Új Szó, 1965. december (18. évfolyam, 333-362.szám)

1965-12-11 / 343. szám, szombat

A

temetésen többen megjelentek hivatalból is. Állottak a sír mellett alkalomhoz illő sötét ruhában, komor arccol. Az, aki tompa huppanással most ért földet a sírgödör alján, tragikus körülmények áldozata lett: a gép mellett baleset érte. A néhány barát, ismerős ernyők alá húzódva várta, míg legalább a koporsó fedelét ellepik a göröngyök, aztán alig leplezett sietséggel széledtek szét, húzta őket a szoba melege. Három férfi gondolatai azonban nem szakadtak el a halottól. Neki már könnyű - ragadja meg az önzés o közhelyet - de az az aláírás.,. Közönséges keményfedelű füzetecske tolakszik minduntalan Burcsák Emil gondolataiba. Ebből kellemetlensége lesz. Ó, hogy a ... - s dühös szorongással gondol a vizsgálatra. Pedig annak ott már olyan mindegy. Talán csodákra képes egy aláírás? Talán nem következett volna be a szerencsétlenség ha ott lenne a neve? De azért mit nem adna érte, ha valami csoda folytán a vonalas könyvecskébe odakerülne holnap reggelig: Oeme Béláné. Mi lenne, ha azt az aláírást valahogy nagyon ügyesen ... Dehát hogyan magyarázná meg, miért az asszony neve az utolsó a sorban, hiszen utána már vagy öten léptek be ebbe a munkarészlegbe. Talán akadna rá magyarázat: Deméné hanyag volt, többször is rászólt, hogy tanulmányozza már át a kötelező munkavédelmi és baleset elleni szabályokat. „Meg is fenyegettem, ha a mai napon nem írja alá, nem folytathatja a munkát. Erre aztán mégis bejött. Hát így történt, kérem." Ez a magyarázat nem olyan könnyen hihető. Megvizsgálnák oz aláírást, nagyobb bajba keverné magát.'Vagy azon a tájon, ahol Deméné nevének állni kellene két név közé beszorítani... Ez sem jó. Ezek az elképzelések mind fantasztikusak. De gondolkozzunk józanul Nem hallotta valaki, nem volt valaki a közelben, mikor — tán két hete sirics — a folyosón megállította az asszonyt, az aláírás végett? Ha vissza tudna emlékezni.,, Valaki talán szívességből is megtenné... De ezek veszélyes dolgok, megbosszulhatják magukat és miért kockáztasson még többet. Ha ez az asszony egy betűjét sem olvasta el a szabályoknak, ha kiszúrt kérdései közül egyre sem tudott volna válaszolni, csak a nevét kanyarintotta volna alál Tehetetlenségében megcsikordultak fogai. - Morfondíroz, latolgatja az eshetőségeket. Ilyen ostoba kis mulasztás ... Neheztel a halottra, igen. Kitűnő alkalom nyílik az elvtársaknak a kötelességről, a szocialista humanitásról, a lelkiismeretről és hasonló fennkölt fogalmakról szónokolni. Ingyen cirkuszt szolgáltat nekik és pokoli élvezetet, hogy a bírák székében ülnek, nem a vádlottak padján. A vádlottak padján... lehetséges gz is, hogy bíróság elé kerül? Gondatlanságból okozott emberölés. Kizárt dolog, ennyire mégsem lehet őt felelőssé tenni. r

'ldúlt lélekkel bandukolt. Gondolatai vad körforgásának központjában szüntelenül a baleset állt s a lehetőségek mérlegelésében már-már elvesztette lába alól a valóság talaját. Minden érzést elnyom benne a szorongó félelem, ötvennyolc év! Még néhány év, s jönne a jól megérdemelt nyugalom, a három unoka, a kert ... Mindez eltűnik a piszkos, nyúlós, fenyegető bizonytalanságban. Mindig becsületes ember volt. Annyi éven át nem esett a tisztességén, megbízhatóságán mákszemnyi folt sem. És akkor jön ez a nő, ez a baleset, öregember lettem és most... Érezte, hogy ellepik szemét a könnyek. Hát így futhat zátonyra egy munkában eltöltött élet? Megállt, a zsebkendője után kotorászott Igen, ez lesz a védőbeszéde: Negyven makulátlan, szakadatlan munkában töltött év. Elérzékenyült balsorsa felett. Tekintetbe kell, hogy vegyék ősz haját. „Emil bácsi" — ki az, aki őt nem Emil bácsinak szólítja? „Emil bácsi, no, ne vegye úgy a lelkére, a szegény megboldogultat legalább olyan mulasztás terheli..Igy lesz, így kell lennie, ha emberek és nem a megtestesült rosszindulat veszi kezébe ügyét. „Ne vegye úgy a lelkére, Emil bácsi ... „Megtörölgette a szemét, úgy érezte, csakugyan a szegény fiatal teremtésért sír, aki bár annyi kellemetlen nehéz órát okozott neki, de azért mégis csak ő a sajnálatra méltó, hiszen itthagyott mindent, rá, az öregemberre pedig még vár a kert, a borocska, beszélgetés a szomszédokkal, melyik permetező szer hatásosabb... Ilyen embert mint ő, nem lehet... — ekkor megelőzte őt valaki. Köpcös kis férfi, határozott, gyors léptekkel ment, kalapját megbillentette. A köszönést hasonlóan fogadta. A Túri. Ni csak, a Túri milyen peckesen lépked! Ha pedig valaki vétkes, elsősorban ő az. A művezető kartárs. Suttogták is, hogy nem szeretnének a bőrében lenni. Felháborító szabálysértés éjjeli műszak alatt a teremben egyedül hagyni egy dolgozót. Éjjel kettőnél kevesebben sohasem szabad lenniük. Éjjel az éberség megbízhatatlan. A Túrinak több oka van ró, hogy melege legyen. És ... elvégre nem akarja meggyanúsítani, de hallott róla egyet-mást. Mikor volt az, tavaly, vagy tavalyelőtt? A felesége bejött a káderosztályra és panaszkodott a Nagy Rozira: alig látja otthon az urát, a Rozi moziba csalja, nyáron egyenesen a gyárból mentek a strandra, ő meg az ójultató hőségben befőtteket dunsztolt, mert Jani egész télen azt zabálta, megkövetelte, hogy tavaszig kitartson. Még tízóraikra is vitt belőle néha, talán azt is a Rozi hasába tömte, de a konyhapénzt, fillérekben nyomja ki azóta, hogy ez a perszóna ráakaszkodott, E

'=g hangos história volt, az egész részlegben tárgyalták. Ez a szoknyapecér Túri, ettől kitelik, hogy Deménét szándékosan hagyta egyedül az éjjeli műszakban, Könnyen lehet, hogy tőle is akart valamit. Ez a Túri, a disznó, már régebben molesztálhatta. Szegény kis asszony, nem tudta, hogyan védekezzen. Ilyesmire a baleset elleni szabályzatban nincs rendelkezés. Félt fel'épni erélyesen a művezetőjével szemben, csak magában @f ÍW5Ô 8 * 1965. december 11. rágódott. Akkor éjjel aztán döntő rohamra került sor. Az asszony védekezett, a gép elkapta a szvetterének az újját... Egészen felhevült, míg következtetésében idáig jutott. Másképp nem is történhetett. A gyalázatos! Felháborodásában semmi szankciót nem talált elég erősnek Túri megbüntetésére. Gyűlöletet és irigységet érzett ez iránt a szoknyabolond gyilkos iránt, aki biztos kézzel nyúlt olyan tiltott örömök után, amihez neki, bármennyire vágyott utána, sohasem lett volna mersze. Az önhitt emberek békéjét Túriban is felkavarták az események. Amint magához tért a szerencsétlenség után, gyors számadást csinált. Kétségtelenül hibát követett el. Egyelőre bajos lenne felmérni miként bírálják el, sok függ attól, jó volt-e a vizsgálóbizottság tagjainak utóbbi napokban az emésztése. Nem cinizmus ez, de nagyobb dolgok is sokszor ilyen apróságon múlnak. Különben ki tudja, mi az apróság s mi nem az. Tanú van ró: akkor este küldte az asszonyt, menjen haza. Telekesné nem jött, Telekesné akkor marad otthon az éjjeli műszakból, amikor Ordód/ Katalin: akar. Azt hiszi, mert a lánya a főmérnök Macája, mindent megengedhet magának. Ha ő, Túri János megmarad a helyén, Telekesné legkésőbb egy hónapon belül repül. Erre esküszik. Most is maga előtt látja Deméné arcát. Sápadt volt nagyon, mikor kijött az öltözőből. Az utóbbi időben már nem nevetett annyit, mint eleinte. Bánthatta valami. Talán otthon volt baj Demével, vagy a gyerekek .. Ki tudja. Nem beszélt róla soha. Egyszer-egyszer átvillant rajta egy esetleges udvarlás, próbálkozás lehetősége, de a Rozi-eset után megfogadta, hogy a beosztottjaival soha többé! Az asszony már félórája dolgozott, mikor bement hozzá és látta, hogy egyedül van. „Magának is jó párja akadt... de ne féljen majd segítünk a dolgon." Akkor jött be Bagpcsi, aki erre rövidítette meg útját a kazánház felé. Váltottak egy-két szót és aközben odaszólt: Menjen haza Deméné, így nincs értelme a munkának. Jövő héten már úgyis együtt lesz a brigád. Deméné nem vette komolyan a szavait, folytatta a munkát. Akkor mégegyszer szólt neki. Bagócsi még viccelődött is. „Te csak tudsz bánni az asszonyokkal, haza se lehet őket zavarni mellőled." Nevettek. Illett volna, hogy az asszony is velük nevessen, de az komoly maradt. Elkedvetlenítette a gondolat, hogy nem érti a tréfát. Aztán elkísérte Bagócsit egy darabon, Deméné ki is ment a fejéből. Egy pillanatra összeszorította a szemét. A hajnal jutott eszébe, örökre úgy fogja látni az aszszonyt. Az élő arcát, a szépet, szándékosan kell felidéznie. De a másik kéretlenül is elébe tolakszik. Az a belső hang, aminek most jelentkeznie kellene, mégis hallgat. De csak nem fogja azért kínozni magát, mert nem kínlódik? Az embernek a legváratlanabb, legszörnyűbb helyzetben is tudnia kell, mit tegyen. Ez a fontos. Elvégre mi történik? Áthelyezhetnek, magam sem vagyok ellene. Ha az áthelyezés nagyon előnytelen, el is mehetek. A szakmában elismernek, akárhol kapnak utánam. De Telekesnét előbb elintézem. Ezt az abszenciát még megemlegeti. A kellemetlenségeken túlesünk, aztán meg hamar elfeledni az egészet. Csak ne kísértene az a rettenetes zokogás. Alig várta, hogy tisztességgel hátat fordíthasson, mert felizgatta Deme csukló sírása. Még most is hallani véli, mikor már az eső, a sűrű köd és a távolság rég el kellett, hogy nyeljen minden hangot. Egészen besötétedett, mikor az özvegy elindult a sírtól. Nem nézett vissza, úgy érezte, az az alig két négyzetméternyi terület ott van a sarkában, követi őt. Jó, hogy a gyerekek a keresztanyjuknál vannak. Maradjanak ott, amíg lehet, Ä

könnyek időnként meg-megindultak a szeméből, anélkül, hogy tudomása lett volna róla. A zokogás már nem rázta, a szervezet nem tűri sokáig a túl nagy erőpazarlást. Kimerülten, fázva bandukolt hazafelé a neonfényes utcákon, nyomában a halott asszony sírjával. Bármi történik az emberrel, végül is csak hazamegy. Most jutott erre a felfedezésre. Ha kerülő utakon is, mégis hazajut az ember, az otthona négy fcla közé, az élők sírboltjába. Ezen az sem változtat, hogy sarkaiból kifordult a világ. Hazaballag szépen, befűt, vagy nem fűt be, eszik valamit, vagy nem eszik, lefekszik. Pedig valami mást kellene csinálni, valami egészen mást, mint amit eddig csinált, hiszen minden egészen másképp van, De csak azt fogja tenni, amit eddig is. Minden megy tovább, csak éppen az asszony nélkül. Ki merné a szemébe mondani, de akárcsak titkon gondolni is, hogy ő az oka? Szánakoznak rajta s az Isten a megmondhatója, hogy van miért. Az első oszszonya is itthagyta, de az beteges volt már, amikor megismerte. De ez a másik! Ez az ErzsiI Az élet volt maga. A szüreti mulatságon tetszett meg neki. A Lelkes tette a szépet abban a, szövetkezetben az irodista kislánynak. Lelkes mindig mulya volt kicsit, kísérő kellett neki akkor is, ha udvarolni akart. Több mint egy éve volt akkor már özvegy, gyerek nem muradt, tengett, lengett, hát elment Lelkessel Géresre. Későn érkeztek, a színpadon népviseletbe öitözött fekete lány énekelt. Később aztán a táncolók között vette észre, A Lelkes ismerősétől kérdezte meg: „Ki az a lány?" „A kertészetDen dolgozik." Többet nem mondott, öltek, iszogcttak. Leikesék táncoltak néha, ő csak nézelődött. Úgy érezte, özvegyi állapotához nem illik a lánc. Hajnal felé aztán már csak azok maradtak, akik nagyon belejöttek a mulatásba. Valaki azt kiáltotta: „Erzsi, most énekeld el nekünk a te nótádat!" A felszólítás a fekete lánynak szóit, mert az odapördült a prímás elé és mutatóujját felemelve utánozhatatlan kedvességgel elkezdte: Sárgát virágzik a tök! Meghal, akit megütök... A kislány finom lénye és a legényes hetyke nóta együtt olyan bizarrul hatott, annyi kedves komikum volt t>enné', hogy többé nem érezte özvegyi voltát, felkérte Erzsit táncolni. Úgy ment haza a reggeli vonattal, hogy teli volt a szíve. Lelkes a sarokba dőlve szundikált, ő meg kinézett az ablakon, az elsuhanó tarkalombú fákra, és tudta, hogy a szerelemtől nem tud aludni. Csodálkozott Lelkesen. Azokból nem is lett egy pár, de ők Erzsivel még a télen anyakönyvvezető előtt álltak. Tizenhét éves volt az asszony, ő meg éppen tízzel több. Nem érezte soknak a különbséget. Etelkával gyűjtöttek egy kis pénzt, és mielőtt Erzsit elhozta volna, még egy kis kölcsönt is vett fel, hogy meglegyen a szövetkezeti lakás. Erzsi hozott egy szoba bútort bele. Mire a kölcsönt visszafizette, megérkezett az első gyerek, a rákövetkező évben a második, Nem jutott egy egy keresetből a másik szobára. Mindenre egyszerre vágyott, minden kellett volna neki. Azt a másik szobát akarta már türelmetlenül. A rekamiéval, kombinált szekrénnyel, két fotellel, televízióval ... Az isten kegyetlenül megbüntette. Most mehet haza a szép szobába. M

indig egyet akartak Erzsivel. Négy év alatt a legteljesebb megértés volt köztük. Csak amikor arról beszélt, hogy Erzsit behozná a gyárba ... Nem akarta az asszony a gyerekeket bölcsődébe adni. „Legalább csak addig, amíg beszerzünk mindent. Most kell iparkodni, amíg fiatalok vagyunk." Jaj, de nem szerette Erzsi ha igy rákezdte. Először csak hajtogatta a magóét. „Sose dolgoztam gyárban, nem értek én semmihez." Két hónapig, háromig duruzsolt Erzsi fülébe, aztán az asszony ráállt. A lépcsőház ki volt világítva. Bencsik a postaládáját nyitotta és kivette az újságot. Az ő rekeszükben is lapult egy kék boríték, de mit törődött most a postával. Kurucék lánya a lift mellett állt és egy hosszúhajú fiatalemberrel beszélgetett, láthatóan nehezen búcsúztak. Felvonszolta magát az első emeletre. Ivánkáék éppen akkor nyitottak ajtót egy csomó vendégnek, mikor eléjük ért. A második emeleten csönd volt, csak a kulcs halk zöreje hallatszott, amint megforgatta a zárban. Az előszobában megszokott mozdulattal tette fogasra kabátját, kalapját. Aztán benyitott a szobába. Az újba. Nem gyújtott villanyt, a kinti neontól úgyis elég világos volt. A televízió zöldesszürke képernyője felcsillant a fényben, mint egy hályogos, vak szemgolyó. Az ablak előtt élesen kirajzolódott az egyik fotel karfájának ívelt sziluettje. Egy pillanatra megállt és érezte, hogy megfeszülnek izmai. Valamilyen erő az egész testét lódította, hogy essen neki mindennek, zúzza össze a televíziót, a bútorokat, a függönyt, dirib-darabra, pusztítson el mindent, mindent, mindent... De csak a gallérját rántotta szét, a nyakkendőjét lazította meg egy heves mozdulattal és saját kezének érintése döbbentette rá, hogy magán kell kezdeni a pusztítást, magán kellene kezdenie, és magán befejeznie. Bement a hálóba, az ablak mellé állt és le' nézett az utcára. Esőköpenyek, ernyők mozogtak a szitáló esőben. Már tudta, hogy túléli. De ki lehet-e heverni teljesen azt a csapást, amit a mit sem sejtés állapotában mértek rá a brutális tények? A gyerekek már aludtak, ő lekísérte Erzsit a villamosmegállóig. Fáradtnak nézett ki az asszony. Majd szerez neki kényelmesebb beosztást és rendben lesz minden. Talán már Erzsi sem szívesen mondana le arról, hogy keressen. A villamos megérkezett, egymásra mosolyogtak, és Erzsi felszállt, elment és soha többé vissza nem jött. Erzsi felszállt és rámosolygott még az urára. Déltől zaklatott volt, tanácstalan. Ha Bélus délután megkérdi, hogy „no, voltál az orvosnál?" — mindent kipakol, biztosan nem bírja elhallgatni. De Bélus elfeledkezett, hogy ma kellett elmennie a leletekért. Jaj, de nem szívesen járt kórházba, rendelőbe, úgy érezte egész belebetegedett a vizsgálatokba. Te, ezek beteggé tesznek engem, panaszolta az urának. Arról nem beszélt, hogy kimeríti a munka. Nevetséges lett volna egy falusi leánytól, hiszen a kertészetben sem lógatta a lábát. De valahogy ez más volt. Aztán ismerte Etelka történetét is. Tudta, hogy Béla a beteg asszony után benne a kicsattanó életkedvet, az erőt szerette. Az erőt, ami hónapok óta, amióta a gyárba jár, mintha elhagyná. Szökik belőle, mint a gáz a csapból, ha kinyitják. Ma már persze mindent másképp lát. Nem a munka. Nem a gyár. Lehet, hogy az ember fiatal, egészséges, éppen csak elkezdte az életét és ilyen rettenetes kiszolgáltatott legyen? Honnan, miért, miből kelekezett az a baj? S miért épp őt választotta fészkéül? Miért épp őt? Ez nem is lehet igazi Ez nem történhet meg vele. Telekesné még nem volt benn, mire munkába érkezett. Átöltözött és odaállt a géphez. Túri dühöngött Telekesné miatt, de ő titokban örült, hogy nem jött. Érezte, hogy sokkal jobb lesz, ha egyedül marad a gondolataival, a döbbenetével. El kell döntenie, hogy mit tegyen. Nem akart hazamenni, hiába küldte Túri. Egyedül kell maradnia. Ä

doktor úr elvette a papírokat, megnézte, s mintha nem is az ő halálos ítélete lett volna rajta, még viccelődött vele. Aztán komolyabb lett. „Nincs itt nagyobb baj, de a máj kényes dolog, lehet, hogy többé nem jelentkezik, ezt tartom valószínűnek. De ha néhány hét múlva fájdalmat észlel, jöjjön azonnal, majd kap orvosságot". Milyen félrevezető beszéd volt! Ű persze készpénznek vette. Van végzet? Jelenthet végzetet egy pár selyemharisnya? Vagy az volt a végzet, hogy a kis csomagot nem gyömöszölte be teli táskájába? Mikor a cukrászdában fizetett és átvette a kis süteménypakkot, hiányérzete támadt. Valamit elhagyott. Igen. A harisnya. Hol van? Csak a rendelőben hagyhatta. Sietve indult vissza. Ő volt az utolsó beteg. Talán már nincs is benn senki. Lihegve szaladt fel a lépcsőkön. Az ajtó nem volt betéve. Ez az ajtó volt a végzet? Félénken belépett, a helyiség üres volt. A másik szobában telefonált az aszisztensnő, megismerte a hangját. Szétnézett, a csomagocskát kereste, de nem látta. Az íróasztalon azonban jól látható helyen egy boríték feküdt, az urának címezve. Nagyon meglepődött. Nem mert hozzányúlni, és mivel a harisnyát nem találta, várt. Hallotta, hogy a másik szobában már búcsúznak a telefonba. „Félóra múlva ott leszek. Már végeztünk a rendeléssel. Képzeld az utolsó esetünk egy májrákos fiatalasszony volt. Menthetetlen, örülök, hogy vígjáték lesz, szükségem van egy kis nevetésre," A kagylót letették. A nővér kijött és már útközben szedte le a fityuláját, kötényét. Aztán meglátta őt és megdermedt. Az arca piros lett és ráordított: „Mit keres maga ittl Hogy jutott be!" „Egy csomagocskát itthagytam talán,." „Hogy jutott be ide?" „Nyitva volt az ajtó." A nővér egy ideig csak nézett rá, mint aki végképp nem tudja mihez kezdjen, aztán kinyitott egy fiókot és feléje nyújtotta a csomagot. „Ez az? „Igen. Köszönöm." A levélről nem tett említést. Nem. Ott nem lehetett egy szóval sem többet mondani. „Köszönöm" - és futott haza. A villamos rázta. „Egy kis halál rázkódik, zötyköl, hintázik bennem." örült az éjjeli szolgálatnak. Majd ha egyedül marad, szembenéz a dolgokkal. S ha majd szembenéz velük, talán nem is lesz olyan félelmetes. Jó volt, hogy nem jött Telekesné. A testén finom remegés lett úrrá. A teste mái tudomásul vette, amit agya még elutasított, amit kerülgetett. Ha Bélus is tudni fogja már, könynyebb lesz. Akkor megmondja neki, hogy ne titkolódzók előtte, mert ő is tudja. Csak ne maradjon itt sokáig Túri. Nem bírja most elviselni. Fontos dolga van: gondolkoznia kell. Éjfél. Néhány óra már letelt az életéből. Te halál bennem, te, akivel most terhes vagyok, megmondhatnád gyors leszel, lassú? Miért választottál engem? Jaj, meg kell barátkoznom veled. Nem lehet, veled nem lehet megbarátkozni! Hordozni kell, mint egy magzatot, "táplálni hogy nőjj... Hideg volt a lába, karja, fagyos zsibbadtság lepte meg, hirtelen rettenetes erős vágya támadt magához ölelni két kicsi gyereke meleg testét. Ez horizontális fúrógép, ez a vas is melegebb mint ő. De még én vagyok az úr. Ha akarom megáll. Mozdulatlan mint a halott. Ha akarom él, mozog, dolgozik. Ki akarja, hogy én megállják? Ki akarja? Élni, mozogni, dolgozni akarokl M

ég alighogy derengett, mikor a Deméné remegő csuklóján a szvetter ujját elkapta a neonfényben hidegen csillogó, a gépek hajszálpontosságával működő forgókés. Nehezen hajnalodott aznap.