Új Szó, 1966. február (19. évfolyam, 31-58. szám)

1966-02-02 / 32. szám, szerda

Fiiggöhidat kap Bratislava FOLYAMATBAN A PRÓBAFÚRÁSOK • FÜGGŐHÍD EGY PILLÉREN • „KACSALÁBON FORGÓ" ÉTTEREM • MAGYAR SZAKEMBEREK SEGÍTSÉGE A

z Arco kávéházban vagyünk. A hosszúkás törzsasztalt a Prágában tanuló szlovákiai magyar főiskolások ülik körül. Mi négyen, akik a sarokban egymás mellé és egymással szembe kerültünk, halkan beszélgetünk. Szomszédom, az őszülő Bredár Gyula, a Károly Egyetem magyar szemináriumának adjunktusa, a főiskolások jó barátja. Jót nevet, mosolyog az élcelődni mindig és mindenütt szerető diákok tréfás megjegyzésén: azért jár közéjük, hogy fiatalodjék! Amikor magyartalanul hangzó szó száll a fülébe, azonnal felkapja a fejét, a szép szó ellen vétő egyetemistára pillant, és helyesbiti — máskor Így fejezd ki magad! Hiába, no, tanárember! Egyikük sem sértődik meg, sőt, örülnek, amikor a magyar szó lelkes ápolója figyelmezteti őket. Néha szükségét is érzik ennek, hiszen öthat évig, míg Prágában tanulnak, állandóan a dallamos cseh nyelvet hallják, beszélik, s amikor magyarra fordítják a szót, gyakran észre sem veszik, hogy némely szót nem a leghelyesebben ragozzák, vétenek a helyes kifejezésmód ellen. Egy Ilyen „helyreigazítás" után felém fordul. — Képzeld el... — kezdi, és egy első éves technikusról kezd beszélni, aki Tornaiján érettségizett, a magyar iskolában. Prágába jött, és itt tapasztalta először, hogy a maga korabeli fiatalok nála sokkal szebben beszélnek magyarul. Ö ugyanis palóc nyelvjárásban beszél. Nem éreztették vele, hogy furcsálják, hogy a magyar középiskolában nem sajá tította el az irodalmi nyel vet... — Szlovákul gyengén beszél, csehül még nem tud — mondja Bredár Gyula, és bizakodva folytatja —, meglátod, itt, köztünk felszedi az irodalmi nyelvet! Nem kételkedem szavaiban. Kár, hogy nem volt jelen a palócosan beszélő főiskolás, hogy megkérdezzem, kinél érettségizett a magyar nyelvből? Nem is érek rá magamban azon morfondírozni, hogy azelőtt ilyesmi nemigen fordulhatott elő, mert a magyar középiskolák ban a magyar nyelv tanára nem békélt, addig „csiszolt, faragott" fáradhatatlanul, míg a nyelvjárásban beszélő diákjai magukévá nem tették az irodalmi nyelvet. Bredár Gyula hangjából rejtett büszkeség csendül ki, amikor közli velem, milyen lelkes olvasógárdája van a Károly Egyetem magyar szemináriuma könyvtárának! Nemcsak a saját hallgatóik, hanem a medikusok, technikusok, történészek, atomfizikusok is kölcsönöznek ki náluk könyveket! Itt szerette meg a magyar irodalmat egyik földije is ... — Prágában végzett, most újra odahaza van, Rimaszombatban. Orvos! — újságolja Bredár Gyula. — A szlovák gimnáziumban érettségizett. Gyakran járt hozzám látogatóba. Egyszer panaszkodott, hogy a magyar Irodaimat kevéssé ismeri! Előbb a Kakuk Marcit olvastam el vele. Tetszett neki Aztán Illyés Gyula Puszták népét adtam a kezébe. Kíváncsi voltam, mit fog mondani. Egy hét múlva mosolygó arccal nyitott be hozzám „mi van még neked itt ettől az írótól?" „Ez nem író, költő! Verseket ír!" — válaszoltam. „Add ide! Ettől az írótól mindent el akarok olvasni!" Elgondolkoztató szavak. Rám ragadt Bredár Gyula szenvedélyessége, ügyszeretete, s ez késztetett arra, hogy noteszomba bejegyezzem szavait. De minek is írtam a noteszomba? Ilyesmiről eddig nem „cikkeztünk"! Most örülök, hogy a fehér papírlapra írott szavak intenek, figyelmeztetnek. Eszembe jut, évekkel ezelőtt akadtak olyanok, akik örültek annak, hogy az itteni magyar fiatalok egy része a szlovák nyelvű iskolákban tanul, mondván, legalább tökéletesen elsajátítják a szlovák nyelvet, jobban érvényesülnek az életben! Az érvényesülés ellen nem lehet senkinek sem kifogása! De ... Ojra Bredár Gyula rimaszombati példázatára kell gondolnom. „A szlovák gimnáziumban érettségizett..., panaszkodott, a magyar irodalmat kevéssé ismeri..." Tanult ember, és nem ismeri nemzetének irodalmát! Akkor nem ismeri történelmét sem! Vitatkozzunk! jöhet az ellenvetés: Ott a rimaszombati példa! Megszerette a magyar irodalmat, olvassa a magyar könyveket! És jön az újabb de ... Nincsenek mindenütt Bredár Gyulák! Valahol mulasztás történt! Hány érettségizett fiatal lépett és lép még ma is „szegényen" az élet be?! S akiben van is „magánszorgalom", évek során sem szerezheti meg azt, amit az iskolában nem kapott meg! Érdemes ezen elgondolkodni? Választ keresni a kérdésre! Bredár Gyula nem is sejti, miért nézek hallgatagon magam elé. A velünk szemben ülő kék szemű lányra pillant, bocsánat, menyasszonyra! Remélem, nem haragszik meg a galántal Psota Zsuzsa, a Károly Egyetem filozófiai fakultásának orosz—magyar szakos, ötödéves hallgatója, hogy elárulom titkát. Mellette rimaszombati fiatalember ül, a göndör hajú Kocsis László. Történész. Tavaly végzett. Móst ls „ösztöndíjból" él, aspiráns, történelmi tudományos munkán dolgozik. Behatóan foglalkozik a XVI—XVII. század történelmével, a török hódoltság korszakával. Blaskovics Józseftől, a neves egyetemi tanártól tanul törökül. Bredár Gyula a kék szemű lányra mosolyog, a tanítványára, mintha csak biztatná, beszéljen! Psota Zsuzsa szlovák lány! Csodálkozom. Ogy beszél magyarul, „irodalmi nyelven!", mintha gyerekkora óta magyarul beszélt volna. — Amikor idejöttem, nem nagyon tudtam magyarul... — ismeri be Psota Zsuzsa. — Egy évre rá Pestre küldtek, ott tanultam ... Az idén végzek... — És? — kérdezi helyettem Bredár Gyula. Zsuzsa a mellette ülő fiatalemberre mosolyog. — Férjhez megyek... Lacihoz ... — Kérdezd csak meg, hol ismerkedtek meg? — súgja a fülembe szomszédom. Megkérdezem. László nem jön zavarba. Nem pirul el, amikor az „idegen" előtt vallomást tesz. A levéltáros szakot tanulta ugyan, de eljárt a magyar előadásokra, mégpedig kíváncsiságból, magánszorgalomból, hogy gyarapítsa ismereteit... — Külső érdeklődőknek ls adunk elő! — szól közben nem kis büszkeséggel Bredár Gyula. — Nálunk ismerkedtek meg! — Nagyon jó könyvtáratok van! — teszi hozzá elmosolyodva Kocsis László. Bredár Gyula a karomra teszi a kezét. — Látod, milyen nagy jelentősége van a könyvnek?! öszszekötő kapocs! R

itkán történik meg az ilyesmi, azért is írom meg! A könyv valóban összekötő kapocs — az élettel, az emberrel köt össze. Tanít, nevel, szóra koztat, fogva tart, akár a sze relem. S ha a könyv révén va laki házasságot köt, kettős az öröme annak, aki a könyvet „propagálja", az írott sző sze repét, szépségét, értékét hir deti, és annak is, aki a könyv révén találja meg élete boldog ságát... Könyv és karikagyűrű! Könyv és házasság! Nem szép ez? Búcsúzáskor sok boldogságot kívánok a fiatal párnak és Bredár Gyulának, hogy továbbra is legyen jó barátja a főiskolásoknak és szenvedélyesen hirdesse a szép szót. PETRÖCI BÁLINT Aki olvasóink közül a napokban a bratislavai Hal tér környékén járt, észrevehette, hogy egy különleges szerkezettel néhány idősebb munkás próbafúrásokat végez az utca felbontott kövezete alatti talajban. Ezek a „szondázások" már az utóbbi években egyre szükségesebbé váló új bratislavai Duna-híd építésének első lépései. A jelenlegi híd — mely már nem győzi ellátni a közel háromszázezer lakosú város szükségleteit. Egyre csökkenő teherbírása és a forgalom rohamos növekedése miatt, három—négy éve az egyik legrégibb helyi villamosjárat — a 6-os keresztülhaladását is megtiltották rajta. .. A leendő bratislavai híd architektúrái megoldására kihirdetett, pályázatra a Városi Nemzeti Bizottság építkezési osztálya tizenhét különböző munkát kapott. A győztes tervezetet — egy betonhidat — azonban mind pénzbeli okokból, mind az egyre jobban sürgető időhiány miatt nem valósíthatják meg. Ehelyett a pályázat legjobb acélkonstrukciója díszeleg majd a Duna fölött. Az építkezési osztályon tett látogatásunkkor a „nyers" tervekre vetettünk egy röpke pillantást. Megtudtuk, hogy a híd — a budapesti Erzsébet-hídhoz hasonlóan — függőszerkezet lesz egyetlen pillérrel a Duna ligeti oldalán. További érdekessége az emeletes megoldás. A „földszinten" a gyalogjárók, míg az „emeleten" az autók közlekednek majd. Szélessége előreláthatóan nyolc és fél méter lesz. A ligeti pilléren, amolyan kacsalábon forgó kastélyszerű lencse alakú kilátóéttermet építenek. Ide egyik oldalról lépcsőkön, a másikról pedig felvonón kerül majd a látogató. Nem titok, hogy egy-egy híd építése mindig nagyméretű környezetrendezéssel, rekonstrukciókkal Jár. így lesz ez a bratislavai új híd esetében is. A Duna menti Hal tértől kezdve a két-három kilométernyi távolságban álló Klement Gottwald Pionírházig több öreg házat lebontanak, hogy helyükbe új épületeket és utcákat építhessenek. Ez utóbbiak szolgálnak majd a híd „felvonuló területéül". A ligeti Bécsi út mai alakja ugyancsak megváltozik addigra, mire a Dunát áthidaló acélkolosszus elkészül. A híd ellenőrzési számításait és szerelési munkálatait magyarországi szakemberek végzik majd. Az erre vonatkozó tárgyalások már javában folynak. Az eddigi — előzetes — megegyezés szerint, mérnökeinknek május huszadikáig a híd tervezetét, június végéig a híd előtti térség változó részeinek terveit és augusztus végéig az építkezés szervezésének terveit kell átadniuk a magyarországi kollégáknak. A magyar szakemberek ez év végéig az ellenőrző sztatikal számításokat és a szükséges térképészeti [geodetikus] munkálatokat végzik el. Kétségtelen, Bratislavának már napjainkban nagy szüksége lenne az új hidra. ^ távlati tervek szerint, a következő húsz-harminc évben több híd is épül majd a Duna bratislavai szakaszán. Az érdekeltek bizonyára megtesznek mindent, hogy a „rajt" sikeres legyen, és mielőbb Szlovákia fővárosában is korszerű híd kösse össze e Duna menti város két részét! MIKLÖSI PÉTER A plziiii Gambrinus sörgyárban néhány nappal ezelőtt üzembe helyezték a legkorszerűbb malátakészitő részleget. Felvételünkön Ľubomír Solek mérnök a berendezés működését figyeli. (CTK — J. Vlach felvételei KÖNYV e s KARIKAGYŰRŰ egri viktor ILONA — Szép vagy, kislány. Ezzel a leckéztető, kislányos kérdéseiddel is bolondul szép — bókolt a gyakorlott udvarló könnyed hangján, hogy arcomba szökött a vérem. — Ezt hagyja! — kiáltottam rá, de Gábor nem zavartatta magát, és hibátlan alakomat, az arcom érdekes, vonzó szépségét dicsérte. — Gondolom, nem először állapítom meg — fejezte be külsőm dicséretét. Igen, máskor is hasonlókat mondott, de én akkor és most is tréfának vettem. — Nem igaz — ellenkezett. — Tetszett, ha mondtam, és most is tetszik. Közelebb hajolt és beleszagolt a hajamba. — Szeretem ezt az Illatot... Indián mák? — kérdezte. — Nem használok illatszert, csak kölnit — feleltem. — Fűszeres, ingerlő ... Jávorkától kaptad? Mellbevägott a kérdése; béna lettem, mint a szélütött. Vége a tréfának! Elveszek, a föld alá kell süllyednem szégyenemben, ha nem tudom rendre utasítani. — Csak leszögezem a tényt. Nem mint apa — mint férfi ... Feltételezem, valamivel revanzsálja magát — mondta látszólag nyugodtan, de remegő hangja elárulta, hogy izgalomban van. Remegtem én is, a szívem a torkomban vert. Semmi értelme, hogy feleljek, mert bármit mondanék, kiforgatná és megcáfolná. Nem tudhattam, miféle bizonyítékokkal támad ellenem. Elboruló tekintetén láttam, hogy valami előttem még homályos szándékkal támadni akar. Szótlanul sarkon fordultam, hogy mindennek elébe vágjak, de ő megragadta a karom és szorosan a közelébe vont. — Édesapád nem beszélhetne veled nagyobb megértéssel, mint én — kereste a tekintetemet. — ősszel tizennyolc éves leszel. Senki sem veheti zokon tőled, ha nem fojtod el magadban az egészséges, természetes ösztönt. Nincs szükségem rá, hogy kioktasson; ha tanács kellene, ott az anyám, adtam értésére, de ő ne mondja soha, hogy apám helyett — az ő nevében beszél. — Túlságosan érzékeny vagy, kislány — próbált megnyugtatni. — Távol áll tőlem, hogy bármit is számon kérjek tőled és megbántsalak. Megértem, hogy zavarba hozott, amit mondtam, de erről egyszer beszélnünk kell. Nem azért, hogy kérdőre vonjalak, bár ehhez is jogom volna. Inkább tanácsot szeretnék adni... Nem találtál magadhoz illő fiatal partnert? — Nem találtam, mert nem is kerestem — utasítottam vissza ridegen. — És máskor ne vegye készpénznek Gizi fecsegéseit. Nem titkolta, hogy Gizitől kapott bizonyos „felvilágosításokat", nem is érti, minek köszönheti barátnőm különös bizalmát? Furcsa kérdés volt. El sem hittem, hogy nem lát át Gizin, nem érezte meg, hogy Gizi szerelmes Jávorkába, és bennem a vetélytársát látja. Különben az egész ügy nem tartozik rá, nem szorulok a segítségére, ne törődjék velem. Nem hagyta magát elutasítani. Anyám előtt eltitkolhatom ezt a szerencsétlen barátságot — amit nem akar viszonynak nevezni —, de előtte nem alakoskodhatom. Vak volna, ha nem venné észre a változást. Csak a férfi teszi ilyenné a nőt — szebbé, virulóbbá, kívánatosabbá. Nem használt, hogy gúnyosan lélektant emlegettem, amiben Don Juan létére olyan járatos; fölényben volt, egyszerűen játszott velem, mint macska az egérrel. . Ami aztán történt, arról szeretném hinni, hogy rémálom volt, mert ébren el nem viselhető, olyan undok és embertelen. Ma már nem hibáztathatom magam, hogy kiszámított bókjaira nem futottam ki a szobából. Mindegy, hogy hová, csak el a dögletes, átkozottul vonzó közelségéből! Hogy mit vallott be azon az éjbe nyúló éjszakán? Azt, hogy úgy él, mint akit Ítélet nélkül, meghatározatlan időre börtönbe zártak . .. Féléve odaláncolva a beteg anyám mellé. Ott fekszik mellete hosszú éjszakákon át. Tüzes parázs az ágya, tüzes kemence ... A csukott ajtón, a falakon át hallja a lélegzetem, érzi a testem, a bőröm illatát. Eddig le tudta bírni a benne dúló tüzet, de amióta tudja, hogy valaki felébresztett — arcul üthetem, hogy ez őrület, nem tagadja, őrület és mélybe, sötét zavaros vizek fenekére rántó örvény, amelyből nincs felemelkedés és nincs menekülés, hiszen a mostohám, az apám, de hogyan fojtsa el, temesse magába, nincs már ereje hozzá, s már nem is akarja, ha beie is pusztul. A fülemre tapasztottam két tenyerem, hogy ne halljam, de Gábor kíméletlenül letépte a kezem. Jávorka arcátlan kalandor! Nem azért, mert Jáváig kergette a szomja, az idegent és ismeretlent hajszoló éhsége, de mert szemérmetlenül hazudik. Mert elfelejtette megmondani, hogy nős ember, és gyereke van. x Elrémültem. Szemenszedett hazugság! De ha mégis igaz?... Nekem bizonyság kell! Gábor bizonyítsa be, nem holnap, de azonnal! Bizonyítékok nélkül aljasság valakit megvádolni. Gábor fölényesen mosolygott. A gyerekes hiszékenységemnek, a buta szívemnek köszönhetem, hogy Jávorka így félrevezetett. Száz fényképpel szédített, csak egyet elfelejtett megmutatni: a fiacskája fényképét. Pedig nagyon büszke rá Meg kell hagyni, édes kis pofa! Sírógörcs döntött le. Gábor fölém hajolt és csitítgatott. (Folytatjuk) 1966. II. 2. 4