Új Szó, 1966. január (19. évfolyam, 1-30. szám)
1966-01-07 / 6. szám, péntek
A SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI TANÁCSA plénumülésének második napja Amerikai provokációk Fedorenko levele U Thantboz (ČTK) — A Szakszervezetek Központi Tanácsa plénumülésének résztvevői tegnap megvitatták a CSKP XIII. kongreszSzusa előkészítésének téziseit, és a szakszervezetek idei feladatait, megvitatták és jóváhagyták a felsőbb szakszervezeti szervek, a szakszervezeti létesítmények és a Csehszlovák Tudományos Műszaki Társaság idei költségvetését is. A beszámolókat és a vitát tükröző határozatok elsősorban a munkatermelékenység gyors Gtemű növekedést s legnagyobb fokú gazdaságosság szükségességét hangsúlyozzák. Rámutatnak továbbá arra is, hogy a szakszervezeteknek rendszeresen kell gondoskodniuk a dolgozók megfelelő munka- és létfeltételeiről. A határozatok értelmében az FSZM alapszervezetei ez év januárjában és februárjában a pártalapszervezetekkel megegyezve szervezzék meg a XIII. pártkongresszus előkészítése téziseinek megvitatását. A jóváhagyott költségvetés szerint a felsőbb szakszervezeti szervek költségvetése eszközeinek 59 százalékát a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom beruházási tevékenységére fordítják. Több mint 130 millió korona jut összesen 184 bölcsőde és óvoda építésére. A bölcsődékben még ez tdén 1990, az óvodákban pedig 4377 helyet kell biztosítani a dolgozók gyermekei számára. A Szakszervezetek Központi Tanácsa e célra folyósítja az előző években felhalmozott tartalékait, mert a tagdíjak 50 százaléka erre nem elegendő. A Szakszervezetek Központi Tanácsa a jóváhagyott költségvetés alapján jelentős segítséget nyújt a dél-szlovákiai árvíz sújtotta városok és községek lakosságának. Húszmillió korona erejéig fedezi az említett területről szakszervezeti üdülőházakban, illetve az ott létesített ideiglenes iskolákban elhelyezett gyermekek eltartásával kapcsolatos költségeket. Ülésezett a CSSZBSZ Központi Bizottságának (CTK] — Tegnap Zdenék Fierlinger elnökletével ülésezett a CSSZBSZ Központi Bizottságának elnöksége. Tárgysorozatának legfőbb pontjaként megvitatta a XIII. pártkongresszus előkészítésének téziseit. Az elnökség ezt követve a csehszlovák—szovjet barátság múlt évi hónapjának eredményeiről, a sajtóval, a rádióval s a televíztóval folytatott együttműködésről, a CSSZBSZ kiadói tevékenységéről és az 1966-ban, valamint 1967-ben rendezendő népi akadémiákra vonatkozó javaslatokról tárgyalt. Az elnökség a közelmúltban magas szovjet kitüntetésben részesült Ludvik Svoboda hadseregtábornoknak szerencseklvanatait tolmácsolta. Megkezdődött a IV. országos répatermelői értekezlet (CTK) — Bratislavában tegnap délután megkezdődött a IV. országos répatermelői értekezlet, amelyen a kiváló termesztők, a cukorgyárak, a termelési igazgatóságok és a pártszervezetek képviselői értékeAvraroov hazánkban Hazánkba érkezett Lacsezar Ávramov bolgár külkereskedelmi miniszter, hogy az 1966— 1970. évekre szóló hosszú lejáratú csehszlovák—bolgár kereskedelmi egyezmény megkötéséről tárgyaljon. Prágában találkozott FrantlSek Hamouz külkereskedelmi miniszterrel, s a kölcsönös együttműködés néhány kérdéséről tárgyalt vele. A fogadáson jelen volt Sztajko Negyelcsev, a Bolgár Népköztársaság prágai nagykövete Is. . MAR MOST BIZTOSÍTSA ÚJSÁGÁRUSSÁ .12 OLDALAS SZOMBATI SZAMUNKAT A szocialista életfeltételek kialakítása — Andrej Slrácky akadémikus cikke A Tátrai Nemzeti Park — Színes összeállítás legnagyobb természeti rezervációnkról Kétnyelvű táblák Zselizen — A városi nemzeti bizottság elnöke válaszol zselízl olvasóink panaszaira Hogyan harangoztunk az öregemmel — Erskine Caldwell elbeszé1 lése 40 méter magasból a halál torkába «- Mexikói riport Reggeltől estig — Egy nap Ghanában lik a cukorrépatermesztés tavalyi eredményeit. Az elmúlt évben az országban a tervek szerint 7 millió 740 ezer tonna cukorrépát kellett volna felvásárolni. A valóságban a cukorgyárak csak 5,25 millió tonna répát kaptak. Vladimír Maška, a mező- és erdőgazdasági miniszterhelyettesének tájékoztatása szerint a cukorrépa terméshozamának csökkentését az agrotechnikai és a munkaszervezési fogyatékosságokon kívül a kedvezőtlen Időjárás Is Jelentősen befolyásolta. Gtezosz Prágában Manolisz Glezosznak, a demokrácia harcosának, a fasizmus esküdt ellenségének nevét valamennyien jól ismerjük. Hőstettével már akkor beírta nevét a történelembe, amikor a fasiszta megszállás Idején eltávolította a nácik lobogóját az Akropoliszról. Demokratikus meggyőződéséért 1959-ben öt évi fegyházzal sújtották, majd további négyévi deportációra Ítélték Manolisz Glezos, a görög nép nemzeti hőse január 5-én a Fasisztaellenes- Harcosok Szövetségének meghívására Prágába látogatott. Csütörtökön délután Glezos elvtárs a Fasisztaellenes Harcosok Szövetségének házában hosszasan elbeszélgetett a szövetség elnökével és dolgozóival. Moszkva (CTK) — A Krasznafa Zvezda felhívja a figyelmet az Egyesült Államok szokatlan katonai aktivitására a Fekete-tenger térségében. Az amerikai badügyminlsztérium újból saját céljaira akarja felhasználni Törökország területét — ir)a a lap. A lap megemlíti, hogy nemrég 200 km-re Samsuna tűrök várostól amerikai katonai repülőgép zuhant a Fekete-tengerbe. Az amerikai hadihajók a tekete-tengeri szorosokba látogattak. A külföldi sajtó szerint január elején további két amerikai hadihajót várnak a Fekete-tengerre. NATO rakétakilövőállomás Krétán? Párizs (CTK) — A NATO rakétakilövő-állomást akar építeni Kréta-szigetén a föld, levegő és föld-föld típusú rakéták kipróbálására. Ezeket a rakétákat a NATO közép-európai parancsnokságához tartozó tagállamok, tehát elsősorban NyugatNémetország használná. Párizsban bejelentették, hogy a támaszDontot két francia vállalat szereli fel. A Nord-Aviation vállalat több száz CT 20 típusú repülőgépet szállít majd a támaszpontra. A gépek hat percen belül érhetik el a 10 000 m-es magasságot. LAP7ARTAKOR ÉRKEZSTT SAJTÓÉRTEKEZLETEK TASKENTBEN Taskent (CTK) — Az Indiai küldöttség szóvivője sajtóértekezletén kijelentette, hogy Sasztri miniszterelnök tegnap Kosziginnal a taskenti találkozó sikerét feltételező kérdésekről tárgyalt. Kiemelte az Indiát és Pakisztánt elválasztó problémák bonyolultságát. Álláspontjaik azonban lépésről lépésre közelednek és kilátás van arra, hogy a találkozó sikeresen fejeződik be. A pakisztáni küldöttség szóvivője bejelentette, hogy Koszigin, Ajub Khan és Sasztri a taskenti tárgyalások programjáról tárgyalt, ö is kijelentette: lépésről lépésre haladunk előre Koszigín, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke este Ajub Khan pakisztáni elnökkel tanácskozott. Zamjatyin, a szovjet külügyminisztérium sajtóosztályának vezetője tegnap sajtóértekezletet tartott Taskentben. Bejelentette, hogy a tegnapi tárgyalások során az indiai—pakisztáni kapcsolatok rendezésére vonatkozó kérdésekről tárgyaltak. Az eddigi tanácskozás megmutatta, hogy a pakisztáni elnök és az indiai miniszterelnök utat keres a nehézségek kiküszöbölésére. Ehtoľfítt luTpkWH M. P. GEORGADZE (CTK) — Tegnap elutazott hazánkból Mihail Porfirjevics Georgadze, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének titkára. A szovjet vendéget a ruzynSi repülőtéren dr. Václav Škoda, a Nemzetgyűlés alelnöke és dr. Antonín Gregor, a külkereskedelmi miniszter első helyettese búcsúztatták. Jelen volt Sztyepan Vasziljevlcs Cservonyenko, a Szovjetunió prágai nagykövete is. KÉNYSZERPIHENŐ Csallóköz árvíz sújtotta falvaiban kényszerpihenőt tartanak a kőművesek. Csak helyenként hallani az ácsok kopácsolását. Január első napjai nem kedveztek az építőknek. A beköszöntött hideg idő szinte teljesen megállította az építkezés ütemét. A komáromi járásban az év elején a következőképpen alakult az újjáépítés mérlege: A 4312 megrongált családi házból 1736-ot lakhatóvá tettek és további 954 ház javításán dolgoznak. Az összeomlott 3282 lakás helvett megkezdték 1945 új lakóház építését s ebből jelenleg 358 teljesen, vagy legalábbis részben lakható. A komáromi, nemesőcsai és gútal állomásra ma is naponta érkeznek építőanyagot szállító szerelvények. A komáromi járásban eddig már közel 35 millió tégla, 15 345 tonna cement, 6660 tonna mész, 10 589 ablak és 17 203 darab ajtó érkezett. A raktárakban van bőven építőanyag. Azok cselekednek helyesen, akik most a tél folyamán megvásárolják és hazaszállítják a további építkezéshez szükséges anyagot. Tavaszszal, ha megkezdődik a mezőgazdasági munka, újból kevesebb lesz a szállítóeszköz. Az otthon nélkül maradt családok, akik szovjet faházakban,, ismerősöknél, vagv a középületekben töltik a telet. legszívesebben felére rövidítenék a téli hónapokat. Türelmetlenül várják, hogy envhüljön az Idő és újra dolgozhassanak az építők. (cs) New York — (CTK J — Nyikolaj Fedorenko, a Szovjetunió állandó ENSZ képviselője U Thanthoz, az ENSZ főtitkárához intézett levelében bejelentette, hogy a Szovjetunió megalkuvás nélkül teljesíti a Biztonsági Tanácsnak Dél-Rhodesiáról hozott határozatát és nem ismeri el Smith kormányát. A Szovjetunió a múltban és most sem bocsát fegyvereké, vagy egyéb hadianyagot a rhodesiai fajgyűlölő kormány rendelkezésére és nem tart fenn gazdasági kapcsolatokat Dél-Rhodesiával — áll többek között a levélben. Fedorenko az említett levélben válaszolt az ENSZ főtitkárának a Szovjetunió külügyminiszteréhez intézett jegyzékére, amelyhez csatolták a Biztonsági Tanácsnak a dél-rhodesiai problémára vonatkozó 1965. november 19-én hozott határozatát is. Demokratikus egységmozgalmat közös programmal AZ FKP KÖZPONTI BIZOTTSÁG A AZ ELNÖKVÁLASZTÁS EREDMÉNYÉRŐL A Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának most tartott ülésén, amelyen az elnökválasztás tanulságait és a párt feladatait tárgyalták meg, egyhangú határozatot fogadtak el. A határozat megállapítja, hogy az elnökválasztás legfontosabb jellemzője a személyi hatalom ellen fellépő demokratikus erők előretörése; ez Francois Mitterrand-nak, a köztársasági és demokratikus erők jelöltjének sikerében fejeződik ki. A határozat a demokratikus egységmozgalom további sikere érdekében sürgeti: valamennyi baloldali párt és demokratikus szervezet részvételével létre kell hozni egy közös programot Hangsúlyozta, hogy a demokratikus pártok, szervezetek és csoportok programjai, valamint a Francois Mitterrand által a választási kampány folyamán képviselt program Jó alap a tárgyalás elkezdésére. Végül ismét rámutat a határozat, hogy a Jövő kulcsa a baloldali pártok és demokratikus szervezetek összefogása egy közös program körül. A Központi Bizottság ezután felhívást ls közzétett, amely elítéli az Egyesült Államok vietnami agresszióját, és Vietnam függetlenségének és békéjének megteremtésére fokozottabb harcra szólítja fel a francia népet. WALDECK ROCHET BESZÉDE A Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának ülésén Wäldeck Rochet, a párt főtitkára mondotta a záróbeszédet. Először az elnökválasztás eredményével foglalkozott, kiemelte a baloldali erők egységének sikerét. Felhívta a figyelmet, nincs ok az elégedettségre, mivel a baloldali erők újabb kettéosztásának veszélye fennáll. A nagyburzsoázia törekvését sem szabad lebecsülni. Mindent megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza a demokratikus rendszer győzelmét. Rochet ellenezte a közép koalíciójának kialakítását. Leszögezte, hogy az FKP nem támogatja a reakciós politikát még akkor sem, ha valamelyik baloldali párt leple alatt valósítanák meg. Rochet szerint a francia baloldal megszerezheti a többséget. A többség megszerzéséért folytatott harc nem lesz könynyű, mivel új választókat kell megszerezni, akik ma még a gaulle-izmus és a jobboldali pártok befolyása alatt állnak. A továbbiakban a szocialisták és a kommunisták „párbeszédével" foglalkozott. Az a tény, hogy Franciaországban megvan a szocializmusba való békés átmenet távlata, fontos tényező a szocialisták és kommunisták közti közeledésben. A két párt tartós együttműködését egy olyan politikai rendszer kialakulása feltételezi, meily széles körű politikai szabadságokat biztosítana. A külpolitika területén két kérdéssel, a vietnami és német problémával foglalkozott. Állást foglalt a vietnami nép harca mellett és leszögezte, .hogy harcolni kell Nyugat-Németország atomfelfegyverzése ellen. NDK: Éles tiltakozás Seebohm kijelentése ellen Berlin (CTK) — Schwabe, az NDK külügyminisztériumának szóvivője külföldi újságírók előtt a külügyminisztérium nevében tiltakozott Seebohmnak, a nyugatnémet revansisták vezetőjének kijelentései ellen. Kijelentette, az NDK teljes mértékben egyetért Antonín Novotný csehszlovák elnöknek és Edward Ochabnak, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsa elnökének álláspontjával, hogy a nyugatnémet revansista politika megmérgezi Európa légkörét és újabb katonai konfliktust idézhet elő. Schwabe kijelentette, hogy a bonni szövetségi nemzetgyűlés bizottságainak januári nyugatberlini ülése ismét fokozza majd a feszültséget Berlinben. A provokációk azonban nem változtathatnak azon a tényen, hogy a nyugatnémet kormánynak nincsen semmilyen jogereje Nyugat-Berlinben. A nyugatnémet—izraeli gazdasági tárgyalásokkal kapcsolatban kijelentette, hogy Rolf Lahr. aki Bonnt képviseli a tárgyalásokon, Rottenführer volt, 1933tól tagja a náci pártnak és a hitleri birodalom bukásáig a birodalmi gazdasági miniszté' riumban dolgozott. néhány sorban HARRIMAN, Johnson elnök különmegbízottja tegnap Thaiföldről Tokióba érkezett. Az európai országok után most az ázsiai államokban ismerteti Washington álláspontját a vietnami kérdésben. (CTK) PAUL HENRI SPAAK belga külügyminiszter február 10-én hivatalos látogatásra a Szov jetunióba érkezik. A belga külügyminisztert Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter hívta meg. (CTK) DAVIES. az angol iparosok szövetségének főtitkára Belfastban azt Javasolta, hogy a kormány létesítsen hivatalt a szakszervezetek nyilvántartására. A nem nyilvántartott szervezetek elvesztenék alapvető iogaikat. (CTK) AZ AMERIKAI ŰRHAJÓZÁSI HIVATAL bejelentette, hogy sikerült kapcsolatba lépni a Mariner 4-gyel, mely o Mars felé halad és már 346 millió km-re van a Földtől. (CTK) AZ AMERIKAI légierők minisztériuma bejelentette, hogy több száz amerikai kémbolygó kering a Föld körül Csak a Thor típusú rakéták segítségé* vei eddig 200 kémbolygót bocsátottak fel. (CTK) SALERNO olasz tartományban letartóztattak hat munkást és vádat emeltek 28 munkás ellen, mivel egy évvel ezelőtt részt vettek az állami dohánymonopólium ponteeagna nói üzeme alkalmazottjainak sztrájkjában. A letartóztató' tak között két asszony is van. (CTK) BUKARESfBAN ülésezett a román mezőgazdasági termelőszövetkezetek országos szövetsége alapító kongresszusénak előkészítő bizottsága. A kongresszust március 7—9-re hívták M össze. (CTK) Ä flITT 1966