Új Szó, 1965. november (18. évfolyam, 303-332.szám)

1965-11-03 / 305. szám, szerda

Csicsőnál még nem sikerült útját állni a veszedelemnek, még özönlött Csallóközre a tengernyi vlz, amikor egy katonai kétéltű hátán gubbasztva indultam Megyercsre. Közel három óra hosszáig tartott az út. A falut a szó szoros értelmében letiporta a víz. Csupán az ósdi templom szomszédságában volt egy tenyérnyi száraz hely, apró szigetecske a tengerben. Itt verődött össze az a néhány ember, akit a kötelesség a faluhoz kötött. Még ma is jól emlékszem a sápadt, vértelen arcokra, a fénytelen, csüggedt tekintetekre. Úgy láttam, ezekben az emberekben rs; »;•«•»»«•.—.mér a lélek is összetört. Berec Pálnak, a helybeli tűzoltószervezet elnökének szava még ma ls a fülembe cseng: — Nem marad Itt kő kövön... Három hónap és néhány nap telt el azóta. Száraz, de alaposan megtépázott úton poroszké- Koltay Qjrula titkár lünk a faluba. Az út két oldalán, ahol annak idején másfél, kétméteres víz hullámzott, ma felszántott, gondosan megművelt mezőket talál a kíváncsi tekintet. Jó ezt látni, tudni, hogy a Csallóközben újra születik az élet. A néhai tarajos veszedelem helyén újból kenyeret terem majd a föld. A faluban, Megyercsen is születőben a jövő. A romok szomszédságában rikítóan piros téglakupacok, cementes zsákok, Imitt-amott már felhúzott falak, másutt ácsok baltája villan a bágyadt őszi verőfényben, helyenként halványpiros cserép fedi az új házakat. Most is a faluközén, közvetlenül a templom szomszédságában állunk. Ott, ahol annak idején is szárazra léptünk. Itt áll a helyi nemzeti bizottság épülete, a posta, az iskola. Ide jönnek ügyes-bajos dolgukat intézni az emberek, innen irányítják a homokkal, építőanyaggal megrakott teherautók útját, az egész nagy nagy építkezést. Mielőtt bekopognék a nemzeti bizottság irodájába, még azt szeretném megmondani: Itt most teljesen új falu épül, olyan falu, amely a múltból jóformán csak a nevét örökölte. Ján Kuchta a HNB elnöke, Koltay Gyula a titkár. Egymás szavát kiegészítve próbálják vázolni azt, ami ma a faluban történik. Nálunk volt talán legnagyobb a veszedelem. A 423 házból csupán hármat nem ért el a víz. Háromszázhét összedőlt, száztizenhérmat komolyabban megrongált a víz. Ez a rettenetes pusztítás mélyen megrendítette az embereket, nehezen oldódott a gondolatvilágukat fogva tartó fásult közömbösség. Tények Igazolják, hogy szeptember végéig alig történt valami a faluban. Mindössze hét háznak rakták le az alapjait. Azóta azonban megtört a jég. Koltay Gyula titkár örömmel újságolja, hogy ma már nincsen okuk a csüggedésre. Olyan iramot vett az újraépítés, hogy már a járáson is felfigyeltek rájuk. A tenniakarás, a becsvágy újraéledt a megyercsiekben. És ebben nem kis részük van a faluba érkezett brigádosoknak, katonáknak. Ügy hírlik a faluban, hogy Ján Kuchta próbálkozott a hadseregnél. Így került sor a katonák „beavatkozására". A Belügyminisztérium fegyveres alakulataitól jelenleg is hetven katona, ácsok, kőművesek és egyéb építkezési szakemberek dolgoznak a faluban. Munkájukat lépten nyomon dicsérik. Példaadó szorgalmuk gyorsabb ütemet diktál az egész munkának. Ján Kuchta egyebek között örömmel újságolta: — Egy hónap leforgása alatt hetven háznak raktuk le az alapjait, negyvenkettőnek felhúztuk a falát, tizenötre felraktuk a tetőt, négyben már laknak. És ha minden jól f'T "*"' megy, mire beköszönt a tél, százhúsz lakáson lesz tető. Koltay Gyula csendre int bennünket. Sürgős hirdetni valója akadt. Szombat lévén, a hangosbeszélőn adja tudtára a szülőknek, hogy vasárnap hajnalban autóbusz indul a Tátrába, szülői látogatásra. A felhívás után tréfásan mutat a készülékre. — Ezt is az árvíz hozta. Tényleg, vala hogy így történt. A víz előtt Megyercsen még dobszőval hirdették a tudnivalókat. A dobot azonban elvitte a víz. Ma már senkinek sem hiányzik, még a kisblrónak sem. Helyébe a domažlicei járás egy hangosanbeszélőt adott és szerelt fel a faluban. Itt kell mindjárt megmondani, hogy Megyercs fölött a domažlicei és a Hradec Králové-i járások vállaltak védnökséget. A faluhoz tartozó Violln-pusztát pedig a teplicei járás vállalta magáénak. És ha már itt tartunk, nem ért, ha néhány mondatban összegezzük Megye újra é mindazt, amit a „patrónusok" tettek a falu érdekében. A domažlicei járásból szakemberek jöttek a faluba. Rövidesen befejezik kilenc ház építését. Küldtek teherautót, lánctalpas traktort, még traktorost is, hogy idejében megmunkálhassák a szövetkezet határát. A százötven mázsa kenyérnek való, amit küldtek, szintén jól jött, mivel Megyercsen az idén nem arattak. És az esztergapad? Segítségével a szövetkezet az igényesebb gépjavítási munkálatokat is otthon elvégezhette. A Hradec Králové-I járás szakemberei sem töltötték hiába idejüket a faluban. Autót, baggert küldtek. Elkészítették az artézi kutat, jövőre már vízvezeték futja körül a falut. Rendbe tették a közvilágítást, jelenleg az új óvoda építési tervén fáradoznak. A teplicei járás — ahogy már az előbbiekből tudjuk — Violin-puszta újraépítésén fáradozik. Eddig negyven házat hoztak rendbe. Üzemképessé tették a gazdaság gépparkjait, jelenleg iskolát építenek. Mindezt a segítséget a megyercsiek nagyra értékelik. Egy dolog azonban mégis elgondolkoztató: A falu vezetői és az egyszerű emberek is mérlegelnek, párhuzamot próbálnak vonni egyes dolgok között. És erre a katonák megérkezése adott okot. Egy tucat emberrel beszéltem. Valamennyien egyértelműen nyilatkoztak: — Le a kalappal a katonák előtt. Velük még a bratislavai építőipari iskola tanulóit sem lehet egy napon említeni. A katonák igazán szép munkát végeztek. Amíg így szaporítjuk a szót, a helyi nemzeti bizottság előtt egy sereg asszony verődik össze. Valamennyinek kosár, szatyor a kezében. A kíváncsiság hajtott közéjük. Egy koros néni áll a kerítés mellett. Amikor feléje tartok, halkan jó napot mond. Megállok mellette. — Látja, mivé vált a mi szép falunk — mondja. Botjával piszkálta a száraz homokot, aztán nagyot sóhajt. — Az enyém is összedőlt... Az újba már behurcolkodtunk. Nincs még egészen készen ... Mostanáig jóformán a szabad ég alatt háltunk ... Aztán én kérdeztem meg, hogy mire várnak. — Ilyentájban jön a húst szállító autó meg az élelmiszeres busz. Nincs még üzlet a faluban... Mintha a véletlen is őt igazolná, pillanatokon belül megérkeznek a kerekes boltok. — Mit vásárol a néni — érdeklődöm. — Egy kis húst, lelkem ... Nekem nem hiányzik, de a katonámnak. n — Szabadságra jött a katonafia? — Nem a fiam. Hanem aki a há zamat csinálja. Nálunk majdnem mindenkinek van katonája. Nagyon rendes ember. Ogy dolgozik az ké rem, mintha az édesanyja házát építené... A fiam mondta, hogy Ján Juronak hívják. Én azonban csak Jani fiamnak szólítom. Nagymihályi fiú. Kőműves. No, isten áldja. Ha eltrécselem az időt, hosszúra nyúlik az ebéd. Ha netán a Vasút utcában járnának, álljanak meg a kapum előtt. Egyébként Lidi néni vagyok, Jónás Lidia — nyújt kezet. Koltay Gyulával indultunk falunézésre. — Itt volt a ml mjf A házunk — mutat JT ff ® ^^ egy romhalmazra • - a titkár. • ^^ Aztán az új házakra vet egy pillantást. I

— Ezeket kérem a komáromi húsüzem építette. Vasárnaponként igazgatóstul jöttek... Minek dicsérjem őket. A két új ház ta Ián minden szónál többet mond róluk. Aztán a Vasút utcába fordulunk. Jónás néni a kapuban fogad. — Jó, hogy eljöttek. Vendég ls van a háznál. Nem Ján Jurora, Lidi néni katonájára gondolok. Ű nem vendég. Családtag a Jó nás portán. A vendég Tóth Pista, a komáromi kikötő villanyszerelője. Az üzem küldte, hogy segítsen mielőbb rendbe tenni Jónás néni házát. A komáromi húsipar dolgozói építették Ján Juro, Lidi néni „fia" Takaros kis ház lesz, nem mondom. Sok még rajta a munka. A hátsó részének kőművesállvány támaszkodik. Itt találjuk Lidi néni Jani fiát. Civilben szorgoskodik az állványon, kezében szaporán jár a vakolókanál. Ügyes kezű legény, jő kőműves. Azt az ember nyomban észreveszi, ha valakinek kezéhez áll a munka. Amíg az új házat mustrálgatjuk, Koltay Gyula más irányba tereli a beszélgetést. Azt mondja: — Amióta megjöttek a katonák, a kirakodás miatt sem fáj a fejem. Ezelőtt, ha felpanaszoltuk, hogy kevés az építőanyag, ilyen választ kaptunk: azt sem bírjátok időben kirakni, amit küldtünk. A vagonokért fekbért akartak fizettetni velünk. Most meg két katonai teherkocsi, hat katonával egyebet sem csinál, mint az érkező építőanyagot szállítja. A vasútnak sem lehet panasza, hogy késleltetjük a vagonokat. Már „hazafelé" készülődtünk, amikor egy alacsony termetű, idősebb férfi állja utunkat. — Hát kérem — kezdi — ne csak azt lássák meg, ami épül, hanem azt is, aminek épülnie kellene. Egyébként Bese Sándor a nevem. Az én házam is összedőlt. Építeni szeretnék. Csak azt mondják meg, miből? A biztosító még a mai napig nem fizetett. Négy gyermekem van. Nincs annyi pénzem, hogy valamihez ls kezdjek. Pénz nélkül nincs építőanyag... Nem csupán magam nevében beszélek. Többen vagyunk olyanok, akik még egy fillért sem kaptunk. Koltay Gyulától várom a választ. Mintha mérlegelné, mit mondjon. Majd így magyarázkodik. — Nem rajtunk, nem a helyi bizottságon múlik, hogy a károsultak közül harmincegyen még nem kapták meg a kártérítést. Nagy baj ez kérem. Pénz nélkül nem mozoghat az ember. — Ha a helyi nemzeti bizottság nem ls, de az Állami Biztosító segíthetne a bajon — mondja megfontoltan Bese Sándor. Ezzel mi is egyetértünk. SZARKA ISTVÁN visszhanp...

Mffl

Pivisszhaiiti,., AZ ÉRTELMISÉG KÜLDETÉSE KORUNKBAN Nem véletlen, hogy az utóbbi években világviszonylatban is, de különösen a szocializmus övezetében mind több sző esik ŰZ értelmiség szerepéről, jelentőségéről és küldetéséről. Modern korunkban, a technika és a tudomány páratlan forradalmi kibontakozásának folyamatában ugyanis a fejlődés legfontosabb motorja a szinte csodákra képes emberi értelem. Maga a szocializmus világot formáló elmélete is a tudomány és a munkásmozgalom társulásának az eredménye. Igaz, voltak évek nálunk, amikor az értelmiség, annak haladó része ls, háttérbe szorult és joggal érezhette magát mellőzöttnek. Ma már más a helyzet. A számos gyakorlati intézkedéstől eltekintve, erről tanúskodnak többek között azok a tanulmányok és cikkek is, amelyek elméleti síkon boncolgatják ezt a kérdést. Ezek közé tartozik például dr. Miroslav Jodl írása, amely a RUDÉ PRÁVO október 22. számában jelent meg. A cikkíró hangsúlyozza, hogy nálunk a munkásság és az értelmiség érdeke lényegében azonos. Ma sürgetően előtérbe kerülő követelményt lát abban, hogy a párt érzékenyen óvja kapcsolatát az értelmiséggel. Fejlődésünk nagy feladatainak megoldása ugyanis csak új módszerekkel lehetséges és ebben nélkülözhetetlen az „agymunkások" tevékeny részvétele. Végeredményben látnunk kell, hogy a második világháború óta jelentősen megváltozott az értelmiség és a munkásosztály jellege és jelentőségük világszerte mind politikai, mind gazdasági viszonylatban megnőtt. Gyakorlati tapasztalatok bizonyítják immár, hogy a korszerű ipari társadalom felépíthető a burzsoázia nélkül Is. Ennek viszont múlhatatlan feltétele, hogy mind jobban szilárduljon a munkásosztály és az értelmiség együttműködése. Ennek az együttműködésnek az útjában áll még néhány előítélet. Így például egyes elmaradt munkások, főleg a kapitalizmust kiszolgáló gyári értelmiségre emlékezve, ma is élősdit, ellenséget látnak a „fehér gallérosokban". A cikkíró leszögezi, az ilyen nézet mélységesen reakciós és következményeiben komoly károkat okozhat társadálmunknak. Végeredményben annál furcsább az ilyen szektásság, mivel az értelmiségiek jelentős része munkásszármazású vagy maga is munkás volt. Természetesen élteti az ilyen magatartást az a körülmény, hogy adminisztratívánk tevékenysége sok kívánnivalót hagy hátra. Kétségtelenül rossz munkájának általánosítása útján kapnak szárnyra olyan káros nézetek, hogy a tudományos kutatás drága és felesleges, az író munka nélkül dúskál a jólétben, a modern festők művei mázolmányok stb. Sok szó esik az értelmiség úgynevezett privilégiumairól ls. Pedig közismert tény, hogy nálunk egyes értelmiségi hivatásokban /tanítók, orvosok stb.) rosszabb fizetést kapnak, mind egyes ipari ágazatokban a segédmunkások. A társadalom érdekét szolgáló kölcsönviszony kialakítása ezzel szemben megkívánja a másik oldalon jelentkező előítéletek felszámolását is. Az értelmiségiek elsősorban nem becsülhetik le a fejlődés adott fokán a kézzel végzett munka jelentőségét, nem határolhatják magukat el a munkásosztálytól és nem helyezkedhetnek fölébe. Nagyon helyesen állapítja meg a cikkíró, hogy a közeledésnek ebben a hosszan tartó, bonyolult és ellentmondásos folyamatában a mérce nem lehet bizonyos osztályhoz vagy réteghez való tartozás, hanem kizárólag az, hogy a munkás és a szellemi dolgozó miképpen látja el társadalmi megbízatását. ISKOLAÜGYÜNK FELADATAI ÉS PROBLÉMAI Iskolaügyünk távlati fejlesztésének néhány valóban fontos és érdekes kérdését feszegették azok a kerekasztal beszélgetésen, amelyet a minap rendezett a LITERÁRNI NOVINY szerkesztősége. A beszélgetésen számos szakember mellett résztvett dr. Cestmír Císaf iskola- és kulturális ügyi miniszter és két helyettese is, tartalmát közli a folyóirat 43. száma. A tanulók hivatás-választását megkönnyítené, ha bővítenék a pszichológiai tanácsadók jelenleg nagyon gyér hálózatát. Ez egyben elősegítené a szakosított oktatás elmélyítését. Célunk ugyanis az, hogy iskolai oktatásunk a jövőben lehetővé tegye: tehetséges tanulók akár három év alatt ts elvégezhessék az egyetemet és a kevésbé rátermettek hat évig tanulhassák ugyanezt az anyagot. A miniszter rámutatott arra, hogy a százhúsz ezer tanítót foglalkoztató és hárommillió tanulót oktató iskolaügyünkben ilyen fordulatnak az elérése óriási feladat, amely időt igényel. Viszont nem halogathatjuk már annak a kérdésnek a megoldását, hogy az iskoláknak, elsősorban pedagógiai és lélektani viszonylatban, az addiginél sokkal nagyobb segítséget kell nyújtanunk. Ez egyben megkívánja, hogy az iskolai Igazgatás tehermentesítse az tskolákat egyes adminisztratív munkáktól. Ugyanilyen fontos követelmény a pedagógiai főiskolákon tökéletesíteni a pszichológia oktatását, mert a jövő tanítői jelenleg csak az alapfogalmakkal ismerkedhetnek meg. Szem előtt kell továbbra tartanunk, hogy a pedagógiai és lélektani felkészültség elsősorban az 1—5. évfolyamban tanítók számára nélkülözhetetlen, a szakmai tudás itt csak másodrendű. A beszélgetésen sok szó esett a tanítók fizetéséről ls. Císar elvtárs a többi között hangsúlyozta, hogy minisztériuma felkészült a fizetések rendezésére. Mivel azonban százmilliós összegről van sző, és más hivatások esetében is hasonló a követelmény, a fizetések rendezésére csak szakaszosan kerülhet sor. A párt és a kormány úgy döntött, hogy még az ötéves terv során életbe léptetjük azt a fontos intézkedést, amelynek végrehajtásával a tanítók fizetése eléri a nagyobb szakképzettségű munkások fizetésének szintjét. Először a főiskolai tanítók anyagi körülményeit rendezzük, mégpedig úgy, hogy a tanárok és a docensek hozzávetőleg olyan fizetést kapjanak, mint a vállalati igazgatták, a dékánok és a rektorok pedig ettől lényegesen többet. Azután következnek a középiskolai tanítók, majd az általános iskolák tanítót. A miniszter a többi között így fogalmazta meg véleményét: „Mélységes meggyőződésem, hogy az iskolaügy és a tudomány megérdemli az arányosan nagyobb részesedést a nemzett jövedelemből és hogy ez kifizetődőbb számunkra, mint jelentős eszközök beruházása nem produktív termelést ágazatokba." A KRITIKA FÁBRY ZOLTÁNRÓL Bojtár Endre a magyarországi KRITIKA c. folyóirat 10. számában érdekes tanulmányt jelentetett meg, amelyben nyomon kíséri a cseh irodalomban a műfaji határokat nem ismerő groteszk feltűnő térhódítását. Világos okfejtéssel tárja fel ennek a jelenségnek gyökereit, amelyek a hagyomány táptalajából nőnek ki és konkréten elemzi megjelenési formáit elsősorban a prózában és a „kis formák" színházaiban. Indítékait a háborús veszély továbbélésében, a szocializmusban főleg a kultusz éveiben létező elidegenedésben s végül a dogmatizmust óvó kispolgári szellemtől való idegenkedésben látja. Végső következtetése: „A groteszk terjed más szocialista irodalmakban is, például a jugoszláv, és a lengyel irodalomban. A csehben azonban legvitathatatlanabbul tűnik elő szocialista Jellege. Ezért lehet számunkra ls inspiráló. Ehhez persze az kell, hogy megismerkedjünk ezekkel a művekkel. Ugyanez a folyóirat közli Botka Ferenc kritikáját Fábry Zoltán Kúria, kvaterka, kultúra című könyvéről. A kötet irodalompolitikai, vagyis a csehszlovákiai magyar irodalmi jelenségekkel foglalkozó részéről szólva Botka legjobb írásokként emeli ki azokat, amelyek a pozitív eredményeket bizonyítják. Ide sorolja például a Forbáth Imréről és Sellyei Józsefről írt „kitűnő" portrékat, illetve a Barta Lajos Sötét ujj című regényéről írt bírálatot. A recenzió egyben kiemeli, hogy a Fábry műnek vannak általánosabb vonatkozásai, amelyek az irodalom elméleti munkásságát érintik és „különösen ma: a szocialista realizmus új, sokoldalúbb vizsgálatának idején, általános érdeklődésre tarthatnak számot." Fábry esztétikájában a humanizmushoz később társul a valőságmeglátás és vállalás igénye és követelménye. Ezt az esztétikai és etikai gazdagodást Bot\a elsősorban Fábry marxizmussal való megismerkedésének tudja be. Már a felszabadulás után teljesül ki Fábry életműve a „vox humana" hangjával, amely mögött „marxista társadalomlátás áll, mozgatója nem az általános humánum, hanem a szocialista humanizmus." Végül hadd hívjuk fel olvasóink figyelmét arra is, hogy az ÉLET ÉS IRODALOM 44. számában megjelent Két pápa és egy dráma címmel, Adalék a Hochhut-vitához alcímmel Fábry Zoltán szuggesztív hatású esszéje. G. L 1885. november 3. • Ü] SZÖ S