Új Szó, 1966. január (19. évfolyam, 1-30. szám)
1966-01-17 / 16. szám, hétfő
Világ proletárjai, egyesüljetek f UJSZO SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Bratislava, 1966. január 17. HÉTFŐ • XIX. évfolyam 16. szám • Ára 30 fillér Hazánk minden tájáról e napúkban érkeztek az első üdülök a Tátralomnicon a közelmúltban megnyílt „Družba" üdülőházba. Mindnyájan örvendenek az üdülőház ízléses korszerű berendezésének és a tátrai tél gyönyöreit élvezik. (I. Lieková — CTK — felv.) FONTOS HATÁRKŐ a szlovákiai munkásmozgalomban ĽUBOCHŇAI KONGRESSZUS 45. ÉVFORDULÓJA (CTK) — A fubochöai történelmi múltú Kollár-házban — ahol a szlovákiai és a kárpátukrajnai dolgozók küldöttei 45 évvel ezelőtt a kommunista párt megalapítását előkészítő kongresszuson tanácskoztak — tegnap ismét összejöttek a töri ténelmi jelentőségű tanácskozás részvevői s a párt liptói és felső-garami alapító tagjai, hogy megemlékezzenek a négy és fél évtized előtti jelentős eseményről. Az ünnepségen Ondrej Klokočnak, az SZLKP Központi Bizottsága tagjának vezetésével részt vett az SZLKP Központi Bizottságának küldöttsége, továbbá a közép-szlovákiai kerület és a Liptovský Mikuláš-i Járás képviselői. Á Csehszlovák Szociáldemokrata Párt szlovákiai balszárnyának kongreszusa Ľubochňán 1921. január 16-án tanácskozott. A kongresszuson 149 küldött és 40 vendég vett részt, akik a szlovákiai és kárpátukrajnai forradalmi pártszervezeteknek és a munkásosztály forradalmi szakszervezeteinek több mint 240 ezer tagját képviselték. A Kommunista Internacionálé elveit valló dolgozókat képviselő küldöttek sorában számos fiatalember, frontkatonák, volt vörös gárdisták, a Szlovák Tanácsköztársaság harcosai, parasztok, munkások, foglaltak helyet. „A lubochňai kongresszus" — hangsúlyozta Ondrej Klokoč elvtárs beszédében — „elsőrendű és sarkalatos feladatának tekintette, hogy forradalmi-eszmei alapokon, nemzetközi szellemben egyesítse a szlovák munkásosztályt. A jelenlevők a kongresszus legkimagaslóbb eredményeként és alapokmányaként jóváhagyták a Kommunista Internacionáléhoz való csatlakozásuk 21 feltételét. Csehszlovákiában ezzel vette kezdetét a kommunista párt megalapítása. A Tubochftai kongresszus — annak ellenére, hogy a csendőrök már az első napon széti kergették a résztvevőket — eleget tett küldetésének. A küldöttek másnap Ružomberokon titokban folytatták tanácskozásukat. Jóváhagyták a kommunista párt országos alapító kongresszusáig érvényes akcióprogramot és megválasztották az Ideiglenes területi végrehajtó bizottságot. A kongresszus sorsdöntő fordulópontot jelent a szlovákiai munkásmozgalom és az egész nemzet történetében. Ondrej KlokoC, a pártküldöttség vezetője a tegnapi ünnepségen átadta az SZLKP Központi Bizottságának üdvözlő leveleit a lubochňai kongreszszus kilenc közvetlen résztvevőjének. Ezt követve Michal Drobaň, a kongresszuson részt vett liptói küldöttek egyike felolvasta az SZLKP Központi Bizottságának címére küldött levelet. HATARIDO ELŐTT (CTK) — A Prešovl Mezőgazdasági Építővállalat dolgozói a kitűzött határidő előtt befejezték a rozsnyói fajnemesítő baromfifarm új csibekeltető csarnokának építését, ahol most már megkezdődhet a szükséges technológiai berendezések felszerelése. A közeljövőben eljönnek a Pfelouői Központi Mezőgazdasági Műszaki Vállalat dolgozói, hogy gyors ütemben végezzék el a szükséges teendőket. A farm vezetősége még ez év márciusában akarja próbaüzembe helyezni a csibekeltetőt, hogy már tavasszal elláthassa a kelet-szlovákiai és KÜLFÖLDI UDULÖK MARIÁNSKÉ LÁZNÉBAN (CTK) — Tegnap érkezett meg Mariánské Láznéba az NDK-beli szakszervezeti tagok első csoportja. A vendégek egy hetet töltenek a szakszervezetek nemzetközi üdülő központjában. A BURGONYA ÚJ FOGYASZTÓI ÁRA (CTK) — Január 16-tól — a téli Idényben —• következők a burgonya fogyasztói árai: válogatott minőségű 1 kg 1,25 korona, I. minőségű 1,15 korona, II. minőségű 1,05 korona, III. minőségű 1,00 korona, IV. minőségű 0,90 korona, egységes fehérburgonya 0,95 korona. Az említett árakba be vannak számítva a téli tárolás szokásos költségei ls. Befejeződött a havannai trikontinentális értekezlet • 1968-BAN ÚJABB SZOLIDARITÁSI ÉRTEKEZLET KAIRÓBAN • TUCATNYI HATÁROZAT KORUNK LEGÉGETŐBB PROBLÉMÁIVAL KAPCSOLATBAN • FIDEL CASTRO: KÖZÖS STRATÉGIA KELL • TRIKONTINENTÁLIS BIZOTTSÁG LÉTESÜLT A NEMZETI FELSZABADÍTÓ MOZGALOM TÁMOGATÁSÁRA Újítási javaslatokkal 11 milliós megtakarítás (CTK) — Több mint 11 millió korona megtakarítását eredményezték a bratislaval J. Dimitrov Vegyiművekben tavaly megvalósított újítási javaslatok. A vállalat dolgozói a múlt év folyamán összesen 742 újítási javaslatot nyújtottak be. A javaslatoknak csaknem kétharmadát meg is valósították. A benyújtott újítási javaslatok alapján feltételezett megtakarítás meghaladja a 15 millió koronát. A J. Dimitrov Vegyiművekben eddig egyetlen évben sem értek el ehhez hasonló kimagasló eredményt. Az üzem vegyészei az említett idő alatt 68 találmányuk szabadalmazását kérvényezték. A SZÉLVIHAR TÖBB SZÁZEZER KÖBMÉTER FÁT DÖNTÖTT KI (CTK) — Az utóbbi napokban rendkívül kedvezőtlen időjárás, de különösen az erős szélvihar és a sűrű havazás jelentős károkat okozott a kelet- és közép-szlovákiai erdőségekben. Nagyon sok fa kidőlt, kettétört, vagy megrepedt. Előzetes becslések szerint a Banská Bystrlca-i Erdőgazdaság területén mintegy 400 ezer erdei köbméter fa és Košice környékén mintegy 300 ezer erdei köbméter fa szenvedett kárt. Általában ismét azok az erdőgazdasági üzemek károsodtak leginkább, amelyeknek területén a szélvihar 1964 novembere végén nagyon sok fát döntött ki. A legtöbb kár a Červená Skala-i, a beňuši, breznói, hroneci, Čierny Balog-i, murányi, betlérl, Sp. Nová Ves-1 és poprádi erdőgazdasági üzemeket érte. Havanna (CTK) — Szombat délután Havannában befejeződött az ázsiai, afrikai és latinamerikai népek szolidaritási értekezlete. Az ülés részvevői kegyelettel adóztak a tanácskozások során elhinyt pakisztáni küldött, valamint a három földrész nemzeti felszabadító harcában elesettek emlékének. A későn érkező marokkói küldöttség nevében felszólaló Hamid Barada ismertette a Ben Bcrtu-ügyben megejtett nyomozás eddigi eredményeit, és kérte, indítsanak nemzetközi kampányt azzal a céllal, hogy erkölcsi nyomást gyakoroljanak a nyomozó szervekre. fuszef Esz-Szebal, az előkészítő bizottság főtitkára köszönetet mondott a kubai vezetőknek és külön Fidel Castrónak a vendéglátás, és az értekezlet sikeres megszervezéséért. Bejelentette, hogy legközelebb 1968 januárjában Kairóban fogják mérlegelni a nemzeti felszabadító harc eredményeit. Luis Turcios Lima őrnagy, a guatemalai küldöttség vezetője felolvasta a Vietnamra vonatkozó határozati javaslatot, amelyet az értekezlet felkiáltással jóváhagyott. E különhatározatban az értekezlet részvevői támogatják a vietnami nép harcát, követelik az amerikai agresszió beszüntetését, s felszólítják a népeket, legyenek tevékenyen szolidárisak a vietnami nép harcával. A trikontinentális szolidaritási értekezlet több mint tíz különféle határozatot hozott korunk legégetőbb kérdéseivel kapcsolatban. E határozatok a Doftiinikai Köztársaságra, Perura, Venezuelára, és más latinamerikai országokra, az afrikai portugál gyarmatokra, Koreára, Laoszra, Kambodzsára és más országokra vonatkoznak. A havannai értekezletet szombaton este a havannai Chaplin Színházban ünnepélyesen bezárták. A záróünnepségen beszédet mondott Fidel Castro kubai kormányfő. Hangoztatta, hogy az imperialisták elleni forradalmi mozgalom az egész világon erősödik. Számos amerikai országban megértek a forradalmi harc feltételei. A latin-amerikai forradalmi erőknek közös stratégiát kell kidolgozniuk, hogy harcuk eredményes legyen. Castro követelte. Ben Barka gyilkosainak megbüntetését. Hangoztatta, hogy az egyes afrikai államokban lejátszódott legutóbbi államcsínyek azt bizonyítják: az imperialisták kétségbeesetten igyekeznek megőrizni uralmukat e földrészen. A havannai értekezlet záróülésén trikontinentális bizottság alakult a nemzeti felszabadító mozgalom, valamint a gyarmati rendszer és a neokolonializmus elleni harc támogatására. A bizottság tagjai! Algéria, Ghana, Tanzanta, leopoldville-i Kongó, Brit Guayana, Guatemala, Brazília, Kuba, a Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság, Kambodzsa és Japán. Brezsnyev : Külpo itikánk súlypontja az egység helyreállítása Szovjet—mongol barátsági nagygyűlés részben a közép-szlovákiai földművesszövetkezeteket kiscsibékkel. A rozsnyói fajnemesítő farm több mint 13 millió korona költséggel épül, s a Jövő évben adják át rendeltetésének minden üzemegységét. Ulánbátor (CTK) — Mint már jelentettük, a szovjet—mongol barátsági szerződés aláírása alkalmából barátsági nagygyűlést rendeztek a mongol fővárosban. Az ünnepségen Brezsnyev és Cedenbal, a két küldöttség vezetője beszédet mondott. Brezsnyev meggyőződését fejezte ki, hogy a többi szocialista ország népei is értékelni fogják a szerződés aláírásának jelentőségét, mert ez kedvez közös ügyünknek. Hangoztatta, hogy az SZKP és a szovjet állam külpolitikai tevékenységének súlypontja küzdelem a szocialista közösség és a nemzetTovább tart a hideg Európában Szlovákiában a múlt héten télies volt az időjárás és napközben mindenütt fagypont alá süllyedt a hőmérő higanya. Az éjszakai fagyok hatásfokát a helyenként sűrű felhőzet és a " légáramlás is befolyásolta. Ahol kevésbé felhős volt az égbolt, ott a hőmérők éjszaka mínusz 14—19 fokot mutattak. A sarkvidéki hideg levegő beáramlását Időnként havazás követte. A múlt hét végén a síkságokon 2— B cm, Kelet-Szlovákiában pedig 8—13 cm volt a hótakaró vastagsága, de a hegyvidékről, éspedig Zvolenből 26 cm, Svermovóből 69 cm, a Lomnici-csúcsról 70 cm, a Csorba-tó környékéről 75 cm és a Chopokről 102 cm hőről érkezett jelentés. Jelenleg — a Földközi-tenger térségének kivételével — Európa-szerte hideg az időjárás. Szombaton reggel Londonban mínusz 4 fokot, Párizsban mínusz 10 és Moszkvában mínusz 27 fokot mértek. A múlt hét végén Norvégia és Svédország belterületéről, valamint a Szovjetunió északi területeiről Jelentették a legkeményebb fagyokat, éspedig mínusz 30— 38 fokot. Finnországban ugyanakkor helyenként mínusz 42 fokot mutatott a hőmérő. Jelenleg a Szovjetunió közepe fölött kiterjedő anticiklon határozza meg az időjárás jellegét. Ez a légáramlás fokozatosan gyengül és délkelet felé távolodik. Ugyanakkor a Grönland fölötti légitérben további anticiklon van kialakulóban. Elülső széle mentén sarkvidéki hideg levegő újabb hulláma nyomul a Skandináv-félsziget fölé, amely később Európa belterülete fölé is kiterjed. Az Atlanti-óceán fölött keletkező légnyomászavarok a Földközi-tenger felé távolodnak és KözépEurópában időnként megismétlődő havazást okoznak. A héten is hideg időjárásra és havazásra, éjszaka mínusz 9—12 fok, a hegységek völgyeiben pedig mínusz 13— 18 fok hőmérsékletre számíthatunk. A fagy kevésbé felhős éjszakákon jelentősen erősödik. Napközben általában mínusz 2—7 fok hőmérséklet várható. P. F. közi kommunista mozgalom egyesítéséért. Brezsnyev a továbbiakban megjegyezte, hogy tavaly több mint 60 kommunista és munkáspárt képviselői jártak Moszkvában. Az összejöveteleken elvtársi vitában bebizonyosodott a jelenlegi fő problémákról vallott nézetek azonossága. Az SZKP és a Szovjetunió népei Internacionalista kötelességüket látják más népek felszabadító mozgalmának támogatásában. A felszabadító mozgalom napjainkban a konkrét feltételeknek és feladatoknak megfelelően különféle formákat ölt. Ebből következik, hogy különféleképpen támogatunk más népeket — hangoztatta Brezsnyev. Támogatásunk a fegyverszállítástól a gazdasági egyezményekig, hitelfolyósításig és iparvállalatok építésében való részvételünkig terjed. Tiszta lelkiismerettel állíthatjuk, hogy Moszkva sohasem utasította vissza a szabadságért és függetlenségért küzdő népek támogatását, amelyet az utóbbi évtizedben Moszkvától és Lenin pártiától kértek Brezsnyev ezután azokról az afrikai és ázsiai országokról beszélt, amelyek elhatározták, hogy küzdeni fognak a szocializmusért. Cedenbal beszédében nagyra értékelte az ulánbátori találkozókat és tárgyalásokat. Hangoztatta, hogy a Szovjetunió őszinte segítsége Mongóliának lehetővé tette, hogy leküzdje elmaradottságát, modern gazdaságot és kultúrát teremtsen és a feudalizmusból áttérjen a szocialista társadalmi rendszerbe. Beszéde végén hangoztatta a mongol és a szovjet párt és kormány nézeteinek azonosságát. Külpolitikájuk a Szovjetunió véderejével együtt oltalmazza a népeket az Imperialisták háborús kalandjainak v» szélyétől.