Új Szó, 1966. január (19. évfolyam, 1-30. szám)

1966-01-25 / 24. szám, kedd

Egy új korszak kezdetét jelentette A művészetek és az irodalom fejlődése az SZKP XX. kongresszusa után Éppen tíz év előtt zajlott le a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa, a szovjet kommunistáknak ez a nagy fontosságú tanácskozása. A valóban történelmi jelentőségű XX. kongresszus nemcsak a Szovjetunióban, hanem a többi szocialista országokban is elindította azt a tisztulási folyamatot, amely egyrészt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ragyogó egét elhomályosító személyi kultusz és dogmatizmus komor felhőinek eltávolítását felentette, másrészt pedig mind a tudományok, mind a művészetek és az irodalom fejlődést korszakának felvirágozásának lett a kezdete. MIVEL A MŰVÉSZETEKRŐL és az irodalomról van szó, nincsen szándékomban foglalkozni a személyi kultusz idejében törvénnyé vált törvénytelenségek következményeivel, a történelem és a természettudományok logikus lemaradásával, a népgazdaság és a honvédelem téves felmérésével, ám érintenem kell — legalábbis futtában — a filozófiai tudományok terén elkövetett baklövéseket, melyek nemcsak az esztétikára hatottak károsan, hanem végső fokon az Irodalomra, a zenére és a képzőművészetekre is. Sztálin, Zsdánov és követőik, akik sok esetben gazdagították a marxizmus—leninizmus ideológiáját, az alaphibát a dialektikus és történelmi materializmus tételeinek dogmává való előléptetésével követték el. S jóllehet ők ezt a tudományos gondolkodás tetőfokának tekintették, Szuszlov szerint valójában nem volt másról szó, mint a filozófusok tudományos és pedagógiai ténykedésének elszegényesítéséről (Pravda, Moszkva, 1962. II/4.). Roger Garaudy a „Perspectlves de l'homme" című könyvében (Párizs, 1959), megállapítja, hogy nem tudtak különbséget tenni egy tudományos elmélet objektív tartalma és annak idealista interpretációja között, ami vagy az alkotó hibája vagy pedig a burzsoázia szándékos ferdítése volt, s így nemcsak a filozófiát nyomorították meg, hanem a tükröződés lenini elméletének mechanikus és dogmatikus magyarázásával az esztétikát is. És ezek a sorvasztó irányzatok végül nemcsak az irodalomban, hanem a művészetekben ls pusztítottak, főleg a szocialista realizmus primitívvé tett, dogmatikus definíciójával. Feledésbe merültek azok az idők, amikor Makszim Gorkij és Lunacsarszkij a szocialista realizmust nem mint uniformist, hanem mint történelmi kategóriát hirdették, és lassan a Babajevszklk, Laktyionovok, Geraszimovok és mások ügynevezett szocialista realizmusa érvényesült, ami lényegében a XIX. századbeli, nem éppen haladó szellemű francia Hlppolyt Taine polgári, megállapító realizmusának felelt meg. A HALADÖ EURÓPA pedig nagy aggodalommal kísérte a szovjet irodalom és művészetek hosszú éveken át tartó vegetálását, s bár a szocializmus és a kommunizmus építése a Szovjetunióban eddig még sohasem látott távlatokat nyitott meg a világ népei előtt. Walter Jens, a kiváló nyugatnémet irodalomtörténész és filozófus nemrégiben megjelent könvvében, amelynek ugyan számos vitatható tétele van, arról értekezve, miért ls nincs századunknak egységes, kialakult művészeti és irodalmi stílusa, szinte nosztalgiával emlékezik a szovjet avantgardizmus kiváló képzőművészeire, íróira, színházi- és filmrendezőire. Tatlint említi, Chlebnlkovot, Majakovszkijt, Prokofjevet, Tajrovot és Meiercholdot, Pudovkint, meg Eizensteínt, Bábelt és Gorkijt, akik hivatottak lettek volna a nagy, egységes európai stílus kialakításának megalapozására. A személyi kultusz kora azonban sok esetben megbénította és elnémította az alkotóerőket, míg máskor megtörte a jellemeket. És csak természetes, hogy a kultusz évei hasonlóképpen befolyásolták a szocialista országok művészetét és irodalmát, ahol aztán gyakran a konjunktúra-lovagok, az úgy25. nevezett vonalas művészek sütkéreztek a hivatalos verö5

fényben, míg a gerinces tehetségek hallgattak. A XX. KONGRESSZUS valóban egy új korszakot jelentett és Jelent ma is, Jóllehet nem egy szocialista országban az irodalomban, de főleg a művészetekben az átértékelés meglehetősen lassan halad előre. A merész kapukitárás mindeddig csupán Csehszlovákiában és Lengyelországban történt meg, annak ellenére, hogy ez bizonyos rizikóval jár. Tény azonban, hogy a XX. kongresszus óta rehabilitálták Bábelt, Ahmatovát, Zoscsenkót, Utkint, Mandelsteímot, Meiercholdot, megjelentek Bruno Jasienskl művei, Blokk, Jeszenyin eddig nem engedélyezett versel, s zöldet jeleznek a kiadók Dosztojevszkij, Kuprin, Andrejev, Grim műveinek ls. És nagyobb kedvvel alkot ma Ilja Ehrenburg, K. Pausztovszkij, K. Szimonov és mások. Az öregek mellett pedig új arcok, új nevek tűnnek fel: A. Kuznyecov, V. Akszjonov, A. Szolzsenyicin, J. Jevtusenko, Sz. Antonov, J. Nagibin, A. Glebov, G. Baklanov, J. Kazakov, V. Dugyincev, A. Glagyilin, V. Konyeckij, hogy csak néhány nevet említsek a fiatal szovjet írók plejádjából. MONDANIVALÓJUK Oj, hangjuk őszinte, ám mindmáig nem jelentkeztek olyan nagy művel, mint annak idején M. Solohov, A. Tolsztoj (Golgota), I. Ehrenburg, vagy akár K. Pausztovszkij, igaz, hogy tik esztendő nem nagy idő, s azt is, tekintetbe kell vennünk, hogy mindenütt Európában a kis regények és a kis antiregények kora dívik. Érdekes, hogy a szovjet képzőművészetben viszont sokkal lassabb az előrehaladás tempója, mint az irodalomban. Igaz, hogy ma már feloldották az átok alól az Impresszionizmust, s kiállított Moszkvában Picasso ls. És hála Ehrenburgnak, Ismertté vált Falknak, az agyonhallgatott kiváló szovjet festőnek a neve ls, s aktívan tevékenykednek a fiatal moszkvai kinetisták, akik a régi szovjet és orosz avantgardista művészek, Malevics, Tatlin konstruktivizmusát és szuprematizmusát vették művészetük kiindulópontjául, s nagy szorgalommal igyekeznek lépést tartani az úgynevezett párizsi iskola modernjeivel. Nem szeretnék Ismétlésbe bocsátkozni, s ezért csak futólag teszek említést a hasonlóképpen fellendült magyar Irodalomról és művészetről, a színesebbé vált lengyel, bolgár kulturális életről... Véleményem szerint azonban a csehszlovákiai Irodalom, képzőművészet, a film és színház tette meg a nevezetes XX. kongresszus óta a legnagyobb utat. Nemcsak azért mert, P. Karvaš, F. Hrubín, L. Aškená zy, V. Havel és B. Hrabal mű vei ma kelendő exportcikket jelentenek mind Kelet, mind pedig Nyugat felé, hanem azért is, mivel alkotásaik tartalmában az eszmei elkötele zettség szerencsésen párosul a legmodernebb kifejezési formával, akárcsak jó néhány képzőművészünk festményében, grafikai művében és plasztikájában, vagy színművészeink, színház és filmrendezőink egy-egy kiváló teljesítményében. S MINDAZONTÚL, hogy ha zánk ma a legexponáltabb területe a Kelet és Nyugat művészeti fejlődése, versengése állandó konfrontációjának soksok képzőművészünk mint például L. Fulla, K. Cemý, A. Brunovsky, M. Medek, V. Hložník, P. Kotík és Adolf Hoffmeister, hogy csupán néhányat említsek e sok közül, már rég bekapcsolódtak azokba a nemzetközi művészeti áramlatokba, amelyek a reneszánsz óta érvényes látásmóddal, valamint az ebből származó „külső modellel" igyekeznek végérvényesen leszámolni. Egy új képzőművészeti koncepció születésénél bábáskodnak tevékenyen, s nekünk valamennyiünknek, bárhogy is nézzük a dolgokat, tudomásul kell vennünk, hogy valami új és nagy művészet születésének vagyunk szemta núi és kortársai, amelynek gyermekkora nem lesz idillikus, sem viharmentes. Mindenesetre vigyáznunk kell, nehogy a burzsoázia „jóvoltából" az eredetileg humanista törekvésekből egy antikommunlzmus jöjjön létre. Roger Garaudy, aki maga is bábája a művészetek „univerzális humanizmusra" való törekvéseinek, figyelmeztetésül egy példát Idéz: „A burzsoázia eddig még sohasem tapasztalt vehemenciával népszerűsíti A. Camus műveit, amelyek alapján a világ abszurditását és a történelem értelmetlenségét hirdetik". A BÉKÉS EGYÜTTÉLÉS eszméje ugyanis sohasem érvényesülhet az ideológiai frontokon, s ezt a tényt — azt hiszem — éppen most érdemes szem előtt tartani, tíz évvel az SZKP XX. kongresszusa után, amikor a Szovjetunió kommunistái a XXIII. kongresszusra készülnek, mi pedig pártunk XIII. kongresszusa előtt állunk. Ezt az óvatosságot vagy éberséget azonban ne cseréljük fel bizalmatlansággal és gyanakvással, nehogy a kommunisták herku lesi feladatait, a szabad kutatás útjának megnyitását elodázzuk vagy megakadályozzuk. A személyi kultusz prokrusztoszi, csonkító hibáinak nem szabad még egyszer megismétlődnie, mivel a kommunizmus, mint ahogyan Lenin mondta, „korunk értelme, tudománya és becsületei" BARSI IMRE A rousinovi Autógyár alkalmazottai az elmúlt napokban befejezték két új ZV-04 típusú mentőkocsi prototípusának gyártását. A mentőkocsikat Egyiptomba szállítják. (Fr. Nesvadba — CTK felv.) Gyógypedagógiai intézetek AZ ÉRTELMI NEVELÉS a gyermekek szellemi erőinek és képességeinek kifejlesztésére irányuló tevékenység. Feladatai: rendszerbefoglalt általános műveltség nyújtása, a tanulók beszéd- és megismeróképességének, a megfigyelésnek, a gondolkodásnak, az emlékezetnek, a képzeteknek és figyelemnek a fejlesztése, az önálló ismeretszerzés és az Ismeretek gyakorlati alkalmazására irányuló készség megszerzése. Ha az Iskolaköteles gyermekeket figyeljük, azt tapasztaljuk, hogy azok sem testileg, sem szellemileg nem egyformán fejlettek. A gyermekek szellemi képességeit vizsgálva azt látjuk, hogy 50 százalékuk normális, 50 százalékának szellemi képessége a normálisnál nagyobb, vagy kisebb. Ezzel magyarázható az, hogy a gyermekek felének előmenetele az általános iskolában rendes, 25 százaléka unatkozik, mert amit tanulnak, ismeretes előttük, 25 százaléka pedig nem képes követni a tanítás menetét, mert részére „gyors". A GYÓGYPEDAGÓGIA az a tudomány, amely a nevelés mellett teret ad az orvosi beavatkozásnak is. A gyógypedagógiai oktatás tehát a normális gyermekek oktatási módszerétől többé-kevésbé eltérő különleges tanítási eljárás, melynek célja, hogy a testileg vagy szellemileg fogyatékos gyermekeket önálló, keresetképes egyénekké nevelje s ellássa mindazokkal az ismeretekkel, melyek a gyakorlati életben szükségesek. A meglevő érzékek vagy képességek fejlesztésével a gyermeket arra képesíti, hogy az később legalább az Ipari pályán boldogulhasson. Alig van szánalomra méltóbb teremtmény a világon, mint a gyengeelméjű gyermek. A gyengeelméjűség legtöbbnyire a gyermekkel veleszületik. A bajnak kisebb vagy nagyobb foka szerint három osztályba sorolhatjuk a gyengeelméjűeket, bár ezek az osztályok nincsenek egymástól élesen elhatárolva. E három osztály a 1. idióták, 2. Imbecillisek, 3. debillsek. Legsúlyosabb beífegség az Idiotizmus, melynél az életmegnyilvánulások kizárólag az ösztönfunkciókra korlátozódnak. A gyermek képtelen Ismereteket elsajátítani, intézeti gondozásra szorul. Az Imbecílli i gyengeelméjű — kevés ismeretet elsajátíthat, egyszerűbb munkakörben megállja a helyét, nevelése és oktatása gyógypedagógiai Intézetekben folyik. PÉNZÖSSZEGBEN szinte kl sem fejezhető az a haszon, melyet a gyermekvédelemmel a bűntettek és kihágások megelőzése és meggátlása terén ls elérhetünk. Nem szólva a valóságos károkról, melyek a bűntettek és kihágások miatt keletkeznek. Az állam és a társadalom tehát a testi és szellemi fogyatékos gyermekek védelmével nemcsak az irgalmasság erényét gyakorolja, hanem igen okos és gyakorlati hasznosságú dolgot művel. Képletesen, amikor a gyengeelméjűek részére Iskolák, Intézetek nyílnak, ugyanakkor a börtönök ajtói zárulnak be. A vakok, a süketnémák, az idegesek, a gyengetehetségűek, a gyengeelméjűek számára berendezett intézetek mind a gyógypedagógiai Intézetek fogalma alá tartoznak. Ezekben a nevelés és oktatás — látási, hallási, értelmi és mozgási fogyatékosok számára — intézeti. A kevésbé súlyos értelmi fogyatékosok számára bejáró jellegű. Ezek az intézetek a fogyatékosokra is kiterjedő tankötelezettség folytán az alsófokú oktatás szerves részei. TÖRVÉNYHOZÁSI intézkedések értelmében a gyermekvédelem fogalma alatt olyan védelmet értünk, amit a család legjobb igyekezete mellett sem nyújthat a gyermeknek. Bár a gyermekvédelem tisztán csak Ideális, az emberszeretet érzéséből fakadó állami és társadalmi akciónak látszik, alapjában véve a leggyakorlatibb dolgoknak egyike, és talán több köze van a népgazdasághoz, mint a filantrópiához. Célja, hogy több derék és hasznos polgárt neveljen az államnak. Eszerint a gyermekvédelemmel az állam és a társadalom tulajdonképpen nem a gyermeket védi, hanem önmagát.. „A nagy ideák teremtik a nagy nemzeteket" — írta Mazzini. M. Gy. VASARNAP A

gyerekek féktelen örömmel fogadták apu elhatározását, hogy vasárnap Időt szentel nekik ts és játszik velük. Apuban megvolt a jóakarat, és igyekezett, hogy fiai példájára a legtökéletesebben beleélje magát a játékba, ö is trónnak tekintette a karosszéket, felhőkarcolónak a kockákat, tengerjárónak a játékhajót ... A játék jól Indult, közös erővel nagyszerű meseországot építettek. Ekkor azonban a kisebbik fiúnak eszébe jutott, hogy a hétfejű sárkány barlangját a szék alól a heverő alá kellene helyezni, a szék legyen a király trónusa, mert a fotel most űrhajó lesz. Apa, akt igényt tartott — természetesen — a királyi tisztségre, felháborodottan ellenezte a javaslatot: — Király nem ülhet székenI Legyen a szék az űrhajó, a trónus a fotel marad ... — De apu, nekünk kétszemélyes űrhajó kell, a széken pedig ketten nem férünk el... Ez logikusnak tűnt, de apu annyira beleélte magát a játékba, hogy foteljét — pardon, a trónusát — tíz körömmel védte. Kényelmes ülőhelye védelmére a leghatásosabb módot kereste. Azonnal felmérte a helyzetet. A hétköznapok gyakorlata segítette a gyors gondolkodásban. Villámsebességgel felvázolta lelki szemei előtt az Intézkedési tervet: 1. Cél: Fotel megőrzése 2. Eszköz: aj űrhajós tisztség megszerzése, vagy: b) űrhajó kiiktatása a játékból, Illetve királyt tisztség fenntartása fotellel. 3. Taktika: úszni az árral, amíg lehet, azután ellentámadás szövetségesek beszerzésével. Pontosan a vázlat szerint azonnal akcióba lépett. Megpróbált az árral úszni és az űrhajóért lelkesedő srácoknak „bedobta" a csalétket: — Rendben van, legyen űrhajó, és én leszek az űrhajós! Nézzétek, nekem van órám, az lesz az iránytű ... — Remek! — örvendeztek a fiúk, mert azt szerették volna látni, hogyan vet apu bukfencet. — Akkor kezd ts meg a kiképzést. Először bukfenc, azután a centrifuga... — és máris bukfenceztek és pörögtek, mint a motolla. Apu most vette észre, hogy csapdába esett. Három fordulat után kitűnne, hogy szédül és sosem lehetne űrhajós, nem beszélve a pocak okozta nehézségekről a bukfencnél. A kutyaszorítóba jutott apa tapasztalatai alapján gyorsan bevetette az intézkedést terv b. pontját: — Semmi űrhajó! Marad a király és a trónus! — csúszott meglepő gyorsaságqal ellenforradalmi platformra. A nagyobbik fiút azonnal kinevezte fővezérnek, a lázadó kisebbiket pedig a sárkány barlangjába küldte a királylány rubtnköves papucsáért. A két srác csalódottan összenézett a váratlan fordulat láttán. Szemükben könny csillant, mert legszebb elképzelésük dőlt most össze. Nincs az a fővezért tisztség, az a rubinköves papucs, amely a megálmodott űrhajót helyettesíthetné. A vágyálom elvesztésekor eltörött a mécses, abbahagyták a játékot, s úgy szipogtak apjuk felé: — Apu, te nem tudsz játszani! — Érdekes... — gondolta apa a kudarcba fúlt vasárnap estéjén. — Amikor az üzemben a szájas Oktondot kineveztem főellenörnek és a főmérnököt áthelyeztem Alsóköcsögre, minden baj elmúlt. Barátaim akkor azt mondták, jól látszottam ... GARAM GÉZA