Új Szó, 1965. december (18. évfolyam, 333-362.szám)
1965-12-16 / 348. szám, csütörtök
Čenek Hruška elvtárs temetése (ČTK) — Csehszlovákia Kommunista Pártja, a kormány, a központi hivatalok és szervezetek képviselői, az elhunyt régi munkatársai és hozzátartozói tegnap búcsúztak el a prága-strašnicei krematőriumban Cenék Hruška elvtárstól, a CSKP alapító tagjától, a CSKP Központi Bizottságának tagjától. A gyászszertartáson jelen voltak Jaromír Dolanský, Zdenék Fierlinger, Jiŕí Hendrych, Bohuslav Lastovička és Antonín Novotný, a CSKP Központi Bizottsága elnökségének tagjai, Vladimír Koucký, a CSKP Központi Bizottságának titkára, Bohumír Lomský hadseregtábornok, nemzetvédelmi miniszter és a kormány további tagjai. A gyászolók sorában jelen volt Nyikolaj Mihajlovics Truszov altábornagy, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövetségének katonai attaséja ls. A temetésen Bohuslav Laštovlčka, a CSKP Központi Bizottsága elnökségének tagja búcsúztatta az elhunytat. Gyászbeszédében CenSk Hruška elvtárs érdemdús tevékenységét méltatva hangsúlyozta, hogy mindig áldozatkészen küzdött a munkásosztály szabadságáért és példamutatóan vett részt szocialista társadalmunk megszervezésében. Tevékenyen részt vett a CSKP megalapításában és mindazokban a küzdelmekben, amelyeket a párt vívott 1921 óta egészen a szocialista országépítés megkezdéséig. Példás tevékenységet fejtett kl a Szovjetunióban szervezett csehszlovák katonai egységekben s hazánk felszabadítása után néphadseregünkben is. Életével, az öntudatos munkásforradalmár tántoríthatatlan magatartásával és évek hosszú során ét kifejtett politikai tevékenységével követésre méltó példát mutatott mindnyájunknak s a későbbi nemzedékeknek is. Neve örök időkre beíródott pártunk dicső történetének lapjaira" — mondotta beszéde befejező' részében Laštovlčka elvtárs. A gyászszertartás az Internacionálé akkordjaival ért véget. EREDMENYES MUNKA Rozsnyó az első helyen a város és községfejlesztésben Rozsnyó az elmúlt két nap alatt a Szlovák Nemzeti Tanács falufejlesztési bizottságát és a városok, községek szépítésében legjobb eredményeket elért kollektívákat látta vendégül. A kétnapos ülésen a hazánk felszabadulása 20. évfordulója tiszteletére tett felajánlások teljesítését értékelték. A versenymozgalom keretében a nemzeti bizottságok irányították a lakosságot a városok és falvak fejlesztésében, közhasznú berendezé; sek építésében. A lakosság ebben az Időszakban 70 millió 130 ezer órát dolgozott le társadalmi munkában, és több mint 577 millió korona értékű művet alkotott. A „Z" akcióban a legszebb eredményeket a rozsnyói járásban mutathatják fel, ahol 31 millió 569 ezer korona értékű közhasznú berendezést építettek. Utána a losonci járás következik, mely kultúrházak, sportpályák építésében, faluszépítésben elért eredményeivel vonta magára a figyelmet. Bratislava a harmadik helyet foglalja el a ranglistán; egy-egy lakos 12 órai önkéntes munkával járult hozzá a zöldövezetek, parkok létesítéséhez, járdák és utak építéséhez. Az említett járásokon kívül sok üzemet és egyént tüntettek ki jó munkájuk elismeréséül. (th) ALEXEJ SZAGYILENKO, a szovjet hadsereg vezérőrnagya, a Szlovák Nemzeti Felkelés legendés hírű partizánparancsnoka tegnap Bratislavá ban látogatást ,te;t a ^Politikai Könyvkiadóban. MARIA CZÜKOWA bolgár turista, december 14-én a reggeli órákban a Magas Tátrában lemaradt társaitól és azóta nyoma veszett. A határ mentén levő' hegygerincről az nap több lavina zúdult le. Feltételezhető, hogy az egyik betemette az eltévedt turistát. A csehszlovák és a lengyel mentők az állandó havazás és szélviharok ellenére szakadatlanul keresik az eltüntet. A BRATISLAVAI Kultúra és Pihenés Parkja fotoklubjának művészi felvételeit mutatják be a Művészet Házában ez év december 19-től jövő év január 9-ig nyitva tartó kiállításon. (dl) BRATISLAVÁBAN a Leningrád utca 9. sz. alatt tegnap nyílt meg a Pressfoto első szlovákiai elárusítóhelye. A Csehszlovák Sajtóiroda új elárusítóhelyén hazánk különböző tájait, városait stb. ábrázoló képeslapok és fényképsorozatok, továbbá neves sportolók, énekesek, filmszínészek stb. fényképei s fényképsorozatai kaphatók. Az elárusító helyen rendeléseket ls felvesznek idő szerű felvételek, fotoriportok, vatelint fényképkiállítások anyagának elkészítésére. * A CSEHSZLOVÁKIAI Kubai Diákszövetség a CSISZ föiikolai bizott ságával közösen tegnap Prágában a Dél-vietnami Nemzeti Feiszabaditôsi Front megalakulásának ötödik évfordulója alkalmából gyűlést rendezett, melyen latin-amerikai, afrikai és ázsiai diákok vettek részt. PRÁGÁBAN a Külügyminisztériumban tegnap Jan Dufek, a közlekedésügyi miniszter helyettese és U Ba Ni, a Burmai Szövetség prágai nagykövete csehszlovák—burmai légiforgalmi egyezményt írt alá, melynek értelmében rendszeres lesz a két ország közötti légi összeköttetés. Az I. jégkorong-liga eredményei JIHLAVA—KOŠICE 2:2 (0:1i, 1:1,1:1) KLADNO—PLZEfl 2:1 (1:0, 0:1, 1:0) LITVÍNOV—SPARTA 1:3 (0:1, 1:1, 0:1) BRNO—GOTTWALDOV 7:2 (3:0, 3:0, 1:2) SLOVAN—PARDUBICE 8:8 (3:2, 2:2, 3:2). A NAPOKBAN tartotta évzáró taggyűlését a CSEMADOK zalabai helyi szervezete. A tagság értékelte az elmúlt évben végzett munkát, és megszabta a további teendőket. (b. e.) ÖT EMBER fagyott meg a kemény hidegben a törökországi Anatóliában. GÉPPISZTOLLYAL felfegyverkezve két katona megszökött egységétől. Amikor Kelet-szlovákiában el akarták fogni őket, tüzet nyitottak egy katonai gépkocsira. Egy tisztet — négy gyermekes családapát — megöltek, és egy katonát megsebesítettek. A közbiztonsági szervek megtették az intézkedéseket a veszedelmes szökevények kézre kerítésére. A KORHÁZAK és szanatóriumok tbc-osztályain az utóbbi öt évben a gyógykezeltek számának csökkenése eredményeképpen ezerrel csökkenthették az ágyak számát. EDDIG ISMERETLEN okból beomlott a födém keddre virradó éjszaka a Most melletti Kohinor 2. bánya egyik munkahelyén. Az omlás betemette Pavel Kodada lőmestert és Josef Vinduška bányászt. Bár a mentési munkák azonnal megkezdődtek, a két betemetett bányászt eddig még nem sikerült kiszabadítani. HÄROM ISKOLÁS FIÜ csónakázni indult a tegnapra virradó éjszaka az Ohre folyón. Csónakjuk felborult, és a fiúk fuldokolni kezdtek. Petr Macula katona a fuldoklók segítségére sietett. Két testvért sikerült ki mentenie, a harmadik fiút azonban még nem találták meg. A megmentett fiúkat és az életmentőt a Kartový Vary-i kórházban ápolják. LEZUHANT egy F-102 típusú amerikai sugárhajtású katonai repülőgép az NSZK területén, Kirchberg közelében. A pilóta megmenekült. Néhány nappal ezelőtt egy másik katonai repülőgép járt szerencsétle uül ezen a környéken. A HULIGÁNOK garázdálkodásainak megfékezésére háromszáz rendőrt vetettek be a New Vork-i földalatti vasúton. A rendőrök a délutáni órákban őrködnek, amikor a diákok hazafelé tartanak az iskolákból. MINTEGY 91 ezer személygépkocsit készítenek a jövő évben a Mladá Boleslav-i gépkocsigyár dolgozói. 1966-ban 78 ezer Skoda 1000-MB személygépkocsit gyártanak, 14 500 zal többet, mint az idén. CSAKNEM 2 milliárd korona értékű bútort adnak a kereskedelemnek 1966-ban hazánk bútorgyárai. 1955-höz viszonyítva a bútorgyárak termelése. kétszeresére emelkedik. Kitüntetés Antonín Novotný köztársasági elnök dr. F. Bíleket, a Prágai Mező gazdasági Főiskola tanárát kiváló tudományos és pedagógiai munkásságért a Munkaérdemrenddel tüntette ki. (CTK) Szovjet küldöttség Szlovákiában Dr. Matej Lúčan, az SZNT iskolaés művelődésügyi megbízottja tegnap Bratislavában fogadta az Ukrán SZSZK négytagú kulturális küldött ségét. A szovjet delegációt I. N. Dagyenko, az Ukrán SZSZK fő- és középiskolaügyl minisztere vezeti. (CTK) Brazil delegáció a Külkereskedelmi Minisztériumban Ludvík Ubi, a külkereskedelmi mi niszter első helyettese tegnap fogadta a brazil kereskedelmi küldöttséget, melyet Luiz Nogueiro Portó nagykövet vezet. A fogadáson a csehszlovák—brazil kereskedelmi kapcsolatok további fejlesztésének lehetőségeiről tár gyaltak. A fogadáson Jelen volt Jayme de Berros Gomeo, a Brazillal Egyesült Államok prágai nagykövete ts. A Szakszervezetek Központi Tanácsa elnökségének ülése A Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöksége tegnap ülést tartott. Az ülésen a szakszervezetek több időszerű feladatát vitatták meg, ezenkívül határozatot hoztak, hogy- a Szakszervezetek Központi Tanácsának plenáris ülését 1966. január 5—6 napjaiban egybehívják. A plenáris ülésen egyebek között megtárgyalják a CSKP Központi Bizottságának téziseit, valamint a szakszervezetek legközelebbi feladatait. Példás dolgozók kitüntetése A komáromi járásban különösen Gúta szenvedett rendkívül nagy károkat az idei árvíz következtében. A községben tegnap a fogyasztási szövetkezetek több mint 100 dolgozóját tüntették kl, akik az elemi katasztrófa napjaiban fáradhatatlanul dolgoztak és rendkívül nagy áldozatkészséget tanúsítottak. 48 dolgozónak átadták a fogyasztási szövetkezetek példás dolgozója jelvényt, és 53-at dicsérő elismerésben részesítettek. Dicsérő elismerésben részesültek továbbá a Jednota népi fogyasztási szövetkezet hurbanovói és dunaszerdahelyi kollektívái, valamint a fogyasztási szövetkezetek nyugat-szlovákiai kerületi szövetségének bratislavai dolgozói. A kitüntetettek több mint 15 millió korona értékű árut és berendezést mentettek meg a pusztító árvíz elől. Elnyös munka'ehetőség A prágai Építőipari Szakágazati Igazgatóság vállalatai a fővárosi lakásépítéshez nagy számban vesznek fel f öleg 25—45 év közötti építőipari szakembereket. 1970-ig összesen 350B lakás felépítése vár rájuk. Az új alkalmazottakkal a munkaszerződést mimimuin 12 évre kötik meg. A szerződésben megállapítják az időpontot is, mikor kapnak az alkalmazottak lakást. Az érdeklődők számára háremszobás lakást biztosítanak 80 ezer korona értékben. melyből az alkalmazottnak maximum B ezer koronát kell lefizetnie. Ezt a hozzájárulást esetleg a vállalat pótolhatja is, ha azt belefoglalják a közös szerződésbe. Az építőipari vállalatok főleg a többgyermekes alkalmazottakat részesítik előnyben. Sikkasztásért kilencévi szabadságvesztés (CTK) — Dr. Ladislav Malý, a Plzeňl Sörgyár volt könyvelője több mint 184 ezer koronát sikkasztott. Ezért a Plzeňl Járásbíróság tanácsa tegnap 9 évi szabadságvesztésre Ítélte. A vádlott 1958 februárjától ez év Júliusáig rendszeresen hamisította a fizetési kimutatásokat, éspedig úgy, hogy a fizetési listára olyan alkalmazottakat írt fel, akik a vállalatnál abban az időben nem dolgoztak, vagy emelte a ledolgozott órák számát stb. Malý az előírások ellenére a készpénzfizetést ls Intézte, és így alkalma adódott arra, hogy a hamis bejegyzéseket kiradírozhatta és a fennmaradt többletet zsebre vágta. A sikkasztást részben a munkatársak felelőtlensége, valamint az a tény tette lehetővé, hogy mint bérelszámoló készpénzzel is rendelkezhetett. Az ítélet nem jogerős.. Az indonéz reakció gyilkolja a kommunistákat Országos pénzreform Indonéziában Indonéziában új rúpiát vezetnek be; egy új rúpia 1000 régi rúpiával lesz egyenértékű. A régi bankjegyeket hat hónapon belül kivonják a forgalomból. A pénzbeváltásnál a bankok visszatartják a beváltott öszWashlngton (CTK) — A Washington Post közlése szerint az indonéz hadsereg legalább 30 000 indonéz kommunistát ejtett foglyul.. Sokat közülük meggyilkoltak. A foglyok többségét koncentrációs táborokba szállították, melyeket a nagyvárosok környékén létesítettek. A lap szerint a helyi katonai parancsnokokat felruházták azzal a joggal, hogy feloszlassák a helyi baloldalt.. Djakartából, ahol a letartóztatottak száma eléri a 15 000-et, több ezer személy elmenekült az üldöztetés elől. szeg 10 százalékát, s ezt az állam „egyéni hozzájárulásnak tekinti a nemzeti forradalomhoz". A rendőri és katonai hatóságok elrendelték az üzletek nyitva tartását, és óva intették a kereskedőket az áremeléstől. A pénzbeváltó bankok előtt nagy tömegek állnak. A FORRONGÓ LATIN-AMERIKA SZÜKSÉGÁLLAPOT URUGUAYBAN Montevideo — Az uruguayi kormány döntése értelmében továbbra is érvényben maradnak a december 7-i sztrájkmozgalom elnyomására hozott rendkívüli intézkedések. A kormány betiltotta az Epoca című baloldali napilapot. Massera, a baloldali Felszabadítás! Front képviselője azzal vádolta Hebertet, a nemzei kormánytanács tagját, Moratorio hadügyés Tejera belügyminisztert, hogy rágalmakat terjesztenek abból a célból, hogy megszakítsák diplomáciai kapcsolataikat a Szovjetunióval. Messera kijelentette, több .bizonyíték áll rendelkezésére arról, hogy az Egyesült Államok nagykövetsége nyíltan beavatkozik Uruguay belügyeibe. A Nemzeti Kormányzó Tanács a Szovjetunióval való diplomáciai kapcsolatok megszakításáról tárgyalt. Annak ellenére, hogy Hebért, a javaslat beterjesztője a nemkívánatos tevékenységre vonatkozó törvényre hivatkozott, a kormány nem döntött ebben a kérdésben. ÖSSZEESKÜVÉS BOLÍVIÁBAN La Paz (CTK) — A bolíviai katonai junta bejelentette, hogy „kormányellenes összeesküvést" leplezett le, melynek élén Paz Estenssoro volt elnök állt. Ellenzéki körök véleménye szerint a junta bejelentése csak arra szolgál, hogy ürügyet találjanak az elnökválasztások elhalasztására. Az összeesküvésről kiadott jelentés nem közöl konkrét adatokat, csupán arra szorítkozik, hogy az összeesküvést állítólag Paz Estensorro pártja és a Bolíviai Kommunista Párt szervezte polgárháború előidézésének céljából. A bolíviai főiskolások tegnap a sztrájkoló orvosokkal és korházi alkalmazottakkal szolidaritást vállalva 24 órás sztrájkba léptek. Á dél-vietnami hazafiak újabb merész rajtaütése (Folytatás az 1. oldalról) A hőerőmű ellen intézett támadással az amerikai imperialisták ismét képmutatóknak bizonyultak, mert a washingtoni kormány vezetői nemrégen fogadkoztak, hogy a HaIsmét napirenden a „tibeti kérdés" A ciprusi kérdés a politikai bizottság előtt New York (CTK) — A Fülöp-szigetek kérésére az ENSZ-közgyűlés ismét tárgyalni kezdett az úgynevezett tibeti kérdésről, mellyel bizonyos, főként amerikai befolyás alatt álló országok a kedélyeket izgatják, s félig üres ülésterem előtt „tibeti rémuralomról" beszéltek. Zakaria indiai küldött kijelentette, hogy India ellenezte e kérdés napirendre tűzését, mert a Kínai Népköztársaságtól ígéretet kapott, hogy békés eszközökkel oldják meg e problémát. Az ENSZ-közgyűlés politikai bizottsága a ciprusi kérdésről tárgyalt. Fedorenko szovjet küldött hangoztatta, hogy a Szovjetunió e kérdés békés megoldásénak híve, a megoldás azonban semmiképpen sem csorbíthatja Ciprus szuverenitását. Dr. Klusák csehszlovák küldött felszólalásában rámutatott arra, hogy a ciprusi kérdés végleges rendezését a Ciprus körül szőtt militarista tervek hátráltatják. mm A Nagy Októberi Szocialista Forrade lom óta nagy változások történtek B kis lélekszámú nemzetiségek életében is. Sok szakember nevelődött a nye nyecek messzi földjén, s a knltúra is tárt ajtóra talált náluk. A képen: Lni za Vilko komszomolista lány, a Nye nyec Nemzetiségi Körzet Nyelmin-Nosz falujának mozigépésze. U- Sulegov felvétele — APNJ noi és Halphong közti területeket nem fogják bombáznt, s nem terjesztik ki az agressziót. Az angol alsóházban kedden sok munkáspárti képviselő kérte Wilson miniszterelnököt, közölje az amerikai kormánnyal, hogy az angol nép nem ért egyet az Egyesült Államok vietnami agressziójával. Wilson e csoport szóvivőjének, Konni Zilllacus képviselőnek adott Válaszába® régi álláspontját Ismételte, majd kijelentette, hogy a következő parlamenti külpolitikai vitában e problémát újra megvizsgálhatják. A Fülöp-szigeti kormány megengedte, hogy a Dél-Vietnamban szolgáló amerikai katonák a Fülöp-szigeteken pihenhessenek és üdüljenek. A külügyminisztérium szerint ezzel akarja a kormány támogatni az Egyesült Államok vietnami katonai akcióit. lapzártakor érkezeit A világűrben keringő Gemini 6, és Gemini 7. űrhajók tegnap este 20.35 órakor megkezdték a manőverezést, melynek célja az volt, hogy egymás közvetlen közelségébe kerüljenek, Lapzártakor érkezett jelentés szerint a két űrhajó 1,80 méterre közelítette meg egymást. NYIKOLAJ FAGYEJEV, a KGST titkára fogadta Vladimír Velebitet, az ENSZ európai gazdasági bizöttsá gának titkárát. AZ IFJÚ GÁRDA árulóját, Ivan Melnyikovot, aki több mint 20 éve bujkált, kedden a krasznodoni bíróság elé állították. Melnyikov kiszolgáltatta az Ifjúgárdistákat, részt vett letartóztatásukban és kínzásukban. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG Minisztertanácsa keddi ülésén meg vitatta és elfogadta az 1966. évi népgazdasági tervet. A pénzügyminiszter benyújtotta az 1966. évi állami költségvetés tervezetét. A kormány a javaslatot megvitatta, elfogadta, s felhatalmazta a pénzügyminisztert, íogy a jövő évi állami költségve'ésre vonatkozó törvényjavaslatot az országgyűlés legközelebbi ülése elé terjessze. FEJSZÁL szaúd-arábiai király és !eza Pahlevl iráni sah felhívta vaamennyi moszlim állam vezetőit, Ívjanak össze értekezletet, melyen leghatároznák közös álláspontjukat rdekeik védelmét illetőleg. HAILÉ SZELASSZIÉ etiópiai császár Tsiranana elnök meghívására Madagaszkárba utazott. ú§ SZÖ 2 * Utó. ölembe* U,