Új Szó, 1966. január (19. évfolyam, 1-30. szám)

1966-01-29 / 28. szám, szombat

J E A N - E M I L VÍDAL NAGY ORSZÁG GONDJAI — De most már elmaradtak az áldozatok? — érdeklődöm. — Hova gondol! Minden év­ben áldozunk ... Persze, inkább szokásból. A vallás még erősen uralja az indiaiak gondolatvilágát. A statisztika szerint 366 millió hindu, 47 millió mohamedán, 10 millió keresztény és 8 mil­lió szikh él Indiában. A zarán­doklatok idején százezres tö­megek verődnek össze a váro­sokban. 630 MILLIÓ! Vasárnap. Egy kókuszpálmák­kal körülhatárolt kisebb rizs­földön vagy húsz asszony se­rénykedik, sarlóval a kezében. Egyikük félremegy játszó gyer­mekéhez, és szoptatni kezdi. Ezek az asszonyok egy pálma­olajgyár munkásnői, férjük me­zőgazdasági munkás. Az asszo­nyok a rizsföldön végzett mun­kájukért megkapják a termés nyolcadát. A napszámosok a mezőgazda­sággal foglalkozó lakosság 25 százalékát alkotják, tehát mint­egy 80 millió emberről van szó, akik családtagjaikkal együtt igen kevés jövedelemből tenge­tik életüket. Zömük a legalsóbb kasztokhoz tartozik. A földreform-bizottság még 1949-ben kijelentette, hogy „a föld legyen azoké, akik meg­művelik". Ennek ellenére 1965­ben még sok indiai parasztnak nem "olt földié. A részleges földreform leglényegesebb ered­ménye a kapitalista viszonyok falusi fejlődése volt. India mezőgazdasági termelé­se több éven át elért jelentős sikerek után pangásnak indult, s Idült élelmiszerhiány mutat­kozik. Ennek következtében az utóbbi hónapokban érezhetően emelkedtek az árak. A fő fel­adat, a lakosság ellátása még nem oldódott meg, pedig előre­láthatóan az idén, a harmadik ötéves terv végén 495 millióra, 1971-ben (a negyedik ötéves terv végén) 560 millióra, 1976­ban pedig 630 millióra szaporo­dik az ország lakossága. A HALADÁS KERÉKKÖTŐI A páriák, akik még a legala­csonyabb kasztokhoz sem tar­toznak, 1955-ig a legelemibb jo­gokkal sem rendelkeztek. Ma­hatma Gandhi elsőként akarta megtörni a kasztrendszert. A kasztrendszer eleinte csak a papokra és a katonákra vonat­kozott, később kiterjesztették a szabad emberekre, majd egy ne­gyedik kaszt is létrejött: az iparosok és a földművesek kasztja. Az indiai kormány a függet­lenség kikiáltása után betiltot­ta a kasztrendszert, ám a kilá­tásba helyezett büntetés ellené­re is dívik még a falvakon. Dél­Indiában nagyon ritkák a kü­lönböző kaszthoz tartozók kö­zött kötött házasságok. A kaszt­rendszer csökevényei nemcsak a 60 millió pária életét keserí­tik meg, hanem a haladó refor­mok és társadalmi átalakulások mpnvolósltásá* (<• fékezi* B fügefák visszahajló lég­gyökerei második törzset alkotnak. A törzsek kö­zött afféle barlangszerű képződmény alakult kl, s e természetes óvóhe­lyen kötött ki egy cipész. „Üzlete" alig nagyobb egy négy­zetméternél. Keresztbe tett láb­bal ott ül a mester szerszámai­tól körülvéve, a háta mögött száraz fűből vetett ágy. Furcsa lakás. Még különösebb az, hogy nem valamilyen eldu­gott falucska határában va­gyunk, valahol a dzsungel mé­lyén, hanem Bombay kellős kö­zepén. A fügefa mögött kriket­pálya, vele szemben villamossá-­gi üzlet. Vagy húsz lépéssel tá­volabb szállodák, mozik, kor­szerű kórház, hivatalok. Az ország iparosításában el­ért sikerek ellenére ilyen ellen­tétek még ma is szembeötlenek az indiai városokban, ahová rengeteg nincstelen paraszt és munkanélküli özönlik. Hajlék­talan szegényekkel találkozha­tunk az utcákon, akik nappal céltalanul, illetve munkát ke­resve ődöngenek, éjjel pedig takaróba burkolózva a járdán alszanak. Lépten-nyomon ala­mizsnát kérő vagy cipőtisztítási szolgálataikat kínáló gyerme­kek állják el a járókelők útját. „Hivatásos fényképmodellek" szállják meg azokat a városré­szeket, ahol a turisták legin­kább megfordulnak. A kígyó­bűvölő egy rúpiáért táncra kényszeríti kígyóját, aztán a fuvolájával még fejbe is vere­geti, ha túl lassan merül álom­ba LOVAK MUNIAPPAN ISTENNEK Kerala állam Trivandrum vá­rosa csodálatosan szép. Festőibb tájat talán nem is találnánk. Liánok fonják be a pálmák és más egzotikus fák törzseit. A zöld sűrűségben szétszórva he­vernek vályog- és kőházak. Ba­nánfürtök érlelődnek a ligetek­ben. Enyhe lejtésű hegyoldala­kon tapióka- és rizsföldek te­rülnek el. Ezüstös tikfák lige­tei kaucsuk- és kávéültetvé­nyekkel váltakoznak. Csupa vi­rágerdő — tűzpiros, kék, sárga színű virágok ... BAZÁR DELHI ÜREG VÁROSRÉSZÉBEN INDIA SOK VIDÉKFIN IGEN NAGY PROBLÉMA AZ IVÖVLZ E tájkép hátterében bronzbő­rű, izmos termetű, szabályos arcvonású asszonyok mozognak, ízléses vörös korsókban vizet vagy kosarakban kókuszdiót visznek a fejükön. Országutak mentén vagy udvarokban feke­teborsot szárítanak. Kerala „fe­kete aranyának" átható illata terjeng a levegőben. Nandlat, a Trivandrumtól dél­nyugatra elterülő pancsajat (ön­igazgatási szerv) vezetője a köz­ségházán fogad. A 39 négyzet­kilométer területű pancsajat húszezer lakosának háromne­gyed része földműves. Fekete­borsot, kaucsukot, tapiókát, rizst, diót termesztenek. Arra a kérdésemre, hogy 18 év alatt mi változott a pancsajatban, az elnök így válaszolt: — Bevezették a villanyára­mot, egy helyett négy postafió­kot létesítettek. Az eddigi ma­gánutat, melynek használatáért fizetni kellett, köztulajdonná nyilvánították és aszfaltozták. Azelőtt csak két elemi iskolánk volt, most már hét van, ötezer tanulóval és két kóztskolánk, ezer tanulóval. — Vannak ipart üzemeik? — Még nincsenek, de már megkezdtük egy tapióka f eldol­gozó gyár építését. Ha elkészül, sikerül részben megoldanunk a munkanélküliség problémáfát. A lakosság 20—25 százaléka ugyanis munka nélküli. Más alkalommal Tamilnad ál­lamban, Tiripura város köze­lében beszélgettem egy pancsa­jat vezetőjével, öreg fák koro­nája mögött egy különös, ma­gas falkerítést pillantottam meg, melynek csak egyetlen ajtaja volt. Bepillantva három ször­nyűséges szoborfigurát láttam A szobrokat nyelükkel földbe szúrt lándzsák, festett agyag­lovak vették körül. Kiderült, hogy ide zárták be Muniappan rossz istent. A lo­vak készen állnak, hogy ha ne­tán távozni készülne, minél messzebre vigyék a környékről. Évente egy-két kecskét áldoz­nak neki, hogy csillapítsák ha ragját. L egutóbbi kelet-afrikai körutam utolsó állomá­sának hagytam Kenya gyönyö­rű fővárosát, Nairobit. Nem­csak azért, mert az afrikai légi közlekedés szeszélyessé­ge erre késztetett. Sokkal in­kább azért, mert egy életre beleszerelmesedtem Nairobiba. Valóságos paradicsom ez a vá­ros Afrika keresztútján. A le­vegőben érzi az ember a múlt, a jelen és egy kicsit a jövő találkozását, viaskodását. Az első napok meglepetései után az újságíró már-már természe­tesnek veszi, hogy az égbe nyúló banképületek, a korszerű vasbeton csodák és az ultra­modern villák mellett teljesen vagy félig meztelen, szivár­vány színűre tetovált kikufu harcosok sétálnak. Pompás regáliába öltözött törzsfőnö­kök hűtőszekrényt vásárolnak, s a vendéglők asztalainál órák hosszat vitatkozik egy­mással a miniszter és az új­ságíró, a diplomata és az üz­letember. Nairobiban mindez nem meglepő. Velejár az éle­tet árasztó nagyváros forgata­gával. S ha az ember hozzá­szokik a gondolathoz, hogy itt megtalálhatja Afrika szin­te minden nációját, miért ne venné természetesnek, hogy az év minden szakában virággal elárasztott kenyai metropolis­ban ad találkát egymásnak az ország különféle törzseinek színes egyvelege. Nairobiban első pillantásra minden a régi, a kedves, a megszokhatatlan. A szállóban lépten-nyomon feliratok fo­gadnak. Saját érdekemben vi­gyázzak a pénzemre. Sok a zat nem késik sokáig. Kenyá­ban, ebben a barátságáról és vendégszeretetéről közismert országban kommunistaellenes hisztéria kapott lábra. Politi­kusok, akiknek halvány fogal­muk sincs arról, mi is a kom munizmus, keresztesháborút vívnak nem létező kommunis ták ellen. Kommunista az, aki a szocialista országbeliekkel szóba áll, s az is, aki bírálni meri a kormányt az országban dúló éhinség miatt. Odinga Oginga alelnök, a kenyai fel szabadító harc kiemelkedő alakja kommunista, mert szó­ba áll a kínaiakkal, s mert egyes politikusok szemére ve­ti, hogy lepaktáltak az im­perialistákkal. A Kenyában élő angolok teljes bizalommal tekintenek a jövőbe. Az őszin­tébbje nyíltan ki is mondja, NAIROBI UTCA (A szerző felvételei) tolvaj. Annál kevesebb azok­nak a száma, akik hajlandók felelősséget vállalni a vendég pénztárcájáért fényképezőgé­péért vagy felöltőjéért. Cipe­lem magammal rádiómat, foto­riporter! berendezésemet, és szidom a tolvajokat, akiknek talán halvány fogalmuk sincs arról, hogy létezem. Az utcák, a virágok, a vendéglők és a mozik a régi barátsággal fo­gadnak. Az emberek, az isme­rősök és a barátok nem. Va­lami megmagyarázhatatlan hi­degség, bizalmatlanság érződik mindenfelé. Ismerősök, akik legutóbbi látogatásom alkal­mával meghívtak magukhoz, most udvariasan elhárítják közeledésemet. Sokat sejtetőn mondják: olvassam gyakrab­ban a kenyai sajtót, és- min­dent megértek. S a magyaré­amit gondol: kellő jobboldali összefogással el lehet érni, hogy úgymond kiebrudalják Kenyából és Kelet-Afrikából a kommunistákat. Vagyis a szo­cialista országok állampolgá­rait, akik Kenya Iránt őszinte barátságot érző népeket képvi­selnek. S hogy ezt a folyama­tot meggyorsítsák, vadul han­dabandázó „dokumentumokat" szerkesztenek és juttatnak el politikusokhoz, újságírókhoz és mindazokhoz, akik valamit is számítanak Kenya közéle­tében. Ezek — a kenyai hala­dó rétegek véleménye szerint az angol és az amerikai tit­kosszolgálat által hamisított dokumentumok felkelésre ösz­tönöznek Kenya törvényes kormánya ellen, s eközben igyekeznek a közvéleményt a baloldal ellen hangolni. Kevés ember hisz Kenyában ezeknek az áldokumentumoknak. Saj­nos, a kevesek között olya­nok is találhatók, akiknek döntő szavuk van az ország életének, bel- és külpolitiká­jának irányításában. Ezért kaphatott lábra a kommunista­ellenes hisztéria. A kenyai kormány hivatalo­san meghirdette az afrikai, pontosabban a kenyai szocia­lizmust. Nairobi tartózkodá­som alatt sokat vitatkoztam erről kenyaiakkal, akik szívü­kön viselik hazájuk sorsát. Elégedetlenek. Lépten-nyomon bírálják a program minden pontját. Csak akkor gondol­kodnak el, amikor megkérde­zem tőlük, — van-e valami ellenprogramjuk? Valami jobb annál, amit a kormány hirde­tett meg? A válasz egyértel­mű. Nincs. Akkor hát nem az lenne az okosabb, ha — mint Odinga Oginga kifejtette egyik sajtónyilatkozatában — arra összpontosítanák energiá­jukat, hogy rászorítsák a kor­mányt saját, valóban fogyaté­kos, de sok jó elemet magá­ban foglaló programjának megvalósítására? Kenyában nagyobbak a gaz­dasági és a politikai ellenté­tek, mint valaha. Ezzel azon­ban számolni kell a legtöbb afrikai országban. Kenya ba­rátai azt remélik, hogy ezek a kontrasztok sem ma, sem a jövőben nem takarják el a lényeget: — Nem fantomok, hanem valódi ellenség, a nyo­mor, a tudatlanság, a gazda­sági és politikai életet gúzsba kötő imperialista és neokolo­nialista befolyás ellen kell összpontosítani minden erőt.

Next

/
Thumbnails
Contents