tagjai látták, hogy egyik asszonytársuk elha­nyagolja gyermekei nevelését, segítségére siettek. Egy nyug­díjas házaspár tüzelőproblémá ját a HNB-vel karöltve oldot­ták meg. A polgári bizottságok csak nagyobb falvakban, városokban tevékenykednek. A nemzeti bi zottságok segítségük nélkül ne hezen oldhatnák meg sikeresen az egyes problémákat. Többek között gondoskodnak a gyer­mekek bölcsődében, óvodában való elhelyezéséről. Tolmácsol ják a nemzeti bizottságnak 8 lakosság kívánságait, észrevé teleit. Ezenkívül véleményt nyilvánítanak a szociális segé lyek folyósításának ügyében Nem egy helyen pedig a szo cialista együttélés megsértőivel is külön foglalkoznak. A falu és a városszépítés! ak­ció keretében a polgári bízott ságok tagjai nemcsak a köte lezettségvállalásokat gyűjtik össze, hanem szervezik, Irányít­ják a brigádmunkákat is. Lé­ván, amint a városi nemzeti bi­zottságon megtudtuk, segítsé­gük nélkül nem érték volna el olyan szép eredményeket a vá­rosszépítés és a „Z" akció ke­retében. Több helyen azonban, mint például Bratislavában, a polgári bizottságokat olyan ügyek intézésével is elhalmoz­ták, amelyek kimondottan a nemzeti bizottság hatáskörébe tartoznak. AZ EMLÍTETT gyűléseken a lakosság kijelöli és megválaszt­ja az új választási időszakra a bizottságok tagjait, a nemzeti bizottságok segítőtársait. A si­ker érdekében nemcsak a nem­zeti bizottság, hanem a párt­szervezetek is sokat tehetnek. Közös erővel arra kell töreked­ni, hogy ebbe a tiszteletbeli, felelősségteljes funkcióba olyan emberek kerüljenek, akik a társadalom érdekében sokat te­hetnek, s hajlandók feláldozni idejüket is. -nj­Ugye, milyen helyes ez a mackó! A handlovái MLAŰ népi kisipari termelőszövetkezetben készített plíiss­állatok nagyon mutatósak. (Bachan f elv. — CTK] Jíeg,é%téô>, &zeietet S zorongva léptem át a várkonyi kastély rácsos kapuját. Ma nyugdíjasok otthona. Sehol senki, őrként, mereven, csak a sudár fenyők állnak, jobbról is, balról is. Vé­gül az üvegházban — mert Itt ilyen ts van — megtalálom a gondonokot. Chrenko bácsinak szólítja mindenki, annak elle­nére, hogy jóformán egyidős az itt élőkkel. A bácsi szó nem a kort, inkább a tiszteletet fejezi ki. Szeretik, becsülik. Hato­dik éve, hogy itt van. A múltban egy család ké­nyelmét szolgáló kastélynak ma 124 lakója van. A tisztaság­tól ragyogó szobákban 3—3 ágy, szekrény, asztal, szék áll katonás rendben. Az ablakok­ban virág, az éjjeliszekrénye­ken a legkedvesebb fényképek — a múltat idéző arcok. Az egyik ágyban beteg fekszik. — Hogy van Ilonka néni? — Köszönöm, jól, jól, csak "hát a reuma, meg a lábam. Délidő van. Az öregek csend­ben letelepednek a fehér ab­rosszal leterített asztalokhoz. Az étterem egyik felében a fér­fiak, a másikban a nők. Így szokták meg. A tálból finom zöldségleves illata árad, majd szilvásgombócot kapnak mák­kal leszórva. — ízlik? — teszem fel a kér­dést. — fó, itt mindig jót főznek. Ebéd után átsétálnak a tár­salgóba — a volt szalonba. Szé­kek, asztalok, televízió, sakk, újságok. Az ablak alatt hatal­mas karosszék. — Hát ezt a grófok hagyták Itt? — Nem, Mészáros nénié. De már itt Is van, maid ő elmond­ja. Botra támaszkodva jön, haja ősz, mosolya jóságos. — Még élt a férjem. Mind­ketten nyugdíjas tanítók vol­tunk. Betegek. En éjjeleken át ültem az ágy szélén, nem tud­tam aludni. Az uram félt, hogy elszédülök és leesem. Elpana­szolta ezt a plébánosnak, tőle kaptam azután a karosszéket. Ai kellene már húzatni, de nem érdemes, — nagyon beteg vagyok. A férjemmel együtt akartunk ide jönni, szegény, jö­vetelünk előtt néhány nappal meghalt. — Nem unatkozik itt? — Ö, nem. Olvasok, estén­ként tv-t nézek, vezetem az in­tézet naplóját, beszélgetek. Jól megvagyunk. Mint egy nagy család. Telnek a napok. Pihenés, szórakozás, de munka is. — Sohsem tudtam tétlenül ülni — mondja az egyik bácsi. — Tes­sék csak megnézni: disznókat, nyulakat, csibéket nevelünk. Egész évben ellátjuk hússal a konyhát. Mielőtt elmennék, Chrenko bácsi, a gondnok, egyik-másik lakó múltjáról beszél. Krchnák józsefet a trnavai járásból hozták ide. Senkije és semmije sem volt. Az erdőben egy kiásott gödörben lakott. Ügy érezte, beteg lesz. Beván­szorgott a faluba-, egy gazdá nál az istállóban húzta meg ma­gát Vagy BottÓ Vince somorjai lakos. Naphosszat a kocsmában üldögélt. Senkinek sem volt hozzá egy megértő szava. Itat­ták, mert ha becsípett, mulat­ságos volt, jókedvre derítette a vendégeket. Ezzel az élettel is le kellett egyszer számolni. II asonló sorsa volt vala­r—f mennyi lakónak. Persze ' ' akadnak köztük olya­nok is, akiknek vannak gyer­mekei, jó módban élnek, de ter­mészetesnek veszik, hogy az állam gondoskodjék szüléikről. Ez egy külön tragédia. Százhuszonnégyen vannak. Soha sem Ismerték egymást, ma családnak mondják magu­kat, a házat, amelyben élnek, otthonnak. OZORAI KATALIN JOGI TANACSADÓ Az új munkatörvénykönyv alapelvei A SZABADSÁGRA VALÓ IGÉNY (100. §) A munkatörvénykönyv az eddigi előírásoktól eltérően a várakozási időt minden dol­gozónál egységesen 5 hó­napban állapítja meg, tehát szabadságra annak a dolgozó nak van igénye, akinek mun­kaviszonya legalább 5 hóna pig tartott már és a kérdé­ses naptári évben, amelyben a szabadságot igényli, lega lább 75 munkanapot ledolgo­zott. Ennek a két törvényes feltételnek teljesítése nem szükséges: ha a dolgozó a nemzeti bi­zottság által szervezett mun­kaerőtoborzás keretében lé­pett munkaviszonyba, vagy a vállalt kötelezettség teljesí­tése után újból munkavi­szonyba lép (pl. egy évre bá­nyába jelentkezett és onnan visszatért), ha a dolgozónak a vállalat átszervezése következtében kellett állást változtatnia, ha a dolgozó azután lépett állásba, hogy előző munka­adója egészségi okokból fel­mondott neki, mivel tartósan alkalmatlanná vált a munka­viszonyából eredő kötelezett­ségek teljesítésére, vagy ha az orvosi véleményező bizott­ság, vagy az egészségügyi szervek határozata következ­tében nem láthatja el eddigi munkakörét és ez okból vál­toztatott állást, ha terhes nő állapota miatt változtat állást, ha alkalmazásban levő anya gyermekéről (legfeljebb 18 éves koráig) való gondos­kodás érdekében változtatott állást. Ezek a kivételek csak ak­kor jönnek számításba, ha a dolgozó haladéktalanul — a joggyakorlat szerint 6 héten belül lépett új állásába. Ha a dolgozó évközben lé­pett állásba, aránylagos sza­badságra van joga, pl. 6 hó­napi munkaviszony után ab ban a naptári évben az alap­szabadság felére van igénye. A törvény teljesén új rendel­kezése, hogy a szervezet azon dolgozójának, akinek felvéte­lére saját kezdeményezéséből került sor, a ledolgozott idő­nek megfelelő aránylagos szabadságot lehet adni még akkor is, ha az öthónapos vá­rakozási idő és a tényleg le­dolgozott 75 munkanap felté­telét nem is teljesítette. Sor kerülhet erre akkor ls, ha a tanonc évközben kitanul. A SZABADSÁG HOSSZA (101. §) A szabadság alapterjedelme minden naptári évben két naptári hét. Három heti sza badság jár annak a dolgozó­nak, akt a folyó naptári év végéig legalább 5 évet dolgo­zott 18. életévének betöltése után, ha nem töltötte be még 18. életévét és ha elérte 50 életévét. Négy heti szabadság jár annak a dolgozónak, aki a folyó naptári év végéig 18. életévének betöltése után 15 évet töltött munkaviszonyban. A hosszabb szabadságra va­ló igényt a dolgozó köteles még szabadságának megkez­se előtt, de legkésőbb azon naptári év végéig igazolni, amelyre hosszabb szabadságát igényli, ellenkező esetben a dolgozó arra az évre hosszabb szabadságra való igényét elve­szítené. RENDlVÜLI SZABADSAGOK (102. §) A törvény a tanoncok sza­badságának idejét 4 hétben, a bányásztanoncok szabadsá­gának idejét 5 hétben, a ta­nítókét 8 hétben, az óvodai tanítónőkét 6 hétben és a nevelők szabadságát évi 4 naptári hétben állapítja meg. MI SZÁMÍTHATÓ BE A LEDOLGOZOTT ÉVEKBE? (103. §) A törvény kimerítő ftaxa­tívj felsorolásban tünteti fel, hogy milyen időket lehet be számítani a szabadság hossza szempontjából mértékadó évek számába, éspedig a dolgozó 18. életévének betöl­tése után: azt az időt, amikor az anya gyermekéről 3 éves koráig gondoskodott (ez a törvény fontos újdonsága, ennek a rendelkezésnek visszamenő hatálya van, tehát a törvény hatályba lépése előtt született minden gyermekre is vonat­kozik, akiről az anya három­éves korig gondoskodott, fel­téve, ha ugyanakkor nem volt alkalmazásban, több gyermek születésénél, ha születésük között nem telt el három év, csak a rövidebb idő számít­ható), a fegyveres erőknél teljesí­tett szolgálatot, a sikeresen befejezett ta nulmányok idejét, a termelőszövekezetben el­töltött időt (tagsági viszony­ban), be kell számítani az EFSZ­tagság idejét ís, ha oly dol­gozóról van szó, aki az EFSZ­ből erdő- vagy mezőgazdasági üzembe ment át dolgozni. Ha az említett felsorolás­ban megjelölt idők valame lyike munkaviszony ideiére esik, vagy kölcsönösen fedi egymást (pl. a gyermekéről gondoskodó anya egyidejű­leg a főiskolát ls végezte), csak egyszer számítható be. A Szakszervezetek Központi Tanácsa a fenti eseteken kí­vül rendkívüli okok alapján más időt is beszámíthat, így pl. az EFSZ-tagság idejét más foglalkozásba való átlépés esetében ís. Dr. FÖLDES JÓZSEF „Mondja csak, tisztelt barátom ... igen maga, azzal a kicsi, rövidre nyírt bajusszal. Mit tekergeti a nyakát? ... Es maga, asszonyom, abban a leopárd utánzatú bundában. így kell fintorgat­ni az orrát? ... Nem mondom, kicsit hangos a gyerek. Ogy bömböl, mintha díjaznák érte. Azért nem kell annyira felháborodni!" Mindezt kimondhattam volna, de nem mondtam. Csak úgy végigfutott az agyamon. Jólesett mondatokká formál­nom érzéseimet, mert ezzel sajátmaga­mat is fegyelmeztem. A kisgyerek ugyanis tőszomszédságomban üvöltött édesanyja ölében. „Mit türelmetlenkednek?" — fűztem tovább gondolataimat. — „Magának is van, vagy lehetett volna gyermeke, asszonyom. S a sírás épp úgy hozzá­tartozik, mint a fához az árnyéka. Nézzen csak ki az ablakon! Ott áll egy fa! Milyen hosszú most a ferdén ráhulló napsugarakban az árnyéka s milyen éles. A hó az árnyék igazi alapja és háttere... Erre gondoljon, tisztelt barátom, maga is! Amikor még maga ült anyja ölében, akkoriban talán nem volt olyan általános a gyermek­kényszerzubbony, mint ma. Amint le­hull az első hó, már ráhúzzák arra a szegény gyerekre. Igaz, hogy ennek a piros plüsanyagból készült ruhadarab nak lábzsák a neve ...De képzelje el, hogy magát kötöznék így össze azzal az ürüggyel, hogy a lábát óvják. Ebbe a melegítő valamibe beleesik nemcsak a láb, meg a comb, no, mondjuk még a derék is, hanem a mell, meg a nyak, meg a karok is. Még jó, hogy a sze­gény kis süvölvénynek legalább az or­ra kilátszik a lábzsákból..." Körülnéztem az autóbuszban, ahol már minden ülésen, mindenütt emberek szorongtak. — Nem indulunk még? — kérdezte valaki. — Nem — felelte valahonnan egy jól Informált hang. — Meg kell még várnunk a csatlakozást... az állomás felöl... De még nem jön. A gyerek toporzékol, s az egyenes­re állított lábzsákban úgy viselkedik, mintha csürdöngölőre szerződtették volna ide. — Kicsit türelmetlen a kis legény! — jegyeztem meg a mamára mosolyog­va. — Kislány az! — mondta ő. — Nem fiú! Ezt igazán kitalálhattam volna. Eny­nyi életrevalóság fiúból ki sem tel­nék. — Injekción voltunk az orvosnál.. • — fűzte hozzá a mama. — Es mi a baj? — érdeklődtem. — Fáj a torkocskája ... Szememmel diadalmasan vágtam a kocsi többi utasa felé: „No látja, tisztelt uram, maga itt egyre tekergeti a nyakát, pedig ennek a szegény kislánynak fáj a torka. Ma­gának csak a dobhártyája remeghet. De az nem olyan fájdalom, hogy azért idegeskednie kellene. S ön, asszonyom, abban a meleg, puha bundában, legyen boldog, hogy az injekciót nem maga kapta, hanem ez az ártatlan kis csöpp­ség. Ha maga kapta volna azt a go­nosz valamit, ha magának a karjába, vagy mijébe szúrták volna bele azt a hosszú, hideg tűt, és így tovább ... ak­kor maga sem azért bosszankodnék, hogy ez a kislány hányja-veti magát... — No — csitítgatja minden erejével most az anyja — nyugodj meg édes­kém ... Mindjárt otthon leszünk ... Mindjárt jön, jön a másik autóbusz ... Nézd, már jön is ott... Azonnal in­dulunk ... Megyünk pá! . De hiszen beszélhetett. Kicsinye még nem érte el a dolgok páros megvitatá­sának érettségi korát. Egyhelyben ug­rált, táncolt és lármázott. Közben te­kintete rám esett. En szelíden moso­lyogtam reá, de ő valamiért meghara­gudhatott, vagy megijedhetett, mert még éktelenebbül rákapcsolt. S ekkor jött a mentő autóbuszjegy. Persze nem magától. Egy másik hozta. Ügy is mondhatnám, hogy öregasszony. Hogy valaki fiatal-e, vagy öreg, azt sajátmaga dönti el öltözködésével. A fiatalon világos és tarka az öltözet. Az öregen csak fekete. Ez az asszony öregnek tartotta magát, mert tiszta fe­ketében járt. Nem gyászban, csak a megszokott feketében. De a fekete ru­ha alatt hófehér lélek. Hófehér tudás, gyakorlat és gyermekismeret. Vala­honnan elővette az autóbuszjegyet. Hi­szen ismerjük. Apró szelet, lyukasztott fehér papír. Odanyomta a rikoltozó csöppség kezébe. Es egyszeriben csend lett. Megtapo­gatta, kisimította, megzörgette, ismét összegyűrte a kislány. Majd magasba emelte a szeme elé. Közben befutott a várva várt csat' lakozás. Mindenki fellélegzett. Vége a várakozásnak. Kis szomszédnőm azonban oda se neki. Az inkák kincsének nem örülhe­tett volna jobban az aranyásó, mint ő annak az autóbuszjegynek. Gügyögve beszélgetni kezdett hozzá. Gyúrta, csi­pegeti, kétfelé is tépte. „Es maga, tisztelt barátom, csak a nyakát tekergette... Föltételezem, hogy magának is van autóbuszjegye. Miért nem adta oda neki a magáét? Most megtanulhatta, mi a teendő! Máskor ne tekergesse a nyakát, hanem adja oda azonnal, ha bömböl a gyerek. Es ön, asszonyom? Nos, önnek sem mondhatok egyebet..." — vittem végső konklúzióig gondolataimat. — „Ne szorongassa kezében, ne őrizze kézi­táskájában az autóbuszjegyét. En mon­dom, ne tartogassa az ellenőrnek, ha­nem adja oda egyenesen, ha rí a gye­rek ..." MOHR GEDEON 1986. II. 18.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents