Új Szó, 1966. január (19. évfolyam, 1-30. szám)

1966-01-14 / 13. szám, péntek

t 1!ll!l!!llll!l!ll!llll!!lllllli;i!!lltll!llllllil!lllllll!llllll!ll!lllll!!llllll!H!lllll!n Kelet-Szlovákia székhe­lyén gyorsan növekszik a lakosság száma. Ma hivata­losan 150 ezerre becsülik. A város az utóbbi évek fo­lyamán nyolc új lakóne­gyeddel gyarapodott. A ro­hamos építkezés eddig a külváros arculatát változtat­ta meg, a város történelmi központjára nem volt hatás­sal. Ebben az évben viszont további peremi lakónegye­dek építésén kívül a köz­pontban is változásokra ke­rül sor. A közeli napokban a Kohóépítö Vállalat dolgo­zó' megkezdik a Kovács ut­cán, a Patrice Lumumba té­ren a régi lakóházak, a Le­nin utcán pedig néhány üz­lethelyiség lebontását. Itt júliusban egy ötemeletes áruház építése veszi kezde­tét, amely közel 38 millió korona ráfordítással 1969­ben nyer befejezést. Az új áruházba mozgólépcsőt ter­veznek. Végre sor kerül a volt „Slovan" szálloda épületé­nek lebontására is. Helyén egy korszerű tízemeletes szálló épül. Habár a lakás­építkezés a jövőben is főleg az újváros területén folyta­tódik, a városrendezési terv szerint néhány átépítés a rég' városban ls megva­lósul. Az új híd körül fel­épül a „Zelezníky" lakóne­gyed és a város északi ré­szén a „Kuzmányi" lakóne­gyed. Márciustól az év végéig a város központja a csáká­nyok és kalapácsok munka­zajától lesz hangos. A vil­lamoshálózat vezetékeinek, valamint a közvilágításnak felújítása mellett a Mélyépí­tő Vállalat hozzálát a Lenin és Kirov utcákban a villa­mosjáratok útszakaszainak főjavításához. —ik— Tavaly tűzvész martaléka lett a mélyépítő vállalat számára előregyártott elemeket készítő üzem egyik nagymegyert munkacsarnoka. Az újjáépült részleget ez idén ismét átadták ren­deltetésének. Közelében korszerűbb és nagyobb befogadóképességű munkacsarnok épül. Ké­pünkön ez az épülő munkacsarnok látható. (B. FerjenCík felv. — ČTK) Az újjáépítés lázában KÍSÉRLETEK A BÚZA VÉDELMÉBEN (CTK) — A Slapy pri Táboré i Magnemesitő Állomás dolgozói üvegházakban rendszeresen fi­gyelik az őszi báza rozsdásodás­betegség elleni ellenállását. Ha­zánkban a rozsdásodás évek hosszú során nem fordult elfi. Az utóbbi években azonban egy­némely területen erősen támadja a búzát. A kutatóállomáson a fiatal növényeket megfertőzik és Igy a szakemberek megfigyelhetik a búza rozsdásodással szembeni ellenállóképességét. Kiküldetésben járó hiva­talos látogatók, a falubeliek százai és az újjáépítésben se­gédkező védnökök szinte egy­másnak adják a kilincset a Gú­tai Helyi Nemzeti Bizottság székházában. Ez naponta is­métlődik azóta, hogy a féke­vesztett árvíz betört hazánk egyik legnépesebb falujába. A Kis-Duna partján fekvő községháza — immár fél éve — Inkább főhadiszálláshoz, mint Irodához hasonlítható. „Kinek a házát építik fel elő­ször? A biztosító még nem fi­zette ki a kártérítést! Kőműve­sekre, faanyagra, SZLÜ. kőesz­közre lenne szükségl" Hasonló kérdések, gondok özöne teljes mértékben igénybe veszi a kép­viselőket és a HNB szerveit. Az árvízkárosultak zö;ne rendszerint az elnököt, Ján Jú­ny elvtársat keresi. Más talán nem pártfogolná ügyes-bajos dolgalkat? Dehogynem! A nem­zeti bizottságon kivétel nélkül minden Jogos kérdést meghall­gatnak, érdemben elintéznek. Az elnök személye azonban mintha közelebb állna hozzá­juk. Együtt dolgoztak vele a védőgátakon. Segített a kiköl­töztetésnél. Éjjelét ls nappallá tette, ha polgártársai és vagyo­nuk megmentéséről volt szó. Neki is nagy része van abban, hogy a falura törő súlyos ele­mi csapás nem követelt ember­életet. Ebben az idegtépő munká­ban a termetes elnök geszte­nyebarna haja kissé megdere­sedett, sima homlokán kirajzo­lódtak a nehéz gondok ráncai. De nem csoda, hiszen nagy fe­lelősséget viselt és visel még most is a vállán. — Amikor a nyúlgáton áttört a víz — emlékezik — nem volt mindegy, mihez kezdjünk előbb. Együtt kellett menteni az életet, a bútorokat, a szö­vetkezet több milliós vagyo­nát, biztonságba kellett helyez­ni azokat, akiknek otthonát rombadöntötték vagy megron­gálták az elemek. A falu történetében a leg­szomorúbb napok ezek, melye­ket fényképek egész sorozata hosszú ideig megőriz a^ utókor számára. A krónikás azonban most már az újjáépítés öröm­teljes eseményeit is rögzítheti az elsárgult lapokon. Megírhat­ja, hogy a különböző nyelven beszélő munkások mily nagy hévvel, lelkesedéssel fogtak az építéshez. Jány elvtársnak nincs sok ideje. Minden óra, minden perc számít. Beszélgetésünk befeje­zését sürgetik a gyakori ügy­felek és a telefon állandó ber­regése is. Búcsúzóul azonban megjegyzi, hogy nem elégedett az újjáépítés ütemével. A rom­badőlt 768 családi házból eddig csak 46-ot tettek lakhatóvá, a megrongált lakások közül mind­össze 200-at sikerült kifogásta­lanul megjavítani. Az elnök senkit sem vádol. Hiszen a társadalom, a járási szervek mindent elkövettek, hogy mielőbb begyógyuljanak a falu sebei. — De azért — mondotta, amikor kezet szorítottunk — előbbre is lehetnénk, ha az új­jáépítés kérdését esetenként még szervezettebben, rugalma­sabban oldottuk volna meg. Hideg északi szél lopako­dott az utcákba, amikor a falu­ból távoztam. Az Ideiglenes la­kások füstölgő kéményei és a tájat uraló friss mész- és ce­mentszag a télben is az üj élet helyreállását jelezte. Derekas munkát végzett, helytállást ta­núsított itt is a helyi nemzeti bizottság. SZOMBATH AMBRUS Hiányos a karbantartás (ČTK) — Csehszlovákiában a lakások 40 százaléka még az első világháború előtt és 30 százaléka az első és a második világháború közötti években épült. Ezek a lakások évek óta nincsenek kellőképpen karban­taitva. Mindezt figyelembe véve sajnálattal kell megállapíta­nunk, hogy a lakások tervezett karbantartásának mértéke nem felel meg a követelményeknek. A régi lakások karbantartását jelentősen megnehezíti az a tény, hogy az e célra előirány­zott építőanyag, gépek, mun­kaerők egy részét új — külö­nösen panelházakban levő — lakások karbantartására, illet­ve tatarozására kell fordítani. Az 1955—1959-es években évente átlag 11603-mal, s az 1960—1964-es években már 14 856-tal csökkent a lakások száma a helytelen karbantar­tás következtében. Ezek figyelmeztető adatok! A nyakkendőárus hatvan­éves lehet. Nem tudom, há­nyadik éve foglalkozik mű­anyagból készült pávatoll­szlnű nyaki fityegők eladá­sával, mert mindössze egy hónapja látom itt a liget egyik forgalmas pontján. Nem izgul, bár napokig a kutya sem néz felé. Nem hozza ki sodrából az sem, ha néhány kamasz véglgta­pogtatja valamennyi eladás­ra szánt készítményét, és utána viháncolva odébbáll. A nyakkendőárus a világ legnyugodtabb emberének látszik. Annyira nyugodt, hogy az már a megszállott­ság határát súrolja. Azt hi­szi talán, hogy ő a nyak­kendők prófétája, akit nem ért meg mindenki, de akt tudja, hogy eljön az a nap, az az óra, az a perc, ami­kor többezres tömeg köve­telt majd nyakkendőit min­den színben és formában. Ez az időszak azonban — legalábbis egyelőre — várat még magára. A világ leg­nyugodtabb embere rá-rápi­pázik, s olyan békésen ere­geti a füstöt, hogy attól bé­késebben nem is lehet ta­lán. Ha megered az eső, vagy hullani kezd a hó? Ktnyttja tarkavászon ernyőjét, s aló­la szemléli a világot. A vi­lág pedig egyenruhás vas­utasok, tarkaszoknyás csit­rik, kontyos fiatalasszonyok és cigarettázó munkások ké­pében áramlik el az ernyő előtt, keresztül a ligeten, különböző irányba. Némelyi­kük odapillant, de hatás nincs. Ennélfogva eladás sincs. Nem baj, gondolja a nyakkendőárus. Besétáltok ti még az ernyő alá. Ami késik, nem múlik. Csodá­lom, s egyben irigylem ts optimizmusát. Bár igazán nem tetszenek kimondottan csúnya készítményei, egy­szer azért megállok asztal­kája előtt és elbeszélgetek vele. Emlékbe veszek talán egy nyakkendőt is. Ogysem kel el belőle több! BATTA GYÖRGY ÚJ ELGONDOLÁSOK SZERINT Hazánk közkedvelt filmrendez­vényét, a dolgozók filmfesztivál­ját ebben az esztendőben új el­gondolások szerint szervezik. A fesztivált két részre tagolják. A nyári program keretében bemuta­tott müveket a szabadtéri szín­padokon vetítik, míg az őszi prog­ram filmalkotásaiban az Igénye­sebb mozlnézők gyönyörködhet­nek. — Nos, mit mond ez neked? — kér­dezte a személyzeti osztály vezetője. Az igazgató újra átfutotta az úf mun­kaerő személyt iratait. — Nem találok benne semmi érdeke­set, — vonta meg a vállát. — Semmi érdekeset? — csodálkozott a személyzeti osztály vezetője. — Patek Dániel, született Prágában. —•És mi van ebben? — ásított az igazgató. A személyzeti osztály vezetője a szo­kás hatalmától vezérelve óvatosan kö­rülnézett, majd egész közel hajolt az tgazgatóhoz. — Patek Dániel nem akár­ki — súgta az igazgató fülébe. — Pa­tek Dánlel a miniszter unokatestvére. Az igazgató hirtelen összerezzent. — Mit mondtál?!... Bocsáss meg, de mintha azt... — Patek Dánlel a miniszter unoka­testvére! Fülsiketítő csend támadt az irodában. — Nem, ez nem igaz. — Törte meg a csendet az Igazgató minden meggyő­ződés nélkül. Tulajdonképpen csak azért szólalt meg, hogy útját állja a rémisztő gondolatok özönének. — Nem kell mindjárt ilyesmit feltételezni! — tette hozzá emeltebb hangon, de úgy tűnt, mint a gyáva gyerek, akt a sötét­ben fütyül, hogy ne féljen. — fól ismerem a minisztert, egykor a mi vállalatunk igazgatója volt. Bi­zony, akt eljut odáig, hogy ezt a válla­latot igazgatja, az még miniszter is le­het, — ismételte /neg a már elcsépelt szólást a személyzetis. — De dutyiba is kerülhet, mint az elődöm, — szerénykedett az igazgató. — Pont erről van szó: miért válasz­tanánk a mélységet a magasság he­lyett?! A sorsdöntő tényezőket mindig jókor kell felismerni. Ez persze nem könnyű dolog, hiszen néha teljesen lé­nyegtelennek látszanak. Bn ezt mindig mondtam! — nyerte vissza higgadtsá­gát az osztályvezető. — Most is ilyen esetről van szó. Itt rövid szünetet tartott, hogy ezzel ts aláhúzza mondanivalója fontosságát. — Patek Dánielt a miniszter küldte a vállalatunkhoz — foglalta össze fej­tegetései lényegét. Az igazgató tudta, hogy az osztály­A titokzatos vezető a kombinálás nagy mestere, Most is logikusnak találta gondolatme­netét, mégis megjegyezte: — Előbb meg kellene győződni a fel­tevések valóságáról. — Behívatjuk Patekot és elbeszélge­tünk vele . . . — És ha eltitkolja? — vágott szavá­ba az igazgató. — Lehetetlen. Mi sem vagyunk mai gyerekek. Bennünket sem lehet köny­nyen falhoz állítani. Az igazgatónak nagyon tetszettek ezek a szavak. Különbé sem holmi gyá­va fickó, csak hát vannak percek, ami­kor ktssé meginog. Valahogy úgy van ő a bátorsággal, mint a sportolók a lélegzéssel: egy időre elveszíti, aztán ismét visszanyeri. Most éppen vissza­nyerte. — Száz szónak ls egy a vége, híva­tom Patek Dánielt, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba! — mondta határo­zottan. — A kérdéseket természetesen burkoltan adluk majd fel — tette hoz­zá az előbbinél sokkal kisebb határo­zottsággal. — Isten ments! — kiáltott fel az osztályvezető, amikor az Igazgató a te­lefonkagyló után nyúlt. — Nekünk ten­nünk kell valamit, még mielőtt sor ke­rül a beszélgetésre! Patek Dántelt elő kell léptetnünk! Méghozzá azonnal! At­tól félek, hogy már így ts elkéstünk, hiszen lassan egy hete dolgozik a vál­lalatban. Közölnünk kell vele, hogy saj­nálatos tévedés folytán került a for­gácshordó brigádba. Egyelőre megbíz­hatnánk a nyolcas műhely vezetésével, unokatestvér itt három osztállyal magasabb fizetést kapna. Ideiglenes megoldásnak talán megfelelne ez ts... a többit maid meg­látjuk ... — Ha kell, bőkezűek leszünk — egé­szítette ki az igazgató, aki most már szintén teljes mértékben felfogta a helyzet komolyságát. Patek Dániel az irodában nagyon ide­gesnek látszott, ami persze sem az igazgatót, sem az osztályvezetőt nem lepte meg, hiszen fól tudták, milyen nehéz szerepet fátszik. — Kérem, én elégedett vagyok je­lenlegi munkámmal, — szerénykedett Dániel. — De a felajánlott beosztást azért elfogadom. Ogysem voltam még soha műhelyvezető. Az igazgató tekintete titokban talál­kozott az osztályvezetőjével. Nekik ez is elég volt ahhoz, hogy közölhessék egymással gondolataikat: ha Patek ilyen simán vállalja új beosztását, ak­kor küldetése nem lehet vitás. A beszélgetést eleinte az osztályve­zető trányította, de sehogy se tudta „helyes vágányra" tereint a szót. Előbb Patek kedvenc futballcsapata iránt ér­deklődött, majd a jégkorong-válogatott játékát elemezték. — Az unokaöcsém tagja a válogatott keretnek — dicsekedett Dántel. — Igen? Az unokabátyja? — kérdez­te az osztályvezető, mintha rosszul hal­lotta volna. Végre szóba került az unokabátyjaI — villant át az egyre türelmetlenebb igazgató agyán. Az osztályvezető elégedetten kacsin­tott az Igazgatóra. — Nem az unokabátyám, hanem az unokaöcsém — Ismételte meg Dániel. Aztán részletesen ismertette, hogy ju­tott el idáig a fiú. Az osztályvezető értetlenül nézett a% Igazgatóra, mtntha ezt mondaná: „Ez mindenről beszél, csak arról nem, ami­ről szeretnénk." — Hát a kedves unokabátyja hogy van? — szánta el magát a legmeré­szebb kérdésre az igazgató, amikor már egy üveg vodkát elfogyasztottak. — Nagyon jól megy a sora! Az osztályvezető kezéből kiesett a pohár. Az igazgató alatt nagyot nyek­kent a fotel... Patek Dániel aznap az igazgatóval és az osztályvezetővel együtt vacsorá­zott — az igazgatóéknál. A vendégség igen meleg légkörben zajlott le. Dániel megfigyelte, hogy több ízben érdeklőd­nek az unokabátyja tránt. Ezért meg­fegyezte: — Kedves barátaim, nem beszélhet­nénk inkább valami másról?! Természetesen. A két „barát" intelli­gens volt és többé nem említette az ff unokatestvért. ™ Ennek Patek Dániel valóban örült, j Hallani sem akart unokabátyjáról. Ha­ragszik rá. Egyszer kölcsön adott neki | 500 koronát, és még ma sem kapta vissza. Pedig igazán jól keres: kémény- . seprő Prágában. i FÜLÖP IMRE *

Next

/
Thumbnails
Contents