Új Szó, 1965. november (18. évfolyam, 303-332.szám)

1965-11-25 / 327. szám, csütörtök

I g első osztályfőnöki órán szoktam kiosztani az ellenőrző könyvecskét, hivatalos pecséttel és aláírással ellátva, megfelelő, rövid, velős figyelmeztetés kíséretében. Az idén csak október elején adhattam ki, mert nehezen szereztem be. A felsőbb oktatási szervek részéről mulasztás történt, hogy nem gondoskodtak kellő mennyiségű ellenőrző könyvecskéről. A jeles és jó tanulók szüleikkel együtt már követelték az ellenőrző könyvet. A gyenge tanulók viszont szemlátomást örültek, hogy nincs. Ml azonban visszamenőleg minden jegyet beírtunk. Az osztályzással kapcsolatban annyit, hogy a kitűnő, dicséretes, Jó, elégséges osztályzat az eredményes és részben eredményes munka kifejezője. Az elégtelen osztályzat a rossz munka kifejezője. Az osztályzat serkenti vagy letöri a tanuló munkakedvét. Célunk azonban, hogy fokozzuk, ne csökkentsük a munkakedvet. Az osztályzásban éppúgy, mint az emberek minősítésében az Igazságosság elsőrendű feltétel. Mi számjeggyel írjuk be az elért eredményt a tanulőkönyvbe, mert hamarabb leírjuk az egyest, mint a kitűnő vagy más szót. áttekinthetőbb így az általános előmenetel. De különben is a hely is kevés arra, hogy a minősítést szavakkal vezessük be. Engem nem bánt, ha a szülők öszszeadják a jegyek értékét, ez még mindig jobb, mintha nem törődnek a gyermekkel. A számjegyek ellen elhangzott az érv, hogy hamisíthatók. Ez igaz, csakhogy a gyermekek igazán ritka esetben vetemednek ilyesmire. Megfigyeltem, az 1964—65-ös tanévben iskolánk több mint 600 tanulója közül a 10 hónap alatt mindössze hat tanuló kísérelte meg, hogy az elégtelen osztályzatot kijavítsa hármasra, mert ez a legkönnyebb. Persze hamarosan elcsípték az illetőket. Ez nem különösebben nehéz, mert az osztályozófüzetben minden jegy benne van. A nevelésben a legfontosabb a következetesség. Következetesség nélkül nem boldogulnánk a gyenge tanulókkal, de a közepes és jó tanuló esetében, sőt még a szülőkkel kapcsolatban is szükség van rá. Tapasztalataim azt mutatják, hogy a fiúkat sokkal gyakrabban és szigorúbban kell ellenőrizni, mint a lányokat. Itt ls csak a következetesség segít. A gyermekek érdekében fontosnak tartanám, Ijogy minden iskolában vezessék be haladéktalanul az ellenőrző könyvecskét. A hivatalos szervek könnyítsék meg munkánkat, és adjanak ki elegendő mennyiségű előirt ellenőrzőkönyvet. A szülők pedig nézzenek bele mindennap ebbe a könyvecskébe, írjanak alá minden jegyet, még az ötöst is, mert az figyelmeztet: vigyázz, baj van a gyerekkel. Wurster Ilona Pozsonypüspöki Ha fontos, miért nincs? Egyszerű vidéki asszony vagyok, csak azért veszem kezembe a tollat, mert nem értem egészen, mi is a helyzet az ellenőrző könyvvel kapcsolatban. Megmondom miért, A kislányom 10. osztályba jár s az idén először nincs ellenőrző könyve. Nekem hiányzik ez a könyvecske, mert mostanáig mindig kislányom munkáját, viselkedését ez tükrözte vissza. S most Itt maradtam tájékoztatás nélkül. Akármenylre bízik ís az ember a gyermekében, ellenőrzésre szerintem szükség van. A szülői értekezleten ezt fel is vetettem, de az osztályfőnök lehurrogott, hogy ezek a gyermekek már nagyok, önként vállalták a tanulást és különben sincs a tanítóknak idejük a Jegyeket beírogatniuk, mert a tanítást akarják hatásosabbá tenni. De én úgy gondolom, hogy a 14—16 évesek olyan korban vannak, amikor a legfontosabb, hogy a szülők támogassák az Iskola törekvéseit, amikor a rendszeres ellenőrzés hiánya nemcsak a tanulásban okozhat visszaesést, hanem jellembeli elferdülésekhez is vezethet. Mindennap mégsem járhatunk a tanítók után. Ugyanakkor a kisfiam a 6. általánosba Jár. Ott ls eltörölték az ellenőrző könyveket, viszont tudok róla, hogy a másik Iskolában továbbra is használjuk. Hát ha az ellenőrző könyvecske a nevelésben olyan fontos szerepet tölt be, ahogyan ebből a vitából is kitűnik, akkor hogyan engedhetik az oktatási szervek, hogy az igazgató, vagy az iskola vezetősége döntsön ilyen kérdésben? Ahol kényelmesebbek a tanerők, ott nem lesz ellenőrző könyv, ahol nagyobb a felelősségtudat, ott viszont nem fogják sajnálni a fáradságot. Olvastam a múltkor, hogy pedagógiai kutatóintézet, meg tudományos társaság, ott biztosan tudják, ml a helyes, miért nem az érvényesül. A. M, SSíü Az ellenőrző könyvecske szerepéről Rozsnyó József f. hó 4-én közölt írása — mint feltételeztük — valóban mindenkit érdeklő és érintő kérdést vetett fel. Erre következtethetünk abból ts, hogy a szokottnál több levél reagált erre a cikkre. A levelek közül még néhányat olvasóink elé tárunk. Már az első osztályban Iskolánk I—IX. osztályának minden egyes tanulója megkapta a hivatalos ellenőrző könyvecskét. Ezért meglepetéssel olvastam Rozsnyó József írásában, hogy az Ipolysági magyar iskolák ellenőrző könyvecske nélkül maradtak. Én már az első osztályban használom az ellenőrző könyvet. Az első félévben természetesen még nem kerül bele osztályzat, csupán bejeevzés, dicséret, vagv panasz. Nélkülözhetetlennek tartom ezt a könyvecskét, mert nemcsak a tanító bejegyzéseit tolmácsolja a szülők számára, hanem fordítva is. Az én osztálvomban a szülők gvakran beírják az ellenőrző könvvbe, ha gyermekük otthoni viselkedése, szófogadása. munkakészsége dicséretet vagv szidást érdemel. Naev nevelő hatással van a gyermekekre, ha az osztályközösség előtt hangosan felolvassuk a dicséretet, vagy az elmarasztalást. Szerintem a középiskolában ugyanúgy szükség van az ellenőrző könyvre, mint az általános iskolában. Hogyan hagyhatnánk ellenőrzés nélkül éppen a legkritikusabb korban levő, 14—18 éves fiatalokat! Az, hogy a középiskolás önként választotta a tanulást, még nem teszi feleslegessé az ellenőrzést. Még egy oknál fogva osztom őszintén Rozsnyó József véleményét, aki a számjegyes osztályozás mellett foglal állást. A szülők a „tudta", „jől felelt", vagy „alig tudta" bejegyzések nyomén aligha kapnak tiszta képet gyermekük előmeneteléről, nem beszélve arról, hogy a szülők Jogtalan követeléseitől ez sem-mentené meg a tanítót. Böszörményi Ilona Komárom Egyöntetűség, összefogás Szeretném én, mint szülő véleményemet nyilvánítani a lapban felvetett iskolai kérdésekkel kapcsolatban. Elsősorban azt kívánom leszögezni, hogy a gyermekek nevelése nem lehet eredményes, ha nincs meg az összefogás tanító és a szülő között. Az ún. kettős nevelés kárát a gyermek látja. Hisz az a cél, hogy a gyermek hasznos emberré fejlődjék, s a Jellemében értékes ember kialakítása a szülők és tanítók közös, nagy feladata. E feladat teljesítésére a szülő nincs minden esetben felkészülve, nevelő hatása többnyire ösztönös, ám a tanító hivatása a nevelés. Kérdés, igaz, hogy hivatásának tekinti-e foglalkozását, mert az elsajátítható szakmai tudáson kívül az emberi Jellem — s a tanító jellembeli vonásai a nevelés szempontjából rendkívül fontosak —, az egyéniség a pedagógusnál éppen olyan fontos. Az ellenőrző könyvecske éppúgy, mint az osztályozás, a nevelés módszertani kérdéseihez tartozik, és kétségtelenül sokat segíthet a tanító és a szülő magatartásának egybehangolásában. Ügy vélem, Igaza van a péterfalal Bálint Lajosnak, amikor találóan megállapítja „Nem lehet igazságosan osztályozni"! Valóban a képesség. a szorgalom s a tudás mind külön-külön számot tarthatna a megítélésre. Ezek összekeverése az osztályozás legnagyobb ballépése, mert mit ls osztályozunk tulajdonképpen? A képességet, a szorgalmat vagy a tudást? Csatlakozom azokhoz, akik osztáIvozásban két fokozatot, a „megfelelt" és a ..nem felelt meg" osztályzatot elegendőnek vélik. Hanesz Sándor Nagykeszi Fokozni kívánjuk a diákok munkakedvét Ma, amikor az oktatő-nevelő munka korszerűsítéséért folvik a harc, nincs helye a vitának, hogy a tanulók munkáját kell-e ellenőrizni, vagy sem. Az ellenőrző könyvecske legyen kötelező az Iskolában, a szülő, a pedagógus és a diák tartsa tiszteletben. Minden esztendőben az Valahol o csend és a nyugtalanság határán Ez a róna, melyet annyiszor énekeltek meg hamisan, ez a róna, a ml rónánk, amelyet Jobban Ismernek az újonnan emelt stlók gigászi vertikálisainak fényképeiről, ez a róna, a mi ró nánk, amely most már a melankólikus csenddel való trgal matlan leszámolás csatamezője — mégis rabul tud ejteni, mégis tud lelkesíteni és felizgatni... Ez a békés és mindig egyforma róna az augusztust éjszakák cslllagparádéjával féktelenül lángra lobbantja a képzeletet... ÜJ SZÓ 4 * 1985. november 25, A bácstopolyai művésztelep környé kén a fatörzs is „alakot ölt". topolya szkupstinájának elnökével beszélgettünk a község terveiről, gondjairól, sikereiről. Ö jegyezte meg beszélgetés közben: — Jó lenne megnézni a művésztelepet ... Megízlelni Erzsi néni rántott csirkéjét... Nemsokára Szlivka László, a telep titkárának társaságában elhagytuk a községet és mikrobuszunk egy szűk völgyön, frissen barázdált szántőn bukdácsolt, majd egy cserjés lankán kapaszkodott felfelé. Egy kis erdő szélén szerényen meghúzódó földszintes ház előtt szálltunk ki. — Ez a művésztelepünk ... Kísérőm betessékelt a társalgóba. A falakat festmények díszítik. Talán az utolsó évek valamennyi művészi irányzata, áramlata képviseletet kapott. És minden képnek megvan a maga története ... Innen nyílik a folyosó, ebből meg az Ízlésesen berendezett egyszobás, fürdőszobás „szállások". Most látom, hogy az épület nem is olyan kicsi. Néhány lépésre a fák közé ékelt drótkerítésben fácános. Néhány száz darab az idei keltetésből. A tyúkokat hagyták meg, etetik, gondozzák őket és jövő nyáron a csirkéket ismét az erdőnek eresztik, ök lesznek az amúgyis szép táj élő díszei. A telep nem állami intézmény. Nem ts a művészek szövetségéé. A község tartja fenn. Néhány rajongó művész ötlete nyomán született és Bácstopolya vállalta a mecenátust. A telep nem egyszerű alkotóház a megszokott értelemben. Ennél sokkal, da sokkal több. Ez a „több" az, ami lenyűgöz, magával ragad, rabul ejt. Ismét Dévics Imre, a szabadkai magyar Népszínház igazgatójának szavait idézem: — Lehetővé válik, hogy egy művészt alkotás szervesen bekapcsolódjon a polgárok mindennapi életébe... A műalkotás így válik flegalábbis formálisan j mindazoknak közös kincsévé, akik — közvetve vagy közvetlenül — megteremtették a keletkezésének anyagi feltételeit... Így tisztázódott annak a mai embernek a helyzete, akinek munkatöbbA kávéfogyasztás (CTK) — Hazánkban tavaly egy személy átlag 0,5 kg pörkölt kávét fogyasztott el, öt évvel azelfitt viszont csak U,36 kg-ot. A kávéfogyasztás egyre nagyobb méretű, ennek ellenére még nem érte el a háború előtti fogyasztást. (1936 ban egy személyre 0,B5 kg kávé jutott). A kávé nagyon kedvelt; a csehországi kerületekben tavaly egy személy kávéfogyasztása 0,70 kg, Szlovákiában lazánkban azonban csak 0,20 kg. Az USA-ban, Franciaországban, Olaszországban, az NSZK ban stb. a kávéfagyasztás sokkal nagyobb, mint hazánkban. A Koospol külkereskedelmi vállalat tőképp Brazíliáiéi, Kolumbiától, Indiától, Kenyától és Mexikótól vásárol kávét. A kávét a prágai, a Uberecl, a jlhhlaval, a bratislavai, a poprádi és a Valašské Mezifltl-i árucsomagoló-közpootokban csomagolják. J Ezt a néhány sort egy szerény, Igénytelen kivitelezésű nyomtatott füzetből idézem. Címe: A bácstopolyai művésztelep, szerzője: Dévics Imre. Bácstopolya ... Község a Vajdaságban, a telecskai halmok szomszédságában. Talán semmiben sem különbözik a többi hasonló községtől. Mégis nevének elolvasása, leírása újból és újra lázba hoz, izgalommal telít. Egy verőfényes őszi napon Bácslete hozzájárul azoknak az anyagi eszközöknek az akkumulációjához, amelyekkel az alkotó munka serkenthető: joga van tudniillik a művészt alkotás gyümölcsét a maga számára, élete számára, munkahelye számára megkövetelni, s a mozgalommal együtt, amely serkenti, őszintén a magáénak elismerni... Elragadó gondolati Nem újkeletű, igaz. Hisz a művész mindig kereste az utat a tízezrek, milliók felé. Amikor ecsetet, vésőt ragadott, a gondolatot mindig úgy akarta formába, színbe ölteni, hogy azt tömegek érthessék meg és műve tömegek kincsévé váljék. De új társadalmunkban megváltoznak a körülmények, az életfeltételek, és az alkotás feltételei is. S ez így egészében véve a döntő! A művészi alkotásnak megvannak az anyagi feltételei. És a személyi kultusz felszámolása folyamatában valamennyi szocialista országban megnyílnak az alkotás belső — ha így érthetőbb: politikai feltételei is. S most jön az igazi feladat! Szigorúan sajátos, és csak a mi társadalmunkra jellemző: hogy a művészek — a művészet megtalálja az utat azok felé, de inkább azokhoz (1), akik az alkotás feltételeit mindennapi munkájukkal megteremtik. Ugyanakkor ezek a százezrek, milliók megtalálják az utat a lelket formáló, érzésvilágukat gazdagító művészet felé — a művészethez. És ez a kölcsönhatás óriási teremtő erő forrása! A bácstopolyai művésztelepen minden évben összejönnek a képzőművészek. Itt a természet, az erdő csendjében folynak a parázs viták a társadalom és az alkotás kérdéseiről. S míg Erzsi néni, a messze vidéken híres szakácsnő — saját szavai szerint — izgalommal készül minden egyes ebéd elkészítéséhez, a nyugalom birodalmában nyugtalan lelkek választ keresnek eddig megválaszolatlan kérdésekre. Itt-ott félrevonulnak és átadják magukat múzsáiknak. Ecsetet szorongató kezüket valami láthatatlan erő vezérli és vásznaikon érzések, gondolatok szántják a színbarázdákat... Alkotásaik a művésztelep falait díszítik, amely lassan képtárnak is beillik. De nem! Nem az a cél, hogy Itt alkotott műveikből képtárt teremtsenek. Nagy József népképviselő (Jelenleg a Vajdaság Autonóm Tartomány Népszkupstinájának alelnöke egy tanácskozáson így fogalmazta meg a lényeget: Várost képtár helyett — képtárvárost! A művésztelep nyugalmas csendjéből az alkotók nyugtalansága beZoran PetroviC Család című kovácsolt vas alkotása a kishegyesi iskola falán. Következik: REMÉNYEK VAROSA Kerámiai dísz a bácstopolyai iskola előtt. tör a városkába és a közeli községekbe is. A legnevesebb művészek alkotásai díszítik a város egyes épületeit. A belgrádi Miloš Bajič hatalmas mozaikja díszíti az ipari tanulók iskolájának homlokzatát. M. Bajič, Miloš Gvozdenovič és Acs József mozaikjai láthatók a Pannónia motelben, az utóbbi mozaikja a Népkönyvtárban ... Zorán Petrovič Család című kovácsolt vas alkotása a kishegyi iskola falán látható. „Érdemes megnézni!" Sorolhatnánk tovább. A város és környéke csupa művészi alkotás. Szerzőik — a művésztelep gyakori vendégei — nem hálából, hanem erkölcsi, hivatásbeli kötelességből ajándékozzák alkotásaikat a közösségnek. Valóban így találkozik a művész egy képzeletbeli ponton vagy szinten azokkal, akiknek az alkotás lehetőségét köszönheti. Minden művészeti vonatkozáson túl megragadó egy más — a szigorúan vett művészettől kissé távol ál16 szempont. Figyeljük csak a jugoszláviai magyar városka — Bácstopolya vendégeinek nevét: Ács, Petrík, Szilágyi mellett ott találjuk BajiCot, KonjoviCot, Petroviöot, LukavlCot... Nem reklám! Nem kirakati A nemzetiségek az alkotás hevében — valahol a csend és a nyugtalanság határán — összeolvadnak. És ebben a nem erőszakolt egységben is megtartják nemzeti molekulájukat, amely egy épülő társadalom szerves része ... Valahol a csend és nyugtalanság határán szerbek, magyarok — művészek találkoznak. v