Új Szó, 1965. december (18. évfolyam, 333-362.szám)

1965-12-04 / 336. szám, szombat

Gazdaságosabban, jobb minőségben ü-umftuv (ČTK) — A Nemzetgyűlés tervezési és költségvetési bizottsága tegnap közös tanácskozást tartott az építési, beruházási és az építésügyi bizott­sággal. A bizottságok megvitatták az 1986. évi népgazdaságfejlesztési ál­lami terv Javaslatát. A javaslatokat Oldrich Cerník mérnök, miniszterelnökhelyettes, az Állami Tervbizottság elnöke és Ri­chard Dvofák pénzügyminiszter is­mertette. A beszámolók s a vitában felszólalók rámutattak arra, hogy az 1966. évi állami terv és költségvetés Javaslata a legutóbbi két évben el­ért kedvező eredményeken alapszik. Az előterjesztett adatok szerint egyre jobb népgazdaságunk ellátása tüzelőanyaggal, villanyárammal s kohóipari termékekkel. Hazánk lakosságának reális jöve­delme mintegy 6 százalékkal nőtt, tehát nagyobb a tervben feltétele­zettnél. Az 1966. évre szóló tervjavaslat szerint nagyobb lesz a felhalmozási alap hozzájárulása a nemzeti jöve­delem gyarapításához. Az állóalapok gyarapodásának üteme gyorsabb lesz a nemzeti jövedelem gyarapo­dásának üteménél. Az ipari termelés döntő módon — mintegy 75 száza­lékkal — Járul majd hozzá a társa­dalmi termelés növeléséhez. Iparunk ágazatai közül a gép- és vegyipar­nak az eddiginél sokkal gyorsabb ütemben kell fejlődnie. Az állami terv- és költségvetés Ja­vaslata azonban bizonyos kedvezőt­len mozzanatokat ls tükröz. Egyes vállalatokban ugyanis nem keltett kellő visszhangot az új irányítási rendszer bevezetése, nem szentelnek elegendő figyelmet az állóalapok nagyobb mérvű hasznosításának, a beruházási költségek csökkentésé­nek, valamint annak, hogy az igé­nyeknek megfelelően egyre jobb legyen a'gyártmányok, illetve a ter­mékek minősége. Egy kiváló kommunista emlékére Ü nnepi megemlékezésre készül Lo­sonc városa. Vasárnap, december 5-én, a Fučík utcában levő emléktáb­la előtt rendezi meg a párt helyi szervezete, dr. Hercz Sándornak, a kommunista párt egyik alapitó tagjá­nak emlékünnepségét.. Or. Hercz Sán­dor ez év december 5-én töltené be születésének 90. évfordulóját. Még ma is sokan élnek Losoncon, akik ismerték dr. Hercz Sándort. Már 1902-től odaadó harcosa volt a marxis­ta eszméknek, s még az első köztár­saság idején harcos tagjává vált a kommunista pártnak. Dr. Hercz Sándor 187S. december 5­én Dobiinán született. Kézsmárkon ta­nult, és Budapesten avatták doktorrá. 1902-ben került Losoncra, itt a vasuta­sok orvosa lett. Így még jobb alkalma nyílt arra, hogy megismerje a munká­sok életét és küzdelmeit, s azonnal bekapcsolódott a város és környéké­nek munkásmozgalmába. 1906-ban tagja lett a Szociáldemokra­ta Pártnak. Már 1910—13-ban előadá­sokat tartott a losonci volt Varga ut­cai és Tugár téri, úgynevezett Flesin­ger-féle kocsmákban. 1914-ben került ki a frontra, részt vett az 1918-as ok­tóberi mozgalomban is, s mikor haza­került 1919-ben, a csehszlovák bur­zsoázia bebörtönözte. 1921. január 18-án ő vezette a lo­sonci szociáldemokrata baloldal delegá­cióját LubochAára, majd 1921. május 16-án Prágába a CSKP alakuló kong­resszusára. 1925-től 1929-ig a prágai szenátus tagja volt. 1930-ban hatévi börtönre ítélték. A büntetéstől azonban a párt révén sikerUlt megmenekülnie, s a Szovjet­unióba távozott, ahol tagja volt az SZKP-nek, és az egészségügyben dol­gozott. Rendszeresen írt cikkeket az ottani lapokba. Emellett soha sem szűnt meg a kapcsolata a losonci pro­letárokkal. D r. Hercz Sándor élete végéig odaadó harcosa volt a kommunis­ta pártnak. 1938-ban halt meg Moszk­vában. A losonciak hálából emléktáb­lát helyeztek el születésének 85. év­fordulóján Fučík utcai házán, amely­ban 1902-től 1929-ig élt és dolgozott. Kitüntetés (CTK) — Köztársaságunk elnöke Oto Matouška festőművésznek élet­müvéért és a dél-csehországi kép zőművészet felvirágoztatása érdeké ben kifejtett érdemdús tevékenysé­géért a Munkaérdemrendet adomá nyozta. A 75. életévét betöltött mű­vésznek a kitüntetést dr. Jlff Hájek professzor, a tudományok doktora, az Iskola és kulturális ügyek mi­nisztere adta át a prágai Kolovrat­palotában. Csehszlovák—tunéziai tárgyalások (CTK) — Az Egészségügyi Minisz­tériumban tegnap tárgyalások kez­dődtek Csehszlovákia és Tunézia egészségügyi küldöttsége között. A küldöttséget csehszlovák részről dr. Josef Plojhár, Tunézia részéről dr. Fathi Zuhir miniszterek vezetik. A Szakszervezeti Világszövetség felhívása (CTK) — A Szakszervezeti Világ­szövetség titkársága e napokban azzal a felhívással fordult a föld­kerekség minden szakszervezetéhez, hogy támogassák a venezuelai né­pet demokratikus Jogaiért folytatott küzdelmében és tiltakozzanak a börtönökben s koncentrációs tábo­rokban sínylődő sok száz politikai fogollyal szembeni embertelen bá­násmód ellen. Ny. P. Akimov látogatása (CTK) — Nyikolaj Pavlovics Aki mov, a Szovjetunió nemzeti művé­sze, a Leningrádi Vígszínház igaz­gatója és művészeti vezetője, aki tanulmányúton van Csehszlovákiá­ban, tegnap a Csehszlovák—Szov­jet Baráti Társaság központi bizott­ságán találkozott Zdenék Fierlin­gerrel és neves színművészeinkkel. Kedves vendégünk: Andres Salgó Európai körútján kedves vendég érkezett városunkba: a magyar származású Andres Salgó, a mexi­kói festészet egyik kimagasló kép­viselője. 1928 óta él a távoli ország­ban, és a monumentális festészet olyan nagyságai egyengették művé­szi pályáját, mint Diego Rlvera és Siqueiros. Ilyen környezetben bon­takozott kl tehetsége. Itt találta meg mondanivalójához a sajátos ki­fejezési formát. Salgó mester a mexikói kormány küldötteként jár hazánkban, és a két ország közötti baráti kapcsola­tok elmélyítésén fáradozik. Elmon­dotta, hogy a mexikói festészetről előadásokat tartott képzőművé­szeinknek. Ezenkívül elárulta, hogy a mexikói kormány egy értékes, monumentális festményt ajándékoz Csehszlovákiának, amelynek temati­kája a barátság lesz, és ezt a ne­mes gondolatot fogja szolgálni ez a gesztus is. A csehszlovák közönség rövidesen megismerkedhet Andres Salgó mű­veivel. Prágában kiállítják 24 darab­ból álló sorozatát: A XX. század Don Quijotéja. A sokszor megmin­tázott figura álarca mögött kibon­takoznak korunk embereinek nagy problémái. Amikor Kanadában rendezett kiál­lítást, komisz tél tombolt az ország­ban, és az ottani lapok azt írták műveiről, hogy légolvasztó színei még a zord telet is elfeledtetik. Re­méljük, ml ls rövidesen megismer­hetjük azokat a Jellegzetes vörös színeket, amelyek „szinte robbanak és gyújtanak". Salgó mester cserzett arcából rám tekintő fiatalos szeme ls tűzben ég, amikor a színekről, a festészetről beszél. Kíváncsi voltam, milyen helye van a festészet e nagy hagyományok­kal rendelkező országában, az ab­sztrakt művészetnek. Andres Salgó elmosolyodik, és határozottan mond­ja: „Nincs nálunk talaja, közönsége. Ez olyan magánszórakozásnak szá­míthat, de soha nem hódítja meg a népet, mert a mi festészetünk min­denkihez szól, mindenkinek a kin­cse. Tematikája az emberség ezer­nyi formában, de mindig közérthető módon." Megkérdeztem még, min dolgozik most Siqueiros mester? Vendégünk elmondotta, hogy a mexikói fővá­ros közelében épülő Cuernabaca ká­polna egy kétezer négyzetméternyi falfestményén dolgozik, amelynek címe: Az emberiség története. Az idős mester egyik legjelentősebb müvének ígérkezik. Érdemes még megemlíteni, hogy többek között Andres Salgónak is lesz egy képe a kápolnában. M inden bizonnyal Andres Salgó csehszlovákiai látogatása hoz­zájárul Mexikó és hazánk kapcso­latainak elmélyítéséhez és e szép küldetéséhez sok sikert kívánunk! /szűcs) Szépség és célszerűség BÁR AZ UTÓBBI ÉVEKBEN nálunk ls lényeges javulás tapasztalható a ter­mékek külalakjában — még mindig sok a pótolni való. Az angol formatervezés bratislavai kiállításának megnyitásakor újból tu­datára ébredtünk annak, hogy — vall­juk be őszintén —, ezen a téren lé­nyegesen elmaradtunk a világszínvo­nal mögött. A kiállítás ugyanis meg­lehetősen széles lehetőségeket nyújt arra, hogy összehasonlítsuk hazai ter­mékeinket az angol közszükségleti ipar legkiválóbb termékeivel, s egyút­tal megismerkedjünk a brit iparművé­szek módszereivel, amelyekkel javíta­ni Igyekeznek a közszükségleti cik­kek és beruházási egységek külalakját — szem előtt tartva a humanitási az élettan, a munkalélektan, az antropo­metria, az ergometria, a szociológia stb. követelményeit. A BRIT IPARI FORMATERVEZÉS TA­NÁCSA — a kiállítás rendezője — 1944-ben alakult s az elsők közé tar­tozik a világop. A kormány támogat­ja s az a célja, hogy tanácsadó szol­gálatot végezzen. Tevékenysége a meggyőzés és az ön­kéntesség elvén alapszik. Paul Rellly úr, a tanács elnöke Így jellemezte a tanács küldetését: támogatja a terme­lőt, hogy termeljen, a kereskedőt, hogy kereskedjen, s a fogyasztót, hogy korszerűen formatervezett termékeket követeljen. A bratislavai kiállítás az angol for­matervezők alkotásainak csak egy ré­szét — a közszükségleti cikkek meg­oldására vonatkozó Javaslatait tartal­mazza (a kiállított termékeket na­gyobbrészt már sorozatban gyártják). A lakások belső térségének modern megoldása, ebédlők, konyhák, gyer­mekszobák, irodahelyiségek korszerű berendezése, szőnyegek, evőeszközök, fém- és plasztik háztartási eszközök, dekorációs textilanyagok, üveg, fütő­és világítótestek, konyha-, Iroda- és fényképészeti berendezések, kerámia, szerszámok, bútorok, villanyfogyasz­tók, Játékok, sporteszközök stb. sze­repelnek a kiállításon az alkalmazott grafika, reklámcikkek, csomagolástech­nikai eszközök, nyomtatványok, könyv­burkolók, plakátok és nyomtatványok mutatványai mellett. A KIÁLLÍTÁS SOK ÜJ ÖTLETTEL gaz­dagítja Iparművészeinket és termelőin­ket. Nem szabad, persze, szem elől téveszteni, hogy bár az angol formater­vezés az élenjárók közé tartozik a tő­kés világban, eredményeit nem érvé­nyesíthetjük hazai viszonylatban, meg­felelő módosítás nélkül. A formater­vezésnek — mint minden művészeti ágnak — hagyományainkból kell gyö­kereznie s a korszerű külalak Java­solásán kívül figyelembe kell vennie közszükségleti cikkeink műszaki vonat­kozásait, küldetését és a termelőüze­mek lehetőségeit ls, ugyanakkor azon­ban nem szabad ezek rabjává válnia. A kiállítás december 16-áig a bra­tislavai Művészet Házában (nám. SNP 11.) tekinthető meg. A Hóid felé repül a Luna 8. szovjet űrállomás Moszkva (CTK) — A Szovjetunió­ban tegnap útnak indították a Lu­na B. önműködő űrállomást. Az 1552 kilogramm súlyú űrállomással tudo­mányos kutatást végeznek, és meg­határozzák a Holdra való sima le­szállás elemeit. Az október 4-én felbocsátott Lu­na 7. űrállomás végrehajtotta a si­ma leszálláshoz szükséges művele­tek zömét. Egyes műveleteket azon­ban még jobban kl kell dolgozni. A Luna 7. sok gyakorlati anyagot szerzett a további munka céljaira. A Luna 8-at ellátták a szükséges mérő- és tudományos berendezések­kel. A távmérő-, a mérő- és a tudo­mányos felszerelés önműködően, va­Kenneth Kaunda: lamint földi rádióparancsra kapcso­lódik be. Az űrállomás megközelítő­leg az előre kiszámított pályán ha­lad. A fedélzeti berendezések iwmflli­san működnek. Különlega® földi komplex mérőberendezés útján fi­gyelik t 'una 8. útját. A koordiná­ciós számítóközpontban folyik a be­érkező adatok feldolgozása. December 3-án közép-európai idő szerint 16 órakor a Luna 8. 45 670 kilométer távolságra volt a Földtől, a Föld felszínének azon pontja fe­lett, amelynek koordinátái: északi szélesség 41 fok 19 perc, keleti hosszúság 83 fok 21 perc. Zambia fenntartja magának azt a jogot, hogy bármely országhoz katonai segítségért folyamodjék (Folytatás az 1. oldalról) országokhoz ts segítségért, hogy biztosítsa Zambia területének vé­delmét egy esetleges rhodesiai pro­vokációval vagy agresszióval szem­ben. Az angol kormány zambiai védel­mi intézkedéseinek bejelentése után a rhodesiai fajüldöző kormány az­zal fenyegetődzött, hogy ha Rhode­sia területét támadás ért, levegőbe röpítik a Kariba-erömüvet. A Smith­rendszer fenyegetőzése a rhode­siai válság kiéleződését jelenti. A Smith-kormány szándékát hivatalo­san ls megerősítette lan Smith mi­niszterelnök az Express című kor­mánypárti hetilap pénteki számá­ban. Tegnap reggel megérkeztek a lu­sakai repülőtérre a favelin mintá­jú brit vadászgépek és a Beverley mintájú szállítógépek. Körülbelül ebben az időpontban startolt a ndo­lai repülőtérről egy Dar-es-Salaam­ba tartó 25 tonna teherblróképessé­gű Lockheed Hercules mintájú szál­lítógép, hogy kipróbálja a réz- és kőolajszállításra tervezett légihíd lehetőségét arra az esetre, ha a rhodesiai rendszer betiltaná a zam­biai cikkek szállítását Rhodesia te­rületén keresztül. A rhodesiai rendszer kérte Erzsé­bet királynőt, rendelje vissza Gibbs kormányzót, és ismerje el a Smith­kormány által kinevezett Dupont „ellenkormányzót". Londoni körök szerint várható, hogy a királynő vagy figyelmen kívül hagyja Smith javaslatát, vagy pedig Gibbs útján értésére adja Smithnek, hogy el­mozdított kormányfőnek nincs Joga Javaslattal fordulni a királynőhöz. A Zimbabwe Afrikai Népi Unió párt képviselője közölte, hogy a bulawayói zavargás alkalmával a rendőrség nem egy, hanem öt afri­kait ölt meg, amit azonban hivata­losan nem ismertek be. Ezenkívül a fehér fajüldözők megszüntették több afrikai negyedben a vízellátást. Cashelben a tüntetők megrohanták a rendőrállomást. Az összicsapás során öt rendőr és három afrikai életét vesztette. Az afrikaiak láza­dását a rhodesiai katonaság verte le. Sok afrikait letartóztattak. A ZAPU szerint a rhodesiai-mocam­bique-i határ mentén megerősítet­ték a portugál őrségeket. Az Ethíopian Herald című Addisz Abeba-i lap vezércikkében a függet­len népekhez fordul, hogy hozza­nak nagyobb áldozatokat a rhode­siai nép felszabadításáért. A lap hangoztatja, hogy a rhodesiai vál­ság nagy próba elé állítja az Afri­kai Egység Szervezetét. Az AESZ katonai bizottsága fel­szólította Zambiát, hogy a Nagy­Britannia által diktált feltételek miatt utasítsa vissza a brit katonai segítséget. Az AESZ rendkívüli. ü)és­szakára Addisz Abebába érkezett küldöttek zöme bizalmatlanul téílnt az angol kormány katonai intézke­déseire. Nyerere tanzániai és Kaunda zam­biai elnök támaszpontul felajánlotta országa területét a brit csapatok esetleges bevetésére a rhodesiai Smith-rendszer ellen. MEGKEZDŐDÖTT AZ AESZ MINISZTERI TANÁCSÁNAK RENDKÍVÜLI ÜLÉSE Tegnap délután Addisz Abebában megkezdődött az Afrikai Egység Szervezete miniszteri tanácsának rendkívüli ülése, hogy a rhodesiai fajüldözők ellen teendő intézkedé­sekről tárgyaljon. Haile Szelasszie etiópiai császár megnyitó beszédé­ben hangoztatta, hogy a szabadság­szerető embereknek össze kell fog­niuk a fajgyűlölet rákfenéjének ki­irtására. Az ülés valószínűleg zárt ajtók mögött folytatódik. A Design Centre példásan megoldott konyhája. A térség két részre van "osztva: a dolgozórészre és „gy.ermek.sarokra".. Lapunk tegnapi számában az el­ső és második oldalon a nyomda durva hibájából sajnálatos címeisze­dés történt. A vezércikk címe he­lyesen: A KOMMUNISTA PÁRTOK AKCIÖEGYSÉGE AZ ANTIIMPERIA­LISTA HARCBAN. - • ­Csaknem egymillió külföldi, fő­leg nyugat-indiai, indiai és pakisz­táni — költözött a második világ­háború után Angliába. Nagy-Bri­tannia munkáspárti kormánya kü­lönbséget tesz a fehér és a színes bőrű bevándorlók között. Évente csupán 8500 színes bőrű költözhet a Brit Nemzetközösség területéről Angliába. A TATRA-REVÜBEN december 5­én, vasárnap (20 órai kezdettel) Vidám tarka est keretében magyar vendégművészek lépnek fel. A ven­dégművészek között ismert operett-, táncdal-énekeseket, s táncosokat lát­hat majd a közönség. TEGNAP a prágai Náprstek Mú­zeumban kiállítás nyílt „Indiánok és eszkimók" címmel. A közel 600 ki­állított tárgy szemlélteti — legésza­kibb részeken élő eszkimóktól a dél­vidéki bennszülöttekig — az ameri­kai kontinens őslakóinak kulturális fejlődését. 42 vagon zöldborsót tartósítottak ez Idén a malackai konzervgyár­ban, melynek raktáraiban ezenkívül 8 vagon szilvabefőtt vár , elszállí­tásra. SV­Mintegy 292 millió ebédet, Illetve vacsorát fogyasztott múlt év végéig több mint 1053 000 dolgozó Cseh­szlovákia több mint 5000 üzemi ét­kezdéjében. 100. életévét töltötte be tegnap Anna Pecherová a košicei aggok házában. 70 tonna libát, kacsát, csirkét, tyúkot és pulykát ad karácsony előtt piacra a galántai baromfifel­dolgozó üzem. A bratislavai József Attila Ifjúsági Klub december 6-án (hétfőn) 19,30 órai kezdettel a Tátra kávéházban műsoros Mikulás-estet rendez,' amelyre szeretettel meghívja az ér­deklődő fiatalokat. ÉNEKKARI FESZTIVÁL NYITRAN Tegnan délután a Nyitrai Pedagó­giai Fakultás nagytermében a CSEMADOK nyitrai járási vezetősé­ge a csehszlovák—szovjet barátság hónapja alkalmából járási énekkari fesztivált rendezett. A nagy érdek­lődéssel kísért bemutatón fellépett a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara, a Nyitrai Pe­dagógiai Fakultás magyar énekka­ra, az egerszegi férfikar, a felsőki­rályi és a nyitragerencséri iskola gyermekkara. A Népművelési Intézet és a CSEMADOK Központi Bizottsága 1966 májusában a csehszlovákiai magyar énekkarok részére országos énekka­ri fesztivált rendez. A nyitrai járá­si énekkari fesztivál már ennek az akciónak a jegyében zajlott le. Az országos énekkari fesztiválra a já­rási fesztiválokon legjobban szerep­lő énekkarok kerülnek. (b), (jj SZÓ 2 * 1965. december 4.

Next

/
Thumbnails
Contents