Új Szó, 1966. február (19. évfolyam, 31-58. szám)

1966-02-12 / 42. szám, szombat

VÁLASZFALAK NÉLKÜL Kétnyelvűség — elméletben és gyakorlatban J egyzeteimet lapozgatom. Tekintetem egy vastagon bekarikázott kérdőjelen és egy vastagon aláhúzott szőn akad meg: kétnyelvűség. Igen, sokszor kérdő­jel... De miért? Oj ismerősöm, akivel kapcsolatban a kérdőjelet felje­gyeztem, járási szinten határozottan magas beosztású sze­mély, aki a vegyes lakosságú területen dolgozik. Sok em­bert meg kell értenie, és sok emberrel meg kell magát értetnie, hogy foglalkozásából adódó munkáját becsület­tel, maradéktalanul elvégezhesse. Annál váratlanabbul ért kérdése, hogy neki, a szlovák nemzetiségű csehszlovák ál­lampolgárnak Csehszlovákiában kötelessége-e megtanulni magyarul. Nem, nem tájékozatlanság! Ismeri az 1959-es, majd 1961-es párthatározatot is a kétnyelvűségről, de mosolyog­va kijelenti, hogy a párthatározat nem jogi okmány és nemteljesítése a pártfegyelem s nem a törvény megsérté­se ... Mondja ezt ő — a párttag! És szerinte ebben az országban senki se kötelezheti őt a magyar nyelv isme­retére. Mit gondoljon erről az ember? Puszta szőrszálhasogatás? Elfogultság? Vagy alacsony politikai színvonal? Igaz, közvetlen jogszabály a vegyes lakosságú területe­ken sem írja elő a kétnyelvűséget. De az alkotmány ki­mondja a nemzetiségek teljes egyenjogúságát. Köztársa­ságunkban nincs állami nyelv, tehát a magyar nemzeti­ségű állampolgárok jogilag ls használhatják anya­nyelvüket az élet minden területén. Ha pedig a hivatalok — mindenekelőtt a vegyesen lakott területeken — nem akarják megszegni az alkotmányban biztosított egyenjogú­ságot, eleve olyan feltételeket kell biztosítaniok, hogy a tisztviselők, a gazdasági vezetők, a hivatalnokok a la­kosság anyanyelvén érintkezhessenek választóikkal, beosz­tottjaikkal, ügyfeleikkel. A jövőt ilietően hadd idézzünk a XIII. kongresszus előt­ti tézisekből: „A CSKP gondoskodni jog arról, hogy a nemzetiségi kapcsolatok és gyakorlati megvalósításuk terén hozott fontos párthatározatok — ha ez célszerű — jogi normák­ban is kifejezésre fussanak, és hogy a nemzetiségi össze­tételt valamennyi szakaszon tiszteletben tartsák a káder­munkában is." A m bárminemű jogszabály lenne is érvényben vagy lép majd érvénybe, köztársaságunkban egy másik nyelv ismerete általánosságban nem kötelező. Vi­szont ezt a „többletet" mindenkinek vállalnia kell, aki vegyes lakosú területen dolgozik, ahol a kétnyelvű­ség társadalmilag, politikailag és gazdaságilag feltétlenül szükséges. Az emberek körében végzett eredményes mun­ka nélkülözhetetlen. Ezért, ha bárki is valamiféle „elvből", képességének híján vagy akár más okból nem rendelkezik ezzel az „eszközzel", képtelen valóban eredményes mun­kát végezni a vegyes nemzetiségű lakosság körében. Ilyen helyzet természetesen társadalmilag nem lehet kí­vánatos. Az eddig elmondottak elsősorban az érvényesüléssel függnek össze, és valamennyi nemzetre, nemzetiségre egyaránt érvényesek. A magyar nemzetiségű dolgozót se kötelezi törvény arra, hogy megtanuljon csehül vagy szlo­vákul. De ha Dél-Szlovákián túl, vagy olyan munkaágban akar elhelyezkedni, ahol a cseh vagy a szlovák nyelv is­merete nélkülözhetetlen, saját érdekében kényszerül erre. Az élet, a lét törvénye ez olyan társadalomban, ahol egy ország határain belül több nemzet és nemzetiség él. E gy másik nép nyelvének elsajátítása nem megalázó, de nem is behódolás! Egy másik, esetleg több nyelv ismerete még nem jár a beolvadás, az asszimiláció veszélyével. Sőt! Szélesíti a látókört, lehetővé teszi más népek kulturális, gazdasági és társadalmi értékeinek meg­ismerését és így nagyobb távlatokat nyit. Minden nép kul­túrájában sok az olyan érték, amelyek megismerését — bizonyos mértékben magunkévá tételét — csak az illető nyelv ismerete teszi lehetővé. A nyelvtanulás tehát egy értelmes ember számára nem lehet nyomasztó kényszer, amit csupán azért vállal, mert erre törvény kötelezi. Társadalmi vagy politikai előnyt egy több nemzetiségű szocialista országban egyetlen nyelv sem élvezhet. Eset­leges előnye kizárólag használhatóságában, hatósugarában rejlik (nagyobb területen, többen beszélik). A kétnyelvű­ség egyéni értelmezésében pedig emberi értékek, emberi kapcsolatok mércéje tükröződik. Aki saját anyanyelvét bizonyos helyzetben privilégiumnak tekinti és a szomszé­dos nép (vagy népek) nyelvét lebecsüli, alsóbbrendűnek tekinti, emberségéről, az emberhez való viszonyáról állít kl szegénységi bizonyítványt. Egy nemzet, nemzetiség értékét korántsem a magukat annak vallók száma határozza meg. Minden népet törté­nelmi fejlődésében kell megítélnünk. Szlovákia nem azért maradt le és marad le ma is Csehország színvonala mö­gött, mert mondjuk a csehek nemzeti adottságuknál fogva szorgalmasabbak. Korántsem. A történelmi fejlődés mos­tohább lehetőségeket adott Szlovákiának. Magában Szlo­vákiában is vannak fejlettebb és elmaradottabb vidékek. Itt sem a nemzetiségi összetétel — még kevésbé a nyelvi szempont döntött. A múlt aránylag sok mesterséges gátat emelt népek, nemzetek közé. Szomorú örökség! De mindaddig, amíg valaki puszta magatartásával — Rimaszom­batban, Érsekújváron, vagy bárhol másutt — e2eket a válaszfalakat nem rombolja le, hanem tartósítja, megne­hezíti a közeledést. Aki más nemzetiséget, más nép nyelvét lebecsüli, akarva, nem akarva elvágja a közeledés útját és önmagát, de saját nemzetét is megkárosítja. Örök igazság, hogy a közeledés első s aligha nélkülöz­hető lépcsőfoka a megismerés. Hogy valakivel megbarát­koznassunk, előbb meg kell ismernünk. A közös hazában élő népek, nemzetek kölcsönös megismerésének alapvető feltétele ugyancsak egymás nyelvének kölcsönös Is­merete. Természetesen, a kétnyelvűség nem csupán jogi kérdés. De ha a jogi szabályok hiánya bárki számára alapul szol­gálhat a kétnyelvűség mellőzéséhez, akkor jogi normák felállításával kell érvényt szerezni pártunk nemzetiségi politikájának. Különben fennállhat az a veszély, hogy a nemzetek, nemzetiségek testvéri együttélésén alapuló leni­ni eszmék gyakorlati átültetésében hézagok támadnak. ZSILKA LÁSZLÓ A HOLDRÓL HELYSZÍNI KÓZVETITES A moszkvai rádió február 4-én este 22 órás híradása végén, a moszkvai televízió _ pedig a műkorcsolyázó Euró­pa-bajnokság b atlslavai kőz- • vetítését me ^szakítva, a Szovjetunióban működő koz­mikus számítóközpontból köz- • vetítette a Luna 9. adójának _ Jeleit. Mindkét alkalommal" hangsúlyozták, hogy első íz- ­ben halhat a világ rádiójele- _ ket közvetlenül a Ho-Id fel­színéről. A jelek a képtávíró­periodikusan emelkedő és_ süllyedő, enyhén szirénaszerű hangjára emlékeztettek. KOZMOVÍZIÓ A Luna 9. televíziós sze­me B A holdbeli táv­összeköttetés problémái B Vulkáni tevékenység o Holdon? B Új kozmi­kus tudományág — o holdtan W Aronymezők a Föld kísérőjén? U Ahol az iránytű nem mutatja az irányt B Mit várnak a tudósok a holdlaboratóriumoktól? A Luna 9. „televíziós sze­mére" vonatkozó előzetes in­formációkból tudjuk, hogy a közvetítést egy eredeti meg­oldású, egészben véve univer­zális televíziós rendszer tette lehetővé, amely egyszerűbb a hasonló földi berendezések­től. A műszaki szempontból nagyszerű televíziós kamera a Luna 9. tartozéka volt s köralakban foroghatott, va­gyis teljes panorámaképet szolgáltathatott. Regisztrálni tudta nemcsak a közeli, ha­nem a holdvilág távolabbi részleteit is, a panorámaké­peken kívül részletes felvé­teleket is készíthetett. Ennek fontosságát különösen a Hold felszínét kutató tudósok ér­tékelik nagyra, hisz míg ed­dig a világ legnagyobb táv­csöveivel is csak körülbelül 100 méternél nagyobb „rész­letek" voltak megfigyelhetők, a Luna 9. felvételei millimé­ter nagyságrendű tárgyakat is mutatnak. A Luna 9. sikeres útja előtt nem volt tisztázva, milyen a holdkéreg szerkezete, ezért olyan televíziós berendezést kellett szerkeszteni, amely előre nem látott események esetén ls képes fényképezni. Gondolni kellett például a holdbeli kőzetek tükröződésé­re, az esetleges vastag por­rétegre, a nagy hőmérséklet­különbségekre s számos to­vábbi körülményre is. A Lu­na 9. televíziós berendezése ezért sok különleges kellék­kel rendelkezett, üzemelteté­se pedig nagyon gazdaságos volt, a földi televíziós rend­szerekhez viszonyítva ezer­szer kevesebb villamos ára­mot igényelt. A „televíziós szem" kép­élessége úgy volt beállítva, hogy érzékenyen tudta érzé­kelni a látható környéket, a rádióállomás pedig (a te­levíziós holdobszervatórium részét képezte) a képet so­rokra bontva a földi vevőál­lomásoknak továbbította. Hasonló televíziós rendszert kívánnak beszerelni az ame­rikai Surveyor típusú holdla­boratóriumokba is. Az első ilyen „felderítőt" a múlt év végén tervezték a Holdra jut­tatni, újabban pedig májusra halasztották ezt a kísérletet. SZOKATLAN LÁTHATÁR Tudjuk, hogy a Hold átmé­rője 3476 km, a Föld átmé­rőjével összehasonlítva tehát csaknem négyszer kisebb. Mi következik ebből? Elsősor­ban az, hogy a Hold görbü­lete szembetűnően kisebb, mint a Földé, jól látható ez a Luna 9. felvételein ls. Ha a Hold teljesen sima lenne, úgy a láthatár nem egész 2,3 km-re lenne tőlünk. Egy 10 m magas megfigyelőtorony­ból is legfeljebb csak 3,6 ki­lométernyi távolságig látnánk. Egyszóval csak mintegy a negyedét látnánk magunk körül annak, amit a Földön megszoktunk. A valóságban azonban a Hold felszíne nem lapos, ezért az említett „elméleti" láthatár fölé fognak nyúlni a különféle emelkedések, hegységek és krátergyűrük. Ezeknek a körülményeknek nagy befolyásuk lesz a rádió­hullámok terjedésére. Az ul­trarövidhullámok hatótávol­sága egészen eltérő, nagyobb­részt rövidebb lesz, mint a Földön, de a hosszúhullámok ls, amelyek lényegesen job­ban „idomulnak" az égitest felszínéhez, csak rövidebb tá­volságra jutnak ott el. Mind­ezzel számolni kell majd az összekötő hálózat kiépítésé­nél a Holdon. Ezenkívül a rádióhullámokra fog támasz­kodni a holdbeli tájékozódás egységes rendszere is. A mág­neses iránytű ott ugyanis nemigen lesz használható, inert eddigi ismereteink sze­rint, ha van is ott valami­lyen „holdmágnesség", ez valószínűleg lényegesen ki­sebb, miňt a Földön. Lám, ilyen gyakorlati problémákat is felvet a Hold felderítése. KÉRDŐJELEK A HOLDFELSZÍN KÖRÜL Annak ellenére, hogy a szovjet Lunyik és az ameri­kai Ranger típusú holdlabo­ratóriumok érdeméből ma már gyakorlatilag a Hold egész felUlete ismertnek ne­vezhető (nincseaek rajia „:e hér foltok"), mégis tulajdon­képpen keveset tudunk róla. Az egyik ilyen meg nem oldott kérdés például a Hold krátereinek keletkezése. Egyesek vulkáni tevékenység­gel, mások meteorbecsapó­dással magyarázzák. Valószí­nű, hogy e kettő együttes működése alakította ki a fel­szín mai képét. Ezzel kap­csolatban már az 1965. évi Ranger-felvételek is igen fon­tos megállapítást tettek. A kutatók arra a következtetés­re jutottak, hogy a Hold nagy „tengerei" — a meden­cék — hatalmas területre terjedő lávaömlések színterei voltak a múltban. Az „Esők tengere" belsejében hét ilyen lávaömlést térképeztek fel. A kiömlött és megszilárdult lávatömegek különböző szí­nűek. A lávatakaró vastagsá­ga 20—200 méter között vál­tozik. Egyikük 200 kilométer hosszúságú. A Luna 9. felvételeinek elő­zetes értékelése is lávaszerű kőzetek jelenlétét tételezi fel a Holdon. A részletesebb értékelés nyilván közelebbi adatokat is szolgáltat majd a Hold felső rétegének össze­tételéről és rávilágít a hold­kéreg szerkezetére. Lehet, hogy rövidesen magyarázatot találunk arra a kérdésre ls, létezik-e ma is működő vul­kán a Hoidon? Ugyanis erre engednek következtetni egyes érdekes megfigyelések: Altér amerikai csillagász már né­hány évtizeddel ezelőtt egy alkalommal az Alphonsus ne­vű gyűrűshegyet figyelve, úgy látta, hogy a kráter alja időnként elhomályosul, mint­ha köd takarná. E megfigye­lés felkeltette Kozirev szov­jet csillagász figyelmét. Hosz­szú időn át vizsgálta az Alp­honsust. Eleinte semmi külö­nöset nem látott, 1958. no­vember 3-án azonban érdekes megfigyelést tett. A kráter közepéből kiemelkedő köz­ponti hegycsúcs hirtelen el­homályosodott, utána fehéres színe pedig vörössé vált. A központi csúcs fényében Ko­zirev a széngáz nyomát is felfedezte! November 19-én Wilkins angol csillagász újra látta a gyűrűshegyet, és a központi kúp mellett egy új, eddig ismeretlen foltot fede­zett fel! Három nappal utóbb a bndapesti Uránia Csillag­vizsgáló munkatársai is ész­lelték az új foltot, Wilkinstől függetlenül. Sikerült azt is megállapítaniuk, hogy az üj folt úgy veri vissza a napsu­garakat, mint a vulkanikus anyagok. Vulkáni kitörés volt annak iején a Holdon? Erre a kér­désre a további holdlaborató­riumoktól várnak választ a kutatók. A TUDÓSOK REMÉNVEI Persze nem csupán a geo­lógusok, a kibontakozóban levő „holdtan" alapítói vár­nak sokat a Hold felderíté­sétől. Nem kisebb reménye­ket fűznek hozzá a többi ku­tatók is, akik csillagászati obszervatóriumokat kívánnak ott létesíteni a távoli világok zavartalan megfigyelésére. Megoldásra vár a holdfelszín mechanikai tulajdonságainak, kémiai és ásványtani össze­tételének a felderítése is. Nem ismerjük a Hold mág­nességét, a napsugárzás és a kozmikus sugárzás befolyá­sát a holdfelszín fejlődéstör­ténetére. A fizikusokat a közvetlen környezet sajátos­ságai (hőmérséklet, sugárzás, esetleg gáznyomok) érdeklik. Fontos lesz a víz esetleges jelenlétének a felderítése is (kémiailag kötött formában a kőzetekben vagy szabadon bizonyos mélységben a fel­szín alatt fordulhat elő). Az esetleges holdbeli élet pedig főleg az asztrobiológusokat Izgatja. A szovjet űrhajózás megte­remtette az első közvetlen kapcsolatot égi kísérőnkkel. Ez a „csatorna" kétségtele­nül rövidesen kibővül s za­vartalanul érkeznek majd raj­ta keresztül az újabb és újabb holdismeretek. DÚZSA JÖZSEF A Luna 9. a Viharok tengerében érte el a Hold felszínét. A Hold felénk néző oldalának térképén a többi szovjet és amerikai holdrakéta becsapódási helyét is látjuk (L — Luna; R — Ranger).

Next

/
Thumbnails
Contents