Új Szó, 1966. január (19. évfolyam, 1-30. szám)
1966-01-27 / 26. szám, csütörtök
Végérvényesen kiküszöbölni a fogyatékosságokat A NEMZETGYŰLÉS BIZOTTSAGANAK TANACSKOZASA (CTK) — A Nemzetgyűlésnek a nemzeti bizottságokkal foglalkozó bizottsága tegnapi iilésén HELENA LEFLEROVA képviselő, a bizottság elnöke irányításával megtárgyalta a CSKP XIII. kongresszusa előkészítésének téziseit. A gyűlés résztvevői a téziseknek a nemzeti bizottságok tevékenységéről szóló tételeivel foglalkoztak. A képviselők hangsúlyozták a lakásgazdálkodásban, a helyi közlekedésben, a szolgáltatásokban mutatkozó hiányosságok megszüntetésének fontosságát. Megvitatták a nemzeti bizottságok működésére és hatáskörének növelésére tett javaslatot, mely a február 9—10-én Prágában tartandó nemzeti bizottságok országos konferenciájának a tárgya lesz. A vita során a képviselők rámutattak arra, hogy el kell mélyíteni a nemzetgyűlési képviselők és a nemzeti bizottságok közti együttműködést A továbbiakban Ján Latner képviselő beszámolt a nemzeti bizottságok tevékenységéről és hatásköréről. Rámutatott arra, hogy a Nemzetgyűlés nemzeti bizottságokkal foglalkozó bizottsága által kidolgozott javaslat, a városi nemzeti bizottságok munkájának javítását és az egyes problémák megoldását célozza. Megemlítette a vízvezeték-építés és a csatornázás kérdését, a nemzeti bizottságok kutatóintézetének létesítését stb. Európa gyászos napja lenne... (CTK) — „Az a nap, amikor atombomba jutna a nyugatnémet Bundeswehr birtokába, Európa számára gyásznapot jelentene. A második világháború tragikus következményein okulva kijelentjük: minden ember, tehát a nyugatnémetek kötelessége is, hogy gátat vessenek a földkerekséget katasztrófával fenyegető fejleményeknek" — hangsúlyozza többek között az o határozat, amelyet a Békevédők Csehszlovák Bizottságának elnöksége és a CSISZ Központi Bizottsága tegnapi együttes ülésén jóvá hagyott. Az ülésre, amelynek tanácskozását jan Mukaŕovský akadémikus, a Békevédők Csehszlovák Bizottságának elnöke irányított — üdvözlő levél érkezett az NDK békevédőinek tanácsától. A levél többek között rámutat arra, hogy az Európa biztonságának szilárdítását célzó törekvések elválaszthatatlanok attól a küzdelemtől, melynek végeredményben meg kell hiúsítania az NSZK arra irányuló törekvéseit, hogy atomfegyverekkel szerelhesse fel hadseregét. Több kezdeményezést az idegenforgalomban TANÁCSKOZOTT AZ UTASFORGALMI KORMÁNYBIZOTTSÁG (CTK) — Az utasforgalmi kormánybizottság Jindrich üher miniszter elnökletével tegnap Prágában tanácskozott a prágai vár látogatóinak nyújtott szolgáltatások jelenlegi és távlati lehetőségeiről. A kormánybizottság tagjai megállapították, hogy az ezzel kapcsolatos helyzet nem kielégítő. Mindeddig nem eléggé eredményes az ajándék- és emléktárgyak árusítása, a népszerűsítő s tájékoztató jellegű kiadványok terjesztése, bár a vár területén tavaly elért forgalom egyharmadával nagyobb, mint 1964ben volt és elérte az 1675 000 koronát. A tanácskozás résztvevői jóváhagyták az utasforgalmi kormánybizottság s a sajtó, a rádió, a televízió és a film eddiginél szorosabb együttműködésének elveit. Egyetértettek a szabad természetben való táborozással kapcsolatban hozott határozat hatálytalanításával is. Ezentúl a nemzeti bizottságok önállóan engedélyezhetik, vagy tithatják a táborozást a természetben. A kulturális nevelés újabb szakaszának küszöbén A CSKP XIII. KONGRESSZUSA előtti időszerű kultúrpolitikai kérdésekről Ladislav Soltýs és dr. Steiner, az SZLKP Központi Bizottságának dolgozói beszélgettek tegnap a bratislaval újságírókkal. Ladislav Soltýs elvtárs bevezető szavaiban hangoztatta, hogy a XII. kongresszus kedvező feltételeket teremtett a művészetek fejlődéséhez, bár vitathatatlan, hogy a demokratizálódást sokan liberalizmusnak tekintették. A közönség rétegeződése, az igényekben olyannyira szembetűnő különbségek a művészetek széles skálájának érvényesülésére adnak lehetőséget. Ez azonban semmiképpen sem jelentheti azt, hogy leszállítsuk az igényeket, hogy korlátlanul teret engedjünk a szlnvonalatlan kommerciális művészetnek. A XIII. kongresszus előkészítése kapcsán ki kell alakítanunk a szocialista művészet pozitív programját. Ebben fontos szerep jut az egyes művészeti szövetségeknek, mert az ő feladatuk lesz a művészeti kritériumok meghatározása. A TÖMEGEK KULTURÁLIS NEVELÉSÉNEK újabb, felsőbb szakaszába érkeztünk. Ez magasabb igényeiket támaszt az esztétákkal, a kritikusokkal szemben ls. —ska. A vendéglátó- és élelmiszeripar felkészült a műkorcsolyázó EB-re r • tt szem, szaj ingere *t A Potraviny bratislavai üze" mi igazgatósága rendezésében az üzem Kertész utcai társalgójában tegnap kiállítás nyílt meg, amely bemutatja azokat az élelmiszeripari egyéb termékeket, melyekkel a műkorcsolyázó Európa-bajnokság alkalmából a vendéglátóipar és az üzlethálózat áruválasztékát gazdagítjuk. Bemutatják az EB jelvényével ellátott termékeket, elsősorban a Figaro csokoládégyár készítményeit — több mint húszféle árut —, amelyekből közel 25 ezer csomaggal hoztak forgalomba. Helyet kaptak élelmiszer- és közszükségleti cikkeket gyártó iparunk egyéb termékei is. A levelezőlaptól kezdve az öngyújtóig minden újdonságot megtalálunk ezen a kiállításon. (Elsősorban az EB alkalmából kiadott ízléses levelezőlapokat). A közismert Karlovy Vary-i hévízszürcsöl 1vel kazettában árusított Becher keserű likőrön kívül ott találjuk a kazettás juniperust, a trenőíní borókapállnkát kecses üvegkehellyel és a bošácal szilvóriumot ls. Nyolcezer palack egyiptomi konyak először jelenik meg belföldi piacunkon. De ezeken kívül találunk még itt olyan cikkeket is, amelyek J. Ježovský igazgató szavai szerint: ismertek, de csak ritkán kaphatók. Folytatják az amerikaiak a VDK bombázását? (Folytatás az 1. oldalról) A dél-vietnami hazafiak tegnap Vi Thanhban, Huong Tien tartomány fővárosában megtámadták a saigoni csapatok parancsnokságát. Több katonai gépkocsit megsemmisítették és több épület megrongálódott. Hanoiból érkező jelentés szerint a Da Nang-i támaszpont elleni támadásnál az ellenség súlyos veszteséget szenvedett. Paul Martin kanadai külügyminiszter a parlamentben kijelentette, hogy Kanada sohasem küld csapatokat Vietnamba. Csak abban az esetben cselekedne így, ha az Amerikai Államok Szervezete felszólítaná erre. Martin hangsúlyozta, hogy Kanada már csak azért nem küldhet csapatokat Vietnamba, mivel tagja a vietnami nemzetközi ellenőrző bizottságnak. Osma-n Ahmed Hasszan, Szomália moszkvai nagykövete újságírók előtt ismertette a szomáliai kormány javaslatát a délkelet-ázsiai veszélyes helyzet megoldására. A szomáliai kormány a vietnami probléma békés megoldása érdekében — mondotta a nagykövet — javaslatot terjeszt valamennyi ázsiai és afrikai ország elé, állítsanak fel egy különbizottságot, melyben az ázsiai és afrikai országok kormányai lennének képviselve. Ez a bizottság megkísérelné a probléma megoldását az 1954. évi genfi egyezmény szellemében. Hírek szerint valamennyi olyan országban, ahol Szomáliának képviseleti hivatala van, a moszkvaihoz hasonló sajtóértekezletet rendeznek. Moszkvában a Barátság Házában tegnap szovjet—vietnami barátsági gyűlést tartottak. Képünkön a gyűlés résztvevői. (Telefoto — TASZSZ) Elmarad az AESZ csúcsértekezlete Addis Abeba (CTK) — Az Afrikai Egység Szervezetének titkárságához közelálló körök valószínűnek tartják, hogy a rhodesiai kérdés megvitatására összehívott csúcsértekezlet nem valósul meg. Eddig 20-nál kevesebb ország támogatta az értekezlet összehívását, megvalósításához legkevesebb 24 ország támogatása szükséges. Az AESZ akciójának kudarcához a Brit Nemzetközösség lagosi értekezlete is hozzájárul. Az értekezleten Wilson angol miniszterelnöknek sikerült meggyőznie a nemzetközösség afrikai tagállamait, hogy jelenleg nincs szükség más akciókra Smith kormánya ellen, mint a gazdasági megtorló Intézkedések. Diplomáciai megfigyelők szerint az afrikai államfők, tekintettel a nézetkülönbségekre, nem tartják alkalmasnak az értekezlet összehívását. Nigériai pártok a választások kiírását követelik Lagos (CTK) — A Nigériai Szocialista Munkás-Paraszt Párt 18 pontból álló programot terjesztett az új katonai kormány elé. Többek között az árak elANGOL MINISZTEREK WASHINGTONBAN London (CTK) — Healey brit nemzetvédelmi miniszter és Stewart külügyminiszter szerdán Washingtonba utazott, hogy az amerikai kormány képviselőivel az ún. „Szueztől keletre" katonai politikáról tárgyaljanak. Az Associated Press hírügynökség jelentése szerint Healey pénzügyi segélyt szándékozik kérni Amerikától, de a washingtoni kormány e kérelemmel szemben „óvatos magatartást" tanúsít. TüvátóJ keresik az eltűnt amerikai atombombákat Almeria (CTK) — Az amerikai atomszakértők még mindig nem találták meg azokat az atombombákat, mely az egyik amerikai bombázó repülőgép üzemzavara következtében a spanyol tengerpart közelében valószínűleg a tengerbe hullottak. Az AP hírügynökség jelentése szerint eddig csupán két pilótaülést sikerült kihalászniuk a tengerből. A spanyol lakosság még mindig nagyon izgatott. Valószínűleg ez késztette az USA-t arra, hogy megtiltsa atombomba szállító repülőgépek átrepülését Spanyolország fölött. lenőrzését, az államapparátus megtisztítását, a lagosi amerikai és angol diplomáciai miszszió tagjai számának csökkentését követeli. A nigériai nép követeléseit tolmácsoló párt a volt miniszterek törvényellenes úton szerzett vagyonának elkobzását javasolja és választásokat követel. Az „Akció-csoport" — a legnagyobb ellenzéki párt felhívta a kormányt, hogy három hónapon belül rendezzen választásokat. Megfigyelők szerint Ironsi tábornok nem hagyhatja sokáig figyelmen kívül a politikai pártok álláspontját. Az új kormány eddig nem ismerteti tevékenységét, állítólag elsősorban a helyzet értékelésével foglalkozik. A BELGA ORVOSOK A KORMÁNNYAL TÁRGYALNAK Brüsszel (CTK) — A belga orvosok, akik bejelentették, hogy sztrájkba lépnek, ha nem engedélyezik fizetésük és honoráriumaik emelését, január 17-e óta tegnap első ízben tárgyalni kezdtek a belga kormánnyal a probléma megoldásáról. A Moniteur című kormánylap szerdán kompromisszumos javaslatokat tett közzé, melyek szerint az orvosok fizetését — a kikötött 25 százalékkal szemben csupán — 5 százalékkal emelnék. Ha az orvosok nem tudnak megegyezni a belga kormánynyal, fennáll annak a veszélye, hogy pénteken 9 ezer belga orvos sztrájkba lép. 16 éves az Indiai Köztársaság Delhi (CXK) — Radhakrisnau indiai elnök és Gandhi asszony, India miniszterelnöke jelenlétében tegnap Delhiben ünnepi katonai díszszemlét tartottak az Indiai Köztársaság kikiáltásának 16. évfordulója alkalmából. A seregszemlén részt vettek a diákok és a népművésze' ti együttes ta&jaí is. A 16 in' diai állam allegórikus szekerei a nemzeti függetlenségéért és az ország védelméért vívott harc különböző időszakokból való mozzanatalt ábrázolták. A felvonulás a népművészeti együttesek seregszemléjével zárult. A köztársaság napjának ünnepségein több mint 1 millié ember vett részt. Erősük Görögországban Athén (Cl'K) — A görög közlekedési alkalmazottak sztrájkjához valószínűleg csatlakoznak a pékek és a vasúti gépészek is. A jelek szerint a többi szak' ágazat dolgozói ls sztrájkba lépnek. Legerősebb a sztrájkhullám a közlekedésben, ahol a sztrájk már 17 napja tart. Athénben már csaknem teljesen megbénult a forgalom, a katonai te' heigépkocsik és a magánautóbuszok alig tudnak megbirkózni az alkalmazottak munkába szállításával Havanna (CTK) — A dr. Alois Neuman igazságügyi miniszter vezette csehszlovák küldöttség kedden látogatást tett dr. Osvald Dorticos Torrado kubai köztársasági elnöknél. A fogadáson megjelentek Fredo Yabur kubai igazságügyminiszter és helyettesel, valamint Jaroslav Pgčolka mérnök, Csehszlovákia kubai nagykövete is. FIGYELEM . FIGYELEM Az alábbiakban közöljük ötödik (utolsó előtti) feladványunkat. • JSÁG KIS El IVAS Ó K LIHPIASZA 1 A napokban újra • kezdte munkáját a svájci fővárosban egy fontos nemzetközi értekezlet Melyik az, és miről tárgyal? *y Melyik közismert nemzetközi szervezetnek az emblémája látható oz alábbi rajzon? 3 Melyik kapitalista országban van a legnagyobb taglétszáma a kommunista pártnak? Éppen a napokban tartja kongreszszusát. • Valamennyi kérdésünkre könnyen megfelelhetnek, ha figyelemmel kísérik az Oj Szót. • Olvasóink kívánságára mindegyik feladványunk megfejtésének beküldési határidejét február 13-ig meg- FH hosszabbítottuk. • Mai kérdéseinkre is csak a szombati számban közlésre 1961 kerülő szelvénnyel együtt . „ beküldött megfejtések értfényesek. • Szombati számunkban újra 3 közöljük a fenti kérdéseket. **