Új Szó, 1965. október (18. évfolyam, 272-302.szám)
1965-10-12 / 283. szám, kedd
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA BRATISLAVA 1985. OKTÓBER 12. KEDD XVIII. ÉVFOLYAM 283. szám Ára 30 fillér INDONÉZIA Világ proletárjai, egyesüljetek ! ŰJSZÓ NAPIRENDEN az ipari termékek minősége Tökéletesebb a műszaki ellenőrzés • Jobban érvényesül a dolgozók anyagi érdekeltsége A selejt következtében tavaly keletkezett veszteségekhez viszonyítva ez Idén sokkal kedvezőbb a helyzet vegyipari üzemeinkben ls. Ugyanez vonatkozik a gyártmányok rossz minősége, valamint a reklamációk. Illetve panaszok következtében keletkezett veszteségekre ls. Az élelmiszeripar első osztályú minőségűnek nyilvánítható árucikkeinek mennyisége a tavalyi 73 százalékről ez idén a mennyiség négyötödére emelkedett. A CSKP KÖZPONTI ELLENŐRZŐ ÉS REVÍZIÓS BIZOTTSÁGA S A KÖZPONTI NÉPI ELLENŐRZÉSI ÉS STATISZTIKAI BIZOTTSÁG PRÁGÁBAN TEGNAP EGYÜTTES ÜLÉSEN TÁRGYALT AZ IPARI TERMÉKEK MINŐSÉGÉRŐL S MŰSZAKI-GAZDASÁGI SZÍNVONALÁRÓL. Az elbírálás alapjául a legfontosabb ipari ágazatok vállalataiban, Illetve üzemeiben széleskörűen végrehajtott ellenőrzés eredményei szolgáltak. Az erre vonatkozó adatok arra utalnak, hogy népgazdaságunkban 1964-ben s ez Idén Is megszűnt a selejt okozta veszteségek további halmozódása, aini pedig a reklamációkat, panaszokat illeti, általában kedvezőbb a helyzet. Tökéletesebb a műszaki ellenőrök munkája, és Jobban érvényesül a dolgozók anyagi érdekeltsége ls. Kohóiparunkban ez év első felében lényegesen kevesebb a selejt okozta veszteség, mint 1963-ban volt. Az ellenőrzések folyamán azonban az ls bebizonyosodott, hogy még mindig nagyon sok lehetőség van a gyártmányok, Illetve termékek minőségének javítására. Így például nehézgépipari üzemeinkben lényegében változatlanul sok a selejt, és az általános gépiparban Is hasonló a helyzet. Különösen kedvezőtlen népgazdaságunk számára az a tény, hogy nem javul a gépjármüvek minősége, s a beruházások terén sem észlelhető Javulás. (Folytatás a 2. oldalon) A KOMA ROMI JARAS MEZŰGAZDASAGI ÜZEMEI BEN Sokasodnak az ősziekkel bevetett hektárok Több mint 20 ezer hektárt megjavítottak, termővé tettek • Kihasználják az időjárást • Gyorsasági prémium a traktorosoknak és a szövetkezeti vezetőknek VILLÁMINTERJÚ A béke és barátság útján Immár hagyományossá vált, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom előestéjén Prágából útnak Indul a bé ke és barátság stafétá|a Üzemek, járások, kerületek dolgozói szalagokat tűznek a stafétabotra, s elküldik jókívánságaikat a szovjet népnek, amely nek szabadságunkat köszönhetjük A staféta ld?I fiijáról František Tu m i d a i elvtárs, a szlovákiai staféta bizottság titkára tájékoztatja olvasóin kat. • Mikor raftol a staféta? — November 5-én délután 16 órakor a prágai dolgozók óváros téri nagy gyűléséről. A staféta Innnen a kerüle teken végighaladva Szlovákiába november 20-án érkezik. Ugyanaznap este Bratlslavnban fogadjuk a stafétát. O Merre vezet a staféta fit|a? A béke és barátság stafétája csak egy útirányban hala', nem lesz északi és déli ága. A nyugat-szlovákiai kerületben az útirányt úgy állították össze, hogy • staféta érinti a Járási székhelyeket. A közép-szlovákiai kerü letben az útirány a következő: Dubnica — Pov. Bystrica, — Cadca — Zl llna, — Vrútky — Martin — Handlová — Zlar nad Hronom — Banská Bystrica és Važecon adják át a kelet-szlovákiai kerületnek. • A tárásokban az Idén is megren dezlk a csillagstafétákat? — Igen. Sót, mivel i staféta az Idén csak egy útirányban halad, a Já rásl bizottságok a fű túlyt a csillagstaféták megszervezésére helyezik. A kerületi és a Járási stafétablzottságok már mindenütt munkához láttak. A béke és barátság stafétája november 27-én Vyšné Nemeckénél hagyja el országunkat, Illetve találkozik a Szovjetunióból érkező stafétával. Az utolsó métereken a stafétabotot többek közöt Kucman Éva atléta Is viszi A határon ®z alkalommal ünnepségre kerül sor, amelyet gazdag kultúrműsor tarlt majd. —n| — A XIII. kongresszus tiszteletére A CSKP XIII. kongresszusa tiszteletére a Kelet-szlovákiai Vasmű hideghengerműiének kollektívája vállalta, hogy íz utolsó negyedévben terven felül 3432 tonna krómozott acéllemezt, 800 tonna finom acéllemezt, 2106 tonna bádogoléhet, 600 tonna hullámlemezt, 1000 tonna acélszalagot és 360 tonna vasszulfátot gyárt. A terven felül gyártott termékek értéke a megtakarított önköltséggel, továbbá a minőség Javítása által elért Jövedelemtöbblettel 29 millió korona. (CTK) Csallóköz árvíz sújtotta falvaiba visszatért az élet. ÜJ házak épülnek, a szövetkezetekben ls rendes kerékvágásba zökken a gazdaságt élet. Természetesen még nem megy minden úgy, mint korábban. A víz pusztítását érezni lépten nyomon. A komáromi Járásban az 50 ezer hektárbői (ennyit öntött el a vlz) a múlt hét derekáig számítva még 8 ezer hektárról nem „takarodott" el a víz. SZÁNTANAK, VETNEK Annak Idején még a legderülátóbbak sem hitték, hogy a járásban már az ősszel Ilyen nagy területen földbe tehetik az új kenyérnek valót. Nos, a múlt hét végi jelentések szerint a tervezett. 12 ezer hektár búzából már 8500 hektárt elvetettek, Rozsból, őszi árpából még többet ls vetettek a tervezettnél. Pedig nehéz körülmények között kezdték a munkát. Igaz, az állam nagy segítséget nyújt gépek, műtrágya formájában. A védnökséget vállalt Járások is Juttatnak valamit, mégis, amit e vidék dolgozó parasztsága eddig véghezvitt, az a csodával határos. Hiszen sok helyütt romokon, szinte puszta földön kezdték a gazdálkodást. Csak azok voltak szerencsésebb helyzet(Folytatás a 2. oldalon) Almaszüret. (ČTK - Saroch felv.) húzták a falát, kettőre a tetőt ls felrakták. Kőműves, ács akad a faluban. A szomszédok, rokonok egymást segítik. Ám a „vendégek" is részt kérnek a munkából: nagy részt. És most szóljunk valamit a venA hadsereg folytatja kommunistaellenes intézkedéseit • TÖMEGES LETARTOZTATASOK ÉS TERRORCSELEKMÉNYEK • ABDUL RAHMAN ELÉGEDETT AZ INDONÉZIAI FEJLEMÉNYEKKEL Djakarta (CTK)' — A hadsereg Igazgatása alatt álló djakartai rádió jelentése szerint Indonéziában terjednek a- hadsereg reakciós elemei által szervezett és támogatott kommunistaellenes akciók. Djakarta peremnegyedeiben a legutóbbi 24 órában több razziát hajtottak végre, s fokozódott a feszültség. Tömegével tartóztatják le azokat, akiket a hárommilliós kommunista párthoz tartozással gyanúsítanak. A vezető pártfunkcionáríusok, elsősorban az október 1. őta eltűnt Atdit elnök lakásán ls házkutatást rendeztek. A szerdal bogori kabinetülésen részt vett Njoto miniszternek, a kommunista párt elnökhelyettesének üres lakásán a házkutatás után átlőtt, vérfoltos férfiinget találtak. DJakartában továbbra is érvényes az éjszakai kijárási tilalom. Az utegyet Vyškovba, a máslkat ždlari pártfogóik címére. Vyškov nem tudott segíteni. Zdiarból azonban három nap múlva megjött a válasz: egy teherautó. Jő szívvel nyilatkoznak harmadik patrónusukről, a píseki járás dolgozóiról ls. Tőlük jelenleg is hatvanketten tartózkodnak a faluban, pontosabban fogalmazva Bogyaréten, a faluhoz tartozó tanyavilágban. És most néhány szót azokról, akiknek segítsége névtelenül jutott el Bogyára. Ezek vagyunk ml mindnyájan: a társadalom. Az árvíz sújtotta területekre vagonszámra érkezik élelmiszer, ruházati és egyéb közszükségleti cikk. Vagonszámra és ingyen, ajándékba. A társadalom adja, küldi. ÍFolvtatás a 2. oldalon) casarkokon a tankok ostromállapotra emlékeztetnek. A város központjában a kerítéseket és a házak falát uszító Jelszavakkal mázolták tele az antikommunista elemek. A hadsereg sajtójában és a muzulmán lapokban megjelenő uszító cikkek fokozzák az antikommunísta hangulatot. A kommunistákra akarják hárítani a feleiősséget a szeptember 30-1 eseményekért, noha Sukarno elnök is megerősítette, hogy a kommunistáknak semmi közük sem volt a felkeléshez. Abdul Rahman malayslal miniszterelnök megelégedéssel nyilatkozott az indonéziai reakció kommunistaellenes kampányáról. Kijelentette: „Meggyőződésem, hogy ha a hadsereg hatalomra fut, s félreállítja a kommunistákat, Indonézia és Malaysia ellenségeskedése is megszűnik.' A miniszterelnök egy kérdésre válaszolva kijelentette, hogy Malaysia hajlandó segíteni az indonéz hadseregnek, ha erre felkérik, Ma dol el Rhodesia sorsa Wilson és Smith ismét találkozott • Egyik fél sem engedett Johannesburg (CTK) — A rhodesiai kormány ma Salisburyben öszszeül, hogy döntsön a függetlenség egyoldalú kikiáltásáról. Neves rhodesiai üzletemberek óva intik Smith miniszterelnököt ettől a lépéstől, mert Anglia esetleges gazdasági ellenintézkedései zűrzavart Idéznének elő az országban. A függetlenség egyoldalú kikiáltását „katasztrófának" tartják. A johannesburgi Sunday Express jelentette, hogy a rhodesiai kormány Londonban őrzött 30 millió font sterling aktíváit dél-afrikai bankokban helyezte el. További összegeket portugál bankoknak ad át. Bottomley brit nemzetközösségügyi miniszter Javasolta, hogy rendezzenek újabb értekezletet Rhodesia—afrikai angol gyarmat függetlenné válásáról. Az értekezleten a kormányzó fehér kisebbség vezetőin kívül a nemzeti felszabadító mozgalom képviselői is részt vennének. Wilson miniszterelnök víkendjét megszakítva vasárnap este sürgősen visszatért Londonba, s váratlanul taálkozott Ian Smith rhodesiai mlníszerelnökkel. Megbeszéléseik után Smith kijelentette, hogy mindkét fél 'citart előzetes álláspontja mellett. Smith kereken elutasította Bottomley miniszter javaslatát, s kijelentette, hogy a betiltott afrikai szervezetek képviselőivel nem hajlandó egy asztalhoz ülni. A miniszterelnököt keddre Salisburybe várják. A NEVE: JÓ BARÁT Október 15-ig elkészülnek a tetszetős faházak. Bajban Ismered meg a fó barátot — tartfa a közmondás. A bogyalak tényleg bajba jutottak: rájuk szakadt a pusztító árvíz. Hetvenhat házat teljesen elsöpört, százat komolyan megrongált a víz. Sokan puszta életükön kívül csak a rajtuk levőt tudták megmenteni. A nehéz napokban a bogyalak maguk sem hitték, hogy ismeretlenül ls mennyi jó barátluk él ebben az országban. Melléjük álltak a veszély pillanatában, s később, amikor újra kellett kezdeni az életet, Ismerve, ismeretlenül százak, ezrek nyújtották feléjük segítő, segíteni akaró kezüket. Az újrakezdés nyomalt keressük Bogyán. Keressük? Nem kell azt keresni, Csak az nem veszi észre, aki nem akarja. Mit lát az ember már a falu végén? Tlz faház sorakozik katonás rendben. Ez az, ami először az ember szemébe ötlik. Már — úgyszólván — az utolsó simításokat végzik rajta a Nyltral Magasépítő Vállalat aranyosmarőtl fióküzemének dolgozói. Hetek óta távol a családtól, otthontól. Jóformán éjt nappallá téve dolgoznak, hogy október tizenötödikére elkészüljenek a munkával. Miért sietnek, mi hajtja őket? Az, hogy lassan, de feltartóztathatatlanul közeleg a tél és Bogyán még nincs mindenkinek biztos tető a feje fölött. A községházán Rácz Sándor, a helyi nemzeti bizottság elnöke mond véleményt. — Kezdetben sok volt a bukta tó. Nehezen Indult a munka, de mo már — ahogyan mondani szokták — annál lobban megy. Szavát a falu lelenlegi arculata bizonyltja A megrongált házakat száz volt belőlük — már kijavltot ták lakiák Meggyorsult az új há zak építése is. Kilencnek már fel dégekről. Az elnök így nyilatkozott róluk: — Közvetlenül három fárás segít: Písek, Zdiar és Vyškov. Derék emberek valamennyien. Náluk nélkül nem tudom, hol tartanánk. A víškoviak többek között a szövetkezetben, meg a faluban ls elvégezték az összes villanyszerelői munkákat, összesen hetvenkét építkezési szakembert küldtek a faluba. Rendbehozták a szövetkezet gazdasági épületeit, segítettek a lakások tatarozásánál ls. A ždiarlak segítségét is nagyra értékelik. Különösen a teherautó-esetet nem tudjuk elfelejteni. A szövetkezet gépparkját az őszi munkák kötötték le. Közben az építőanyagot is szállítani kellett volna. Próbálkozásképpen feladtak két táviratot: