Új Szó, 1965. október (18. évfolyam, 272-302.szám)

1965-10-30 / 301. szám, szombat

• • •• ZSÁKUTCABÁN Á KOZOS PIÁC Az Eszakatlanti Tömb válsága mellett egy másik súlyos gond is sokat foglalkoztatja a Nyugatot. Az Európai Gazdasági Közösség (EHS) vagy röviden Közös Piac is zsákut­cába jutott és egyelőre nincs nagy kilátás a nézeteltérések elsimításá­ra. Igaz, hogy eddig is felmerültek a hat tagállam között ellentétek, de ezek csupán jelentéktelen részlet­kérdések (például vámproblémák) voltak, most azonban alapvető szer­vezeti krízis robbant ki Franciaor­szág határozott állásfoglalása kö­vetkeztében. A gazdasá­gi közösség létrejöttét szentesítő 1957-es ró­mai szerződés értelmé­ben ugyanis 1966. ja­nuár elsejével megkez­dődne az integráció harmadik fázisa, amikor az összehangolt gazda­ságpolitika mellett hoz­zálátnának a „politikai egység" megteremtésé­hez. Sokan úgy képzel­ték, hogy így sikerül áthidalni a NATO-n tá­madt repedéseket. A nyugatnémet Die Zeit nem is titkolja, hogy „a gazdasági egyesüléssel akarták azt elérni, ami nem sikerült a po­litikusoknak a NATO-val kapcsola­tos terveikkel. A Közös Piacnak tu­lajdonképpen hátsó ajtót kellett volna nyitni ehhez." A nagy elképzeléseket, terveket azonban De Gaulle megtorpedózta. • PÁRIZS ÁTHOZZA A BONNI SZÁMÍTÁSOKAT Amikor június 30-án üresen ma­radt a Közös Piac brüsszeli tanács­kozásán Franciaország helye, nyil­vánvaló lett, hogy Párizs erre a ha­tározott lépésre nemcsak a mező­gazdasági termékek körüli viták miatt szánta rá magát. De Gaulle elnök aztán október 9-1 sajtóérte­kezletén egyértelműen meg is mond­ta, hogy Franciaország nem fogad­hatja el az új évvel kezdődő „har­madik fázis" következményeit. Kü­lönösen ellenezte azt, hogy a Kö­zös Piac Brüsszelben székelő bizott­ságát államok jeleni szervvé épít­sék ki és az eddigi egyöntetűség elvét föbbségi szavazással váltsák fel. Ez azt jelentené, hogy az EHS bizottságának határozatai kötelező­ek lennének valamennyi tagállamra, még abban az esetben is, ha az il­lető ország kormánya azzal nem értene egyet. De Gaulle ezt elfogad­hatatlannak tartja és kétségbe von­ja a bizottság vezető szerepét. Az­zal sem ért egyet, hogy a rend­szeresen összeülő miniszteri tanács csak a bizottság jóváhagyásával tárgyalhat meg egyes kérdéseket. Párizs szívesebben látná, ha a fon­tos döntéseket az egyes kormányok hoznák és nem a brüsszeli bizott­ság,' amelynek a francia elnök csu­pán koordináló, másodlagos techni­kai ügyvezető szerepet szán. Azt is tudni kell, hogy a politikai integrációt a legjobban Bonn sür­geti, hiszen a Közös Piacban a nyu­gatnémet monopóliumoké a vezető szerep, Franciaországnak csak a második hely jut és ezért egyenesen sértésnek veszi, hogy mint legna­gyobb mezőzgazdasági termelő, ép­pen az agrárkérdéshez olyan mos­toha a Közös Piac. De Gaulle jól tudja, hogyha egy államok feletti szerv döntene a gazdasági közösségben, mennyire kiszolgáltatnák, alárendel­nék a francia mezőgazdaságot a bonni érdekeknek. Ha mindehhez hozzátesszük azt, hogy a Közös Piac bizottságának a hírhedt nyugatné­met Hallstein a vezetője (aki nem­rég öntelten kijelentette az újság­íróknak — „Ha úgy tetszik, Európa első miniszterelnöke vagyok") na­gyon is inkodoltak a párizsi kéte­lyek. A PRÁGAI MAGYAR KULTÚRA HANGLEMEZ ÉS VERSESKÖNYV AJÁNLATA '^ssnS Bonn vezető szerepre törekszik a NATO-ban és természetesen a Kö­zös Piacban is. A közmondás sze­rint azonban két dudás nem fér meg egy csárdában és Párizs árgus szemekkel figyeli a bonni törtetést. • A POLITIKAI INTEGRÁCIÓ MEGOLDHATATLAN Amíg a Közös Piacban csupán konkurrencia jellegű ellentétek buk­kantak fel, kölcsönös engedmények­kel mindig sikerült ezeket megoldani. Ezút­tal a válság azonban politikát jellegű. Az eu­rópai kapitalista orszá­gok egyesítése eléggé illuzórikus. Ha figye­lembe vesszük, hogy a tőkésországok másik csoportja az Európai Szabadkereskedelmi Társulásba tömörült, hogy megoldatlan a Közös Piachoz társult országok problémája és sok más nehézséggel együtt ezt is hozzászá­mítjuk a belső ellenté­tekhez, belátjuk, hogy a politikai integráció nagyon messze áll a megvalósulástól. Az pedig érthető, hogy Bonn változatlanul ódákat zeng az egyesítésről. „Az európai eszme az a fügefalevél, amellyel a rajnai és Ruhr-vidéki monopóliumok megkísérlik leplezni a bonni mili­tarizmust — írja találóan a moszk­vai Pravda. Egyes bonni politikusok még azt a javaslatot is megkockáztatták, hogy Franciaország nélkül is foly­tatni kell a Közös Piac építését és fejlesztését. A többi tagállam azon­ban egyértelműen visszautasította ezeket a spekulációkat. A belga és holland politikusok nyíltan kijelen­tették, hogy Párizs nélkül nem ma­radnak a közösségben és Olaszor­szág is tudja, hogy Nyugat-Németor­szág függvényeként milyen jövő vár rá. A Benelux országok kísérletet tettek a közvetítésre, de Párizs nem szentelt ennek nagy figyelmet. De Gaulle vár, küszöbön a francia el­nökválasztás és különben is úgy lát­ja, hogy az idő neki dolgozik. • KOMPROMISSZUM VAGY SZAKÍTÁS A nyugati sajtóban számos eszme­futtatás lát napvilágot a Közös Piac­ról és nem hiányzanak a merész találgatások sem. Akadnak, akik a Közös Piac és az Európai Szabad­kereskedelmi Társulás közeledését jósolják, de aztán elvetik az egé­szet, mivel Anglia sem jogja tűrni a német hegemóniát. Vannak, akik Franciaország szakítását sem zárják ki, ez viszont a Közös Piac szét­esését jelentené. Hagyjuk azonban a találgatáso­kat. De Gaulle elnök kijelentette, hogy Franciaország továbbra is együtt akar működni a közösséggel, csak éppen azt egy kicsit meg keli változtatni. Ez annyit jelent, hogy a római szerződéseket „korszerűsí­teni" kell, vagyis Bonnak le kell mondania az államok feletti szerv­ről és Európa vezetéséről. Az idén már kevés változás vár­ható, de jövőre heves vitákra szá­mítanak. Az európai integrációval legalább két alapvető ellentétes el­képzelés csatája várható, amelyből talán sikerül összetákolni egy olyan kompromisszumot, amely meghosz­szabbltja a Közös Piac életét. Ez azonban semmiképp nem lesz az annyira dicsőített politikát egyesü­lés SZOCS BÉLA EGYÜTTMŰKÖDÉS (Rudé Právo) Mikro-hosszanjátszó lemezek 25 cm korona LP 7246 Doktor swing, My Heart, Dreams of De­sire, Coraron de Me­lón stb. - énekel Frankié Enders 36.­LP 10003 Pántlikás kalapom, Kesergő és friss, Né­kem olyan asszony kell, Pi-piros a pi­pacs, Baj van, nagy baj, Sárgát virágzik a repce stb. - énekel Csongos István 28.­LP 10004 Ha meghalok, csil­lag leszek, Szálldo­gál a fecske, Csitt csak rózsám, Rózsa­bokor a dombolda­lon, Édesanyám a kendőm, Söprik a pá­pai utcát - énekel Tekeres Sándor 28.­LP 10009 Vecsernyére szól a harang, Tele van a csipkebokor, Gyere be rózsám, Magas jegenyefán, Arad a Tisza, Húzzátok cigá­nyok, Levelem, leve­lem, - énekel Cson­gor István 28.­LP 10038 Az egri ménes, Egy cica, két cica, Tíz pár csókot, Némul­jon el a hegedű, Ha­mis a rózsám, Gyere velem az erdőbe, Megáradt a patak stb. - énekel Vörös S. - Szalai L. 28.­Mikro-Hosszanjátszó lemezek 30 cm. LPX 6545 Részletek Lehár: Luxemburg grófja c. operettből - éne­kel Petress Zs., Honty H., Zentay A., Baksay A., Felski 44.­LPX 6546 Részletek Huszka: Gül Baba és Mária főhadnagy c. ope­rettből - énekel Petress Zs., Szabó M., Melis Gy., Zen­tay A. 44.­LPX 7195 Chris Barber dzsessz zenekara játszik. Énekel Ottilie Pat­terson 44.­LPX 7237 Eddie Kazassian dzsessz zenekara játszik. Énekel Lea Ivanová 44.— LPX 7240 Kanoi Braders éne­kel (Magdaléna, Happy twist, Hert, Bossa nova stb.) 44.­LPX 7263 Rég! slágerek: A vén budai hársfák, Ügy szeress, Gyere ülj kedves mellém, Néha az kell, hogy dédelgess. A neved napján, Bolyongok a város peremén, Ve­led is megtörténhet egyszer stb. - Éne­kel Sárosi K., Vá­mosi J., Zsolnay stb. 44.­LPX 7301 Körössy János és zenekara dzsessz számokat játszik 44.­LPX 10025 Erdő szélén nagy a zsivaj, lárma, Ereszkedik le a fel­hő, Hajlik a rózsa­fa, Ki tanyája ez a nyárfás, Megállok a keresztútnál, éne­kel Csongor I., Utry A., Solti K., Vörös S. stb. 36.­LPX 10027 Ezüsttükrös kávé­házban, Piros oün­kösd napján, A ci­gányok sátora, Sze­retem a széles ut­cát, A kanyargó Ti­sza partján, *rik a búzakalász, Szép asszonynak kurizá­lok, Csak egy kis­lány stb. - Laka­tos S. és zenekara 36.­LPX 10036 Piros pünkösd nap­ján, Fehér selyem, csipkés szélű, Sze­retnék május éjsza­káján, Akácos út, Ahogy én szeretlek, Nékem olyan asz­szony kell, Sárga a csikó, Tejben fürdik az én rózsám, Az egri ménes stb. ­Énekel Szalai L., Solti K., Utry A., Csongor I. stb. 36.­korona LPX 10042 Volt nekem egy fe­hérszárnyú, Elme­gyek a templom mellett, Tarka pa­szuly, Kinek nin­csen szeretője, Édesanyám a ken­dőm, Hogyha ir majd édesanyám, Valakinek muzsikál­nak, Szomorú a nyárfaerdő - Énekel Utry A., Nyíri E., Solti S., 36.­LPX 10045 Valakinek muzsi­kálnak, Mikor mesz­sze jutsz, Cserfa­erdő újra zöldül, Nincsen pénzem, de majd lesz, Pi­rospettyes ruhács­kádban, Lekaszál­ták már a rétet, Pi­ros rózsa, feslö ró­zsa, Ég a kunyhó, Cudar ez a stb. ­Lakatos Sándor és zenekara 36.­LPX 10058 Pacsirta, Füttyszóra, Repülj. fecském, Kocsmárosné, bort ide, Darumadár út­nak indul, A kutyá­nak fáj a lába, Bi­hari emlékezete stb. - énekel Kürthy E., Veress Gy. stb. 36.­LPX 10059 Kalotaszegi legé­nyes, Székely csár­dás, Elszáradt a bodzafa, Ha beme­gyek a csárdába, Adott Isten szeke­ret, Kicsi nekem ez a ház, Elmentem a piacra, Kidőlt a fa, Árokparti kökény, Deres a fű stb. ­énekel Török E., Tekeres S., Béres F. stb. 36.­LPX 10062 Azt mondják, hogy tavasz nyílik, Hallja maga barna, Volt nincs, fene bánja, Minden piros, fe­hér rózsát. Egy asszonynak kilenc lánya, Erdő mélyén kakukkmadár, Meg­szólalt a bolond szívem stb. - éne­kel Kovács A., Sza­lay L., Nyiri E., Bo­ross J. 36.­LPX 10063 Nem hiszem, hogy még egyszer is, Úgy megyünk el egymás mellett, Hajnalom, csilla­gom, Ha egy őszi korona estén, Volt egyszer egy mese, Végig mentem az utcán, Esik eső hegyen, völgyön, Házunk előtt stb. - énekel Vörös S., Solti K„ Bálint E., Dóry J. 36.­LPX 10064 Kit gyászol a fecs­kemadár, Lassan kocsis, Kis falu a Dunántúlon, Nagy a feje, búsuljon a ló, Nem, szerelem az uramat, Lyukas a kalapom teteje, Elmegyek az életed­ből, Hol jártál az éjszaka stb. - Já­róka Sándor ci­gányzenekara 36.­LPX 10065 Kéket nyílik az ibolya, Hiába süt a világra, Megy a ko­csi, Fekete éjszaka borulj a világra, Méregetem az út hosszát, Minek iszik az olyan, Volt né­kem két ökröm, Sudár magas stb. - Lakatos Sándor és zenekara 36.­LPX 10069 Anyám, anyám, Édesanyám, Meg­kérdeztem a virág­tól, Az én bánatom, Feketeszárú eseres­nye, Csak egy kis­lány, Én gyönyö­rűségem, Nem én lettem hűtlen hoz­zád, Fodrozik a Tisza vize stb. — énekel Kovács A., Tekeres S., Jákó V., Nyíri E. 36.­LPX 10070 Hogyha egyszer o szerelem, Édes­anyám lelkem, Ha én egyszer hinni tudnék, Ezért a le­gényért, Utcára nyí­lik a kocsmaajtó, Édes tündérmese, Azt a boldogságot, Megy a nyájjal a juhász stb. - énekel Solti K., Vörös S., Kiss K., Sztárai M. 36.­LPX 10073 Hullámzó Balaton tetején, Tavaszi szél, Muzsikáló havasok, Meg kell a búzá­nak érni, Kesergő, és friss, Alom, álom, Tarka szoknya, Járd a táncodat, Sűiíin szakad stb. - éne­kel Urbán Katalin kíséri a Rajkó-ze­nekar Verseskönyvek: korona II.) 55,90 Ady Endre összes versei (I., Agyagtáblák Üzenete (Az őkori Ke­let lírája) 43,50 Anakreón 19,50 Arany jános összes költeményei Cl—III.) 72,75 Babits Mihály: Jónás könyve 15,— Babits Mihály összegyűjtött versei 27,75 Bede Anna: Szigorú tavasz 9,40 Benjámin Lászlö: Ütődik évszak (versek, fordítások) 12,75 Bihari Nándor: Utóhang a megpró­báltatáshoz 750 Byron: Don jüan (verses regény) 36,— Ca Ira — A francia forradalom dalai 1725 Csanády János: Hegyélen 6,70 Demény Ottó: Szigorú hétfő 7.H0 Forgács Antal: A világ nem felel 16,50 Gereblyés László: Még tovább 18,75 Guernica — A spanyol polgár­háború költészete 30,75 Gyurkovlcs Tibor: Kenyértörés 7,50 Hegedűs Géza: Összhang és zűrzavar 11B5 Hűlderlln: Versek — Levelek — Hí! perion — Empedoklész 41,25 Illyés Gyula- Nyitott ajtó 32,25 jobbágy Károly: Hó és nap Kalevala 5 1_ Karinthy Frigyes: Számadás a tálentomról 27,— Kardos László- Ezer álarc mögül ' 23,25 Kassák Lajos: Vagyonom és fegyvertáram 19,15 Kálnoky László: Szeszélyes szüret 32,25 Kemény Simon: Egy szem vadgesztenye 15,40 Kihajtott a biikk levele - Román népballadák és népdalok 21,75 Kiss József- Tüzek 15,75 Külföldi versek könyve (Én könyvtáram) 17,25 l.a Fontaine: A szerelem kurtizán 46,50 Macedónski A.: Titkos ország 13,50 Madarász Emil: Legendák 15,— Magyar költik (I., II.) 39,— Magyar népi líra Mann Thomas Ének a kisgyermekről Mezei András: Múlandóság sebei Morgenslern- Akasztófa énekek Nagy László: Himnusz minden időben Neruda Pablo: Elemi ódák Német költők antológiája Pásztori múzsa IGörög bukolikus köllők) . Petőfi összes müvei VII. (Petőfi Sándor levelezése) Puskin vSlogatotl költő* művei Arthnr Rimbaud összes költői müvei Római költők antológiája Rónay György Fekete rózsa SabB Umberto- Sóvárgás (válogalotl versek) William Shakespeare szonettjei Shelley versei Somlyó György: Szemfényvesztő tiigefa Supervllle Jules: 4 világ hajnala (válogatott versek) Swinbnrne: Tenger és alkonyég közölt Szainártestamentum (középkori francia mesék és bohózatok) Szádi: Rózsáskert Századunk osztrák lírája Végh György: Modern Orfeusz Vér Andor: A Dunától a La Plaláig Voznyeszenszkij Andrej: Fémszirén Vörösmarty Mihály összes költeményei I., II. Walter von der Vogelweide válogatott versei Whitman Walt: Fűszálak (össze* költemények) 36.­korona 11,25 10,50 10,90 13,50 10,15 30,— 24,— 27,­48,75 33,75 21,75 35,25 12,— 15,40 36,— 52,50 11,25 15,75 18,40 33,­12,— 20,25 25,40 11,25 6,85 44,25 52,50 52,50 Külön ajánlatunk: korona Venesz József- A magyaros konyha 29,25 [. F. Cooper: Nagy indiánkönyv 54,— A fenti könyvek és hanglemezek megrendelhetők: MAĎARSKÁ KULTÚRA, PRAHA 1, VÁCLAVSKÉ NÁM. 2 címen 0] SZÖ 4 * 1965. október 30.

Next

/
Thumbnails
Contents