Új Szó, 1965. október (18. évfolyam, 272-302.szám)

1965-10-28 / 299. szám, csütörtök

Befejezé

s elő

tt a dunaszer

dahelyi |árás árvíz sújtotta községeinek újjáépítése HÁZAK A ROMOK HELYÉN Négy és fél hónappal ezelőtt, amikor a csicsói gátszakadás következtében oly súlyos katasztrófa zúdult Alsó Csallóközre, az újságok, a rádió, a televízió napi híradásaiban, de a hivatalos megnyilatkozásokban ls a dunaszerdahelyi és a komáromi járás állandóan együtt szerepelt. Okkal, és joggal, mivel mint olvasóink is még élénken emlékeznek rá, az árvízkatasztrófa ezt a két Járást sújtotta leginkább Aztán, hogy súlyos és nem egyszer emberfeletti erőfeszítések árán sikerült a pusztító elemeket megfékezni, elmúlt a közvetlen veszély, és a hősies helytállást az újjáépítés ezernyi gondja váltotta fel, a lapok hasábjairól és általában az újjáépítésről szóló híradásokból egyre inkább kimaradt a dunaszerdahelyi járás, és mindjobban a komáromi járás gondjai-bajai kerültek előtérbe. Ismét csak azt kell mondani: okkal és joggal, hiszen az árvízkatasztrófa a legnagyobb pusztítást a komáromi járásban végezte. Ám ez nem jelenti azt, mintha az ár nem rombolt volna a dunaszerdahelyi járásban ls. Hiszen csak emlékeztetni kell: az árvíz Idején a dunaszerdahelyi járás 12 községéből több mint 10 000 embert kellett kitelepíteni, ezenkívül 12 500 szarvasmarhát, 38 ezer sertést, körülbelül ugyanennyi baromfit, és néhány hektár híján mintegy 20 000 hektár föld került víz alá. Súlyos károkat okozott az árvíz a lakóházakban és a gazdasági épületekben is: a járás 14 községében 205 lakóház összedőlt, 507 pedig megrongálódott. Mit bizonyít ez a néhány számadat is? Azt, hogy az árvíz sújtotta falvak újjáépítésében, a károk helyreállításában, az élet normalizálásában a dunaszerdahelyi járásra ls Igen komoly feladatok hárultak, és súlyos gondokkal-bajokkal kell megküzdeniök. Az most már a kérdés, hogyan áll a dunaszerdahelyi járás az árvíz okozta károk helyreállításában, milyen eredményeket ért el az újjáépítésben? Egyrészt erre kértem felvilágosítást, és erről beszélgettünk Miklós István elvtárssal, a dunaszerdahelyi Járási Nemzeti Bizottság elnökével és Mészáros József elvtárssal, a járási nemzeti bizottság építési osztályának vezetőjével, másrészt ebből a célból jártuk végig a járás árvíz sújtotta falvait és győződtünk meg személyesen is arról, milyen is a tényleges helyzet. Télig mindenki fedél aló jut / Mind Miklós elvtárstól, a JNB elnökétől és Mészáros József elvtárstól, az építési osztály vezetőjétől kapott információk, mind a személyes tapasztalatok ebben az igen örvendetes és a lényeget kifejező mondatban foglalhatók össze: télig mindenki fedél alá jut. Mit mutatnak a tények? Mint már említés történt róla, a járásban 205 ház összedőlt, 507 pedig megrongálódott. Ugyancsak számokban kifejezve, hogyan áll az újjáépítés? A 205 öszszedőlt házból a tervek szerint 168-at építenek újjá. Azért ennyit, mert a többit a tulajdonosuk nem akarja felépíteni. Olyan emberekről van szó, akiknek legtöbbje már évek óta máshová jár dolgozni és most odamentek lakni is, ahol állandó munkahelyük van. Balonyon például 35 ház dőlt össze, de ebből csak 27-et építenek fel, 8-at nem. Ezek nagyobbrészt Dunaszerdahelyre bejáró munkások voltak, akik ott soronkívül lakást kaptak és már rég el is költöztek oda. De volt köztük olyan háztulajdonos is, aki már évek óta nem lakik Balonyon, és persze, most nem épít új házat. Hasonló a helyzet a járás többi községében is azoknál, akik nem építik újjá rombadőlt házukat. Ebből a 168 újjáépítésre kerülő házból 146-ot saját erőből, önsegélylyel építenek föl, 22-őt pedig az épftővállalat. Ami az építés ütemét illeti, Jó a helyzet: majdnem minden háznak felhúzták a falait és túlnyomó többségük már tető alá került. (Egy megjegyzés: több ház építését csak tavasszal kezdik meg, mivel tulajdonosának addig van hol laknia). Elég sok, 51 szovjet faház felépítését vették tervbe a járásban. Télig ezek ls beköltözhetők lesznek. Még két igen lényeges szám: az állami biztosító eddig már több mint 8 Vi millió koronát fizetett ki, az állami segély összege pedig meghaladja az 1

3/í millió koronát. (Szürke statisztikai adat az itt feltüntetett néhány szám, ám ha van eset, amikor az mondható, hogy a számok mögött az emberek ezreinek mindennapi léte, boldogulása, megelégedettsége és boldogsága áll, akkor most, ezek a számok ezt tükrözik és fejezik ki.) Mint már említettem, a dunaszerdahelyi járásban a fő cél: a tél beálltáig minden ember feje fölé fedél kerüllön. Ezt persze nem úgy kell érteni, hogy az újjáépülő, vagy javításra kerülő házak addig teljesen elkészülnek. Nem erről van szó, és az Ilyesmit senki sem kívánja, hiszen az egyszerűen képtelenség volna. Arról a realitásról van szó, hogy ha többet nem Is, de egy szoba-konvhát legalább minden család számára lakhatóvá tegyenek. Ez viszont olvan reális célkitűzés, melyet tfillesíteni tudnak — különösen ha az időiárás 1—2 hétre még megemberelné magát —, másrészt ezzel maguk a károsultak Is elégedettek. Mindenki és minden otthon A helyzet Ismeretéhez tartozik az is, hogy mint említettük, bár az árvízkatasztrófa Idején a lárásból több ezer embert és lelentős számú állatállományt biztonságos helvre kellett szállítani, ma a dunaszerdahelvl járásban mindenki és minden otthon van. Az emberek hazaköltöztek, s házuk újiáépítésén, kijavításán és az EFSZ-ekben dolgoznak. Minden iskolában — az Izsapit kivéve, amelv kisebb javításra szorult — a rendes időben megkezdődött a tanítás. A járásban egészségügyi problémák. — járvány, fertőzés — nincsenek, mint Miklós István elvtárs hangsúlyozta, hála az egészségügyi szolgálat odaadó munkájának. A veszély elmúltával az ideiglenesen elszállított állatállomány ls hazakerült. Az árvízkatasztrófa okozta károk ellenére, az állatállomány téli takarmányszükséglete biztosítva van. A szálas és az abraktakarmány a központi állami alapokból, a silótakarmányt pedig a járás nem elöntött területeinek gazdaságai adják. Ami a járás mezőgazdasági termelése feladatainak teljesítését Illeti, a dunaszerdahelyi Jéiás teljesíti a rá háruló feladatokat. Az elöntött területeken is jól haladnak az őszi mezőgazdasági munkák, a vetéssel és az őszi szántással idejében végeznek. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nehézség és fennakadás ne fordulna elő. Sajnos, adódik, már csak abból az igen egyszerű okból ls, hogy a mezőgazdaságban dolgozók, szövetkezeti tagok és állami gazdasági dolgozók, egyben árvíz sújtottak is, akiknek nemcsak a szövetkezetek földjén, hanem házuk újjáépítésén is dolgozni kell. Ez ugyan helyenként és időnként munkaerőhiánvt okoz, de azért valahogy ezt is áthidalják: megy a munka a földeken is, és épülnek a házak is. Bár a dunaszerdahelyi járásban a víz közel 20 ezer hektárt öntött el, ma már mindössze 1000 hektárra tehető az a terület, amely még mindig víz alatt áll. Számolni kell azzal, hogy erről a területről már csak tavasszal tűnik el a víz. Legnagyobb gond: a megrongálódott házak Bőven szóltam a rombadőlt házak újjáépítéséről és szándékosan hagytam külön a megrongálódott házak megjavításának kérdését. Ugyanis a Járásban az újjáépítést illetően ez okozza a legnagyobb gondot. Mint már említés történt róla, a járás 14 községében 507 ház rongálódott meg. Ebből 384 ház javítását kezdték meg és 219 ház javítását fejezték be. Többen vannak olyanok, akik házuk javítását tavaszra halasztották, mivel a ház egyébként lakható. Viszont mindig marad még mintegy 100 megrongálódott ház, amelyeknek a rendbe hozása gond és probléma. Az a kérdés most már, nílért gond és miért probléma? A válasz nem olyan egyszerű és egyértelmű. Ugyanis vályogházakról van szó. Ezek a házak akár az ár, akár a talajvíz következtében 1— 1 1

h méter magasságig feláztak. Nem dőltek össze, kljavíthatók és lakhatók. Továbbiakhatóságuknak viszont legelemibb feltétele, hogy ezeket a házakat legalább felázásuk magasságáig aláfalazzák. Természetesen téglával. Ha ez megtörténik, akkor még hosszú ideig használhatók és lakhatók. A probléma és a gond aztán a felbecsült kár és a kijavítás költségei közötti különbségben jelentkezik. Miklós István elvtárs fehéren feketével bizonyította, hogy tulajdonképpen miről is van szó. Nem emlékszem már rá, hogy melyik községből, az egvik árvízkárosult kérelmét mutatta. Ilyen felázott falú házról volt szó. Egyrészt ott volt az állami biztosító végzése, amely szerint a kárt 1900 koronában állapították meg. Viszont ott volt egy másik papiros Is, a járási építővállalat költségvetése a kár helyreállításáról, amely pedig 5400 koronáról szólt. A különbség elég nagy: 3500 korona. Pedig, mint a JNB-n mondották, ez még a „szolidabb", a „kiegyensúlyozottabb" esetek közé tartozik, mivet egyáltalán nem ritkaság a két összeg közötti még nagyobb különbség. S itt kezdődnek a gondok és a problémák. Honnan vegye ezt a kü lönbözetet az árvízkárosult? Kétségtelen, hogy állami segítségre van szükség, olvan intézkedésre, hogy az állami biztosító Intézet megváltoztathassa az eddig érvényben lévő előírások betartását, és ha nem is a teljes helyreállítási költségeknek megfelelően végezze a kár felbecsülését, de a különbség legalább oly annyira csökkenjen, hogy az árvízkárosult zsebe elbírja. Nem mondható, hogy az illetékes állami szervek erre a problémára ne figyeltek volna fel és ne foglalkoznának a kérdés megoldásával. Csifpán az az aggasztó, — és ezért kell mielőbbi megoldást találni —, hogy ha ezek a felázott vályogfalak télen megfagynak, tavasszal pedig a fagy felenged bennük, akkor könynyen lehetséges, hogy még további házak dőlnek össze, s ezzel a kár, a gond és a tennivaló még csak szaporodik. A védnökségi járások segítsége Akár a járási szerveknél, akár a községekben érdeklődik az ember a védnökségi járások helytállása, segítsége felől, mindenütt a legnagyobb megbecsüléssel, tisztelettel, és nem félek leírni: sok helyütt a legnagyobb szeretettel beszélnek róluk. Ez ugyan nem jelenti azt, hogy helyenként és esetenként talán nem mehetett volna jobban Is a munka, de nagyon helyesen, nem az apró-cseprő esetleges hibákat tartják számon, hanem azt a hallatlan nagy arányú és önzetlen segítséget, amelyet a védnökségi járások nyújtottak. A védnökség! járások segítségéről szólva, Miklós István elvtárs nyomatékosan fölhívta a figyelmemet arra az igen fontos körülményre, hogy ezek a Járások a segítséget, a támogatást a saját feladataik teljesítésén felül nyújtják. A segítségnyújtás szinte ezernyi formában nyilvánul meg. Építőanyagot adtak vagy szereztek, szakembereket, építészeket, mesterembereket küldtek, gépeket hoztak, szerveznek, tanácsolnak, — kl tudná hamarjában mind felsorolni. Nemcsak a járás vezetői, hanem szinte járásszerte a legnagyobb elismeréssel beszélnek az Opavai Járási Építővállalatról, amely Kulcsod újjáépítését vállalta. Az építővállalat dolgozói kijelentették, hogy addig a faluból nem teszik ki lábukat, míg az utolsó házat ls fel nem építették. Ami a legfontosabb: állják a szavukat. Vagy ahogy Balonyon a prachaticet és a zvolení járás patronálásáről beszélnek, ahogy az onnan jött építészek, baggerosok, sofőrök, szakmunkások neveit említik. Nem frázis azt mondani: az újjáépítés az emberség, az összetartás, a segítő készség hallatlanul szép megnyilvánulása volt. Ogy tűnhet az olvasó előtt, hogy ezzel az írással túlságosan ls rózsaszínűre festett képet kapott a dunaszerdahelyi járás árvíz sújtotta falvainak újjáépítéséről. Hiszen lényegében csupa Jót, csupa szépet írtam, mintha nehézségek, gondok és bajok nem lettek volna, és nem lennének ma is. Pedig hát a helyzet az, hogy nehézség és probléma akadt és akad ma ls ezernyi. Sajnos a téglagyárak nem egyszer olyan téglát küldtek, hogy ha hozzáértek, akkor azonnal szétomlott; cserép kellett volna és pala érkezett. Kapnak olyan padlódeszkát ls, hogy csöpög belőle a víz; aztán az építőanyag beszerzése, szállítása, kirakodása, szakemberek biztosítása; az árvíz megrongálta utak megjavítása ügyében lényegében még semmi sem történt. És sorolhatnám még tovább, mennyi gonddal és bajjal kellett és kell megküzdeniök, és hogy ez micsoda helytállást követel. Ám mindezt feledteti maga a lényeg és a tény: ott, ahol néhány hónappal ezelőtt a víz vad árja tombolt, s végezve hallatlan pusztítását romokat hagyott maga után, ma e romok helyén szép és modern házak állnak, emberek élnek és szorgoskodnak. S az élet, ha oly nehezen is, visszatér a rendes kerékvágásba. BATKY LÁSZLÓ Kinőtte a régi bánásmódot A SZÜLÖK MINDIG ÉSZREVESZIK, ha gyerekük kinövi a régi holmit, ha nagyobb ruhát, nagyobb cipőt kell venniük. Tudják, mikor nem illik már hozzájuk a hajas baba, mikor szükséges új, bonyolultabb játékot vásárolniuk. Tudják mindezt, mert a kis cipő, nem megy a gyerek lábára, s tudják azért is, mert a nagyobb ruhán, a nagyobb cipőn lemérhetik gyerekük növekedését is. Ám a gyerekekkel való bánásmód nem mindig ilyen „testhezálló". Hol többet, idősebb gyerekekhez szabottat kívánnak tőlük, hol kevesebbet, hol kisebbnek tartják őket életkoruknál, hol nagyobbnak. S hogy mindez milyen veszélyekkel jár, arra szinte minden felnőtt tudna példát saját ismeretségi köréből ls. A gyermek már másodikos, de még mindig a mama, vagy a nagymama kíséri az iskolába, mert félnek egyedül az utcára engedni. S a következmény nem mindig az óvatosság, mert általában vagy bátortalan marad, s 8—10 éves korában sem lehet a boltba leküldeni, vagy éppen az ellenkezője lesz, s alig várja, hogy egyszer felnőtt kísérete nélkül vakmerősködhessen az utcán. Előfordul, hogy a negyedikesötödikes gyerekeket kiküldik a szobából, ha a család anyagi ügyeiről esik szó, aztán csodálkoznak, ha nem tudja megérteni, hogy miért nem kaphatja meg azonnal a kiszemelt játékot, avagy szidják, ha kifolyik a keze közül a pénz, s fél nap alatt elkölti egész heti zsebpénzét. Gólyamesével válaszolnak, ha megkérdik, hogyan született a kisöcsikéjük, aztán pajtásaiktól, barátaiktól nyernek információt, mégpedig általában sokkal nyersebbet annál, amilyennek a szülők hitték a gyermekek korához szabott igazságot. Vagy politikai vonatkozású dolgot hall barátaitól, s amikor szüleit kérdezi, ők csak legyintenek, hogy úgysem érti még — Így hát elfogadja a hallottakat. LEHETNE MÉG SOROLNI a példákat a látszólag ártatlan gyermeki konfliktusokra, amelyek mind-mind abból erednek, hogy a szülők nem ismerik fel: gyerekük nem csupán fizikailag erősödött, nyúlott, hanem mindjobban bővül érdeklődési köre, mindinkább vágyik az önállóságra, új bánásmódot igényel. A legritkább esetben van harmónia aközött, amilyennek a szülő látja gyerekét, s amilyennek a gyerek képzeli magát. S ez nem is mindig csupán abból a természetes gyermeki vágyból ered, hogy szeretne „nagyobbnak" tűnni. Pedig minél nagyobb a különbség a két „vélemény" között, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a gyerek eltávolodik azoktól, akiknek a tanácsait, a segítségét egykor leginkább igényelte: saját szüleitől. A folyamat szinte törvényszerű, ha a szülők nem kísérik figyelemmel gyerekük fejlődését. Amint említettük: a gyerekek — különösen serdülőkorban — érettebbnek tartják magukat, mint amilyenek, a szülők pedig sokszor még mindig a „kicsit" látják bennük. Tehát „lebecsülik" őket. Csakhogy a gyerekek — ha nem is lehetnek olyan nagyok, mint amilyeneknek képzelik magukat, — a legritkább esetben hazudtolják meg korukat, hiszen az iskolának a sok sok gyerekkel olvan a hatása, amely alól alig lehet kibújni. Tiltanak valamit a szülők, vagy otthon nem kapnak a gyerekek kielégítő választ a kérdéseikre, majd lehetőség nyílik mindenre, mert lehetőséget keresnek a barátok között. S közben szinte észrevétlenül eltávolodnak szüleiktől Előfordulhat persze az Is, hogy az erős szülői hatás alatt valóban „kisebbek" maradnak a gyerekek. De hát lehet-e örülni annak ha bátortalanok maradnak, ha kevesebbet kérdeznek, ha a néhány évvel fiatalabbak módjára lesznek „jók"? SZINTE TERMÉSZETES, hogy a gyerekek érettebbeknek szeretnének látszani, hiszen a két-három évvel idősebbek — nem is szólva a felnőttekről — olyannyira szabadabbak, okosabbak, erősebbek. Fojtsuk hát beléjük azt a vágyat, hogy ők is olyanok legyenek? Ügysem lenne semmi eredménye az ilyen szülői törekvésnek. Okosabb hát, ha — mint törvényszerűséget — tudomásul vesszük e vágyukat, sőt irányltjuk és építünk rá. Mert azért egyrészt irányítani kell őkel, nem mindegy, hogy miért akarnak idősebbek lenni, s hogyan lehetne midezt jobban, eredményesebben csinálni, minthogy ismerjük és értjük gyermekeinket. Másrészt pedig e vágyakra, a törekvésekre Igazán lehet építeni is, hiszen a gyerekek mindezzel maguk kínálják, hogy feladatokat, célokat tűzzünk eléjük, tehát nevelő jellegű erőfeszítéseket kívánjunk tőlük. Igaz, nem ritkán fordított a helyzet: nagyobbaknak, érettebbeknek tartják gyermeküket a szülök, mint amilyenek. Megnyilvánulhat az abban is, hogy kevesebb játékosságot, több komolyságot, kötött foglalkozást kívánnak tőiük, mint amennyit korukhoz mérten helyeselni lehet, avagy olyan kötetlenséget, szabadságot nyújtanak nekik, amivel még nem tudnak mit kezdeni, s ezért gyakran rosszul ls £lnek vele. Az ilyen szülői magatartás éppoly veszélyt jelenthet — gyakran talán nagyobbat is —, hiszen a jobbik esetben koraérett lehet a gyerek, a rosszabbikban pedig visszaélhet az előlegbe kapott néhány évvel. Az esetek többségében persze nem csupán „kisebbeknek" vagy „nagyobbaknak" tekintik a szülők gyermekeiket, hanem hol kisebbeknek, hol nagyobbaknak. Mégpedig ha követelnek tőlük, akkor általában érettebbeknek", de ha ők várnak, kérnek valamit a szülőktől, akkor éretleneknek, fiataloknak tartják őket. Ez a következetlenség pedig olyan nagy-nagy igazságtalanságnak tűnik a gyermekek szemében, hogy gyakran nem is tartják nagy hibának, ha nem teljesítik a szülők szabta követelményeket, sőt előfordulhat, hogy éppen jogosnak vélik a szülői bánásmód elleni lázadást. Időnként persze a szülők is rádöbbennek, hogy túlságosan sokat kívánnak gyermekeiktől s Ilyenkor meghátrálnak, megengedik, amit eddig tiltottak, s elzárkóznak az elől, ami eddig szabad volt. Végül is olyan káosz lesz a bánásmódban, hogy a gyerekek sem tudják, mihez tartsák magukat. A SZÜLÖK NEM VESZNEK SZÜK CIPŐT és kicsi ruhát a gyereknek, hanem inkább egy számmal nagyobbat, hiszen úgyis belenő. Valahogy Így kellene lenni a bánásmóddal is: nem kell kisebbnek tekinteni a gyereket, mint amilyen (s nem kell túlságosan nagyobbnak sem). De nem árt, ha „egy számmal" érettebbnek tartjuk, hogy bele tudjon nőni az idősebbek helyzetébe, anélkül, hogy ki esne saját korából. T0TH LÁSZLÓ nyeremeny minden hónapban 12X50 000 Kčs vagy személyautó és 100 000 Kčs ilön jutalom összesen 6 100 000 Kčs-t sorsolnak ki a CSEHSZLOVÁK ÁLLAM SORSJÁTÉKON NOVEMBER 15. DECEMBER 15. JANUÁR 15. FEBRUÁR 15. MÁRCIUS 15. p ÁPRILIS 15. 0F 227 fi] SZÖ 6 *19B5. október 28.