Új Szó, 1965. november (18. évfolyam, 303-332.szám)

1965-11-26 / 328. szám, péntek

A jovo évi terv a termelés növekedését, az igények jobb kielégítését célozza A NEMZETGYŰLÉS BIZOTTSÁGAINAK ÜLÉSE A Nemzetgyűlés ipari bizottsága tegnap a Nobézipari Minisztérium általános és nehézgépipari ágazatá­nak állami tervét és költségvetését, az élelmiszeripari, közszükségleti, helyi gazdálkodási és szolgáltatási bizottsága pedig az Élelmiszeripari Minisztérium állami tervét tárgyalta meg. Az általános gépipar jövő évi ter­vét Miloslav Šimanovský miniszter­helyettes ismertette. A terv a ter­melés struktúrájának fokozatos mó­dosításával a termelés és az export­szállítmányok rendszeres növelésé­re, a belföldi piac, a mezőgazdaság, a lakásépítkezések és a népgazda­ság valamennyi ágában az igények jobb kielégítésére irányul. Számítá­sok szerint a termelés az idei szín­vonalhoz viszonyítva 107,7 százalék­ra növekszik. A nehézgépipar tervét és költség­vetését Jozef Procházka miniszter­helyettes ismertette. Leszögezte: az 1965 október végéig elért eredmé­nyekből arra következtethetünk, hogy az idei tervfeladatokat mind a­minőségi, mind a mennyiségi mu­tatókban túlteljesítjük. A minisz­térium az értékesítési tervet az év végéig előreláthatóan 102,9 száza­lékra teljesíti, exporttervét pedig kö­rülbelül 190 millióval túlteljesíti. Procházka elvtárs a jövő évi terv­javaslattal foglalkozva elmondotta, hogy Szlovákiában a terv szerint a Pillantások (Folytatás az 1. oldalról) karbantartás jelentőségére. Es egy ha­nyagsággal ismét kevesebb lesz ... 3. Ad á sv^é t el • A KÍSÉRLET TAPASZTALATA: A jelenlegi szállítói-átvevői szerző­dések nincsenek jó hatással a keres­kedelem és a termelés közti viszony­ra. A kereskedelemnek a kísérlet fo­lyamán sem volt meg a lehetősége, hogy teljes mértékben éreztesse a termelővel a vásárló igényét. A fe­lemás viszonyban megvalósított kí­sérletek — amikor egy-egy kereske­delmi vállalat anyagi érdekeltsége az új rendszer- szerint a piaci Igé­nyek kielégítéséhez fűződött, de a ne­ki árut szállító üzem a bruttó terme­lés tervében volt érdekelt — még sok bonyodalmat okoztak a keres­kedelemnek. így például felhalmo­zódott a nehe^n értékesíthető áru az üzletekben, vagy késtek a piacon keresett áruk. A kereskedelem sok helyütt az anyagi ösztönzés lehető­bruttó termelés 113,7 százalékos, az árutermelés 115,2 százalékos növe­kedése várható. Nehézgépipari vál­lalataink kulcsfeladatát képezik to­vábbra is a belföldi beruházási épít­kezéseket szolgáló szállítások. Az élelmiszeripari bizottság tegnap megtárgyalta az Élelmiszeripari Mi­nisztérium tervét és költségvetését. A feladatok teljesítéséről 1 és a továb­bi fejlődésről Vratislav Krutina mi­niszter tájékoztatta a képviselőket. Az élelmiszeripar sajátos szlovákiai problémáit Jozef Gajdošík megbízott Ismertette. Az élelmiszeripari termelésnek a jövő évben 3,8 százalékkal kell nö­vekednie az idei eredményekhez vi­szonyítva. A kereskedelem az élel­miszeripari üzemektől 2147 000 000 korona értékkel több árui kap mint ez idén. (km) (CTK) — Közszükségleti iparunk jövő évi feladataival Božena Machá­őová Dostálová miniszter ismertette meg a nemzetgyűlési képviselőket. Rámutatott, hogy ez az ipari ága­zat a termelés tervezett növelése el­lenére sem elégítheti ki maradékta­lanul népgazdaságunk igényeit. Csu­pán a legközelebbi években kerülhet sor ugyanis újabb üzemek létesíté­sére s a szükséges mennyiségű nyersanyag biztosítására. A jövő év­ben azonban minden nehézség el­lenére csaknem 400 millió koronával növekszik az ún. hiánvclkkeknek számító árucikkek termelése. • a. ,, I a jovobe ségeit használta ki, hogy segítsen magán (e téren az egyébként ked­vezőtlen helyzet jó iskola volt). A Žilinai Bútorkereskedelmi Vállalat raktáraiban több mint kétmillió ko­rona értékű nehezen eladható áru halmozódott fel a kísérlet három­negyed éve alatt, de ennek csak a felét volt képes értékesíteni. A cipő­kereskedelem azonban minden pár nehezen eladható cipőfajta eladása után egy korona prémiumot fizetett az eladónak. Igy 18 456 pár nehezen eladható cipőtől szabadultak meg. • PILLANTÁS A JÖVÖBE: A keres­kedelem fokozatosan az árut elosztó intézményből a vásárló és a termelő közötti összekötő kapoccsá válik, ru­galmas választék-politikára kényszeríti a termelő üzemeket, s a piaci helyzet­képen alapuló követelményeit ki képes eszközölni a termelőtől. Es mivel az üzemek nem ont|ák felelőtlenül a ne­hezen eladható árut, az üzletek nem kénytelenek különféle fogásokkal „rá­sózni" a vevőre, elfekvő készleteiket... VILCSEK GÉZA A béke és barátság stafétája a kelet-szlovákiai kerü!etben (CTK) — A közép-szlovákiai ke­rület székhelyének — Banská Byst­ricának — lakosai tegnap reggel bú­csúztak el a béke és barátság sta­fétájától. A staféta végighaladt az Alacsony-Tátra hóborította völgyein, A Liptovský Hrádok-i Tesla Üzem előtt tartott rövid pihenő után to­vább haladva, a staféta átlépte a közép-szlovákiai kerület határát és délután Vážec községben a kelet­szlovákiai kerület képviselői vették át a stafétabotot. A stafétát Štrba és Svit községe­ken, valamint Poprád városán végig haladva röviddel 15 óra előtt Spiš­ská Nová Vesre érkezett. Innét Le­vočán és Prešovon keresztül halad­va Kelet-Szlovákia metropolisa — Košice — felé folytatta útját. A kerület székhelyén a stafétát a város lakosainak ezrei üdvözölték. A szovjet hősök emlékműve előtt a stafétát Peter Gliba, a JNB elnöke fogadta. Hogyan lesznek nyitva az üzletek az ünnepek alatt (CTK) — December 12-én és 19-én az iparcikkeket árusító boltok reggel 8-tól 12 óráig és délután 14-től 18 óráig lesznek nyitva Azok a boltok, amelyekben öt elárusítónál több van, ebédidő alatt is nyitva tartanak. A va­sárnap nyltvatartó élelmiszerboltok munkaideje változatlan, más élelmi­szerboltok zárva lesznek. Az étkezdék a vasárnapi munkaidejüknek megfele­lően tartanak nyitva. December 11-én és 18-án valamennyi üzlet, áruház és étkezde a pénteki naphoz hasonlóan tart nyitva. December 13—23. között az Iparcik­keket árusító boltok 19 óráig lesznek nyitva. A később záró boltok nyitva­tartási ideje változatlan. Az élelmiszer­boltok munkaideje változatlan Decem­ber 24-én valamennyi iparcikket áru­sító bolt 8-tól 14 óráig, az élelmiszer­boltok pedig 15 óráig tartanak nyitva. Az étkezdék 17 óráig lesznek nyitva, kivéve a vasúti éttermeket, ahol 19 órakor zárnak; a vasúti gócpontokon 23 órakor zárnak.A karácsonykor a va­csorát felszolgáló éttermek 24 órakor zárnak. December 25-én a dohányárudák és az újságárusító-helyek 8-tól 11 óráig tartanak nyitva; valamennyi más üzlet zárva tart. Az étkezdék a vasárnapi naphoz hasonlóan tartanak nyitva. December 28-án az élelmiszerboltok vasárnapi nyitvatartása a szokás sze­rinti. A tejcsarnokok ezen a napon 7­től 10 óráig lesznek nyitva. Valamennyi más üzlet zárva tart. A közétkeztetési üzemek a vasárnapi munkaidejüknek megfelelően tartanak nyitva. December 27-én valamennyi üzlet a szokásos munkaidejének megfelelően tart nyitva. December 31-én valamennyi élelmi­szerboltban, Iparcikkeket árusító bolt­ban, áruházban a ,szombati naphoz ha­sonlóan tartanak nyitva. A közétkez­tetési üzemek szükség szerint lesznek nyitva. 1966. január 1-én valamennyi üzlet zárva tart, kivéve a dohányárudákat és az újságárusító-helyeket, amelyek vasárnapi munkaidő szerint lesznek nyitva. A közétkeztetési üzemek a va­sárnapi szokásos munkaidőben tarta­nak nyitva. Január 2-án egyes élelmiszerboltok és tejcsarnokok vasárnapi munkaide­jüknek megfelelően tartanak nyitva. Minden más üzlet zárva lesz. január 3-án valamennyi üzlet a szo kásos időben tart nyitva. Ahol a helyi körülmények megkíván­ják, a helyi nemzeti bizottságok a nyit­vatartás idejét módosíthatják. A miniszterelnök fogadta Ceylon nagykövetét (CTK) — Jozef Lenárt miniszter­elnök tegnap saját kérésére fogad­ta Benjámin Franklin Pererát, Cey­lon csehszlovákiai nagykövetét. A ceyloni nagykövetet ugyanaz­nap dr. Jirí Hájek iskola- és kultu­rális ügyi miniszter is fogadta. A Német Szocialista Egységpárt küldöttsége Bratislavában (CTK) — Tegnap Prágából Brati­slavába érkezett a Német Szocialis­ta Egységpárt Odera-frankfurti ke­rületi vezetőségének 6-tagú tanul­mányi küldöttsége, melyet a CSKP Központi Bizottsága hívott meg ha­zánkba. A küldöttséget Rudolf Lep­pin, az ENSZEP odera-frankfurti ke­rületi bizottságának titkára vezeti. A vendégeket Bratislavában Ladi­slav Abrahám, az SZLKP nyugat­szlovákiai kerületi bizottságának titkára fogadta. Ülésezik a Csehszlovák Nőbizottság (ČTK) — Tegnap Prágában meg­kezdődött a Csehszlovák Nőbizottság kétnapos plenáris ülése. A tanácskozáson Anna Karlovská titkárnő beszámolt a Csehszlovák Nőbizottság tevékenységéről. Ezt követően Helena Leflerová, a nőbi­zottság elnöke tájékoztatta az ülés résztvevőit a Nemzetközi Demokra­tikus Nőszövetség tanácsának salz­burgi üléséről. Az ülés részvevői elhatározták, hogy 1966. január 29—30-án 550 küldött részvételével országos érte­kezletet tartanak. A tanácskozáson felszólalt Ladi­slava Kleöhová-Besserová, a Nemze­ti Front Központi Bizottságának tit­kára is. Tájékoztatta a jelenlevőket a Francia Nőszövetség párizsi IX. kongreszusáról, melyet a Nemzetkö­zi Demokratikus Nőszövetség meg­alakulásának 20. évfordulója alkal­mából rendeztek. Közgazdász találkozó Bratislavában 25 éves fennállását ünnepli a Bratislavai Közgazdasági Főiskola, amely ebből az alkalomból kétnapos találkozóra hívta abszolvenseit. Tegnap, a találkozó első napján dr. Štefan Fišera rektor „A Bratislavai Közgazdasági Főiskola problémái és Jövője", továbbá O. Peter docens „Közgazdászképzés a fejlett ipari államokban" és J. Mi­halík docens „A közgazdászok hely­zete és szükséglete a csehszlovák gazdaságban" címmel tartott elő­adást. Ezt követően szakmai körök szerint munkaszeminárium formájá­ban folytatódott az értekezlet. —m é — Ludvík Svoboda hadseregtábornok a Szovjetunió Hőse A rendőrség felhívása (CTKJ — A bratislavai Szabó-utcá­ban Ismeretlen tettes november 11-én eltulajdonított egy halványszürke szí­nű, škoda-445 védjegyű Ba 74-10 rend­számú személygépkocsit. A gépkocsi motorjának és alvázának száma 352-437. A rendőrség felhívja mindazokat, akik az említett gépkocsit valahol lát­ták. hogy tegyenek erről jelentést a rendőrségen. Moszkva (CTK) — A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa november 25-i határozata értelmében Ludvík Svo­boda hadseregtábornoknak, a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság Hő­sének a szovjet és csehszlovák nép közös fasisztaellenes harcában való aktív részvételért 70. születésnapja alkalmából a Szovjetunió Hőse címet a Lenin-rendet és az Arany Csillag Érdemrendet adományozta. A Legfelsőbb Tanács döntését A. Mikojan, az Elnökség elnöke és M. Georgadze, az Elnökség titkára írták alá. Ludvík Svoboda kitüntetésének hí­rét a szovjet lapok pénteki számai ismertetik. Az újságok felelevenítve a múltat írják, hogy Ludvík Svobo­da szervezte meg a Szovjetunió te­rületén az első csehszlovák hadtes­tet. Ez az ezred 1943. március 8-án az Ukrajnában levő Szokolovo falu­ban esett át a tűzkeresztségen. A ki­jevi hadműveletek előestéjén Ludvík Svoboda már dandárparancsnok volt. Katonái példásan teljesítették a har­ci feladatokat, és ezért a Szuvorov­rend II. fokozatával tüntették ki őket. A duklai hadműveletekben Lud­vík Svoboda, mint hadtestparancs­nok vett részt. Dukla a Csehszlovák Köztársaság felújításának és a had­sereg megújhódásának a szimbólu­mává vált, amely egyidejűleg a Szov­jetunió és Csehszlovákia népeinek harci testvéri szövetségét is jelképe­zi. Ludvík Svoboda hadseregtábornok kitüntetése alkalmából a TASZSZ tu­dósítójának a következőket mondot­ta: Az ünnepélyes nap alkalmából szívből' jövő, őszinte hálámat kül­döm a Szovjetunió Kommunista Párt­ja Központi Bizottságának, a Szov­jetunió Legfelső Tanácsa Elnökségé­nek és a szovjet kormánynak. A ma­gas kitüntetés, amellyel a Szovjet­unió megtisztelt, egyaránt megilleti az első Csehszlovák hadtest minden élő és halott harcosát és parancs­nokát, akik a Nagy Honvédő Hábo­rúban vállvetve harcoltak a szov­jet katonákkal a fasiszta támadók ellen, a haza felszabadításáért. Szívből jövő üdvözletemet küldöm mindazoknak az elvtársaknak, akik a háború nehéz éveiben Buzulukban részt vettek a csehszlovák katonai alakulatok létrehozásában és mind­azoknak, akik fegyvert gyártottak, hogy kivívhassuk népeink szabadsá­gát. Díszebéd Ludvík Svoboda hadseregtábornok tiszteletére . (ČTK) — Bohumír Lomský hadse­regtábornok, nemzetvédelmi minisz­ter Ludvik Svoboda hadseregtábor­nok 70. születésnapja alkalmából díszebédet adott a prágai Hrzán-pa­lotában. Az ebéden megjelentek néphad­seregünk képviselői, dr. Antonín Gre­gor, a külügyminiszter első helyet­tese, valamint politikai és közéletünk számos képviselője. Jelen volt Sztyepan Vasziljevics Cservonyenko, a Szovjetunió cseh­szlovákiai nagykövete is. A dominikai elnök intézkedései a sztrájkok megakadályozására Santo Domingo (ČTK) — Dr. Hec­tor Garcia Godoy, a Dominikai Köz­társaság ideiglenes elnöke csütörtö­kön a kormányhivatal helyiségeiben megtiltotta a gyülekezéseket és gyű­léseket. A rendelet célja az állami alkalmazottak sztrájkmozgalmának meggátlása. Godoy dr. Fidel Mendez Nunez eddigi pénzügyminiszter helyett En­rigue Terrazonit nevezte kl pénz­ügyminiszternek és egyidejűleg le­váltotta dr. Ramon Manuel Morei Cerda főügyészt, akit megbízott a Dominikai Köztársaság uruguyai nagykövetségének vezetésével. Szép eredmények — további jelentős feladatok (Folytatás az 1. oldalról) rőpai szocialista országok diplomá­ciai képviselői is. A közgyűlés felállással adózott az Akadémia elhunyt tagjai emlékének. Azután František Šorm akadémi­kus, a C STA elnöke beszámolt az Akadémia elnökségének 1961—1965. évi tevékenységéről, és ismertette a csehszlovák tudomány és CSTA fel­adatait az 1966—1970-es időszakban. Hangsúlyozta, hogy a CSTA tevé­kenységének színvonala az 1961— 65-ös években tovább nőtt. Rámuta­tott arra, hogy az Akadémia dolgo­zóinak, sikerült munkájukat és fi­gyelmüket a természettudományok, a műszaki és társadalom tudomá­nyok gazdasági és társadalmi szem­pontjából legfontosabb kérdéseire összpontosítaniuk. Az 1962—65-ös években a CSTA' A Magyar írók Szövetségének közgyűlése Szerdán és csütörtökön tartotta közgyűlését a Magyar Írók Szövet­sége. A tanácskozás elnökségében helyet foglalt Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Köpeczi Béla, az MSZMP KB kultu­rális osztályának vezetője és Aczél György, a művelődési miniszter el­ső helyettese. Részt vettek a köz­gyűlésen a különböző művészeti szö­vetségek, társadalmi és tömegszerve­zetek képviselői. Darvas József megnyitójában hang­súlyozta: „A felszabadulás óta eltelt 20 évből aligha lehetne olyan ter­mékeny, pezsgő, Izgalmas időszakot kiemelni, mint a legutóbbi néhány év." A továbbiakban hangsúlyozta, hogy az összes művészeti ágak kö­zül az irodalom hozott legtöbb új felfedezést. Az elmúlt időszak tanul­ságaként szögezte le: „nem muszáj mindjárt idegesen felkapni a fejün­ket, ha egy-egy hang falsul szól. Mindig a folyamat egészét kell néz­ni". A hogyan tovább-ra feleletet keresve a feladatot így jelölte meg: „Igvekezzünk eligazodni korunk bo­nyolultságában, legyünk felelős rész­vevők nemzeti gondjaink feltárásá­ban, megoldásában, tárjuk fel állha­tatosan a fejlődés nálunk meglevő, de az általános emberit ls hordozó konfliktusait: beszéljünk az emberi létezés teljességével szembenéző, küzdő emberről". A választmány beszámolóját Dobo­zy Imre, a szövetség főtitkára ter­jesztette a közgyűlés elé. Beszámoló­jában az Irodalom eredményeit érté­kelve hangsúlyozta: „Korántsem ar­ról van szó, hogy irodalmi megoldá­sokat keressünk ott, ahol még a nemzetközi munkásmozgalom, a nemzetközi politika sem mentes a problémáktól, hanem arról: álljunk azok oldalára, valljunk azok igazá­ról, akik az emberiség tényleges tár­sadalmi, kulturális fejlődését, az em­ber biztonságát és szabadságát mun­kálják. Ugyanakkor legyen meggyő­zően leleplező, elítélő mondaniva­lónk azok ellen, akik — bármiiven koncepció jegvében • az ember leg­jobb törekvéseit, jövőjét, sát magát az embert áldozzák vagy áldoznák fel". Beszámolója további részében a legutóbbi évek Irodalmi termését elemezve megállapította: megnyug­tatóan bontakozik kl az Irodalom­nak a szocialista társadalomban el­foglalt helye s feladatai is mindjob­ban felraizolődnak. Á beszámolót követő vita számos értékes észrevételt tartalmazott, s körvonalazva az új feladatokat, megválasztották az írószövetség új vezetőségét. elnöksége a gazdasági, társadalmi és kulturális élet több mint 30 fontos, tudományos kérdését tár­gyalta meg és a rájuk vonatkozó javaslatokat továbbította az illető szervekhez. A CSTA az elmúlt idő­szakban a tudományos káderek ne­velése terén is jelentés tevékenysé­get fejtett ki. A CSTA elnöke azután ismertette az egyes tudományágak 1966—1970­re szóló állami kutatási tervének főbb pontjait. A terv összesen 234 főbb feladatot tartalmaz. E felada­tok teljesítésében a Csehszlovák Tudományos Akadémiának és a Szlovák Tudományos Akadémiának jelentős segítséget nyújt majd az Iskola- és Kulturális Ügyi Miniszté­rium és más ágazatok kutatóinté­zetei. František Šorm beszámolójának befejező részében ismertette a Cseh­szlovák Tudományos Akadémia 1970­ig szóló fejlesztési tervét. A közgyűlés délutáni ülése vitá­val folytatódott. MÁR MOST BIZTOSÍTSA , ÚJSÁGÁRUSAIM 12 OLDALAS SZOMBATI SZAMUNKAT Vágsellye a jövő városa — Színes összeállítás a város életéből Az orvos halála — Részletek Fekete Gyula közel­múltban megjelent regényéből A szovjet irodalom új termése — E. Fehér Pál írása Ezerszínű Szibéria — Lakatos Ernő útijegyzetei Ugandai Waragi — Éliás Béla riportja Keresztrejtvény C] SZÖ 386 * 1965. november 25,

Next

/
Thumbnails
Contents