Új Szó, 1965. december (18. évfolyam, 333-362.szám)

1965-12-02 / 334. szám, csütörtök

A NEMZETGYŰLÉS BIZOTTSÁGÁBAN BEFEJEZŐDÖTT a kerületek jövő évi fejlesztési tervének és költségvetésének megvitatása (ČTK) — A Nemzetgyűlés nemzeti bizottságokat irányító bizottsága tegnap befejezte hazánk kerületei jövő évi fejlesztési tervének és költ­ségvetésének megvitatását. A bizottság kétnapi tanácskozásán a kerületi nemzeti bizottságok elnökei, illetve alelnökei és Ludvik Cerný, Prága fő polgármestere is részt vettek. A tegnapi vitában felszólaló František Cervenka, a Közép-cseh­országi Kerületi Nemzeti Bizottság elnöke többek között azt javasolta, hogy már a Jövő évi tervekben kom­plettül fel kell tüntetni az előirány­zott beruházásokat. Szükséges ugyan­is, hogy a tevékenységünkben köz­pontilag irányított beruházók és az illetékes nemzeti bizottságok közösen hajtsanak végre bizonyos építési be­ruházásokat. A tanácskozáson részt vevő kép­viselők közül többen beszéltek a közlekedés problémáiról, az új nép­gazdaság-irányítási rendszer kísér­leti bevezetése terén szerzett ta­pasztalatokról, a nemzeti bizottsá­gok munkájáról, az anyagi-műszaki ellátás megszervezéséről stb. A képviselők tanácskozásuk be­fejezéséül Jóváhagyták a bizottság 1966 első félévi munkatervének ja­vaslatát. A nők problémáiról tanácskoztak A Csehszlovák Nőbizottság szlovákiai bizottságának ülése (CTK) — A Csehszlovák Nőbizott­ság szlovákiai bizottsága plenáris ülésének második napján — decem­ber 1-én — Michal Sabolőík, a CSKP Központi Bizottsága elnökségének póttagja, az SZLKP Központi Bizott­ságának titkára mondott beszédet. Sabolčík elvtárs elsősorban az új népgazdaság-irányítási rendszer be vezetésével összefüggő problémákat fejtegette, és a dolgozó nők életére s helyzetére gyakorolt befolyását is­mertette. Többek között elmondta, hogy pártunk a XIII. kongresszusát megelőző időben mélyrehatóan elemzi a hazánk lakossága életszín vonalával összefüggő kérdéseket, amelyek minden bizonnyal a dolgo zó nőket is érdeklik. Köztársasá­gunkban a dolgozók mintegy 40 százaléka nő. Anna Karlovská, a Csehszlovák Nőbizottság titkára a Demokratikus Nők Nemzetközi Szövetsége tanácsá nak a szövetség megalapítása 20. évfordulója alkalmából Salzburgban rendezett ülése eredményeiről tájé­koztatta a jelenlevőket, majd dr. Albin Zila Ismertette az ű] munka­törvénykönyv egyes elveit. NEMCSAK A HARCBAN Az antifasiszta szövetség bratislavai kerületi konferenciájáról Az elmúlt napokban a nyugat­szlovákiai kerület antifasiszta har­cosai kerületi konferenciát tartot­tak. A szervezet tevékenységéről szóló beszámoló mellett számos fon­tos bel- és külpolitikai esemény ké­pezte a vita tárgyát. Sok szó esett pártunk közelgő XIII. kongresszu­sának előkészületeiről. A konferen­cia résztvevői határozatot fogadtak el, amelyben a szervezet tagjai meg­ígérték: akárcsak a harcban, úgy a békés építőmunkában is becsület­tel megállják a helyüket. Különösen élénk vitát váltott ki az, hogy a párt elbeszélget a fia­talokkal, meghallgatja és válaszol az ifjúság egyes problémáira. A fel­szólalók többsége olyan értelemben nyilatkozott, hogy a Fasisztaellenes Harcosok Szövetségének is többet kellene foglalkoznia a fiatalsággal. Tagjai járjanak el az ifjúság köré­be, ismertessék a fiatalokkal a hősi harcok egyes mozzanatait. Mutas­sák be, milyen árat kellett azért fizetni, hogy ifjúságunk ma korsze­rű iskolákban tanulhat, szórakozhat, sportolhat. A szervezet az utóbbi két eszten­dőben 426 esetben rendezett külön böző akciókat Felszabadulásunk 20. esztendejében a szervezet 1114 tag­ját tüntették kl emlékéremmel. A kerületi nemzeti bizottság szociális ügyosztályéval karöltve gondoskod­nak a kiöregedett harcosokról és az elesett hősök hozzátartozóiról. SZARVASI BAYER BÉLA M/, Befejeződött a Csehszlovák Színművészek Szövetségének kongresszusa (CTKJ — A prágai International­szállóban tegnap tartotta záróülé­sét a Csehszlovák Színművészek Szövetségének III. kongresszusa. Az ülésen megválasztották a szövetség 12 tagú elnökségét és 5 tagú ve­zetőségét, melynek tagjai felváltva töltik majd be az ügyvezető elnök tisztségét. Az első működési idő­szakra Otomar Krejöát választották meg a Csehszlovák Színművészek Szövetségének elnökévé, és Josef Balvint a szövetség vezető titkárá­vá. A záróülés résztvevői ezt köve­tően vitával folytatták munkájukat, majd tanácskozásuk befejezéséül egyhangúlag jóváhagyták a szövet­ség Jövőbeni tevékenységéről szóló határozatot. Zivatarok, hó és eső Nyugat-Európában (ČTK! — A nyugat-európai orszá­gokban a legutóbbi 24 óra alatt zi­vatarok, havazás, esőzés és szélvi­harok voltak. Az Eszakt-tenger fö­lött zivatar tombol és ennek követ­keztében megszűnt az élet a rot­terdami kikötőben. Brüsszelben és Hágában kedden havas eső esett és erős vihar dúlt. A belga tengerpar­ton homokvihar volt.' Luxemburgban és Nyugat-Német­országban is vihar volt. Ausztriában és Olaszországban újból havazik, he­lyenként esik. Skóciában és Nagy-Britannia észa ki részében is kedvezőtlen az idő járás. Az utak többsége járhatatlan. Nagy-Britannia déli részeiben már nem estk, de a hirtelen lehűlés kö­vetkeztében az elöntött utakat jég­réteg borítja. Franciaország több te­rületén árvíz van. A rendkívüli intézkedése (ČTK) — A Külügyminisztérium közölte az Amerikai Egyesült Álla­mok nagykövetségével, hogy az Egyesült Államok kormányának az Amerikai Egyesült Államokban ak­kreditált csehszlovák diplomatákkal szemben alkalmazott megkülönböz­tetés következtében megtiltja az amerikai nagykövetség dolgozóinak, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság egyes járásait látogas­sák. A Külügyminisztérium egyúttal közölte, hogy ez a korlátozás ha­tálytalanná' válik, ha az Egyesült Államok kormánya megszünteti az Amerikai Egyesült Államokban mű­ködő csehszlovák képviseleti hiva­talok dolgozói mozgásszabadságá­nak korlátozását. Kitüntetés (CTKJ — Köztársaságunk elnöke Sylvester Prát akadémikusnak 70. születésnapja alkalmából a Munka­érdemrendet adományozta a bioló­giai tudományok fejlesztése érde kében kifejtett érdemdús tevékeny ségéért. A Szovjetunió nagykövetségi tanácsosa Szlovákiában (CTK) -— Alexander Dubček, a CSKP Központi Bizottsága elnöksé­gének tagja, az SZLKP Központi Bi­zottságának első titkára tegnap fo­gadta Ivan Ivanovios Udalcovot, a Szovjetunió prágai nagykövetségé­nek tanácsosát, aki néhány napi lá­togatásra Szlovákiába érkezett. A szívélyesj baráti légkörű foga­dáson leien voltak: Michal Sabol­čík, a CSKP Központi Bizottsága el­nökségének póttagja, az SZLKP Köz­ponti Bizottságának titkára, Vasil Bitak, az SZLKP Központi Bizottsá­ga elnökségének tagja, az SZLKP Központi Bizottságának titkára, Vi­liam Šalgovič, az SZLKP Központi Bizottsága ellenőrző és revíziós bi­zottságának elnöke, Anatolij Nyiko­lajevics Guszkov, a prágai szovlet nagykövetség másodtitkára és Ivan Szemjonovics Kuznyecov, a Szovjet­unió bratislavai főkonzulja. A szovjet vendég ezt követően a Szlovák Nemzeti Tanács székházá­ba látogatott, ahol dr. Matej Lúčan, az SZNT iskola- és kulturálisügyl megbízottja, dr. Jaroslav Bächcr, az SZNT irodájának vezetője és I. Sz. Kuznyecov, a Szovjetunió bratisla­vai főkonzulja jelenlétében Michal Chudík, a CSKP Központi Bizottsá­ga elnökségének tagja, a Nemzet­gyűlés alelnöke, a Szlovák Nemze­ti Tanács elnöke fogadta a becses vendéget. A Román Kommunista Párt tanulmányi küldöttsége hazánkban (CTKJ — A CSKP Központi Bi­zottságának meghívására hazánkba érkezett a Román Kommunista Párt tanulmányi küldöttsége. A delegá­ciót Gheorghe Pana, az RKP Köz­ponti Bizottsága propaganda- és agitációs osztálya főnökének helyet­tese vezeti. A küldöttséget a CSKP Központi Bizottságának dolgozói fogadták a ruzynéi repülőtéren. Jajön volt GheorgJje Nitescu, Ro­mámé rendkívüli' és meghatalma­zott nagykövete is. Fejlesztjük a takarmányipart Karel Mestek, a Központi Ter­ményfelvásárlási igazgatóság elnö­ke a tegnap Prágában megtartott sajtótájékoztatón a takarmányipar fejlesztésének kérdéseiről beszélt. Az idén 2 300 000 tonna takarmányt állítottunk elő, jövőre ezt a mennyi­séget legalább 400 000 tonnával kell emelnünk, s néhány éven belül a termelést 5 millió tonnára fokozva el kell érnünk a fejlett mezőgazda­sággal rendelkező államok színvo­nalát. (km) LONDON ES BONN KÖZELEDESE M 0 N T Y M E T H LONDONI LEVELE Gerhard Schrőder nyugatnémet külügyminiszter londoni látogatásé ról hazatérve az angol—német együttműködés „újabb mézeshetei ben" reménykedik. Hogy mennyire demonstratív módon igyekszik most Bonn a Londonhoz fűződő kapcsola­tait erősíteni és elmélyíteni, már ab ból is kitűnik, hogy jövő év elejére Erhard kancellár tervez londoni lá­togatást. Az idő­pontban még nem állapodtak meg, de angol kor­mánykörök január második felét tartják erre a legalkalmasabbnak, hogy meg ne szakadjon a Schrőder megkezdte tárgyalássorozat konti­nuitása. A kétoldalú együttműködés keretében egyre gyakoribbak lesz­nek a megbeszélések. Angol—nyu­gatnémet tárgyalásokat folytatnak már decemberben a NATO minisz­teri tanácsának ülésén Párizsban is. Schrőder londoni látogatását úgy ütemezték be, hogy még november 29-e, tehát Stewart angol külügy miniszternek Moszkvába utazása előtt valósuljon meg. Bonn egyértel­műen kijelentette, hogy nem tetszet­tek neki Stewart korábbi kijelenté­sei, melyek szerint Anglia egész biz­tosan elállna ANF-tervétől, ha ez az atomfegyverek további elterjesztését tiltó kelet—nyugati egyezmény meg­kötését akadályozná. Schrőder Londonban leszögezte, hogy Bonn továbbra is igényt tart egy „nukleáris fegyverrendszerben" való részvételére. • Veszélyes távlatok Schrőder látogatásával egyidőben értesült az angol közvélemény a Stratégiát Tanulmányozó Brit Inté­zet bejelentése útján arről, hogy Nyugat-Németország ma már képes saját atomreaktoraiban elegendő plutóniumot gyártani évi 13 kb. olyan kaliberű atombomba előállítá­sára, amilyent az amerikaiak annak tdefén Nagaszakira dobtak. Valószí­nű, hogy e szörnyű fegyverekből jö­vőre már hatvanhármat és 1968-ig évente 186-ot is elő tud majd állí­tani. (A Nagaszakira ledobott bom­ba 20 000 tonna TNT volt.) Az intézet egy táblázatban ismer­teti Nyugat-Németország atombomba­gyártási potenciálját hazai készít­ményű plutóniumból, és ugyanaz a táblázat kimutatja más,.. atomfegy­verrel nem rendelkező államok plu­tónium termelését. Tíz éven belül ezek az államok együtt évente már ezer atombomba elkészítésére len­nének képesek. Ez azonban Alastair Buchannak, a Stratégiát Tanulmá­nyozó Brit Intézet igazgatójának vé­leménye szerint nem jelenti azt, hogy mindezek az államok atom­fegyverek gyártá­sát tervezik. A táblázat csak a potenciális lehe­tőségeket mutatja ki. A Német Demokratikus Köztársa­ság élenjáró atomtudósai szerint vi­szont az NSZK-ban már Javában folynak az előkészületek, hogy az atombombák gyártását a legközeleb­bi két-három éven belül megkezd­hessék. A Nyugat-Európai Unió néhány hónappal ezelőtt megállapította, hogy egyáltalán nem került sor a Nyugat-Németország újrafelfegy vér­zését tiltó, 1954-ben kötött egyez­ményben foglalt ellenőrző intézke­désekre. így még Nyugat-Németor­szág szövetségeset sem ellenőrizhet­ték, vajon nyugat-németországi atomreaktorokban előállított plutó­nium alkalmas-e atomfegyverek gyártására. • Ismét kísért a hidegháború? A bonni atomigények kielégítésé­re Indult szégyenletes kampány tá­mogatóra talált John G. Palfrey­nak, az Amerikai Atomenergia Bi­zottság tagjának személyében. A kö­zös atomütőerő kudarca esetére azt javasolja, hogy Nyugat-Németország rendelkezzék olyan horderejű atom­rakétákkal, amelyekkel képes a Szovjetuniót bombázni. A javaslathoz csatlakozott Henry D. Smyth, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség amerikai képviselője is. Ilyen megvilágításban kell látni a Schrőder—Stewart tárgyalásokat ls, amelyek a kiadott közlemény sze­rint: „a két országot érintő sürgős problémák megoldását célozzák." Semmi jel sem mutat arra, hogy Stewart igyekezett volna Bonnt atomigényeinek érvényesítéséről le­beszélni. Már ebből is nyilvánvaló, hogy Nagy-Britannia nem szándék­szik belátható időn belül önálló útra térni a külpolitikában. ÁTSZERVEZIK AZ FLN-T Az Algériai Forradalmi Tanács határozatai Algír (CTKJ — Az A1 Mudzsahid dokumentumot közölt az algériai Forradalmi Tanács üléséről. Esze­rint a tanács elsősorban az önkor­mányzatú szocialista szektor rend­szerének reformjáról, az ország gaz­daságának megkárosítása elleni harcról és az FLN átszervezéséről tárgyalt. A forradalmi tanács különbizott­ságot létesített, mely kidolgozza az önkormányzati szektor érvényesíté­sének hatékony módszerét. A Forradalmi Tanács akcióprogra­mot követel, mely előkészítené a GÉPKOCSIVEZETŐK ÉS GYALOGOSOK kölcsönösen legyenek tekintettel egpásra Fokozottabban küzdjünk a közúti balesetek ellen A közbiztonsági szervek képvise­lői tegnap Bratislavában tájékoztat­ták a sajtó S^épviselőlt a közleke­dési balesetek v egyes kérdéseiről. Hangoztatták, hogy a jövőben fo­kozottabban kell törekedni a bal­esetek megakadályozására, mert ezen a téren az utóbbi évek fejlő­dése nagyon kedvezőtlen. Szlová­kiában a legutóbbi négy év folya­mán a gyalogjárókat 3454 baleset érte, melynek során 302 ember meg­halt, 1402 személy súlyos, 1835 sze­mély pedig könnyebb sérülést szen­vedett. Még rosszabb az Idei hely­zet. Háromnegyed év alatt 1044 bal­eset következtében 68 gyalogos vesztette életét, 328-an súlyosan, 586-an pedig könnyebben megsérül­tek. Országos méretben az utóbbi négy évben 18 372 közúti baleset 950 emberéletet követelt. 1961-hez viszonyítva 1964-ben a gyalogosokat ért balesetek száma 134,7 százalék­kal növekedett, s a baleseteknél 72,2 százalékkal több ember vesz­tette életét. A gyalogjárók hibájából történi balesetek okai közt első helyen sze­repel az elővlgyázatlan átkelés s közutakon. Ezzel kapcsolatban gyakran felmerül a kérdés, hogy az átkelőhelyeken a gyalogjárók­nak, vagy a gépkocsivezetőknek van-e előnyük? E kérdés megvála­szolása nem nehéz: a gyalogjárónak s a gépkocsivezetőnek kölcsönösen tekintettel kell lennie egymásra. A gyalogjárónak sem szabad fékeznie a közlekedést, s a gépjárművek ve­zetőinek sem szabad veszélyeztet­niük a gyalogjárók testi épségét, a forgalmi előírások legszigorúbb betartásával kell elkerülniük a bal­esetet. A balesetek előidézésének további oka a járókelők figyelmet­len lelépése a gépkocsiútra, majd a kevésbé áttekinthető útszakaszon történő átkelés, ingadozás a hely­zet felmérésében, a helytelen ol­dalon való közlekedés, a gyerekek Játszása a gépkocsiutakon, a f él­és leszállás mozgó Járművekről. A baleseti statisztikák azt mutat­ják, hogy a legtöbb balesetet az 5—10 éves gyermekek okozzák. A második helyen állnak a 25—60 éves férfiak, és sorrendben a leg­utolsók a 15—25 év közötti nők. A gyalogosok és a géokocsiveze tők viszonya világprobléma. Az il­letékes szervek mélyrehatóan ta nulmánvozzák az ezzel kapcsolatos külföldi tapasztalatokat, s ezeket alkalmazzák hazai viszonyainkra. A balesetek elhárítása érdekében a legfontosabb a gyalogosok és a gépkocsivezetők fegyelmezettsége, és a már előbb említett követel­mény betartása: kölcsönösen légye­nek tekintettel egymásra. Ezért a közbiztonsági szervek a többi ér­dekelt intézmény közreműködésével rendszeres nevelőmunkát folytat­nak, amelyet az idei téli hónapok­ban még jobban elmélyítenek. Kü­' lönösen fontosnak tekintik a gye­rekek nevelését, ami játék, vala­mint verseny formájában történik. Egyszersmind arra törekednek, hogy a legfontosabb közlekedési szabályok megismertetését bevegyék az általános iskolák tananyagába. A nevelőmunka elmélyítése minden bizonnyal hozzájárul majd az olyan tragikus kimenetelű balesetek szá­mának csökkentéséhez, mint ami­lyenre az elmúlt napokban került sor a galántai Járásban, Farkasd község közelében. Egv kilencéves kisdiák kerékpárral haladt egy trak­tor mögött, majd elővigyázatianul áttért az úttest másik oldalára, s egy szembejövő gépkocsi halálra gázolta. A közlekedés biztonságának meg­szilárdítása. a gvermekek és a fel­nőttek életének és testi épségének védelme fokozottabb óvatossáeot nagv fegyelmezettséget és előrelá tást követel mind a gyalogosoktól kerékpárosoktól, mind a géoíármű vek vezetőitől. Soha ne feledlük hogv a nlllanatnvi meggondolatlan ság és elővlevázatlonság is nagvor súlyos következményekkel járhat. G. L. gazdasági egységet és megfelelne az ország gazdasági szükségletei­nek. Az A1 Mudzsahid megjegyzi, hogy a Forradalmi Tanács figyelme a mezőgazdasági szektorra összpon­tosul. Ezen a területen nem hoztak eddig hatékony intézkedéseket, pe­dig a lakosság többsége földműves. A lap közlése szerint központi bi­zottságot létesítenek, melynek alap­vető feladata lesz egy ideológiai és politikai jellegű dokumentum kidol­gozása. Az FLN-t mélyrehatóan át­szervezik. A Forradalmi Tanács hangsúlyozta, hogy megtesz min­dent annak érdekében, hogy az FLN az őt illető vezető szerepet töltse be a szocialista társadalom építésé­ben. LAPZÁRTAKOR • WILSON BEJELENTÉSE London (CTK) — Harold Wilson brit miniszterelnök december 1-én kijelen­tette a parlamentben, hogy Nagy-Bri­tannia hajlandó lökhajtásos harci re­pülőgépeket küldeni, amelyek, ha erre szükség lenne, támogatnák a ndolai, iusakai és llwingstoni szárazföldi egy­ségeket. 9 HATARINCIDENS INDIA ÉS PAKISZTÁN KÖZÖTT Delhi (CTK) - Az Indiai hadügy­miniszter jelentése szerint november 28-án Radzsasztan állambői nagyobb méretű határincidenst jelentettek. Az összecsapásnál aknavetőket és gép fegyvereket is használtak. • BEFEJEZŐDÖTT A NATO EGYIK KÍSÉRLETE f Washington (CTK) — December 1-én 14 hónapi próbaút után befejezte út­ját a Claude nevű rakétával felsze­relt romboló, amely a NATO tagálla­mokból toborzott ún. vegyes legény­séggel a fedélzetén gyakorlatozott a Földközi-tengeren, az Atlanti-óceánon és a Karib-tengeren. ÜJ SZÖ 2 * 1965. december 2,

Next

/
Thumbnails
Contents